Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-11-23 / 47. szám

A rendszeres magyar könyvnyomtatás kezdete Élet vagy lialál? Rm 6, 23 Dürrenmatt Baleset című kisregényében meghibásodik útköz­ben egy kereskedelmi utazó autója és amíg megjavítják, szál­lást keres magának az ismeretlen faluban. Többé élve nem hagyja el ezt a falut, noha senki nem bántja, csupán részt vesz egy aggastyánokból álló szellemi játékokat űző asztaltársaság bíróságot helyettesítő játékában. Mivel ö az „új ember', öl ül­tetik a vádlottak padjára és őt igyekeznek alaposan kikérdezni. Noha az utazó kezdetben pompas játéknak tekinti az egészet, lelkiismeretét tisztának vélve, — hamarosan ráébred, hogy eddigi élete tele van bűnnel, még közvetve gyilkossággal is vádolható. Megrettent lelkiismerele ezt a váratlan felfedezést nem bírja és az utazó aznap éjszaka öngyilkos lesz. Sokféle ehhez hasonló vagy ettől teljesen különböző történet­tel igazolhatnánk igénk állításának igazát: a bűn zsoldja — ha­lál. Akár könnyelműségekre és felelőtlenségekre gondolunk a közlekedésben, a munkában, egymásra nem figyelésben, akár a gyűlölet gyilkos indulatára kis körben vagy háborús feszültsé­gek kirobbanásakor, akár az önzés és hidegvérű gonoszság nyil­vánvalóan életet veszélyeztető jeleire. Közel van a halál, ami­kor a bűn uralkodik az emberi szívekben. AZ EGYHÁZI ÉV UTOLSÓ HETESEN különösen is sok szó esik az élet és halál alternatívájáról és mivel keresztyének va­gyunk, szeretnénk a hangsúlyt még akkor is az „élet” szóra tenni, ha ezeken a vasárnapokon meg is emlékezünk halot- tainkról, vagy meg is próbáljuk felmérni múlandó életünk ha­tárait, halálunk gondolatának valóságát. Mi hát az élet lehető­sége előttünk? Nem annak van-e igaza, aki a halált tartja az emberi élet legnagyobb realitásának? Pál apostol fogalmazásában a halál szó még a testi halálnál is nagyobb mélységeket tár fel: a bűn zsoldja, fizetsége az a halál, amelyből már nincs kiút, amely az életen át elkövetett bűnök természetes fizetsége a kárhozat. Ennyi a lehetőség és jövő az ember előtt, — ha nem lenne mindehhez Istennek még valami hozzátenni valója. Ha pedig tapasztalatok alapján azt valljuk, hogy az életben „mindenért fizetni kell”, akkor ennek a fordítottja is igaz le­het': mindennek van valami fizetsége, jutalma. A bűnnek a meghiúsult jó célok, építés helyett a rombolás, reménység he­lyett a. reménytelenségbe hullás, a halál. Ezt olykor gyors fo­lyamatként is láthatjuk, máskor lassú, egész életet átfogó folyamatként. Csak a végeredmény közös. ISTEN AZONBAN KÖZBESZÓLT. Mindenkit meg tud aján­dékozni bűnbocsánatával. Eles az ellentét: előbb zsoldról, fizet­ségről, kötelező „jutalomról” volt a szó a bűn következménye­ként. Most kegyelmi ajándékról beszélhetünk, vagyis olyan ajándékról, amely nem fizetség, nem jogos zsold vagy jutalom, hanem amit érdemtelenek kapnak meg, de amely mégis a leg­nagyobb ajándékot tartalmazza: halál helyett az életet, amely időtlenné, örökkévalóvá emeli a most még halandó embert. Amilyen drámai tapasztalataink vannak a halál hatalmáról és az-örök haláltól való félelemről, olyan boldog reménységünk lehet ez az isteni közbeavatkozás, amely félelmet old, megüre­sedett sziveket tölt meg és hoz újra mozgásba. EZZEL A REMÉNYSÉGGEL INDULHAT A KERESZTYÉN EMBER az élet útjaira, hogy szavaival, tetteivel hirdesse az élet maradandóságát és értékeit, Isten életigenlő akaratát, amellyel a benne hivő, már e földi életben az örök élet ízét ad­hatja tovább másoknak, miközben maga is megtelik örömmel. Csaknem nyolc évet akar élve eltemetve egy föld mélyén lévő odúban eltölteni egy belga fiatalember, akkora helyen, ahol még felállni sem tud. s mindezt azért, hogy az eddigi ha­sonló kísérletek világcsúcsát is megdöntse. Minden olyan „kí­sérlet”, amikor az ember kivonja magát az emberi közösségek­ből megcsúfolása az életnek! Hiszen Isten az időt úgy adta ne­künk, hogy bölcsen gazdálkodjunk vele és már a földi életfoly­tatásunkkal küzdjünk a halál és a bűn hatalma ellen, elfogadva a Jézus Krisztusban felkínált kegyelmi ajándékot, amely ben­nünket az élethez köt, az élet szolgálatára kötelez és a feltáma­dás hitével biztat, erősít. ÍGY LESZ SZÜNTELEN HALÁL-TUDAT HELYETT ÉLET­TUDATUNK, így kapjuk meg a bűn jogos fizetsége helyett, a félelem és szorongás helyett az Istentől való me gajándékozott- ság felszabadító örömét. Szirmai Zoltán „Vége lett Szent Gergely pa­pa estin nagy miseharangkor. A Jézus Krisztus születésének utána ezerötszáz-harminckét esztendőbe". Ezekkel a szavak­kal bocsátja útjára Komjáti Benedek Szent. Pál leveleinek magyar fordítását. Ez a könyv a magyar nyom­tatott reneszánsz irodalom kez­dete hazánkban, Sajnos, azon­ban néhány magyar könyv megjelenése után lezárul a sor 1541-ben Sylvester János ma­gyar Újszövetségével: „az ma- gyár nipnek. ki ezt olvassa”. 1541 a tulajdonképpeni török megszállás esztendeje is. Elné­mul a magyar irodalom. Hosz- szú évekig nem jelenik meg magyar könyv hazánkban, de még Bécsben és Krakkóban is csak régebbi könyv újabb ki­adása. Külföldön már megszo­kott a könyv, egyre több a nyomda — nálunk semmi! Lesz-e folytatása a szép kez­detnek, virágbaborulhat-e a magyar irodalom ígéretes bim­bója? KÖZEL EGY ÉVTIZED EL­TELTE UTÁN AZ 1550-ES ÉV hozott új lendületet és fordula­tot könyvnyomtatásunkban. Mintha érezték volna, hogy le­maradást kell behozni, ebben az esztendőben több magyar könyv is megjelent. Visszate­kintve bátran állíthatjuk, hogy 1550. a rendszeres magyar könyvnyomtatás kezdete. En­nek pedig 425 éve. Illő, hogy megálljunk és megemlékezzünk hazai irodalom- és nyomtatás­történetünknek erre a hősi esz­tendejére. Kezdjük egy Krakkóban megjelent könyvvel. írója Ba- tizi András, a címe pedig: „Ke- esztyéni tudományul való rö­vid köny vecske.” Nem mai ér­telembe vett „tudományos teo­lógiai könyvről” van itt szó. hanem egy valóban rövid írás­ról, melyet a szerző azért írt, „hogy valahol scholában van, a szegény tudatlan gyermecs- kéknek eleikbe adná”. Kiskáté ez. amely röviden és egysze­rűen foglalja össze az evangé­likus hit alapjait. Tartalmában Luther kiskátéját követi a Mester és Tanítvány párbeszé­dének alakjában. Az úrvacsoráról — ami már ebben az időben égető kérdés volt a lutheri és svájci irány között — tanítva, de érezhetően vitázva is, így ír: „Istentől sze­reztetett szentség ... melyben Jézus Urunk .. az ő bizonnyal szent testét, szent vérét oszto­gatja minekünk . . ., hogy min­ket hitünkben megerősítsen és bizonyossá tegyen üdvössé­günkről . ..” Batizi e könyvet Wittenberg- ben irta. A kéziratot ott adta át egy Kristóf nevű bártfgi ma­gyar könyvkereskedőnek, aki kapcsolatban volt Hieronímus Vietorral, a krakkói nyomda vezetőjével. így jelent meg ez és előtte, utána sok más ma­gyar könyv is a magyar határ­hoz közel eső lengyel politikai és szellemi fellegvárban. Ér­demes volna a krakkói nyom­dával, annak magyar és re­formációi kapcsolatával egy­szer külön is foglalkozni. UGYANEBBEN AZ ÉVBEN AZONBAN ERDÉLYBEN IS megnyílt egy nyomda, Hoff- greff György szász tipográfus vállalkozásával és Heítai Gás­pár — akkor még — evangéli­kus lelkésí irányításával. Ez a kolozsvári nyomda bennünket még közelebbről érint, hiszen az első olyan hazai vállalkozás volt, amely szinte egy évszá- ' zadig működött. Az első gyümölcs valószínű­leg Haltai Gáspár: „Chatecis- mus minor, az az a keresztyéni tudománynak rövideden való summája.” Luther kiskátéjá­nak első masvar nyelvű kiadá­sa volt ez. Minden bizonnyal maga Heltai fordította, Luther, neve viszont nem szerepel a kiadáson. Ne tekintsük ezt „lo­pásnak”. Abban az időben ez természetes volt és éppen azt jelzi, hogy magyar reformáto­rainknak nem Luther neve, ha­nem tanítása volt a tekintély. De óriási jelentőségű volt, hogy a szép hitvallást most már magyar nyelven olvashatta mindenki: „Hiszem én. hogy a Jézus Krisztus bizony Isten és bizony ember... hiszem én, hogv ez a Jézus Krisztus le­gyen az én Uram, ki engemet elveszett és elkárhozott embert megváltott. . . nem arannyal, nem ezüsttel, hanem az ő drá- galátos szent vérével... hi­szem kedig, hogy azért szaba­dított meg enaemet, hogv én immár ő tulajdona lennék, az ó országában és birtoka alatt élnék és őneki szolgálnék .. . észt én nyilván hiszem.” Heltai még egy Agendát. szertartás- és istentiszteleti rendet is kiadott ebben az év­ben. Sajnos eredetije nem ma­radt meg. de — és ez a Heltai Agenda jelentőségét, hatását jól mutatja — irodalomtörté­nészek megállapították, hogy 1650 (száz év múlva!) Somor- ján (több száz kilométerre in­nen!) is kiadtak egyet, amelv még mindig Heltai könyvének nyomait őrzi. AZ ELSŐ MAGYAR DRA­MA IS ebben az évben jelent meg. Igaz, hogy jelzete félre­vezető. „Sztárai Mihály: Como­edia de matrimonio sacerdo­tum. Cracoba 1550 Kerkotzki Ferenc." Krakkóban azonban ilyen nyomdász nem létezett, ebben az évben ilyen könyv nem jelent meg. Viszont a könyv tipográfiailag és helyes­írás szempontjából tökéletesen megegyezik Heltai könyveivel. Heltainak — aki már Luther kátéját kiadta — bizony tarta­nia kellett egy katolikus papo­kat támadó könyv kiadása miatt Fráter György erdélyi kincstartó és váradi püspök haragjától, ezért az „álcázás”. A drámának — amely egy má­sik könyv borítójából került ki — sajnos csak töredéke van meg. Az is csak később derült ki. hogy Sztárai drámájáról Nem mai értelembe vett drá­ma ez, „cselekmény” nincs is benne. A lutheránus és katoli­kus pap vitatkozik a papi nőt­lenség kérdéséről. Két bíró. a páoa és egy vikárius szerepel­nek még benne, meg egy gyer­mek. aki a végén levonja a ta­nulságot: „Az egyik pártnak beszédé­ből megérthette tű kegyelme­tek. mely nagy vakságba ... le­gyenek azok. kik a tettetes szüzességet meg akarják oltal­mazni ... a másik pártnak be­szédéből megérthette kedí.g ke­gyelmetek. mely erős fonda- mentoma