Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-10-27 / 43. szám

\ A reformáció ünnepének igéje A nagy Ígéret Mt 5, 1—10 Hivatalba lépésekor minden vezető feltárja célkitűzéseit, el­képzeléseit. ígéreteket tesz és elhatárolja magát hamis remény­ségektől. Elmondja mit hoz, és mit várnak tőle hiába. Jézus a Hegyi Beszéd első szakaszában így hirdeti ki, mi az, amit 0 hoz, mi az, amit ígér, s ami már ebben benne foglalta­tik, mit várnak hiába tőle. NEM KEVESEBBET ÍGÉR, MINT ISTEN ORSZÁGÁT. Ezt hozza Ö. Ezt kínálja. A „boldogmondások” első és utolsó tagja végén határozottan felcsendül: „övék a mennyek országa”. A közbeesőkben található megokolások is mind-mind valamilyen oldalról, szempont szerint ennek tartalmát, ajándékát mutat­ják meg, mint vígasztalás, igazsággal való megelégíttetés, irgal­masság nyerés, Isten látása, istengyermekség. Ebben még nincs is semmi rendkívüli, mert akik várakozás­sal néznek rá, akik feléje reménységgel tekintenek, ezt várják, a legfőbb jót, vele természetesen a boldogságot. Meglepően új azáltal lesz, amit Jézus mond, hogy nem azoknak ígéri ezt, akik magukról azt gondolnák, vagy akikről mi vélnénk úgy, hogy rászolgáltak erre. KIKE HÁT AZ ISTEN ORSZÁGA? Ez az a kérdés, ami Jé­zus nagy ígéretét izgalmassá, személy szerint is saját kérdé­sünkké teszi. E körül fordult meg hivő keresztyének önmaguk­ban s önmagukkal vívott tusakodása. Ez volt, ha más fogalma­zásban is reformátorunk belső, személyes kérdése, s ő, aki éhezte és szomjazta az igazságot, azáltal lett reformátorrá, hogy megértette, hogy az éhezők elégíttetnek meg, s nyerik el azt. Jézus kizökkenti hallgatóit a korabeli szokványos vallásos gondolkodás kerékvágásából. Mintha csak minden egyes mon­data elé odatehetnénk a tagadást is: nem. Nem a lélekben gaz­dagokéi, nem azoké, akik úgy vélik, igazak Isten előtt is. Szin­té kínálkozik, hogy a lélekben gazdag, törvényre megtanított, külsőleges vallási tisztaságot követelő és tartó írástudókra, az erőszakoskodó és békétlenséget szerző zelótákra, vagy az ön­igaz és ítélkező farizeusokra gondoljunk. Nem, nem azoké, akik úgy vélik sokat tesznek érte, és sokat gondolnak magukról, mert „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut” __(Rm. 9, 16). Nem azoké, akik saját magukban és cselekedeteikben bíz­va akarják elérni azt. Ellenkezőleg, az egyszerű, a vallási törvények halmazát iga­zán nem is ismerő embereké, akik fájdalmat hordoznak, de út­juk Jézushoz vezetett, s nála nyertek vigasztalást. A szelídeké és békességszerzőké, akik magatartásukkal nem a közösséget rombolják, hanem építik emberek között. Az Isten előtti igaz­ságért szomjazó bűnbánó bűnösöké, akik irgalmasságot gyako­rolnak, mert tudják, hogy ők is irgalomra szorulnak. A tisz­ta szívűeké, akik belsőleg újultak meg azáltal, hogy Isten meg­igazította őket. Azoké, akik az Isten előtti igazságot saját tet­teikkel hajszolok áldozataivá válnak. Azoké hát, akikben nin­csen erre emberi számítás szerint semmi alap, de akiken Isten mégis könyörül. De hisz ez az evangélium lényege! Megigazulunk ingyen, ke­gyelemből a Jézus Krisztus váltsága által! Ezért olyan nagy az ö ígérete, mert országának elnyerését nem köti teljesíthe­tetlen feltételekhez, hanem kegyelemből ajándékozza azt. Reformáció ünnepén az evangéliumnak ezt a lényegét megér­teni, átélni — ez az igazi ünneplés! AZ ÍGÉRET EL KÖTELEZÉST IS HORDOZ MAGÁBAN. Igencsak kurtán, furcsán, intéznénk el Jézus drága ígéretét, ha olyan rövidzárlatosan vonatkoztatnánk magunkra: mi vagyunk a lelki szegények, stb., mi vagyunk hát Isten országának örö- iJs&ßei. Inkább így értsük: legyünk azzá, amivé kell, hogy Isten országának örökösei lehessünk. Járjunk a magunk megüresítésének, a bűnbánatnak, a meg­bocsátásnak, a megtérésnek, a békét szerző szelíd szolgálatnak az útján, mert csak így, ebben az állapotban, belső és külső magatartásban vonatkozik ránk az ígéret. Nem nehéz ugyanis meglátni, hogy míg Jézus szinte kirekeszti szavaiban az ígé­retből az önelégülten maguk cselekedeteiben bízókat, s az ér­demtelenekre, az irgalomra szomjasan várókra vonatkoztatja azt, addig egyben a saját dicsőségük keresésének útját járók­kal ellentétben az alázatos szolgáló szeretetben magukat el­vesztőket jelenti ki boldogoknak, Isten országa örököseinek. Az elkötelezés hát így szól, válaszd és járd ezt az utat, mert így vonatkozik rád az ígéret. A földön bűnnel, kísértésekkel küszködő egyház akkor hir­deti helyesen az evangéliumot, s jár helyes úton, ha a maga egészében is ezt választja. Bánfi Béla SPANYOLORSZÁG A legutóbbi években mint­egy 70 protestáns cigány gyü­lekezet keletkezett Spanyol- országban. Francia cigány misszionáriusok kezdték meg a munkát az országban élő mintegy félmillió cigány kö­zött 12 évvel ezelőtt, (epd— eh) T A wittenbergi egyetem a reformáció szolgálatában Történelmünk egy és oszt­hatatlan. Ez a szemlélet egy­re szélesebb horizonton kezd hódítani. Mi, teológusok is alapjaiban így értelmezzük a történelmet. Annál is inkább, mivel valljuk, hogy Isten egy világot teremtett, annak egy­sége a történelem széles med­rében hömpölyög előre. A tör­ténelem bizonyos szakaszában megjelent az ember és ettől kezdve az ember történelmé­ről beszélünk. Az emberen végbefnenő összes folyamat, szellemi-kulturális, anyagi­gazdasági egyazon Isten kezé­ből vett tényezők, aki nem parcellázta darabokra soha­sem az embert. Nincs külön szellemi s külön anyagi em­ber. IDŐ ÉS TÉR ugyan minden­kor rányomta bélyegét az em­berre, de a folyamat szakadat­lanul tart. Az egységet a gon­dolkodó ember próbálta dara­bokra törni. Az időt szaka­szokra szedte, a földkereksé­get részekre (földrészekre!) taglalta, s külön történelmet szabott a gazdasági, társadal­mi, kulturális tényezőknek. Pedig ezek szimultán ténye­zők. Ezért amikor egy-egy korszak elevenebben ábrázo- lódik ki előttünk, egyszerre kell mindent látnunk, mert Is­ten is ebben az együttesben látta teremtményét, a törté­nelembe ágyazott embert. A REFORMÁCIÓT sem le­het másként értelmeznünk. S hogy ennek a következtetés­nek igazát lássuk, fel kell fi­gyelnünk arra, hogy a refor­máció nem kizárólagosan az egyház „ügye" volt, s így pár­huzamos jelenségeivel kor­szakfordulót jelentett társa­dalmi, gazdasági, szellemi té­ren egyaránt. Csak azon vitat­kozhatunk, hogy a kölcsönha­tásokból melyik hatott me­lyikre. Viszont hitünk azt dik­tálja: Isten hatott az osztha­tatlan történelemre. Ezért az egyik legszínesebb történelmi szakasz a reformáció szaka­sza. Eenne lüktet még a késői középkor világa, a hibát hibá­ra halmozó egyház, ott vibrál- a jámbor misztikusok javító szándéka, a világi irodalom humanizmusa a keresztyén ellentmondásban, a mozdulat­lanná dermedt társadalom, melynek szélén megremeg a parasztság, s mint tóba ejtett kő, alámerül a lovagi társada­lom, ott tündökölnek még a fejedelmi udvarok, de már megjelent a színen Plútó, hogy pénzéért megvásárolja az „el­adó világot”. íme, ilyen sok és szerteága­zó kérdés közepette született a reformáció és kérdés, hogy milyen kölcsönhatás állt fenn mindezzel. Minden esetre, ha ezt a szót: reformáció kiejt­jük, akkor együttesen kell mindezt látnunk. Kivéve egyet! S ez az egy, az ember helyzetkeresése az adott ha­tótényezők között. Vagyis Lu­ther, Zwingli és később Kál­vin szerepét kell tisztáznunk. Mert ezen a ponton az a kér­dés vetődik fel, miért nem si­került Wiclif-nek, Hus-nak Angliában, ill. Csehországban a reformokat diadalra vinnie, holott a parasztság legalább akkora nyomorban volt, az egyház hibáiról legalább úgy tudtak, a szellem legalább úgy feszegette az elnyomás abron­csait, mint száz évvel későb­ben. Ez az, amire azt mondjuk, hogy az „Ismeretlen”, az „Ir­racionális” tényező az adott helyzetben mozdítja ki holt­pontjáról a történelmet. Lu­ther és társai az adott helyzet­ben álltak a történelmet ala­kító Isten szolgálatába. Nem mondhatjuk azt, hogy Wiclif vagy Hús Isten ellen cseleked­tek. A pioníroknak is megvan a maguk szolgálata, a prófé­táknak is a maguk szerepe. De az igazi nagy változást az együttes tényezők összhangjá­ban készíti el a Teremtő. LUTHER sem csinálhatott volna „egyházat” másként. A viharba került reformátor nem egyszer érezte, hogy Is­ten ügye, s ő, főként ő, elve­szett. A gyenge embert a vál­ságos időkben azután Isten megtámogatta éppen olyan té­nyezőkkel, amelyeket szere­tünk „mellékeseknek” tartani. Ebben az összefüggésben tar­tozik nagy hálával egyházunk pl. egy államférfinak, egy tu­dósnak és egy egyetemnek. Bölcs Frigyes, a szász válasz­tó egyike volt azoknak az em­bereknek, akik különösebb hatalom nélkül nagy hatással voltak a történelemre. A tu­dós Melanchton Fülöp volt, a görög nyelv és irodalom szelíd mestere, aki rendszerbe tudta foglalni a reformátor tanait. Az egyetem pedig a witten­bergi egyetem volt, amely alig tekintett vissza néhány évtize­des múltra (1502-ben alapítot­ta Bölcs Frigyes), de letéte­ményesévé vált Luther taní­tásának s állandóan szembe­helyezkedett á Sorbonne ha­gyományos katolikus tudomá­nyával. ­Ez utóbbinál időzzünk né­hány pillanatig. Jogunkban állna Bölcs Frigyes politikájá­ról elmélkednünk, Melanchton hűségéről és munkájáról szól­ni, felsorolhatnánk tucatnyi tényezőt, mely felülről mentő­övként hullott az el-elmerülni látszó reformációra, most mégis azt a szellemi fellegvá­rat vizsgáljuk néhány gondo­latban, amely a lutheránizmus elterjedésében olyan mérhe­tetlen szerepet játszott. HÁROM reformációs moz­galom mögött állt ilyen ma­gas rangú szellemi intézmény. John Wiclif mögött Oxford, Johann Hus mögött Prága és Luther mögött Wittenberg. Mindhárom egyetem egy-egy nagy mozgalom útját fémjelzi. De míg az előző kettő parti­kuláris hatása elsősorban az ébredező nemzeti érzést indí­totta útjára, addig a witten­bergi e szűk korlátokat szét­tördelte. Való igaz, hogy ide, Wittenberg be sereglettek a diákok Németország minden részéből, ide. a lutheránus iro­dalom nagy műhelyébe, ahol először szólalt meg minden német számára érthető nyel­ven a német nemzeti szellem, és úgy, ahogy ennek a viharos korszaknak a szenvedélyei és eseményei megformálták. De Wittenberg ennél mégis jóval több volt! Mert nemcsak a német diá­kok jutottak ebbe a kis szel­lemi középpontba. Innen me­rítettek a kelet-angol camb- ridgei egyetem egyes teológu­sai csakúgy, mint a távoli, is­meretlen hegyek övezte Tran­sylvania földje, vagy a pusz­ták magyar világa, lengyel és skandináv diákok egyaránt. (Pusztán Erdélyből a 16. szá­zadban 139 diák tanult Wit- tenbergben, Magyarországról pedig több száz!) Witten­berg vonzott, mint a mág­nes és sugárzott, mint az izotóp. A magyar, a lengyel, a skandináv reformáció emlé­kezetes 16. százada wittenber­gi emlőkön nevelkedett. A fa­gyos Észak és a napszítta puszták népe egyazon tudo­mányból merített. A csodála­tos éppen az volt Wittenberg- ben — szemben Oxforddal és Prágával — hogy nyitott volt, mai szóhasználattal élve: „nemzetközi”. Igaz az, amit a kortársak írtak róla, hogy né­ha bábeli nyelvzavar uralko­dott Wittenbergben, amikor mindenki a saját anyanyelvén szólalt meg. Világos, hogy így ez a jelentéktelen kis város, benne az újkor legfiatalabb egyetemével, amely azonnal a reformáció szolgálatába sze­gődött, a lutheri eszmék leg­hűségesebb terjesztőjévé vált. Ehhez csupán annyit fűznénk hozzá, hogy magasan a kor­szak színvonala felett, rango­sán, igényesen. Ezzel együtt azt a frigyet is kihangsúlyoz­zuk, amely fennáll a refor­máció hajnala óta a luthera- nízmús és a tudomány között. ÍGY TEKINTÜNK arra a „mankóra”, amelyet Isten a tudományban és annak intéz­ményében nyújtott a reformá­ció első napjaiban. Dr. Rédey Pál Jöjjön el a te országod Ha egy idegen Magyaror­szágról meg akar tudni vala­mit, előveszi a lexikont és ki­keresi benne országunkat. Ott olvashat Magyarország termé­szeti viszonyairól, megtudhat­ja, hogy mekkora a területe, hány lakosa van, mi a főváro­sa, megismerheti az ország történetét, mai életét. Ha Isten országáról akarunk megtudni valamit a Bibliát kell fölnyitnunk. Isten országa más, mint a földi országok. Nincsenek térbeli határai. Isten országa nem a föld bizo­nyos területén helyezkedik el. Nem határolják országhatá­rok, nincsenek határőrei, nin­csenek miniszterei, állampol­gárai pedig bármely más or­szág állampolgárai is lehetnek egyidőben azzal, hogy Isten országához tartoznak. Isten országa a szeretet or­szága. Nagy meglepetés volt az emberek számára, amikor ezt megtudták. Úgy gondolták, hogy Isten küldötte majd nagy sereggel jön, háborút rendez. Isten azonban egészen más eszközökkel terjeszti országát. A szeretetet növeli az emberek­ben, csökkenti a szenvedést, békességet ad a nyugtalanok­nak. Célja az, hogy mindenki boldogan éljen. Isten országa már eljött. Amikor Jézus Krisztus a Föl­dön élt, elhozta közénk Isten országát is. Ő volt az, akitől megtanulhattuk, hogy Isten nem háborúskodást, hanem bé­kességet akar. Jézus meggyó­gyította a betegeket, tanította a körülötte élőket, Isten szere- tetét hirdette minden ember­nek. Ha Isten országa már itt van, miért kérjük mégis: „jöjjön el a te országod"? Azért, mert bár itt van, nem mindig lát­ható. Sok szenvedő ember van, sok haragtartó, háborúskodó. Amikor Isten országának eljö­veteléért imádkozunk, azt kér­jük, hogy szűnjék meg a be­tegek szenvedése, örüljenek azok, akik most. szomorkodnak és legyének vidámak azok, akik mindig haragosak. A kérés így hahgzik: jöjjön el a te országod”. Egy ország­ban minden lakosnak meg kell tartania az ország törvényét. Amikor Isten országának eljö­vetelét kérjük, tudnunk kell, hogy ezzel a szeretet törvényé­nek érvényesülését is kérjük. És mi vagyunk az elsők, akik alá kell, hogy vessék magukat a szeretet törvényének. Hogy Isten országa még nem lát­ható, az rajtunk is múlik. Mi sem élünk szeretetben. Tud­nunk kell, hogy ezzel a kérés­sel együttjár a mi megválto­zásunk is. Isten rajtunk ke­resztül akarja megvalósítani a szeretetet a földön. Ugye jó lenhe vitatkozás, ve­szekedés, harag nélkül élni? Ügy, hogy ne okozzunk más­nak fájdalmat. Isten országa itt van, és a szeretet növeke­désével válik láthatóbbá. Urunk marad az Isten EZ A CÍM AZ ERŐS VÁR ÉNEKÜNK UTOLSÓ SORÁT kívánja jelezni. Énekes­könyvünkben az utolsó sor így hangzik: Mi­enk a menny örökre. így szoktuk meg. Ninqs is szükség a kicserélésére. De az igenis szük­séges, hogy Luther mondanivalójának a mi­nél jobb megértéséhez segítsük egymást; ki­vált a reformációról emlékezés hónapjában. Ismereteim két vonalának találkozása lát­tatta meg velem, hogy hasznunkra válik, ha e hatalmas ének utolsó sorának az értelmé­vel foglalkozunk. AZ ISMERETEK EGYIK VONALA A MA­GYAR FORDÍTÁSOK megannyi próbálkozá­sa, hogy a vers utolsó sora méltó és erős zá­rómondat legyen. Gondolkodásra késztetett, hogy ez a sor mind József Attilának, mind Szabédi Lászlónak a fordításában így hang­zik: Miénk marad az Ország. Nem tudtak egymás fordításáról. Mindkettejüknek így kí­nálkozott az eredeti szöveg értelme. Nem is ők voltak az elsők ebben a tolmácsolásban. Az Evangélikus Egyház és Iskola című lap 1886- ban közzétette Tatay István átdolgozott for­dítását, és abban is ez az utolsó sor: Mienk marad az ország. Ugyanígy végződik Vargha Tamás fordítása is az Evangélikusok Lapja 1924-beli évfolyamában. Valószínű, hogy még többször meg tudnánk találni ezt a megoldást. A német eredetiben álló Reich szónak való­ban megfelel az ország. Csakhogy még ezt a fordítást is lehetett finomítani. József Attila is, Szabédi László is, szintúgy mint Vargha Tamás, nagy O-val írta az ország szót. így utaltak arra, hogy nem valamely földrajzi or­szágról szól ez a zsoltár. De a nagy O-val sze­dett Ország szó sem biztosítja az igaz meg­értést* MIND AZ ORSZÁG. MIND A MENNY SZÓ félreérthető. Az előbbi feledtetheti velünk, hogy itt az Isten országlásáról van szó. Az utóbbi viszont elterelheti a figyelmünket és reménységünket a jelen való életünkről a túl­világra. Amúgy is félős, hogy a halál utáni „világot” és a mennyországot azonosítjuk. Erre a sok kínálkozó példa közül elég a Szívem szerint kívánom kezdetű szép „temetési” éne­künkre gondolnunk. „Elindulok örömmel, / Várván jutalmamat, / Melyet Jézus számomra / A mennyben tartogat.” Ezzel szemben Luther éneke azt a reménységet szólaltatja meg, hogy ugyanabban az életben, amelyet ront a go­nosz, mégis rontatlanul megmarad az evan­gélium, rendületlen marad az Isten uralma mirajtunk. A reformáció századából örökölt fordítási változat: „A mennyország megmarad ne­künk”. Az erre emlékeztetés csak arra jó, hogy figyeljünk az érdekességre, miként vált ketté az összetett mennyország szó a további fordításokban; voltak, kik a mennyet, mások az országot alkalmazták. AZ ERŐS VÁR UTOLSÓ SORÁNAK AZ ÉRTELMEZÉSE nemcsak a magyar fordítá­sokban mutatkozik érdekes kérdésnek. Isme­reteim másik vonala: az eredeti német szöveg egyik változatának a különös jelensége. Elő­ször egy olyan német evangélikus énekes­könyvben találkoztam vele, amely a múlt szá­zad első felében az Északi Kárpátok térségé­ben fekvő Selmec környéki bányavárosok gyülekezetei számára készült. Az eredeti sor: Das Reich muss uns doch bleiben (Mégis meg kell maradnia számunkra az országnak) ab­ban az énekeskönyvben egy szó feláldozása árán a Reich birtokosjelzőjével bővült. így: Das Reich Gottes muss uns bleiben (Az Isten országának meg kell maradnia számunkra). Ez már értelmezése, mégpedig nagyon jó ér­telmezése az eredeti, dacos bizonyosságú mon­danivalónak. Először úgy véltem, hogy egy el­szigetelt jelenséggel találkoztam, és ezen tű­nődve kerestem a változtatás magyarázatát. Ügy okoskodtam, hogy egy történelmi biro­dalomtól való óvatos megkülönböztetés érde­kében történt a betoldás. Aztán korábbi éne­keskönyvekben is ott találtam ezt a változa­tot, de még mindig csak hazai vagy nyomda­hely nélküli kiadásokban. Abban a véle­ményemben, hogy egy hazai különlegességgel van dolgom, megerősített egy alkalmi tuda­kozódásom. Két évvel ezelőtt német egyház­történészektől érdeklődtem, találkoztak-e ez­zel a bővítéssel. Egyikük sem tudott effélé­ről, sem arról, hogy valaha is szükségesnek mutatkozott a Reich szó kiegészítése a félre- érthetőség elhárítására. Aztán megkérdeztem az erdélyi német evangélikusság múltjának kiváló kutatóját. Kari Reinerth készséggel kö­zölte, hogy ez a bővített változat megtalálható az 1556-ban Brassóban nyomtatott német éne­keskönyvben. De viszont meglepődött a váltó, zat továbbélésén. Szintén valamilyen ma­gyarországi-erdélyi sajátosságot gyanított. AZÓTA SOK NÉMETORSZÁGI ÉNEKES­KÖNYVBEN is megtaláltam ezt a bővítést, mind a Gottes, mind a Gotts formában. De mindeddig az 1556-os brassói énekeskönyv maradt az első a német énekeskönyvek közt, mint amelyben ez a változat felbukkan. Ed- digelé ugyancsak egy erdélyi, az 1886-os nagy­szebeni kiadású német énekeskönyvben talál­koztam utolsó jelentkezésével. De hogy való­ban volt-e folytonossága Erdélyben a bőví­tésnek, ezt még tovább kell kutatni. És ugyan­így fel kell még tárni, hogy mettől-meddig található meg, ha csak szórványosan is, né­metországi és hazai énekeskönyvekben. Fo­kozhatja kíváncsiságunkat egy évfordulós emlékezés is: a másfél évszázaddal ezelőtt, 1824-ben Pesten kiadott német énekeskönyv szintén ezzel a bővített változattal adja Lut­her énekét. EGY ILYEN KÍVÁNCSISÁG ARRA IS JÓ LESZ, hogy tisztábban lássuk, mikor s miért maradt ki némely evangélikus énekeskönyv­ből az Erős .vár ének. A hozzáértők tudták, hogy a felvilágosodás hatására Kis János ki­hagyta az úgynevezett Nagy-Győri Énekes­könyvből; annak csak a későbbi kiadásaiba engedték vissza. De az már nem vagy aligha volt ismeretes, hogy párhuzamosan, sőt előbb kezdve, az erdélyi szászok énekeskönyveinek egyik csoportja szintén mellőzte, ugyancsak egy ésszerűsített vallás divatjának hódolva. Ismereteim ideiglenes elrendezgetése után értesültem arról, hogy a dán, finn, norvég és svéd fordítások szintén az „Isten országa” változattal élnek. MINDEBBŐL NYILVÁNVALÓ, hogy az Erős vár utolsó sorának a hű értelmezése és igaz éneklése nemcsak a magyar fordítások sokfélesége miatt szükséges. De ez a záró­mondat a dallam miatt csupáncsak egy hét- szótagos sor lehet. A magam próbálkozásai­ban érvényesítettem a más nyelvű énekes­könyvekben észrevett — és Lutherhoz hű — bővítést. Tanultam belőle. Ilyen sorok formá­lódtak bennem: De Ür marad az Isten; — De Urunk nekünk Isten; —• Mégis Urunk az Is­ten; — Uralkodik az Isten; — Urunk nekünk az Isten; — Urunk marad az Isten. A jól ér­tésben legfontosabb az az érdek, hogy ami­kor az Erős várt énekeljük, az utolsó sor ne vigyen ki minket a világból, ne emeljen ben­nünket a jelenvaló élet fölé, hanem ellenke­zően ismételtesse meg velünk a zsoltár első sorainak a bizonyosságát, azt hogy erős vá­runk nekünk itt és most az Isten; az Ür Jé­zus Krisztus harca árán, a rontatlan ige győ­zelmével Urunk nekünk az isten, és az is ma­rad. Sólyom Jenő < l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents