Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-04-14 / 15. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXXIX ÉVFOLYAM, 15. SZÁM 1974. április 14. Ára: 3,— forint Eredünk halt meg „ELVÉGEZTETETT’- — mondta Jézus Krisztus a kereszten. Isten terve és célkitűzése nyert ott befejezést. Isten szándéka kezdettől fogva az volt, hogy majd a történelem meghatározott pontján tulajdon Fiát adja ártatlan bárányként érettünk. A kereszten függő Jézusban Isten világterve valósul meg: Isten megtehette volna, hogy hatalmi szóval kényszeríti maga mellé az embert, de akkor nem választhatott volna jó és rossz között az, akit a maga képére és hasonlatosságára teremtett, ekkor csak eszköz és tárgy lett volna az ember. Isten azért küldte Jézus Krisztust, „aki az ő személyének képmása”, hogy vált- sághalálával Istenhez fordítsa az embert, hogy a bűn miatt összetört Istenkép újra felragyogjon az ember arcán. MEGHALT BŰNEINKÉRT, „az igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket”. Mi többet tehetett volna Isten, hogy tökéletesen bebizonyítsa irántunk való szeretetét? Mintha tulajdon szívét tépte volna ki, úgy adta értünk Jézus Krisztust. Ennek a hibátlan és szeplőtlen Báránynak minden szenvedése ezt tükrözi: érettünk van. Isten úgy tudta szeretni ezt az embervilágot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Az érettünk született Krisztus érettünk élt, tanított, szeretett, érettünk halt meg, érettünk támadt fel, mindent érettünk cselekedett. Méltán foglalja össze Pál apostol Isten emberszerető szándékát így: „Aki az ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? Ilyen mély Isten emberszeretete! Ekkora önfeláldozás rejlik Jézus Krisztusban! ISTEN CÉLGONDOLATA az, hogy Jézus haljon meg érettünk, hogy mi élhessünk általa. Nem megrendítő az, hogy Isten minket részesít előnyben, és tulajdon Fiát hátrányban? Nem gondolkoztunk még el ezen az értékrenden, hogy először mi szerepelünk Isten szeretetében, és azután egyszülött Fia? Nem bizonyította be Isten ezzel eléggé, hogy valóban mindent oda akar ajándékozni minékünk? Nem lükteti-e eléggé Isten igéje ezt a középponti gondolatot: érettünk halt meg? ISTEN EMBERKÖZÉPPONTÜSÁGA tükröződik abban, ahogyan szeret minket. Egész lénye telve van szeretettel irántunk. Ez a szeretet azt dobogja: érettünk szép a teremtett világ, minket gazdagít a föld minden java, nékünk adta a természet kincseit. Szeretetének magasabb foka az, hogy miénk a keresztfa oltára, a rajta elhelyezett váltság, miénk az új élet, amelyben a Szentlélek által naponta megújulhatunk. Jézus Krisztus által miénk az egyház, amely nem öncélú, nem hatalmi, nem papos egyház, hanem értünk, emberekért működő szeretetközösség. Isten maga jelölte így rendeltetését. Ezért érezhetjük magunkat a magyarországi evangélikus egyházban s azon belül tulajdon gyülekezetünkben mint lelki otthonban, ezért tekinthetünk szeretettel és bizalommal erre az egyházra, ezért érezzük jól magunkat annak keretei között, ezért ajándékozzuk meg szeretetünkkel ezt az egyházat és tulajdon gyülekezetünket, mert annak szolgálata érettünk van. EMBERTÁRSAINKBAN HÁLÁLJUK MEG Isten szeretetét, hogy ő mindent érettünk és javunkra rendelt. Aki megrendültén veszi tudomásul, hogy Jézus Krisztus érettünk halt meg, Isten minden cselekvésével reánk céloz, itt minden ránk irányul, és minket ölel át szeretetével, az választ ad Isten elénk jövő szeretetére. De hát mit adhatunk mi Istennek? Hiszen minden az övé, csak a sajátját adhatjuk néki. Akitől mindent kaptunk, életünket, szívünket nyújthatjuk át néki. Egyik énekünkben a hit elkötelezésével valljuk: „Isten, szívem néked adom kedves ajándokul, Ezt kívánod tőlem, tudom, Fogadd sajátodul!” Mindennek az ígéretnek és elkötelezésnek a legtermészetesebb megnyilvánulási területe: az emberek szere- tete. Ha Isten azt mondja: minden érettetek van, akkor mi azt válaszoljuk erre: én pedig éretted vagyok, Uram! Ö viszont a feléje forduló és hozzá megérkező szívet visszafordítja az embertársak felé, azokra mutat, mintha mondaná: háládat ott bizonyítsd be, közöttük! KINYITJA AZ ÖNZÖ SZÍVET Isten szeretete. Az érettünk meghalt Jézus Krisztus előtt az ember nem lehet befelé forduló, csak magának élő. A nyugtalan ember rohan, számára minden sietős, nem ér rá mások gondját felvenni, másokkal törődni. Ideges az emberekkel való bánásmódban. Az én-kö- zéppontú ember mindent kevésnek érez, elégedetlen, mindig többet követel, mint amennyit megszolgál. Nem gondolkodik közösségben és együttesben, hanem csak magát emeli ki. A fásult és közönyös ember keserűen legyint mindenre, hogy nem érdemes, szavajárása: igen, de minek? Szükségképpeni a társtalansága, mert önző világa csak taszít. Akit megindít az a tény, hogy Jézus érettünk halt meg, az viszontszeretetet érez, azt magával sodorja Isten mindent megelőző szeretete, s tud a másikért élni, tudja vallani: érettetek vagyok! AZ EMBERI EGYÜTTÉLÉSÉRT tanít meg élni Isten szeretete. Ha kinyílik az önző szív a szeretetre, akkor az közösségi szellemet teremt tágabb értelemben is. Akkor érték lesz a közvagyon védelme. Érték lesz az, ami közügy és közélet. Az ember meglátja feladatait az embertársak összességének, a társadalomnak és az ország megbecsülésének vonalán. Drága lesz a hivatáshűség és munkaszeretet, a közös emberi előmenetelnek a segítése. Ha Jézus érettünk halt meg, várja, hogy mi pedig a másik emberért éljünk, azért, akit mellénk adott. Ha ő életével és halálával nékünk szolgált, akkor ebben az a sodró erő és indítás rejlik, hogy mi rajta keresztül testvéreinknek. az embereknek éljünk és szolgáljunk. Ezt várja tőlünk az az Isten, aki emberközéppontúan fogadott szeretetébe minket, és mindent érettünk cselekedett! Ezt kívánja tőlünk az a Jézus, aki a kereszten érettünk halt meg! D. dr. Ottlyk Ernő KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA A Bulgáriai Ortodox Egyház resztyén Békekonferencia ez meghívására a Keresztyén Bé- évi eseményeit, így a Munka- kekonferencia Nemzetközi Tit- bizottság március 12—15, kö- kársá ga február 19—21. kö- zött Prágában tartandó ülését, zött Szófiában ülésezett. A ta- valamint az év végén Indiá- nácskozás témája a világbéke- ban sorra kerülő ázsiai ke- mozgalom időszerű kérdései resztyén béketanácskozást, voltak. Előkészítették a Ke- (cfk) Húsvéti köszöntő „Békesség néktek!” — köszöntött rá Jézus a feltámadás első napján a meglepődött tanítványaira. „Békesség néktek!” — köszöntjük mi is Olvasóinkat a feltámadás örömünnepén. Ha csak mi kívánnánk ezt a békességet Olvasóinknak, „kegyes kívánságnak” is tűnhetnék. De köszöntésünk mögött ott tudjuk azt a Krisztust, Aki megoldotta a „halál köteleit” és Akinek hatalma van megoldani az emberi szívek gúzsba kötöző kötelékeit is. Ez a feltámadott Krisztus munkálkodik köszöntő szavainkon keresztül is és teremt olyan békességet az emberi szívben, amely „minden emberi értelmet felülmúl”. Ezt a békességet kívánjuk Olvasóinknak azzal a kéréssel, hogy aki azt elnyerte, ne zárja a „láda fiába”, hanem friss húsvéti hittel vigye az emberek közé, mert nemcsak az emberi szíveknek van szükségük békességre, hanem a népeknek is, a világnak is, amelyben élünk, dolgozunk, remélünk és szeretünk. Húsvét mindig elkötelezést is jelent arra, hogy fáradhatatlanul dolgozunk a világ békéjéért is. Cikkeink összefoglaló témája ez: „Jézus az életbe lépett”. Azt vizsgáljuk, hogy a feltámadott Jézus milyen élethelyzetben levő embereket keresett meg és hogyan oldotta meg égető problémáikat. Megkereste a síró magdalai Máriát, a megrettent és bezárkózott tanítványokat, a kételkedő Tamást, a küldetésüket elfelejtőket és akik „mást reméltek”. E találkozásokból békesség, bátorság, hit, küldetéstudat és új reménység született. Jelenlétében más színt kaptak az életkörülmények is, kötelékek hullottak, szemek nyíltak, látások születtek, munkakedv támadt. Megtanította követőit arra, hogy minden életkörülményt mindig Vele együtt lássanak. Ezért hát: „Békesség néktek!” Bódás János: Mi a legszebb a tavaszban? Szép a nap. Fészkekben a sok friss tojás. Ibolya a fűben, illat, ragyogás. Fecskék cikázása, gólya-körözés. Lányok kacagása, friss szerelmek... És szép, hogy füvet, fákat s szíveket is áthat valami varázs. S legszebb, hogy van húsvét, van feltámadás! A költő „ISTENES ÉNEKEK” című kötetéből. ' 1 1 A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG FŐTITKÁRA LEMOND HIVATALÁRÓL A Lutheránus Világszövetség genfi központjának 1965 decembere óta hivatalban levő vezetője, Dr. André Appel főtitkár bejelentette, hogy 1974. október 1-től megválik hivatalától. Az 52 éves teológus elfogadta egyháza. a Franciaországi Elszászi Evangélikus Egyház hívását és a nyugalomba vonuló Etienne Jung egyházi elnök utódjaként átveszi a 235 ezer tagot számláló egyház vezetését. Az elszászi egyház vezetősége egyhangúlag hívta meg Appel főtitkárt elnöknek és a javaslathoz hozzájárult a francia kormány is. Appel főtitkár lelkészi szolgálatát El- szászban kezdte, ahol gyülekezeti lelkész volt. majd Párizsban működött, mint egyetemi lelkész, franciaországi és amerikai tanulmányai után. 1957 és 1964. között a Francia Protestáns Egyházi Szövetség főtitkára volt, majd strasbourgi gyülekezeti lelkészként választották meg a Lutheránus Világszövetség főtitkárának. A Világszövetség 1970-ben Evianban tartott nagygyűlése Appel főtitkár hivatali megbízatását 1977-ig, a legközelebbi világgyűlésig hosszabbította meg. A Lutheránus Világszövetség 23 tagú Végrehajtó Bizottsága ez év júliusában az amerikai North- fieldben választja meg Appel főtitkár utódját, (lwi) Húsvéti himnusz Húsvét nem csoda, hanem a csodák csodája. Az az esemény. amelyet már nem lehet fokozni, amely felette áll minden eseménynek. Az élet legnagyob veresége a halál, a halál legnagyobb kudarca húsvét. Húsvétban megváltozott minden. Ég és Föld, mélység és magasság, fenn és lenn. Isten és ember. HÜSVÉT A SZÍV ÖRÖK MUZSIKÁJA. Hevesebb dobogás. egyetlen lélegzetvétel: Jézus él s én is vele. Húsvét a könny, melyen a szivárvány hét színére bomolva fátyolozza örömével e sós cseppet, a sírásra görbült száj. mely nevetésre, kacajra húzódik. Húsvét a tavaszi zsongás, a rügyfakadás, a bimbópattanás. a reggel csípős, friss levegője. a hajnalhasadás, a bogárkák zümmögése, a madárdal, a barázdák felnyögése, a búzaszem életre halása, a természet harsogó ébredése, a kisbárányok első. gyámoltalan tej utáni hangja. De több: húsvét az Űr feltámadása! HUSVÉT AZ ÉLTETŐ FORRÁS feltörése a mélyből. A kristálytiszta eleven, szom- jatoltó, éltető víz. A szikrázó gyöngyszemek fűzére, amint táncot lejt rajtuk a napsugár. Húsvét a jégcsapok olvadása, a forró beteljesedés, a vágy kielégítése, a kín feloldódása, a halál legyőzése, az élet diadala. Húsvét: a régiek elmúltak, újjá lett minden. Húsvétban az ősi emberi rettegés, a „végtől”, haláltól való félelem kapott halálos sebet. Húsvét- kor. mint megvert had, menekül a halál és annak minden csatlósa. HÜSVÉT NAGY FELSZABADULÁS. A nyögés sóhajjá válása, a sóhaj repeső örömkiáltássá színeződése. A bilincsek lehullása, a kötelek szétfoszlása, a temetők virágba borulása, a sírhalmok megmozdulása, a kövek el- hengeredése, a krematóriumok zárórája, a ravatalozók örömhajlékká válása, a szorongás megszűnése: Jézus jelenléte. Jézus maradása. Húsvét az egymásra találás nagy eseménye. Jézus megtalálta az elveszettet, az elveszett megtalálta keresőjét. Jézus megtalálta az embert, az ember megtalálta Istenét. HÜSVÉT A HIT RÁCSO- DÁLKOZÁSA Isten szeretetére. Ha a hit hegyeket mozgathat meg, akkor húsvétkor megmozdultak a hegyek. Konok valóságok, halál és elmúlás. gonoszság és gyűlölet, harag és bosszú, szenvedély és fájdalom összeomlanak. Megmozdulnak a sziklává keményedéit érzések és megdönthetetlen rögeszmék hatalmas robaj kíséretében roppannak össze, megmozdulnak a hegyek: hiszen az élet csodájában. a jó diadalában. Isten megvál tóttá a világot, új élet kezdődött. HÜSVÉT A VASÁRNAPOK CSILINGELŐ HARANGSZAVA. Serkentés az imára, bíztatás a hálára ösztönzés a köszönetre. Gyűrűző hangforrás, mozgás a túlsó part felé. Húsvét lázas sietség, szüntelen mozgás, az élet felismerhetőségének abszolút jele. A feltámadás magasba lövelő lángoszlopa s a lángoszlop megindulása. Fény és árnyék suhanása, az álló valóságok megindulása, a Mester és a tanítványok rohanása. Gyűrűző szent ragály, amelyben nincs megállás, nincs csendes szemlélődés, rá- gódás a múlton, kesergés az elveszetten. A nagy Élő bűvkörében a tétlenség elemei felbomlanak, sugárzó jelenlétében az összeomlott mozdulatlanság kárhoztatva van. Máriák serege, akik a sírtól a városig loholnak, Péterek, az idősebbek megfiatalodásának rohanása a sírhoz. Tamások kételye, Krisztusnak válasza, szívek hangos dobogása, ajkak vallomása: Én Uram és én Istenem. Valóság és annál mégis több, megszólítás, hogy Mária és fuldokló felelet, hogy Rabboni. Egyetlen dadogás: láttuk az Urat, az Űr feltámadott és egekig fellángoló hit. És ez elég. Ez a harang csilingelő szava, ez a tavaszi zsongás, ez a hegyek megmozdulása, a vizek part felé gyűrűzése, ez a rohanás, a lüktetés, a fény és árnyék ölelkezése, a végső csapásig való csapongás. HÜSVÉT AZ ÉLET ÜJ KEZDETE. Hazatérés a temetőből, megbocsátás a vétkezésből, összeölelkezés a teremtett világgal, életszeretet és emberszeretet, gyógyulás és megfiatalodás, mankók elhajítása és nyoszolyák összetörése. szárnyak növekedése, könnyűvéválás és erőhöz jutás. Húsvét örök együttlétet jelent Jézussal: Én tiveletek vagyok a világ végezetéig. Húsvét nyitánya az élet új szimfóniájának. Dallam és ritmus, hangok szerelmes ölelkezése, testvérkéz megtalálása, elindulás és célbaérés. Húsvét a végtelen út lerövidítése, vargabetűk, szerpentinek. labirintusok átvágása. Visszaélés a földi szabályokkal. Egy mérföld helyett kettőre indulás, „felső ruha mellett az alsó odaadása,” kő helyett kenyérrel dobás. Húsvét elképesztően minden. Mert az élet a Minden. Ragaszkodás és lemondás, akarat és tűrés, ellentmondás és megoldás. Húsvét az egyetlen nagy dogma : Krisztus valóban feltámadott! Vele együtt én is élek. Húsvét az elfelejtett dolgok felidézése. Üjraélése az isteni szeretetnek. A töviskoszorú, kereszt, szögek és ecet megbocsátása, az örökre üressé vált sír visszhangja: megbocsátottam. HÜSVÉT A BÉKE MEGHIRDETÉSE. A vég, amelyet Ádám óta felejteni akarunk, feledése, a lenni vagy nem lenni eltörlése, mert húsvét kezdet és nincs vége és húsvét csak azt ismeri, hogy lenni. Húsvét nem tudja elviselni a háborút, az öldöklést, a gyűlöletet, a haragot. Húsvét a béke első napja. Húsvét a csataterek halála, az ágyúk temetője, a kardok hüvelybe helyezése, az ekevasak kovácsolása, az ellentétek feloldása, a kézfogások, a megbocsátások ünnepe, s a nyűtt vonó ünnepre játszása: béke, béke, béke. HÜSVÉT A MEGÁLMODOTT REMÉNYSÉG valóra- váltása. Mit annyi szív eped- ve várt! Mit próféták és apostolok, az egyház szentjei és névtelen milliói vágytak, sóvárogtak, az teljesült benne. Jézus él én is vele! Jézus feltámadott. s a halál előlem kotródott el. Húsvét a legszebb szó az életben, az élet szava maga. Elkötelező és erőt adó. Lecsendesítő és felhangosító. Elindító és megállító. Húsvét simo- gatásra szelídíti kezem és görcsbe merevíti, ha ökölbe szorul. Felforrósítja akaratomat és lehűti szenvedélyeimet. Megelégít és képessé tesz arra, hogy én is megelégítsek. HÜSVÉT FÉNYÖZÖNÉ- BEN mindig hárman vagyunk: Jézus, Te meg én. Húsvét a Te, meg én dolgában szüli az új nagy csodákat. Húsvétban megdől a matematika logikája: az egy meg egy az három. Három lett. A Feltámadott mindig ott van harmadiknak. Jézus az életbe lépett és tökéletes lett általa az élet. Szebb lett, igazabb lett, mássá lett. Ennek a húsvéti csodának az élményével, a hit ragyogó eseményével gazdagodva megyünk most már hárman: Jézus, Te, meg én. Dr. Rédey Pál
