Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-12-01 / 48. szám

Nemcsak magunknak élünk - szoeiáletikai sorozat

Engem már elgázoltak

Közötted lakozom

Zak 2, 10

Az ószövetségi ádventi ígéretek közül talán egyik legörven- detesebb Zakariás jövendölése, mely szerint Isten eljön népéhez és közöttük lakozik.

A LÁTOGATÁSNAK IS MEGVAN A MAGA SZÉPSÉGÉ, ünnepélyessége, különösen akkor, amikor ritkán látott vendéget jogadhatunk. De a látogató néhány óra, vagy néhány nap múlva újra eltávozik és a látogatás szép élményének csak az emléke marad meg. Ezért Isten népének mindig egyik legfőbb vágya volt, hogy Isten ne vendégként látogassa meg őt, hanem lakozzon vele együtt, vagy amint az énekköltő mondja: „Jöjj, ne vendégnek, de maradj velem!”

KERESZTYÉN ÉLETÜNKNEK EGYIK LEGNAGYOBB KÍSÉRTÉSE, hogy Istent csak vendégképpen várjuk. Egy-egy ünnepélyes alkalomkor, nagy ünnep, vagy családi esemény alkalmával olyan jó Istennel együtt lenni, megtapasztalni közelségét, szeretetét. De az ünnepek után jönnek a szürke hétköznapok, a mindennapi élet küzdelme, gondja, s akkor úgy érezzük, hogy Istennek mindehhez semmi köze, mert csak nagyünnepi, vendégségbe látogató Istenünk van. Pedig ád- ventnek éppen az a legnagyobb örömüzenete, hogy Jézus Krisztusban Isten úgy jött el közénk, hogy velünk lakozik, részt vesz mindennapi gondjainkban, küzdelmünkben és kegyelmes szeretetével életünk minden pillanatában velünk van.

Hogy Jézus — és általa maga Isten — kétezer évvel ezelőtt így lakozott együtt Izrael népével, azt könnyű megértenünk. De hogyan valósul meg ma Istennek ez a közöttünk lakozása? Egyrészt úgy, hogy a Szentlélek ereje által Isten mindenütt jelen van. A Szentlélek hittel ajándékoz meg bennünket, s hitünk szemével életünk minden eseménye mögött meglátjuk Isten kezét, irgalmát és szeretetét. Meglátjuk, hogyan irányítja, vezeti nemcsak a mi életünket, hanem az egész emberiség sorsát. A hit még a nehéz és tragikus eseményeket is Isten kezéből tudja elfogadni, hiszen Isten nevelő munkájához ezek is hozzátartoznak.

DE VAN ISTEN KÖZÖTTÜNK LAKOZASANAK egy kézzelfogható módja is. Embereket bíz meg, hogy követei, képviselői legyenek az emberek között. Az igehirdető által elmondott beszéd Isten szava, igéje, és az embereknek egymás iránt tanúsított szeretete Isten cselekedete. Tehát Isten úgy lakozik közöttünk, hogy emberi közösségbe helyez és körülvesz bennünket szerető testvérekkel. Boldog az az ember, aki észreveszi, hogy embertársaiban maga a kegyelmes Isten jár közöttünk. De még boldogabb az, aki azt is tudomásul veszi, hogy Isten őt is fel akarja használni, hogy az ő szeretetén, szolgálatán keresztül is közel akar lépni, együtt akar lakozni az emberekkel. Aki ennek a szép megbízatásnak engedelmeskedik, annak életében napról napra beteljesedik Isten ádventi ígérete: tmé, elmegyek hozzád és közötted lakozom!

____ dr. Selmeczi János

Me

ghívó

Az Északi Evangélikus Egyházkerület közgyűlését az E. T. II. te. 84. §-a alapján

1974. december hó 4-én, szerdán, délelőtt 10 órára a budavári templomba (Budapest, I., Táncsics Mihály u. 28.), szeretettel egybehívjuk.

A 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében D. dr. Ottlyk Ernő püspök beiktatja az egyhangúlag megválasztott egyházkerületi felügyelőt;

Dr. MIHÁLY DEZSŐ,

minisztériumi osztályvezető-helyettest, a Veszprémi Egyházmegye felügyelőjét.

Isten áldása legyen együttlétünkön.

Budapest, 1974. november hó 12-én.

Dr. Szelényl Gusztáv s. k. D. Dr. Ottlyk Ernő s. k.

egyházkerületi felügyelő-helyettes püspök

Csak egy pillanatnyi ütést éreztem. Föl akartam ugrani, de nem engedelmeskedett a lábam. A kijelölt gyalogátkelőhelyen, a zebrán mentem át, de jött egy Renault és vezetője jobbra figyelt és balra hajtott, későn vett észre. Az eredmény lábtörés volt, operáció a János kórházban, majd három hónap gipszben és meg- gyógyultan is emlékeztet az esetre a hol kisebb, hol nagyobb sajgás az időjárás váltakozásakor.

Még szerencsésen megúsztam a dolgot, mondogatták a kórházi szobatársaim és arra a fiatalemberre mutattak, akit néhány perccel utánam hozott be a mentő. Ő is gyalogjárón gázolt el egy idős embert, lerepült a motorról, igen súlyos sérüléseket szenvedett. Ö sem, és az elgázolt sem érték meg a reggelt.

Pusztít a halál az országutakon. Ahogyan régen a himlő vagy a tüdőbaj tömegével vitte el az embereket, ma a fejlett országokban a halál-okok között első helyre törnek a közlekedési balesetek. Újságcikkek, tanulmányok, rendőrségi intézkedések foglalkoznak a kérdéssel, lapunk hasábjain mi is írtunk már erről. Most nem a megdöbbentő statisztika vagy az óvórendszabályok oldaláról szeretnénk vizsgálni a dolgot, hanem a közlekedésben részt vevő emberek, mi magunk, két alapvető magatartási hibája szemszögéből. Az ugyanis bebizonyított, hogy a balesetek elenyésző része keletkezik csak véletlen anyagi-technikai hibából, mert a legtöbbször kimutatható az ember mulasztása vagy hibája.

„Ki vagyok én! ?”

Sokan a közlekedésben keresnek a kérdésre választ. No lám, ki vagyok én! Nekem erre az autóra is tellett! „Merek végigröhögni a megengedettnél nagyobb sebességgel is az utcán!” „Csak nem hagyom, hogy az az öreg kocsi leelőzzön?” „Egy pohár sör nem számit, annyit elbírok a volánnál!”

De nemcsak az autósok közül próbálnak sokan ^császárok” lenni az utakon. No lám, ki vagyok én! „Mit nekem, a

kijelölt zebra, én ott megyek keresztül a Rákóczi úton, ahol nekem tetszik!” Ha tetszik az öregnek vagy nem, úgyis én fogok előbb töljutni a villamosra, nem ő! „Itt most rövidítek, úgyse látja a rendőr!”

Nem egyszerűen arról van szó, hogy fegyelmezetlenek vagy tudatlanok vagyunk. Ott a baj, hogy amit sokszor másoktól megkövetelünk, azt magunknál nem vesszük komolyan. magunkat felülállónak érezzük a szabályokon. Többnek, nagyobbnak, ügyesebbnek, gyorsabbnak akarjuk magunkat látni másoknál. Érvényesülni akarunk, mások fölébe akarunk kerülni, és ezzel a gondolkodással és magatartással azt is kifejezzük, hogy;

A magunk önzése együtt jár a másik ember megvetésével és lebecsülésével. Autósok gyalogosok ellen, gyalogosok autósok ellen. Vannak idős emberek. akik rosszul látnak, bizonytalanul járnak és tétován indulnak el a zöld jelzésnél is. és benne maradnak a tilosban! Ők is emberek! Sőt a másik kocsiban ülő. aki T-betűvel, kezdő vezetőként ügyetlenkedik a csúcsforgalomban, ő Is ember. Hiszen mindannyian, akik a volán mellett ülnek, voltak egykor kezdők is.

Mit nekem a másik!

A „mit nekem a másik”-ma- gatartás súlyos és kirívó esetei azok, amikor a gázoló gépkocsivezető cserbenhagyja áldozatát és elhajt. Sajnos, az elmúlt októberi, fokozott ellenőrzéssel járó közlekedési hónap végén adott nyilatkozatokból arról értesülhetett az ország, hogy nőtt az ilyen vezetők száma. Ugyancsak sokan vannak, akik alkoholt fogyasztanak vezetés közben. Bár az ilyen esetekben példás szigorral jár el a közlekedési rendőrség és a vezetői jogosítványát vonják be az ittas vezetőknek, mégis sokan nem gondolnak arra. hogy nemcsak a saját maguk, hanem mások életére is vigyázni kell.

Mi a megoldás?

Egyre több autó és közlekedési eszköz lesz az utakon, a

KENYA

Október 21—25. között Nai- egyháznak a harmadik világ- robiban rendezte meg a Luthe- ban folytatott munkája misz- ránus Világszövetség mintegy sziói-igehirdetési és fejlesztési 100 résztvevővel azt a konfe- gazdasági oldalának viszonya renciát, amelyik témája az volt. (lwi)

zsúfoltság nem csökken a tömegközlekedési eszközökön. Talán jobban és alaposabban kellene tanítani az autóvezetést és a közlekedési szabályokat? Csökkenteni kellene a járművek megengedett sebességét? Több gyalogos aluljárót, közlekedési lámpát vagy rendőrt kellene beállítani? Szigorúbban kellene büntetni a szabályok ellen vétőket?

A technikai és közlekedés- biztonsági rendszabályokat hagyjuk az illetékesekre, akik sokszor nem azért nem segítenek, mert nem látják, mit kellene tenni, hanem mert sokszor kevés a pénz vagy kevés az ember.

Van valami, amiben azonnal és mindannyian segíthetünk egymásnak és magunknak. Ez

pedig, hogy autósként és gyalogosként, zsúfolt autóbuszon vagy vonaton, a fővárosban vagy vidéken a közlekedésben is megmaradunk embereknek. Olyan embereknek, akik nem akarnak fölébe, elébe jutni minden áron a másiknak, akik az előző Trabant vezetőjét is embertársnak és nem szemtelen fickónak látják, akik tudnak adandó alkalommal még jogos előnyükről is lemondani a másik ember kedvéért. Akik nemcsak a maguk előnyei és hasznát, hanem a másik ember előrejutását is fontosnak tartják. így több autó, zsúfoltabb villamosok, szükebb utak, bizonytalankodó gyalogosok mellett is biztonságosabb, emberibb lesz a közlekedés. ifj. Harmati Béia

Szabadíts meg a gonosztól

Az Űrtói tanult imádság végére érünk. Az utolsó kérés ez: szabadíts meg minket a gonosztól.

Ebben a kérésben összefoglaljuk az összes előzőt. Kudarcainkat is. Akarjuk, hogy Isten neve szent legyen számunkra, életünk mégis gyakran gyalázatára van. Akarjuk, hogy Isten országa eljöjjön, sokszor mégis úgy gondoljuk, hogy nincs itt. Akarjuk, hogy Isten akarata történjék meg, mégis a magunk akaratát érvényesítjük. Szeretnénk vidáman és jó lelkiismerettel élni, mégsem sikerül: nem kérünk bocsánatot és nem tudunk megbocsátani. A kenyérből nem jut mindennap mindenkinek, a kísértések között nem tudunk megállni. Ezért van annyi baj és szomorúság. Azért élnek köztünk olyanok, akik ritkán nevetnek. Ezért hallunk gyakran türelmetlen szavakat, vitatkozást, veszekedést. Ezért olvashatunk az újságokban háborúkról, melyek távoli országokban dúlnak, ezért van a világ nagy részében, Afrikában és Ázsiában szegénység.

Erről beszélünk Istennel az Űrtől tanult imádságban. Szabadíts meg a gonosztól: add, hogy meg tudjuk oldani a nehéz kérdéseket is és megvalósíthassuk a te akaratodat.

Az egész imádságon végighúzódik két gondolat. Az egyik ez: magunkban nagyon gyengék vagyunk.

Nem látjuk mindig, mit kell

tennünk, és ha látjuk, sokszor akkor - sem tudjuk megtenni. Ismerjük Isten akaratát, de nem aszerint élünk, önzők vagyunk. Ahelyett, hogy másokra figyelnénk, csak magunkkal törődünk. A magunk érdekeit tartjuk szem előtt ahelyett, hogy a velünk együtt élőknek: családtagjainknak, osztálytársainknak, barátainknak, ismerőseinknek segítenénk. Ha el is határozzuk, hogy megváltozunk, sokszor kudarcot vallunk.

Nagyon elszomorító ez a gyengeség, de szerencsére mást is megtudhatunk ebből az imádságból: nem vagyunk „reménytelen esetek”. Van valaki, aki azt akarja, hogy megszűnjön gyengeségünk és akinek hatalma is van ahhoz, hogy megszüntesse azt. Isten, mennyei Atyánk erőt ad nekünk gyengeségünk leküzdésére.

Láttunk már kisgyereket édesapja nyakában ülni. Ha kiránduláskor elfárad, így kényelmesen folytathatja az utat szüleivel, vagy felvonuláskor nem kell lent botorkálnia, mindent jól láthat a magasból. Így emel a magasba Isten Is, így toldja meg a mi gyengeségünket az ő erejével. Ekkor már nem az a fontos, hogy magunkban gyengék vagyunk, hanem az, hogy Istennel együtt erősek.

Ezért imádkozhatiuk ezt a kérést is bizalommal és örömmel.

Nagy gyülekezetekben

\ pilisi gyülekezet hétköznapjai

Gyülekezeti termünk falán többek között sok fénykép is van tablókon. ^Fölöttük a felírás: képek a pilisi gyülekezet életéből. Egy újságban nincs arra lehetőség, hogy sok fényképet mutassunk. Most mégis hasonlót szeretnék tenni: képeket felvillantani, vagy legalábbis néhány „vázlatot” mutatni egy nagy gyülekezet mai életéből.

ELŐBB AZONBAN NÉHÁNY SZÖT magáról a nagyközségről. Budapestről, ceglédi irányban, egy órán belül megközelíthető. Falunkat a 4. számú főútvonal szeli ketté, a 46. kilométerköve éppen a falu közepén van. A legutóbbi nép- számlálás adatai szerint a lakosság száma megközelíti — azóta tán meg is haladta — a tízezret. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyermekkoromban 10 évet, szolgálatom során pedig 16 évet töltöttem itt, közben pedig szinte 20 évet másutt laktam. Ezért tudom nagyon jól érzékelni: mennyit fejlődött községünk, különösen a felszabadulás óta. Nemcsak szép lakóházak, hanem sok középület is született és emelkedik ma is. Ha van is kívánnivaló fejlődésünkben: gyermekkorom falujára alig lehet ráismerni. Mint minden Pest környéki faluban, a lakosság egy része a tsz-ben, más része budapesti különböző gyárakban dolgozik.

EBBEN A FEJLŐDŐ NAGYKÖZSÉGBEN ÉL Pest megye legnagyobb, de nagyságrendben egyházunknak országosan is az első tíz közötti gyülekezete, méghozzá egy tömbben. Szolgálatunk végzéséhez tehát a faluból sehová nem kell utazni. Abban a ritka helyzetben Is vagyunk, hogy a lakosság több mint fele evangélikus, a mi gyülekezetünk tehát nem él „kisebbségben”.

AMI ÖRÖMÜNK és talán nagy gyülekezeti „specialitásunk”, az elsősorban a szolgálatok nagy száma. Két lelkész, egy lelkészi munkatárs, egy főfoglalkozású kántor és egy harangozónő a gyülekezet szolgálattevői. Szükség is van ennyi munkaerőre. Hiszen egy év alatt több mint 500 istentiszteletet (minden reggel van, egy vasárnap pedig négy istentiszteletet tartunk!), 130 felnőtt és ugyanennyi ifjúsági bibliaórát, kerek számban 200 esküvőt, temetést és keresztelést, 250 hittanórát, 80 konfirmációi órát és körülbelül 5—600 látogatást végzünk. Vagyis a lelkészi jellegű munkásokra napi 4—5 szolgálat jut összesen. Nem a számok a döntők. Egyházunkban ennél nagyobb számok is vannak. Aki azonban eddig erről hallott, elcsodálkozott. Nekünk pedig öröm, hogy ennyit szolgálhatunk.

Gyülekezetünk szlovák eredetű és „Tranoscius” kegyességé. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a régi. több mint 1000 éneket tartalmazó vastag, fém- kötésű és csattos Tranoscius

énekeskönyv szinte a gyülekezet kegyességének középpontjában áll, hanem híveink szeretnek is énekelni. Sók reggeli és vasárnap délutáni istentiszteleten ebből énekel a gyülekezet. Tréfásan azt szoktuk mondani, hogy ezek az istentiszteletek „kétnyelvűek”, mert mi mindig magyarul prédikálunk, ugyanis a szlovák nyelvű igehirdetést a felszabadulás óta nem igényli a gyülekezet.

AMI GONDJAINKHOZ tartozik, az szintén nagyságunkból származik. Mi még nem tapasztaljuk az elidegenedést, az emberek jól ismerik egymást. De nekünk lelkészeknek, akik

„bevándorlóknak” számítunk, nagy erőfeszítést kell tennünk, hogy ezt a gyülekezetét megismerjük és pásztorolni tudjuk. Nem merem állítani, hogy minden evangélikust ismerünk,

vannak olyanok, akikkel csak „köszönő-viszonyban” vagyunk. Szomorú, amikor olyan testvért kell eltemetni, akit alig, vagy egyáltalán nem ismertünk.

„Kis,gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond” szokták mondani. Ez gyülekezeti viszonylatban nem áll. Minden gyülekezet nagy gond, ha komolyan vesszük Legfeljebb, mi másfajta gondokat ismerünk a nagy gyülekezetben. Arra gondolok, hogy nekünk van „gyülekezetélményünk”, többé-kevésbé szép gyülekezetei látunk. De nem lehet gyülekezeteket „arányosítva” összehasonlítani. Vagyis tudomásul kell vennünk, hogy minél nagyobb egy gyülekezet, annál rosszabbak az arányok. Ha mi 6000 lelket számlálunk (ebben a csecsemők, nagyon öregek és a gyülekezet nem aktív tagjai is benne vannak!), akkor az istentiszteleteken általában 5—10% vesz részt, és a telkenkénti évenkénti áldozatvállalás valamivel több, mint 40,— Ft. Ez a mi gondunk és ezen szeretőnk javítani.

ÉS AMIT MEG KELL TANULNUNK? Röviden: hogy ne egyszerűen „templomos”, hanem szeretetszolgálatban élő közösség legyünk.

Észre kell vennünk azokat, akik közöttünk segítségre szorulnak. Olyan gyülekezeti tagokra, ifjakra és felnőttekre van szükségünk, akik készek a segítés bármilyen szolgálatára.

Környékünkön is vannak, akik támogatásra szorulnak. Éppen ebben a hónapban várjuk a monori lelkészt és az al- berti Szeretetotthon igazgatóját igehirdtésre és szuplikáci- óra. Ez minden évben megismétlődő szép alkalom nálunk.

Meg kell tanulnunk: országos egyházunknak is része vagyunk. S ez nemcsak „igényeket”, továbbmenőleg nemcsak teológiánk vállalását kell jelentse, hanem az anyagi terhek közös hordozását is. Gyülekezetünk évi költségvetésének (200—250 ezer forint) bő 10%-át juttatja el közegyházi célokra járulékokban és offer- tóriumokban. Az új Teológiai Akadémia építésére eddig 20 000,— Ft-ot juttattunk el. de ez az adakozásunk még nem ért véget.

SZOLGÁLATUNKNAK AZONBAN az „egyházi körökön” kívül is gyűrűznie kell. Jó látni, hogy gyülekezeti tagjaink, vezetőink és lelkészük nemcsak egyházi gyűléseken, hanem a községi tanácsüléseken is találkozik, részt vesz a Népfront munkájában. Mindnyájunknak szívügye falunk építése, szolgálata is. Nagy ajándéknak tartjuk, hogy amint Országos Egyházunk helyet kapott társadalmunk építésének szolgálatában, úgy a mi gyülekezetünk Is részt vállalhat községünk fejlesztésében.

Nem tudom, mindebben élen járunk-e? Mindenesetre szeretnénk hétköznapjainkkal is a „nagyobb testvér” felelősségével és példamutatásával élni. A nagy gyülekezetek örömeiben, gondjainak megoldásában, dlakóniai teológiánk leckéjét kell n'egtanulnunk ahhoz. hogy ne csak múltunk, jelenünk, de jövőnk is legyen társadalmunkban és Isten előtt is.

lveveházi László

Konfirmáció a pilisi gyülekezetben