Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-14 / 2. szám

„Törvénynek ő eleget tett...” 2 Móz 20,1—21 A mai vasárnap igéjében Isten tízparancsolatát olvashatjuk. Benne összefoglalva áll előttünk Isten törvénye, mindaz, amit Isten vár népétől. Izrael, majd az egyház évezredeken át eh­hez igyekezett szabni életét, és ma is elsőrendű követelmény az, hogy az egyház tagjai jól ismerjék a tízparancsolatot. De vajon nem járt el fölötte az idő? Ma is van jelentősége? Mi a szerepe életünkben? A választ az Üjtestamentum adja meg, s ez röviden a következő. ELIGAZÍT AZ ÉLETBEN. Ez a tízparancsolat elsődleges fel­adata minden ember számára. Jelzi, hogy hol a helyünk és mi a feladatunk Istennel való kapcsolatunkban. De embertársaink­hoz való viszonyunkat is megszabja. Alapja az emberi együtt­élésnek. Parancsokat hirdet, utat mutat arra vonatkozóan, hogy hogyan éljünk. Megtilt olyan cselekedeteket, amelyekkel egy­másnak árthatnánk. A tízparancsolatnak az emberi együttélésre voúatkozó része általános érvényű, tehát nincsen hithez, egy­háztagsághoz kötve. A szülök tisztelete és megbecsülése, öldök­lés helyett a békés élet, elromlott házasságok helyett a családi élet tisztasága — hogy csak néhányat említsünk a parancsola­tokból —, egyaránt fontos minden ember szempontjából. Az Ötestamentum törvényét Jézus sem törölte el, sőt ahogy maga mondta: „betöltötte”. Más szóval eleget tett Isten törvényének, s ezáltal a rideg parancsolat melegséget, lelket kapott. Hiszen Jézus abban látja a törvény megtartását, hogy szeressünk. Sze­ressük Istent és felebarátunkat. Így lesz a mi életünknek is alap­ja Isten törvénye, s úgy igazít el az életben, hogy általa szere­tettel szolgáljunk embertársainknak. BÜNISMERETET ÉBRESZT BENNÜNK. Ez is feladata a tíz- parancsolatnak. Ha tudjuk, hogy mi az Isten akarata, felébred bennünk a felelősség a másik ember iránt. Megtanuljuk, hogy nem élhetünk csupán önmagunknak, hanem tartozunk egymás­nak. És a parancsolatok nyomán nekünk szegeződnek a kérdé­sek: Mit tettünk a másik emberért, népünkért, a világért? Mit tartottunk meg a paracsolatokból, és mit mulasztottunk el? Isten törvénye újra és újra önvizsgálatra kényszerít. Tudomásul kell vennünk, hogy felelnünk kell a cselekedeteinkért az embe­rek előtt, elsősorban a tekintetben, hogy szolgáltunk-e nekik szeretettel. Ha őszinték vagyunk, meg kell vallanunk, hogy sok jót elmulasztottunk, és sok rosszat elkövettünk. És nekünk ke­resztyéneknek azzal is tisztában kell lennünk, hogy minden vét­künkkel egyúttal Isten akarata ellen is cselekedtünk. Ezért bo­rulunk le búnbánattal Isten előtt, és tőle várjuk a bocsánatot. Mivel mi nem tudunk eleget tenni Isten parancsának., remény­ségünk sem lehetne. De Jézus eleget tett, ezért Isten megbocsá­tott, nekünk pedig lehet reménységünk. LEHETŐSÉGET NYŰJT A HÁLAADÁS GYAKORLÁSÁRA Isten szeretetéért. Vagyis azért igyekszünk megtartani Isten pa­rancsait, mert ő szeret bennünket, s így próbáljuk egy kevéssé megköszönni megtapasztalt jóságát. Mert életünk eseményei, sorsunk, szeretteink és a világ élete stb. a hivő szemnek azt mu­tatják, hogy Isten szeretetteljes akarata valósul napról napra. Érezzük, hogy meg kell köszönnünk valamilyen módon Isten áldásait. Ezért mondunk hálaadó imádságokat is. De ez nem elég. Isten szeretete, Krisztus szolgálata, helyettünk hozott ál dozata, Isten törvényének betöltése, mindaz, amit értünk tett, engedelmességre, Isten akaratának cselekúésére kényszerít ben­nünket. A döntő tehát az, hogy Isten előbb cselekedett ve­lünk kegyelmesen mielőtt mi abból valamit is megérdemelhet­tünk volna. Mi csak utólag próbálhatunk egy keveset meghá­lálni akaratának való engedelmeskedéssel. Sok és nagy a szerepe Isten törvényének az életünkben: út­mutató. tükör, eszköz az engedelmességre. De nem eszköz az üdvösségre. Nem mondhatjuk azt, hogy eleget tettem Isten pa­rancsának, és ezzel megváltottam a jegyet az üdvösségre. Ha vannak is győzelmeink, sokkal több a kudarcunk és a mulasz­tásunk. Tehát reménységünknek sem a mi engedelmességünk az alapja. „De Isten elküldte Fiát, Ki emberré lett értünk. Tör­vénynek ő eleget tett, Veszedelemből kimentett, Kiengesztelt Istennel.” (350. ének) Bárány Gyula IMÁDKOZZUNK drunk! Köszönjük, hogy törvényed is, amely fényt derít sok mulasztásunkra és méltán ítél meg bennünket bűneinkért, ke­gyelmedből mentő szeretetednek eszköze lett. Köszönjük, hogy elfogadtad Jézus Krisztus Urunk elégtételét, s őérette rajtunk is megkönyörülsz. Kérünk, adj erőt az igaz, cselekvő hálaadás­ra. Adj erőt, hogy necsak ismerjük akaratodat, hanem öröm­mel engedelmeskedjünk is annak. Ámen. Egyetemes imahét 1973. január 15—21. Negyedik nap Január 18., csütörtök A Ml MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK NAPONKÉNT! Lk 11,3 A mindennapi kenyér az Úrtól tanult imádság közepére ke­rül. Jézus nem teszi az első helyre, de az utolsóra sem. A görög­ben ezen a helyen nagyon ritka szó áll. Kétféle jelentése lehet­séges. Az egyik: „a következő napi kenyerüket”, de nem való­színű, hogy Jézus szerint a holnapi kenyeret mára kellene kér­nünk. A másik: „az egy napra való kenyerünket”. Ez a valószínű jelentése ezen a helyen. Máté szerint mára kérjük, Lukács sze­rint naponként. Jézus egész magatartása és tanítása az anyagi javakról, az élet értelméről benne van ebben a kérésben. Nem engedi, hogy az anyagi javak megszerzését tegyünk céljává, és hogy a holnap gondjával terheljük a mát. De az is benne van ebben az imádságban, hogy fontosnak tartja a mindennapi ke­nyeret. Képmutatás lenne tőlünk, ha azt gondolnánk, hogy imádsággal el van intézve a mindennapi kenyér kérdése. Isten azt várja tőlünk, hogy ne csak imádkozzunk, hanem minden tőlünk telhetőt meg is tegyünk a mindennapi kenyérért. S a többes szám első személy és az imádság közösségi jellege azt is mutatja, hogy ne csak a saját mindennapi kenyerünkért, hanem mások mindennapi kenyeréért is. Ha így értelmezzük ezt a ké­rést, akkor ebből az is következik, hogy mindent el kell követ­nünk az emberiség kenyérgondjának megoldásáért, az igazsá­gosabb társadalmi és gazdasági struktúrákért, hogy minél ké­kesebb éhező legyen földünkön. ADJUNK HÁLÁT, hogy Istennek nemcsak lelki eledelünkre, hanem mindennapi ke­nyerünkre is gondja van; hogy nem kell aggodalmaskodnunk a holnap felől, mert Isten Gondviselő Atyánk; hogy Isten ezt a gondviselő szeretetét abban is megmutatja, hogy megáldja ma­gyar népünk munkáját és célkitűzéseit, s egyre gazdagabban szel számunkra a mindennapi kenyérből. VALLJUK MEG BÜNBÁNATTAL. hogy sokszor aggodalmaskodunk mindennapi kenyerünk miatt: hogy önző módon csak a magunk kenyerére gondolunk; hogy mások kenyerének gondját imádsággal akarjuk elintézni csu­pán; hogy nem érezzük át igazán az éhező népek szenvedését és nyomorúságát; hogy nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt mások kenyeréért, a világ ínségének enyhítéséért. KÖNYÖRÖGJÜNK bizodalmas hitért, hogy ue aggodalmaskodjunk fölöslegesen: felelősség­érzetéért mások kenyeréért: világos látásért, hogy a világ ínsége nem oldható meg könyöradományokkal, hanem gyökeres struktúra-változás­ra van szükség; a népek politikai és gazdasági vezetőiért, hogy ezt ők is világosan meglássák. Ötödik nap Január 19.. péntek ÉS BOCSÁSD MEG NEKÜNK A MI BŰNEINKET, MERT MI IS MEGBOCSÁTUNK MINDENEKNEK. AKIK NEKÜNK ADÓSOK! Lk 11,4a Talán a kenyér gondjánál is nagyobb lehet életünkben az, amit bűnnek nevezünk. Számtalanszor megbántjuk, megkáro­sítjuk embertársainkat. Ezzel nemcsak az emberek között, de még inkább Isten előtt kerülünk olyan helyzetbe, melyet jól jellemez a megfizethetetlen adósság képe. Az ettől való szaba­dulás útja nem lehet más, mint az adósság elengedése, a meg­bocsátás, ami Jézus szerint gyökeresen megújítja az elromlott viszonyt Isten és az ember, valamint ember és ember között. Magától értődő, hogy amikor a bűnbocsánat kérésével fordu­lunk Istenhez, akkor ugyanezt a megbocsátást gyakoroljuk em­bertársainkkal is. Nem arról van szó, hogy egyik a másik felté­tele volna, hanem arról, hogy a kettő együtt jár. Erről gyakran megfeledkezünk. Olyanok vagyunk, mint a példázatbeli adós szolga, akinek ura elengedte mérhetetlen nagy adósságát, de 6 irgalmatlanul be akarta hajtani szolgatársán a kicsit. Ebben a kérésben azt kérjük, hogy Isten ajándékozzon meg bennünket olyan irgalmas szívvel, amely nemcsak a megbocsátásra kész, hanem irgalmas samaritánusként tud segíteni ott, ahol segít­ségre van szükség. ADJUNK HÁLÁT, hogy Isten kegyelmes Atyánk, aki megbocsátja bűneinket; hogy Jézus Krisztus meghalt bűneinkért, s kiengesztelte Istent; hogy e bűnbocsátó kegyelem által helyre állhat a viszony közöttünk és Isten között; hogy az Istentől nyert bűnbocsánat bennünket is arra indít, hogy bocsássunk meg embertársainknak. VALLJUK MEG BÜNBÁNATTAL, hogy olyanok vagyunk, mint az irgalmatlan szolga, aki elfogadta Ura bocsánatát, de nem akart megbocsátani szolgatársának: hogy irgalmatlanságunk nemcsak a harag tartásában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy nem érezzük át embertársunk gond­ját; hogy sokszor az egyház ilyen irgalmatlan szolgaként visel­kedett, amikor nem az elnyomottak, hanem az elnyomók olda­lára állt. KÖNYÖRÖGJÜNK bűneink bocsánatáén, elsősorban az irgalmas szívért, amely nemcsak megbocsátani tud, de az irgalmasság cselekedeteivel lép oda az ember­hez; hogy megszűnjék a háború Vietnamban, vagy a világ más terüle­tén. — HALÁLOZÁS. Ifj. Tóth Károly Árpád hosszú beteg­ség után. és mégis váratlanul elhunyt 30 éves korában. Az elhunytban Tóth Károly pilisi lelkész és felesége gyermekü­ket gyászolják. A temetést december 13-án Detre László esperes és Keveházi László lelkész végezte a pilisi gyüle­kezet nagy részvéte mellett. Isten adjon vigasztalást a gyászoló szülőknek és hozzá­tartozóiknak, az elhunytnak pedig csendes nyugalmat és boldog ébredést a nagy napon. „Boldogok, akik az Úriban hal­nak meg”. — FONÁST vállalok gyapjú és műszálból. Cím: Martincsek fono­da. Gyula. EVANGÉLIKUS BUBI A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: Harkányi László tördelő-szerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Etidapest 1088. Vm„ Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—Vttl Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 hl 72.4602 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyortiás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Mert a törvény Mózes által adatott; a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.” (Jn. 1, 17.) VASÁRNAP. — „És megem­lékezik Péter az Űr szaváról, amit neki mondott. És kiment Péter keservesen sírva.” (Lk. 22, 61—62 — Zsolt. 32, 8 — Jn 2, 1—11 — Zsolt. 105.) Az édes­anya és az orvos arca felra­gyog, ha a megszületett gyer­mek sírni kezd. Ez az élet je­le. Péter újjászületése is sírás­sal kezdődött. Nem egyszerűen az érzékenyebb emberek jel­lemzője a sírás. Azoké is, akik szembe mernek nézni önma­gukkal, bűneikkel, elrontott életükkel és akarnak újat kez­deni. — A könnyek ajándékát add meg nekem, Istenem! HÉTFŐ. — „Mikor meglátta Jézust, arcra borulva kérte őt: Uram, ha akarod, megtisztít­hatsz engem.” (Lk. 5, 12 — Ézs. 50, 2 — Mk. 2, 18—22 — Lk. 5, 12—16.) Sokat adunk a rendezett, tiszta külsőre. Szennyfoltos, elpiszkolódott ru­háinkat kitisztíttatjuk. „Én nem tudtam, hogy annyi ször­nyűség barlangja szívem” — vallotta meg József Attila egyik versében. Nemcsak a külsőnk, a belsőnk is tisztí­tásra szoruL „Tiszta szívet te­remts bennem óh, Isten” — imádkozta a asoltárírö. Imád­kozzunk mi is. Az ige hatalma alá kitett életünket tisztítja, rendben tartja Isten. KEDD. — „A következő éj­szakán pedig mellé állván ne­ki az Ür, mondván: Bízzál Pál!” (Csel. 23, 11 — Zsolt. 3, 6 — 2 Móz. 20, 1—17 — Lk. 5, 17—26.) Igazságtalanság, erőszak, bántalmazás, gyilkos terv. Ezt élte át Pál. Isten mel­lé állt. ö mindig az igazság­talanságot, elnyomást, megkü­lönböztetést szenvedők oldalán áll és azok mellett, akik az előbbi dolgok ellen küzdenek. Isten szolidáris az emberrel. Ezt a szolidaritást munkálja bennünk, hogy imádságunkkal, felelős szolgálatunkkal azok mellé álljunk, akik ma bárhol a világon embertelenséget él­nek át és együtt legyünk azok­kal, akik igazibb, embersége­sebb életért fáradoznak. SZERDA — „Maga a Lélek esedezik mi érettünk.” (Rm. 8, 26 — Ez. 34, 16 — Mt. 19, 3—9 — Lk. 5, 27—32.) Nfem vagyunk a tökéletesség állapotában. Erőtlenségünk de sokszor válik nyilvánvalóvá ott, ahol ten­nünk kellene, ahol meg kel­lene mozdulnia a kéznek, a láb­nak segítésre. A Lélek ese­dezik értünk, hogy hitünket felfrissítse, lankadó erőnket megújítsa. CSÜTÖRTÖK. — „Jézus pe­dig mondta: Meglássátok, hogy el ne hitessenek benneteket: mert sokan jőnek el az én ne­vemben, kik ezt mondják: Én vagyok; és: Az idő el- közelgett; ne menjetek azért utánuk.” (Lk. 21, 8 — Zsolt. 3, 8 — Mt 5, 17—20 — Lk. 5, 33—39.) Kinek higgyek? Ki után menjek? — „Utat, irányt, célt jtt mutassatok! Aki előt­tem akar járni, itt járjon az! — És itt vezessen, ki azt akar­ja, hogy kövessem” — írja Váci Mihály költőnk. Jézus előttünk jár. S amerre ő jár, bűnökből oldoz fel, gyógyít, segít, fel­emel. Szépül az emberi élet. Cselekedeteinkből felismerhe­tő-e, hogy ezt a Krisztust kö­vetjük? PÉNTEK. — „Épülve és jár­va az Úrnak félelmében és a Szentiéleknek vigasztalásában, sokasodnak.” (Csel. 9, 31 — 1 Sám. 17, 47 — Jn. 1, 15—18 — Lk. 6, 1—11.) A félelem ál­talában visszatart, gátol, beszű­kít, fékez. Az Urnák félelme — mi más ez, mint komolyan szólni Istennel — épít, járásra serkent. Az Űr félelme az, hogy nyitottak és mindannak befo­gadására készek vagyunk, amit ő az ige gazdagságában ad. De életünk nem marad „üresjárat­ban”, hanem „sebességbe kap­csol” és hasznosan üzemel. Van kiért és miért. SZOMBAT. — „Hű az, aki elhívott titeket, és ő meg is cselekszi azt.” (1 Ts. 5, 24 — 4 Móz. 23, 19 — Zsid. 12, 18—24 — Lk. 6, 12—19.) „Hűtlenül cserbenhagyta áldozatá/t; ak­kor hagyta magára, amikor a legnagyobb szüksége volt társ­ra, segítségre” — sokszor ol­vasunk, hallunk ilyen monda­tokat A hűség drága kincs. Ragaszkodni valakihez, kitar­tani mellette, vele maradni. Szüksége van rám. Hűség a munkában akkor is, ha a fő­nök szeme nem lát. De sok múlik a hűségen. A családi élei boldogsága, emberi életek jó alakulása, jó ügyek előmene­tele. Isten hűséges szeretettel szeret. Hűsége hűségre erősít. Azokért és azért, akiket és amit reánk bízott. Povázsay Mihály Hatodik nap Január 20., szombat ÉS NE VlGY MINKET KÍSÉRTÉSBE! Lk 11,4b A keresztyén ember életének egyik legnagyobb nyomorúsága, hogy nem tud megállni a kísértésekben. Ezért tanít Jézus a hatodik kérésben imádkozni a kísértések legyőzéséért. Jézus nemcsak biztat bennünket a kísértésekben való bátor megállás­ra, hanem példát is adott erre. Ö legyőzte a kísértést és ez ad nekünk is reménységet arra, hogy nem kell elbuknunk a kísér­tésekkel szemben. A kísértéssel azonban számolnunk kell, mint életünk realitásával. A kísértésnek számtalan formája van, de végeredményben kettőre vezethető vissza. A sátán azzal kísért, hogy ne higgyünk Isten szeretetében és ne szeressük embertár­sainkat, még kevésbé ellenségeinket A kísértésnek ezzel a for­májával szinte pillanatról pillanatra találkozunk családi éle­tünkben munkahelyünkön, az emberiség nagy kérdéseivel kap­csolatos állásfoglalásainkban, sőt még a gyülekezetben is. Egyes írásmagyarázók szerint az Űrtől tanult imádságnak ez a kérése a végső idők nagy kísértésére tekint amelyben Jézus követői is alig tudnak megállni. Ha ez valóban a helyes értelmezés, akkor is azt kell mondanunk, hogy a végső megpróbáltatás árnyéka vetődik előre mindabban a kísértésben, amellyel naponta szem­be kell néznünk. Ebben a kérésben azt kérjük Istentől, hogy Krisztus Urunk győzelméből adjon részt nekünk is, hogy az 6 erejével naponként győzzünk kísértéseink, önző önmagunk fe­lett. ADJUNK HÁLÁT, hogy Krisztus Urunk győzedelmeskedett a kísértő felett, s az ő erejéből mi is győzhetünk kísértéseink felett; hogy Isten nem enged kísérteni feljebb, hogy sem elhordozhatnánk; hogy Isten a kísértések iskolájában arra nevel bennünket, hogy jobban bízzunk az ő erejében és hatalmában. VALLJUK MEG BÜNBÁNATTAL. hogy nem vagyunk eléggé éberek kísértéseink között; hogy önző énünkkel nem vesszük fel eléggé határozottan a harcot, s ezért sokszor elbukunk; hogy a kísértésekkel vívott harcunkban sok­szor nem Jézus erejére, hanem a magunk ügyességére támasz­kodunk; hogy elbukásainkkal elsősorban a körülöttünk élő em­bereknek okozunk fájdalmat és könnyet; hogy a kísértéssel va­ló harcunkban hamar elbizakodunk, vagy elcsüggedünlc. KÖNYÖRÖGJÜNK azért, hogy Isten ajándékozzon meg bennünket éberséggel és kitartás­sal a kisértések elleni harcunkban; hogy Isten tartson meg bennünket a hitben és az emberek iránti szeretetben; hogy ne kicsinyeljük le kí­sértéseinket, de ne is csüggedjünk el ellenük való harcunkban; hogy Isten őrizze meg az egész keresztyénséget az önhittség, vagy a csügge- dés kísértésétől. Hetedik nap Január 21 „ vasárnap DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL. MERT TIED AZ ORSZÁG. A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG MINDÖRÖKKÉ. Lk 11, 4c és Mt 6, 13b Isten igéjének bizonyságtétele szerint a kísértések és minden baj mögött a sátán áll, aki nem nyugszik bele, hogy a világban Isten akarata szerint rend és békesség legyen, hanem igyekszik mindent összezavarni. Az összezavarás eredménye pedig a könny, a fájdalom és a nyomorúság. Ez ellen a hatalom ellen kérünk oltalmat Istentől a hetedik kérésben. S hogy az olta­lomért jó helyre fordulunk, azt igazolja az Isten hatalmát és dicsőségét magasztaló dicsőségmondás, az Űrtől tanult imádság befejező mondata. A legrégibb kéziratokban ez a dicsőségmon­dás hiányzik ugyan, de már az első keresztyének imádkozták, kifejezve ezzel hitüket és bizodalmukat a Mennyei Anya iránt. Keresztyén hitünknek valóban sarkalatos tétele, hogy Jézus Krisztus legyőzte a sátánt és az ő győzelmének tudatával ma is reménységgel vehetjük fel a küzdelmet ellene. Igaz, ez a győ­zelem csak majd Krisztus Urunk vissza jövetelekor lesz teljesen nyilvánvaló, de ígéretet kaptunk arra, hogy Krisztus győzelmé­ből már e földi életünkben is részt kapunk. Ezért van értelme a rossz, a háború elleni harcnak és küzdelemnek, amely küzde­lem nemcsak a keresztyén embernek, hanem minden igaz ember­nek jellemzője. A keresztyén ember Krisztus Urunk győzelmére emlékezve és dicsőséges visszajövetelét várva küzd e földön minden gonoszság ellen, s Isten dicsőségét és hatalmát tanúsít­ja az a tény is, hogy ez a küzdelem nem hiábavaló. ADJUNK HÁLÁT, hogy olyan Urunk van, akinek van hatalma imádságunkat meg­hallgatni és teljesíteni és bennünket minden rossztól, háborútól megoltalmazni; hogy Isten Jézus Krisztus győzelméből már e földön is részt ad a benne hívőknek; hogy Isten hatalma és dicsősége egyszer mindenki előtt nyilvánvaló lesz. VALLJUK MEG BÜNBÁNATTAL, hogy Jézus Krisztus győzelméről oly sokszor megfeledkezünk; hogy a rossz, a háború élleni küzdelmet sokszor értelmetlennek és reménytelennek látjuk; hogy engedetlenségünkben sokszor nem a dicsőséges Istennek, hanem a gonosznak vagyunk esz­közei és munkatársai; hogy imádkozzak az Istent magasztaló glóriát, de valójában nem hiszünk Isten erejében és hatalmá­ban. KÖNYÖRÖGJÜNK bizodalmas hitért, hogy minden imádságunk őszinte legyen; hogy ko- mo'-an higgyünk Isten hatalmában és Krisztus Urunknak a rossz felett aratott győzelmében; hogy hittel tudjuk vállalni a harcot a rossz, a há­ború ellen a szebbért, a jobbért, Isten országának mielőbbi megválást» fásáért. i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents