Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-08-11 / 32. szám

\ Mezei virágot szedtem szép csokorba... (1) A Szerkesztőség címére beküldött versekről Hosszú éveiken át az Evan­gélikus Életben megjelent versek tekintélyes hányadát olvasóink írták. Ez egyrészről nagyon örvendetes tény, más­részről viszont nagy gondot is jelentett a mindenkori szer­kesztőnek, mert a beérkezett vérsek művészi értéke, tormai és tartalmi mondanivalója egyenetlen volt, nagy volt az egyes versek között a színvonal különbség, jó és kezdetleges versek válogatták egymást. Pe­dig hát az Ürnak rendelt áldo­zati állatok törvénye: „épek le­gyenek” (IV. Móz. 29, 13) altkor is érvényes, amikor költői alko­tásokkal kívánjuk dicsőíteni az Istent. S az is igaz, hogy a bekül­dött versek mondanivalója nem állt mindig összhangban lapunk irányvonalával. A fentieket észrevételezték és szóvátették lapunk"olvasói. A Szerkesztőbizottság reagált az olvasók észrevételeire és el­határozta, hogy egyenletesebbé és színvonalasabbá teszi la­punk versszolgálatát. D. KÁL- DY ZOLTÁN PÜSPÖK sokirá­nyú elfoglaltsága mellett ma­gára vállalta lapunkban meg­jelenő versek válogatásának és közlésének fáradságos és nagy körültekintést igénylő szolgá­latát. Válogatásában két szempont vezette. Egyrészről a modern magyar líra csak olyan művé­szi értékű verseinek a közlé­sét tartotta megengedhetőnek, amelyek a ma keresztyén em­beréhez szólnak, s amelyek is- tenszeretetet és emberszerete- tet és embertársaink iránti fe­lelőséget tükröznek. Másrészről válogatásában gondosan ügyelt arra, hogy csak olyan verseket adjon köz­re, amelyek mondanivalójuk Jobban kell értenünk súlya mellett formájuk igé­nyessége ezt indokolttá teszi. S így az elmúlt két és fél évben mai magyar irodalmunk gyöngyszemeit olvashatták a verskedvelő olvasóink. UGYANAKKOR E KÉT ÉV ALATT SZÁMOS OLVA­SÓNK mintegy 250 verset kül­dött Szerkesztőségünknek az ország minden részéből. Sőt ér­keztek versek Csehszlovákiá­ból, Romániából, sőt még az Egyesült^ Államokbeli magya­roktól is' részint nyilvánossá­got kérve lapunk hasábjain, részint egyesek ezen kívül még kritikai értékelést is kér­tek. Megértést kérünk azoktól, akik verseik publikálását vár­ták. Azokat a verseket, ame­lyek nyelvi és gondolati for­málásukkal kitűntek a későb­biek folyamán közölni fogjuk. De megértést kérünk azoktól is, akik kritikai értékelést vár­tak, akik azonban eddig vá­laszt nem kaptak. Szerkesz­tőnk, Rovatvezetőink, Szer­kesztőbizottságunk minden tagja elsősorban nagy elfog- laltságú gyülekezeti vagy köz­egyházi szolgálatban álló lel­kész és csak másodsorban saj- tómunkás. S így érthető, hogy kevés idő áll rendelkezésünkre ilyen hatalmas anyag gondos feldolgozásához és megválaszo­lásához. MOST LAPUNK HASÁB­JAIN MEGKÍSÉRELJÜK A VÁLASZADÁST a feltétlenül választ kérő és váró levelek­re. Hadd szögezzem le mindjárt elöljáróban, hogy Szerkesztő- bizottságunk minden beér­kezett versben talált valami értéket, mert mindegyik Isten megszólítására adott felelet. Isten kegyelmének, szereteté- nek az elfogadása, megvallása és továbbadása tükröződik bennük. Az Isten szeretetének az átélése pedig valamilyen formában megnyilatkozásra és szóra bírja az embert. Isten" megszólító szeretetére válaszolhatunk imádsággal és neki odaszánt élettel, de ezen felül művészi alkotásokkal is. A 250 vers írója őszinte tölté­sű verssel is felelt az Isten megszólító szeretetére. Ilyen szempontból értékes minden beküldött vers a mi értékelé­sünkben. A beérkezett versek úgyszól­ván mindegyike, illetve azok egy-egy részlete megérdemli a nyilvánosságot. Túlnyomó ré­sze 'azonban csak a szűkebb körű nyilvánosságot. Egy-egy Verseiben az őszinte élmény és a mély érzelmi töltés (Isten és ember iránt) az érték. Ah­hoz azonban, hogy versei la­punkban megjelenhessenek még formai és tartalmi gazda­godásra és a mélységek felé gyülekezeti alkalmat. Gyüleke­zeti napon, imahéten, reformá­ciói emlékünnepen, szeretet- vendégségen nagyon jó szol­gálatot tesznek ezek a ver­sek. A beküldött versek kisebb része a nagyobb nyilvánosság elé is való. EÖSZÖR AZOKRÓL SZÓ­LOK, akiknek a versei egyen­lőre még a kisebb nyilvánosság elé valók. Sz. Antalné a gyülekezeti élet ütőerén tartja a kezét és szinte a gyülekezeti élet min­den mozzanata megihleti. Megragadja egy-egy lelkész- beiktatás, nem mindennapi ke­resztelés, az egyetemes imahét és a gyülekezeti élet egyéb al­kalmai. „Munkálkodjatok együtt Istennel” című versé­ből idézek: való törekedésre van szükség. Ezt válaszolhatjuk K. Erzsébet és M. János szolnoki olvasónk verseire is. K. Erzsébet „Fo­hász” című versének első stró­fáját idézem: Ügy szeretném Uram, hogyha meghallanád, Életem keservét — lelkem hívó szavát: Csak Tebenn-ed bízom, vigaszt Tőled várok, Mindig rögös úton — töviseken járok. Lényegében a fentieket vá- sunknak, F. Máriának, O. leszólhatjuk a szárnyukat bon- Edithnek és H. Józsefnek is. togató három fiatal lírifcu- F. Máriától egy versrészlet: Te adtad mindenünket, ■’Testünket és lelkünket Adtad nékünk Fiadat Ki, kín és szenvedés alatt tűrt és adta életét, érettünk tévelygőkért S reményünket, s amink van Néked köszönjük Uram. „Egymás terhét hordozzátok” — Krisztus szelíden szól hozzátok pedig ez parancs — szigorú, mert célja béke — nem háború Isten munkásai emberek, munkátok így istentisztelet. „Az apostolok és próféták alapkövén” Ef 2, 20 Hogyan, hát az alapkő nem Krisztus? Talán bizony mást tanít itt az apostol, mint az első korinthusi levelében, amelyben oly meggyőzően le­szögezi, hogy Jézus Krisztus az egyetlen fundámentum? Távol áll tőle Krisztus párat­lan jelentőségének csökkenté­se. Mindössze arról van ázó, hogy e helyütt más módon juttatja azt kifejezésre. Ez alkalommal a szegletkő ha­sonlatával él. Az egyház épü­letének szögletköve maga Jé­zus Krisztus. Szegletköven érthetünk egy erős faragott kockakövet, mely a ház sarkán helyezke­dik el, két oldalról is síkban kell lennie a falakkal s tartja őket. Talán még inkább gon­dolhatunk az ún. zárókőre, melyet régen az építkezés ün­nepélyes befejezésekor illesz­tettek be díszes helyére a ka­pu fölött vagy a bolthajtás közepén s ezzel jelképezték, hogy ez a kő tartja össze az egészet, mintegy reá nézve épült meg a templom vagy a palota. Mindenképpen Jézus Krisztus páratlan jelentősé­gét szemlélteti vele az apos­tol. Ö rajta nyugszik az egy­ház épülete, Ö reá nézve vándorol útján az Újszövet­ség népe mind a teljességig. Emellett azonban nem hagyható figyelmen kívül az apostolok és próféták alapve­tő munkája sem az első ke­resztyén gyülekezetek létre* jöttében. Sőt igaz, hogy a ké­sőbbi nemzedékek keresztyén sége is mindmáig erre az alapkőre épült s épül. Előbb tisztázzuk, kik vol­tak az, apostolok? A názáreti Jézus életének, a vele történt isteni eseményeknek szemta­núi és különösképpen is fel­támadásáé (Csel 3,32; 10,40— 41), Maga a feltámadott adott nékik felhatalmazást az evan­gélium hirdetésére. Apostol — szó szerint anhyi mint kül­dött. Személyük nem esik egybe a tizenkét tanítványé­val, de időbeli határa van az apostoli megbízatásnak. Leg- utolszor Pálnak jelent meg az Űr rendkívüli módon, hogy különleges apostoli küldetés­sel ruházza föl: vigye a po­gány népek közé az evangé­liumot. (V. ö. 1 Kor 15,8 kk v) Szigorú értelemben később már nem beszélhetünk apos­tolokról. És kik voltak a próféták? Nem az Ótestámentum prófé­táim céloz Itt az apostol. Már a sorrend is mutatja, hisz mindig az apostolok után em­líti őket (Ef 3,5; 4,11; 1 Kor 12,28). Az újszövetségi prófé­ták ezek, kiknek a Szentlélek nem a régebbi, hanem az újabban történt eseményeket, ti. a Krisztussal történteket világította meg. Prófétálásu- kat nem annyira jövendölés értelmében kell felfognunk, hanem a Lélek erejét, árasztó prédikálásként. I. Kor. 12,24 szerint egy ilyen prófétának a prédikálása oly megrázó hatású, hogy a betévedt ide­gen bűnbánatra indul, térdre esik és hangosan elismeri: Isten van jelen a gyülekezet­ben! Az egyház sohasem hagy­hatja ki az apostolok és az újszövetségi próféták tanú- ságtételét, midőn Krisztust hirdeti és Benne él. Ez a ta­núságtétel foglaltatott írásba és gyűjtetett egybe az Újszö­vetség könyveiben. Nem hiá­ba lett kánonná vagyis zsi­nórmértékké hit és élet dol­gában. A keresztyénség történetisé­ge feladhatatlan számunkra. Merőben különbözik a vallá­sos mítoszoktól, melyekben szinte mindegy, hogy az elő­adott rege hol , és mikor tör­tént. Jézus Krisztusban be­tört Isten világa ebbe a vi­lágba, pontosan meghatároz­ható helyen és időben. Embe­ri történetté is lett. Döntő do­log tehát a hitelt érdemlő szem- és fültanúkhoz folyvást visszatérnünk, ők épültek rá a legszorosabban a Krisztus­alapra. Ha elszakadunk az apostolok és próféták tanúsá­gától, elveszítjük í lábunk alól a fundámentumot. Persze az egyház nemcsak hátra néz, hanem előre is, hiszen várja az Urat, érte él és szolgál a jelenben, reméli a jövőt. Az apostolok korá a messze múlté, de mint az egyszeri kinyilatkoztatás színhelyére szünet nélkül vissza kell nézni rá. Az új- szövetségi próféták meghal­tak, de a prófétai lélek ada­tik nemzedékről nemzedékre. Aki ezt bírja, az erővel hir­deti, alkalmazza, s Időszerűvé teszi a régi evangéliumot! Ezt a lelket szabad, kell is kí­vánni. „Kövessétek a szeretetet, kí­vánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófé- táljatok.” (1 Kor 14,1) Scholz László Mindhárman fiatalok, diá­kok még. Olvassák végig a ré­gi és a mai magyar irodalmat és a világirodalom klasszikus és modern alkotásait. Bizonyo­san formai és tartalmi gazda­godásukra fog szolgálni és első zsengék után bizonyosan szép alkotásokkal ajándékozzák meg lapunkat. őszinte élmény és meleg szív dobog az élő és halott édes­anyákról szóló versekben. K. István, K. János, Sz. Sándor és B. Irén verseiben. A szinte azonos értékű versek közül B. Irén verséből idézek: Mezei virágot szedtem szép csokorba Drága édesanyám, születésnapodra. E virágszálakot, nem csokorba adom Egyénként lassan öledbe hullatom. Ez a piros pipacs égő szeretetem Mellyel élted útját teli, s teli hintem Fehér margaretta, tisztaság ereje Ami a lelkedet Istenhez emelje. O. Sándor megható verset apa koporsójára és a gyászo- írtóa paraszt nagyapa temeté- lókra. S majd amilyen gyorsan séről. A temetés alkalmával jött olyan hamar el is vonult, hatalmas vihar zúdult a nagy- De hallgassuk O. Sándort: Jött s ment. Hű barát,, paraszt eső Nagyapának Ő társa volt S utolsó együttműködésként Kihűlt szívére ráhajolt ff. Ottóné 80 éves nagyanyja 250 verséből küldött egyet mu­tatóba. Azok művészi értéké­ről érdeklődik. Másfél évtizedig a nagyanya gyülekezetében szolgáltam. Verseit gyülekezeti alkalma­kon, s szeretetvendégségeken a nagyanya gyakran olvasta fel, vagy. ifjúságunk egy-egy tagja szavalta el .a gyülekezet nagy figyelme és érdeklődése mellett. Álljon itt a vers nyomtatásban: Címe: Űrvacso- ra. Áldott szent eledel: Úrvacsora Erőt adó lelki táplálék. Boldog vagy ha élhetsz vele Isten adta Erőtartalék. Életed igáját újbpl felveszed Könnyebb lett a súlya, úgy érzed. Vidámabb a szív és derültebb az ég Nem mondod már, hogy: Jaj már elég A gyötrő élet, fáradság és bánat. Lassan megnyugszol életed sorában, Segített rajtad kegyelmes Jézusunk Szent Űrvacsorájában. Nagyanyám után én csak egy dog lennék, ha most 250 vers­kopott, aláhúzkődott bibliát ben kísérhetném nyomon a örököltem. S az aláhúzott so- nagyanyám életét, rokból és a lapszéli jegyzetek­ből bontakozik ki előttem (folytatjuk) nagyanyám élete. Milyen bol- Ma tűz László A Sajtóosztály értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy JULIUS 1-TÖL AUGUSZTUS 31-IG iratterjesztési szünetet tart. Az iratterjesztési szünet alatt — tehát július 1-től augusztus 31-ig — a készpénzért történő eladás zavartalan A július 1. ’.’tán érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1. után tud eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel. OLASZORSZÁG Az Olaszországi Evangé- gang Enge triesti lelkészt vá- likus Egyház Zsinata új egy- lasztotta július elején, (lwi) házi vezetővé, dékánná Wolf­Egyházunk és Alkotmányunk EGYHÁZI SZOLGÁLATUNK szabadságát negyed évszáza­da népkötársasági államforma és annak most 25 éves Alkot­mánya biztosítja .A szocializmus építésének útján járó magyar népi demokráciának ezt az alaptörvényét — amely 1949. au­gusztus 20-án lépett életbe — akkor értékelhetjük csak igazán, ha történeti előzményeire is gondolunk. Arra, hogy a koráb­ban sokat emlegetett „ezeréves alkotmányunk” a feudális ál­lam idején nem is volt írásba foglalva, hanem az uralkodó osz­tály érdekeit szolgáló jogszokásokat éppen az eretnek- és pa­rasztnyúzó Werbőczi István nádor gyűjtötte össze 1514-ben. Ez a Hármasköny szabta meg állami és egyházi életünk további fejlődését a Habsburgoknak 1526-ban történt trónraemelóse óta, ás nehéz évszázadok után csak az 1848/49-es forradalom és sza­badságharc törvényhozása teremtette meg a polgári alkotmá­nyosság alapjait. A forradalom leverése után azonban ezt új­ra hatályon kívül helyezték és a kiegyezés is csak erősen meg­nyirbálva állította azt vissza. A Magyar Tanácsköztársaság, tör­vényhozása ezer év alatt először törekedett arra, hogy népünknek alkotmányt adjon. Ezzel maradandót alkotott ak­kor is, ha annak vívmányait a két világháború közötti időszak ellenforradalmi rendszere átmenetileg meg is semmisítette. Ilyen történelmi előzmények után lehetetlen nem nagyra ér­tékelnünk azt a tényt, hogy 25 éves Alkotmányunk — immár véglegesen — a dolgozók államának felépítését és nem egy örök­lődő kiváltságokon nyugvó réteg, hanem a munka alapján értékelt dolgozó nép érdekeinek a védelmét tűzte ki céljáuL Evangélikus egyházunk ennek a népnek szerves része, nem sza­kítható ki tehát annak életéből, nem függetleníthető sorsának alakulásától. A háború alatti fasiszta propaganda hatása alatt sokan azt hit­ték, hogy az új szocialista államformában ütött az egyház utol­só órája. Ezt az egyébként nemcsak történetileg, hanem hitbe- Lileg is súlyos tévedést csattanósan megcáfolta az 1949-ben megszületett Alkotmány, amely igenis lehetővé tette az egy­ház további szolgálatát a társadalomban. Az alapvető biztosí­tékon túl — „A Magyar Népköztársaság biztosítja a polgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának jo­gát” (54. §. 1.) — egyenesen továbbléptünk akkor a koráb­biakhoz képest: az Alkotmány megtiltotta a felekezetek közöt­ti bármilyen hátrányos megkülönböztetést (49. § 2.), amit mi evangélikusok 450 éves küzdelmünk során csakis nagy örömmel fogadhattunk; s végül a lelkiismereti szabadság biztosítása ér­dekében különválasztotta az egyházat az államtól (54. § 2.). Ez utóbbi révén hosszabb távon lehetőséget kaptunk a korábbi, terhes népegyházi forma fokozatos átalakítására vagy felszá­molására. IMMÁR NEGYED ÉVSZÁZADA vagyunk tehát abban a helyzetben, hogy egyfelől nem élünk egy privilegizált egyház árnyékában, másfelől mint jogilag elismert egyház élhetünk a Magyar Népköztársaságban és az államtól különválasztva él­hetünk lelkiismereti szabadságunkkal. Ennek jegyében szüle­tett meg az 1949:5. tvr. a fakultatív vallásoktatásról. Egyenletes fejlődésünk eredményeként azután két évvel eze­lőtt újabb lépcsőfokhoz érkeztünk, Áz 1949 :XX. törvényt módo­sította és Alkotmányunknak egységes szöveget adott az 1972. évi I. törvény, amely tágasabb keretekben rögzíti azokat az ele­meket, amelyek Népköztársaságunk élétének előttünk álló év­tizedeit meg fogják határozni. Egyházunk olyan társadalomban végzi szolgálatát, amely­ben annak vezető rétege, a munkásosztály szövetségben gya­korolja a hatalmat a szövetkezetekbe tömörült parasztsággal és együtt gyakorolja a hatalmat az értelmiséggel, valamint a társadalom többi dolgozó rétegével. Ez a szocialista társada­lom módosított Alkotmányban továbbra is biztosítja a lelki- ismereti- és vallásszabadságot. (63. § 1.), továbbra is különvá­lasztja az egyházat az államtól (63. § 2.) és továbbra is szigo­rúan bünteti az állampolgároknak nem, felekezet vagy nem­zetiség szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését (61. § 2.). Bővül viszont az egyház szolgálatának köre és lehetősé­ge több vonatkozásban, így a közügyek intézésében — amelyek­ben pz állampolgárok munkahelyükön és lakóhelyükön közvet­lenül is részt vesznek (2. § 5.) — a Hazafias Népfront munká­jában — amely a társadalom erőit a szocializmus teljes felépí­tésére tömöríti ((4. § 2.), az emberi jogok tiszteletbentartásának biztosításával (54. § 1.) és sok más tekintetben. Népünk és egyházunk az Alkotmány szellemében most közös erőfeszítéssel küzd azért, hogy sok évszázados elnyomása után megvalósuljon közös célkitűzése: a szocialista állam embersé­ges rendje. Mi evangélikusok Krisztus követségében nemcsak az evangéliumért, hanem ezért is teljes szívvel munkákodunk. Dr. Fabiny Tibor Hasznos utitárs Lindner László: Német De­mokratikus Köztársaság úti­könyve 2. kiadása 730 oldal­lal, mintegy 50 térképpel és sok szép fényképpel; gazdag tartalmú, élvezetes olvas­mány útra készülőben és ott­hon egyaránt. Nagy súlyt he­lyez a kötet, és ez nagy eré­nye, különösen az ország mű­emlékeinek és kulturális kin­cseinek ismertetésére. Evangélikus híveinknek kü­lön figyelmébe ajánljuk a kötet egyházunkra, elsősor­ban Lutherre, vagy azzal kapcsolatban levő igen érté­kes részeit. A könyv részle­tesen foglalkozik a történeti részben Luther jelentőségével és szerepével (38. old.), ki­emeli, hogy fellépése nem­csak az egyház reformálását indította el. hanem felisme­rése a német nemzeti állam kialakulását is. Az Újszövet­ségnek pedig német nyelvre való fordítósával alapvető lé­pést tett a német irodalmi nyelv kialakításában. — Az országot bizonnyal idén is nagy számban felkereső hí­veink — ha csak módjuban áll ,— ne feledkezzenek meg a Lutherstadtok (Eisleben és Wittenberg) felkereséséről, ahol szobrai és emlékeit idé­ző templomok bizonyítják láthatóan is a reformáció le­vegőjét. Eislebenben szülőhá­zát múzeumnak rendezték be; Wittenberg pedig az 1517. október 31-i 95 pont kiszöge- zésének színhelyén — a Schlosskirche-n kívül, számos más értékes emléket is őriz róla, így mindenekelőtt a Lutherhalle-ra hívjuk fel a figyelmet, amely reformáció- történeti múzeum. (454—455 és 487—489. old.) De az uta­zók, turisták el ne feledkez­zenek programba állítani Eisenach és az ott levő Wartburg várának megtekin­tését. Mint tudjuk, Luther Eísenachban tanult, Wartburg várában pedig a választófeje­delem „védőrizetében” volt két éven keresztül: itt fordí­totta le az Újszövetséget. Mindkét helyen számos Lut­herre és a reformációra utaló emlékkel találkozhatunk. (377—388. old.) — Drezda és Lipcse bizonnyal nem marad ki senkinek az 'útiprogramjá­ból, e helyeken is lenne né­hány érdekes egyházi ajánla­tunk. Az előbbi város ékes­sége,- a Frauenkirche, egész Németország legjelentősebb protestáns temploma volt; 1945-ben a templom bomba­támadás áldozata lett, ma is romokban áll, nem építik újjá, szomorú emlékezésül a pusztító II. világháborúra. A templom előtt áll Luther szobra, amely szintén megsé­rült. de felújították és újra felállították eredeti helyén. (225. old.) — Lipcsében pedig a Tamás templomra hívjuk fel külön a figyelmet, amely­nek karmestere és orgonis­tája volt Bach. Szobra a tem­plom melletti hangulatos kis téren található. A híres Ta­más-kórus (Thomanerchor) meghallgatása — ha épp al­kalom adódik rá — élményt jelent, felekezeti különbség nélkül minden zenét, éneket, szépet kedvelőnek. (314—315. old.) (Panoráma — 110 Ft) 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents