Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1974-07-07 / 27. szám
\ A csorvásiak oromunnepe Június 9-én Szentháromság vasárnapjának reggelén napfényben fürdött a Viharsarok. A sok eső után ragyogó tiszta volt a levegő, csendes, békés a táj. E verőfényes vasárnapon örömünnepet ült a Viharsarok egvik gyülekezete, a csorvási: Megalakulásának 100. évfordulóját. A múlt század közepén szállingóztak a Békéscsaba és Orosháza között elterülő csorvási pusztára az első evangélikusok. Földhözragadt, szegény emberek, cselédek és zsellérek voltak. A bőséges gyermekáldás révén gyorsan nőtt a számuk. Csakhamar gyülekezetté szerveződtek. Egy ideig Orosházáról gondozták őket. 1874-ben önállósultak Freytag János lelkész vezetésével. A 100 ÉVES JUBILEUM ALKALMÁVAL a csorvási gyülekezet kívülről-belülről tatarozta templomát. A teljesen megújított templom felLevélbeli védekezése során teszi ezt a szép vallomást Pál apostol. Erős bírálatok érték missziói szolgálatát és a személyét sem kímélték. Többek közt szemére vetették, hogy rábeszéléssel hódít meg embereket, ráveszi őket, hogy az ő oldalára álljanak s emögött tetszeni akarása húzódik meg. Voltaképpen önmagát kelleti, midőn megrohamozza az embereket. Ha öszeállítjuk Pál „életrajzi adatait” az Újszövetségből, valóban egy szenvedélyes, mozgékony, harcra s halálra kész férfiút ismerünk meg, akinek lángoló ügybuzgóságát könnyűszerrel félremagyarázhatták — igazságosságot vagy legalább is hiú dicsőségvágyat gyanítván nála. Apostolunk egy percig sem tagadja, hogy ő embereket akar megnyerni, széles e világon minél több embert. Ez színigaz. Ámde hamis az a gyanúsítás, hogy őt valami önző érdek hajtja végig városokon, tartományokon. Isten előtt nyitott könyv az élete. Isten tudja, hogy ő szívből szolgál néki. Kívánná azonban becsületesen azt is, hogy a korint- husiak lelkiismerete előtt is tiszta legyen. Föltárja hát őszintén: mi sarkalja őt sietséggel végzett világjáró munkájára? Az egyik oka az, hogy „ismeri az Úrnak félelmét”. A Bíró előtt Számot kell adnunk róla, elvégeztük-e a reánk bízott feladatot? E felelősségnek ki nem alvó tudata szent ösztöke lehet arra, hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt s ne érjünk rá a kényelemre, munkalassításra. A másik oka az, hogy „a Krisztus szeretete szorongatja.” Krisztus irántunk való szeretete. Az a szeretet, mely- lyel Krisztus szerette a világot. Ügy szerette, hogy életét áldozta fel a kereszten. Ő az az „egy” aki meghalt „mindenkiért”. Halálos szeretet volt az övé. Ahová ennek a szeretetnek az árja betör, ott avatására meghívták' a Déli Egyházkerület püspökét, D. Káldy Zoltánt. A szép templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezet hálaadó istentiszteletén D. Káldy . Zoltán püspök Ef 2, 19—22 alapján hirdette Isten igéjét. Prófétai erővel hangzott a pöspök ajkán az örömüzenet: „Isten házanépe vagytok. Nem megtűrt idegenek, jogfosztott zsellérek. hanem az Isten családja.” A püspök részletesen kifejtette, hogy mit jelent ma Isten családjához tartozni. „Van Atyánk — és vannak testvéreink Isten az Atyánk és minden ember testvérünk. Az Atvának tisztelettel és engedelmességgel, a testvéreknek — embertársainknak pedig segítő szeretettel tartozunk. A segítő szeretetnek meg kell mutatkoznia a családban, a társadalomban. s az élet minden területén Lássák meg rajtatok is. a gyülekezetben és a községben egyaránt, hogv Isten házanépe vagytok! Szeressétek szorongatni kezd, hogy tovább áradhasson mindenfelé és mindenkihez! Megszoktuk ezt a szép találó fordítást: „szorongat” minket a Krisztusnak szerelme. A megfelelő görög ige jelentését még világosabbá tesszük, ha felsoroljuk, mi mindent jelenthet: összetart, erősen tart, átfog, körülfog, bekerít, fogva tart, korlátok közé szorít, űz-hajt, nógat, siettet, unszol, ostromol ... így cselekszik velünk, bennünk Krisztus szeretete. Lefoglal magának, édes zár alá helyez, mindenestül igénybe vesz. Nem tehetünk mást, mint hogy boldog foglyaivá leszünk, egyben szabaddá önös önmagunktól és válogatás nélkül árasztjuk magunkból ezt a nagy szeretetet, akkor is, ha talán rajongó túlzás gyanánt fogják fel, bírálják el az emberek. „Krisztus azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámadott.” Ez a célja az egyház prédikálásának és mindennemű szolgálatának. Ez a keresztyénség küldetése. Küldetésünk már többször krízisbe jutott. Bizonyára azért, mert a tiszta célt nem mindig tiszta munkássággal akartuk elérni. Mégse a célról kell lemondanunk. Életünkben, szolgálatunkban kell megújulnunk. Megújulásunkhoz irányt mutat Pál missziói szolgálatának néhány tanulsága. Ne restel- jük őket röviden elismételni. Végezzük szolgálatunkat Isten előtt való felelősséggel, mert Néki adunk számot. Ne rontsa meg munkánkat önző érdek. Ne színből, hanem szívből tegyük. ami ránk hárul Krisztuskövetőkre. És legfőképp fogadjuk be Krisztus szerétét, engedjük, hogy lefoglaljon és szorongasson és továbbadásra unszoljon, mégpedig elegvitet- len tisztaságában. Hódító ugyanis egyedül ez a szeretet. Scholz László Istent és szeressétek egymást! Legyen ez a megújított templom a gyülekezet lelki otthona, ahol megpihenhet, s ahonnan újult erővel indulhat a szolgálatra!” A hálaadó istentisztelet feledhetetlen mozzanata volt négy gyermek megkeresztelé- se és közel száz ember — köztük a püspök és a jelenlevő lelkészek — úrvacsoravétele. Az istentiszteleten közreműködött az orosházi énekkar kamarakórusa. AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSEN Brebovszky Gyula lelkész ismertette a gyülekezet és a templomtatarozás történetét. Ezt követően l köszöntések hangzottak el a különböző egyházi testületek és a környező gyülekezetek képviselőinek ajkáról. Itt szólalt fel dr. Lengyel Dezső a Hazafias Népfront helyi elnöke is, aki azt hangsúlyozta, hogy az emberekért, s azok védelmében lehetséges és szükséges a hívők és nem hivők együttműködése. A közgyűlés után terített asztal várta a gyülekezet vendégeit és tagjait. Sokan részesültünk a csorvásiak vendégszeretetében. Ez alkalommal is többen köszöntötték a jubiláló gyülekezetét. Az ünnepi műsor délután a templomban folytatódott. Itt Mekis Ádám esperes, püspökhelyettes prédikált. Igehix'de- tésében Zsolt 84, 2—5 alapján buzdította a híveket a templom szeretetére és a példamutató keresztyén életre. „Bármilyen szép is a megújított templom, semmit sem ér, ha nincs benne megújult gyülekezet. Jézus Krisztus újít meg bennünket az ő igéjével, ezért hallgassuk szorgalmasan és örömmel.” A délutáni templomi ünnepélyen a békéscsabai gyülekezet tagjai orgonaszámokkal, versekkel és énekekkel szolgáltak. A CSORVÁSIAK MÉLTÓKÉPPEN EMLÉKEZTEK meg jubileumukról. Sokat' fáradoztak és áldoztak — lelkészükkel az élen — templomuk megújításáért. Erről győződtek meg azok a vendégek is, akik a szomszédos gyülekezetekből, Békéscsabáról, Orosházáról, Kondorosról, Gerendásról, s máshonnan — igen szép számmal — jöttek Csorvásra, hogy részt vegyenek a csorvásiak örömünnepén. Táborszky László Egyháztörténeti naptár Július Bódás János: LELKEK PARASZTJA Apám paraszt. A föld parasztja. Amit vet. azt le is aratja. Sok küszködésit a tavasznak megfizeti nyáron az asztag, amely a szérűben aránylik. Minden kalász ád hatvanannyit Én a lelkek parasztja lettem, eddig csak szántottam, vetettem. s még hosszú évekig, ha élek, vetője leszek az Igének, e elkophat rajtam a palást, nem érem meg az aratást. Boldog, ki megpihenve néz szét. s látja vetése zöldellését, látja, hogyan szökken kalászba, s hogy munkája nem volt hiába. Próféták sorsa lett a részem: elszórni magamat egészen, sokszor szívek kemény falára, vagy süket pusztába kiáltva. De vetek, magam megtagadva. A növekedést Isten adja. Eszköz vagyok, mely gyorsan vásik, s nem tart ki a nagy aratásig; de — amíg éltet — boldogan Istennek áldozom magam. Jobban kell értenünk „Krisztus szeretett szorongat” 2 Kor 5, 14 Hárofnszáz éve, 1674 nyarán Sárvár, Kapuvár, Lipót- vár, Eberhard és Berencs váraiban raboskodtak és szenvedtek sok megaláztatást a pozsonyi törvényszék által gályarabságra ítélt protestáns lelkészek és tanítók. 5. Tíz éve, 1964. július 5-én ért véget Prágában a 11. Keresztyén Béke Világgyűlés. 11. Hetvenöt éve. 1899. július 11-én született Hans- Joachim Iwand német teológus. göttingenl, majd bonni profeszor, több magas színvonalú teológiai folyóirat szerkesztője (j-1960), 15. Hétszáz éve, 1274. július 15-én halt meg Lyonban Bonaventura — eredeti nevén Johannes Fidanza —, a ferences rend generálisa és nagy tudományú doktora („doctor seraphicus”), Albano kardinálisa. a középkori skolasztika és misztika kimagasló alakja (sz. 1221). 15. Háromszáz évvel ezelőtt, 1674. július 15-én élték át Kocsi Csergő Bálint szerint legsúlyosabb szenvedéseiket gályára hurcolásuk előtt a Nyitra megyei Lipófvárban (Leopoldov) bátor evangélikus prédikátoraink, Masznyik (Masnicius) Tóbiás, Steller Tamás, Leporini Miklós, Pau- lovitz Mihály és Turóczi András. 19. Háromszázötven éve, 1624. július 19-én született Draytonban Fox György, aki mint cipészsegéd, a „barátok” társaságának nevezett kvéker közösséget alapította Angliában (fl690). 31. Százhetvenöt éve, 1799. július 31-én született Christian Gottlieb Barth, a maga korában igen népszerű német egyházi ének- és zeneszerző (fi862). tudom, hogy nem vetek hiába, mert egyszer majd — csodák csodája — én is maggá, kalásszá válók, ' learatnak égi kaszások, s az Or, ha rámhull Fia vére, betakar mennyei csűrébe. A költő „ISTENES ÉNEKEK” című kötetéből, megjelent 1973-ban. VATIKAN A római katolikus egyház politikai tevékenységére engednek következtetni a következő számadatok. A Vatikánnak 84 országban van diplomáciai képviselete, ezenkívül az Európai Közösség központjában (Bruxelles) és parlamentjében (Strasbourg) is. 23 országban a küldöttek nem a kormánynál, hanem az illető országok római katolikus püspöki konferenciájánál képviselik a Vatikánt. Olaszországból származik 54 vatikáni nuntius, míg a többi 17 közül Franciaországból, Belgiumból és Jugoszláviából 3, kettő Írországból, egy-egy pedig Spanyolországból, Svájcból, Nyu- gat-Németországból, az Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából származik. (EPD—CH) HÍREK A LIPCSEI MISSZIÓ KÖZGYŰLÉSE június 4. és 5-én ünnepelte 138. évfordulóját. Az ünnepség istentisztelettel kezdődött és munkaüléseken folytatódott. Jelentések hangzottak el az indiai, új-guineai, tanzániai egyházak életéről. AZ NDK EVANGÉLIKUS EGYHÁZAINAK SZÖVETSÉGE munkatervet dolgozott ki a modern lelkipásztori gondozásról és azt átnyújtotta a gyülekezetnek. „A lelkipásztori szolgálat csak akkor lehet szervezetileg hatékony, ha életformáló tényezőként fogják fel. A legfontosabb felkészültséget ehhez a saját tapasztalatból származó lelkipásztori szolgálat nyújthatja.” A VIETNAMI DEMOKRATIKUS köztársaság EVANGÉLIKUS EGYHÁZA körülbelül 10 000 tagot számlál. 26 főfoglalkozású lelkész és prédikátor működik. A szétrombolt egyházi épületek ellenére is a legtöbb gyülekezetben vasárnaponként két istentisztelet van. A kereszt - ség szentségének kiszolgálása előtt hattól nyolc hónapos oktatást tartanak. A katolikus hívek számát mintegv 1 millióra teszik. A lakosság száma 16—17 millió. Az amerikaiak által lerombolt ország újjáépítésében részt vesz az NDK Evangélikus Egyházainak Segélyszerve is. Többek között segítséget nyújtanak Vinh városa kórházának újjáépítésében is. A MECKLENBURGI TARTOMÁNYI EGYHÁZBAN az Üjtestamentum legújabb, ökumenikus fordítását a „Jó Hír”-1 istentiszteleti használatra engedélyezték. Az új fordításról, annak használhatóságáról az egyházi vezetőség a gyülekezetek kritikáját vár- 1a. D. ERNST SOMMERLATH professzor a közelmúltban ünnepelte Lipcsében 85. születésnapját. Sommerlath professzor a lipcsei egyetem rendszeres teológiai tanára volt. Dogmatikai és ethikai előadásait a szakszerűség és a tárgy szenvedélyes szeretete jellemezte. Mindvégig a lutheri teológia követője maradt. Krisztus, egyház, szolgálat, keresztség. úrvacsora és íel- oldozás mint az üdvösség központi titkai uralkodnak gondolkodásán. Több magyar lelkésznemzedék is sokat tanult tőle. Teológusnap Sopronban Örömmel és nagy várakozással indultunk Sopronba. Ez az idei tanév utolsó teológus napja volt. önkéntelenül is felmerültek bennünk József Attila sorai: „ide seregük, ami tovatűnt” hiszen ebben a városban évtizedeken át működött Teológiai Akadémiánk elődje, a Teológiai Főiskola, majd fakultás. Tanáraink még itt készültek szolgálataikra. Cantate vasárnapján ebben a történelmi múltjában oly nevezetes gyülekezetben egésznapos szoros programmal készültünk. A délelőtti istentiszteleteket az otthonigazgató és a teológusok tartották Sopronban, Sopronbánfalván. Magyarfalván és Ág falván. Csak Sopronbánfalván találkoztunk össze mindannyian délután. Barátságosan fogadott bennünket a gyülekezet. Balicza Iván igehirdetése után jó hangulatban adtuk elő rövidített teológusnapi műsorunkat Sopronban a délutáni szere- tetvendégségen az összefoglaló cím Cantate vasárnapjának igéje: „Énekeljetek az Urnák új éneket...” — volt. Mint minden teológusnapon igehirdetéseink és beszámolóink mellett költők és énekírók vallomását is tolmácsoltuk. Derűs, élénk és oldott hangulatban töltöttük ezt az estét is a soproni gyülekezettel. Otthonigazgatónk is diákká vált közöttünk, amikor soproni tanulmányéveire emlékezett. Három nemzedék találkozásának örülhettünk: dr. Kiss Jenő nyugalmazott teológiai professzor, dr. Kamondy Zoltán ny. líceumi tanár egyrészt, dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója, Rusznyák Ferenc, Beyer Pál, Gosztola László, Valtinyi Gábor soproni lelkészek, másrészt, majd a jövő lelkésznemzedéket képviselő Balicza Iván, Gyarmati István, Zügn Tamás és Varsányi Vilma teológusok. Hazafelé egymás szavába vágva soroltuk élményeinket. Köszönjük a soproni gyülekezetnek. az ágfalvi, bánfalvi, magyarfalvi gyülekezeteknek, hogy teret engedtek szolgálatunknak. Varsányi Vilma III. évf. teol. halig. Hangverseny Bangladesért A pop-zene legnagyobbjai gyűltek össze 1973-ban New Yorkban. Koncertre készültek — és a 25 000 főnyi közönség izgatottan várta a kezdést. Ezt a koncertet mutatja be a fővárosi mozikban most vetítésre került „Hangverseny Bangladesért” című színes amerikai film. Ez a koncert rendhagyó volt: a zenészek a fellépésért nem kértek pénzt, sőt más koncertjeiket is lemondták, hogy ezen részt vehessenek. A hangverseny bevételét — 250 ezer dollárt — a fiatal Banglades állam segítésére ajánlották fel. A film első felében Ravi Shankar szitárművész és társai indiai zenét adnak elő. A második rész vezetője George Harrison. A volt Beatles együttes másik tagja is szerepel: Ringó Starr énekel és dobol. A többi résztvevő is valamennyi híres zenész: Eric Clapton, Leon Russel, Billy Preston, Klaus Voorman, Jesse Davis, Jim Horn, Jimi Keltner, Claudia Linnear, Carl Radle és Bob Dylan. A zene hallgatása közben képeket látunk, melyek az indiai menekülteket mutatják, bandladesi édesanyát gyermekével, mind-mind élő felkiáltásként: segítsetek rajtunk! A film nézőjében felébred a gondolat: segítenünk kell! Mindenki tud segíteni, mindenki tehet valamit a békéért, az igazságért! Erre a cselekvésre indít George Harrison Banglade s-dala, mely egyben a film zárózenéje is: Barátom könnyes szemmel tőlem tanácsot kért: hogyan enyhíthetné a hazáját kínzó szenvedést. Tudtam, cselekedni kell, bár a baj nem engem ért. Bennetek nincs szánalom, mely segíteni készt? Banglades, Banglades, ily iszonytató borzalomra nincs szó, lidércek éje ez. E látvány földhöz szegez. Tétlen nem nézheted, nyújtsd a kezed: Segítenünk kell Bangladest! Segítenünk kell Bangladest! Banglades, Banglades, cselekvésre tanít, szíveket lángra szít. Tedd meg, mit megtehetsz, köteleséged ez. Adj egy darab kenyeret, valakit éhhaláltól ment meg. Segítenünk kell Bangladesh Segítenünk kell Bangladest! Segítenünk kell Bangladest! Segítenünk kell Bangladest! If j. Ferenczy Zoltán INTÉZMÉNYES DIAKÓNIA A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁGBAN A Német Demokratikus Köztársaság diakániai szervezetei a legújabb statisztikai adatok szerint kereken 15 ezer alkalmazottal, 52 kórházban több mint 7 ezer ágy- gyal, 90 otthonban és intézményben testi vagy szellemi fogyatékosok részére 6 ezer hellyel, 330 öregotthonban 11 500 hellyel. 550 gyülekezeti gondozóhellyel, 300 óvodában 17 500 hellyel rendelkeznek szolgálatuk betöltésére évente mintegy 350 betegápolót képeznek ki. (epd) V D. Káldy Zoltán püspök köszönti a csorvási gyülekezetét