Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-02-10 / 6. szám

Fiatalokról —fiataloknak Forradalmiságunkról Minden jó adomány forrása Mindenki szeret gyönyör­ködni munkája eredményében. Ha jól sikerül egy dolgozatunk az iskolában, ha sikeresen meg tudunk oldani egy számtan- példát, öröm és gyönyörűség tölti el a szívünket. A munka eredményének és sikerének öröme az egyik legtisztább öröm. Amikor Isten megteremtette a világot, s végignézett alko­tásán, az ő szívét is ilyen öröm töltötte el. A bibliai teremtés- történet beszámol arról, hogy a teremtés befejezésekor Isten ezt mondta: „íme minden na­gyon jó.” Valóban nagyon jó és tökéletes az Isten által te­remtett világ! Milyen tökéletes a természet rendje és össz­hangja, az évszakok változása, az égitestek matematikai pon­tosságad kimért pályája! De ugyanilyen csodálatosan töké­letes az élő világ egésze, a sej­tek és szervek működése. Isten világában minden a helyén van és nincs semmi fölösleges. Nem is lehet ez másképpen. Isten a tökéletesség és jóság teljessége és forrása. Tőle és belőle csak tökéletes és jó származhat. A hivő emberpek egyik legfontosabb meggyőző­dése ez. Jakab apostol ezt így fejezi ki: minden jó adomány és tökéletes ajándék Istentől száll alá. Ezt azt is jelenti, hogy Is­tentől nem származik semmi rossz, ö csak jót akar. Amit ad nekünk és amit tesz velünk, az mind a javunkat szolgálja. Még akkor is, ha sokszor ezt nem vesszük észre. A gyerme­kek sokszor nem látják meg szüleik gondoskodó szeretőié­ben, hogy ez mind a javukat szolgálja. Terhes nekik, me­nekülnek előle, zúgolódnak el­lene. Isten szeretetével és jó­ságával is így vagyunk. Azt hisszük, hogy kárunkra van, pedig előbb-utóbb kiderül, hogy még az is, amit rossz­nak gondoltunk, a javunkat es boldogságunkat szolgálja. De ha Isten jó, és tőle csak jó származhat, honnan van a sok rossz a világban? Hogyan egyeztethető az ő atyai jósá­gával? Nemcsak hitetlenek teszik fel ezt a kérdést, de sok­szor hivök is vívódnak ezzel a problémával. Isten igéjéből kettős választ kapunk e kér­désre. A szenvedés, a rossz nem Istentől van, hanem az emberek engedetlenségének, bűnének következménye, és végső fokon a Sátántól ered. Amikor Isten megteremtette a világot, akkor az nagyon jó volt. Nem volt benne sem szenvedés, sem gonoszság. A Sátán azonban fellázadt Isten ellen és elhatározta, hogy amit Isten szépnek és jónak terem­tett, azt elrontja. Mint az irigy gyermek, aki nem nyugszik addig, amíg társának játékát él nem rontja, engedetlenség­re csábította az embert és ez­zel megrontotta Isten tökéle­tes világát De Isten a Sátánnak is Ura és ezért mesterkedéseit is jó­ra, az emberek javára hasz­nálja fel. A szenvedést, a go­noszságot is hatalmában tart­ja és a javunkra fordítja. Meg­aláz velük és megpróbál min­ket, hogy el ne bízzuk magun­kat. Isten kezében a szenvedés és megpróbáltatás is nevelő eszköz lehet megtérésünkre. A történelem folyamán sok embert a szenvedés és meg­próbáltatás tett nagy és be­csületes emberré. A Szentírás is elmondja egy ilyen ember­nek a történetét. Jób Isten ke­zéből fogadott el minden szen­vedést és megpróbáltatást, mert tudta, hogy Isten mind­ezzel a javát munkálja. Aki így tudja fogadni a nehézsége­ket és megpróbáltatásokat, azt a gonosz sohasem tudja el­tántorítani a jó útról, és az végül is megtapasztalja, hogy akik Isten szeretik, azoknak minden a javukra van. Mind jó, amit Isten tésztái, Szent az ő akaratja. E hit hív gyámolom lészen S szívemet megnyugtatja. Van Istenem, bár ellenem Támadjon veszély s halál: Felfegyverkezve talál. A vita már jó ideje „benne van a levegőben”, beszélnek róla munkások, értelmiségiek, diákok, tanárak, írók. A szocialista elkötelezettsé­gű cselekvés kérdése erősen foglalkoztatja a legújabb no­vella és regény irodalmun­kat, a fiatalnak mondott új írógenerációt. Hol van az iga­zi cselekvés lehetősége? Mi a cselekvő forradahndság szocia­lista körülmények között? Hol az igazi emberfoimáló közös­ség? Anélkül, hogy a „forra- dalmiság” jelszavas divatjá­nak elemzésébe belemerül­nénk, — ahogy Huszár Tibor mondja „a mindent, vagy sem­mit” alternatívájáról; „aki csak lázas, egyszerre mindent megváltó forradalmi tettekről álmodik, előbb-utóbb Oblo- movvá, vagy az elvont mora­litás komornyikjává válik” —, néhány megjegyzés azonban szükségesnek látszik. MINDEN IGAZI FORRA­DALOM alapvető célja, hogy egy rossz utat egy jobbal váltson fel. Hogy egy olyan útra lépjen, amely a nyomor­tól a jólétig, a tudatlanságtól a műveltségig, az embertelen­ségtől az emberségig, az el­nyomástól a szabadságig, a zsarnokságtól a demokráciáig vezet. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy az új út si­mább a réginél és az is érthe­tő természeti törvény, hogy nem lehetünk egyszerre az út közepén. Ügy is mondhatnánk, hogy a nagy forradalmak csak az új út irányát jelölik meg:s az utat meg kell építeni. Rö­göket, buckákat, sziklákat kell eltüntetni; részcélokért gürcölni, hogy milliméterről milliméterre, centiről centire előrehaladhassunk. Mert a „való világot” kell hörplnteni annak, aki nem akar „a me­sék tetején lógni”. Vagy mi­ként Goethe kérdezi „mi a kö­telesség?”, s válasza rá „a nap követelménye”. AZ ÜTVALTÁS persze lát­ványosabb, zajosabb, talán lel- kesítőbb is, mint a rögökkel való kínlódás. Nem a türel­metlenséget marasztaljuk el, hisz nélküle nincs előremoc- canós, hanem a minőségét. Azt a fajta türelmetlenséget, amely csak a nagyszabású közös ak­ciókban véli felfedezni a foí- radalmiságot, s lebecsüli a múlt eredményeit, az apró egyéni cselekedetek jelentősé­gének súlyát. Pedig a forrada­lom nagy lépéseit a jelenték­telennek tetsző egyéni csele­kedetek hitelesítik. Különösen is egy szocialista társadalom­ban, ahol a forradalmi cselek­vés a már fennálló új társadal­mi rend érdekében történik. IGÉNYT JELENT ez a fajta forradalmiság, igényt a társa­dalommal, a külső világgal, s önmagunkkal szemben. Igényt a hétköznapokban az apró munkákban helytálló életre. Ügy kellene élni ennek törvé­nyei szerint a mindennapok­ban, hogy érződjék folyvást — a kis tettekben is — az ügy, a feladat, a jövő pátosza; a dolgok komolysága. Makaren­ko szavait idézve „mennél tágabb a közösség, amelynek távlatai az ember számára egyéni távlatok, annál szebb az ember, s annál magasabb fokon áll”. Az emberi feltétel így szól: élni és cselekedni itt és most van módunk, s mégis a min­denségiéi kell mérnünk ma­gunkat. Attól a pillanattól fog­va, hogy beszélni kezdtünk, minden további ismeretünk, egész kultúránk, szokásaink, napi munkánk szinte fizioló­giailag a hazánkhoz kapcsol­nak. Valóban érvényes a régi igazság, hogy a szeretet — mert forradalmi őseinknél a hazaszeretet alapja és célja volt elkötelezettségüknek — mindenek előtt akarat, s az akarat nyomában gond és cse­lekvés. A FORRADALMI CSELEK­VÉSNEK, a társadalmi aktivi­tásnak, a jobb és szebb haza megteremtésére való igyeke­zetnek régi nemes hagyomá­nyai vannak történelmünkben. Hisz a forradalmiság nemcsak lehetősége, adottsága, hanem elsősorban joga minden nem­zedéknek. A „három tavasz”, a legnagyobb nemzeti ünne­peink egymást követő évfor­dulói, a Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvényei közismer­tek. 1848 eszméi 1919. március 21-én át vezettek 1945. április 4-ig, ahol Kossuth, Petőfi, Táncsics eszméi végül Is győ­zelmet arattak. Nyomukban mi is megértettük azt, hogy sorsunkat öntudattal vállalni kell, s a velejáró kötelessége­Itt vagyok honn, itt az én világom KEMENESALJA A természetszerűleg adódó „hol fekszik?” kérdésre, szak­szerű válaszként, ezúttal ez a meghatározás kínálkozik: a Sárvár utáni Rába-szakasz és a Marcal között húzódó terü­let Kemenesalja. Kemenes al­ja. mert legnagyobb része a Rába vonalát követő s kavi­csos talajú Kemeneshát dél­keleti oldalán elterülő lankás síkság. Megkapó látvánnyá annak a szeme elé tárul, aki Szombathely felé utaztában, Nagyslmonyi táján úgy tekint ki a vonat ablakán, hogy meg is látja a „kékellő halmokat és gyönyörű vidéket”, meg a be­lőle kiemelkedő Ság hegyet, hazánknak ezt a geológiai uni­kumként magában álló hajda­ni tűzhányóját. Kemenesalja legnagyobb szülöttje, Berzse­nyi Dániel még láthatta „söté­tedő tetejét”. Ma már azonban hatalmas kráter tátong a he­lyén. Sok hazai útunk burko­latává vált a belőle kitermelt vulkanikus eredetű bazalt. A hegy egykor tüzes talaja ugyanakkor még ma is zama­tossá érleli az oldalán elterü­lő szőlők borát. KÖZIGAZGATÁSI megjelö­lés szerint csaknem az egész Kemenesalja a celldömölki já­rás területe. Igazi „vazsi” föld! Hazánk legnyugatibb megyéjé­nek, Vasnak keleti széle. ŐSIDŐK ÓTA színmagyar a lakossága. Évszázadokon át földet és szőlőt művelő, meg állattenyésztéssel foglalkozó. Alföldi méretekkel mérve, egészen kis községekben él. De ezek azután olyan közel vannak egymáshoz, hogy nem egybe nemcsak a szomszéd fa­luk harangjának szava, de va­lóban még a kutyák ugatása is áthallik. Természetes központ­ja a régi Kis-Cell és a hajdan! Nemes Dömölk egyesüléséből létesült Celldömölk. Régóta fontos vasúti csomópont. Ezért azután Kemenesalja legtöbb községében a „vasutas” ugyan­olyan közkeletű megjelölés, mint Pécs környékén a „bá­nyász”. Az itteni öregek ajkán (így eredeti: „ittennék”, azaz itt) még ma is zamatosán fakad a „vazsi”, meg a mélyen hang­zó „e”-vel mondott „kemenes- alli” beszéd. A fiatalok többsé­génél azonban már nemigen érezzük ezt. Ügy, ahogyan las­san tartalmát veszti, vagy el is marad a „lucázás” és a „pász­torolás” ősi szokása is. Ugyan­akkor szinte ..szertartásossá" erősödik a falukénti „búcsúk” megtartása. Igaz, ez is inkább családi ünneplés, meg a szét­szórtan élő rokonok hazaláto­gatásának alkalma. EZEN A KEMENESALJÁN él hazánk evangélikusságának számban nem nagy, de több szerint annál jelentősebb ré­sze. 12 anya- és 15 leánygyü­lekezetével a régi Kemenes­aljái Egyházmegyének csak­nem az egésze. Legtöbbjének eredete a reformáció kezdeté­ig vezet. Az ellenreforméc»5 idején az itt élő elődök szá­mára is megpróbálttá, s sok helyen hamu alá rejtett pa­rázzsá vált a hit. Ebből azon­ban új gyülekezeti élet fakadt, amint szabadabbá vált a lán­golás. Kemenesalján ez külö­nösen is az 1681-es soproni or­szággyűléssel és a Türelmi Rendelettel kapcsolatos. Az előbbi tette „artikuláris” hellyé Nemes Dömölköt, amely azóta töretlenül, Cell- dömölkké nőve megerősödött és kiszélesedett vonzással, mindmáig igazi központja Ke­menesalja evangélikusságának. Évszázados gyűjtő, meg kisu­gárzó hatása abban is meg­mutatkozott. hogy a Türelmi Rendelet után körülötte sor­ban éledtek újra a gyülekeze­tek és pár éven belül valóban „gomba módra” nőttek ki a földből az evangélikus temp­lomok. A bennük és a későb­biekben azóta • megszakítás nélkül hangzó igehirdetés mély gyökerű egyháziasság- nak és bizonyos „józan” ke­gyességnek kialakítójává vált a hívek életében. Családláto­gatások során sok esetben bol­dogan tapasztalhatjuk ezt még ma is. Mi kemenesaljaiak épp­úgy, mint más vidékek lelké­szei. Hiszen régtől fogva „ki­rajzottak” már a kemenesal­jaiak máshová is. Nemcsak az egyszerű hívek, de a körük­ből származó papok is. Ennek beszédes bizonysága, hogy or­szágunk legkülönbözőbb gyü­lekezetében 15 lelkészünk szol­gál. Az a tény pedig, hogy kö­zülük csak egy maradt „itt­hon” gyülekezetben nemcsak azt bizonyítja, hogy a keme­nesaljaiak nem folytattak be­zárkózó, „belterjes” személyi gazdálkodást,' de azt is tanú­sítja, hogy az itteni gyüleke­zeteknek, mindenkor volt von­zása, meg itt marasztó hatása a máshonnét származók felé is. A HAZÁNKBAN jó negyed- százada végbement társadalmi átalakulás és a vele kapcso­latos fokozatos fejlődés Ke­menesalján is szembetűnő. Falvaink egyre szépülnek, s bennük régi templomaink is sorra megújulnak. Az egyre izmosodó termelőszövetkeze­tekben is otthont találók, meg a sok vasutas mellett azonban mind több a közeli gyárakban és üzemekben dolgozó. Ennek velejárója, hogy mind több a mozgásban élő. sokat utazó ember. Ez pedig az itteni gyü­lekezetek életét Is fokozatosan átalakítja, hiveink felé vég­zett szolgálatunkat pedig meghatározza. Istenünk örök­kévaló és mindig új igéjét a mában élőknek, a segítség- nyújtásnak azzal a szándéká­val hirdetjük, hogy (Luther Kis Kátéjának záró verse sze­rint) „mindenki a maga dolgát jól tanulja, jól végezze”, hi­szen így van ígéretünk arra is. hogy „így az egész háznak dolgát (meg szeretett hazán­két is) felviszi az Űr kegyel­me!” Garant Zoltán két megérteni és teljesíteni kell. Miként Arany János írja: „Nem elég csak emlegetni, Tudni is kell jól szeretni, Tudni bölcsen a hazát.” A hazát bölcsen és jól szeretni csalt állandó készenléttel, ko­moly gondolkodással, tisztes­séges élettel és munkával le­het. BÁRMENNYIRE IS FÜTI a fiatalokat az újjáteremtés vá­gya, tudomásul kell venni, hogy az újat csak a jónak bi­zonyult hagyományok alapján teremthetik meg, apáik, vagy anyáik munkáinak eredményei nyomán. Mert minden nem­zedéknek külöbnek kell lenni az őt megelőzőnél, s minden felnőtt; vágya, amit Kölcsey Ferenc így fogalmazott meg: „Legyen minden magyar utód, különb ember, mint az apja volt!” De miben legyen különb ma a gyermek apjánál, any­jánál, mihez mérjük a különb­bé válást? AZ, AMIT A MAI GENE­RÁCIÓ legszentebb kötelessé­gének tartunk: a szocialista forradalmiság. Ez a forradal- miság az építő, a kitartó ál­dozatos munkára épülő forra- dalmiság, amely úgy tagadja a régit, hogy átveszi, tovább­fejleszti belőle mindazt, ami értékes; forradalmiság, amely tisztel és ápol minden olyan hagyományt a nemzet és más népek történelmében, amely az emberi, a társadalmi hala­dást szolgálja; forradalmiság, amely az érdekeket, az erőfe­szítéseket elsősorban nem az egyén, hanem a közösség, a haza szükségleteihez is méri és nem lankad el akkor sem, ha másokért, a még elnyomot­takért áldozatot is kell hoznia. Ezt a forradalmiságot ápol­juk, amelyből minden tervünk fakad, amely széttéphetetlenül köti össze társadalmunk vala­mennyi nemzedékét, s amely­ben különbnek lenni az apák­nál — ez a mai és jövő nem­zedékek legszebb hivatása. Lehel László Kövess engem! Máté 9, 9—13 Távirati tömörséggel tudósít bennünket az evangélium, Jé­zus földi életének egyik nagyszerű és drámai feszültséggel át­szőtt eseményéről. Az Űr megáll Máté vámszedő „hivatali" asztalánál, s felszólítja a követésre. A következő kép a vám­szedő háza. Otthonába vezeti Jézus Mátét, nem pusztába, nem „lelkigyakorlatos” magányba, hanem HAZAVEZET1. Akik már találkoztak Vele, azok már tudják ezt. A mindennapok „otthoni rendetlenségébe", a családi, baráti kapcsolatok szaka­dozó kötelékeinek, porosodó megszokottságok házi világába. Akik találkoztak Vele, tudják azt is, hogy bizony könnyebb lenne dómok hideg homályába, vagy „vallásos viták" elefánt­csont-tornyába követni Öt. Máté kitárja házának kapuját Jé­zus előtt, azt az ajtót, ami sok mindent elrejt, emberi, társa­dalmi kapcsolatok rendezetlenségét, hisz a lakó „vámszedö” a szó igazi értelmében. Az evangélium pillanatfelvétele mégsem ezt a pillanatot örökíti meg. „Sok vámszedő meg bűnös ment oda, és Jézussal meg tanítványaival asztalhoz telepedtek". Ez a kép marad mindvégig a tudósítás középpontjában. Talán ez a legmegszokottabb kép Jézus földi életében. A bűnösökkel asztalhoz ülő Jézus képe hányszor fel-felbukkanó kép, ami egyenesen torkollik be az utolsó vacsora hatalmas freskójába. (Luther is ezt a képet szerette a legjobban.) Megszokott szo- katlansága miatt talán sokáig elsiklott a tekintetünk felette, most azonban álljunk néhány pillanatot előtte, az előtt a kép előtt, amire az evangéliumok szerzői oda is írták a feliratot: Jézus a Diakonosz. Hála Istennek már kibetüztük ezt a felira­tot, és kezdjük érteni is. „AMI KERESZTELŐ JÁNOSNÁL A KERESZTSÉG — meg­tisztulás a bűntől —, az Jézusnál a közösen elköltött lakoma” mondotta Jézus életének egyik „értője’•>. Ezért a belső megtisz­tulásért öröm-lakoma ez, nemcsak „öncélú” megtisztulás, ha­nem az emberi kapcsolatoknak a helyreállása megtisztulással együtt. Máté valószínűleg a halászok vámszedője volt Kaper- naumban, s ebben a „hivatali minőségben" Péter, András es a többi halásztanítvány vámszedője is. S a bűnösök, akár val­lásos, akár hétköznapi értelemben, de bűnösök most bűnte- lennel ülnek együtt és örülnek. S amikor elmondja Jézus az asztali áldást, nemcsak egy megszokott „légy vendégünket” recitál, hanem áldást mond, megáldja az új közösséget. Ebben az áldásban összecsomózódnak szétszabdalt emberi kapcsola­tok, helyükre kerülnek célok és társadalmi felelősséggé ma­gasztosulnak törekvések. MÁTÉ AJTAJA NYITVA. A régi szokás szerint bámészko­dók is vannak, olyanok akik nem ülnek asztalhoz, akiknek nem öröm-lakoma ez, hanem botrány. „Látták ezt a farizeu­sok", tudósit az evangélium. A vélt tiszták ők, akik irtóznak a bűnös embertől, a bűnöstől és az embertől, mert ez a kettő egyszerre serkenő iszonyat bennük. Kérdeznek is. Na nem Jé­zust. Az túl egyenes lenne, nem „taktikus”, a tanítványokat kell „fellazítani”. Egyszerre többet is, így lehet széttördelni ezt az új közösséget, így lehet vallásos fennköltséggé dermesz- teni az emberi örömet, így lehet „vallásos sémák” vitatkozá­sába kényszeríteni az új emberi közösséget. „Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?" Jézus vála­szol, s ez a felelet az „övéi” válasza is egy lélegzetre. S ez a válasz mélységesen emberi, az utca közmondása: „Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek!” A feszültség feloldódik, újra örömbe csap: itt az orvos. A be­tegek tudják csak igazán azt, hogy mit jelent ez a kurta mon­dat; Jézus azonban folytatja a farizeusoknak: „menjetek el, tanuljátok meg, mit jelent ez: irgalmasságot akarok és nem áldozatot.” Itt megszakad az elbeszélés fonala. A képsor meg­áll, Jézus folytatja az ,,öröm-lakomát” a bűnbocsánatot nyert bűnösökkel, s a farizeusok elmennek, és vannak, akik újra ta­nulják a régi prófétai igét az irgalmasságról, és vannak akik nem. HITEM SZERINT A TÖRTÉNET BEFEJEZETLENSEGE SZÁNDÉKOS. A kép ma is úgy igaz, ahogy akkor, Máté há­zában. Csak az akkori ház helyett templomainkban játszódik, gyülekezeti házainkban, szórványszobák istentiszteleti úrvacso­ráinál. Mindenekelőtt a kedves olvasó házánál, ahova ezen a vasárnapon betér Jézus. Űjra rendezi emberi, társadalmi kap­csolatainkat a Diakonosz, az orvos. JÉZUS SOKSZOR BESZÉLT PÉLDÁZATAIBAN is erről az örömasztalról. Ezért is befejezetlen ez a történet. Ö előre ment „helyet készíteni” a királyi menyegző asztalánál szá­munkra. Ezt az asztalnál való helykészítést nevezi a Biblia nyelve diakóniának! A Máté házában pergett események ennek a „nagy lakomának” a képei is. Annál a „nagy asztalnál" is ott fognak ülni a tanítványok, a megtért vámszedők és bűnösök. S a kívülről kritizálóknak nem lesz helyük ott, nem szelíden fog csengetni: menjetek el és tanuljátak meg..., hanem olyan keményen, ahogy Jézus egyszer erről mondta: menjetek el ti átkozottak! Ezen a vasárnapon azonban még a „JÖJJETEK ÉN HOZZAM" hangzik... Ruttkay Levente

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents