Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-12-22 / 51. szám

filii III •fflnjTrffl mméméma Közel ván Fii 4, 4—7 Valóban közel van. Gyorsan vásároljuk be még, ami elfelej­tődött, ma még lehet, ma még aranyvasárnap van, itt az utolsó alkalom... Már csak két nap. és készen kell lennünk az öröm­szerzéssel, kigyúlnak a pici gyertyák. Karácsony lehellete már megcsap, a németeknél ismét dobozba vándorolnak az adventi figurák, a finneknél már elhalt az adventet köszöntő sajátos „Hosianna”-ének, s a karácsonyfa már ott van a verandán, a folyosón, vagy az udvaron, hogy hamarosan szobába kerüljön. Az adventi koszorú negyedik gyertyája most gyullad, de rövid lesz a lángja, hiszen már csak két nap ... PÁLNÁL KORÁNTSEM ERRŐL VAN SZÓ, amikor elkiáltja: az Ür közel! Neki Damaszkusz volt közel. A találkozás kitöröl- hetetlenné vált, szüntelenül látta azt, akitől akkor időlegesen rászállt a vakság, s időtlen fénnyel töltötte be az életét. Zengett az élmény, mint hatalmas csarnokban elkiáltott szó visszhang­ja, s átszínezett mindent: örömet, szelídlelkűséget, bizodalmas ráhagyatkozást, hálás odaszánást, mindent betöltő békességet. Találkozott Valakivel, akihez boldog rabsággal kötődött, s aki nélkül már nem tudott látni, értékelni, vallani, de akinél meg­ismert valamit, ami „minden értelmet felülhalad”. A gyülekezet sem idői elközelítést értett a páli kiáltásban. A készenlétre sarkalló közelséget értette. Már nem készülődés kell. hanem készenlét. Az őskeresztyénség egyik jellemző lelki arcvonása a Krisztus-várás volt. Tudták, hogy közel van, s ez nem idői számiigatásokra vezette őket, hanem a készenléti állapot feszült figyelmére. Készen lenni — nem könnyű szó. Lezárt számadások, indulásra kész összecsomagoltság. Már nincs több elintézhetőség. KARÁCSONY KÖZELSÉGE ezt a készenléti állapotot vizs­gálja bennünk. Még ezt, vagy azt el kellene intéznem, még ren­deznem kell ügyemet haragosommal, elfelejtettem valamit, be kellene pótolnom, de már nincs idő, és nincs alkalom. Talán Pál is érezte, hogy jönnének a gondok panaszai, a lezáratlan ügyek, de mielőtt valakinek is szavakká formálódnának a gon­dola tai. újra kiált: ismét mondom, örüljetek.’ Most mindent be akar tölteni Isten szeretete. hadd legyen most ő a cselekvő, éle­tünkben a tényező, szívünkben a győztes erő. Mellette mindent betöltő életállapotot kap az ember, mert az öröm nem érzés, hanem állapot. Ez az állapot szelíd lelkűvé tesz. Nem tehetetlenné, nem gyá­moltalanná, vagy gyengévé. A szelídlelkűség nem gyengeség, hanem erő. Miért is lennék izgatott, vagy türelmetlen, lobbané­kony vagy félénk, — hiszen közel van Ö, s a győztes ö. Nem bizonytalanra megyek hát. Tudom a célt, s az közel van. F.s miért aggodalmaskodnék? Gondjaim vannak, de Vele erő­sebb vagyok azoknál. Imádságom hangja nem vész el a messzi semmibe, hiszen közel van, aki figyel szavamra. Nem■ a befe­jezés közelsége az övé. hanem a, biztatás, az erő, a sarkallóbb reménység, a jobb eredmények közelsége. Látszik rajtam, hogy Ö közel van hozzám? NEM A BEFEJEZÉS KÖZELSÉGE EZ. mégis sürgős. Több jót tenni, igazabban szeretni, békét munkálva élni. Sürgős, ma ■gién lehet, arany vasam ax> van. Nem a megérkezés közelsége ez. hanem az indulásé. Pál el­mondta tanácsait, intéseit, bizonyságtétel ét. Most összefoglal s a ránkbízott bizonyossággal elküld a világba, szétrebbent a megerősítő együttlét után: eredj, és légy igazabb, szeress job­ban. Aranyvasárnap van. D. Koren Emi! Egy gyermek született nekünk... Nem kell szégyellnünk, hogy Jézus, a karácsonyi gyermek csak gyermek. Karácsony a gyermek ünnepe, valóban az! Ä Gyermeké, de nem az időt­len fogalomé, hanem az időbe érkezett, hús-vér gyermeké, a betlehemi gyermeké. A NAGYOK BECSÜLTÉK, a szellem óriásai mindig tisz­telték a gyermeket s nem szé- gvellték, hogy szeretnének gyermekek maradni, pontosab­ban, ismét gyermekek lenni. S a keresztyének 2000 éve ál­landóan tanulják, mit is jelent gyermeknek lenni. Tolsztoj Ifjúságom regénye c. könyvében gyermekkoráról többek között ezt írja: „Külö­nös, hogy amikor gyermek vol­tam, a nagyobb fiúkhoz igye­keztem hasonló lenni, és amió­ta nem vagyok gyermek, gyak- I ran szeretnék hasonlítani a j gyermekekhez,” Babits, a szavak sokat tudó művésze így ír a gyermekről: ,.A gyermek a legnagyobb tu­dós a világon . . . minden kér­dése’ probléma, minden játéka kísérlet, napjai nehéz tudomá­nyos tevékenységben telnek — az emeletek építésében, me­lyeknek téglái a szavak.” (Ha­lál fiai) IMÁDKOZZUNK Ür Jézus Krisztus! Jöveteledet varia néped. Kérünk, igéddel tisztíts bennünket, szenteld meg életünket, öltöztess fel az igazság, béke. irgalmasság és szereiét cselekedeteivel, hogy kö­zelséged bizonyosságában győztes legyen életünk harca. Ámen. SVÉD PÜSPÖK BÍRÁLATA AZ EGYHÁZI VILÁGSZERVEZETEKRŐL Dr. Helge Brattgard (Umeaa) svéd evangélikus püspök a legutóbbi Nairobi­ban (Kenya) megtartott nem­zetközi egyházi konferencia után kijelentette, hogy az egy­házi világszervezetek genfi központja túlságosan is bele­szól a nagyobb egyházi nem­zetközi találkozók menetébe és eredményeibe, egy bizonyos „Genf-izmus” uralkodik. Ugyanakkor sajnálkozását fe­jezte ki, hogy nemzetközi egy­házi testületekben túlságosan is a nyugatiak a hangadók. Az Egyházak Világtanácsa 1975- taen Nairobiban tartandó vi­lággyűlésére gondolva kifej­tette, hogy szerinte „az afrikai egyházaknak fontos lenne kül­ső beavatkozás nélkül megta­lálni saját útjukat”, (lwi) Newton sem röstellte, hogy ö, a nagy tudós gyermeknek tud­ta magát. Ezt írja emlékiratai­ban: „Nem tudom, milyennek lát engem a világ, de a magam szemében én csak az a gyer­mek vagyok, aki ott játszom a tengerparton, és azzal szórako­zom. hogy egyszer s másszor egy simább kavicsot találok vagy a szokottnál szebb kagy­lót, s eközben az igazság nagy óceánja ott fekszik előttem egészen felfedezetlenül.” Antoine de Saint-Exupery A kis herceg c. könyvével egy gyermek szemén, látásán ke­resztül tanítja újra látni az életet, s teszi érettebb felnőt­tekké a felnőtteket, mint köny­ve olvasása előtt voltak. A gyermek nála még a róka sza­vát is érti: „tessék, itt a tit­kom, nagyon egyszerű, jól csak szívével lát az ember.” ÍGY LETT EMBERRÉ AZ ISTEN: nem szégyellni való, de becsülendő, nem gőgös, de alá­zatos. nem hamis, de őszinte, kísérletező gyermekké, az Atya gyermekévé és az is maradt mindvégig. Jézus gyermeksége nem szűnt meg az évek múlásával. Jézus felnőtt korában kezdett tanítani s a felnőtt Jézus ne­Jaakko Haavio: CSENDES ESTE vezte Istent Atyának, Abba- nak. Nem szüntette meg ezt a viszonyt nála a szenvedés sem: Jézus a Gecsemáné kertjében lelki kínok között és fizikai fájdalmak előtt így szólítja meg Istent: „Atyám, ha lehet­séges, múljék el tőlem e po­hár.” S nem szűnt meg nála ez a viszony a halálban sem. Az agonizáló Jézus utolsó imádsá­ga még mindig ez: „Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet.” NEKÜNK SZÜLETETT, az­az javunkra, hogy mi is gyer­mekek maradhassunk, Isten gyermekei egy életen át, sőt a halálban is. Felnőtt emberek — újra gyermekek? Nem je­lenti-e ez azt, hogy nagykorú, felnőtt mai emberek újra szel­lemi gyermekcipőt húznak? Ma, amikor gyermekeink is korábban érnek biológiailag és szellemileg egyaránt, mint akárcsak néhány évtizede is, önállóság és tájékozottság dol­gában sokszor felnőttebbek nálunk, most legyünk ismét gyermekké? ANÉLKÜL, HOGY JÉZUS idealistán vagy a nagymamák szeretet-szemüvegén keresztül nézte volna a gyermekeket, mégis modellnek állította elénk őket. Rászorultságukat és szüleikhez való egyszerű vi­szonyukat állította a tanítvá­nyok elé. A gyermek önmagá­ban tehetetlen, éhen pusztul. Mindenképpen rászorul a szü­lő gondoskodó szeretetére. Az Oly csendes este van. Csak lepkeszárny suhan, parányi szürke szárny suhan . . . alig ér ablakomhoz. Oly csendes este van. Magam is hangtalan, hangtalan szívvel, hangtalan közeledem Istenhez. Az este csendjében nem kérek semmit sem. Nek kérek tőled semmit. Nem. Csak imádlak, Felséges. Finnből ford. Túrmezci Erzsébet ember mint Isten gyermeke is, mindig rászorul az Atyára. A Nagy Gyermek. Jézus arra ta­nított, hogy ezt a viszonyt nem nőhetjük ki életkorunk mú­lásával. Nincs és nem is lehet olyan életkor, amikor az em­ber már kinőné az Isten-gyer­mekséget. Még ember viszony­latban is az a helyzet, hogy le­het valaki orvosprofesszor, al­kotó mérnök, neves pedagógus, elismert szakmunkás — édes­anyjának mindig gyermeke marad. Ezt az alapvető vi­szonyt nem befolyásolja az életkor. — Nem szűnik meg a bűnnel és a bűnben sem! Nem szünteti meg ezt a viszonyt a szenvedés sem. A betegség, szenvedés, sorscsapás sokszor akarja elnémítani ajkunkat. S nem csak megpuhítja, de meg is keményítheti szívünket. Csalódás-érzést kelt bennünk, mintha Isten magunkra ha­gyott volna. A valóság az. Is­ten gyermekei maradunk ilyenkor is. Sőt a halál sem szünteti meg ezt a kapcsolatot. Haldokló, agonizáló emberek szókincse már csak egy szóra apadhat: Atyám! De ez elég! Aki gazdag ifjú. felnőtt mód­ján áll Jézus elé, azzal nem tud dűlőre jutni a Mester. De a gyermekeket megáldotta ... KARÁCSONYKOR GYER­MEK SZÜLETETT nékünk. hogy mindvégig gyermekek, Isten gyermekei lehessünk. Dr. Hafenscher Károly Építés Evangélikus Naptár 1975 Azon az éjszakán csodálato­san' ragyogtak a csillagok. Mintha a távoli fények össze­fogtak volna, hogy emberkö­zelbe jöjjenek. Leszálltak és a bölcső köré telepedtek. A magányos asszony ott ült a nagy karosszékben. Keze a bölcső fáján pihent. Csendesen Azon az éjszakán ringatta. Nézte az alvó gyer­meket, kipirult arcát, vékony­szálú szőke haját, szép, sely­mes pilláját, mély, nyugodt ál­mát. Nézte és arra gondolt: mi lesz belőle? Milyen sors vár rá? Mire szánta az élet? Uram, Isten, kérlek vigyázz rá, só­hajtotta. A gyermek hirtelen rányi­totta a szemét. Mosolygott. Nem izgatta a jövő, nem nyug­talanította a gondolat, hogy mi vár rá. Egész kis lényéből béke áradt. Az anyja megnyugodott. Aztán éppenhogy járni kez­dett, beszélni, futni és már itt volt az idő, amikor először vit­te az iskolába, először a tem­plomba. És mindenütt elcsodál­koztak a gyermek bölcsessé­gén. Koravén —, mondogatták. Talán tudós lesz, talán tanár vagy pap, orvos, hadvezér! Jaj, csak az ne, az háborút jelent — mondta az anyja. De a gyer­mek csak mosolygott, mint aki ismeri sorsát, ismeri azt az éle.tet, amelyre elhívták. Az iskolában mindig az el­sők között volt. Anyja szeme- fénye, az iskola büszkesége. Jó fiú, szófogadó, engedelmes, szülőszerető. És mégis. Egyik nap elhagy­ta a szülői házat. Elindult, hogy megjavítsa a világot. Legalábbis így mondta az anyjának. — A világot, édes fiam? — kérdezte döbbenten az anyja. — A világ nagy, hogy akarnád azt te megjavítani? — Emberséget, tisztességet, igazságot, türelmet, szeretetet fogok prédikálni. — Édes fiam, vigyázz — mondta az anyja — o világ go­nosz. A világ nem ért meg, or­vul támad, kinevet, kigúnyol, követ is dob rád, talán még keresztre is feszít. De ő csak mosolygott. — Ne félj, anyám — mond­ta —, Isten velem van. És nem félt. Ment szelíden, békét hir­detve a háborúskodó világon át. A szeretetröl prédikált. Az anyja meg ment a nyomában. Tudta, szándékától el nem té­rítheti. Mént hát utána aggó­dó szeretetével. Letörölte ve­rejtékező homlokát, szívét tet­te a lába elé, hogy meg ne bo­toljék; vigasztalta, amikor mindenki elhagyta, végig ment vele a nehéz úton a világ gú­nyolódásának tűzében, ment vele fel a hegyre, egészen a keresztfáig. Ott leborult és ke­servesen sirt. Siratta keresztre feszített fiát. — Látod, édes fiam, a világ sokszor megfeszíti azt, aki a javát akarja. Hogy óvtalak, hogy kértelek, ne menj, ne higgy, én édes jó fiam. Sokáig imádkozott a kereszt­fa alatt. Aztán felállt, megin­dult hazafelé. És akkor valaki megfogta a kezét és végigve­zette a nagyvilágon. S amerre csak ment, mindenütt a fiával találkozott. Az utcán, a tem­plomban, a könyvekben, az emberek szívében, a tiszta gon­dolatokban, a jóságban, a türe­lemben, a reménységben, a kétségbeesésben, a megértés­ben és a békében. — Az én fiam él! — kiál­totta boldogan. ... A kiáltás felverte a csen­det. A kis szoba, amelyben fia halála óta magányosan lakott a magányos asszony, szokat­lan fényben ragyogott. Kinyúj­totta a kezét s ringatni kezdte azt a Ilit fényéből szőtt bölcsöt, amelyben egy gyermek pihent, és amelyet karácsony éjszaká­ja ajándékozott neki. Ringatta, és nem volt egyedül. Boldog volt. Pedig már tudta, hogy a világ megfeszíti, de azt is tud­ta már, hogy újra élni fog. Örökkön örökké! Gyarmathy Irén „Az 1975. esztendőben ha­zánk felszabadulásának 39. évfordulóját ünnepli népünk. Ebből az alkalomból válasz­tottuk Naptárunk vezérgondo­latának az „építés”-t. Ahogy távolodunk 1945. április 4-étől, a felszabadulás eseménye nem szürkül el bennünk, hanem inkább évről évre tartalmasad­ba és gazdagabbá válik szá­munkra a felszabadulás té­nye. Amint megyünk előre az időben, egyben a fejlődés út­ján, egyre jobban látjuk, hogy mire is szabadultunk fel ás milyen óriási lehetőségeket adott népünknek a felszaba­dulás. Az úton való előreha­ladás közben, az elmúlt 30 esz­tendőben, alig volt szó, amit annyiszor kimondtunk és le­írtunk, mint ez: építés. Nem lehet megszámlálni, hányszor beszéltünk és írtunk ország­építésről. újjáépítésről, a szo­cializmus építéséről, a társa­dalom építéséről, a béke vilá­gának építéséről, lakásépítés­ről és még sok másról . . . Eo- ' ben az építésben részt vettek ' és részt vesznek evangélikus { egyházunk tagjai is. Nem kí­vülről néztük és nézzük az épí- j tés nagy munkáját, hanem né­pünkkel való azonosulásban és egységben . . . Együtt építjük népünkkel világnézeti külön­bözőség ellenére is társadalmi rendünket: hívők és nem val­lásosak. munkások, parasztok és értelmiségiek. Az építés nagy munkája csak ebben a nagyszerű nemzeti egységben valósítható meg” — írja a naptár előszavában D. Kaid a Zoltán püsoök-elnök, a naptár szerkesztője. És az előszó megadja, összefoglalja a nap­tár témáját. E köré a gondolat i köré csoportosulnak az egyes szakaszok is. j „AZ IGÉRE FIGYELÜNK” összefoglaló címet viseli az a szakasz, amely négy bibliai igét dolgoz fel a következő cí­meken: .......művelje és őriz­ze...” (dr. Muntag Andor), ..Aki műveli földjét, jóllakik kenyérrel” (Solymár Péter), ..Jaj annak, aki bűnnel építi házát” (dr. Selmeczi János), „Jertek. építsük meg Jeruzsá­lem kőfalát” (Szabó Gyula). ..HARMINC ESZTENDŐ” a következő szakasz összefogla­ló címe. ..1945—1975” (dr. R:- dey Pál) „Egyházunk három évtizede” (D. Káldy Zoltán), „Egyházunk szolgálata társa­dalmunkban harminc éven ke­resztül” (D. dr. Ottlyk Ernő). A szerzők összefoglalják mind­azt. ami harminc esztendő alatt népünk életében, egyhá­zunk életében, a társadalmi életben, egyházunk és népünk kapcsolatában történt. Az „AKIK ELŐRE MUTAT­TAK” szakaszban több ki- elmelkedö személyről olvasha­tunk. Apáczai Csere Jánosról dr. Fabiny Tibor. Tótfalusi Kis Miklósról Sólyom Jenő, Hajnóczy Józsefről dr. Vámos József, Brunszvik Terézről dr. Kékén Andrásnó, Vörösmarty Mihályról dr. Bodrog Miklós, Széchenyi Istvánról és a Ma­gyar Tudományos Akadémia megalapításáról Vcöreös Imre, Munkácsy Mihályról Benczúr László, József Attiláról Maíuz László emlékezik meg. A „FELSZABADULÁSUNK ÖTA ÖNÁLLÓSULT GYÜLE­KEZETEINK” szakaszban Va­sas— Marázáról (Missura Ti­bor). Gyömrőről (Vancsó Jó­zsef), Hévízgyökről (Dóka Zoltán), Bócsáról (Széli Bul­csú), a pesti gyülekezeteink önállósulásáról dr. Rédey Pál), Putnokról (Völgyes Pál), K:s- apostagról (Éltes Gyula), olvas­hatunk. A „KRÓNIKA” rovatot Har­kányi László, a „GYÜLEKE­ZETEINK ÉLETE” rovatot Mezősi György állította össze, míg a „JÉZUS ÉL! ÉN IS VE­LE!” című cikkben Pásztor Pel emlékezik meg halottainkrói. Az „ELBESZÉLÉSEK. VER­SEK” szakaszban bő szépiro­dalmi részt találnak a naptár olvasói. Gyarmathy Iréntől el­beszélések és versek. Turchá- nyi Sándortól elbeszélés Bodrog Miklóstól versek és fordítások. Jakus Imrétől elbe­szélés és versek, Túrmezei Er­zsébettől versek, H. Németh Istvántól elbeszélés teszi gaz­daggá ezt a szakaszt. A naptár címlapját Dénes Pál, az illusztrációs rajzokat Mezösiné Tóth Ágota készítet­te. Különösen is érdemes fel­figyelni a naptár gazdag kép­anyagára. ..Épül az új Teoló­giai Akadémia”. „Az országos egyházi felügyelő beiktatása”. „Az Egyezmény 25 éves juol- leuma”. ..Tanévzáró a Teológia: Akadémián” címek alatt több oldal képet találunk csokorba szedve, sőt két oldalon újon­nan épült templomaink egy részét is bemutatja olvasóink­nak a naptár. Nagy örömünk ebben az esz­tendőben, hogy az Evangélikus Naptár 1975. az eddigi 13 500 példány helyett már 15 000 pél­dányban jelent meg. De örö­münk az is, hogy naptárunkat már december első napjaiban megkapták gyülekezeteink, s híveink. Mind a 15 000 példány v előjegyzésben elfogyott, s hiszük, hogy naptárunk ebben az esztendőben is jó szolgála­tot végez a gyülekezeteink és híveink között. H. L. A I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents