Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-05-12 / 19. szám

Hálaadás szájjal és cselekedettel Mt 81, 14—17 Az ének, nz „emberi hanggal megszólaltatott zene” Isten drá­ga ajándéka. Eredetileg bizonyára a nem mindennapi élmé­nyekből fakadó érzések kinyilvánítására szolgált. Bizonyos te­kintetben ma is áll ez. Ott, ahol a szó már nem elegendő a bennünk levő mélyebb érzések kifejezésére, megszólal az ének. Minden ének megszólalásához azonban kell valamilyen „fel- hangoltság”. A lehangolódott hegedűn nem csendülhet fel a szépen hangzó dallam. A bűn által fellazított és megrontott életünkből nem szállhat Isten felé a hálaadó ének. JÉZUS A TEMPLOMBAN VÉGZI az Isten „hárfáinak”, az emberi életeknek a „felhangolását”. Először az életünkre, lel­künkre rakódott szennyet, a bűnt távolítja el. Megtisztítja Is­tenhez való viszónyunkat, hitéletünket, vallási gyakorlatunkat, gondolatainkat és cselekedeteinket. Másodszor, mint áldott ke­zű restaurátor, megszünteti a bűn okozta sérüléseinket, el­veszi vakságunkat, meggyógyítja betegségeinket, egybefogja széttört életünket, ujjáteremt minket. Ez az újjáteremtett élet Isten iránti hálára hangolt élet. Az Isten által formált ember maga előtt látja Jézus nagypénteki szenvedését és halálát, a kereszten kifejezésre juttatott isteni szeretetet. Mindez számára nem érdektelen esemény, mert tudja, hogy megújulásának a hátterében az Atyának az a cselekedete áll, amelyről az ének- költő így vall: Nem kímélte szent Fiát sem ö nagy szeretetében. Kárhozatból hogy kimentsen, Odaadta énértem. , ISTEN VÉGTELEN SZERETETÉNEK ILYEN MEGTAPASZ­TALÁSA után forrásként buzog a hálaadás a bűnbocsánatot nyert szívből. Megszólal az ajkak éneke. A hála és köszönet szava a dallam szárnyain száll a teremtő, megváltó és meg­szentelő Isten felé. Az igazságot nyert ember hálaéneke azon­ban nem szólóének, hanem az együtt megszabadultaknak, a bűnbocsánatot nyert szíveknek, az együtt örvendezőknek a há­laéneke. A megújult életű ember nemcsak a saját élete újulá- sának örül, de örvendez a másik gyógyulásán és hálás minde­nért. amit Isten a másik ember megmentéséért cselekszik. A há­laének így hatalmas kórussá erősödik, amelyben beteljesedik o 733. ének 6. versének látomása: Jő minden tájról, együtt énekel És együtt ujjong, együtt ünnepel. Ó, hálaének. szállj az égbe fel! > Halleluja! Halleluja! Halleluja! AZ AJKAK HÁLAÉNEKE azonban csak akkor bizonyul igaznak, és őszintének, ha követi a kezek cselekedete. Addig nem lehet teljes ennek a hálaéneknek áradó dallama, amíg van­nak ebben a világban olyanok, akik az őket ért igazságtalanság, a rájuk kényszerített háborúság, vagy az általunk el nem há­rított szenvedések gyötrelmei miatt sírnak és jajgatnak. Azt a szeretetet, amelyet Istentől kaptunk a Krisztus Jézusban, ke­zeink cselekedeteivel tovább kell vinnünk úgy, hogy lefogjuk azoknak a kezeit, akik jogtalanságot követnek el, felemeljük a lesújtottakat, kötözzük a sebeket, töröljük a könnyeket és tá­mogatjuk azokat, akik ugyanebben a szolgálatban fáradoznak, tgy a könnyektől elhomályosult szemek újra látnak, a jajga­tástól eltorzult ajkak elcsitulnak, a fájdalomtól meggyötört ar­cok kisimulnak, a megtört szívek meggyógyulnak és ekkor na­gyobb erővel csendülhet fel a csengő hálaének. Pintér János Kantate vasárnapján gondoljunk szeretettel és fele­lősséggel a kántorképzésre, amit Egyházunk Foton vé­gez. Nemrég ért véget a 30. négy hónapos téli tanfolyam. A nyár folyamán kéthetes tanfolyamot tartanak Foton. A tanfolyamokon az önkéntes előadók díjazás nélkül végzik szolgálatukat. Gyülekezeteink egyharmad részében Foton végzett önkéntes kántorok szolgálnak. A fóti intézetben a közelmúltban megépültek az új orgonák, három modern mosdó készült, korszerűsítet­ték a hálókat. Most van fo­lyamatban a konyha csempé- zése és a négy fázisú mosoga­tó rendszer kiépítése. Ezekhez a munkákhoz kéri a Mandák Intézet a gyülekezetek ön­ként felajánlott offertóriu- mát Kantate vasárnapján. Tulajdonképpen Diósgyőr- Vasgyári alkalom szólította D. dr. Ottlyk Ernő püspököt áp­rilis 21-én a Borsod-Hevesi Egyházmegye területére. De mivel ez egy késő délutáni há­laadó istentiszteleten volt, ki­használta az alkalmat és dél­előtt a szomszédos diósgyőri gyülekezetben végzett isten- tiszteleti szolgálatot. Előtte rö­vid beszélgetést folytatott a gyülekezet presbitériumával és a lelkészházaspárral. Ebédhez már Sajókazán egy­kori gyülekezetében terítettek asztalt ő és kísérete számára. BORSOD MEGYÉBEN A FALUSI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZETEKET igen ér­zékenyen érinti az urbanizáló- dás hatása. Különösen azokat, amelyek a nagy ipari centru­mok közelében vannak. így Sajókazát is. De ezekre, a lé­lekszamban rohamosan iogyo gyülekezetekre mégis jellemző az, hogy élni akarnak és a lel- készi állást fenn kívánják tar­tani. Ezt igazolja Saió.ca-án az az esemény is, hogy új fel­ügyelőt választottak Radnai József személyében, akit a püspök a délutáni istentisztelet keretében iktatott be tisztébe. A püspök kíséretében jelen volt Peskó György orgonamű­vész is, aki az istentisztelet kántori szolgálatát vállalta és ezután született a gyülekezet­nek más tervek mellett az az elhatározása is, hogy az orgo­náját rendbehozatja. Fél hatkor már a diósgyör- vasgyári templom harangjai­nak szavára vonult be a püs­pök az egybesereglettek kísé­retében Isten házába. Ez az is­tentisztelet adott alkalmat ar­ra is, hogy hálát adjanak azért, hogy Pásztor Pál esperes jó egészségben és tevékenyen él­hette meg hatvanadik születé­se napját. Az igehirdetés az evangélikus lelkész szolgálatát úgy vázolta fel a gyülekezet előtt, mint amely megtalálta helyét és szolgálatát mai tár­sadalmunkban is. Az esperes fasori gyüleke­zetben töltött éveinek emlékét idézte Peskó György orgona­művész, aki az igehirdetés után hangversenyt adott és többek között eljátszotta édes­apjának. Peskó Zoltánnak egyik orgonaszámát is. Közre­működött még Andrássy Pál hegedűművész és dr. Üveges Istvánná énekszámmal. A barátok, ismerősök és szolgatársak közül elsőként Ráski Sándor református püs­pök a Tiszáninneni Egyházke­rület nevében köszöntötte Pásztor Pált. Hegyi Imre or­szággyűlési képviselő pedig a Hazafias Népfront, az Álla­mi Egyházügyi Hivatal megyei tanácsosa és a Tanaes nevé­ben. A gyülekezet jókívánsá­gait Andrási István tisztelet­beli felügyelő ajándék kísére­tében fejezte ki. Abafjy Gyula az egyházmegye lelkészei ne­vében a fraternitás kialakítá­sáért mondott köszönetét. Her- nádbüdön végzett áldozatos és fáradhatatlan munkájáért egy asszonytestvér köszöntötte az esperest a hívek nevében. A régi fasori barátok közül Har­kányi László, az Evangélikus Élet tördelő-szerkesztője emlé­kezett az együtt szolgált évek­re. A köszöntések sorát az ün­nepelt zárta be köszönő szóval. Szűkebb hazájára. Szarvasra emlékezve, az ottani liturgia eléneklésével fejezte be az együttlétet, hálát adva minden résztvevővel együtt Isten meg­tartó kegyelméért és szerete- téért. Kőszeghy Tamás t Dr. Péteriy Gábor 1918-1974 Tetemé Ujjáteremtő Szentlélek Április 11-én, nagy csütörtök verőfényes délutánján több mint félezer ember gyüleke­zett össze a békéscsabai evan­gélikus egyházközség Tabáni Temetőjében, hogy elkísérje utolsó útjára dr. Péterig Gá­bort, a békéscsabai Tüdőbe­teggondozó Intézet szakfőor­vosát, a Kelet-Békési Evan­gélikus Egyházmegye felügye­lőjét. A TEMETÉSI IGEHIRDE­TÉS szolgálatát D. Káldy Zol­tán püspök-elnök végezte Jn 11, 25 alapján. Beszédében rámutatott arra, hogy közvet­lenül nagypéntek előtt a vi­lág keresztyénségének tekin­tete arra a Jézus Krisztusra irányuk aki a keresztfán meg­halt a bűnösökért. Ugyanak­kor hangsúlyozta, hogy a nagy­pénteki keresztre rávetődik húsvét fénye, amely a föltá­madást és az örök életet hir­deti, s a mi hitünk szerint nem a nagypénteké és a ha­lálé, hanem húsvété és az életé az utolsó szó. Beszédében utalt dr. Péterfy Gábor or­vosi, közélerti, egyházi és csa­ládikapcsolataira és szolgála­taira. Mint orvos, meleg szív­vel és szakértelemmel gyó­gyította a betegeket és soka­kon segített, hosszú éveken át önzetlenül ügyelt a Békéscsa­bai Evangélikus Szeretetott­hon gondozottainak egészségi állapotára. Mint Békéscsaba városának több cikluson át volt tanácstagja, az egészség- ügyi állandó bizottságban és a TIT-ben számos alkalom­mal tartott előadást, s ezen munkáját oklevéllel és a „vá­rosért” kitüntető jelvénnyel is elismerték. Ugyanakkor egyházunkkal is szoros kap­csolatot tartott: az Országos Egyháznak presbitere és jegy­zője, a Déli Evangélikus Egy­házkerületnek presbitere, a Kelet-Békési Evangélikus Egy­házmegyének 15 esztendőn át felügyelője, a békéscsabai gyülekezetnek presbitere volt. EGYHÁZMEGYEI FEL­ÜGYELŐI MEGNYITÓ BE­SZÉDEIBŐL és egyéb meg­nyilatkozásaiból kitűnt, hogy egyértelműen magáévá tette Magyarországi Evangélikus Egyházunk teológiai látásait, a diakóniai teológia útját. Fel­kérésre mindig készséggel szol­gált előadásokkal a különböző gyülekezeti rendezvényeken, így korai távozása — mind­össze 56 esztendeig élt — veszteséget jelent nemcsak családjának, hanem evangé­likus egyházunknak is. Életé­nek utolsó heteiben sokat szenvedett, de megbékélve, csendesen távozott el az élők sorából, szeretteinek. köréből. A GYÁSZOLÓ TÖMEGBEN ott láttuk a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye lel­készeit, gyülekezeti felügye­lőit és vezetőit. De jelen volt Gregor György Békés megyei egyházügyi tanácsos, Babák György városi tanácselnök­helyettes, valamint munka­társai, számos békéscsabai or­vos és volt betegeinek százai. A sírnál Mekis Ádám espe­res köszönte meg szolgálatát az egyházmegye nevében, Tá- borszky László békéscsabai igazgató-lelkész imádkozott, majd D. Káldy Zoltán püspök elbocsátó szavai után a friss hantot ellepték a kegyelet ko­szorúi. Mekis Ádám Az épületeknek szükségük van arra, hogy időnként meg­javítsák, tatarozzák őket. Ilyenkor kijavítják a falakon a leomlott vakolatot, kipótol­ják a tetőn a tönkrement cse­repeket. bemázolják az ajtó­kat, ablakokat, s a ház újra olyan lesz, mintha új lenne. Amikor életünkön elhatal­masodik a rossz, a gonosz, an­nak is szüksége van ilyen megújulásra. Életünkben ezt a megújító munkát a Szentlé­lek végzi. A Szentlélek mindenekelőtt megláttatja velünk életünk hibáit és vágyakozást ébreszt a szivünkben a megújulásra. Ezt úgy végzi el, hogy elénk tartja Isten törvényét, s ab­ban. mint egy tükörben, meg- láttatja velünk, milyennek is kellene lennünk Isten törvé­nyének legrövidebb összefog­lalása a tízparancsolat, vagy amint azt Jézus egy paran­csolatban összefoglalta: a sze­retet nagy parancsolata. Éle­tünkben minden hiba arra vezethető vissza, hogy hiány­zik belőlünk a szeretet. Ezért nem tudunk szüléinknek, ne­velőinknek engedelmeskedni, másoknak örömet szerezni. Sokszor azonban nem elég a vágy a megújulásra. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy úgy sze­retnénk jók lenni, szeretni és engedelmeskedni, de vala­hogy nem sikerül. Ügy va­gyunk. mint Pál apostol mondja, hogy nem a jót tesz- szük, amit akarunk, lianem a rosszat, amit nem akarunk. Ilyenkor is a Szentlélek siet segítségünkre. Megmutatja, hogy életünk megújulása csak úgy valósulhat meg, ha elfo­gadjuk Jézustól bűneink bo­csánatát és engedjük, hogy megajándékozzon bennünket erős akarattal a jó cselekvésé­re. Ha hiszünk abban, hogy Jézus Krisztus a mi bűnein­kért is életét adta a keresz­ten, ha engedjük, hogy Jézus­nak ez a nagy szeretete be­töltse a szívünket, akkor mi is úgy tudunk szeretni, mint Jézus szeretett, mi is úgy tu­dunk segíteni a másikon, mint ahogy ő segített. Életünknek ezt a megújulását a Szentírás megtérésnek, vagy újjászüle­tésnek nevezi. Az újjászületésben a Szent­iéleknek nemcsak az a szere­pe, hogy Isten igéjével rámu­tat bűneinkre és ezáltal vá­gyakozást ébreszt bennünk az új élet után. hanem az is, hogy hitet teremt a szívünk­ben Jézus bűnbocsátó szerete­ttnek meglátására és elfoga­dására. Ezáltal, képessé tesz bennünket arra, hogy meg­újuljunk. vagyis Isten akara­ta szerint éljünk. Mivel a gonoszoknak olyan nagy a hatalma, hogy újra meg újra visszatér életünkbe, a megújulásra, az újjászüle­tésre naponként szükségünk van! Ezért imádkozunk na­ponként Isten Szentleikéért, hogy teremtse újjá megrom­lott bőnös életünket. Lelkünk újjáteremtője! Új élet úgy éled, Ha te vagy szerzője. Gyarló ember küzd és farad. Tőled jő az erő, Üdv belőled árad. EGYHÁZUNKAT GYAKRAN SZOKTUK „SZÓRVÁNY- EGYHÁZ”-NAK NEVEZNI. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy vannak nagyobb tömbökben élő evangélikusok, sőt nagy­lélekszámú gyülekezeteink. Egyházunk tagjainak jelentős része nem anyagyülekezetekben él. Bármennyire fontos sok szem­pontból a gyülekezetek „társítása” — és ezt tudatosan tovább kell folytatnunk —, mégis még a társítások is a szórványosodás irányában hatnak. A szórványmunka igen sok lelki és fizikai erőt igényel. Többször 4—5 lélekért kell hosszú utakat megten­nie a lelkésznek. Ez nemcsak fizikai fáradtságot okoz, hanem gyakran lelki fáradtságot is, hiszen évtizedekig pár léleknek prédikálni legalábbis nem könnyű. Számos intézkedés történt egyházunkban a szórványlelkészek és gyülekezetek segítésére (szórvány-offertórium, Központi Alap, gépkocsi, stb.), de még mindig sokan vannak egyházunkban, akik nincsenek tisztá­ban szórványhelyzetünkkel, a szórványokban folyó munkával és ennek a munkának egész egyházunk szempontjából való fontosságával. MOST INDULÓ CIKKSOROZATUNK CÉLJA: reflektor- fénybe állítani a szórványokat és a szórványokban folyó mun­kát, abból a célból, hogy növeljük a szórványgyülekezetekkel való szolidaritást, a szórványlelkészek munkájának megbecsü­lését és támogatását. Esetleg kapjunk olyan gondolatokat vagy javaslatokat a cikkíróktól és olvasóktól, melyeknek felhaszná­lásával segítheti egész egyházunk a szórványgyülekezeteket. 4 századik nyomában! A Mecsektől a Dráváig Szórványokban Somogyból a barcs-nagyatá- di és kaposvári, megyénkben a vasasmarázai, mohácsi és magyar bólyi parókiális terüle­tek határolják pécsi egyház- községünket. A Mecsektől a Dráváig terjedő birodalom. Misinatetőn a kivilágított te­levíziós torony, benne a nagy­szerű panoráma presszó. Majd egyre szelídülő dombhátak fi­nom vonulata a jugoszláv ha­tárfolyó vadászterületéig, ahol madárvilágunk kivesző fajtáit kutatja N. Márton, külföldön is szómontartott tudósunk s ahol ősszel kapitális szarvasbi­kát lőtt P. Ernő barátunk. Tró­feája a világranglista tizen­nyolcadik helyére került. Rengeteg, apró település. Or­mánság. Lassan kihaló falucs­kák és iparosdó, városiasodó gócpontok. Kitűnő föld, pom­pás rétek világa. Országos ran­gú állami gazdaságok és ter­melőszövetkezetek. A pécsi víz, a bükkösdi víz. az Ókor víz és Fekete víz vidéke. Néprajzt- lag magyarok, délszlávok, né­metek és egyre szaporodó ci­gányok színes szőttese, ősi múltján tengődő református- ság. nehezen gondozható, zárt­lelkű római katolikusság kö­zött elenyésző evangélikus szórvány. Valamikor Sztárai „püspöksége”... VAN VÁROSI ÉS VAN FA­LUSI szórvány. Nálunk együtt a kettő. Városunkban István- aknától a rohamosan beépülő cserkuti elágazásig kereken húsz kilométer kelet-nyugati irányban. S a nagyszkokói mo­dern településtől az ugrássze­rűen kibomló új kertvárosi bérháztömbig a keszüi határig tíz kilométer észak-dél irá­nyában. Létszámbelileg a két szórvány hasonlít egymáshoz. Pécsen is minden századik em­ber evangélikus s a külső szór­ványterület egyező képet ad. Minden századik ...! Szórvány ez a javából. Mégsem élnek „Isten háta mögött”. Legfeljebb lelkészük háta mögött. A szaporán épülő utak és javuló közlekedési há­lózat lassan átölel minden la­kott helységet. Munkánkban forradalmi változást hozott a gépjármúvesítés. Elődöm, Kál­dy püspök, még kerékpáron gyúrta a kilométereket s járta be területünk minden zúgát. Hogyan is bírta?! Nekem ko­rábban motoron, nyolc év óta gépkocsin is alig elvégezhető feladat. Nem is jutottam el még minden faluba. Évről év­re áthúzódik a restancia. Min­dig a századik nyomában! Jé­zus példázatának furcsa válto­zata. Nincs meglévő 99. Csak a századik, ha megtaláljuk, formál nyájat. Nehéz megta­lálni. Nem könnyebb megtar­tani. Persze, bőven van öröm. Csalódásokból is szakajtónyi. De nem erről akarok beszá­molni. Ütikalandokról sem. pe­dig szórványmunkánknak van romantikája. Fáradtságról vég­kép ildomtalan írni, hiszen aki kényelmesen akar élni, ne sze­gődjön el evangélikus lelkész­nek. Munkanaplómból két kép szemléltesse azt, amin mosta­nában tűnődöm. Ugyanarról a szórványgyülekezetről van szó, tizenöt év közben elszaladt. A SZILVÁSIAKRÓL ÍROK. Katolikus faluban négy evan­gélikus család, németajkúak. szegről-végről egymás rokonai. Az egykori Ottszőllő napszá­mosai, pöttöm földeken hallat­lanul szorgalmas „svábok” a közqs nyelv, közös hit, közös kultúra hagyományos szövevé­nyében. Akkor még Gilerán jártam. Oldalkocsis motorke­rékpár. Hangja traktoréval versenyzett. Nem kellett .beha­rangozni”. Még a bóstai akácos úton kerülgettem a tövist és a felpúposodott bakhátakat, a fa­luban már hallották és gyüle­keztek. 1959. év tavasza volt. Drága emlékű fotó szívemben az érkezés. Schleier János ki­nyitotta a nagykaput, udvar tele ünneplőbe öltözött bará­tainkkal. Mind a huszonhár­mán! anyaölben még a csecse­mő is. Úgy zúgott az ének a házban, ahogy harsogott ha­tárban a szépséges tavasz. Minden konfirmált oltár elé is járult. Elkapkodták az egyházi újságokat s az offertorium arányban vetekedett nagyvá­rosi templompersellyel... s legutóbb?! bár a halál is ara­tott. János barátom is rég „előrement”, de jöttek kicsi­nyek is azóta. Pedig írtam Is, üzentem is. félórás szaladgá­lás után vergődtünk össze heten. Elkészült a bekötőút, az új házak után már van autó is, motor is. Nincs távolság és mi­kor menjenek fürödni Har­kányba, látogatóba Pécsre, ha nem vasárnap délután?! Isten- tisztelet után — maradtam. Nem tudtam volna elindulni semmi pénzért. A tatár sem hajtott. S elindult a csendes beszélgetés kötetlenül, lebon­tottam az oltárt s összecsoma­goltam holmimat. Hirtelenül jó ízű lett a szó. Már csak né­gyesben voltunk, semmi fe­szesség. Előkerültek a minden­napi dolgok és minden ember végső kérdései. Csak úgy ma­gától. Ha félre is csavarja rosszmájú ember szavamat, mégsem írom másként, mint akkor mondtam is: ez. volt az igazi istentisztelet! mintha ki­lépett volna az oltár keretéből Jézus s közénk ült volna. Ve­le beszélgettük meg család és gyerek, falu és gyülekezet gondját... HÁT EZT SZERETNÉM EL­MONDANI betűben sokaknak. Élesen, de az élet is az. Nem a liturgia segít, hanem a diakó­nia. Magyarul: nem akarok formabontó lenni, kell az is­tentisztelet is gazdag rendjé­vel, de ... csak ne sokat mar­koljunk, mert nem szorítunk végén semmit. Csak ne robog­junk tovább, mert még sok a munka és másutt is várnak. Ne statisztikára, hanem a lel­kigondozásra tekintsünk. Sze­mélyes kontaktus nélkül leve­gőt vagdos az ige kardja. Kö- zösségvállalás és testvéri be­szélgetés! Természetesen ez a legidőigényesebb. Itt nem lehet agyonzsúfolni előjegyzési nap­tárt. Idő kell, amíg elsírja bá­natát az asszony, hogy kocs- más lett a férje. S ha szo­rongva is, meg kell keresni a másikat is az italboltban, amíg a szesztől is tán kissé oldódot- tan, de elmondja, miért is fut otthonról s neki mi fáj. Meg kell várni a két legénykét is, akik már-már szökőben van­nak otthonról, mert így nem lehet s nem is akarnak élni mint szüleik. S amikor már égő lámpákkal robogok haza­felé, tudom, hogy hamarosan be kel! hozzájuk állítani, mert törékeny a békesség és zsenge az új kezdet hajtása, JÓL GONDOLOD. EZ „SOKBA” KERÜL. Ha pénzbe számítod, százforintosokat emészt egy-egy ilyen kontak­tusápolás. De másképp nem lehet. Mindent megér, ha egy- egy „századik” testvére lehetsz és beépül a nyájba. Ne feledd, téged is igy kerestek meg! Báliké Zoltán Borsodi tájakon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents