Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-07-21 / 29. szám
Lépésenként előre Az idei politikai évad „nagy fináléja” véget ért, a nézőtér hónapokra kiürül, s a nyár, az áldott nyár érlelni fogja a tudatban és a történésekben a finálé epizódjait. Megszoktuk a mi időnkben, hogy tárgyalásokkal oldják fel a feszültségeket, s e jo szokás immár hagyományokkal rendelkezik. Már túl vagyunk azon is, hogy egy-egy tárgyalástól látványos, zajos eredményeket várjunk, mivel egy szakadatlan folyamat láncszeme perdül egyszerűen elénk. Az enyhülés útján vagyunk — igaz, olykor elszűkül, olykor kiszélesedik ez az út — és nyugodt tempójú lélegzetvétellel nyugtázzuk, hogy újra előbbre léptünk, várván a jó konzekvenciákat. MOSZKVA 1974. JÚNIUS 27-TÖL, JÚLIUS 3-IG újra az érdeklődés középpontjába került. A csúcstalálkozón Nixon és Brezsnyev, a szovjet és az amerikai nép vezetői értekeztek. Két világhatalom, jelentősségében és erejében az első két hatalom ..hagyományos” találkozójára került sor a szovjet fővárosban. Nem intás, hogy az első ilyen jellegű találkozó nagyobb izgalmat váltott ki belőlünk. Akkor jobban éreztük a találkozó sorsdöntő jellegét. Hibáznánk azonban, ha lekicsinylenénk. jelen- téktelenítenénk a mostani találkozást és annak eredményeit. 1972-ben pusztán a találkozás ténye egy folyamat elindulása volt és ezért neveztük történelmi eseménynek, most viszont azt kell értékelnünk, hogy részletkérdésekben milyen mértékben történt haladás. JÚNIUS 27-EN LEONYID BREZSNYEV ezt mondta: „Ez immár a harmadik találkozó országaink vezetői között azóta a valamivel több mint két esztendő óta, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatokban alpveiő fordulat történt a normalizálódás és békés együttműködés fejlődésének irányában. Szemmel láthatólag is előbbre jutottunk az egész világ előtt... A gyakorlat azt mutatja, hogy időnként nem is csekély erőfeszítésekbe kerül a továbbhaladás ezen az úton. Szükségtelen részletesen beszélnem erről a témáról, hiszen amerikai vendégeink nálunknál jobban és részletesebben ismerik azokat, akik ellenzik a nemzetközi enyhülést, sürgetik a fegyverkezési hajszát, valamint a hidegháborús idők módszereihez és szokásaihoz való visszatérést...” A LEGMAGASABB SZINTŰ KONZULTÁCIÓKRA éppen azért van szükség, hogy ne lehessen visszafordítani a történelem szekerét, s minden gátló körülmény ellenere céltudatosan valósítsak meg a koegziszlenciát a népek érdekében. Nixon elnök ezt így fejezte ki: „Az egyenlet másik oldala, hogy mindketten békét óhajtunk, de olyan békét, amely több mint egyszerűen a háború hiánya. Azért keressük a békét, mert az pozitív hatast tud hozni népeinknek .. Ezek a nézőpontok határozták meg a moszkvai tárgyalások menetét es ezert az idei találkozó lényegében egy rovat a „hagyományos” találkozók listáján, s a valóságban is „részlet- eredményeket” könyvelhetünk el. Melyek voltak azok részleteredmények, amelyekben megállapodott a két nagyhatalom? 1. Szerződés a föld alatti atomfegyver-kísérletek korlátozásáról. 2. Jegyzőkönyv a rakéta védelmi rendszerek korlátozásáról kötött szerződésről. Mindkét szerződés korlátozza a katonai, stratégiai fegyverzetek fejlesztését, azaz a korábbi szerződések kiegészítő pontjaiként foghatók fel. Nos, itt tudnunk kell, hogy még ezekkel a szerződésekkel sem zárult le a hadászati kérdés, mivel a nukleáris fegyverkezésnek még számtalan ágazata megoldásra vár. De ez is eredmény, méghozzá nem is sovány. / PERSZE A MOSZKVAI TÁRGYALÁSOKNAK más eredménye is volt. S ez kiviláglik a szovjet—amerikai közös közleményből. E közleményből három fontos dolgot emeljünk ki. Az első: haladás történt a szovjet—amerikai kapcsolatok javulásában, a második: haladás történt a nemzetközi kérdések megoldásában, és a harmadik: haladás történt a kétoldalú kapcsolatok egyéb területein. Nos, éppen ebben az összefüggésben szóltunk arról, hogy nem látványos eredmények születtek, hanem lépésről lépésre kell súlyos, a hidegháborús korszakból itt maradt kérdéseket megoldani. Arra azonban fel kell figyelnünk, hogy a három általános jellegű „haladás” mélységében kihat az egész világra, tehát nem kizárólag a két nagyhatalom intern ügye. Mert pl. a nemzetközi problémák vonatkozásában a „haladás” rendkívüli jelentőséggel bír Európa, Közel-Kelet, Indokina, stb. kérdéseiben. Nem szóltunk még a hadászati fegyverek korlátozása és leszerelési kérdésekről. Úgy véljük, ez volt a tárgyalások achil- lesi sarka. A közlemény erről többek között ezt mondja: „A tárgyalások során... arra a következtetésre jutottak, hogy a hadászati támadó fegyverek korlátozása területén teendő néhány intézkedésről szóló ideiglenes megállapodás után a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak új megállapodást kell kötnie a hadászati fegyverek korlátozásáról. Egyetértettek abban. hogy az ilyen megállapodásnak 1983-ig érvénnyel kell bírnia”. Ez tehát a nyitott kérdés, amely mögé még szívós munkát, elszánt törekvést kell képzelnünk. Mindenesetre a jelek azt mutatják, hogy kölcsönös a jószándék, és már nem zárt ajtókat döngetnek e fontos kérdésben. Ne térjünk ki a két állam speciális kavcsolataira. kereskedelmi, gazdasági, stb. megállapodásaira. Eddig is inkább azokat a kérdéseket exponáltuk, amelyek kihatása nemzetközi vonatkozású. vagyis amelyek közvetve, vagy közvetlenül érintik a világ valamennyi népeit. S ezen a téren van jogunk, okunk nekünk keresztyéneknek is hozzászólnunk, illetve véleményt alkotnunk. MERT NEKÜNK SEM KÖZÖMBÖS, hogy a világot indulatok, gyűlölködések, gonosz szándékok, feszültségek osztják-e több felé. Nem mindegy milyen pszichikai „közegben" végezzük szolgálatunkat. Az sem mindegy, hogy a hívők, az egyház széles tömegei milyen lélekkel, tudattal hallgatják Isten igéjét, s cselekszik parancsolatait. Emlékezzünk vissza, hogyan éltünk a hidegháború korszakában! Ronggyá tépett idegeink áldatlan állapotát bevittük családba, munkahelyre, társadalomba, egyházba. Ilyen körülmények között próbáltunk egyház maradni. A gyűlölködés légkörében milyen ellentmondásosan hangzott a szeretet, megbékélés, jóindulat hirdetése. Nos, ezeken a dolgokon lehet lemérni többek között a moszkvai találkozó eredményeit. Nem túl nagy lépést tettünk előre? Lehet. De jó irányba! Dr. Rédey Pál A közeledés elvi alapokon történt Beszélgetés D. Palotay Sándorral, a Szabadegyházak Tanácsa elnökével A Szabadegyházak Tanácsába tartozó tagegyházak: H. N. Adventista Egyház, Baptista Egyház, Elő Isten Gyülekezete, Evangéliumi Pünkösdiek Közössége, Isten Egyháza, Keresztyén Testvérgyülekezet, Metodista Egyház, Öskeresztyén Felekezet, Szabadkeresztyén Gyülekezet. Hazai vonatkozásban 50 000-re tehető a tagegyházak híveinek száma. Lelké- szi és prédikátori hivatást több mint 300 személy folytat; az anyagyülekezetek és szórványok száma 1500. Világviszonylatban ma már „ közismert, hogy a Szabadegyházak Tanácsa tagegyházainak össz- létszáma meghaladja a száz-, milliót. Elsősorban Észak- Amerikában. Dél-Amerikában. illetve a harmadik világban jelentős egyházi tevékenységük. Az egyes közösségek egymástól eltérő szervezeti és teológiai különbözőségének kifejtése nagyobb vállalkozású feladat, mint ahogy az egyes megegyező teológiai nézetek és kegyességi gyakorlatok összegezése is nagyobb lélegzetű munka, mégis hasznosnak tartom az alábbiak hangsúlyozását: A Szentírás abszolút tekintélyének elismerése, valamint arról való meggyőződés, hogy a Szentlélek a különböző intellektuális leikészültségtől függetlenül, közvetlenül megszólítja es vezeti az egyént az igazság felismerésére, a megtérésre és a kegyelem elfogadására. Ezzel azonban együtt jár a szubjektívizmusra való kísértés és tudományos ismeret hiányából eredő eltévelyedés veszélye. Tagegyházaink többsége az egyházhoz való végleges tartozást a felnőtt korban tett döntés meghozota- lával és ugyancsak a felnőtt korban történő keresztség (bemerítés) gyakorlása mellett látja teljesnek. A gyülekezeti életben a tagság (a hívek) élete jelentősen aktivizálódik — cselekvő tagjai az istentisztelet részének — és az egyetemes papság elvéből adódóan kevésbé fogadják el az egyházi hierarchia és a hívek közötti rangsorolást. A gyülekezeten kívüli élet nem jelent olyan magánterületet, amelynek cselekedetei ne kerülnének megítélésre a gyülekezet értékrendje szerint a gyülekezet előtt. Alapvetően gyakorolják az egymás iránti intést, feddést, dorgálást, valamint a közösség elveitől eltérő módon élők vagy attól elidegenedettek gyülekezetből való kizárását. Az egyes közös ismérvek mellett azonban olyan teológiai differenciáltság is fennáll, mint ahogy az egyik tagegyház tagadja, hogy a testben lakozik egy önálló lélek, illetve más tagegyházaink vallják a léleknek olyan létezését, amely a halál után a testtől függetlenül az üdvösség állapotába kerül. Ezek a teológiai ellentétek azonban ma már nem zárják ki egymás megbecsülését és a szolgálatok együtt történő vállalását. A szabadegyházak és egyházunk között ]ó irányú közeledés történt az elmúlt két és fél évtized alatt. Mik voltak ennek a jelei és milyen irányban látja Elnök Űr tovább erősíthető- nek kapcsolatainkat? Jelentős, hogy a közeledés elvi alapokon történt. Egyrészt A Magyarországon élő szabadegyházak helyzete hazánk felszabadulása után döntő módon megváltozott. Mik ennek a változásnak a nyilvánvaló jelei? A szabadegyházak szó tartalmi megjelölése csak abban a történelmi előzményben, illetve körülményben pontosítható, amikor is az egyes egyházak és az állam között ösz- szefonódás állt fenn; ugyanakkor emellett voltak olyan irányzatok, melyek ezt az ösz- szefonódást elutasították. A szabadegyházak megjelölése ma vonatkoztatható bizonyos mértékig a magyar protestáns egyházakra is (református, evangélikus), mivel a Magyar Népköztársaság Alkotmánya kimondta és gyakorlatilag megvalósította az állam és az egyház szétválasztását. A magunk részéről a Szabadegyházak Tanácsa tagegyházai helyzetéről a felszabadulás után és abból fakadó változásokról szoktunk szólni. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya közjogilag biztosította a lelkiismereti- és vallás- szabadságot s megszüntette az 1895-ös vallásügyi törvény sérelmeit, amely elismert, bevett és tűrt, illetve el nem ismert egyházakat, felekezeteket rangsorolt. Jelentős mértékben változott az általános társadalmi gondolkodás és közigazgatási magatartás, szakítva azzal a felfogással illetőleg gyakorlattal, amely egyik vagy másik egyházat a felszabadulás előtti helyzete (politikai és gazdasági) alapján rangsorolta; ugyanakkor kialakult a társadalomnak az az egyházak iránti elvárása, hogy azok a sajátos tevékenységüket az egész magyar nép politikai, gazdasági és kulturális érdekével összhangban végezzék. A magyar protestáns egyházak vezetői es lelkészei nagy részé, akik elsők között ismerték fel és váltották valóra a szolgáló egyház teológiáját, olyan feladatra vállalkoztak, amely egyházaink megújulásához vezetett. Bebizonyították, hogy az egyház Urának engedtek, amikor a karitászi tevékenységen túl olyan diakóniai szolgálatot vállaltak, amely világméretű felelősség hordozását igényli. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy tagegyházaink is szükségesnek ítélték a társadalomhoz és a történetileg korábban kialakult egyházakhoz való viszonyuk újra értékelését Mely egyházak tartoznak a Szabadegyházak Tanácsába? Mik az egyes közösségek jellegzetes vonásai és milyen szálak fűzik azokat egymáshoz? A tagegyházak egymáshoz való kapcsolatát a felszabadulás előtti időszakban meghatározta a közös jogfosztottság és üldözöttség, ami arra késztette a tagegyházakat, illetve felekezetek vezetőségét, hogy közösen (Szabadegyházak Szövetségében) keressék a jogorvoslást. A gyülekezetek körében azonban tovább élt az egymás teológiai nézetének elutasítása, az egymással való közösség vállalásának hiánya, ami fokozottabb konfliktust jelentett a történelmileg korábban kialakult egyházak viszonyában. nem valami vagy valaki ellen jött létre az ökumenikus közeledés egyházaink között; másrészt nem a hitelvek feladása, hanem a sajátos hitbe- ni örökség és a különböző kegyességi gyakorlatok tiszteletben tartása mellett vált örvendetessé az egymáshoz való közeledés. Az együttmunkálko- dás legjelentősebb területe az, amely a társadalmi felelősség felismeréséből és a közös teológiai elmélyülésből fakadt. Ezek közé tartozik a Keresztyén Békekonferencia munkája, a szocializmus ügyének közös vállalása, a reformációs emlékünnepségek és az ökumenikus imahetek közös rendezése, továbbá az a tény, hogy több tagegyházunk jelenleg működő lelkésze oklevelét az Evangélikus Teológiai Akadémián szerezhette. Az. eddigi eredmények azonban korántsem merítették ki sem a lehetőségeket sem azt. amit az egyház Ura joggal vár el tőlünk. A közös teológiai tanulmányok és állásfoglalások kidolgozása a lelkészeink és gyülekezeteink közötti kapcsolatok további gondozása az egymás iránti teljesebb bizalom munkálása, a véleménycsere tovább mélyítheti eddigi kapcsolatainkat. Hogyan látja Elnök Űr a Szabadegyházak helyét a hazai ökumenikus Tanácsban? Tagegyházainknak teljesen új társadalmi helyzetben és a protestáns egyházak megváltozott magatartása mellett kellett átértékeljék korábbi nézetüket és magatartásukat. Az új helyzet és az új teológiai vélemény jegyében vált lehetővé. hogy már korábban a Baptista és a Metodista Egyház. majd később a Szabadegyházak Tanácsa, tagegyházai képviseletében tagja lett a Magyar Egyházak ökumenikus Tanácsának. Helyzetünket és feladatunkat nagy mértékben meghatározza a református és evangélikus egyházaknak az a szeretető és közvetlensége, amely irányunkban megmutatkozik és amely szinte világviszonylatban is egyedülálló. Tagegyházainknak is újra kell értékelniük véleményüket, mind a református mind az evangélikus egyház vonatkozásában; feladva a magunk ön- igazultságát és nagyra értékelve az említett egyházaknak azt a készségét, ahogyan meg tudták ítélni múltuknak egyes mozzanatait (amint magunknak is volt mit megítélni) és ahogy készek voltak engedni, hogy Isten az új, adott történelmi szituációban a szolgálat új útjára vezesse őket. Miben látja Elnök Űr a szabadegyházak társadalmi szolgálatát? Tagegyházaink társadalmi szolgálata, amely teológiai felfogásából kegyességi gyakorlatából és növekvő állampolgári öntudatából fakad, úgy gondolom, azonosnak mondható az evangélikus egyház társadalmi szolgálatának meghatározásával. Tagegyházaink és híveink jó meggyőződéssel foglaltak állást a szocializmus ügye mellett és készségesen vállalják az abból fakadó feladatok teljesítését. Magunk is valljuk, hogy Isten egész magyar népünkkel és a teljes emberiséggel cselekedett jót. Erre a jóra nem mondhatunk nemet csak azért, mert az adott történelmi helyzetben a társadalmi és gazdasági igazságosság szószólói, munkálói, alapjainak megteremtői nem vallásos emberek voltak. Nem engedhetünk annak a kísértésnek, amely elkendőzné azt az igazságot, hogy az egyház és egyházak, mint intézmény a történelem során megfeledkeztek küldetésük egyes alapvető feladatairól. Semmi sem jogosít fel bennünket arra, hogy az emberért történő jó cselekvéstől távol tarcsuk magunkat, mert annak kezdeményezői nem lelkészek, nem vallásos emberek. Egyértelmű feladatunk a béke megszilárdítása. a népek és nemzetek egymáshoz való közeledése, a társadalmi igazságossáJ ügyének szolgálása. Megtiszteltetés, hogy a Szabadegyházak Tanácsa tagegyházai iránti érdeklődés, valamint az a lehetőség, hogy magunkról az eddigieken felül most többet mondhattunk. Kívánjuk, hogy ökumenikus együttmunkálkodásunkat Isten gazdagon áldja meg a jövőben is, hogy abból valamennyi embernek meggazdagodása fakadjon, ami által szolgálatunk és életünk teljesebbé és igazabbá válik. D. Káldy Zoltán püspök az Északamerikai Egyesült Államokban A Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottsága július 21—27. között tartja ülését Northfield-ben (Mmnesota állam). Az ülésre meghívást kapott egyházunk püspök-elnöke, D. Káldy Zoltán. A Végrehajtó Bizottság ülése után a püspök látogatást tesz Clevelandban, ahol találkozik Brachna Gábor főesperessel, az Amerikai Magyar Konferencia elnökével, majd Pitts- burgben megbeszélést folytat Mészáros Sándor lelkésszel. Fogadja a püspököt dr. Kenneth Sauer az Ohio Synod elnöke, valamint dr. David Preus, az Amerikai Lutheránus Egyház elnöke. Végül meglátogatja Springfieldben a „Wittenberg Egyetemet”. Dr. Nagy István esperes kitüntetése A nemzetközi és magyar békemozgalom 25 éves évfordulója alkalmával 64 békemozgalmi aktivistának adták át a magyar békemozgalom kitüntető jelvényét kimagasló tevékenységük elismeréséül. A kitüntetettek között volt dr. Nagy István a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperese, a Lelkipásztor szerkesztője is. Dr. Nagy István esperesnek lapunk szerkesztősége és olvasótábora nevében is gratulálunk és a békéért végzett szolgálataiban további jó eredményeket kívánunk. Lapunkban hírt adtunk D. Palotay Sándornak, a Szabadegyházak Tanácsába tömörült egyházak elnökének D. Káldy Zoltán országos elnök-püspökünknél tett testvéri látogatásáról, amely a hazai ökumenén belüli testvéri kapcsolatok erősödését szolgálta. A kapcsolatok erősödését szeretnénk szolgálni azzal is, hogy D. Palotay Sándor elnök tájékoztatója segítségévei bemutatjuk az említett egyházi közösségek életét.
