Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-10-05 / 40. szám

Megdöbbentő! Mt 9, 1—8. Megdöbbent emberek sokaságával találkozunk a vasárnap evangéliumában. Nem egy-két emberrel. Egész sokasággal. Valami rendkívüli dolgot láttak, attól döbbentek meg. MEGDÖBBENTŐ ESEMÉNYEKKEL ELÉG GYAKRAN TA­LÁLKOZUNK mindnyájan. Saját életünkben, közvetlen kör­nyezetünk szűkebb körében, a nemzetközi élet területén is. Még jó, ha meg tudunk döbbenni. Hiszen azt a lelki kórt, amit közönynek, vagy cinizmusnak nevezünk, éppen az jel­lemzi, hogy már nem tud megdöbbenni sem. „Én már nem cso­dálkozom semmint” — mondjuk néha magunk is. Ebben van ugyan még némi megdöbbenés, de van egy jó adag védekezés is az őszinte megdöbbenéssel együttjáró felelőséggel szemben. Kérdés természetesen, hogy a megdöbbenés önmagában ele­gendő-e ahhoz, hogy a felelősség felébredjen. A modern szín­ház, de a képzőművészet is sokszor azért igyekszik gyönyör­ködtetés helyett sokkot előidézni, mert a lelkiismeretet akarja felrázni vészjelekkel. De lassan ezekhez is hozzászokunk. A megdöbbenés fonák módon nem a lelkiismeretet mozgatja meg, hanem élvezeti és fogyasztási cikké válik. AZ A SOKASÁG, AMELY EVANGÉLIUMUNKBAN a guta­ütött ember meggyógyításának tanúja lehetett, olyan emberi magatartással találkozott, amely még ma is sok emberben vált ki megütközést. „Némelyek az írástudók közül” — tehát nagyon is vallásos világnézetű emberek — tökéletesen félre­értették a „javíthatatlan emberbarátot” — Jézust. így szól­tak magukban: „Ez káromolja Istent”. Valóban megdöbbentő. Mindig megdöbbentő, ha azok, akiknek látniuk kellene, nem látnak; akiknek hallaniuk kellene, süketek — és éppen ezért „félrebeszélnek Az evangéliumban szereplő sokaság azonban nem ezen döb­bent meg. Ez itt a sajátos. Erre kell felfigyelnünk. Min döb­benhettek meg? Nem az írástudók vakságának valóban meg­döbbentő méretein, hanem annak a szeretetnek a méretein, amely több a szokványos értelemben vett emberszeretetnél. A Jézusból áradó szeretet hatalmán döbbentek meg. Ez is emberszeretet, de Isten emberszeretete. Feltárult a sokaság szeme előtt, hogy az emberi nyomorúság és az ember bűne között nagyon mély és szövevényes összefüggés áll fenn. De az döbbentette meg valójában őket, hogy az emberi lét alap- problémáját éppen az tárta fel előttük, aki azért jelent meg a földön, hogy gyökerében segítsen bajunkon. „Hogy pedig megtudjátok, hogy az Ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani” — (hogy nem problémáitokat magya­rázom meg, hanem bűneitek bilincseit töröm szét!) — így szólt Jézus a gutaütöttnek: „Kelj fel, vedd az ágyadat és eredj haza”. Arra a belátásra jutott a sokaság, hogy „itt az Isten köztünk", hogy nemcsak a gutaütöttnek, hanem mindnyá­junknak fel iehet kelni és járni egy új, emberhez méltó élet­ben. Az egészségeseknek is. Üdvös megdöbbenés — mondhatnánk Lutherrel. A követ­kezményekből is ez tűnik ki. Mert nem arra késztette a soka­ságot, hogy szörnyűlködjenek az írástudók magatartásán. Így olvassuk: „Amikor a sokaság ezt látta, dicsőítette Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek”. Milyen hatalmat? A szabadság hatalmát arra.hogy új életben járhassanak. ÉRDEMES NEMCSAK A KÖVETKEZMÉNYRE, hanem az előzményre is figyelni. A beteg ember azért jutott Jézus által bizalomhoz, reménységhez, mert mellette Jézus szeretetében igazán reménykedő emberek álltak. Jézus észreveszi a hitet. Észreveszi, ha nem futamodunk meg az emberi nyomorúsá­goktól, hanem ott maradunk a bajban levőknél a segítés kész­ségével. így következik be a valóban megrendítő dolog: nem mi, hanem a bajbajutott, a szenvedő hallja meg a nagy szót: „Bízzál fiam!” — A bajbajutottakhoz szóló jézust szó erősíti a mi bizalmunkat is. Benczúr László IMÁDKOZZUNK Élő Urunk és barátunk! — Jézus Krisztus, Nálunk jobban tu­dod, milyen bonyolult az életünk. Ismered problémáinkat és nem becsülöd le azokat. De még jobban ismered — amiről mi oly könnyen megfeledkezünk — bűneink kötelékeit. Hálát adunk neked, hogy önhittségünk nem szegte kedvedet. Vállal­tad a keresztet, a pokolra is alászálltál értünk, csakhogy új életben járjunk. Ámen. Istentiszteleti rend Budapesten, 1975. október 5-én Deák tér de. 9. (úrv.) Bizik László, de. 11. (úrv.) dr. Hafen- scher Károly, du. 6. Orgonaest — Igét hirdet: dr. Hafenscher Ká­roly. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. dr. Muntag Andor- né. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31— 33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák). Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.) Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák La­jos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. 8. Kertész Géza. Frangepán u. de. fél 10. Kertész Géza. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár Új­telep. de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kis­pest Wekerle-telep de. 8. Pestúj­hely de. 10. Schreiner Vilmos. Rá­kospalota MÁV-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Nagytemplom de. 10. dr. Bodrog Miklós. Rákospalota Kistemplom du. 3. dr. Bodrog Miklós. Rákos­szentmihály de. fél 11. dr. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. dr. Kar­ner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rá­koscsaba de, 9. Békés József. Rá- koshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Ma- docsai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) D. Koren Emil, du. 6. Madocsai Miklós. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) D. Koren Emil. Óbuda de. 10. Hegyháti János. du. 5. Szeretetvendégség. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács Jó­zsef, de. 11. Takács József, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthideg- kút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Modori u. 6. de. 10. Muncz Fri­gyes. Kelenföld de. 8. Missura Tibor, de. fél 10. Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Turchányi Sándor. Németvölgyi út 138. de. 9. Turchányi Sándor. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillag­hegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. — Szentháromság után a 19. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti isten- tisztelet oltár! Igéje: Ef 4, 20— 28; az igehirdetés alapigéje: Mt 9, 1—8. — ÓBUDA. Október 5-én, vasárnap délután 5 órakor szeretetvendégséget tartanak a gyülekezetben, amelyen Hegy­háti János iharosberényi lel­kész szolgál. — CSIKÓSTÖTTÖS. Októ­ber 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelet lesz a gyülekezetben a tem­plomtorony renoválása, a templom belső festése és a ha­rangok villamosításának elké­szülte alkalmából. Az Isten- tisztelet szolgálatát D. Káldy Zoltán, a Déli Egyházkerület püspöke végzi. A SAJTÓOSZTÁLY felhívása A Sajtóosztály értesíti a Lelkészi Hivatalokat. és a Gyülekezeteket, hogy az ÚTMUTATÓ megrendelések október 15-ig, az 1976. évi EVANGÉLIKUS NAPTÁR megrendelések október 31-ig küldhetők be. A Sajtóosz­tály az igényeket a beérke­zés sorrendjében igyekszik kielégíteni. A határidőn túl beérkezett előjegyzéseket a Sajtóosztály nem tudja fi­gyelembe venni. Mivel a két kiadványból visszavéte- lezés nem lehetséges, a Sajtóosztály kéri megren­delőit, hogy csak a szük­ségnek megfelelően küldjék be megrendeléseiket. Az Útmutató ára 9,— Ft A Naptár ára 15,— Ft — LUTHER-kabátot szakszerűen készít Dóczi Zoltán szabómester. Budapest, V., Majakovszkij u. 6. — HARANGÖNTÉST, javítást, szolgáltatást, le- és felszerelést, o vasállványok és könnyGhúzási ko- ^ronák készítését, átalakítását vál­lalja ,,Slezák László aranykoszorús harangöntő utóda és fia”. Gombos Lajos harangöntő mester, 2162 örbottyán, Pf. 3. — REVAI-lexikonsorozatot kere­sek megvételre. Ajánlatokat ,.Ré­vai” jeligére a kiadóhivatalba kérek. — KELENFÖLD. Az első őszi szeretetvendégség októ­ber 4-én, szombaton délután fél 6 órakor lesz a gyülekezet­ben, amelyen Görög Tibor óbudai lelkész tart előadást „Szolgálatunk forrásai” cím­mel. — ASZÓD. A múzeumi hó­nap rendezvényei keretében október 4-én, szombaton dél­előtt 10 órakor leplezik le Csengey Gusztáv emléktáblá­ját a róla elnevezett utcában. Csengey Gusztáv 1868—1886- ig volt az aszódi evangélikus gimnázium tanára, három ta­névben pedig igazgatója. Ha­lálának 50. évfordulóján állít emléket e tábla a jeles költő­tanárnak. — SZÜLETÉS. Mátis And­rás sikátort seeédlelkészék- nek szeptember 15-én harma­dik gvermekük született. Ne­ve: KRISZTINA. evangélikus élet A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja "Szerkeszti a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest, Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám : 516—20.412—VIII. Előfizetési ár: egy évre 120.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25211 (5) 75.2335 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás pSlaifts vezetrt: Soproni Béla vezérigazgató „Gyógyíts meg engem Uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg engem, hogy megszaba­duljak, mert Te vagy az én dicsekedéscm.” (Jer 17, 14) VASÁRNAP. — „A Minden­ható el nem ferdíti az igazsá­got!” (Jób 34, 12 — Mt 20, 13. 15 — Mt 9, 1—8 — Zsolt 104, 1—24) Amikor életünk terheit „méltatlanul” soknak érezzük, akkor szokott jelentkezni a kísértés, hogy Isten igazságos­ságában és szeretetében kétel­kedjünk. Embertársainkhoz mérjük magunkat és nehezen tudjuk elviselni, hogy Isten nem a mi ítéletünk és elgondo­lásunk szerint cselekszik. Em­bertársaink iránti türelme megbotránkoztatóan hat. Nem vesszük észre, hogy terheink ellenére mi is csak ebben a türelmes és bűnbocsátó szere- tetben bízhatunk. Hiszen éle­tünk terhei is emberi bűn kö­vetkezményeiként és életünk múlandóság alá vetettségéből fakadnak. HÉTFŐ. — „Nem ember az Isten, hogy hazudjék.” (4 Móz 23, 19 — Mt 14. 31 — Mk 8, 22—26 — Rm 14, 14—23) Szo­morú élettapasztalat szólal meg ebben az igében, amikor emberekre tekint, és bizalmat, hitet ébresztő, amikor Istenre néz. Istent igéjén keresztül is­merhetjük meg. Ez az ige biz­tat bennünket arra. hogy mer­jünk Hozzá fordulni. Ígérete­inek beteljesedését, szereteté- nek a mélységét ismerhetjük meg Jézus Krisztusban. Az ő halálból való feltámadása ad alaoot arra, hogy a benne ka­pott ígéretekben is erős re­ménységgel bízzunk. Ne saját, törvényeskedő cselekedeteink­ben keressük, hanem a Krisz­tusban kapott kegyelemben is­merjük fel azt az erőt, amely még a halálban is megtarthat­ja életünket. KEDD. ■— „Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisz­tus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” íRm 15. 7 — Zsolt 118. 28 — Kol 3, 12— 17 — Rm 15, 1—13) Az Isten szeretete iránti hálából fele­baráti szeretetnek kell sarjad­nia. Ahogy Isten szeretete nem személyválogató, úgy Krisztus követői is minden ember iránt testvéri szeretet- re kötelezettek. Ahol népek vagy népcsoportok közötti gyűlölet vagy akár hitfeleke-' zetek közötti ellenségeskedés jelentkezik a keresztyének kö­zött, az mindig az evangélium hirdetésének hitelét rontja és a gyülekezet szogálatának be­szűkülését mutatja. SZERDA. — „Megemlékez­zetek az Ür Jézus szavairól, mert ő mondta: jobb adni mint venni.” (Ap Csel 20, 35— 1 Krón 29. 9 — Kol 3, 12—17 — Rm 15, 14—21) Ahhoz, hogy viszonzást nem várva, jó szív­vel tudjunk adakozni, önzé­sünknek háttérbe kell szorul­nia. Ilyen lelkületre az sza­badíthat fel, ha megragad bennünket annak az ajándék­nak a nagysága, amit mi Krisztusban kaptunk. Isten életünk minden ajándékát azért adta, hogy velük ember­társainknak szolgáljunk. Pál apostol életünk legnagyobb ajándékának a szere tetet tart­ja. A szeretet találja meg a szolgálat helyes lehetőségeit és ajándékoz meg bennünket az adakozás örömével is. CSÜTÖRTÖK. — „Jézus ki­áltott: Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek an­nak belsejéből.” (Jn 7, 37. 38 — Ezs 58, 11 — 1 Jn 1, 5— 10 — Rm 15, 22—33) János evangéliuma szerint Jézus a Lélek ajándékáról szólt ebben az igében. A benne bízók az „örök élet beszédének” hordo­zói és továbbadó! ebben a vi­lágban. Rajtuk keresztül Isten kegyelmének és szeretetének örömhíre árad a világba, és Isten Lelke végzi hitre vezető munkáját. Jézus példázatok sorával figyelmeztetett arra, hogy követői nem zárhatják magukba az evangéliumot, annak tanúiként élhetnek csak, vagy maguk is elvesztik azt. PENTEK. — „Mikor Isten­nek formájában volt, nem te­kintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vévén fel, em­berekhez hasonlóvá lévén.” (Fii 2, 6—7 — Ez 37, 27 — Zsid 10, 11—18 — Rm 16, 17— 27) Istentől kapott szolgála­tunkat, akár az evangélium továbbadása, akár a szeretet cselekedetei legyenek azok, nem végezhetjük kérkedve, hanem csak nagyon alázato­san. Krisztus is így szolgált nekünk, „önmagát megüresí­tette”. így adott példát a sze­rétéiből és a szolgálatból. Isten megadhatja, hogy szol­gálatunkért megbecsülést ka­punk, de aki saját dicsőségét keresi a szolgálatban, az meg­szégyenül. SZOMBAT. — „Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek!” (Ezs 35, 4 — Mt 25, 6 — Jer 17, 12—17 — Rm 16, 17—27) A .félelem nagyon rossz tanácsadó lehet. Az elbizonytalanodó hit sok­szor kapkodva keres más-más életbiztosítékot. Ha az a féle­lem szorongat bennünket, hogy Isten bűneink miatt for­dul el tőlünk, emlékezzünk a tékozló fiú példázatára, vagy a zsoltár szavaira, a bűnbánó és töredelmes szívet Isten nem veti el. Szeretete nagyobb bű­neinknél, megújíthatja éle­tünket, megajándékozhat a bűnbocsánat és a Hozzá tarto­zás örömével, megszabadíthat félelmeinktől. Merjük azt kér­ni Tőle. Magyar Lászli Jékely Zoltán Tudatunk és emlékeink egyszerre elevened­nek meg a költő szavára. Minden olvasó ma­gához mérten élvezi a verset. Annak örül, ha szeme felfedezi a közvetlenséget, igazmon­dást, őszinteséget és érzelmességet. Olyan a költő, mint a muzsikus, nemcsak fönségben vezet, hanem a játszi életben, valamely moz­zanatban, melyet azelőtt észre sem vettünk. A versből az marad meg emlékezetünkben, amiben a költő ítélete éppoly biztos, mint íz­lése. Vagyis a harmónia, valami az ember rejtélyéből, egy kép, egy hasonlat, egyetlen jelző csupán, mely tágítja életünk érzését. Az idei nyáron, a Mátra csendjében, végig­olvastam Jékely Zoltán régi és új vermeit, melyeket Az idősárkányhoz címmel jelente­tett meg a kiadó. Vissza-visszatértem egy-egy költeményre többször is, ahogy az ember rá­ereszti a zenecsiholó tűt a hanglemezre, hogy újból hallja félreismerhetetlenül a játékot. Bárhol nyitom ki a gyűjteményt, ugyanaz a tartós és teljes költői szépség ejt meg. Mi, akik megcsömörlöttünk a költői kolompok vad és értelmetlen közléseitől, az értelem s szemsértő szóáradattól, az irodalom tisztele­tét észleljük az olyan költőben, mint Jékely Zoltán, aki egyenletesen, szépmíves becsület­tel alkot. Nem álmodozó költőről van szó, ha­nem valóságismerőről. A hetedik nap című versében írja, hogyan lőnek „légpuskás, zub- bonyos suhancok” a drótszálra ült fecskékre. „Nincs Isten — tudják — hát madara sincs”. A vasárnapi kirándulók lármája: „Úristen, bírod e zenebonát. A vurstli ez itt, vagy mi­csoda lárma? Űzött vad az ember nyugodal­ma, álma”. 1 És lent, üregében, az árva tücsök, a teremtés legszelídebb muzsikása, félőrült-remegőn kuporog, vagy fúrja magát befelé a humuszba, és kérdezi néma fohászként: Jaj, hoz-e csendet az éj s fegyvemyugvást, hogy kijöhessen a csillagos égnek alája, s e zajszaggatta világba még utoljára harmatos-illendőn ríja ki egyszeri létét. Jékely Zoltán ilyen valóságvetítő költővé érlelődött ugrások nélkül; tévedés azt állítani róla, hogy értelemellenes és valóság ellenes. Első versei és mai költői mondanivalója; ugyanaz a látásmód és fogalmazás. Pontosan érezte, mit kell megírnia, pontosan tudta, ho­gyan kell kifejeznie az élményt, hogy élménye maradjon az olvasónak is. Apja, Aprily Lajos, tanítványaként elsajátította a poétikai töké­letességet, mindazt, amire a szó formában és színben képes. Kezdettől fogva képes volt a nagy költé­szetre, ugyanakkor ma sem veti meg a ma­gyar vagy idegen szó adta könnyű játékot, a pillanat és szeszély rögtönzését, mely szilár­dan beleépül a vers anyagába s létrehozza a Jékely-líra sajátos szépségét. Látszólag bo­hém és szerelmi rajongásait közlő költő, kez­dettől fogva félreismerhetetlenül az, ugyan­akkor megdöbbentően párosítja erotikus ka­landjaihoz az elmúlás fájdalmát, élet és halál egységét. E két elem háborító-békítő vegyíté­sének eredeti jogot szerzett a modern magyar Urában. Nem ment hangulatért s képekért történelmi s klasszikus tájakra, hanem sa­ját hétköznapjait s vívódásait irta meg, im- presszionisztikusan, de naturalisztikusan is, vagyis mindig a legtöbb kifejezhető igazsá­got keresve az élet csalódásaiért. Szerelmi és halál-lírájában is megmaradt a lélek költőjé­nek, megejtő realitásokat rajzolva, szójátszó természetét nagy költői teljesítményekre ke­ményítve. Verseiben sehol sem találunk he­nye szót, kényelmes, laza, felelőtlen kifeje­zést. Szójátéka: szózene, elutasítja a gyors s felszínes munkát. Említi életének valamennyi külső állomá­sát. végtelen szeretettel szól szülőföldjéről, s méginkább szüleiről, akiket egymás után el­ragadott karjai közül a halál. Az anya és az apa emléke megejtő, örökkévaló veret. A nagyenyedi diák emlékeztet Erdély nagy fe­jedelmeire, akik a vallásszabadságért meg- küzdöttek Beccsel, vagyis a nyelvi s nemzeti jogokért szembeszálltak az elnyomó hatalom­mal, s olasz városban a kolozsvári fejedelem diákjának érzi magát, akit idegenbe küldtek stúdiumra, hogy hazavigye, amit tapasztalat­ban és tudományban szerzett. Igazmondása és erkölcsi emelkedettsége nem az emlékek han­gulatfényét keresi, hanem „a tébolyult nyár lüktető hevében, midőn gyűlölség, gyilkos in­dulat” pusztít: halott. román költő barátját siratja, akinek „jobbján szent Ady, balján szent Rilke ül”. Kik a mártírszentek, ha nem ők — kérdezi. Blaga Lucián sírjára vadmir- tuszt kötözzenek csokorba: s lengjen azon bátran a Szeretet, az Emberség s Megértés trikolórja!” Mondhat-e költő többet, mini ez a két sor, mely máris közüggyé nemesedik „a tébolyult nyár lüktető hevében”. Íme: a költészet nem­csak művészet, hanem lelkiismereti és értel­mi harmónia. A nemzet emlékezete a. falu legrégibb helyén él, a templomban. Jékelynek megrázó élménye a magyar protestantizmus. Ideírom egy rövid versét, mely száz helyett szól; A marosszentimrei templomban a címe: Fejünkre por hull, régi vakolat, Így énekeljük a drága Siont; egér futkározik a pad alatt s odvábái egy-egy vén kuvik kiront. Tízen vagyunk: ez a gyülekezet, a tizenegyedik inaga a pap, de énekelünk mi százak helyett, hogy hull belé a por s a vakolat, a hiúban a denevér riad s egy-egy szuvas gerenda meglazul: tizenegyedikünk az árva pap, tizenkettedikünk maga az Ür. Így énekelünk mi, pár megmaradt — azt bünteti, akit szeret az Űr — s velünk dalolnak a padló alatt, kiket kiirtott az idő gazul. S hány ilyen szomorú verse van. Mind élet­re serkentő 'szomorúság, akár a szerelemnek tercelő halál. Jékely soha nem álcázta tiszta emberségét. Olyan korban mert bátor és igaz­mondó lenni, amikor mások hallgattak. Apo- theozis című költeménye például az olaszok etiópiai háborújáról szól, antifasiszta vers a javából. Az olasz repülőgépek végeztek velük, a védtelen néppel, akik hittek a sok fekete szentben, hittek Krisztusban, az „Örök Né- gusban”, aki odafent van, s testüket most sasok tépik s gondjába veszi a sivatag. A vers József Attila lapjában, a Szép Szóban je­lent meg 1936-ban. Ez a művészet egyszerű, szókimondó, álcázatlan. Eszközeit illetően pe­dig csiszolt, tiszta. Ilyen Jékely minden verse. Erezzük, hogy bennük igazi költészet mozog, mint azokban a versekben, melyekben Zrí­nyit, Petőfit idézi. Egyetlen látomásban, a vi­lág üresedésében, a lélek teljességében a belső ember megmaradását, valóságérzését igazolja. Egy magyar világot tár elénk. Szalatnai Rezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents