Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-08-25 / 34. szám

I XXXIX ÉVFOLY AM. 34. SZÁM 1974. augusztus 25. Ara: 2,— forint Emberek, vigyázzatok egymásra! Kezdetben azt hittem, csak a nyugati országutak csataterek, ahol hadüzenet nélkül legalább annyi ember esik áldozatul naponta, mint egy „átlag háborúban”. Hétvégeken, amikor a városokban minden oldalról hosszan, türelmetlenül kígyóz­nak az autósok, akkor vannak a nagy ütközetek. Hátborzongató képriportokat láttam kiterített holttestekről, egymásba fúró­dott és a felismerhetetlenségig izétroncsolódott gépkocsikról. Azt hittem, a Nyugat betegsége marad ez, az Autobahnok, autósztrádák elkerülhetetlen végzete. Aztán ez a „betegség” lassan beszivárgott hozzánk is. Az elmúlt napokban az a hír jutott fülembe, hogy a vonatkozó hétvége után négyszáz gép­kocsi nem vesz részt a forgalomban. Ez a szám fejezte ki a hét végének fekete krónikáját. Mi lehetett a számok mögött, túl az anyagi károkon? Mert hiszen ezek a gépkocsik nem „pilóta nélküli repülők”. Emberek ültek bennük, családok, gyerme­kek. a szülök szemefényei. ÁZ ORSZÁGUTAK TRAGÉDIÁI, katasztrófái nem sorssze­rű események. Nem a „végzet” szól az emberek életébe, ami­kor halálos gázolás történik, vagy súlyos karambol következ­tében véresen mászunk ki az összegyűrődött bádogszekrény- böl. Ebben az összefüggésben nem szólhatunk arról, hogy a „sorsát senki el nem kerülheti”, „Isten így akarta befejezni a szerencsétlen életét.” Nem mondom hogy teológiailag nem okoz problémát a megnyugtató válasz kialakítása de azt érez­zük, hogy ebbe a kérdésbe Istent belekeverni, egyszerűen bűn. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy hányszor, a csodá­val határos módon menekül meg az ember, és hogy itt mikép­pen érvényesül az — „őriző angyalod vigyázott rám” — isteni beavatkozás. EGYSZÓVAL AZ ORSZÁGÜT IS teológiai kérdésünkké lett, és egyre inkább azzá lesz, és azért, mert a teremtmény ember rálépett, használja és itt vizsgázik minden pillanatban ember­ségéből, de mondhatnánk, mi keresztyének hitünkből is. AZ ORSZÁGOT MINDENKIÉ. A szakkifejezés szerint „köz­út”. Világos, hogy már pusztán ez a kifejezés is jogokat ruház ránk. Jogosan lépünk az aszfaltra, jogosan használjuk jármű­vünkkel, jogosan közlekedünk rajta. Az is természetes, hogy a közút használata kötelességekkel jár. (Pontosan úgy van ez, mint az állampolgár esetében az államban.) A jogok és köte­lességek együtemű vállalásával közlekedünk. Jogosítvány, ti­lalmi táblák, korlátozások kötelességeinkre hívják fel a figyel­met. Mindezt pontosan tudjuk. De a szabályokon belül, műszerekkel ki nem mutathatóan is vissza lehet élni a jogokkal és kötelességekkel. A tragédiák többsége innen ered. Vegyük pl. a következő esetet. Személyi tulajdonomat képező gépkocsimat — ha nincs korlátozás — jogom van olyan sebességgel vezetni, amilyennel akarom. Tör­ténjék itt legkisebb műszaki hiba, figyelmetlenség, önmagam számára idéztem elő súlyos balesetet. Jobb esetben árokba bo­rulok, rosszabb esetben az országút, menti fa oltja ki életemet, s variálhatjuk úgy a kérdést, hogy áttérek az úttest másik oldalára és a szembe jövő jármű utasainak életét kockázta­tom. Íme, hová vezethet a jogom! De vegyünk egy másik pél­dát. Jogom van alkony után az országúton poroszkálnom. A gépkocsinak is. Mindkettő egyenlő joggal használja az ország­utat. Csak egy pillanatra van viszont szükség, hogy mondjuk egy szemközt jövő jármű fénye a figyelmet elvonja (nem is szükséges elvakítani), máris halálos gázolás történik. PÉLDÁK SZÁZAIT lehetne felsorolni. De a leggyakoribb esetek hasonlóak példáinkhoz. A megítélés, az igazság kiderí­tése a bíróság feladata. De van egy másik feladat, amely a miénk, a közlekedő társadalomé. Ez pedig az emberélet szent­sége, a mélyen megfontolt felelősség, a tapintat, az udvarias­ság. Azt hiszem, mindegy, minek nevezzük, de értjük és ez a lényeg. Vagyis úgy üljünk a gépkocsi volánja mögé, azzal a tudattal kezeljük gépünket, hogy emberéletek kormánykere­két tartjuk, sebességváltóján nyugtatjuk kezünket. Amelyik pillanatban felbőg a motor, hangjába gyermekkacaj, mun­kásdal, öregek sóhaja, nyögése vegyül. A halkan zümmögő motor zajából — figyeljük jól meg! — emberi hangok szűrhe­tők ki. Ha így ülünk a volán mellé, más a felelősségünk és viszonyulásunk a közlekedési jogok és kötelességek tekinteté­ben. DE NEM LEHET SZÚ NÉLKÜL HAGYNI azt sem, hogy a kormány kér eket forgató kezek emberi kezek. A vezető alá rendelt jármű gép, amely bizonyos feltételek mellett engedel­mes eszköz. A feltételeket ismerve, a vezető embertársam ér­dekében kell nekem is a jogokkal és kötelességekkel úgy gaz­dálkodnom. hogy az ő munkáját elősegítsem. De kifejezhet­ném durvábban így is magamat, hogy börtönbe ne juttassam őt. Olvastam, hogy egy gépkocsivezető az úttestre lépő gyer­mek miatt halálra zúzódott egy villanyöszlopon. Hősies tett volt. De nem mindenkor van gyermekről szó. Kerékpárosok, szekerek, gyalogosok, rosszul vagy egyáltalán nem kivilágított járművel nemcsak tulajdon életüket kockáztatják, de börtön­nel legalább azt a vezetőt, akinek semmi szándékában nem állt gázolni. Békéscsaba és Kondoros között jöttem, egy este. A nagy forgalom miatt igen lassan. Szerencsémre. Amikor ösztönösen megálltam, előttem az úttesten, majdnem a felező sávnál „pillangózott” egy kerékpáros. Hátul egy gyermek, a vázon felesége ült. Hárman! Világítás nélkül, az úttest köze­pén! Ha gázolok, három ember életét olthattam volna ki. A bíróság esetleg felmentett volna, de életem végéig lelkiisme­retem börtönében sínylődhetnék. Szerényen kérdem, helyes volt az egész család életét tgv vásárra vinni? PERSZE, TUDOM, ELLENKEZŐ PÉLDÁKAT IS lehetne felhozni. Amikor előzésben van a jármű — ez a legveszélye­sebb művelet — és én élek jogommal. Saját térfelemen va­gyok. teherjármű fut alattam. Nevetve lépek a gázpedálra. Látom, hogyan verejtékezik és küzd lefulladó motorjával a „bűnös”. Szép lassan „behúzok” a felező sávig, eddig jogosan enyém az országút. A tragédia elkerületetlen, és nincs bíró­ság, amely engem elítélhetne. Minden szabályos volt, de két- három életet kioltottam embertelenségemmel. Milyen ezek után a lelkiismeretem? Ugye, e néhány sorból is érzékeljük, milyen bonyolult köz­ügy a közlekedés. Az országúton emberségből, és mi keresztyé­nek hitünkből is vizsgázunk minden pillanatban. Zárószóként álljon itt a közlekedés legfontosabb, sajnos íratlan szabálya: „emberek, vigyázzatok egymásra!” Dr. Rédey Pál Számadás az egyházmegyékben Reménységgel és derűvel A Győr-soproni egyházmegye közgyűlése Érettségi találkozók és turis­ták váltakozó forgalma népesí­ti be a soproni hatalmas tem­plomot nyaranta. Ilyenkor több a nyaraló-látogatóknak szóló orgonajáték ebben a hűvös csendben, mint az istentiszte­let. Ebben a nyári forgalom­ban gyűlt össze a györ-soproni egyházmegye közgyűlése június 25-én. Nézem az oltárt, ezt a pom­pás barokk, Bécsújhelyből származó műkincset, amiről turistáknak mesél a vezető ér­dekességeket. Most sokkal in­kább lekötnek az oltár cirá­dái, s míg hallgatom D. dr. Ottlyk Ernő püspök közgyű­lést nyitó igehirdetését, a ci­rádák hozzáidomulnak a hal­lott szavakhoz, a törvény és evangélium prófétai megszólal­tatásáról szóló igehirdetéshez. Paragrafust mintáz az egyik diszítés, a másik E betűt, a tör­vény és evangélium jelképe­ként. Nem szól róla, de szinte hordozzák a szavak az oltárt, templomot, s ami több hordoz­zák a szavak a falakon kívüli életet, amiről szólnak is. MINT MINDEN KÖZGYŰ­LÉSNEK, jelentős kiemelkedő tartalma ennek is az esperesi jelentés, Weltler Rezső teoló­giailag jól átgondolt és a szó igazi értelmében szellemesen fogalmazott előterjesztése. Stí­luséhoz illő szellemes szópárok ölelkeznek benne, mint már megjelölt témájában is: az egyház jövője és a jövő egyhá­za. Szellemes ellentétpáraihoz tartozik az is, hogy reménység­gel. derűvel és felelősséggel szólt arról, amit mások sokszor borúlátóan értékelnek. „Nem a külső körülmények megválto­zása, a korábbi privilegizált helyzet esetleges megszűnése teszi az egyházat kicsiny nyáj­já, csupán leleplezi és napvi­lágra hozza teljes egyértelmű­séggel a gyülekezet tényleges kicsiny voltát.” „Az egyház nyilvánossági igénye nem le­het korlátlan igény a nyilvá­nosságra.” Ám kincse és ereje éppen valami kicsinek látszó- bau van: az evangéliumban. „Ez a kincs egyre kisebb lesz, ha megkíséreljük elrejteni és védeni. Viszont hihetetlenül megnövekszik, amint felvált­juk aprópénzre.” S HOGY EZ MIKÉPPEN TÖRTÉNIK, arról a nagykorú- sodott világbcin élő laikusok szolgálatát értékelve szólt „Mennél jobban differenciá­lódnak az ipari társadalom problémái, annál nehezebb lesz a csupán teológiai művelt­séggel felvértezett ember szá­mára, hogy azokhoz szaksze­rűen, értelmesen hozzászóljon, vagy etikai tanáccsal segítsen. Többek között ezért is kelle­nek a laikusok, a hivő, bitoliás evangélikus világiak” —akik­ben Weltler esperes a jövő egy­házának és az egyház jövőjé­nek egyik zálogát látja. „A ke­resztyén ember nem a világ­ból kiemelt valaki saját leike ápolására... Ha jó szolgálattá lesz az élete a legkülönbözőbb helyeken és helyzetekben be­csületes munkájával, hűségé­vel, helytállásával és áldozat- vállalásával Isten dicsőségét hirdeti a világban. Ennek az életnek van vonzása. Olyan magatartást kell tanúsítanunk a világban, ami Krisztus jelen­léte tudatában vállalható.” AZ ESPERES JELENTÉSE imponáló reménységgel szólt az egyházmegye örömeiről és gondjairól, nagy összefüggé­sek ható erejéről és apró dol­gok jelentős kihatásairól, az igehirdető szolgálat méreteiről, az egyház társadalmi szolgála­tának területeiről és jubileu­mairól. A vendég, aki nyári üdülésének napjait üdítette az­zal, hogy részt vett a közgyű­lésen, üdítő hatással hallgatta a közgyűlés további tárgyso­rozatában azt a lelkes hozzá­állást, amit a „legsabló-nosabb” pontok értékelésénél is érzett, mint például a személyi válto­zások felsorolásánál az ember szolgálatának megbecsülő érté­kelését, vagy a soproni egyházi pihenőotthonról, a Zerge úti kicsiny szeretetintézményük- ről szóló előterjesztéseket. A REMÉNYSÉGGEL, ÉS DE­RŰVEL telt közgyűlés emlé­keibe csak ma vegyülnek szo­morú szálak. Akkor még nem tudtuk, amit e sorok leírásakor megdöbbentőn kell közölnünk, hogy a közgyűlést kedves köz­vetlenséggel megnyitó elnök­nek, Sátory Vilmosnak ez volt Egyházunk vendégei utolsó egyházi szolgálata. Ked­ves alakját, a hit erejétől biz­tos szerény mosolyát, biztató mozdulatait nem láthatjuk töb­bé: Ura váratlanul hazahívta a soproni gyülekezet s a győr- soproni egyházmegye felügye­lőjét, az országos presbitérium megbecsült tagját. Augusztus 13-án temették a Budapest- Farkasréti temetőben Weltler Rezső esperes, püspökhelyet­tes és D. Koren Emil esperes szolgálatával. Fátyolon át a hit bizodalma utolsó vágyódása a vasárnapi istentiszteletre me­netel volt. K. E. Szolgálunk egyházunkban és népünk között A Kelet-békési egyházmegye közgyűlése Péter-Pál napja a legtöbb emberben felidézi a legszebb, de egyúttal a legnehezebb nyári munkát, az aratást, mely rendszerint e nap táján kezdődik. Péter-Pál napján — 1974. június 29-én — Békés­csabán is „aratási hangulat­ban voltunk együtt, a békés­csabai egyházközség központi tanácstermében, ahol a Ke­let-Békési Egyházmegye tar­totta rendes közgyűlését. HÁROM ESZTENDŐ ESE­MÉNYEIT, örömeit és gond­jait, eredményeit és vesztesé­geit kötötte „kévébe” a köz­gyűlés, elemezte és értékelte az esperesi jelentés. A közgyűlés elején fájdal­mas eseményre emlékeztünk: dr. Péterfy Gábor egyházme­gyei felügyelő korai halálára. „Dr. Péterfy Gábor beszédei­ből és megnyilatkozásaiból is­mételten kitűnt, hogy jól is­merte és magáévá tette egy­házunk teológiai látásait, a diakóniai teológia útját” — mondotta megnyitó beszédé­ben Gábor István egyházme­gyei felügyelő helyettes. A közgyűlésen szép szám­mal vettek részt a gyülekeze­tek küldöttei. Vendégeink is voltak, közöttük Fodor Ott- már, a Csongrád-Szolnoki Egyházmegye esperese. MEKIS ÁDÁM ESPERES JELENTÉSÉNEK elején Zsid 10, 39 alapján hangsúlyozta, hogy „Isten bennünket ke­resztyéneket és gyülekezete­ket olyan helyzetbe állított, ahol megállásnak, visszahú­zásnak helyé nincs. A félsza­badulás óta eltelt csaknem 30 esztendő alatt voltak, akik aggodalmaskodtak, vagy fél­tek az előrelépéstől, s inkább szerettek volna megállni, vagy a múltba visszahúzódni. Tud­juk, hogy az elmúlt időszak nem őket igazolta, hanem azo­kat, akik mertek bátran elő­remenni és az új. töretlen úton elindulni. „A hit embe­rei vagyunk, a hit adott erőt eddigi szolgálatainkhoz. En­nek az erejével szeretnénk a jövőben is szolgálni egyhá­zunkban és magyar népünk között”. Áz esperes jelentésének el­ső részében néhány kiemelke­dő évfordulóról emlékezett meg. Méltatta egyházunk 450 éves jubileumát, az Egyez­mény megkötésének —, Nép- köztársaságunk Alkotmányá­nak —, a békemozgalom —. s az emberi jogok deklarálásá­nak 25. évfordulóját és Petőfi Sándor születésének 150. év­fordulóját, AZ ÜNNEPI MEGEMLÉ­KEZÉS ŰTÁN — az esperesi jelentés második részében — a mindennapi, ha úgy tetszik hétköznapi teendőkét és fel­adatokat vázolta az esperes. Ezeket egy szóban lehet össze­foglalni: szolgálat. A szolgálatra Jézus Krisz­tus rendelte egyházát. Az ő példája nyomán, a tőle kapott erővel lehet és kell szolgál­nunk hazánkban, társadal­munkban — mondotta Mekis Ádám. Az országos egyház helyze­tének és szolgálatának, vala­mint külkapcsolatainak váz­latos ismertetése után részle­tesen vizsgálta az esperesi je­lentés az egyházmegyében és annak gyülekezeteiben folyó munkát, Statisztikai adatok segítségével elemezte a gyü­lekezetek lelki és anyagi helyzetét. Ebből kiderült, hogy rendkívül sok igehirdetési al­kalom van egyházmegyénk­ben. Éppen ezért nagyon fon­tos, hogy a lelkészek jól pré­dikáljanak. „Prédikáljunk mindig egyszerűen, világosan, egyértelműen és időszerűen, akár a bűnbocsánatról, akár a mindennapi kenyérről. Legyen szemünk a problémák meglá­tására és legyen szívünk azok orvoslására.” AZ EGYES GYÜLEKEZE­TEK között a közös hit elle­nére jelentős különbségek vannak mind a lelki élet mind az anyagiak terén. Míg egyes gyülekezetekben példás az áldozatkészség, más gyü­lekezeteknek előre kell lép­niük e téren. „Nincs okunk, hogy pesszimizmussal tekint­sünk egyházunk, vagy gyüle­kezeteink jövőjére, különösen akkor, ha a hit bátorságával lépünk előre, s józan realitás­sal tekintünk arra a szolgálat­ra, amit Isten jelölt ki szá­munkra”. A közgyűlés meghallgatta az egyes munkaágak vezetői­nek jelentéseit. Ezek sorában a Gyülekezeti Segélyre és a diakóniai munkára fokozott érdeklődéssel figyelt és örömmel vette tudomásul, hogy a gyülekezet ez iránvú felelőssége állandóan növek­szik. A közgyűlés felterjesztéssel fordult a Déli Evangélikus Egyházkerület közgyűléséhez, hogy az új országos énekes­könyv szerkesztésének ügyét sürgesse meg. A közgyűlés egyházmegyei főjegyzővé Táborszky László békéscsabai igazgató-lelkészt, egyházmegvei jegyzővé pedig Povázsay Mihály békéscsabai lelkészt választotta meg. Az egyházmegyei közgyűlés munkája aratáshoz hasonló nagy és szép munka volt. Táborszky László KBK küldöttség az ENSZ népesedési világkonferenciáján TANZANIA Az Egyesült Nemzetek Szö­vetsége Románia fővárosában, Bukarestben rendezi meg augusztus 18—30. között a vi­lág népesedéséről, az emberi­ség fejlődéséről és növekedé­séről szóló világkonferenciá­ját. Az egyes tagállamok hi­vatalos képviselőinek tanács­kozása mellett a különböző társadalmi.' tudományos és vallási szervezetek részvételé­vel megrendezik az ún. Népe­sedési Világfórumot. E fórum munkájában a Keresztyén Békekonferenciát 8 ország, 4 földrész egyházaiból váloga­tott 9 tagú delegáció képvise­li. A delegáció tagjai között hazánkat Adorján József, bu­dapesti református esperes és ífj. Harmati Béla. Teológiai Akadémiánk előadója képvi­seli. A Tanzániai Evangélikus Egyház északkeleti egyházme­gyéje új püspökévé, az Usam- bara-Digo Evangélikus Egyház első színesbőrű vezetőjévé Se­bastian Kolovoa lelkészt iktat­ták be július 28-án Mlalolo- ban. Az Usambara-Digo Evan­gélikus Egyház a Tanzániai Evangélikus Egyház egyik ré­sze és a nyugatnémetországi Egyesült Evangélikus misszió (Bethel Misszió) munkája nyomán jött létre. A Tanzáni­ai Evangélikus Egyháznak ke­reken 610 ezer tagja van és magába foglalja, mint egye­sült egyház a különböző misz- sziók munkája nyomán az or­szágban keletkezett evangéli­kus egyházakat. Az egyesült egyház vezetője Dr. Stefano R. Moshi püspök Arusha vá­rosában, aki az északi egyház- kerület püspöke is. (epd-west) Dr. Carl ff. Mau a l VSZ új főtitkára A Lutheránus Világszövet­ség Végrehajtó Bizottságának Northfieldben (USA) tartott ülésén július 25-én Dr. Cári H. Mau amerikai lelkészt vá­lasztották meg a Világszövet­ség új főtitkárává. Dr. Andri Appel eddigi főtitkár októbei 1-től hazájának, a franciaor­otÓ rfi TT.l -rét T .r\+oT*i r» Cfi ír Evangélikus Egyháznak elnöki tisztét veszi át. Az új főtitkár 52 éves és a legutóbbi két év­ben az amerikai egyesült álla­mokbeli evangélikus egyházak nemzeti bizottságának főtitká­ra volt. előtte pedig 8 éven ke­resztül a Világszövetség genfi központjában tevékenykedett, mint főtitkár-helyettes. (Iwi) Dr. Ernst Eberhard egyház­tanácsos, az NSZK-beli Evan­gélikus Egyházak Világszol­gálatának vezetője és Walter Hirschmann, a Martin Luther­Rirnri fofitkára ppvhá7iink- vendégeiként július végén- üdülés céljából egy hetet Ba­- latonszárszón töltöttek. Talál- '• koztak és megbeszélést foly­tattak D. Káldy Zoltán és D. ; dr. Ottlyk Ernő püspökökkel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents