Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-03-03 / 9. szám

F.XKMA .. és kövessen engem 99 Máté 16, 31—27 Böjt idején Jézus szenvedéstörténetét rajzolják elénk a bib­liai igék. Bár tanítványai körülvették, a kereszt útját egye­dül vállalta. Péter nemcsak az út végén, a Gecsamáné-kert- jében és a főpap udvarán hagyta magára Urát a többi tanít­vánnyal együtt, hanem a kezdetnél is: „Mentsen Isten, Uram! Nem esketik ez meg teveled!” 1. JÉZUS ÚTJA nem a tehetelen mártíromság odaszánása. Tanítványainak úgy jelenti be szenvedését, hogy „neki Jeru­zsálembe kell mennie” ... Ez a kell az isteni üdvterv végre­hajtása, szolgálat. Urunk „letette” életét értünk, hogy megbé- kéltesse Istent az emberrel. Ez az út. Péter számára is botránkozás volt. Miért így, mi­ért szenvedés és a kereszt gyalázata eseményein keresztül szerzett Isten üdvösséget? Jézus válasza Péternek, és minden meg nem értőnek és botránkozónak szól: .. nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra!” Böjt ünnepköré­ből évről évre elegendő idő áll rendelkezésre, hogy utána gondoljunk, elmélkedjünk, elmélyedjünk Isten dolgaiban, Jé­zus szavainak, életpéldájának elemzésében. Olyan sokszor megkísért minket a felületesség: „Tudom, tudom! Ismerem, olvastam, tanultam Jézus szavait!” Talán i'égígsikUk szemünk a jól ismert igeszakaszokon, halljuk újra és újra a megszokott böjti alapigéket és úgy vagyunk vele, mint amikor reggel sietve átfutjuk az újságokat, meghallgatjuk öltözés közben a rádió reggeli krónikájának híradását. Akkor szoktuk csak újra olvasni a sort, fölerősíieni a rádiót, ha hirtelen olyan hír adódik, amelyik közelről érint bennünket. Jézus szenvedéstörténetét úgy kell olvasnunk és hallanunk, hogy mindez igen közelről érint bennünket. Érettünk történt! „Elvesztette életét”, hogy megnyissa számunkra az Istenhez vezető utat. 2. A TANÍTVÁNY ÜTJA szorosan összefügg Jézus életút- jával. „Aki utánam akar jönni, az tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem”. Ez azt jelenti, hogy nem elég a szemlélődés, a karbafont kézzel való emlékezés. Jézus követésére hív. Amikor a hitünk Jézus áldozatos életére néz, az Üdvözítő nyomába kell lépnünk. Szeretete indítson szere- tetre, és mert megbocsátott nekünk, tanuljunk meg mi is megbocsátani Bele kell alázkodnunk Jézus példája nyomán Isten tervébe, hiszen Urunk föl akar használni mások javára. Isten az embert emberrel áldja meg! Az ilettársnak a há­zasságban, a szülőknek is a gyermekeknek a családban, ba­rátnak, ismerősnek, szomszédnak, főnöknek és beosztottnak mindegyiküknek a maga helyén áldásnak kellene lennie. Aho­gyan a gépeknél le lehet mérni a hatásfokot, mennyire hasz­nosítják a beléjük táplált energiát, úgy mérhető le rajtunk, Jézus tanítványain, mennyire tudjuk életünkben „hasznosíta­ni” Jézus áldozatát, mennyire tudunk áldást jelenteni a kör­nyezetünk számára, mennyit tudunk segíteni másokon, vagy mennyire tudjuk elrontani, rosszra vinni, megkeseríteni má­sok életét. AMIKOR BÖJT ÜNNEPKÖRÉBEN Jézus életútjára emlé­kezünk és végigkísérjük öt az ige leírásának segítségével a Golgota-hegye felé vezető úton, akkor Urunk életpályáján ke­resztül Isten meg akar tanítani arra az alaptörvényre, hogy „aki meg akarja tartani az ö életét, elveszti azt”, aki pedig el­veszti Krisztusért, megtalálja azt. Az az élet a nyereséges, a boldog, az előbbre vivő, amelyik nem önmaga körül forog. Az az ember „találja meg” az éle­tét, akinek a számára nem az ÉN jelenti mindig a nagybetűs szót. Jézus azért járta végig a szenvedés és halál útját, hogy számunkra üdvösséget szerezzen és elindítson embertársaink szolgálatára. uHarmati Béla Kérdezték tőlünk Beletartosnak-e as ökumenébe a szekták? Hetilapunkban megjelent cikkekkel kapcsolatban gyakran keresnek íel bennünket Olvasóink, hogy egyes közlések, cikke­inkben található állásfoglalások vagy kifejezésekhez fűződőén részletesebb felvilágosítást is kaphassanak. Ugyanígy érkeznek hozzánk kérdések munkatársainkon keresztül is, amikor egy- egy gyülekezetben a sajtó szolgálatában megfordulnak. Mivel — talán nem mindenki előtt tudott — lapunknak nincs egyetlenegy függetlenített alkalmozattja sem, hanem mind „bedolgozók” vagyunk, sajnos arra nem tudunk vállalkoz­ni, hogy minden kérdező testvérünknek, vagy érdeklődő Olva­sónknak névre küldött választ adjunk. A válaszadás kötelezett­sége azonban bennünket is szorongat és mivel a kérdések sok esetben ugyanazokhoz a témákhoz fűződnek, megpróbáljuk azo­kat csoportosítani és szerkesztőségünk egy-egy munkatársa igyekszik azokra kielégítő választ adni. Reméljük ez a megoldás pótolni fogja ezt az általunk is érzett hiányt. Köszönjük Olvasóink megértését nehézségeinkkel kapcsolat­ban, és semmi esetre sem szeretnénk, ha leveleik és kérdéseik elmaradnának. Azokat továbbra is szeretettel várjuk. Most pedig hadd álljon itt a válasz egy a levelekből és kér­désekből kiragadott témakörhöz kapcsolódóan. (Szerkesztő) Beletartoznak-e az ökume­nébe a szekták? A választ dr. Vámos József teológiai ta­nártól, a Magyarországi Egy­házak ökumenikus Tanácsa evangélikus titkárától kértük. A válasz egyetlen tagadó szócska: nem. A szekták nem tagjai sem a magyarországi, sem pedig a világot átfogó ökumenikus mozgalomnak, il­letve a hazai és külföldi öku­menikus szervezeteknek. Csakhogy mielőtt ezt az egyetlen szóból álló választ megadnék, három kérdést kell a lehetőségek szerint tisztáz­nunk: 1. Mi az egyház? 2. Mi a szekta? 3. Mely keresztyén egyházak, közösségek lehet­nek tagjai az Egyházak Világ­tanácsának, illetve a Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsának? AZ ELSŐ KÉRDÉSRE a fe­leletet nekünk evangélikusok­nak az Ágostai Hitvallás VII. cikke adja meg, mindmáig tartó érvényességgel: „Az egy­ház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán hirdetik és a szentsé­geket helyesen szolgáltatják ki.” — A hangsúly tehát az evangélium tisztán való hir­detésén és a szentségek helyes kiszolgáltatásán van éspedig olyan értelemben, hogy ebben az esetben is a Szentírás az egyedüli meghatározó „zsinór- mérték”. A MÁSODIK KÉRDÉSRE a legkényelmesebben úgy vála­szolhatnánk, hogy az előbbiek a szekták azok a csoportok, ahol az evangéliumot „tisztá­talanul” hirdetik és a szent­LUTHERANUS VILÁGSZÖVETSÉG November 30—december 3. között Géniben tanácskozott a Lutheránus Világszövetség Fejlesztési Szolgálata Bizott­sága (CDS). A Tanzániai Evangélikus Egyház főtitká­rának, Joel Ngeiyamu lelkész­nek az elnöklete alatt a bi­zottság 38 program-tervet ha­gyott jóvá 2,15 millió dollár értékben. Ezekkel együtt a legutóbbi 11 évben a Világ- szövetség Fejlesztési Bizottsá­ga 527 létesítmény mevalósí- tását segítette elő 50 millió dollár értékben. A segítségből elsősorban orvosi-egészségü­gyi, nevelési-oktatási, mező- gazdasági és szociális létesít­mények készültek el. Eugene Ries lelkész (Genf), a Bizott­ság igazgatója elmondta, hogy a programok anyagi helyzete viszonylagosan jónak mond­ható, mert eddig a tervezett létesítmények 93%-ban meg­valósultak és a Világszövetség tagegyházai segítsége reményt ad arra, hogy az idei ülésen elfogadatt újabb terveket is meg lehet valósítani, (lwi) HAZÁNK SZÉP FŐVÁRO­SÁHOZ MÉLTÓ a természeti szépségekben gazdag és válto­zatos környéke, az a tájegy­ség, amelyet egyszerűen Pest környéknek szoktunk nevezni. Ami hazánk földjén szép, mindenből jutott valami en­nek a tájnak. Van itt alföld, de ennek „tenger sík vidékén” a nyári nap nem a délibáb csalóka képével igézi meg az erre utazót; a szellő ért ka­lászt lenget, a gyümölcsösök éss szólók pedig az ott dolgo­zók szorgalmát dicsérik. Van­nak itt szelíd hajlatú dom­bok, amelyek között szégyen­lősen bújik meg egy-egy fa­lu, paciig igazán nincs mit szégyelniök, csak közelebb kell menni hozzájuk, hogy a sok új, modem lakóház han­gosan dicsérje az ott élők szorgalmát és jólétét. Végül itt van a Dunakanyar, hazánk egyik drága gyöngyszeme, amire ha rácsodálkozott vala­ki, azt nem érti: miért kell messze külföldre menni, ami­kor itt olyan szépségekben gyönyörködhet az ember, ami­ket messze országokban ke­resve is csak ritkán találhat meg. A BUDAPESTTŐL MINT­EGY 50 KM-ES KÖRZETBEN éiő emberek élete elszakítha- tatlanul hozzá van kötve a fővároshoz. Pest környékről naponta közel kétszázezer ember jár be dolgozni az iparba, a kereskedelembe és különféle hivatalokba. Ha nem ilyen mértékben is. de így van ez már a század ele­jétől fogva. Az akkori nagy építkezésekhez, majd a meg­indult iparosodáshoz szüksé­ges munkaerő jó része innen Itt vagyok honn, itt az én világom PEST KÖRNYÉKE került ki. Alig volt olyan csa­lád, ahonnan valaki ne lett volna „bejáró”. Ugyanakkor a mezőgazdaságból ólő lakosság természetes felvásárló piaca Budapest volt. A város és a városi emberek gondolkozása aztán kihatott Pest környéké­re is. Igényesebbek lettek, a látókörük is tágult, gondola­tuk túl szállt a falu határán. Újabban aztán nyilvánvalóvá lett egy negatív vonás is, amely megegyezik a világ bármely táján levő ipari köz­pontok körzetében élő, oda naponként „bejáró” dolgozók körében szerzett tapasztalat­tal, hogy sok tekintetben kö­zömbösek, nagyon nehezen aktivizálhatók. Nemrég indult meg ennek tudományos vizs­gálata hazánkban is, hogy ez a nagyon értékes rétege tár­sadalmunknak necsak aludni járjon haza a falujába, ha­nem vegyen részt annak éle­tében minden vonatkozásban. EVANGÉLIKUS EGYHÁ­ZUNK SZEMPONTJÁBÓL Pest környéke igen jelentős terület: itt él egy tömbben a magyar evangélikusság egy tizede. Az itt levő gyülekeze­tek nagyságukat tekintve na­gyon különbözők. A legna­gyobb közel hatezer lelkes, a legkisebb tagjainak száma alig éri el a háromszázat. Nincs itt a reformáció koráig visszanyúló történetű egyház, hiszen a 150 éves török ura­lom szinte lakatlanná tette ezt a vidéket. A török kiűzé­se után a végvárak védelme alá menekült ősök utódai, és még inkább a Felvidékről ide költözött telepesek hozták lét­re azokat a gyülekezeteket, amelyek az elmúlt két évszá­zad alatt apáik hitét drága kincsként megőrizték. A gyülekezetek jó része szlovák eredetű, a Tranoszci- uszi kegyesség máig megőr­zött jellegzetességeivel. Az énekeskönyv a bibliájuk és imádságos könyvük. Nemcsak a templomban hangzik az ének olyan erővel és magával ragadóan, amit nem egy kül­földi látogató csodált meg és beszélt el hazájában, hanem a családi otthonokban- is sokfe­lé esténként az egész család éneklésben juttatja kifejezés­re hitét, háláját és szeretetét Isten iránt. Keresztyénségük hagyományosan egyházias. A gyülekezeti tagok áldozat- készsége elismerésre méltó. A hívek mindenütt szívesen adakoznak a templom jó kar­ban tartására. A régi, száz évesnél is idősebb parókiák újjáépítésére dicséretre méltó áldozatot hoznak a hívek. A modem, összkomfortos új pa­rókiák tanúsítják, hogy híve­ink nemcsak a ma igényeit készek kielégíteni, de a jövőt és a még távolabbi jövőt is szem előtt tartják, amikor új lelkészlakás építéséhez fognak hozzá. JELENTŐS VÁLTOZÁS A RÉGIHEZ KÉPEST többek között az, hogy gyülekezete­ink túl látnak saját kerítésü­kön. Tudják, hogy becsületes munkájukkal nemcsak a ma­guk boldogulását biztosítják, hanem megvalósítani segítik a nagy nemzeti és társadalmi célokat is. Egyházi vonatko­zásban is tudnak egymásról. A messzebb levőkről is. A bajokról is, ahol ilyenek van­nak, de az örömről is. Tény, hogy a Pest környéki gyülekezetek nagy felelőssé­get hordoznak a közegyház­ért, sőt egymásért is, hiszen vannak olyan „erős” gyüleke­zetek itt, amelyek testvérként támogatnak „gyengébb” gyü­lekezeteket. Pest környéke az utolsó két évtizedben sokakat vonzott magához az ország távoli vidékeiről. Innen kevés ember költözik más vidékre. Aki elmegy is, szíve itt ma­rad, visszahúzza ide, ahol a társadalmi fejlődés a főváros közelsége miatt talán gyor­sabb ütemű, mint másutt — és ennek mi evangélikusok, akik egynek tudjuk magunkat egész népünkkel, csak örülni tudunk. Detre László ségeket helytelenül szolgáltat­ják ki. Hogy mégsem ilyen magától értetődően egyszerű a helyzet annak bemutatására legyen szabad azt mondanunk, hogy ha ez így lenne, akkor a romai katolikus egyházat is a szekták közé kellene sorol­nunk, mivel — hogy mást ne mondjunk — ebben az egy­házban a szentségeket hely­telenül (a Szentírással ellenté­tes módon) szolgáltatják ki már csak azért is, mert a tri­denti zsinat (a XVI. század közepe táján) hétben határoz­ta meg azok számát. De félrevezető lehet egy olyan meghatározás is, amely szerint a történeti egyházakon (római katolikus, ortodox és protestáns egyházakon) kívül minden más keresztyén kö­zösség minden további nélkül szektának mondható. Ez a vé­lemény — sajnos — még ma is kísért, felidézve a Horthy- rendszer és az azt megelőző évtizedek megkülönböztető po­litikai gyakorlatát, amikor is az „egyház” egyedül csak a római katolikus egyház volt, a protestánsok „másodrangú egyházaknak”, a náluk kisebb, de a világ más tájain milliós lélekszámú, „ifjabb” egyházak vagy „megtűrt” felekezetek­nek vagy szektáknak minő­sültek, ennek a minősítésnek minden jogi következményei­vel együtt. — Más, hasonló meghatározások pedig inkább a „történeti egyházak” gőgjét vagy „egyedül üdvözítő voltát” fejezik ki, mintsem a krisz­tusi lelkületű igazságot. A valósághoz közelítünk akkor, ha azt mondjuk, hogy a szekták leglényegesebb vo­nása az, hogy nem a Szentírás középpontját — Jézus Krisz­tust — hirdetik mindenek előtt és mindenek fölött, ha­nem a Biblia valamely mellé­kes mondanivalóját helyezik a főhelyre — a legtöbbször nagyon agresszívan és helyte­len, tudománytalan írásma­gyarázat alapján. Hogy miért következett vagy következik be egy-egy egyház életében ez a szektásodás (mert minden szekta valamely egyházból vagy egyházakból szakad ki), azt képtelenség röviden meg­indokolni, pontosan kimutat­ni. De azt már igen, hogy pl. a Jehova tanúinak — akikről egy más alkalommal szeret­nék részletesebben szólni — az a „tanítása”, hogy Jézus Krisztus nem Megváltónk s nem tagja a Szentháromság­nak, mindenképpen szektává alacsonyítja ezt a keresztyén­nek nem is mondható csopor­tot. A HARMADIK KÉRDÉSRE adandó választ szintén az Ágostai Hitvallás már idézett cikke alapozhatja meg: „Az egyház valódi egységéhez ele­gendő, hogy egyetértés legyen az evangélium tanításában, és a szentségek kiszolgáltatásá­ban. De nem szükséges, hogy az emberi hagyományok, vagyis az emberi eredetű egyházi szokások és szertartá­sok mindenütt egyformák le­gyenek.” — Az Egyházak Vi­lágtanácsának alapító irata még szerényebben fogalmaz — ami céljait tekintve érthető is —: „Az Egyházak Világta­nácsa azon egyházak közös­sége, amelyek a mi Urunk Jézus Krisztust Istennek és Megváltónak vallják”. Ilyen értelemben és ezen alapvető hitbeli közösség alap­ján — sajátos egyházi hagyo­mányaikat megtartva — mű­ködnek együtt az emberért való szolgálatban hazánkban a legszerteágazóbb területe­ken a református, az evangé­likus, a baptista, a metodista, a magyarországi ortodox egy­házak és a Szabadegyházak Tanácsában tömörült tagegy­házak. S ugyancsak ilyen ér­telemben minősülnek, minő­sülhetnek szektáknak azok a csoportok, amelyek vagy nem tartoznak az előbb említett keresztyén egyházak valame­lyikébe vagy nem tartják ma­gukra nézve kötelező érvé­nyűnek egyházuk alapvető ta­nítását, hagyományait, egy­házuk életének a szocializ­musban különösen is helyesen kialakult, jó rendjét. Ezek a csoportok önmagukat zárják ki az ökumené közösségéből, és ezért nem lehetnek tagjai a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának, an­nak a közösségnek, ahol min­den tagegyház tud és akar a többinek valamely hitbeli s keresztyén magatartásbeli ajándékot adni a Jézus Krisz­tus ismeretéből fakadó gaz­dagságból. Az emberré lett Isten Amikor Jézus megszületett, ugyanolyan segítségre és ápo­lásra szoruló csecsemő volt. mint mi. Jézus ugyanúgy nőtt fel Názáretben, mint a többi gyermek, ugyanúgy hozzátar­tozott egy családhoz, az édes­anyjához, édesapjához és test­véreihez, mint a legtöbb gyer­mek. Tizenkét éves korában azonban olyasmi történt, ami azt mutatta, hogy Jézus más, mint a többi gyermek. Amikor szüleivel felment Jeruzsálem­be, a húsvéti ünnepekre, a tu­dós papokkal beszélgetett, akik elámultak azon, hogy mennyi mindent tud ez a ti­zenkét éves gyermek Isten dolgairól. Szüleinek, akik szemrehányást tettek azért, hogy elmaradt tőlük, Jézus ezt felelte: nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom? Később, amikor felnőtt és elkezdett tanítani és gyógyíta­ni, az emberek mindig elámul­tak tanításán és csodatettein. Mindenki megérezte, aki ta­lálkozott vele, hogy ő más, mint a többi ember. Ügy ta­nította az embereket, mint akinek hatalma van — olvas­suk a Szentírásban. A farizeu­sok és főpapok is azt kutatták állandóan, hogy micsoda ha­talommal tanít Jézus. Jézus azért volt más, mint a többi ember, mert ő volt Isten egy­szülött Fia. Amikor megke- resztelkedett a Jordán vizében, szózat hallatszott a menyből: ez az én szeretett Fiam, aki­ben gyönyörködöm. Amikor a Főpap megkérdezte Jézustól, hogy valóban ő-e az Isten Fia, Jézus igennel válaszolt. A zsi­dók megbotránkoztak ezen és kijelentették, hogy káromolja Istent és ezért méltó a halál­ra. Pedig, amikor Jézus kije­lenti, hogy ő Isten egyszülött Fia, akkor arról szól, hogy Is­ten annyira szereti a bűnös embert, hogy maga jött el se­gítségére és Jézus Krisztus­ban emberré lett. Amikor az Apostoli Hitval­lásban azt mondjuk, hogy „hi­szek a Jézus Krisztusban, Is­ten egyszülött Fiában” — ak­kor azt valljuk, hogy Jézus Krisztusban maga Isten jött közénk, hogy szeretetével megszabadítson bennünket a rossztól és örvendező élettel ajándékozzon meg. Azzal, hogy Jézus Krisztus­ban Isten emberré lett, egé­szen páratlan esemény tör­tént. Emberi ésszel nem is le­het megérteni és megmagya­rázni. Jézus személyének az a titka, hogy ő valóságos Isten és valóságos ember egyszerre. Jézus gyakran nevezte magát Emberfiának. Ez azt jelenti, hogy ő tudatában volt annak, hogy ugyanolyan ember, mint mi, de mivel Isten Fiának is nevezte magát, azt is tudta, hogy ó Isten hatalmával a mennyből jött el erre a világ­ra. Az első századokban a ke­resztyének sokat vitatkoztak azon, hogyan lehet Jézus Is­ten és ember egyszerre. Ezt a titkot azónban nem lehet meg­magyarázni, csak hitünkkel tudjuk elfogadni. Aki megta­pasztalja Jézus Krisztus bűn­bocsátó és új életet adó sze­retetét, annak nem probléma többé, hogy Jézus Krisztus va­lóságos Isten és valóságos ember, egészen Istentől van és mégis közülünk való, minden­ben hasonlít hozzánk, kivéve a bűnt. Istennek szent Fia Ember váltságára Lejött a világra Szolgai formába, Hogy minket megtartson, Bűntől szabadítson. 4 I » GENF Az európai evangélikus és református egyházak közötti ún. Leuenbergi Konkordia ki­dolgozását végző konferencia folytatólagos bizottsága a Genf melletti Cartignyban ülésezett január 26—27-én. Mint arról már hírt adtunk, a Leuenbergi Konkordia 1972-ben az európai 3 evangélikus és református egy- i házak közötti szószéki és úrva- " csorai közösséget mondta ki és * ehhez minden európai evangé- t likus és református egyház [ szabadon csatlakozhat. Az i egyes egyházak aláírását 1974. i szeptember 30-ig várják, (lwi)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents