Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-11-09 / 45. szám

*

Most.,. Akkor

Kol 3, 4

Az út két szélén csodás fasor,.. Mintha megszólítanának bennünket. Keresztyén utunk is két csodás biztatás között fut naponként. A vasarnap introitus (—bevezető) -igéje szerint amikor majd Krisztus láthatóként lép elő, akkor láthatóvá lesz az az új és csodás is, amit Ö teremtett életünkből. A két üzenet utunk szélén: ,,niost még nem”, „akkor majd igen ’.

MOST MÉG NEM LÁTHATÓ MINDEN! Van, ami már most is latható, örömöt adó. A templom az istentiszteletek áhítatával, az imádság erőt adó csendje, az úrvacsora meg-megujitó csodája, a szolgalat öröme. Bennük láthatóvá lesz szivünk számara Urunk közelsége. De erre a „most”-ra inkább jellemző az, hogy nem látjuk Út. Annyi kérdőjel van életünkben. „Isten szeretet” — mégis ott van utunkon a betegágy, a koporsó, a kudarc, a megnemértés. „Isten hatalmas” — mégis gyakran olyan szegénynek, tehetetlennek érezzük. Mi is, akik hiszünk Benne, — annyi nyomorúságban vergődünk, harag gyűl fel bennünk önzésen, kétszínűségen kapjuk rajta magunkat. Mintha kézbe sem vett volna bennünket Isten.

Luther szívesen beszél az elrejtőzött, az eltakart Istenről. A természetben, a történelemben sokszor csak a szenvedések, a katasztrófák, borzalmak láthatók, — Isten munkája nem. Mintha elrejtőzött volna elölünk Isten. De reformátorunk boldogan beszél arról, hogy hallhatóvá lesz Jézus Krisztusban a nem látható Isten. Hallhatóvá lesz az igehirdetésben. Ez a hallás, az evangélium meghallása a nagyszerű, amikor utúriknak erre a szélére tekintünk. Isten hangja mindig az első, a döntő, Mózes elhívásánál is úgy kezdődött, hogy a pusztába menekült ember meghallotta Isten hangját: „Mózes, Mózes!” És ö felelt erre: „Itt vagyok!” Itt indult el egy ember a kijelölt .úton, a félelmetes fáraóhoz, 40 éven át a pusztában, a szabadulás felé. Hallással kezdődött minden Pál apostolnál is. Damasku'sz előtt Jézus hangja szólította: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Itt kezdődött egy ember engedelmes, átadott élete, szolgálata.

Erre a hallásra, hangjának meghallására van nekünk is szükségünk naponként. Amikor Isten szól, akkor történik valami. Valami új, valami más. Amikor Lwther meghallotta cellájában a hangot, egészen új ember kezdett lenni és ezt a ..hangot” tette kortársai számára is hallhatóvá. Ez a hang szólította meg Schweitzer Albertet, mikor közönyösen nyúlt írás közben az egyik lap felé és olvasta, hogy munkást keresnek Lambaréné- be. Ez a hallás, meghallás földi életünk csodálatos öröme. Jézus azt mondja: „Ha az én beszédemben laktok. — valóban tanítványaim vagytok.” Ügy élhetünk tehát áz Ő szavában, mint egy ruhában, amely betakar, véd, visz emberek közé.

AKKOR MAJD MINDEN LÁTHATÓ LESZ! Ez keresztyén utunk másik peremén, hallható biztatás. Pál írja, hogy most még homályosan, tükör által látunk, akkor majd színről színre. A keleti emberek fémtükre valóban tökéletlenül adta vissza a valóságot. Amikor — igénk szerint, — Jézus Krisztus előlép majd halálunk pillanatában, illetve az idők végén és mindenki számára láthatóvá lesz, — akkor látunk igazán, helyesen mindent. Akkor látjuk meg, hogy Ö ezt a világot mennyire szerette, milyen áldott, boldog jövőt ajándékozott ennek a világnak. Akkor kapunk feleletet sok kérdőjelünkre, miértjeinkre. Ak kor lesz világossá, hogy „amit Ö elkezdett bennünk, el is végezte”, újat, szépet, csodálatosat teremtett életünkből. Akkor tudjuk meg igazán, hogy nem kiszámíthatatlan „sors” és „végzet” alatt futott életünk, hanem drága keze vezette azt.

Most és akkor... Utunkat szegélyezi ez a kettő. Most. a hal- lás éi’ szolgálat idejében bizalommal tekintünk Urunkra: rhin- den jó felé fut!

Görög Tibor

A NORVÉG EGYHÁZ MEGHÍVÁSÁRA hét szocialista ország evangélikusságának a képviselői szeptember 13—22. között tiz napot töltöttek norvég földön északi evangéiikus testvéreink között.

Amikor 1972 tapaszán a Lutheránus Világszövetség Egyházközi Együttműködési Bizottsága Kecskeméten ülésezett — köztük Gunnar Stol- sett norvég lelkész, akire nagy hatást tett a magyar n.ép alkotó ereje és a gyülekezetek aktivitása, néhány személyi kapcsolaton kívül — alig volt kapcsolat a norvég és a magyar evangéli'kusság között. A Budapesti Norvég Misszió korábbi működése a háború következtében megszűnt és a hidegháborús éyek nem kedveztek a .kapcsolatok újrafelvéte- lének. Egyházunk elnökségében azonban már évek óta ott élt a meggyőződés, hogy e távol élő két egyháznak fel keil vennie az elszakadt fonalat.

A tervből tett lett, éspedig nem két, hanem tizenegy egyház közötti dialógus formájában. A hét „kelet-európai” or. szag evangé!ikusságával négy „északi” evangélikus egyház magas beosztású tagjai kezdeményeztek eszmecserét a szívélyes házigazda — a norvég Egyházközi Tanács — vendégeiként. az egykori normann vikingek kései utódai között.

A SZOCIALISTA ORSZÁGOKBÓL ÉRKEZETT MINTEGY 15 DELEGÁTUS is magas szinten képviselte saját egyházát. Csehszlovákiából Vladislav Kiedron sziléziai püspök és dr. Ondrej Bartho országos főtitkári a jugoszláviai szlovén egyházból Skalics Gusztáv lelkész és Kuhár József egyházikerületi felügyelő volt jelen, a lengyeleket Ja- nusZ Narzynski varsói püspök és Waldemar Gastpary teológiai akadémiai rektor, az NDK evangélikussájgáí Kurt Domsch szász világi egyházelnök és Hermann Beste lelkész, Romániát Szedressy Pál kolozsvári — most beiktatott — püspök

és Günther Ambrosi bukaresti lelkész, a Szovjetunió lett evangéiikus egyházát Robert Priede rigai rektor, egyházfőtanácsos képviselte. Hazai egy. házunk elnöksége megbízásából dr. Kagy István esperes és e sorok írója vett részt e fontos konferencián. De közénk tartozott és szolgálatunkat hatásosan segítette az Európai Egv. házak Konferenciájának genfi tanulmányi ‘ igazgatója, dr. Nagy Gyula teológiai akadémiai tanár is, aki ugyancsak élénken részt vett minden vitában és eszmecserében.

vöaöl hettük finn részről dr. Aimo Nikolainen helsinki püs. pököt, az LVSz részéről pedig dr. Paul Hansen titkárt és helyettesét, Risto Lehtonent is, valamint Odd Kvaal Pedersen norvég újságírót, a genfi központ sajtótudósítóját.

A KONFERENCIA ÖSSZEFOGLALÓ TÉMÁJA ez volt: „Keresztyén bizonyságtétel Európában ma.” Négy témakörben egy-egy északi és egy- egy kelet-európai felkért előadó hozott referátumot. Ezek tartalmáról majd egyházi szakfolyóiratainkban fogunk

A konferencia színhelye: Máriaholm

A KONFERENCIA SZÍNHE. LYE az Oslótól 30 kilométerre, keletre fekvő Mariaholm, a 25 km hosszú Öyeren-tó kies partján épült, vendégszobákkal és tágas, modern tanácskozótermekkel felszerelt_ „iskolacentrum”. Ízlésesen berendezett modern templomát — ahol a reggeli bibliatanulmá- n vek at folytattuk — csak az oltár mögötti nagy üvegfal választja el a festői tó nagyszerű panorámájától.

A mintegy huszonöt dán, norvég, svéd és finn részvevő között voltak püspökök és főtitkárok, professzorok és docensek, de volt néhány egészen fiatal lelkész is. Örömünkre szolgált, hogy' ott üd- ]

bővebben írná. Az azonban bizonyára érdekli lapunk széles olvasógárdáját, hogy a témák között — urbanizáció és gyülekezeti élet, igehirdetés és diakónia, keresztyén nevelés, a békéért való felelősség — sok részletesen megvitatott kérdés mellet! a legnagyobb érdeklődést magyar egyházunk diakó- niai teológiája váltotta ki. A skandináv teológusok, különösen pedig a norvég konzervatív teológiai képviselői részéről éles — bár testvéri — vita alakult ki, elsősorban az egyház társadalmi elkötelezettsége kérdéséről. .

A részvevők által végül is egyhangúlag elfogadott záróközleményben kifejezésre jut. láttuk. hogy minden történeti, kulturális, társadalmi és politikai különbözőség ellenére egynek tudjuk magunkat a Krisztusban való hitben es a mai Európáért való konkrét, közös felelősségben.

NAGY ÉLMÉNY VOLT MINDNYÁJUNK SZÁMÁRA, hogy a mariaholmi konferenciát megelőző napokban Oslóban hivatalos látogatást tehet-, tünk a norvég egyház csaknem minden jelentős intézményében. Alapos, szakszerű ismereteket szerezhettünk ily módon a Teológiai Fakultás, a Diakóndai Központ, a Biiblia- társulat, az Egyháztanács Irodája és a Belimi&sziói Intézet széles körű, nagy felelősséggel hordozott munkájáról. Ugyan, így — a mariaholmi napok után — kisebb csoportokra oszolva, mi, magyarok Staven- ger 850 éves dómjával, Külm.issziói Főiskolájával és egyik modern — negyven épületet magában foglaló — szeretetin- tézményével ismerkedhettünk meg.

A szívélyes vendéglátás révén ugyanakkor alkalmunk volt látogatást tenni a norvég egyház vezető püspökénél, dr. Kaare Stoylenhél, Henrik Hangé esperesnél, a konferencia egyik házigazdájánál; Gunnar Stolsett főtitkárnál — akit éppen ekkor választottak meg az oslói városi tanács egyik tagjává —. Gerhard Tonnesen stavanigeri házigazdánk családjánál — és a még ma is fiatalos, éppen új templomot építő Bemard Seiend és felesége házánál. A Norvég Misszió . egykori budapesti lelkésze — aki éppen negyed százada ment el körünkből — még ma is jól beszél magyarul. Így bű. csúzott el tőlünk: ..Isten velünk, viszontlátásra!”

NORVÉGIA EGYHÁZA külső és belső változások előtt áll. Az államegyház: — sőt talán népegyházi — keretek náluk is átalakulnak.

Dr. Fabiny Tibor

As élet árnyékos oldalán?

Eltartási szerződésekben élők

Édes-romantikus történetekben a szülők szépen felnevelik gyermekeiket, majd egyenként szárnyra bocsátják őket. azok kirepülnek a házból és ott maradnak „kettecskén, szép öregen”, emlékeiket ápolgatva, gyermekeik, unokáik látogatásait várva a megöregedett szülők. „Árva a ház, nincs kacagás” éneklik Schubert daljátékában a három leányukat kiházasító öregek . . .

A valóságos életben azonban nem ilyen egyszerűek és elan- dalítók ezek a folyamatok. Az önálló életet kezdő gyermekek ugyan ma is igyekeznek elkerülni a szülői házból és új, modem lakásokba kerülve, önálló és a szülők életmódjától sokban teljesen különböző életritmusban és keretek között élni, a szülője megöregedése is a természet alapvető és megváltoztathatatlan rendje, de az igazi kérdések akkor kezdődnek, amikor az öregek közül az egyik elmegy a minden halandók útján és ott marad a másik teljesen egyedül, a valamikor talán népes családnak is elegendő nagyságú lakásban. Vagy, s a szerződéses esetek többségében ilyenekről van szó: a gyermektelen házaspár megöregszik, illetve egyikük magára marad.

Nagyon sok a magányosan élő és lakó idős ember. Sokan közülük arról ábrándoznak, hogy hasonló öregek közé, Szociális Otthonokba kerüljenek es valahogyan mégis érezzék a közösség pótolhatatlan légkörét. Minden magára maradó öreg számára azonban egyelőre nincsen elegendő férőhely az ilyen otthonokban és az is igaz, hogy sokan nem is hagynák el szívesen kis otthonukat, ahol életük nagyrészét leélték, ahol boldogok voltak, ahol minden tárgy és minden szeglet mesél nekik és ahol egy kevés függetlenséget még magukénak mondhatnak. Mi hát a megoldás, hogy csekélyke nyugdíjukból élye még a lakás költségeit is fedezni tudják és a nagy magányosság is enyhüljön kissé?

AZ ELTARTÁSI SZERZŐDÉSEK kötésének gyakorlata nem tekint nagy múltra vissza. Egyike azoknak az új formáknak, amely jó megvalósítás esetén egyidejűleg többeknek kínai jelentős sietséget: magányos öregnek anyagi függetlenséget és emberek közelségét, az élet lüktetésének újbóli megérzését, olyan fiataloknak pedig, akik lakás és otthon híján családi életüket, boldogságukat, társadalomba való aktív beilleszkedésüket veszélyeztetnék. a fészekrakás semmi mással össze nem hasonlítható örömét. Sajnos azonban — és ezt lel- készi szolgálatom gyakorlatából is leszűrhettem — ez a jó kezdeményezés és kölcsönös előnyökkel kecsegtető lehetőség nagyon gyakran eltorzul és olyan szomorú eredményekhez vezet, amelyek sokakat visszatartanak ma már ilyen szerződések megkötésétől, ajánlásától. A várt alkonyi napsütés helyett igazi árnyékok borítják el az ilyen kapcsolatba belebonyolódott öregeket és nem ritkán lesz belőlük végsőkig elkeseredett, bíróságoktól orvoslást könyörgő meggyötört áldozat.

MILYEN FELTÉTELEK KELLENÉNEK AHHOZ, hogy ez az újszerű forma jobban betölthesse eredetileg jól átgondolt rendeltetését?

Mindenek előtt azt kell kiemelnünk, hogy megfelelő Inkas álljon rendelkezésre. Külön szoba lehetősége nélkül nehezen képzelhető el tartós jóviszony az ott lakó idős ember és az odaköltöző idegenek között. Minden embernek alapvető szüksége van arra. hogy időnként visszavonuihason olyan helyre, ahol egyedül van, vagy ritkább esetben csupán legszűkebb családjával. Az emberi méltóság tiszteletben tartása itt kezdődik

A másik fontos feltétel az, hogy az „eltartás” ne csupán az anyagi eszközök biztosítása (költségek fedezése, étkezések biztosítása stb.) terjedjen ki, hanem ennél lelkileg többet

nyújtson. Szóltunk már a visz- szavonulás biztosításáról, bizonyos önállóság meghagyásáról, de ugyanilyen hangsúllyal szólnunk kell arról is, hogy a fiatalabbaknak lehetővé kell tenniük az egyedül maradott öreg számára a családi életbe való bekerülés és a közösségi élet szép gyümölcseinek megízlelését is. Ha nem .érré erezne vágyat, akkor vagy megpróbálná nyugdíja segítségével fenntartani önmagát vagy albérletbe adná ki fölösleges helyiségeit, amelyekért nagyobb összeget kerhetne. Tapintattal és bölcsességigal könnyen megtalálhatók azok a pontok, amelyeknél a fiatalok családi életébe való ,(befogadás” nem jár rájuk nézve sem rossz hatással, de az idős embert mégis boldogabbá teheti. — A lelki tényezők közé tartozik az is, hogy türelemmel vegyék körül eltartottjukat. Az idős ember rendkívül érzékenyen veszi észre azt. ha bárki, aki nála fiatalabb, az időt számi tgat ja, amely az ő számára terhesebb, hiszen tudja, hogy halála közelebb van és halála által kerülnének a fiatalok igazán kedvező helyzetbe. Ez a gondolat az öregeket néha indokolatlanul is gyanakvóvá és tüskéssé teheti, de éppen ezért kell vigyázni arra, hogy ez a gyanakvás ne legyen indokolt. Még akkor sem, ha az eltartási szerződések legnehezebb próbája, az idős ember betegsége, ágyhoz kötöttsége, magatehetetlensége állítja próba elé a fiatalokat. Türelemmel és nem szavakban, hanem az emberség egyszerű cselekedeteiben megnyilvánuló szeretettel oldhatók meg ezek a helyzetek. Teljesen elhibázza azonban magatartását és tisztességtelenül gondolkodik az, aki „birtokon belül kerülése” után azonnal arcot vált és hideg célratöréssel igyekszik az immár fölöslegessé vált lakástulajdonostól minél mvidebb úton megszabadulni vagy öt arra kényszeríteni, hogy a korábbi magányosságánál is fokozottabb elkülönülésben tengesse napjait. Az

ilyen esetekben az illetékes szerveknek ^feltétlenül közbe kell lépniük, hogy a szerződést kijátszó fél elveszítse minden vélt vagy valóságos jogát a kiszemelt lakásra.

MINT MINDEN EMBERI KAPCSOLATBAN, természetesen az eltartási szerződések által létrejött kapcsolatokban is nagy szerepe van a mindkét félre kötelező alkalmazkodásnak. — Arra is vannak példák, hogy a fiatalok minden jószándéka ellenére az újra erőre kapó idős ember él vissza helyzetével és próbálja meg tudatosan vagy alaptermészetéből fo- lyóan megzavarni, megkeseríteni az otthonába költöző új család életét. Alkalmazkodás és egymás megbecsülése nélkül aligha képzelhető el két idegen embernek vagy családnak egy fedél alatti jó viszonya, nyugodt élete. Tudom, hogy az alkalmazkodásnak is vannak határai és hogy kedves olvasóink olyan eseteket is tudnának idézni, ahol nagyon nehéz lenne a felelősséget vagy a teendők irányait pontosan meghatározni. Fentebb idézett általános elvek és feltételek további gondolkodást és az egyes helyzetekre való felelős alkalmazást igényelnek.

Az azonban kétségtelen, hogy ebben a korunkban kialakuló uj emberi kapcsolat- és közösség formában jó és hasznos lehetőségek rejlenek, ha a benne élők emberségben, sze- retetben, bölcsességben türelmes tapintatban '— és minde- nekfölölt irgalmasságban be tudják tölteni az igazi emberi —, vagy így is mondhatjuk: krisztusi normákat.

Amint többek között az irgalmas samaritánusról szóló példázatában vagy a kereszt tövében álló anyja és kedves tanít7 ványa egymásra bízásában érzékelhetjük ezeket a normákat.

Szirmai Zoltán

Ha ezt a szót halljátok: építkezés, mindegyikőtöknek eszébe jut a falutokban épülő sok szép családi ház, vagy egy modern lakótelep a város peremén, estleg egy sok emeletes irodaház, vagy szálloda. Soha nem látott méretekben folyik országszerte, világszerte az építkezés. Mai igénk is egy nagy építkezéssel kapcsolatos, itt azonban templomépitésröl van szó.

ELHATÁROZÁS ÉS ÍGÉRET. Igénk körülbelül ezer évvel időszámításunk előtt hangzott el. Izrael királya Dávid volt, aki sok csatában legyőzte népe ellenségeit, nevet, rangot szerzett Izraelnek. Eljöttek a béke.esztendei. Nagy elhatározás érlelődött meg ekkor Dávidban: templomot fog építeni az Ürnak. Nem méltó, hogy míg a király kényelmes, pompás palotában lakik, addig Isten hajléka egy szegényes, régi, megkopott sátor. Dávid elhatározása azonban nem valósult meg, Istennek más volt a terve. Prófétájával ezt üzente Dávidnak: „Ha majd betelnek napjaid és pihenni térsz atyáidhoz, magot támasztok neked utánad, és megerősítem az ő királyságát, az épít majd házat nevemnek, én pedig megerősítem királyi székét minden időkre.”

A TEMPLOMÉPtTO. Dávid fia, Salamon építette fel az ígéret szerint a templomot. Hét évig épült a hatalmas épület. Terméskövekből emelték, külsejét márvánnyal, belsejét cédrusfával, arannyal, ezüsttel díszítették. Messze földről csodájára jártak a templomnak. Ünnepenként az ország minden részéről, sőt távoli országokból is zarándokolt a sokaság a Sión hegyén büszkén emelkedő templomba, mely fenségével Isten hatalmát és dicsőségét hirdette.

AZ ÍGÉRET IGAZI MEGVALÓSÍTÓJA. A jeruzsálemi

templom 300 évig állt fenn, aztán ellenség dúlta fel, elpusztult. A régi helyébe Izrael népe új templomot épített, de abban sem maradt kő kövön. A kőből épült.templomok nem is maradhatnak fenn örökké. Isten ígérete valami másról, nagyabbról szólt. Jézus kezdte el azt az óriási templomépítést, ami azóta is tart. Most már nem a jeruzsálemihez hasonló kőtemplomra kell gondolnunk. Ö mondotta egyszer: „a templomnál nagyobb van itt”, t. i. ahol ő van. A farizeusok támadására egvszer meg így válaszolt: ..Rontsátok le a templomot és három nap alatt felépítem.” Magáról beszélt, értünk áldozott életéről és feltámadásáról. Ellenségei azzal vádolták Jézust, hogy templomromboló, pedig ö a nagy templomépitő. Ö kezdte el az „élő templom” építését. Ez a templom nem kövekből, hanem „élő kövekből” emberekből épül. Pál apostol ezt így mondja el: „Jézus Krisztusban az egész épület szép renddel rakattatván növekedik szent templommá az Úrban, akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.”

AKI MEGHALLJA JÉZUS HÍVÓ SZAVÁT az igehirdetésben, hittél fogadja azt és engedelmesen elindul a szolgálatban, az beépül az élű templomba. Világméretű ez az építkezés, mindenki beletartozhat bármilyen nyelvű vagy fajú, aki Krisztust vallja Urának. HaMóttam, hogy Angliában egy háborúban elpusztult templom helyett különös templom épült. A világ különböző tájairól gyűjtötték össze építőanyagát s a templom berendezését. Szép jelképe ez ennek a világméretű templom építésnek.

A templom egyre épül. Jézus a ti helyeteket is kijelölte benne. Isten igéje így szól hozzátok: „Tf magatok is mint élű kövek, épüljetek fel lelki házzá... Jézus Krisztus által."

Kelet-európai és északi evangélikus egyházak képviselőinek

találkozása norvég földön

*

Aki felépíti az Úr házát

2 Sámuel 7, 12—13