Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-11-10 / 45. szám

BMbMFmm A legfőbb teendő Lk 12, 54—59 „Lótok-futok örökké, ezer dolgot kell eliMézhem, van ne­kem fontosabb tennivalóm is niint...” — hangzik el úton-út- félen ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozás. Kétségtelen az, hogy sokan élünk beprogramozott életet. Határidő naplók, magunkkal hordott naptáraink tudnának erről igazán hű ké­pet adni. Napi munkánk, családi életünk, az emberi társada- omban való tennivalóink, ha helyt akarunk állni, nem tűrnek lazsálást. Fa EZZEL AZ IGÉVEL JÉZUS a sok emberi tennivaló közül a leg fontosabbra akarja irányítani figyelmünket. Abból indul ki, hogy az ember mindig a valóságok világában él. Jól megfi­gyeli és regisztrálja, ami körülötte történik. Tesz-vesz, tervez és számít, csakhogy amikor saját helyzete megítéléséről van szó, tájékozódási képessége gyakran cserbenhagyja. Pedig ide kell leginkább éles szem és éber lekil$meret. A legfőbb teen­dő meglátására: Isten elé állunk egykor. Rendezzük mielőbb azt, amit elrontottunk az életünkben. Az emberi élet visszafordíthatatlan, a mi időnk is lejár, csak azt nem tudjuk, hogy mikor. Sürgető az intés: BÉKÜLJÜNK MEG EMBERTÁRSAINKKAL. A békesség keresése és munkálása olyan küldetés, amit a mai tanítvány­nak is jó szívvel és örömmel kell tenni. Jézus a Hegyi Beszéd­ben a békességre igyekezőket mondja boldogoknak. Emberi életünk boldogtalansága, feszültsége és zaklatottsága mögött ne a világ álljon ott bűnbakként. Keressük önmagunkban a hibát. Hitvestársak, testvérek, szomszédok, tágabb értelem­ben nézve népek és népek között azért vannak szakadékok, mert azokat az emberi bűn és gonoszság hozta létre. Legyen bátorságunk ahhoz, hogy mi tegyük meg a kezdeményező lé­pést a békéltetés szolgálatában. Isten, aki Krisztus halálával megbékéltette magival a világot, várja, kéri és követeli, hogy mi is megbéküljünk embertársainkkal. Családban, munkahe­lyünkön, baráti körünkben, még a gyülekezetben is. Az a fel- . szabadultság pedig, amit e megbékélés eredményez, tovább kell, hogy áradjon egyéni és családi életünk határain túlra, hogy a teremtett világ embere megtalálja Istennel is és egy­mással is békéjét. Ahogy az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, úgy All ez azokra a lehetőségekre is, amelyeket Isten adott sze­mély szerint nekünk, meg egyházának. Éppen ezért SZOLGÁLJUNK SZERETETTEL — míg tehetjük Az életet nem egyszerűen tegnapi nyomorúságok és múlt­beli bűnök keserítik meg csupán, hanem az is, amivel ma vét­kezünk. Sokak szeméből pereg alá a könny, mert éhesek, mert meg vannak alázva emberi mivoltukban, mert szenvedniük kell fajuk vagy nézeteik miatt. A keresztyén ember és az Is­ten anyaszentegyháza nem is tehet mást csak azt, hogy irgal­mas szeretettel szolgál. Megbékélésre hív és szeretetre int. A diakónia mint Krisztustól tanult szolgálat, 'az egyetlen helyes keresztyén magatartás és út. Isten állított rá minket etre az útra, hogy amiképpen Ö irgalmas: hozzánk, úgy mi is irgalmas szeretettel munkáljuk a testvéri egyetértést. Az egyházi év múlása elgondolkoztat. Nemcsak azon, hogy múlik életünk, hanem azon is, hogy amikor feladatainkat fő és mellékes tennivalókra osztottuk, nem tévesztettük-e szem elől a legfőbb teendőt? Jézus intő beszéda^figyelmeztetés és örömhír, Mindent hely­rehozhatunk azzal, hogy megbékélünk és irgalmas szeretettel szeretünk. Szalay Tamás FINNORSZÁG A Finn Evangélikus Egyház Külügyi Hivatala és Segély- szolgálata nyilatkozatot jutta­tott el a parlamenthez és eb­ben keveslik az ország anya­gi áldozatát a fejlődő orszá­gok megsegítésére. A parla­ment által javasolt 1975-ös költségvetésbe fölvett összeg ugyanis a nemzeti jövedelem­nek csupán 0,2%-a, 205 millió finn márka összegben (kb. 54 millió dollár). Az egyház ve­zetője, Martti Simojoki érsek rámutatott, hogy különböző egyházi világgyűléseken a finn egyház képviselői is segítsé­gükről és szolidaritásukról biztosították a fejlődő orszá­gok népeit, közvetlenül és köz­vetve több egyházi segélyprog­ramban vesznek részt. Az álla­mi költségvetés azonban 1975- re az ideivel szemben csu­pán 0,01%-os emelést irányoz elő. (Iwi) Nemcsak magunknak élünk - szociáletikai sorozat Jólét és kísértések. „A közmorál nálunk való­jában sokkal jobb, mint ami­lyennek látszik olykor. A sze­rény és csöndes milliókra gon­doljunk. A tisztességes mun­kájukból tisztes beosztással élő milliókra. Jó a közmorál, csak ezek a milliók néha túl­ságosan is szerények az újgaz­dag hangoskodás mellett" — írta ez óv elején Mesterházi Lajos egy meggondolkoztató cikkében (Üj Írás 1974, 85. lap.), melyben éles hangon bí­rálta anyagi gazdagodásunk kinövéseit, szenvedélyesen ha­dakozott az új „kispolgári és nagypolgári” jellegű torzulások ellen, az ellen a gondolkodás ellen, amely szerint sokan azt hiszik, hogy nálunk is „pénz­zel mindent el lehet intézni”, vagyis az ellen a hamis gon­dolkodás és gyakorlat ellen, amely szerint az igazi nagyha­talom nálunk is a pénz. Sok más író és újságíró szólt az el­múlt évben, különösen az el­múlt hónapokban a „szerzés ördögéről”, borravalókról és túlméretezett hálapénzekről, bankettekről, fennhéjázó száz­ezer forintos lakodalmakról — röviden: anyagi kérdésekről. Megállapították, hogy az utób­bi években tapasztalható anya­gi gazdagodást nem követte megfelelő módon öntudatfej­lődés, kulturáltság, erkölcsi műveltség. Sokan erkölcstele­nül élnek vissza jólétükkel. Együtt a türsadalommaS A szerény és csöndes milliók között ott élnek és dolgoznak keresztyének is, egyházunk tagjai is. A tisztességes mun­kájukból tisztes beosztással élő milliók között ott vannak az evangélikusok is. Bizonyára mi is észrevesszük azokat a torzu­lásokat, amiket íróink látnak és szóvátesznek, hiszen mi is benne élünk mai társadal­munkban. Sőt ezektől a kinö­vésektől, jólétünk „gyermek- ,pgj.egségeitől” nemcsak, hogy mentesek nem vagyunk, ha­nem másokkal együtt nagyon is benne vagyunk. Mindent meg kell tennünk, hogy ne csak felismerjük a bajt, hanem küzdjünk is ellene. Az új hely­zetben evangélikus erkölcsünk tartást jelenthet. Nem a jólét ellen, hanem az erkölcstelen­ség ellen kell küzdenünk. A jólétnek örülünk, a nagyobb darab kenyeret köszönjük, bol­dogan nézzük az új házakat falun és városon. A szép be­rendezésű lakásokat, modern közlekedési eszközöket, kiter­jedt utazási lehetőségeket ml is megbecsüljük, de közben nem feledhetjük, hogy az élet több, mint az anyagiak s életünk célja nem lehet csak a szerzés- vágy kielégítése s anyagiak mértéktelen hajhászása. Szocialista társadalmi ren­dünkben, ahol többé már nem űr a „dísznófejű nagyúr” — Ady szavaival élve — nem gondoljuk többé, hogy a „pénz kormányozza a világot”, vagy hogy „valóban eladó az egész világ”. Nálunk adva vannak a jó erkölcsi keretek és a jó tár­sadalmi alapok. Legfőbb érték nem a bankbetét, hanem az- ember, társadalmunkban nem a személytelen .tökéé minden hatalom, hanem a dolgozó em­bereké. De az egyénnek a bol­dogulása csak a társadalommal együtt, annak mindenkori mértéke szerint és javára és nem önző egyéni célra való­sulhat meg. Alapvető társa­dalmi elveinkkel kerülnénk ellentmondásba, ha legfőbb ér­tékké újra a pénzt tennénk, ha valóban minden és minden­ki megvásárolható lenne pén­zen, ha elszakadnak az embe­rek egymástól fizetéskülönbsé­gek, vagy nyugdíjkülönbségek miatt. anyagaik megvetése és a pénz imádata között. A pénz jó szol­ga, de rossz mester — tartja egy közmondás. Így Igaz. Nem akarunk szegénységi ideált kergető puritanizmust hirdet­ni, de nem is akarunk elbukni az új köntösben jelentkező ha­mis isten, az új aranyborjú bálványimádásában sem. JVem a jólét erkölcsiden A jólét demoralizál? Nem szükségszerűeh. A jólét nem tesz erkölcstelenné, erkölcste­len emberek élnek Vissza a jó­lét adta lehetőségekkel, felej­tik el emberséges életre köte­lezettségünket, tagadják meg, hogy az élet több, mint az anyagiak szolgálata. — Őseink­től nyert erkölcsi alapon, Jé­zus Urunk lélkületével és ér­zületével, a szeretet kettős pa­rancsának megfelelően járha­tunk anyagiak vonatkozásában is a keskeny úton ma is. Er­kölcsösnek lenni ebben a vo­natkozásban azt jelenti, tuda­tosan figyelni az életszínvonal emelkedésünkkel járó erkölcsi kísértésekre csakúgy, mint megtartani az erkölcsi nor­máinkat, szerétéiből folyó er­kölcsi kötelességeinket, mű­velni és fejleszteni erkölcsi ér­zékünket és magatartásunkat, hogy a széles alapozottságú jó­létben is megmaradhassunk is­tenes és emberséges embernek ma Is, holnap is. Így szolgálha­tunk helyesen mi evangéliku­sok mai társadalmunkban, ahol már nem a „mindennapi bete­vő falat” az elsőrendű problé­ma. Dr. Hafenscher Károly Önvizsgálat hercsatgón módon , Fel kell tennünk a keresz­tyén gyülekezetekben is a kér­déseket az anyagiakkal kap­csolatosan, hitünk felől: ki az ÜT az életünkben? — szerete­tünk felől: nem tesz emberte­lenné, érzéketlenné máris az anyagiak túlzott szeretete? — reménységünk felől: várunk-e mást a holnaptól, mint anyagi eredményeket? S az önvizsgá­lat után életújúlás és tettek so­ra kell, hogy következzék, hi­szen nem elég csak feszegetni ezeket a kérdéseket, segíte­nünk is kell és lehet. Be kell mutatni: lehet jól élni a pénz uralma nélkül is. Jézus Krisz­tus valóban megszabadít a Mammon hatalmából. Az Ő uralma alatt elsősorban a má­sik ember érdekel és nem az új „aranyborjú”. Keskeny, de járható utat mutat Jézus az Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma ÜLÉST TARTOTT A GYAKORLATI TEOLÓGIAI SZAKCSOPORT — Október 22-én és 23-án a Gyakorlati Teológiai Szakcso­port dr. Groó Gyula professzor vezetésével munkaülést tartott. Meghallgatták Ferenczy Zol­tán referátumát, melyet teme­tési gyakorlatunkkal kapcso­latos felmérésről készített. A felmérés, adatgyűjtés munká­jában a Szakcsoport minden tagja részt vett. Elhatározták a továbbiakban esketési gya­korlatunk s általában a házas­sággal kapcsolatos egyházi szolgálatunk kutatását és fel­mérését. A Szakcsoport már két év óta foglalkozik a kazu- álékkal (egyházi cselekmé­nyekkel) kapcsolatos hazai gyakorlatunk kutatásával és kiértékelő felmérésével. A to­vábbi tervek között szerepel az életben megfáradtak (élet­untak) lelkigondozása kérdé­seinek vizsgálata is. Vegyük ®ámba, mi min­denre van szükség ahhoz, hogy a felnőttek dolgozhassa­nak, a gyerekek pedig iskolá­ba járhassanak, tanulhassa­nak? Először is szükségünk van élelemre. Nemcsak ke­nyérre, hanem húsra, tejre, főzelékre, édességre is. Szük­ségünk van ruhára, cipőre. Lakni is kell valahol, tehát szükségünk van lakásfa, búto­rokra. Gyárak, irodák, tsz-ek kellenek, ahol dolgozni lehet, iskolák, ahol a gyereke^ ta­nulhatnak. Meg kell szervez­ni az áruszállítást az üzletek­be, meg kell szervezni a mun­kát az üzemekben: szükség van vezetőkre Is. A Szabadidő jó felhasználásához kulturális intézményekre, üdülőkre, bará­tokra stb. is szükség van, Ta­nulni, dolgozni csak békében lehet, mert háborúban nem működnek az üzemek, bezár­ják az iskolákat: szükség van a békére. Amikor a mindennapi ke­nyérért imádkozunk, minden­re gondolunk: nemcsak a ke­nyérre, hanem a ruházatra, lakásra, munkahelyre, veze­tőkre, békére is. Istantől, Mennyel Atyánk­tól ilyen hétköznapi dolgokat is kérhetünk. Jól tudja, hogy az élethez mi mindenre van szükségünk, és nem kívánja tőlünk, hogy ezekről ne be­széljünk Vele. A nagy ügyek mellett: „szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te orszá­god, legyen meg a te akara­tod” erről íg beszélhetünk ve­le: „add, hogy legyen mit ennünk, hol laknunk, hol dol­goznunk”. De hát az étkezés és a lakás igazán nem gond —- mondhatják sokan. Olyan történetek már csak az olva­sókönyvben szerepelnek, hogy valaki nem járhatott iskolá­ba, mert nem volt cipője. A Miatyánk imádkozásakor, ha ki nem mondattan is, meg­köszönjük Istennek, hogy megvan a lehetőségünk a nyugodt munkára, tanulásra. Az idősebbek még emlékez­nek arra az időre, amiko-r mindennél többet jelentett egy darab kenyér vagy egy meleg pulóver. Tél volt és háború volt, nem lehetett dol­gozni, nagyon sokan éheztek. Most hálát adhatunk azért, hogy békében és jól szerve­zett társadalomban élhetünk, és nem ismerjük a kenyér- gondot. A Miatyánk különös imád­ság. Nemcsak azért, mert eb­ben az imádságban Istent mint Mennyei Atyát, édes­apát szólítjuk meg, hanem azért is, mert amikor ezt az imádságot imádkozzuk, egy kicsit mindig „magunk ellen” imádkozunk. Most Iá, amikor pedig nem Isten nevéről, or­szágáról, akaratáról van szó, hánem a mi mindennapi kaT nyerőnkről. Nemcsak a saját kenyeriihkkel gazdálkodunk. Lehet, hogy egy másik em- fcernek a napi kenyere is ná­lunk van. Az emberiség két­harmada nem ehet annyit, hogy jóllakjon. Afrikában és Indiában ezrek éa ezrek hal­nak éhen. Mindez azért, mert nem osztjuk jól el a kenye­ret. Tudósok és politikusok igyekeznek megoldani ezt a kérdést. Lehet, hogy nekünk is le kell mondani valamiről, hogy a Föld másik felén élő emberek is részesülhessenek a napi kenyérből. Ezért imád­kozunk „magunk ellen”. De nem szakíthatjuk ki magun­kat a Föld népeinek sarából. Na az én kenyeremet add meg nekem, Mennyei Atyám, hanem a mi mindennapi ke­nyerünket add meg nekünk: európaiaknak, afrikaiaknak és indiaiaknak — még akkor is, ha ezért nekem áldozatot kell hoznom. „Un piccolo mondo” — kü­lön kis világ — szólt kísérőm, mikor együtt jártuk a kott Al­pok meredek ösvényeit. Alat­tunk mélyen völgyek és utak kanyarogtak, zöldellő és szik­lákkal terhes hegyoldalak kö­zött. Gyors patakok torpantak meg duzzasztógátak erős öle­lésében. A lankákon fehér fa­lú, piros tetős házak csoportjai s a templomtornyok sisakjai ősi fák lombjaiba vesztek. Fenn a magasban hó fedte csúcsok felhőkként rajzolódtak az augusztusi, mélykék égbolt­ra. E kis világ a valcjenseké: Piemont, Olaszország egy da­rabja. A svájci és francia ha­tár szögletében Italia „kapu­ja”. * NYOLCSZÁZ ESZTENDŐ­VEL EZELŐTT 1174-ben — így tartják számon a teológu­sok — nagy változás követke­zett be egy lyoni kereskedő életében. Az élet értelmét és célját kutatta. Kérdéseire fele­letet talált, szorongásaira eny­hülést és vigasztalást az evan­gélium szavaiban. Két szerze­test fogadott s lefordítatta ve­lük a Biblia egyes részleteit. Olvasta és hallgatta az Igét, majd elindult, hogy másoknak is elvigye örömét. Waldus (la­tinosán: Valdesius) Péter volt ez a kereskedő, aki egyre több embert nyert meg és indított el vándorként az utakrá, hogy mint Ő, prédikáljanak. Vagyo­nukat a szegényeknek adták s az apostolok példájára egy szál ruhában és saruban jártak. Prédikátorok és híveik nem szakadtak el az egyháztól. A gyülekezetekben éltek. Megkí­séreltek a pápától engedélyt kérni működésükhöz, de eluta­sításban volt részük. Mégsem hallgattak el. Feltűntek Fran­ciaország északi részében, el­jutottak Csehországba és Ma­gyarországra is. Brandenburg­ban, Pomerániában, Ausztriá­ban és Olaszország déli részein is megfordultak. Később prédikációik miatt üldözték őket. A 13. században a pápa kiközösítette őket az egyházból és az ügynek már vértanúja is volt. A szerteszét élő kis valdens testvéri közös­ségek országról országra me­nekültek. A lombard síkságról és más területekről is Piemont hegyeinek és völgyeinek vé­delmét és biztonságát keres­ték meg. Hazájuk lett, békés életük — sajnos csak ideig óráig. Valdensek között A KERESZTYÉN EGYHÁ- jellegét külsőleg a nagyobb ZAKAT EGY-EGY VÁROS méretű, reprezentatív épületek NEVÉVEL szimbolizálhatjuk, és intézmények mutatják. Két- Róma a katolikusok szimbólu- tornyú nagy temploma körül ház, könyvkiadó és könyvke­reskedés alkotják a templom legrégibb környezetét. Valamikor itt volt a teoló­giai fakultás és az egyház fel­ső vezetősége, a „tavola” (ma­gyarul: asztal) is. Időközben szerephez jutott Kóma is, s ezek az intézmények a fővá­rosba kerültek. Itt maradt azonban az egy­ház legfelsőbb kormányzó tes­tületé, a zsinat. A „Casa val- dese” szép épülete a zsinaté. Benne nagyértékű könyvtár foglal helyet az egyik szárny­ban. Sok olyan kéziratot őriz­nek itt, amelyeket a történet­kutatók még nem dolgoztak fel. Űj és érdekes adatokat re­mélnek a valdensek történel­mének és talán egész Európa történelmének pontosabb meg­ismeréséhez. Az épület másik szárnyában látható a zsinati ülésterem. Egyszerű, kissé kopottas fa­padjai körbefogják az elnöki ethelvényt. Itt ül össze minden év szeptemberében az egyház választott testületé: a zsinat. Mintegy jelképezve az egy­ház életét, az egyébként dísz­telen, puritán terem falainak centrumában hatalmas falfest­mény köti le a belépő tekinte­tét. Óriásira nőtt, dúslombú fa kapaszkodik görcsösen, de nagy méltósággal és biztonság­gal a sziklás talajba. Messze mögötte a valdens völgyek nyílnak, a szeretett hazai táj. A fa lombjai közt felirat: Légy hív mindhalálig .., A KÉP FELIDÉZI MIND­AZT, ami ezen a földön a múlt századokban a történelem, a valdensek történelme volt. A völgyek békéjét sokszor verte fel zsoldos katonák harci zaja. A pápa vagy a francia király, Itália egymással versengő feu­dális urai törtek be ide vér­szomjasán. Pusztítottak és öl­tek gyermeket és öreget, férfit és asszonyt válogatás nélkül a hitükhöz ragaszkodó valden­sek között. A völgyek népe 1532-ben a genfi reformáció­hoz csatlakozott s ez is ok volt az üldözésre. 1655-ben hatezer halott és tízezer menekült szá­ma jelzi a kegyetlenkedések nagyságát. A 18. században mintegy háromezren kénysze­rülnek elhagyni otthonaikat: Würtembergbe menekülnek. Csak 1848 új törvényei és Ga­ribaldi rendelkezései „helyez­nek vissza minden valdenst polgári jogaikba”. (Folytatjuk) Muncz Frigyes I Agape templom Raliban ia, Genf a református egyhá- s, Wittenberg az evangélikus- ígé. A valdens egyházé: Tor- ; Pellice. A kisváros központi helyezkednek el a különféle egyházi épületek. Diakonissza anyaház és gimnázium, inter- nátus, leányárvaház és kór-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents