Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-10-20 / 42. szám

Első munkanap as új Teológiai Akadémián Egy barátság tavaszáról — ősszel Sokáig nem fogják elfelejteni azok, akik részt tudtak venni új Teológiai Akadémiánk fel­avatásán, az ünnepség részlete­it. Az a mintegy ezer ember, aki az ország legkülönbözőbb részéről sereglett össze, aligha fogja tudni, a nap melyik él­ményét dédelgesse. Az avató ünnepség fennkölt liturgiáját, az istentisztelet, ünnepi tanév­nyitó lebilincselő részleteit, vagy éppen az impozáns épü­let fehérségét, mely a szürke égbolt hátteréből vakítóan emelkedett ki. Találkoztam szegediekkel, szombathelyiek­kel, nyíregyháziakkal, békés­csabaiakkal, fancsaliakkal, gyékényesiekkel s felsorolni sem tudnám, az ország melyik részéből valókkal, akik végte­len hosszú út fáradságának tették ki magukat, csakhogy ott legyenek az első „Veni Sancte”-n, az első ünnepélyes pillanatnál, amikor átlépjük új intézményünk küszöbét. Arról pedig oldalakat lehetne írni, ahogyan ünneplőbe öltö­zött híveink megilletődve, mégis boldog érzéssel, áradó mosollyal léptek az előadóter­mekbe, tanári szobákba, háló- és tanulóhelyiségekbe. Itt fognak tehát tanítani ta­náraink és itt fognak tanulni gyermekeink. S amíg vasútak, autóbuszok, gépkocsik a fáradt vendégeket vitték háza, a teológián meg­kezdődött a hétköznapok munkája. S most röviden az első munkanapról tudósítjuk olvasóinkat. SZEPTEMBER 26-ÁN. köz­vetlenül a megnyitás utáni na­pon, kissé ugyan ünnepélyesen öltözve, de már táskákkal és jegyzetekkel érkeztek a „hall­gatók” a nagy előadóterem irányába. A „hallgatók” azonban ezen a napon kivé­telesen meglett férfiak, höl­gyek voltak, ősz halántékuk elárulta, régen kikerültek már az iskola padjaiból. Mégis, mint diákok csengőszóra, si­ettek elfoglalni helyeiket. Az első munkanapon külföldi vendégeink, — szám szerint 23-an — és egyházunk vezetői —t D. Káldy Zoltán és D. dr. Ottlyk Ernő püspökök, dr. Fe­kete Zoltán országos felügyelő, Szent-lvány Ödön és dr. Mi­hály Dezső egyházkerületi fel­ügyelők —, valamint teológiai doktorok és doktor jelöltek, mintegy 22-en séreglettek egy­be. TEOLÓGIAI KONFEREN­CIA. Ez állt a meghívón. De azt hiszem ennél sokkal több történt ezen a napon. Mert, hogy munkanap volt ez, az a levegőben vibrált. És így a konferencia a legelmélyültebb munkával ötvöződött. A kí­vülállóknak talán keveset mondanak ezek a szavak, de nekünk, teológusoknak sokat, esetleg mindent. Két részből állt az egész napos konferen­cia. Délelőtt dr. Pröhle Károly „A teológia feladata a békét követelő világban” című elő­adása hangzott el, délután pe­dig a hat tanszékvezető tanár arról tartott röviden előadást, hogy a teológiát ma, akadémi­ánkon a tanszékeken belül ho­gyan képviselik. Próbáljuk néhány gondolat­ban ízelítőt adni az előadások mélyen izgató problémáiból. Dr. PRÖHLE KÁROLY- NAK mar az első mondatai „mellbe vágták” a hallgatósá­got. Arról a krízisről szólt, amely általánosságban jellem­zője világunknak, s amely krí­zisben vergődik a teológia is. Korunk égető kérdéseire sem az ENSZ, sem az egyházak világszervezetei, vagy más át­fogó intézmények nem tud­tak megnyugtató választ adni. Az ember nem lehet kiszolgál­tatottja a technikai-tudomá­nyos forradalomnak, fejlődés­nek, mint azt sokan vélik, ha­nem az embernek felette kell állnia ezeken. Alapvetően igaz az a felismerés, hogy ez nyúlt. Kisebbségbe kerültünk és mint kisebbségre hárul reánk is pl. a békéért folyó munka. Nem vitás, hogy ilyen szituációban az együttmun- kálkodás lehetősége az egyet­len «alternativa. És bizony a nem keresztyénekkel, ha törté­netesen azok ezt a célt tűzik Dr. Pröhle Károly teológiai akadémiai tanár előadást tart a teológiai konferencián — mellette dr. Vámos József dékán a krízis, krízis-hangulat elke­rülte a szocializmust. Egyedül ezen a területen nincs krízis. Majd felvetette a kérdést: mit tehet az egyház. E bonyolult helyzetben a sa­ját területünkön, a mi vilá­gunkban megtapasztalt és megszerzett választ próbálta boncolgatni. A teológia, ami­kor értelmezi magát, akkor fel kell ismernie, nem tananyag, hanem hit. így a teológia hit­ből él. Véleményét, felismeré­sét életben levő életszagú, kö­ki. Ennyit jelent ma az em­ber mellé állni. Nos, ilyen és hasonló prob­lémák vetődtek fel az elő­adásban és éreztük, milyen mélyen kereste dr. Pröhle Ká­roly a válaszokat reájuk. A DÉLUTÁN ESEMÉNYEI közé tartoztak, hogy a tan­székvezető professzorok meg­határozták tudományáguk fel­adatát. A referátumokat dr. Muntag Andor, az Ószövet­ség professzora kezdte. Majd sorban következtek: dr. Prőh­Küldetésiink, életformánk a szolgálat A Csongrád-Szolnoki Egyházmegye közgyűlése Szeptember 20-a a Csong- rád-Szolnoki Egyházmegyé­ben: 11 anyagyülekezeti lelké­sze, felügyelője, gyülekezeti küldöttei közös, felelős szám­adásának ünnepe volt, mely- nek'első mondatai ott csendül­tek fel a megtelt hódmezővá­sárhelyi templom oltára előtt D. Káldy Zoltán püspök meg­nyitó igehirdetéseben: öltöz­zetek fel az Ür Jézus Krisz­tust! AZ IGEHIRDETÉSBEN az hangzott el, ami az Egyház­megye lelkészei, presbiterei, gyülekezeti tagjai számára megalapozza és segíti élni a szolgáló egyház életét. A Krisztus-ruhában járó embernek ehhez az öltözethez idomulnia kell! Ez azt jelenti, hogy a gyülekezeti tagnak, tisztségviselőnek, lelkésznek úgy kell járnia, ahogyan járt Ö. — Mert járt, és nem húzó­dott félre. Beteggel találko­zott? — Meggyógyította. Bű­neivel vesződő került elébe? — Megbocsátotta vétkét. Köny- nyező édesanya-gyásza jött az útjába? — Visszaadta a fiát. Benne élt népe életében, a társadalom, az államrend ke­retei között. A szolga, a dia- konosz formájában volt jelen. Egész lénye, életeleme az volt, hogy magát eltékozolva, fel­aprózva szolgáljon az emberek között. Egyetlen ritmus: a szolgálat ritmusa volt egész élete. — Akkor, ha mi felöltözzük a Krisztust, ilyen egyetlen szent szolgálati ritmussá válik egész életünk. — És nagy szükség is van ilyen Krisztus­stílusú lelkészekre, felügyelők­re, gyülekezeti tagokra — nem egyedül egyházunk előmenete­lében, de drága magyar ha­zánk, a mi társadalmi ren­dünk, a mi népünk és az em­beriség ígéretes jövendője ér­dekében is.” AZ EGYHÁZMEGYE KÖZ­GYŰLÉSÉT Gondos György egyházmegyei felügyelő — a múltra visszatekintő, a megtett utat értékelő szavai nyitották meg. Köszöntötte a megjelent közgyűlési tagokat, különös tisztelettel és szeretettel D. Káldy Zoltán püspököt és Szent-lvány Ödön egyházke­rületi felügyelőt. Fodor Ottmár esperes jelen­tésében az egyházmegye gyü­lekezeteinek a mi egyházme­gyénkhöz, a mi köfegyházunk­hoz, a mi társadalmunk és né­pünkhöz. a mi nagyvilágunk­hoz való viszonyulásáról be­szélt. Ennek a viszonyulásnak teológiai alapjait is érintve ki­fejtette. hogy amennyire ez a nagy szórványű egyházmegye gyülekezetei számára az élet- lehetőség feltétele, ugyanakkor a sokrétű feladat és felelősség igénye is. Éppen a Csongrád-Szolnoki Egyházmegye sajátos jellegére utalva az esperes különlegesen is értékelte azt a jó viszont, mely a gyülekezetek, az egy­házmegye és a társadalmi szervek, községi, városi és a két megyei tanács vezetői kö­zött fennáll, gyümölcsözik és egyre szélesedik. Az esperes megemlékezett a közelmúlt és közeljövő nagy évfordulóiról: az Egyezmény megkötésének, az Alkotmány, a hazai békeszolgálat 25 éves évfordulójáról, emlékeztetett a felszabadulás 30. évforduló­jára. Szólt arról, hogy az első felszabadult magyar falu: Bat- tonya, és az első felszabadult evangélikus ' gyülekezet az egyházmegye jogelődjének te­rületéhez tartozott, s ma is az egyházmegye lelki gondozása alatt áll. Az esperes jelentésének to­vábbi részében bőséges ada­tokkal mutatott rá az egyház­megye gyülekezeteinek erős és erőtelen pontjaira, vázolva a megoldások lehetőségeit. Szólt külön-külön a gyülekezetek életének jelenlegi jellemzőiről, valamennyi lelkész becsületes helytállását méltatva és meg­köszönve. AZ ESPERESI . BESZÁMO­LÓHOZ D. Káldy Zoltán püs­pök szólt hozzá elsőként. Biz­tatta az egyházmegye vezetőit, de a gyülekezetek vezetőit is, hogy bátran és becsületesen haladjanak tovább azon az úton, melynek meggyőző szép jeleivel, eredményeivel talál­kozhatott az esperesi beszámo­lót hallgatva is. — Minden más teológiai irány felett eljárt, vagy eljár az idő! Ugyanak­kor az a tény, hogy az egyház szolgálatra küldetett — ez a teológia egyre jobban megerő­södik szerte a világon. Ebben való további előrehaladásra és ennek eredményes, becsületes, felelős gyakorlásához áldást kívánt a püspök. Az egyházmegyei közgyűlés a továbbiakban meghallgatta és elfogadta 13 egyházmegyei munkaág előadójának jelenté­sét. Jóváhagyta Nagyrév szórványként Tiszaföldvárhoz való csatolását. Megüresedett egyházmegyei tisztségeket töl­tött be. Komoly Sámuel A teológiai konferencia résztvevői zösségben, társadalomban élő emberekről alkotja és hozzá­juk szól. Mi saját társadal­munkban élünk és ebben szol­gálunk. ARRA A KÉRDÉSRE PE­DIG, hogy milyen intézmény teológiánk, a professzor ebben kereste a választ: a szolgálat intézménye. A középkorban a teológia minden tudományt magába foglalt. Az újkorban elvált a természettudomány­tól, ma szaktudomány. De mégsem világnézeti. A szolgá­lat zászlóvivője olyan világ­ban, amely önmagát is képes lenne elpusztítani. Szolgálat te­hát, a világ megmentése érde­kében. Legalábbis ilyennek akarjuk mi magyar evangéli­kusok látni. MI A FELADATA VILÁ­GUNKBAN A TEOLÓGIÁ­NAK, — tette fel a profesz- szor a kérdést. Először is fel­mérni a keresztyénség hely­zetét. A század elei program, hogy ti. az egész világ keresz­tyénné lesz, irreálisnak bizo­le Károly az Újszövetség, dr. Fabiny Tibor az egyháztörté­net, Harmati Béla a rendsze­ren teológia, dr. Groó Gyula, a gyakorlati teológia és dr. Vámos József az egyház és társadalomtudomány szakok­ból. Mind délelőtt, mind pedig délután a felette színvonalas előadásokat heves vita követ­te. S mi, akik bepillanthattunk a teológiai tudományok „fel­legvárába” — amely olyan friss, hogy még festék és va­kolatszaga volt —, azt tapasz­talhattuk, hogy így, igen, va­lahogyan így, ilyen rangosán, ilyep magas szinten folyik majd itt a munka. így fognak telni a munkás hétköznapok, amikor a tudósok és tudós­jelöltek helyett diákok ülnek a padokban,, hogy felkészül­jenek a „nagy szolgálatra”. Bizony necsak külsejében „vakítson” az új épület, de még inkább belülről árassza a tudás világosságát. Dr. Rédey Pál Túrmesei Erzsébet: ESTI HARANGSZÓ Kísér az esti harangszó meleg hangja... Megyek hazafelé. Megint egy nap mögöttem. Szóltam, hallgattam, írtam, tettem. Van elvégzett, van elvégezetlen. — Mögöttem egy nap. Vagy egy élet? Takarjon be, Jézus, drága véred!— Arcomon érzem még simogatását a búcsúzó sugárnak. Kísér az esti harangszó meleg hangja. Megyek hazafelé ... és otthon várnak. EZEKBEN A HETEKBEN szűkebb hazámban és szűkebb hazámmal kapcsolatosan sok szó esik a harminc évvel ezelőtti eseményekről: 1944 szeptemberének s októberének fordulóján szabadult fel a Viharsarok, hazánk társadalmilag-gazdaságilag egykor legellentmondásosabb tája. Harcban szabadult fel s szinte mégis békésen; a felszabadító hadsereg és a polgári lakosság vesztesége elenyészően kisebb volt, mint más magyar területek esetében. Az erre a napokra visszaemlékezök szavai­ból ezért nem a pusztulás, a pótolhatatlan veszteségek bemu­tatása csendül ki első renden — mert persze és sajnos ilyenek is voltak a megelőző esztelen háborús hónapokban, években —, hanem az őszinte meglepettség: elmúlt a vihar, életben marad­tunk és valami újat kezdhettünk el. Valami újat, egy új kor­szakot, idöileg elsőnek Magyarországon. Mindez másutt, több helyen tragikusabb körülmények kö­zött ment végbe, de az életben maradás öröme és az újat kez­dés lehetősége itt sem volt kisebb. És még valami: mindenütt egyforma volt annak a felismerése hogy az a Szovjetunió, amelynek jóindulatú figyelmeztetéseit olyan sokszor hagyta figyelmen kívül a horthysta kormányzat, akit fegyverrel pusz­tított a félrevezetett magyar katona, amelyről olyan sok ijesz­tő szó hangzott el naponként a rádióban, a sajt óban, az isko­lákban — nemegyszer: a templomok szószékein —, a háborúra uszító „hazafias” szónoklatokban, ez a Szovjetunió nem hódí­tóként, hanem felszabadító barátként lépte át hadseregével or­szágunk határát. Ennek a ténynek a felismeréseképpen olvas­hatjuk, hallhatjuk a visszaemlékezésekben azt, hogy a község, a város — amelyről éppen szó van — felszabadulását követően, napok alatt visszatért az élet a közhivatalokba, az iskolákba, a templomokba, kinyitottak az üzletek, megszilárdult a közrend s mindez a szovjet hadsereg tisztjeinek, katonáinak sokszor szinte unszoló segítségével. S ÉPPEN AZOKBAN A NAPOKBAN, amikor hazánk délke­leti vidékén megkezdődtek a felszabadulásunk harmincadik év­fordulójának ünnepségei, magyar párt- és kormányküldöttség tett látogatást a Szovjetunióban. A küldöttséget Leonyid Brezsnyev köszöntő szava fogadta, a bevezetőben a következő­ket mondva: „Nagy megelégedéssel üdvözöljük Moszkvában a testvéri Magyarország párt- és kormányküldöttségét, őszintén örülünk érkezésüknek, és meggyőződésünk, hogy mindazok a szovjet emberek, akikkel találkozni fognak itt, Moszkvában és Lenin- grádban, a lehető legmelegebb, legörömtelibb fogadtatásban részesítik önöket. Találkozásunkra nevezetes időpontban kerül sor. Harminc évvel ezelőtt, 1944 szeptemberének harmadik harmadában a szovjet csapatok — kiűzve a hitlerista megszállókat az általuk elrabolt területekről — felszabadították az első magyar falut, Battonyát. Ezzel megkezdődött Magyarország felszabadítása a nácizmus igája alól. Az éveket és az évtizedeket, amelyek azoktól az emlékeze­tes napoktól ma elválasztanak bennünket, együtt éltük át. Ez idő alatt a szovjet—magyar barátság kivirágzott. Élő virágai­ban ma, a szó szoros értelmében, mindenütt gyönyörködhe­tünk. Jeleit kis és nagy ügyekben egyaránt felfedezhetjük. A szovjet emberek, pártunk igen nagyra becsülik a magyar kommunistákhoz, a magyar néphez fűződő harcos és kipróbált szövetségünket. Mi igaz barátoknak tekintjük önöket, akikkel összefűz az együttesen megtett út, összefűznek mai nagy tet­teink és közös terveink a jövőre.” A MINDENÜTT LÁTHATÓ „ÉLŐ VIRÁGOKRÓL” szólott Kádár János is, amikor a leningrádi nagygyűlésen ezeket mon­dotta: „Barátságunk, testvéri együttműködésünk kiterjed á% élet minden területére. A szovjet—magyar tudományos-műszaki együttműködés a tudományos és termelési tapasztalatok olyan tárházát nyitotta meg előttünk, amely hatalmas segítség or­szágépítő terveink megvalósításához. Szovjet segítséggel léte­sülhettek Magyarországon olyan nagyszabású ipari beruházá­sok, mint a dunaújvárosi acélmű, a leninvárosi petrolkémiai bázis, a Barátság kőolajvezeték, a budapesti metró, az új laká­sok majdnem felét adó házgyárak és még hosszan sorolhatnám a hasonló létesítményeket. Ugyanakkor a magyar gyárak ter­mékei mindig jó és biztos piacot találtak a Szovjetunióbun. Gazdasági, műszaki és tudományos kapcsolataink új formája a közös kutatás és kooperáció. Kapcsolataink sokrétűek, dinamikusan és gyümölcsözően fej­lődnek a kultúra, a társadalmi tömegmozgalmak, a turizmus területén is.” „Szilárd meggyőződésünk, hogy csak a Szovjetunióval szo­ros testvéri barátságban és egységben valósíthatjuk meg szo­cialista országépítő céljainkat, biztdsíthatjuk önálló, független nemzeti létünket, fejleszthetjük gazdaságunkat és társadal­munkat, teljesíthetjük internacionalista kötelességünket. A ma­gyar—szovjet barátság megbonthatatlanul szilárd és a jövő­ben még erősebb lesz. Ezt akarjuk, ezen munkálkodunk.” MINDEHHEZ CSAK ANNYIT szeretnék még hozzáfűzni, hogy számunkra, magyar evangélikusok számára sokat jelent azoknak a szovjetunióbeli egyházi vezetőknek — hogy hirte­lenjében csak D. Janis Matulis érseket és Nyikodim metropoli- tát említsem meg —, híveknek testvéri barátsága, akikkel min­dig együtt tudunk működni akkor, amikor akár az egyházak jobb szolgálatáról, akár az emberiség békéjéről van szó. Meg­győződésünk — és ez így is igaz —. hogy ez is része annak a barátságnak, amelynek tavasza egy harminc évvel ezelőtti őszön jött el hozzánk. Dr. Vámos József Bolgár egyháztörténészek Magyarországon Az Ökumenikus Tanács meghívására szeptember 30. és november 3. között Magyaror­szágon tartózkodik, és a bol­gár—magyar egyházi, művé­szeti, kulturális és történeti kapcsolatokra vonatkozó kuta­tásokat folytat a Bolgár Orto­dox Egyház 7 tagból álló törté­nész kutatócsoportja. A küldöttség tagjai dr. Vas- sil Pandoursky vezetése alatt Todor Sabev, Alexander Mi- lev, dr. Strahil Gichev, dr. Pe­ter Miyatev professzor és fele­sége. valamint dr. Atanassi Bonche archimandrita. A cso­port kutatásai során Budapes­ten és vidéken látogatást tesz számos tudományos gyűjte­ményben, könyvtárban, levél­tárban és múzeumban. A bol­t DR. EDUARD THURNEYSEN Augusztus 21-én 86 éves korában elhunyt dr. Eduard Thurneysen svájci teológus, akit prédikációs kötetei és a lelkigondozásról írott művei révén hazája határain túl is ismertek, (öpd) gár vendégek magyarországi tartózkodásuk alatt találkoz­nak az Ökumenikus Tanács el­nökségével, több magyarorszá­gi egyház képviselőivel, a teo­lógiai akadémiák professzorai­val. hallgatóival, és több elő­adást is tartanak. A SAJTÓOSZTÁLY FELHÍVÁSA A Sajtóosztály értesíti a Lelkészi Hivatalokat és a Gyülekezeteket, hogy az 1975. évi EVANGÉLIKUS NAPTÁR megrendelések október 31-ig küldhetők be. A Sajtóosz­tály az igényeket a beérke­zés sorrendjében igyekszik kielégíteni. A határidőn túl beérkezett előjegyzéseket a Sajtóosztály nem tudja fi­gyelembe venni. Mivel a két kiadványból visszavéte- lezés nem lehetséges, a Sajtóosztály kéri megren­delőit, hogy csak a szük­ségnek megfelelően küldjék be megrendeléseiket. A Naptár ára: 13,— Ft EGYHAZAK V1LÄGTANÄCSA Az árvíz sújtotta Bangla- Desh megsegítésére az Egyhá­zak Világtanácsa 2,5 millió dollár értékű segélyprogramot dolgozott ki és fölhívta a tag­egyházakat a program támo­gatására. Az országban a ter­mészeti katasztrófa mintegy 30 millió embert érintett, (öpd)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents