Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-05-13 / 19. szám

Álljatok meg a szabadságban D. Káldy Zoltán püspök igehirdetése a jubileumi ünnepen „A szabadságra szabadított meg minket Krisztus, álljatok meg tehát, és ne engedjétek magatokat megint szolgaság igájába fogni.” (Gál 5, 14 Ml FOGTA MEG MAGYAR FÖLDÖN IS A SZIVEKET az újra felfedezett evangélium­ból? Mi volt az, aminek meg­hamisítása éllen küzdöttek azok, akik az evangéliumot D. Káldy Zoltán püspök igét hirdet megismerték? Mi volt az, ami­ből nem tudtak engedni az el­lenreformáció megismétlődő hullámai, között, sem? Egy örömhír volt ez, amelyet így fejez ki mai igénk: „A sza­badságra szabadított meg min­ket Krisztus.” Azonban bár­mennyire drága és nélkülözhe­tetlen a külső, a politikai ér­telemben vett szabadság, hang­súlyoznunk keik hogy Pál apostol itt a belső, a lelki sza­badságról beszél. Ez a szabad­ság nem a mi harcunknak az eredménye, hanem Krisztus harcának a gyümölcse. Annak a harcnak a gyümölcse, amit Krisztus a nagypénteki keresz­ten és a húsvéti sírban ví­vott meg értünk. Ez a szabad­ság nem az ember vívmánya, hanem Isten ajándéka. Nem biztosítható intézményesen és történetileg nem örökölhető, hanem újra és újra hitben fo­gadható eL Ennek a szabad­ságnak az az alapja, hogy Krisztus halálával megfizetett bűneinkért és kiszabadított bennünket a bűnnek és halál­nak rabságából. Ez a szabad­ság Isten szuverén királyi ren­delkezésén alapszik, hogy Krisztus haláláért és feltáma­dásáért bennünket nagykorú fiainak fogad el. Ez a szabad­ság az Isten fiainak a sza­badsága. EBBEN Ä SZABADSÁG­BAN VALÓ MEGÁLLÁSRA int Pál apostol és arra, hogy „ne engedjétek magatokat me­gint szolgaság igájába fogni.” A szolgaság igájának egyik formája, hogy a keresztyén em­ber továbbra is a törvénynek, Isten törvényének hatálya alatt tudja magát és állandóan retteg, hogy nem tud a tör­vény követelményeinek eleget tenni. Ez pedig valódi szolga­ság. De az Isten fiai nem ha­jolhatnak meg semmiféle „szent”-nek mondott rend, egyházi rend, hierarchia előtt sem, amely Krisztus helyébe lépve maga akarná eszközölni a megigazulást. Isten fiai nem vethetik alá magukat semmi­féle olyan embernek sem, akit „hit és erkölcs dolgában csal­hatatlannak mondanak”. Ami­kor a mi atyáink évszázadokon keresztül küzdöttek hitük meg­tartásáért és az ellen, hogy ^Sket különböző szolgaságok ' igájába vessék, akkor nagyon jól tudták, hogy milyen drá­ga az Isten fiainak szabadsa­ga. De a mai nemzedéknek is tudnia kell ezt. Az ökumeniz- mus területén tűnnek fel olyan jelenségek, amelyek a „szolgaság igájának” valami­lyen szelídítettebb formában való visszakozását ajánlgatják, de ma is áll Pál apostol inté­se: „A szabadságra szabadí­tott meg minket Krisztus, áll­jatok meg tehát és ne enged­jétek magatokat megint szol­gaság igájába fogni.” DE MI ENNEK A SZABAD­SÁGNAK A TARTALMA? Miben áll ez a szabadság, az Isten fiainak szabadsága? Ez a szabadság elsősorban nem va­lamitől való szabadság, ha­nem pozitív szabadság, szabad­ság valamire és csak ennek kö­vetkezménye a valamitől való szabadság is. Ez a szabadság jelenti a szabad odamenést Istenhez. így mondja ezt Pál: „Megiga- zulunk tehát hitből és bé­kességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Általa a hitben menetelünk is van ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk.” Istenhez való odajárulásunk nincs töb­bé feltételekhez, emberi cse­lekedetekhez kötve. Bűneink már nem zárják el az utat Is­tenhez. Isten számára való fel- szabadulásunk jelenti egyben az Ö parancsai számára való felszabadulásunkat is. Ez a szabadság felszabadu­lás a másik ember szolgálatá­ra. Hiszen a hit által való megigazulás azt jelenti, hogy erőnket nem kell a saját üd­vösségünk kiharcolására fordí- . tanunk, azt ingyen kegyelem­ből nyerjük eL így minden erőnket, egész szeretetünket felebarátunk javára fordíthat­juk és szabadíthatjuk fel. Sza­badok vagyunk a másik ember gondjainak enyhítésére, élet- körülményeinek javítására, előmenetelének segítésére. Mi­vel Isten fiainak életében súlyponteltolódás történik és pedig az, hogy többé nem ők maguk állnak a központban, hanem a másik ember, egész életüket a másik ember javára fordíthatják. Nem véletlen, hogy a magyar evangélikusság, de általában a magyar protes­tantizmus évszázadokon ke­resztül különböző formában messzemenően kivette részét a másik emberről való gondos­kodás szent szolgálatábóL Ha ez a szolgálat néha-néha meg­gyengült vagy kimaradt, soha­sem azért maradt ki, mert a körülmények nem tették lehe­tővé ezt a szolgálatot, hanem mindig azért, mert ott és ak­kor elfeledkeztek az „Isten fiainak szabadságáról”, amely a másik ember szolgálatában valósuL EZ A SZABADSÁG FEL­SZABADULÁST JELENT a világ felé is. Mivel Isten fiai tudják, hogy egyetlen világ­rend sem üdvrend és ugyan­akkor azt is tudják, hogy a vi­lág Isten világa, szabadok ar­ra, hogy Isten világában, a szeretettől hajtva fáradozza­nak a világért, annak alakítá­sáért, békéjéért, fejlődéséért, az igazságosabb társadalmi rendért. Készek a politikai együttműködésre is mindazok­kal, akik a világ boldogulá­sáéit, az igazságtalanságok megszüntetéséért, a béke vi­lágméretekben való biztosí­tásáért fáradoznak, még akkor is, ha más világnézetűek. Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy az elmúlt 450 esztendő­ben az evangélikusok, a refor­mátusokkal karöltve minde­nütt . elöljártak ott, ahol né­pünk függetlenségéről, műve­lődéséről, politikai és társadal­mi jogainak biztosításáról, az irodalom felvirágoztatásáról volt szó. Mi nem tartjuk vélet­lennek, hogy Bocskay István, Bethlen Gábor, Rákóczi György, Thököly Imre, Kos­suth Lajos, Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Arany Já­nos, Petőfi Sándor, Ady, End­re, Móricz Zsigmond protes­tánsok voltak. Olyan emberek voltak, akik felszabadultak, sokszor nagyon nehéz időben ennek a népnek a szolgálatá­ra. Az sem véletlen, hogy ha­zánk jelenlegi új társadalmi rendjére, a szocialista társa­dalmi rendre is először a pro­testáns egyházak mondtak „igen”-t és kötötték meg az Egyezményt az új magyar ál­lammal. És ezzel máris elérkeztem egy ponthoz, amiről még szól­nom kell. Beszédem elején azt mondottam, hogy Isten fiainak szabadsága nem külső, politi­kai értelemben vett szabadság, hanem belső, lelki szabadság. Négyszázötven éves utunk Isten iránti hálaadással te­kintünk vissza reformátort őseink 450 évvel ezelőtt elkez­dett munkájára és arra a gaz­dag történelemre, amely az ő munkájuk nyomán sarjadt drá­ga hazánkban. MAGYARORSZÁGI EVAN­GÉLIKUS EGYHAZUNK áp­rilis 24-én a budavári tem­plomban tartott jubileumi or­szágos közgyűlését a fent idé­zett mondattal nyitotta meg dr. Fekete Zoltán országos fel­ügyelőhelyettes. Az országos közgyűlés hiva­talos alkotó tagjaival, hazai és külföldi vendégekkel, a buda­pesti gyülekezetek küldöttsé­geivel megtelt templomban fel­szabadult örömmel és hála­adással ünnepelt a szabad ha­zában szolgálata útját megta­lált egyház. AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉST MEGNYITÓ ISTENTISZTE­LETEN D. Káldy Zoltán, az Ehhez azonban most hozzá kell tennem azt, hogy Isten fiai a belső szabadságuk birtokában nem állnak közönyösen a kül­ső, a politikai szabadsággal szemben. Sőt úgy tudják, hogy nekik segíteniük kell a poli­tikai szabadság kivívását is és az ő feladatuk is őrködni a külső szabadság felett is. Ami­kor évszázadok folyamán a ró­mai katolikus hierarchia az idegen uralkodóházzal össze­fogva a vallásszabadság és né­pünk szabadságának elvételé­re tört, evangélikusok és re­formátusok együtt küzdöttek a vallásszabadságért és népünk szabadságáért. Tudjuk, hogy az idegen királyok és a hierarchia végső soron azt akarták elér­ni, hogy helyreállítsák a biro­dalom hitbeli egységét. Az egyhitű, a pápa és az apostoli király „előtt térdet-fejet hajtó Magyarország” volt a végső céljuk. Ezt akarták elérni az ellenreformáció egymást köve­tő hullámaival, vésztörvény­székekkel, gályapadokkal. De akkor azok, akik hitben elfo­gadták a belső szabadságot, a lelki szabadságot, nem késle­kedtek erre „nem”-et monda­ni és küzdeni a testi, ,a külső szabadságért is. ÉS MA? Miközben szíveink­ben ott van az Isten fiák sza­badsága, fontos nekünk né­pünk „testi szabadsága” is és fontos nekünk Alkotmányunk­ban biztosított vallás- és lelki- ismeret-szabadság is. Mert a „lelki” és „testi” szabadság egyaránt drága nekünk. EGYHÁZUNK 450 ÉVES JU­BILEUMÁN hálát adunk Is­tennek szeretetéért és hűsé­géért. Megköszönjük, hogy egyházunkat évszázadokon ke­resztül vezette, evangéliummal és az Isten fiainak szabadsá­gával megajándékozta. Amikor tovább indulunk a határkőtől, előttünk ragyog a bennünket kötelező ige: „A szabadságra szabadított meg minket Krisz­tus, álljatok meg tehát, és ne engedjétek magatokat megint szolgaság igájába fogni” országos közgyűlés püspökel­nöke hirdette Isten igéjét Gál 5, 1 alapján. A 450 év hazai egyháztörté­netét értékelő előadást a köz­gyűlésen D. dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke tartotta. Az ünnepi együttlétet gazdagították a Lutheránia és a Budavári Énekkar énekszá­mai. ÁLLAMUNK ÉS EGYHA­ZUNK KÖZÖTTI JÓ VI­SZONY, valamint egyházunk és népünk sorsának a törté­nelmi időben való összefor- rottsága jutott kifejezésre ab­ban a magas rangú képviselet­ben, amelyet Miklós Imre ál­lamtitkárnak, az Állami Egy­házügyi Hivatal elnökének megjelenése és köszöntése jel­zett. a közgyűlésen. Az állam­titkár kíséretében jelen volt Madai András főosztályvezető is. A DUNA-MEDENCE NÉ­PEINEK ES PROTESTÁNS EGYHÁZAINAK múltbeli kö­zös sorsa és földrészünk, vala­mint világunk jelene és jövője iránti együttes elkötelezettsé­ge nyert kifejezést a szomszé­dos országok egyházainak és a hazai protestantizmusnak ran­gos képviseletében. A szovjetunióbeli Lett Evan­gélikus Egyházból Janis Matu­lis érseket, Csehszlovákiából a Szlovák Evangélikus Egyház egyetemes püspökét, D. dr. Jan Michalkot, a romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egy­házból Albert Klein püspököt, a jugoszláviai Szlovák Evan­gélikus Egyházból dr. Juro Struharik püspököt, a romá­niai Ágostai Hitvallású Zsi­nat-Presbiteri Evangélikus Egyházból Szedressy Pál püs­pökhelyettest, a Német Szövet­ségi Köztársaság frankfurti Evangélikus Egyházából dr. Hanfried Krüger egyházfőta- tanácsost, az Osztrák Evangé­likus egyházból dr. Hans Fi­scher egyházfőtanácsost és a Matulis érsek kíséretében meg­jelent Janis Lie pins prépostot köszönthettük a közgyűlésen. , A Magyarországi Reformá­tus Egyház részéről Szamoskö- zi István püspök, valamint dr. Esze Tamás főgondnok, a Sza­badegyházak képviseletében Laczkovszky János, a Baptista Egyház elnöke jeleni meg az ülésen. Jelen voltak a közgyűlésen Karner Ágoston főtitkár veze­tésével az Országos Egyház osztályvezetői, dr. Vámos Jó­zsef dékánnal az élen a Teoló­giai Akadémia tanárai, egyhá­zunk esperesei, valamint szá­mos vendég, lelkész és gyüle­kezeti tisztségviselő. A jubileumi közgyűlés Me- kis Adám esperes, a közgyűlés főjegyzője előterjesztésében Ünnepi Nyilatkozatot fogadott el, amit lapunkban külön is is­mertetünk. D. DR. OTTLYK ERNŐ püs­pök ünnepi előadását így kezdte: Magyarországi evan­gélikus egyházunk négyszázöt­ven éves jubileumán hadd utal­jak arra a különbségre, ami 1523. április 24. és a mai nap között van. Ma szocialista hazánk nyu­godt, fejlődő körülményei kö­zött élünk. Evangélikus egyhá­zunk megtalálta helyét ebben a társadalomban. Szilárd teoló­giai bázis' alapján szolgál, jól rendezett szervezetével. Ha vannak is gondjaink, azok nem többek, mint az élet fejlődésé­vel együtt járó problémák. Bu­davár csendes, békés hely, a háborúk nyoma már nem lát­szik, a múlt emlékei teszik történelmi levegőjűvé ezt á helyet. Ahol egykor még laká­sa sem lehetett lutheránusnak, Budavárban templomuk van az evangélikusoknak, s egyhá­zunk 450 éves életútjára ünne­pélyes, szabad és biztos kere­tek között tekinthetünk vissza. De mekkora a különbség a jelen pillanat és aközött, ami 450 évvel ezelőtt történt ápri­lis 24-én, a budai országgyűlé­sen! Miért jöttek létre a reformáció-ellenes törvények 2 1523-ban Buda az ország fő­városa, a királyok székhelye. Még áll a gyönyörű királyi pa­lota, bent csillog a sok arany­díszítés, még érintetlen Mátyás király világhírű könyvtára. A budai vár épületei, büszke tor­nyai elragadó látványt nyújta­nak. De már két éve Nándor­fehérvár elestének, dél felől óriás erőkkel gyülekezik a tő­rök, nyugtalanság fut végig nemcsak Magyarországon, ha­nem Európán is. Előreveti ár­nyékát a három év múlva be­következő mohácsi katasztrófa, majd az ország három részre szakadt anarchiája. Az országban igen feszült a társadalmi helyzet, kilenc éve, hogy leverték a Dózsa György- vezette parasztfelkelést. Ér­vényben volt a parasztságot sújtó kegyetlen törvény, meg­vonták a szabad költözés jogát is, felemelték az uraknak járó jobbágyi szolgáltatásokat is. Ezzel a nemesi kapzsiság le­gyengítette az ország véderejét a törökkel szemben. Ebben a nyugtalan, feszült­séggel terhes légkörben jelenik meg hazánkban a reformáció első néhány életrezdülése, amelyre igen ingerült volt a válasz. Miért? Azért, mert az 1514-es parasztforradalom után a főpapság és nemesség rette­gett minden olyan megmozdu­lástól, amely bármilyen formá­ban is támadta a fennálló feu­dális társadalmi rendet. Féltek a reformációtól is. mert ez a pápaságot, a nagybirtokos fő­papságot, a feudális rend egyik tartóoszlopát támadta. 1521-ben Szakmári György, esztergomi érsek, kihirdette Magyarországon is X. Leó pá­pa ítéletét Luther kiátkozásá­Ugyanakkor a magyaror­szági ferences szerzetesek uta­sítást kaptak arra, hogy küzd­jenek a lutheri eretnekség el­len. Ilyen előzmények után hívta össze a budai országgyűlést, a fiatal II. Lajos király. A törté­nelmi feladat a küszöbön álló hatalmas török támadás elleni felkészülés lett volna, de a fő­urak versengése és széthúzása* Báthory nádor pénzügyi visz­D. dr. Ottlyk Ernő püspök ünnepi beszédet mond szaélése kötötte le a figyelmet, pedig nemsokára félholdas tö­rök zászló fog lengeni Buda büszke tornyain, s török szpa- hik lovai fognak legelészni a várost körülvevő dombokon. A nyilvánvaló veszély küszöbén is arra fordította a budai or­szággyűlés erejét, hogy köve­telte az 1523:54. törvénycikk­ben a lutheránusok és pártfo­góik fej- és jószágvesztését, mert — amint indokolták — azok eretnekek és a szentséges Szűzmária. ellenségei. Az inge­rült és túlfűtött hangulatra jellemző, hogy amikor Mária királyné udvari papja a pápa ellen prédikált, s nemesek ki­jelentették a királyi pár előtt, hogy kardjukkal darabokra vágják, aki a római katolikus hit és a pápa ellen mer beszél­ni­Ugyanebből a mentalitásból született az 1525:4. törvény­cikk, amely ezeket a hírhedt mondatokat tartalmazza: „A lutheránusok szintén mind ki- irtandók az országból: s bárhol találtatnak, nemcsak az egyhá­zi, hanem a világi személyek által is akadály nélkül fogat- tassanak el és égettessenek meg.” Így szokták idézni: Lutherani omnes comburantur, a lutheránusok mind megége- tendök. Nem véletlen, hogy ek­kor választották az ország ná­dorává a jobbágyellenes törvé­nyek fogalmazóját, Werbőczit. De miért bántak így a refor­máció legelső jelentkezésével? Miért szálltak szembe az evan­gélium ügyéveL a megtisztí­tandó egyházi élet követelésé­vel? Honnan ez a durván ér- tetlen magatartás? Az alapvető ok az ország ak­kori vezetőinek abban o rövid­látó konzervativizmusában ta­lálható, amely minden irány­ban félreértette történelmi fel­adatát. Külpolitikájában nem vette komolyan a délről jövő török terjeszkedést, s ez a mo­hácsi katasztrófához és a száz­ötven éves török uralomhoz vezetett. Belpolitikájában az akkori legnagyobb társadalmi osztályt, a parasztságot, leg­mélyebbre taszította a földes­úri önkény. Ebben az össze­függésben a nemesi rövidlátás a római katolikus egyház ha­talmi ambíciója mellé állt, erősítette annak abszolút kizá­rólagosságra törő igényét lelki imperializmusát és gőgös triu mfaí izmusát. Tomorv ..büszke vezér” egyszerre volt kalocsai érsek és a mohácsi (Foly tatása a 2. oldaton} XXXVUL ÉVFOLYAM 1& S&SM 1973. május 13. Ára: 2,— Forint

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents