Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-09-15 / 37. szám

IV e legyetek restek! Befejeződött a 31. kántorképző tanfolyam „A 31. kánt árképző tanfo­lyam záró vizsgáját ezennel megnyitom”. Ilyen ünnepé­lyesen hangzottak D. Káldy Zoltán püspök-elnökünk és jelen esetben egyúttal vizs­ga-elnökünk szavai, miköz­ben közel száz szempár szege- ződött rá vizsga-drukkal ve­gyes ünnepi várakozással. S legalább ennyi szülő, testvér, vagy Illetékes gyülekezeti lel­kész is eljött, hogy tanúja le­gyen az ünnepi eseménynek. VALÓBAN ÜNNEPI VOLT EZ A SZÁMADÁS. Egyrészt azért mert a záró vizsgáknak olyan gazdag, színes, változa­tos és szintes rendjét alakí­tották ki a tanfolyamok ve­zetői az évenként többszörö­sen ismétlődő alkalmakon, ami emlékezetes eseménnyé, élménnyé teszi azokat. Más­részt szinte csodával hatá­ros módon, ahogy ezt ugyan­csak az elnöklő püspök joggal állapíthatta meg — rövid 12 nap alatt a kötelező szakmai gyakorlat keretében — a kar­éneklésnek olyan művészi be­mutatóival készült fel az al­kalmi énekkar, amelyek a nagyünnepi istentiszteletek és az egyházzenei áhítatok lelki és zenei magasságaiba emel­ték a hallgatóságot. Ünnepi­vé tette az együttlétet végül, hogy megjelent azon a ha­zánkban tartózkodó vendé­günk, Horst Gienke greifswal- di püspök és felesége is. IGENLŐ VÁLASZ VOLT A ZÁRÓÜNNEPSÉG arra a kérdésre, amelyet a püspöki igehirdetés vetett fel Rm 12, 11 alapján, hogy a jelenlévők miképpen használták fel a rendelkezésükre álló időt, nem restültek-e el, nem fá­radtak-e el. nem vesztették-e kedvüket vagy pedig a Lélek buzdításának engedve az igyekezet, a törekvés, a mun­kába való magukat „bedobás” lendülete hatotta át a tanfo­lyam résztvevőit. A beérett gyümölcs jó ízét kóstolhatta az ünneplők népes serege, amelyért közel két. héten ke­resztül reggel 6 órától este Iá­ig fáradhatatlanul és lelkesen munkálkodott a 100 főnyi se­reg ujjait és lábait engedel­mességre szoktatva a tucat­nyi harmóniámon és orgonán, kutatva az öt párhuzamos sor, a kulcsok, előjegyzések és zászlók titkát, fület és szívet nyitva az énekek, korálelőjá- tékok és kórusok belső tartal­ma, üzenete előtt. Kiss János, a fóti Mandák Otthon vezető­jének jelentése a 70 gyüleke­zetből érkezet csapat munka- közösséggé formálódásáról most hiteles pecsétet nyert. MÁRIS JELEZTÜK EZZEL, hogy az ünnepség szoros kap­csolatban volt a munkával. A tanfolyam résztvevői, a ko­rábbi tanfolyamok egyik ál­dott gyümölcseként kiala­kult 12 tagú oktató gárda, a hivatalos vezetők mind azért vállalták ezt a megfeszített munkatempót, hogy az alapul szolgáljon a küldő, vagy útra- bocsátó gyülekezetek min­dennapi életében önként, há­lával és örömmel végzendő munka vagy másképpen szol­gálat jó végzéséhez. Ezért hangsúlyozta a már említett ige alapján. D. Káldy Zoltán püspök, hogy itt most kezdet­ről van szó, amit követnie kell, mint az egyház egész életében, a munkának. A szolgálatban való „tréningezésnek”, a tem­pós, ütemes, ritmikus gyakor- lásnak, amelynek célja az egész gyülekezet, az egész egyház, sőt azon túl Jézus Krisztus szolgálata. Ezt a munkát nem szabad abba­hagyni, vagy ebben ellustul­ni, hanyaggá válni — hang­súlyozta az igehirdető. AZ EGYHÁZI SZOLGÁ­LATRA KÉSZÜLÉS JELLE­GÉT. mi sem domborítja ki életteljesebben, mint hogy az elmúlt 12 nap hátterében szüntelenül ott volt az értel­mező, eligazító és elkötelező élő ige, ahogy erről Bohus Imre fóti lelkész beszámolt a jelenlevőknek. De ezt erősíti meg jő néhány lelkész, teoló­gus, vagy a teológiára készülő fiatal bekapcsolódása a tanfo­lyam felkészítő munkájába. Az ügy iránti lelkesedésük ar­ra is emlékeztet, hogy az egy­házi ének és zene, nemcsak adalék a gyülekezet istentisz­Jóbban kell értenünk „Az odafelvalókkal törődjetek” Kol 3, 2. Elhárító mozdulatot kell tennünk két irányba. Először is el kell hárítanunk azt a félreértést, mely önkénte­lenül adódik a fent és lent szavak hallatára. Fent a menny, lent a föld. A régiek minden aggály nélkül beszél­tek így, mert világképüknek ez a szemlélet hibátlanul megfe­lelt. Nekünk azonban már gon­dot okoz, mert igazat adunk a csillagászoknak, hogy tulaj­donképpen nincsen fent es lent. Azon fordul meg a do­log, ki honnan nézi a minden- séget. Oszladozni kezd azonban a fent és lent képzetével kapcso­latos homály, mihelyt rájöt­tünk, hogy már magában a bibliában sem puszta térbeli elhelyezkedésről tudósítanak e fogalmak. Mélyebb tartalmuk van. Az odafelvalók ott vannak, ahol a Krisztus van. Sehol sincs az írásokban kiszínezve az a világ, ahol a megdicsőült Krisztus ül az Atya jobbján. Csakis Krisztusra, az ő szemé­lyére és teljeshatalmú uralko­dására szegezik tekintetüket az apostolok. Ezzel beérik. Krisz­tus feltámasztása és megdiesőí- tése számukra valóság. Tanús­kodnak róla, hogy Isten ere­jéből történt mindaz, ami Ve­le történt. Hirdetik továbbá, hogy „az Isten erejébe vetett hit által” (Kol 2, 12) a földi gyülekezet is részesül ebben a „mennyei” valóságban. A keresztség beik­tat Krisztus testébe. A Fő és a tagok nem szakaszthatók el egymástól. Fontos mindmáig, hogy a tekintetben ne a tuda­tunkra vagy érzésünkre ad­junk, hanem higgyük Istennek rajtunk valósággal végbevitt cselekvését. vajon nem álomkép ez? El kell hárítanunk a másik aka­dályt is. Azt a természetünk­be beivódott vélekedést, sőt meggyőződést, hogy ami elrej­tett, az nincsen. A földiek meg­foghatók. kezünk ügyébe es­nek, rendelkezünk velük. Ez hát az egyetlen valóság. Ami láthatatlan, az valójában nin­csen. Ingasson meg bennünket e felfogásunkban egy szemernyit az a tény, hogy sok minden megvolt már évezredekkel vagy évmiliókkal ezelőtt, amit az utóbbi száz év alatt fedez­tek fel a tudomány emberei. Még mennyi láthatatlan lesz láthatóvá a történelmi fejlő­dés során! Igaz, valamiben sántít ez a hasonlítás. A mi „Krisztussal együtt elrejtett életünk” ugyanis nem tartoz­hat még hosszú távon sem azokhoz az elrejtett dolgokhoz, amiket emberi ésszel egykor fölfedeznek. Amikor Krisztus, a mi életünk, megjelenik s ve­le együtt megmutatkozik a mi addig őbenne elrejtett életünk <4 v), az már az új ég és új föld világa lesz. Addig hitben járunk, nem látásban, Űj éle­tünk a Krisztusban annyira el­rejtett, hogy sokszor nemcsak mások nem tudják regisztrálni jeleit, de magunk se látjuk. És mégis! Már most gyümöl­csöt kell hoznunk, egyre töb­bet. Nem rajongás a hitünk. Krisztus ugyan láthatatlan „odafent", de nem tétlen „ide- lent”. A Leikével vezérel. Az odafelvalókat keresni, velük törődni azonos azzal, amit Pál így mondott: Lélek szerint jár­ni, vagy: az embert levetni és az újat felölteni. Olvassuk csak végig fejezetünket: meny­nyi józan erkölcsi intéssel, buzdítással van tele rakva! Az odafelvalókkal való törő­dés irányt ad életünknek. Ha életünk súlypontja Krisztus­ban van, akkor az ő indulatá­val, „mennyei” érzülettel já­runk s földön az emberek kö­zött. Nem törődni a földiekkel tehát annyi mint nem önző ön­magunknak élni, hanem Krisztus szeretetével szeretni. És persze várni őt. Scholz László teleti életéhez, hanem szerves, elengedhetetlen része annak. A kántorképzés szolgálatát irányító püspök joggal és ok­kal hívta fel a figyelmet ar­ra, hogy a kántor nem füg­getlenülhet a gyülekezettől, legragyogóbb „brillírozása” is hiábavalóvá válik, ha az em­berek nem érzik belőle a megfeszített és feltámadott, a szolgáló, a világot szerető Jé­zusról való bizonyságtételt. AZ EGYHÁZI ÉNEK IRÁNTI SZERETET, az egy­házi zenéért érzett felelősség marad Gienke püspök és fe­lesége egyik leghatározottabb emléke is magyarországi láto­gatásukról, ahogyan erről fel­szólalásában szólott. A falusi gyülekezet és a kántori szol­gálatra készülő javarészt fia­talokból álló itteni „gyüleke­zet” bátor örvendező, Istent dicsérő éneke elkíséri őket hazájukba, mint egyik bizony­sága annak, hogy Istennek élő egyháza van Magyarországon. Valamennyien, akik az „aratók örömében” osztozhat­tunk. ahogy Trajtler Gábor orgonaművész lelkészünk, a tanfolyam zenei vezetője zá­rószavában mondotta, úgy éreztük, hogy ezekért a szép gyümölcsökért érdemes részt vállalni a vetés fárasztó, de sokakat gazdagító szolgálatá­ban. M. Gy. Pittsburgh Köszöntjiik Sólyom Jenőt Evangélikus Országos Le­véltárunk vezetője, dr. Sólyom Jenő ny. teológiai tanar — Kolozsvár szülötte — július 25-én töltötte be 70. életévét. E sorok írója az egykori tanít­vány hálájával és a mai mun­katárs szeretetével veszi kezé­be a tollat, hogy őt lapunk széles olvasóközönsége előtt köszönthesse. KÉT KÉP VILLAN ELÉM a köztiszteletben álló tudós ju­bileumán, egy a múltból, egy' a jelenből. Az elsőt fényképalbumom­ban is őrzöm többi egykori professzorom társaságában: ,a katedrán, 16. századi térkép előtt állva Luther hazai hatá­sáról és első evangélikus hit­vallásainkról magyaráz hall­gatóinak. Szinte jelképes ez a pillanat: a soproni, bázeli, majd erlangeni évek után az egykori Fasori. Evangélikus Gimnáziumban hitoktató fia- taL tanár 1933-ban Fakultá­sunkon tett doktorátusának „Luther és Magyarország” volt a tárgya: ezzel a nyomta­tásban is napvilágot látott je­lentős művel tette nevét bél­és külföldön egyaránt ismertté. Egyetemi, majd teológiai aka­démiai tanárként 1938-tól ke­rek két évtizeden át végzett professzori munkáiét is első­sorban a 16. század lutheri re­formációjának alapos tudomá­nyos feldolgozása és tovább­adása jellemezte. A korabeli egyházi szakfolyóiratokban és néplapokban írt több száz ta­nulmányát és cikkét mind ez a pontos és alapos tárgyilagos­sággal párosuló személyes ügy­szeretet hatotta át. Ma is ko­rát meghazudtoló frisseséggel ír új kutatásainak eredményei­ről az Irodalomtörténeti Köz­lemények. a Magyar Könyv­szemle és több más tudomá­nyos folyóirat hasábjain. A MÁSIK KÉP leikészi ka­runk es a kutatók előtt is bi­zonyára maradandó benyomást kelt: Üllői úti Levéltárunk ab­lakán át hétfő reggeltől szom­bat délig áttetszenek (ehér ha­jának, poros akták fölé hajló tejének kontúrjai. Másfél évti­zede rendezi egyházunk e je­lentős gyűjteményi ágának 450 év óta gyűlő becses iratait. Előbb Mályusz Elemér pro­fesszorral, majd egyedül vé­gezte 'el, többek között azt a felbecsülhetetlen értékű mun­kát, hogy az addig is ott őr­zött anyag rendezésén túl az egyházmegyékből begyűjtse, rendszerezze, csomónként, kü- tegenként jegyzékelje és ku­tatásra alkalmassá tegye egy­házi iratanyagunkat. Talán sejtet valamit ebből az önfel­áldozó, piszkos, poros és nem látványos munkából az az adat, hogy a túlnyomórészt nyitott állványokon és szekré­nyek polcain elhelyezett ira­tok mennyisége ma mintegy hétszerese annak, amit hazánk felszabadulása előtt itt őriz­tünk: az akkori 100 folyómé­terhez képest ma közel 700 fo­lyóméter! Nagyobb elismerés nem illethet egy nemzetközi és országos tekintélyű tudóst, mint az, amit áldozatos mun­kájának köszönhet egyháza: a lelkiismeretesen begyűjtött és raktározott anyagnak mintegy 90%-a végleges rendben áll a kutatók és az utókor rendel­kezésére. A nemzetközileg elismert Luther-kutatót és a közegyhá­zunk által is megbecsült levél- tárvezetőt — aki nagy refor­mátorunk eredeti végrendele­tének is őre — e kettős hivatá­sában tisztelő szeretettel kö­szöntjük és Isten gazdag áldá­sát kérjük életére. Dr. Fabiny Tibor Segédlelkész-áthelyezések a Déli Egyházkerületben D, Káldy Zoltán, a Déli Egy­házkerület püspöke az alábbi segédlelkészeket helyezte át: Ribár János budapest-pest- erzsébeti segédlelkészt Monor- ra. Bízik László budapest-zug- lói s. lelkészt Budapest—Deák téri gyülekezetbe. az idén végzett segédlelké­szek közül Roszik Miklóst a Budapest- pesterzsébeti, Zelmann Pált a balatonszár­szói. Mátrai Marianna — lelkészt munkatársat a pécsi gyüleke­zetbe helyezte. Balogh András a Déli Egy­házkerület Püspöki Hivatalá­ba nyert beosztást. Tóth Ildikó lelkészi munka­társat a püspök átengedte az Északi Egyházkerület kötelé­kébe. AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK Az Egyesült Államok leg­nagyobb evangélikus egyháza, a 3,1 millió egyháztagot szám­láló Evangélikus Egyház Amerikában (Lutheran Church in America) elnök­püspökévé újraválasztották augusztus közepén további négy évre Dr. Robert J. Mar­shall elnököt. Marshall elnök­püspök 1971 nyarán járt ha­zánkban és látogatta meg egyházunkat, (lwi) Az egyházi vezetők helytállása Chilében A Magyar Távirati Iroda híradása szerint augusztus 30-án a chilei egyházi vezetők, Raoul Silva Henriquez római katolikus bíboros, Helmut Frenz evangélikus püspök, Vasquez del Valle metodista püspök és Angel Kreiman rabbi kérelmet intéztek a chilei katonai vezetőkhöz és ebben azt követelték, hogy vesse­nek véget az országban bevezetett rendkívüli állapotnak. A NÉGY EGYHÁZI VEZETŐ ezenkívül amnesztiát követelt valamennyi bebörtönzött számára, akit politikai vagy társadal­mi okok miatt tartanak fogva. A chilei hivatalos sajtó „szemtelenségnek” minősítette a fel­hívást és csodálkozását fejezte ki azon, hogy a chilei római ka­tolikus egyház nem akar hivatalos hálaadó misén megemlékez­ni a tavaly katonai puccsal eltávolított, Allende-vezette Népi Egység kormánya megdöntésének első évfordulóján. A véieskezű chilei katonai vezetők és az egyházak közötti fe­szültség visszanyúlik a puccsot követő első egyházi intézkedé­sekre. A chilei egyházak ökumenikus összefogással segélyszer­vezetet alakítottak és a nemzetközi egyházi szervezetek segítsé­gével próbálták külföldre segíteni a puccs idején Chilében tar­tózkodó és ott addig menedékjogot élvező mintegy 13 ezer más dél-amerikai országból származó menekültet. A Fernando Ariz- tia katolikus és Helmut Frenz evangélikus püspökök által veze­tett bizottság munkája nem volt könnyű, hiszen március ele- I ión a katonai junta emberei letartóztatták es kihallgatták Frenz j püspököt és két lelkésztársát. AZ EGYHÁZAK VILAGTANÁCSA CHILEI SEGÉLYPROG- I RAMJA számára a tagegyházak 1,1 millió dollárt adtak össze, • sikerült az egyházaknak több ezer emberen segíteni. Ugyan- j akkor jelentkeztek az ellentábor hívei is. j Az egyes egyházakon belül támadásba indultak a katonai ve- j zetők támogatói a haladó szellemű és segíteni kész főpapok el­len. így a chilei Evangélikus Egyház több lelkésze és gyüleke­zeti vezetősége rendkívüli gyűlésen, zsinaton követelte Frenz I püspök lemondását és a segélyakciók beszüntetését. A „mada­rat tolláról, embert barátjáról” közmondás alapján ítélve a helyzetet akkor értjük meg, ha figyelünk arra. ki volt az, aki üdvözölte a chilei katonai vezetőket egyházi részről. A hírhedt amerikai „Mártíregyház-segélyakció” vezetője, a szélsőjobboldali Richard Wurmbraná volt az, aki Pinochet tá­bornoknak. a junta vezérének üdvözlő táviratot küldött „a sza­badságnak az ateista zsarnokság fölötti győzelme” alkalmából, és a véreskezü chilei katonai kormányzatot mint „példa más népek számára, akiket a vörösök leigáznak”, köszöntötte. A MOST MEGJELENT EGYHÁZI PETÍCIÓ ALÁÍRÓI vi­szont tudják, hogy Wurmbrand megállapításai ellenére Chilé­ben ma kegyetlen terror uralkodik. Emberek ezreit tartják bí­rói ítélet nélkül börtönben és táborokban, az előző kormány, a Népi Egység Allende elnök által vezetett haladó politikai és gazdasági intézkedéseit visszacsinálták. Azaz újra az amerikai részvénytársaságok lettek urai és kizsákmányolói Chile termé­szeti kincseinek, a földet kapott nincstelenektől újra elvették a megélhetést jelentő alapot. A római katolikus püspöki konfe­rencia április végén Punta de Tralca városában tartott ülése is elítélte az országban uralkodó „bizonytalanságot és félelmet”. Henriquez római katolikus bíboros, aki Santiago székesegyhá­zában húsvét ünnepén tartott prédikációjában élesen támadta a kormányt, bejelentette, hogy a kapott több gyilkossági fenye­getés miatt csak kísérettel mer a nyilvánosság előtt mutatkozni. Szeptember 11-én egy éve már. hogy amerikai segítséggel a chilei katonai vezetők erőszakos puccsal magukhoz ragadlak a hatalmat, megölték a törvényesen választott elnököt, Allendet és a szegénység, nyomor, kizsákmányolás és elnyomás elleni erőszakmentes chilei kísérletet vérbe fojtották. ÖRÜLÜNK ANNAK, hogy az egy éve tartó terror és megfé­lemlítés ellenére is akadtak bátor egyházi vezetők, akik föl mer­ték emelni a szavukat az országban uralkodó állapotok ellen. Ez az a magatartás, amit az egyház prófétai, előre mutató szol­gálatának szoktunk nevezni! Az ökumenikus összefogás, a chi­lei egyházak, a vallásos és hivő emberek jóakaraté együttes tö­rekvései azonban most legfeljebb csak enyhíthetik a chilei nép szenvedéseit. A megoldás az lenne, amit az Allende-féle Népi Egység kormánya mutatott: igazságosabb társadalom fölépíté­se, az Egyesült Államoktól való gazdasági és politikai függés és ezzel összefüggő kizsákmányolás megszüntetése. A chilei hatalomátvétel, Allende meggyilkolása évfordulóján világszerte újra tiltakoznak a szolidaritási bizottságok, a köz­vélemény képviselői. A tiltakozások sorában fölemeljük mi is a szavunkat, magyar evangélikusok és Chile sokat szenvedeti népének szabadságot kívánva ítéljük el a katonai junta kegyet­lenkedéseit és önkényeskedéseit. Testvéri együttérzésünkről biztosítjuk a chilei egyházi vezetőket és a kormányhoz beadott petícióikat támogatjuk és követeljük mi is, hogy szüntessék meg a Chilében bevezetett rendkívüli állapotot, adjanak am­nesztiát a bebörtönzött és sokszor megkínzott politikai foglyok­nak. Ií’j. Harmati Béla Egyhastörténeti ssakkonferencia Debrecenben A Debreceni Református Teológiai Akadémia augusztus 26—30. között dr. Bakos La­jos püspök elnökletével és dr. Makkai László professzor ve­zetésével egyháztörténeti szak- konferenciát rendezett. Ennek keretében a Teológiai Dokto­rok Kollégiumának egyháztör­téneti szakosztálya is ülést tar­tott és határozatokat hozott. Egyházunk részéről jelen volt és felszólalt dr. Fabiny Tibor professzor. A konferencia délutánján a Református Gyűjteményi Ta­nács rendezésében új kiállítás megnyitására került sor a Kol­légium Nagykönyvtárában: Bottyán János 180 hazai pro­testáns vonatkozású éremgyűj­teménye, valamint Nagy Dezső 420 ex libiris-e került szép ren­dezésben az érdeklődő debrece­ni nagyközönség elé. A kiállí­tás előreláthatólag februárig marad nyitva. Munkacsoportot hívott össze a Keresztyén Bé­kekonferencia Nemzetközi Tit­kársága Prágába, augusztus 24—26-ra. Ez alkalmanként ki­egészült a helyi „stáb” és az észak-amerikai egyházi veze­tőkkel folytatott megbeszélé­sek egyes tagjaival. A 8—10 fős csoportban csehszlovák, indiai, kelet- és nyugatnémet, lengyel. USA- és szovjetunió­beli egyházi munkatársak mel­lett magyar részről D, dr. Pá- kozdy László Márton budapes­ti református teológiai profesz- szor és dr. Bodrog Miklós rá­kospalotai lelkészünk vett részt időszerű állásfoglalások meg­vitatásában és kidolgozásában. A fő téma az Egyházak Világ- tanácsa jövőre tervezett köz­gyűlésének anyaga volt, de alaposan megbeszélték — ré­szint kisebb csoportokban — az Európai Egyházak Konfe­renciájának, továbbá az ENSZ napjának és az emberi jogok­nak problematikáját is. Mun­kájuk eredményét a Nemzet­közi Titkárság rendelkezésére bocsátották további kidolga- zás és közzététel végett. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents