Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-01-27 / 4. szám
Lelkiismereti szabadság Lk 9, 51—56 ISTEN DICSŐSÉGE — EMBEREK SZOLGÁLATÁBAN. Jézus Krisztus azzal mutatta meg Isten dicsőségét, hogy lerombolta azokat a faji, vallási és társadalmi ellentéteket, amelyek elválasztották egymástól a zsidókat és samáriaikat, embert az embertársától. Az élet védelmére, kiteljesítésére, az ember földi és mennyei boldogságának munkálására jött Jézus. Ügy jár ma is a történelemben, hogy ott, ahol emberek, embercsoportok vagy népek szenvednek, segítségre szorulnak — akármi is a hitvallásuk, fajuk, ideológiájuk —, életet munkáló szere- letével segít, sebet kötöz, felelősség vállalásra késztet, örömöt és békességet munkál. Jézus nem jött és nem jön Isten ítéletének füzében megrettenteni és térdre kényszeríteni. Ahol emberek szeretettel kitárták szívüket, ott bűnbocsánatot hirdetett. Békételen életeket békességre vezetett. Nem nyúlt hatalmi eszközökhöz akkor sem, amikor szeretelét visszautasították. Az embereket szeretetével vonzotta magához. A történelemben járó Jézusra ma is az jellemző: közöttünk él, velünk járja az élet útját, vezet, tanácsol, igazgat, erősír és vigasztal, anélkül, hogy erőszakot alkalmazna, türelmetlenkedne vagy ránk erőszakolná akaratát. De ahol Isten Jézus Krisztusban közeledik az emberhez, ott lehetőség van arra, hogy általa az ember közösségbe kerüljön az élő, hatalmas. üdvözítő Istennel. Jézus nem kereste a hódolóknak dicshimnuszotcat zengő csapatát, de önmagát is feláldozó szemete munkálta Isten üdvözítő akaratát. A FÉLREÉRTETT KRISZTUS. A történelem során a keresztyéneket megkísértette a hatalmaskodás, zsarnokoskodás vágya a világ, a társadalom, a család felett. Isten tekintélyét akarják egyes nyugati keresztyén csoportok „megvédeni”, amikor „keresztes háborúk” szervezését tervezgetik, vagy „Isten ■ügyének” védelmére készek lennének atomfegyvereiket alkalmazni. (Micsooa szegény Isten az, aki emberi védelemre szorul!) Kísért az a szándék is, hogy a Mindens ég Urát kizárólag a gyülekezet, a vallásos emberek, a keresztyén otthonok Jézusává kicsinyítjük vagy ijesztgetünk vele. Isten nem kicsinyes bosszúálló, hanem világmegváltó, irgalmas Szeretet! AZ ÖRÖMÉRZÉS, SEGÍTÉS KRISZTUSI LELKÜLETEVEL ÉLJÜNK! A káröröm gonosz és életpusztító erő. Igazi öröm mindig a másoknak szerzett öröm láttán fakad. Az örömszerző ember mások javát is munkáló ember. Olyan, mint az édesanya, aki életét feláldozóan osztja szét önmagát, hogy gyermekei arcán ragyogjon a mosoly, s ajkukon a vidámság dala szülessék. A krisztusi indulat kimozdít önző, önmagunk körüli forgásunkból. Egyszerre közelivé lesz annak fájdalma, akit a faji gyűlölet perzselt meg, vagy akinek arcát elcsúfították a bombák repeszdarabjai. Csendesen odatársul a társtalan és ma- gáramaradott mellé. Segíti hordozni a betegség terhét, s kész örömét megosztani a bánkódóval. Az a keresztyénség, amelyet nem hat át a személyválogatás nélkül minden emberre irányuló tevékeny szeretet, nem él Krisztus lelkületével és nem szolgál az ő indulatával. Saját vágyaink és elképzeléseink kiszolgálója lett a Krisztusnak való szolgálat helyett. Saját dicsőségét keresi és Isten dicsőségét nem munkálja. Dr. Nagy István Fiatalokról—fiataloknak Fiatalok, akik jól képviselik nemzedéküket, fiatalok, akik rosszul képviselik nemzedéküket Fiatalság; különös és izgalmas időszak mindnyájunk életében. Már „kijelentkeztünk” az oltalmat, védettséget biztosító „állandó lakásunkból”, s ugyanakkor még nem teremtettük meg saját, végleges otthonunkat. Kívülről szemlélve ideiglenes állapot, hevenyészve felszerelt sátorral, mert hiszen úgysem maradhatunk itt örökké. Akik viszont belül vannak, egyáltalán nem tekintik jelentéktelen átmenetnek, hanem nagyon is komolyan veszik, s ez így is van rendjén. VAN, AKI AZT MONDJA: közbülső állomás a már nem és a még nem határán. Már nem vagyok kizárólag felvevő, egyoldalú fogyasztó; szülők, hozzátartozók, gyülekezet, társadalom felkínálta élet, erők, Ismét kifogott rajtunk az idő. Lapunkat a karácsonyi és újévi ünnepek miatt a megszokott határidőknél jóval előbb kellett elkészítenünk. Közben több fontos esemény zajlott le egyházunkban, s ezek közlése néhány beszámolót kiszorított a lapból. így elkésett híradásként szeretnénk beszámolni J. S. Bach Karácsonyi oratóriumának (II., V. és VI. kantáta) előadásáról, ami 1973. december 16-án volt. A Lutheránia Ének és Zenekara szinte a János passió példájára adta elő újra az ádventi időben a Karácsonyi oratóriumot. És amint a passió-előadások alkalmával a hallgatóság zsúfolásig megtölti minden alkalommal a templomot, ez történt most is, mert ilyen szép számú hallgatóság csak a passiók alkalmával szokott összegyülekezni. És ahogy a böjti időhöz hozzátartozik a János passió, úgy tartozik az ádventi időhöz a Karácsonyi oratórium. Csak az elismerés hangján lehetőségek elfogadó élvezője csupán. A néhol még zavaros forrás közben is érzem: van már mit továbbadni. Ugyanakkor még nem vagyok teljes értékű, kiforrott tagja az egymásért élő közösségnek. Olyan izgalmas szakasz ez, mint a gyümölcsöt telepítő gazda életében, illetve munkájában az első termő esztendők. Még nem akarja teljes egzisztenciáját a termésre alapítani, de hallatlanul kiváncsi arra, hogy mi lett belőle, szorgalmából, áldozatkészségéből, befektetéséből, egész eddigi igyekezetéből. S ez itt az első termő időszakban már megmutatkozik. Kivárja a megfelelő pillanatot, odalép a fához, leszakít róla egyet. ízlelgeti: milyen az íze, zamata, élvezhető-e, érszólhatunk erről az előadásról is. És ez az elismerés éppen úgy érvényes a szólistákra — Mohácsi Judit (szoprán). Ke- rényi Mária (alt), Keöncz Boldizsár (tenor), Berczelly István (basszus) — mint Trajtler Gáborra (orgona) és a Lutheránia Ének és Zenekar minden tagjára. De köszönet illeti Weltler Jenő karnagyot is, aki töretlen hűséggel és szorgalommal vezényelte ez alkalommal is a Karácsonyi oratóriumot. Az előadást nagy örömmel és megelégedettséggel hallgatták a jelenlevők, s bár azóta már több idő eltelt, bizonyos vagyok abban, hogy a Karácsonyi oratórium előadása mély nyomot, kedves emléket hagyott- mindnyájunkban. Az igehirdetés szolgálatát dr. Hafenscher Károly igazgatólelkész végezte. Köszönjük a Lutheránia szolgálatát és a szólisták hűséges közreműködését! Harkányi László demes-e még egyet szakítani róla? EZT AZ ELSŐ GYÜMÖLCSŰT kell nekünk is figyelnünk. Nem követelhetjük elfogultan azt, ami még nem erre a korra jellemző, s ne követeljük azt sem, ami már a múlté: a pajkos, játékos gyermekkort. S ha ezen a ponton nem esünk olcsó, általánosító végletekbe, hanem a valóság talaján maradunk, akkor jó érzéssel állapíthatjuk meg: fiataljaink döntő többségének termőfáján az első termést hozó esztendőkre jó gyümölcs érett be. ÖRÖMMEL LÁTJUK, HOGY FIATALSÁGUNK túlnyomó részére a tettrekészség, az építő, előretekintő életszemlélet jellemző. Nem kell őket külön noszogatással odaterelni, ahol a munka, az „élet sűrűje” van, ott vannak maguktól is, tele életkedvvel, erővel, alkotásvággyal. Nem cinikusan, fásultan vágnak neki a nagy útnak, hanem reménységgel, hivatástudattal, ha kell, nemegyszer áldozatokat is vállalva. S „cserébe” elég, hogy lássák: az áldozathozatal értelmét, lássák azt. hogy ők is hathatósan hozzájárulnak a holnap szebb, tartalmasabb formálásához, alakításához. Nyugodtan mondhatjuk, megtalálták helyüket a szocializmust építő társadalmunkban s a maguk helyén és lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek az örömtelibb jövendőért. NEM KELL FELTÉTLENÜL ÁLLANDÓAN konfliktusokat keresni a két nemzedék között sem. Nem ez a jellemző. Meghamisítanánk azonban a teljes igazságot, ha elhallgatnánk, hogy találkozunk — ha nem is sűrűn — szomorú jelenségekkel is, amelyek nem örömöt, hanem bánatot, nem lelkesedést, hanem meghökkenést váltanak ki a gyümölcsöket kereső gazdában. Sajnos vannak olyanok is. akik nem váltják be a hozzájuk fűzött reménységeket. Nem azért, mintha ők valamilyen titokzatos igazságtalanság révén kevesebben részesültek volna. Elkésett híradás f. S. Bach Karácsonyi oratóriuma a Deák téren mint a többiek. Ugyanazt kapták meg ők is, csak niás lett kezükben a sorsa a felkínált lehetőségeknek. KI NE TALÁLKOZOTT VOLNA közülünk olyan fiatalokkal, akik közömbösek, erőtlenek, ok nélkül hőzöngök, akiknek a legismertebb szavaik az „Én” és az „enyém”, akik úgy beszélnek szülőkkel vagy szülőkről, hogy nekünk pirul bele az arcunk helyettük? Az ilyenek miatt hangzik az általánosítás, a sokszor elhamarkodott ítélet az egész fiatalság felett. Hogyan léphetünk tel az ilyenekkel szemben? Van aki megelégszik azzal, hogy napjában egyszer szörnyűlködő kritikával újra és újra ugyanarra a megállapításra jut: „baj lesz ebből kérem, tenni kellene már valamit”. Aztán, mint aki jól végezte dolgát elnapolja a kérdést másnapra. Van, aki azt mondja, „le kell írni” őket a fiatalok listájáról, még úgy is marad elég derék, jóra- való fiatal. A még szigorúbbak talán arra gondolnak, hogy adminisztratív úton kell fellépni velük szemben. Ügy gondolom, bármennyire is gyorsak lennének ezek a megoldások, mindnyájan érezzük, hogy a felsoroltak közül egyik sem lehet az orvoslás igazi útja. Sőt ha következetesen végiggondoljuk diakóniai teológiánkat, akkor még a kérdésfeltevésünk sem lehet jó! NE ELLENÜK akarjunk fellépni, hanem mindig értük, hiszen — bármilyenek legyenek is — értéket kell, hogy képviseljenek számunkra. Jézus számára nemcsak a makulátlan ember jelentett értéket, hanem minden ember. S nála az érték soha nem veszhet el, azt mindig meg kell menteni. Ezzel a szolgáló szeretettel éljünk közöttük és értük, s hisszük, ebben felodódhat a görcs, elindul újra, aki megrekedt az úton, meggyógyul a „beteg” tartalmasabb lesz a felületesen mindenre legyintő, s mások után érdeklődik az is, aki eddig csak önmaga világát épíKrámer György „Nyári napnak alkonyulatáná Megállék a kanyargó Tiszáná Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mini a gyermek anyja kebelébe...” ANNAK A HELYNEK SZOMSZÉDSÁGÁBAN, ahol hajdan legnagyobb magyar költőnk, Petőfi Sándor állott a Tiszánál, terül el hazánk egyik legjellegzetesebb tája: a Nyírség. Földrajzilag az Alföld északkeleti részében fekszik, s Szabolcs-Szatmár megye szabolcsi felét foglalja magában. Nevét azoktól a hatalmas nyírfa erdőktől nyerte, amelyek egykor felületét borították. Talaja futóhomok, amelyet környező folyói (Tisza, Szamos, Kraszna, Bodrog, Ér) hordták össze. Homokját régebben nem sokra értékelték, ma viszont az ország egyik aranybányája, amely termi a világhíres jo- nathán almát, a szabolcsi dohányt és burgonyát. A HONFOGLALÁSKOR SZABOLCS VEZÉR és nemzetsége szállta meg ezt a területet, amely később királyi birtok lett, majd az Anjouk korában adományozás révén a Báthory család birtoka. Rákóczi Ferenc szabadságharcának leverése után a Károlyiak tulajdona. Károlyiak nevéhez fűződik az a nagyszabású telepítés, amely a Nyírség történetét hosszú időkre megszabta és evangélikus szempontból is döntő jelentőségű. A Károlyi család egyik tagja, Ferenc, Békésből (Szarvas, Mezőberénv, Csaba, Tótkomlós) evangélikus vallású szlovák ajkú telepeseket hív ide, akiket aztán a Felvidékről (Borsod, Gömör, Nógrád. Hont) újabb evangélikus vallású telepesekkel egészít ki. A település 1753-ban történt Petri- kovics János csizmadiamester vezetése mellett. E TELEPESEK A NYÍRSÉG SZÉKHELYÉN, Nyíregyházán kaptak helyet, s zárt egységben telepedtek le. Nyíregyháza mellett benépesítik a környező földeket és kialakítják az erre a tájra oly jellemző „tanya-bokor”, vagy „bokor- tanya” rendszert. Később ezekből a bokor tanyákból rajzot- tak ki, mint méhek a kasból a környező falvak határaiba. Nevük, „tirpák” türelmest jelent. Ez a név eredetileg gúnynév volt, nem is szerették, szívesebben viselték a rossz magyar hangzású „nyírityházi” nevet. A föld. ahová jöttek először bérelt föld volt, s később 1824-ben megváltották. Az új helyre a vallás szabad gyakorlásának reménysége, a jobb kenyér vágya, s a föld szeretete hozta őket, amely tulajdonságukat később is megtartották. AZ AKKORI IDŐK VALLÁSI TÜRELMETLENSÉGE miatt sokat szenvedtek, de végül felvirradt rájuk is hitük szabad gyakorlásának napja II. József Türelmi rendeletével, amely megengedte a templom építését. A kapott lehetőséget kihasználva 1784-ben megkezdték a templom építését, s két esztendő alatt be is fejezték. Ez a templom ma Nyíregyháza legrégibb ' „műemlék” temploma, egyben évtizedekig a Nyírség egyetlen evangélikus temploma is. (Kölese erősen a szatmári részre esik, a többi nyírségi templomok egyrészt az első világháború előtt — Érpatak — részben az után keletkeztek — Kisvárda, Kálmánháza, Nyirszöllős, — Borbánya a második világháború után.) NYÍRSÉGI EVANGÉLIKUS NÉPÜNK természeti adottságaiban kapott munkaszeretetei, szorgalmat, s kollektív szellemet az új helyen is megtartotta. Ebben nagy szerepet játszott kedves énekeskönyvükből a „Tranoszciusz”-ból kifejlődött és táplálkozó kegyességük. Szerették a földet, munkát, templomot, s szívesen fáradtak, áldoztak érte: áldoznak ma is. Egyházunk „diakóniai teológiáját” megértik és élik. Nyíregyházán két szeretetin- tézményt is életre hívtak és támogatnak. Az idős asszonyok Szeretet Otthonát és a nyomorék gyermekek. „Élimjét.” A SZOLGÁLÓ SZELLEM TÜLTERJED AZ EGYHÁZ HATÁRAIN és bekapcsolódik az új társadalmi rendbe egyre jobban és inkább, mert átélik annak áldásait. Érzik, hogy könnyebbedik helyzetük a többi nyírségiekkel együtt. Tapasztalják, hogy emberibb lesz munkájuk és előttük, s gyermekeik előtt új. nem remélt lehetőségek nyílnak meg. Ma már a legkisebb bokrokban is kigyúlnak a fények, s ezzel otthonukba kerülhet a rádió, televízió, valamint a modern háztartási gépek. Sáros útjaikat, új köves utak váltják fel, s ezzel övék az autóbusz, amely munkahelyre, iskolába szállítja őket és gyermekeiket. A régi házak is eltűnnek, hogy helyet adjanak az új otthonoknak, amelyek már szinte semmiben sem különböznek a városi otthonoktól. Fürdőszoba, vízvezeték, ma már a tanyákon is valóság kezd lenni. MEGNYÍLT A LEHETŐSÉG az iparba való bekapcsolódásra is. Az új nyírségi gyárak, üzemek (gumigyár, konzervgyár, papírgyár, tejporgyár Nyíregyházán, gyógyszer- gyár Tiszavasváriban. Tiszalö- ki Erőmű stb.) befogadja őket, s megélhetést biztosítanak számukra. Szűnőben van a távoli munkahelyek keresése, s az ezzel együttjáró egészségtelen „ingázás”. Modern kórházak, szanatóriumok, szociális otthonok állnak rendelkezésükre. Sőt a magasabb fokú iskolák is (Mezőgazdasági Főiskola, Tanárképző Főiskola és számos szakközépiskola) megnyitják kapuikat a Nyírség tanulni vágyó fiataljai előtt. NYÍRSÉGNEK (SZABOLCSNAK) RÉGEN ez volt a jelzője: sötét. Ez a jelző már a múlté, hiszen a sötétség osztani kezd és világosság ragyog. Ami eddig csak merész álom lehetett, vagy a táj környéke nagyjainak, költőinek, íróinak (Bessenyei György, Kölcsey Ferenc, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Váczi Mihály) kitartó törekvése, az ma beteljesedett valóság: ez pedig annak bizonysága, hogy a Nyírség is megindult a fejlődés, a haladás útján.. Megyer Lajos GYERMEKEKNEK Mindenható Atya Istent az különbözteti meg a bálványoktól, hogy a bálványok tehetetlenek, Isten előtt pedig nincsen lehetetlen. Az Apostoli Hitvallásban ezt úgy fejezzük ki, hogy Isten mindenható. A történelem folyamán Isten mindenhatóságát nagyon sokszor mutatta meg népének. Amikor Izrael népe Egyiptomban rabságban szenvedett, Isten szabadítót küldött számára Mózes személyében. Amikor pedig a fáraó pusztulással fenyegette a menekülő Izraelt, Isten még csodát is tett népe megmentésére: száraz lábbal vezette át Izrael fiait a Vörös-tengeren. Amikor később Jézus Krisztust a gonosz emberek keresztre feszítették és megölték. Isten nem hagyta őt a sírban, hanem harmadnapon feltámasztotta. Ezzel azt mutatta meg, hogy neki még a halál fölött is hatalma van. Isten mindenható hatalmát tehát nem arra használja fel, hogy hatalmaskodjék az emberek fölött, hanem arra, hogy gondját viselje az embereknek és segítsen rajtuk, ha veszedelembe kerülnek. Mint az édesapa, gondját viseli gyermekeinek, segít rajtuk, neveli és oltalmazza őket, úgy tesz Isten is velük. Ezért nevezzük Istent Atyánknak, ezért mondjuk az Apostoli Hitvallásban: hiszek egy Istenben, mindenható Atyában! Isten gondviselő szeretete arra biztat bennünket, hogy soha ne aggodalmaskodjunk, hanem életünket és sorsunkat tegyük le mindenkor az ő atyai kezébe. Amikor a tanítványok aggodalmaskodtak, Jézus felhívta a figyelmüket az ég madaraira és a mezők liliomaira. Istennek ez a gondviselő szeretete felment bennünket az aggodalmaskodástól, de nem ment fel sem az imádkozás, sem a kötelesség teljesítése alól. Isten mindkettőt bele akarja foglalni gondviselő munkájába. Ezért biztat bennünket arra, hogy minden gondunkban, nehézségünkben olyan bizalommal forduljunk hozzá, mint a gyermekek fordulnak szerető édesapjukhoz. De amint a szülők úgy nevelik gyermekeiket, hogy szorgalmas munkával, helytállással és egymás segítésével boldoguljanak az életben, Isten is azt akarja, hogy felelősséggel, egymás iránti szolgáló szeretettel viseljünk gondot magunkról és másokróL Isten mindenható akaratával kormányozza az egész világot és megszabja a világ rendjét. Ö mérte ki az égitestek pályáját, ő határozta meg az időjárás bölcs rendjét. Ö adja a termékenyítő esőt, az éltető napfényt. S mindezt azért teszi, hogy jó Atyaként gondunkat viselje. Isten megszabta a világ rendjét, azonban ő maga nincs kötve ehhez a rendhez. Aki mindent teremtett, az mindent meg is változtathat. Ezért tehet Isten csodát is. Megváltoztathatja a természet rendjét, akaratának megfelelően csoportosíthatja az eseményeket. A Szentírás Istennek nagyon sok csodatettéről számol be. Közös vonásuk ezeknek a csodáknak, hogy Isten mindig az emberek javát szolgálja és munkálja velük. Isten ma is tesz csodákat. Az új élet sar- jadása, vagy az emberi ideg- rendszer működése olyan csoda, amelynek egyes részleteit meg tudjuk magyarázni, de egészében véve mindig csodálatos marad. S a legnagyobb csoda ma is az, hogy mindebben megláthatjuk Isten gondviselő szeretetét, értünk dobogó atyai szívét. Itt vagyok hon, itt as cn világom Nyírség