Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-05-19 / 20. szám

Otthonosan a gyülekezetekben Teológusnap Nyíregyházán A teölbgush a 11 gátak sajna - r» mindig élmény egy-egy szupplikáció vagy teológusnap. amikor' a diákok kapcsolatba kerülnek az élő gyülekezettel, elkövetkezendő szolgálatuk te­rületével. Éppen ezért, nem kevés izgalommal készült a tizenegy fős kis csapat az or­szág második legnagyobb gyü­lekezetébe, Nyíregyházára. Dr. Selmeczi János otthon- igazgató vezetésével április 19-én már pénteken este meg­érkeztünk a szabolcsi főváros­ba. Az állomáson Benkóczy Dániel esperes. Csizmadia Sándor igazgató-lelkész és Endrei fy Zoltán lelkész várt bennünket. Nagy szeretettel fogadtak, és komoly meglepe­tést készítettek szamunkra. Másnap délelőtt három sze­mélyautóval megyei körútra indultunk. A kellemes kirán­dulás során eljutottunk Nagy- kállóba, ahol meglátogattuk a Korányi Frigyes^ emlékházat, Nyírbátorba, ahol a katolikus és református templom meg­tekintése közben kis kvartet­tünk nagyon hangulatos kon­certet rögtönzött. A hires gö­rögkatolikus búcsú .járóhely Máriapocs még a nyíregyházi teológusok számára is új él­mény volt. Az út utolsó állo­másaként Vajára mentünk, ahol 1711-ben a szatmári bé­két kötötték. Itt többek között Jobban kell értenünk „Öltözzetek maglókra Krisztust" Rm 13, 14 A levetkeaesre felöl tözés Főként következik. A regi életmódtól megválva új életfolytatás ve­szi kezdetét. Simának ugyan az „új ember” útja sem ne­vezhető, mert szüntelen harc­ban áll a fel-feltámadó „Öem- berrel”, mégis alapjában más­sa Lett ez az ember. Megvál­tozása alapos változás. A ke­resztse,? által Krisztusba ke­rült. „Akik Krisztusba keresz- telkedtetek meg, Krisztust öl­töztetek fel” — állítja Pál apostol generálisan a Galata- levélbem (Gál 3,27) Nemcsak a vízbe merültek be, de be­lemerültök magába az élő Krisztusba, aki mindenestül körülfogja őket, irgalmasan betakarja őket és Leikével be­lülről újítja, formálja, saját 'képére alakítja őket. Ami kezdetét vette a ke- resztségben. azt tehát folya­matosan kell megvalósítani. (Légy, ami vagy! — már ír­tunk róla.) Ezért szólíthatja föl Pál a római gyülekezet ke­resztyénéit, kik éppúgy meg voltaik keresztelve, mint a ga- láciai tartomány keresztyénéi, hogy „öltözzék fel az Űr Jézus Krisztust,” Ez naponkénti fel­adat is. Belemenni, belerej­tőzni, az Ö arcvonásait, tea- metszetét átvenni, szereteteben megfürödni, viselkedésétől ma­gunkat meghataroztatni oly­annyira, hogy aki ránk néz. mintegy öt lássa... Ö, mily végtelen s gyönyörű feladat! Igaza van Luthernak: ke­resztyéni életünk folytonos keresztséé. Kifejezhetjük ma­gukat így is: egyszeri aktus ugyan a keresztséé, mégis egész életünkön keresztül idő­szerű. Bár az bomber levetkezése és az ú j fel öl tüzese szorosan együtt jár. mégsem árt ezúttal kiemelnünk az utóbbit Gya­korta megelégszünk ugyanis keresztyén erkölcsi magunk- tartása során azzal. hoRy dur­va vétkek nem éktelenjük el többé viselkedésünket. Csak­hogy ki kell virágoznia orcán­kon a Krisztusarc szépségének es meg kell érnie Krisztusba oltott életfánkon a Lélek szá­mos gyümölcsének, mint ami­lyen a szeretet, a szívesség vágj’ a hűség (v. ö. Gál 5,22). a szeretet. Fejeze­tünkben is föllelhetjük ezt a kapcsolatot (Rm 13,8—10 v.) Krisztust felöltözni annyi mint szeretetben élni. Húsz Ö maga a megtestesült önzetlen­ség. a magát áldozó szeretet volt. ö senkit nem illetett go­nosszal, inkább magára vette a mi gonoszságunkat. Nem il­letni gonosszal a felebarátot — ez a szeretet, ez a törvény betöltése. S ezzel tartozunk egymásnak. Minden egyéb adósságot ki lehet egyenlíte­ni. de éz a tartozásunk örök. Aki úgy véli, hogy ő már ele­get szeretett, unos-untig pró­bálkozott a jóság gyakorlásá­val s. hiába, az máris kiesett az Űr Jézus Krisztusból és újra fel kell öltöznie Öt. Ráadásul ez a feladat felet­tébb sürgetős. Még erről ejt­sünk néhány szót, ragaszkodva az összefüggéshez, melyből a kulcsmondatunk való. Így érthetjük meg jobban. Az apostol arra hivatkozik, hogy egyre „közelebb van hoz­zánk az üdvösség” (11 v), vagyis a végső nap. a teljes megváltás napja. Ezt az idő­múlást „érezni” kell. mint ahogyan hajnali szürkületkor tudatunkba szökken a ha­marosan felvirradó nappal ezer kötelessége, A keresztyén ember mind a maga rövidke életét, mind a világ mérhetet­lennek tetsző életét Jézus Krisztus megjelenése óta a de­rengés időszakának tartja te­kintet nélkül arra, hegy ez abszolút szamokban mekkora időt jelenthet. Az idő min­denképpen előre halad mint a kirepitett nyílvessző. Kél vi­lág (az eredetiben ..aeon”) ha­tárán élünk. Benne élünk a régiben, de Krisztus által ben­ne mar az újban is. Nincs hát vesztegetni való időnk. Ékesen kell járnunk éber szeretetben. Ha valaki nem érzékeli ily- módon az idő sietését, könnyen megyéstül. Ha viszont ..tudja az időt”, észbeveszi sürgeté sét. semmiképp sem ér rá a halogatásra. Ez az óra parancsa: Öitozd magadra Krisztust! Scholz László Felvétel a Teológiai Akadémiára Evangélikus egyházunk lel­készeinek kiképzésé a buda­pesti Teológiai Akadémián történik Akik a Teológiai Akadémiá­ra felvételüket óhajtják fel­vételi kérvényüket — az Aka­démia felvételi Bizottságá­hoz címezve — legkésőbb má­jus 25-ig küldjék meg az Akadémia dékáni hivatalá­nak (1085 Budapest, VIII. Ül­lői út 24. II.). Az akadémiai felvételi kér­vényhez a következő okmá­nyokat kell mellékelni: 1. születési bizonyítvány, 2. a legmagasabb iskolai végzett­ség bizonyítványa (az érettsé­gi letételét utólag kell igazol­ni), 3. helyhatósági vagy más bizonyítvány, amely a kérel­mező lakását, szociális hely­zetét, szüleinek foglalkozásai és keresetét, illetve szociális viszonyait feltünteti, 4 orvo­si bizonyítvány (részletes), 5. keresztelési bizonyítvány, 6 konfirmációi bizonyítvány. 7. részletes önéletrajz, mely fel­tarja a kérvényező családi és társadalmi körülményeit, va­lamint a lelkészi szolgálatra jelentkezés okait, 8. esetleg egyházi működéséről szóló bi­zonyítvány. A felvételhez szükséges továbbá az illetékes lelkésznek és esetleg még a vallástaníló lelkésznek részle­tes bizonyítványa, minden­esetre annak a lelkésznek a jelentkezőt részletesen jellem­ző bizonyítványa a lelkészi pályára való alkalmassagáról, aki a folyamodónak a leg­utóbbi években lelkipásztora volt. Ezt a lelkészi bizonyít­ványt a lelkészi hivatal a kér­vénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben, közvet­lenül az Akadémia dékánjá­nak címezve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles má­solatban is lehet mellékelni. A másolatot „egyházi haszná­latra” megjelöléssel egyház­községi lelkész is hitelesjthetj. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. Az Akadémia hallgatói kö­telezően lakói a Teológus Ott­honnak, ahol lakást és teljes ellátást kapnak. A jó tanul­mányi eredményt elért és rá­szoruló hallgatók Ösztöndíj­ban is részesülhetnek. nagy érdeklődéssel néztük vé­gig a kuruckori időket meg­jelenítő Esze Tamás gyűjte­ményes kiál Utast, délután meglátogattuk a nyíregyházi gyülekezet Élim gyermekott­honát, mely diakóniai szolgá­latával mély benyomást gya­korolt a teológus hallgatókra. VASÁRNAP DÉLELŐTT el­kezdődlek a komoly szolgála­tok. Mint száz felé kiküldött hírnökök, vittük az evangéli­um örömüzenetét a gyüleke­zet óriási szórványába. Varga bokor. Benkö bokor. Sipos bo­kor. Cigány bokor. Magyar bo­kor, Kálmánháza, Borbánya. Élim a Kistemplom és Nyír­szőlős g.yülekezetei fogadtak az ifjú Tlmóteusokat. A Nagytemplomban dr. Selmeczi János igazgató végezte a szol­gálatokat. így tapasztaltuk meg, hogy milyen nagy fela­datta] bízatott meg az ittszol- gfilatöttevő nyolc lelkész. Délután a gyülekezet ifjúsá­gával találkozhattunk, s Ka- santzakisz: „Akinek meg kell halnia” című regényének meg­beszélése során arról az izgal­mas kérdésről folytattunk ele­ven vitát, mit jelent a mai világ időszerű kérdései köze­pette Jézus követésébe lépni ESTE A NAGYTEMPLOM­BAN volt n teologusnap köz­ponti esemenve. amire a gyü­lekezet nagyon szép létszám­mal jött össze. A programban igyekeztünk képet nyújtani a gyülekezetnek arról, hogyan készülünk a szolgálatra. Gáncs Péter ötödéves hallgató frap­páns módon vezette le műso­runkat A szolgalatra való fel­készülésünkkel kapcsolatos bizonyságtevéseket (Szabó Vilmos. Balicza Iván. Ka jós Anna Mária. Bálint László. Böröcz Enikő) szavalatok. — melyek Pecsenye Anna. Var­sányi Vilma előadásában hangzottak el — és énekkari számok tették mozgalmassá. A kvartett tagjai Tóth Ildikó. Szemerei Mária. Deme Zoltán és Szabó Vilmos voltak. Ezen kívül Bálint László oboa, Tóth Ildikó orgona és Szabó Vilmos énekszóiéval is szolgáltak. AMIKOR HÉTFŐ HAJ­NALBAN, visszautaztunk Bu­dapestre. mindnyájan úgy éreztük, hogy köszönettel tar­tozunk a gyülekezet tagjainak, vezetőinek. hogy lehetővé tették számunkra ezt a szol­galatot. és jövendő szolgála­tunkra is kiható élménnyel gazdagították bennünket. ifj. Szabó Vilmos II évf. hallgató István Marian: CSAK „Csak hagyományos fegyverek." jóságoskodnak a kommentátorok, csak, csak hagyományos halállal halnak a hagyományos katonák, csak, csak hagyományos értesítést kapnak a hagyományos könnyeket hagyományosan hullató szülők a hágj’ ományosan közös síroknál ájuldozva. A szerzó „VESZÉLLYEL VEMHES VILÁG" Megjelent 1974-ben. című kötéléből „íme. Királyotok itt áll Bach János passiója a Deák-téren A címben szereplő mondat Pilátus szava Bach János pas­siójában, amikor Pilátus a Jé­zust hozzá hozó tömeg előtt a töviskoronás Királyra mutat. Ez a mondat ebben az évben is két alkalommal hangzott el a Deák téri templomban, ami­kor a Lutheránia Ének- és Zenekar virágvasárnap és nagyszombaton este előadta Bach János passióját. Az igaz. hogy a két előadás óta már hosszabb idő telt el, de úgy’ van a hallgató a János passió­val. hogy minél többször hall­ja. annál inkább egyre hosz- szabb ideig benne él a passió­nak egy-egy kiemelkedő korai­ja, szólórészlete, vagy a Szent­írásból vett szövegnek egy-egy mondata. A Lutheránia a János pas­siónak két előadásával ebben az évben a jól bevált gyakor­latot követte, s örömmel ta­pasztalhattuk, hogy mindkét alkalommal ismét zsúfoltan megtelt a Deák-téri templom. Nem véletlen ez. mivel a ki­emelkedő egyházzenei esemé­nyek között tartjuk nyilván évről évre a János passió elő­adását. Egyben jó nyitánya és fináléja volt ez a két élöadás a nagyhétnek is. Ismét csak az elismerés hangján szólhatunk a közre­működőkről. László Margit (szoprán). Barlai Zsuzsa, illet­ve Herényi Mária (alt). Prevoz János, illetve Fülöp Attila (te­nor), Berczelly István (bari­ton), Mezőfi Tibor (basszus) és Trajtler Gábor (orgona). A mostani két előadásból külö­nösen a szoprán áriák hívtak fel magukra a figyelmet, ezt különösen is köszönjük László Margitnak. Amint a H-moLl mise elő adásánál az első alkalom volt a kiemelkedőbb, a nagysze rűbb, ugyanezt mondhatjuk el a János passió második elő adásáról. Bár a Lutheránia minden tagja, énekesek és ze nészek mindkét alkalommal igyekeztek a legnagyszerűbbet nyújtani, a nagyszombati elő adás mégis csillogóbb, fénye­sebb volt. Wcltler Jenő kar nagy most is bebizonyította mint mindon alkalommal, hogy akkor lesz igazán nagy ­szerű ennek a csodálatos mű­nek az előadása, ha énekkar, zenekar es karmester alázato­san és engedelmesen átadja magát J. S. Bach máshoz nem hasonlítható muzikalitásának Öröm volt hallani mindkét alkalommal az előadást, öröm volt látni azt. hogy fiatalok és öregek milyen rajongással tud ják végighallgatni a János passiót. Az igehirdetések jól kap csolták össze a passió két sza­kaszát. s mutattak rá a szent muzsika eszközén túl arra, akiről a János passió szól; az értünk meghalt Ür Jézus Krisztusra. Az igehirdetés szolgálatát az első alkalommal dr. Hafenscher Károly, a má­sodik alkalommal dr. Kékén András végezte. Köszönjük az énekkarnak, a zenekarnak, a szólistáknak és a karmesternek ezt a két szol­gálatot is! Harkányi László GÖRÖGORSZÁG A Gorög Ortodox Egyház zsinata a genfi Ökumenikus Központ március elejém kelt értesülése szerint levélben fordult Androutsop&ulos mi­niszterelnökhöz. hogy javítson a Jarós börtönszigetén síny­lődő politikai foglyok helyze­tén. Szerafim érsek és a zsinat 32 tagja írta alá a levelet és ebbem továbbá követelik azon fogvatartottak szabadom bo­csátását, akik ellen nem tör­tént vad emel as Syre* püspö­ke, akinek egyházkerületébe tartozik a sziget, elpanaszol­ta. hogy a szigeten, emberhez nem méltó körülmémj’ek kö-' zött tartják fogva az embere­két. A foglyok között van a The Christian című egyházi lap kiadója, a demokratikus érzelmeiről ismert Nikolas Psaroudakis is, akit tavaly novemberben tartóztattak le (öpd) Fgyházunk a hntfooSl éves beKemo/jjaloinbaJi A Béke-Világlanács budapesti ülése AZ EGÉSZ VILÁG FIGYELMÉT hazánkra irányította 1953. júniusában a Béke-Világtanács budapesti ülése. A béke híveit azok a százmilliók jelentették, akik egyért küzdöttek: a bé­kéért! Ez akkor azt jelentette, hogy világszerte erősödött a kö­vetelés, hogy a nagyhatalmak vezetőinek tárgyalásra Kell ösz- szegyülniük, és békésen kell rendezniük a világ minden feszül' kérdését, elsősorban a koreai fegyverszünet ügyét. Koreában 1953 június 8-án Nam Ir, koreai és Harrison, amerikai tábor­nok aláírta a hadifoglyok hazatclepitésére vonatkozó egyez­ményt. A két esztendeje folyt fegyverszüneti tárgyalások fon­tos vitás kérdése oldódott meg ezzel, de még mindig nem szü­letett meg a koreai fegyverszüneti egyezmény. Európai vona•- kozásban pedig változatlanul kiélezett volt a német kérdés Nyilvánvaló volt, hogy az égető nemzetközi kérdéseket nem lehetett megoldani másként, minthogy a nyugati hatalmak tár­gyalásba kezdjenek az; egész világ békéjéért állhatatosan küz­dő Szovjetunióval es kérdésről kérdésre rendezzék a világ összes akkori égető problémáit. MAGYAkORSZÄG JÖ VENDÉGLÁTÓKÉNT várta a Béke- Világtanács budapesti ülését. Az 1953. május i7-i országos vá­lasztásokon elért nagy erejű népfront győzelem mutatta né­pünk égységét a béke mellett. Foglalkozásra, világnézetre val- lásra nézve különböző emberek egyetértő és egyért küzdő nagy családja mutatkozott meg ország-világ előtt. A BÉKE-V ILÁGT AN ÁCS az egész földkerekségre kiterje­dő békemozgalom szervezete A varsói második békc-világ- kongtesstus állította fel azért, hogy a békéért küzdő emberiség parlamentjévé legyen, igazi világot átfogó szövetséggé a jó akaratú emberek összefogására. A Béke-világtanácsnak há­romszáz tagjá közül harminc egyházi ember volt. Ez azt jelen­tette. hogy a Béke-V ilágtanács munkáját a keresztények és a más vallásos hitű emberek világszerte támogatják. Kétségte­lenül azért, mert vallásukkal megegyező erkölcsi célokat is­mertek fel benne. De azt is jelentette, hogy a világ békesze­rető emberei nagy várakozással és reménységgel tekintettek á vallásos emberekre, bíztak bennük, és elvárták őket abban a küzdelemben, amely a békéért folyt. Emberek százmilliói bíz­tak a keresztyének erkölcsi erejében akkor is, ha ók maguk nem Isten hívők. KÉT FŐ TÉMA szerepelt a Béke-világtanács budapesti ülé­sének tárgysorozatában: 1. A tárgyalások és a nemzetközi helyzet feszültségének enyhülése. 2. A Béke-Világtanács továb­bi feladatai és összetétele. Az öt napig tartó ülésen (1953. júl. 15—20) ezekhez a témákhoz szóltak hozzá a jelenlevők, majd bizottságokban dolgozták fel a két téma anyagat. Magyar részről a Béke-Világtanácsnak három tagja volt: Andics Erzsé­bet, egyetemi tanár, akadémikus, Lukács György, egyetemi ta­nár, akadémikus, és Péter János, debreceni református püspök. A jelenlevő nemzetközileg is ismert papok közül most csak kettőt emelek ki, egy keletit és Cgy nyugatit. NYIKOLÁJ METROPOL1TA az orosz ortodox egyház kép­viselőjeként jelent meg. Az az egyház, amely hazájával, a Szovjetunióval együtt, olyan sokat szenvedett a második világ­háború folyamán, elsőként állt a béke megvédésére irányuló mozgalom táborába, Az előző évben. 1952-ben. a Szovjetunió­ban működő egyházak és vallások képviselőinek békekonfe- renciánján Nyikoláj metropolita tartotta a föreferdtumot. Sze­mélyében nemzetközileg ismert békeharcos jött Budapestre. Az Evangélikus Élet munkatársának kérésére egyházunkhoz és a láp olvasóihoz sajátkezű levelében intézett üzenetében ezt ir­ta: „A ti népetek szenvedélyesen vágyik a békére és lelkesen küzd a békéért. Erről mi tudtunk, de ezt most a saját sze­münkkel láttuk és a saját szivünkkel éreztük, mi, akik a vi­lág minden tájáról össze gyülekeztünk a Be Ice-V ilágtanács ülé­sére." NlEMŐLLER, hessen—nássaui egyházi elnök (NSZK), ne­vet antifasiszta, aki nyolc évig vált fogoly Hitler koncentrációs táborában, szcmbeszállt az akkori Adenauer-féle nyugatnémet politikával, s Budapesten kijelentette: ..Semmiféle vita sem változtathat azon a tényen, hogy az együttélésen kívül nincs más lehetőség, amelyről még vitázni lehetne, mert az egyetlen alternatíva: az ellenfél megsemmisítése, kiküszöbölése lenne. Erre a lehetőségre azonban senki sem gondolhat komolyan. Számunkra csak egy út van: a békés együttélésről nem vitáz­ni, kell, hanem meg kell kísérelni.” A UEKE-V1LAGT AN ÁCS BUDAPESTI FELHÍVÁSA egy­szerű szavakkal, minden diplomáciai vagy politikai hátsó gon­dolat nélkül szólt mindenkihez. Erejét a népek hozzájárulá­sából meriti, ezért visszhangja is egyetemes lett. Ünnepélyes hangvételű szövege így hangzott: „Nagy reménység született. Ma már minden ember látja, hogy lehetséges a megegyezés. Véget lehet vetni a vérengzésnek. Végezni lehet a hideghábo­rúval. Ezekben az órákban ünnepélyesen felhívjuk a népeket: Követeljék kormányaiktól, hogy tárgyaljanak és egyezzenek meg. Valamennyiünktől függ. hogy támogassunk minden olyan kezdeményezést — bármely kormánytól származik is —. amely az ellentéteknek békés úton történő megoldására irányult. Mindannyiunktól függ, hogy meghiúsítsuk azok mesterkedé­seit, akik akadályozzák vagy késleltetik e megegyezést. A béke itt van kapuink előtt. Rajtunk áll, hogy elérjük.” EGYHÁZUNK VEZETŐI is végig részt vettek a Béke-világ- tanacs ülésén a magyar küldöttség tagjaiként: Mihályfi Ernő, országos egyházi felügyelő, dr. Vető Lajos és Dezséry László püspökök. Darvas József, egyházkerületi felügyelő, művelő­désügyi miniszter. A külföldi lelkészvendégek tiszteletére egy­házunk fogadást adott, ahol jelentős nyilatkozatok hangzottak & világ minden részéről érkezett egyházi emberek részéről a béke iránti keresztyén felelősségről. A BEKÉ ERŐINEK DIADALAKÉNT hatott a hír, hogy 1953. július 27-cn elhallgattak a fegyverek Koreában. A fegyverszü­net megkötése a béke erőinek nagy jelentőségű győzelme volt. A nemzetközi békemozgalom érdeme volt. hogy mozgósította a világ becsületes embereit a fegyverszünet mielőbbi létreho­zása érdekében. Éz új erőt adott a küzdelemhez, a békéért küzdők világszerte nem célhoz érésnek, hanem kiinduló pont­nak tekintették a fegyverszünetet, és valóban született, hogy új korszak hajnala indult békésen élhetnek egymás mellett. u) reménység amelyben a népek D. dr. Ottlyk Ernő A Teológiai Akadémia dekania. a teológiai doktori szabályzat 13. 5 (2) pontja ér­telmében köaaeteszi, hogy Bodrog Miklós, a Budapest— Rákospalotai Egyházközség lelkészének Lélektani isme­retek érvényesítése az igehir­detésben című, a gyakorlati teológiai tárgykörből benyúj­tott doktori értekezése nvilvá- nos vitáját 1974. május 29-én, A nyüvá- az Ör&zá­du, 4 órára tűrte ki nos vita színhelye: góc Egyház Székházának nagy tanácsterme (Budapest, Vili., UUői út 24. II. ém.). Amennyi­ben a jelölt értekezését sike­resen megvédi, ezt köveitően. az Evangélikus Teológiai Aka­démia. akadémiai ünnepi ülé­sen, teológiai doktorrá avatja.

Next

/
Thumbnails
Contents