és bizonsága legyen ■ az igaz házasságnak a szent írásban ... minden tévelygést hátra haavván. tisztán az ő szent akaratját kövessük. Á,men.” HOGY KERÜLT A BÁRÁ­NYÁT SZTÁRAI ÍRÁSA KO­LOZSVÁRRA? Mindenesetre jelzi, hogy a három részre sza­kadt országban is tudtak egy­másról. figyeltek egymásra. HeRai tudatos munkát vég­zett. Ö tudta, mit és mikor kell kiadnia. Nyilván — amint a könwpkből vett idézetek is mut»tiák — az akkor felvetett kérdésekre kellett választ ke­resnie. Heltai később a 16. szá­zad egyik legjelesebb prózaíró­ja lett. De mint nyomdász és kiadó is óriási jelentőségű munkát végzett a magyar he­A finn népi költészet egyik versének sorai elevenedtek fel előttem háromhetes finnorszá­gi tanulmányutamon. Az ősi hangszer, a kantele zengő hangja kíséretében énekelték meg egykor az északi testvér­nép költői a táj szépségét. A Vendéglátók szíves barátsága és a verőfényes őszi erdők cso­dálatos pompája idézte emlé­kezetembe a fenti verssorokat a Kanteletár című finn nép- dalgyű j temény bői. A MÉLYZÖLD FENYÖER- DÖK KÖZÉ SZÓRT FEHÉR- TÖRZSÜ NYÍRFÁK halvány- sárga, rozsdabarna, tűzszínű őszi lombját tükröző kék tavak Valami utolérhetetlenül szép képet mutattak, A megszám­lálhatatlanul sok szín festői összhangban oldódott fel. A természet ilyen látványa az­tán további gondolkodásra késztetett. Nemcsak a sokszí­nű természetnek adatott meg ez az összhang. Lehetséges az emberek között is ez a harmó­nia! Helsinki új büszkesége, a Finlandia palota az elmúlt nyáron a békés összhangra tö­rekvő európai népek vezetőit látta vendégül. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia alapgondolata mindannyiunk közös vágyát, a. népek közötti barátság, bé­kés együttélés nemes célját szolgálta. „Magas erdő, mondj éneket” énekelte a népi költő. A humánus összhang építésére Magas erdő, mondj éneket, Kedves kanteled pengesd meg! lyesirás egységesítésében. Kü­lön is érdekes, hogy szász szár­mazása ellenére csak 1536-ban kezdett magyarul tanulni. Azt mondhatjuk, hogy az addigi különböző nyomdák helyesírá­sát egyeztette. Ö rögzítette a kettős mássalhangzókat (ly, ty, r.y, gy. sz) és ő különböztette meg következetesen a rövid és hosszú magánhangzókat is. NE FELEDJÜK, HOGY RE­FORMÁTORAINK elsősorban az igehirdetés szolgái voltak. Sokoldalúan, minden módon: verssel, drámával, kátéval Is­ten szavát akarták a néphez el­juttatni. Nem kiváltságosok­nak, hanem az egész népnek, akartak így szolgálni. Ehhez pedig a népet tanítani kellett. Az ábécén kellett ezt kezdeni. A magyar népet írni és olvas­ni tanítani, ez volt az első fel­adat. Lehet, hogy erejükből sem tellett másra, de az is le­het, hogy szívesebben írtak volna mást is. De ez volt a szolgálatuk, s ez nemcsak re­formátor!, hanem népi szolgá­lat is volt. Az 1550-es évből nem soroltunk fel mindent. De a felsoroltak és megjelentek együttesen is ezt példázzák. Szépen fogalmazza ezt Nemes- kürty István; „így lett a luthe­ri reformáció az anyanyelvű magyar irodalom felvirágozta- tója és serkentője.” Keveházi László sarkall minden jóérzésű em­bert a helsinki konferencia cél­kitűzése. EZEK A GONDOLATOK ADTÁK MEG FINNORSZÁ­GI TARTÓZKODÁSOM HÁT­TERÉT. Az ott töltött első hé­ten a finn evangélikus egyház tanulmányi továbbképző köz­pontjában, Järvenpää-ben voltam, lelkésztovábbképző konferencián. A konferencia témája „A Biblia és a gyüleke­zet” volt. A nyolc finn egyház- kerületből három-három gyü­lekezeti lelkész, valamint hat külföldi vett részt a nemzet­közi kurzuson. Az elhangzott előadások, csoportmegbes. ‘élé­sek, országonkénti beszámo­lók a Szentírás korszerű hasz­nálatát, a mai emberhez szóló üzenetét vizsgálták. Nagy ér­deklődéssel fogadták a Lelké­szt Munkaközösségeink szer­vizett munkájáról szóló beszá­molót. Ez olyan újdonság volt, amit többször is meg kellett is­mételni különböző lelkészi ta­lálkozókon. AZ EGYHETES TUDOMÁ­NYOS MUNKÁT két hét gya­korlati tapasztalat-gyűjtés kö­vette. A külföldi résztvevők egy-egy egyházkerület vendé­gei voltak két hétig, ahol kü­lönböző gyülekezetekkel is­merkedtek. A Mikkeli-í egy­házkerület meghívására több gyülekezetben töltöttem né­hány napot, istentiszteleteken, bibliaórákon, hittanórákon, munkatársi üléseken, szeretet- vendégségeken, egyházi hang­versenyeken vettem részt, többször tartottam igehirdetést és beszámolókat. Nagyváro­sokban és kis erdei falvakban fordultam meg, de nem volt olyan eldugott hely, ahol ne akadt volna legalább egy va­laki, aki már járt Magyaror­szágon. Ugyanakkor minde­nütt emlegettek ottjárt ma­gyar vendégeket, akár egyházi részről, akár a finn—magyar baráti társaság képviseletében, vagy pedig kulturális, esetleg testvérvárosi kapcsolatok ré­vén. „Kicsi a világ” emlegettük ilyenkor a közös szólásmondást azzal a tudattal, hogy egymás jobb megismerése és megbe­csülése erősödik a kölcsönös vendégjárással. Az elvétve fel­bukkanó zavaró hangokkal, rossz előítéletekkel, egyházunk szolgálatát tévesen beállító megnyilatkozásokkal kapcso­latban is örvendetes tapaszta­latra tettem szert. Soha sem kellett ezekre csak magam­nak válaszolnom. Mindig meg­előzött valaki „helybeli”, finn testvér, aki személyes élmé­nyei, nyílt meggyőződése alapján hitelesen igazította helyre a hamis kijelentéseket. SOK SZÁL FŰZ ÖSSZE MINKET A FINNEKKEL. Közös nyelvcsalád, hagyomá nyos kapcsolatok, kölcsönös rokonszenv. Evangélikus egy­házainkat a közös hitvallások. De egybefűz a modern kor humánus hitvallása, a békes­ségóhajtás is. Erről szól a Kanteletár egyik gyönyörű darabja: Tarts meg, jóságos Teremtőm, oltalmazz, Örökkévaló, védj meg a véres csatáktól, paripák vas patáitól! Tarts meg, jóságos Teremtőm, oltalmazz, Örökkévaló, védj meg a vas marásától, csillogó kard csapásától, ágyú ásító torkától, csatakígyó csípésétől! Tarts meg, jóságos Teremtóm, oltalmazz. Örökkévaló, ne küldj kínpadra, küzdelembe, ahol elhullnak a hősök, ólomgolyó embert eszik puska pusztítja a férfit, koponyáját kettészelik, erős teste me^töretik, göndör fürtje vérben fürdik, szöghaját sárba tiporják. Baranyai Tamás Fájdalmak férfia Ézsaiás 53 A közelmúltban olva. .ta­tok ebben a rovatunkban arról a néger főemberről, aki a tá­voli Etiópiából sok száz kilo­méteres utat tett meg, hogy részt vegyen Jeruzsálemben a zsidók ünnepén. Itt vásárolta meg Ézsaiás próféta könyvte­kercsét s útban hazafelé azon­nal olvasni kezdte. Olvasás közben azonban eljutott egy fejezethez, amit sehogysem ér­tett. Kiről írhatta a próféta, hogy ártatlanul, önként, ma­gára vállalta mások betegsé­gét, szenvedését, bűneik bün­tetését? Érthetetlen is ez, hi­szen a szenvedéstől, betegség­től mindnyájan félünk, a fáj­dalmaktól menekülünk. Gon­doljatok csak arra, mennyiféle orvosságot szedünk sokszor szükségtelenül is, ha fejünk fáj, megfázunk, vagy csak ki­csit felemelkedik a lázunk. Minden módon el akarjuk ke­rülni a szenvedéseket. Ki az hát. aki elébement a szenvedéseknek, mások bű­neit önként magára vállalta és elszenvedte a büntetést? Nem tudjuk, hogy Ézsaiás ere­detileg kiről írt, de számunk­ra ez az ígéret is Jézus Krisz­tusban teljesedett be. Róla jö­vendölt megrázó erővel köny­vében a próféta több száz év­vel eljövetele előtt, mégis úgy, mintha a keéeszt alatt állva nézte volna végig Isten Fia ár­tatlan szenvedését. 0 A BETEGSÉG ISMERŐ­JE. Az emberi szenvedések mindig mélyen meginditották Jézust. Soha nem ment el a szenvedő mellett. Keze érinté­se, gyógyító szavat nyomán a vakok láttak, a sánták jártak, a bélpoklosok megtisztultak. A gyászolókkal égyütt sírt, a szenvedőkkel együttérzett. Ma is erősítést, vigasztalást talál­hatnak nála. akik betegségben, fájdalmak között szenvednek. — De azért mondta el az irgal­mas samáriairól szóló példáza­tot. hogy mi se menjünk el a bajba jutott mellett közönyös szívvel, ne legyünk irgalmat­lanok, segítsünk minden szen­vedőn, mindenkin, aki ránk­szorul. így járunk az ő nyo­mában, ha egymásnak szolgál­ni tudunk. MIATTUNK HORDOZOTT FÁJDALMAKAT. Jézus azon­ban nemcsak sebeket kötözött, gyógyított — és teszi ezt ma is —, hanem mások helyett vál­lalta a szenvedést. Ezért mondja Ézsaiás: „miattunk vi­selt betegségeket, miattunk hordozott fájdalmakat, hitsze- géseink szegezték át és a mi bűneink törték össze”. Ezek a mondatok szinte Jézus szenve­dését elevenítik meg: hogyan I ítélték őt hamis váddal halál­ra, hogyan szolgáltatták ki durva katonáknak, hogyan lett gúny és megvetés tárgya, ho­gyan korbácsolták véresre, ho­gyan sebezték meg fejét tövis- korpnával. Istenkáromlónak. és gonosztevőnek kiáltották ki, pedig ártatlanul, a mi bűnein­kért szenvedett. ÍGY LETT: „KRISZTUS, ÁRTATLAN BÁRÁNY.” „Mint a vágóhídra hurcolt bárány el­némul, ő sem nyitotta ki szá­ját” — folytatja Ézsaiás a jö­vendölést. Félelmes dolog a vágóhíd — hát még egy embe­ri kivégzőhely! Jézusnak ide kellett jutnia a kereszten. Neki is félelmes volt egyedülma­radni, neki is félelmes volt seblázban a halállal szembe­nézni, de ezt is vállalta ér­tünk. Keresztelő János talán a régi jövendölésre is gondolt, amikor így szólt: „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” így, ártatlan szenve­désével és halálával szabadí­tott meg bennünket Jézus, hogy bűneink miatt ne szen­vedjünk és kárhozatra ne jus­sunk. A fájdalom ezzel az élettel együtt jár. Ezért lett Jézus a fájdalmak férfia, hogy segít­sen rajtunk. De azt ígérte, hogy ha hiszünk benne, akkor elsegít oda, ahol nem lesz töb­bé fájdalom. A TEOLÓGIAI AKADÉMIA IFJÚSÁGA a zuglói gyülekezet imatermében (XIV., Lőcsei út 32) ÁDVENTI ESTET rendez november 30-án, vasárnap délután 6 órakor „A várakozás színeiben tükröződő fény” címmel Mindén érdeklődőt szeretettel várunk 1 Megjelent Dr. Hafenscher Károly— Dr. Selmeczi János— Dr. Vámos József: AZ EMBER VÉDELMÉBEN című könyve, a 4.. 5», 6., 7. parancsolat mai magyarázata Ara: 30,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents