Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-04-29 / 17. szám

ÚJ ÉLET Ezékiel 18, 30/b—32 Isten az élet pártján van! ő nem a halált, hanem az életet akarja, hiszen Krisztust sem hagyta a sírban, hanem feltá­masztotta. Ez a reménység állítja a hivő embert is az élet ol­dalára, az élet szolgálatába. A testvéri segítségnyújtástól az imádságig a legváltozatosabb eszközökkel munkálkodik az egyesek s az egész emberiség békés életén. Egyik hittestvérünk mondta el, hogy valamikor édesanyja abban a fiókban tartotta konfirmációs emléklapját, amelyben a költőpénze is volt, s így naponta többször esett rá a tekintete. Ilyenkor mindig eszébe jutott a konfirmációkor kapott áldás, s ez kedvre derítette, levertségből felemelte, aggódásokból sza­badította, s újra derűssé tette. A feltámadásra, húsvétra em­lékeztető vasárnapok frissítenek fel így minket, amikor emlé­keztetnek: Isten az élet Istene! Nem gyönyörködik ő a halál­ban, mert ő az életet akarja! S lehet, hogy az ő népe mégis a halált választja, sőt a halált szolgája? Amikor az orvosok mindent megtesznek a betegért: ismeretük, tudásuk legjavát vetik be az életért való harcba, s megszerzik az életmentő vért, vagy gyógyszert — a beteg pedig ugyanakkor mit sem törődve az orvosi tanácsokkal, könnyel­műen megszegi az előírásokat, vagyis nem működik együtt az orvosokkal — voltaképpen önmagát ítéli halálra! Nem az orvo­sok, hanem önmaga hanyagsága miatt kell meghalnia! Gonosz­sága, engedetlensége romlásba viszi. MIÉRT HÁLNÁTOK MEG, IZRAEL HÁZA? — kérdi döb­benten a próféta. Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket és szerezzetek magatoknak új szívet', új lelket! Ez a kettős mozdulat szükséges az élet megtartásához. Elhagyni önnön vétkeinket, s megragadni az új életet kínáló Isten kezét. A légtornászok jutnak eszünkbe, ezek a bátor emberek, akiknek mutatványát ámulva nézi a lelkes közönség. Amint lendül fe­léjük a partnerük, elengedik a maguk eszközét, s máris kapnak a kinyúló kéz után. Elrugaszkodni az egyik szerről, s megragadni a másik karját, mindez pillanatok műve. De ha valamelyik mozdulat kimarad, akkor zuhanás, sőt halál lehet a vég. HÜSVÉT AZT HIRDETI: AZ ÉLETET AKARÓ ISTEN KE­ZE NYÜLT FELÉNK. Rugaszkodjunk el bűneinktől, önma­gunktól, s ragadjuk meg őt. Mai igénk minden vétekből való megtérésre hív. Az önféltéstől úppúgy, mint a begombolkozó önigazságból, a kishitűségből éppúgy mint a gyümölcstelen vallásoskodásból, egyéni és közösségi bűneinkből egyaránt. S most mindezt nem nézhetjük páholyból, mint a légtorná­szokat, sem kényelmes fotelben ülve, mintha tévéműsort fi­gyelnénk. Lapuló diákként sem bújhatunk kuncogva mások há­ta mögé, miközben a tanár hozzájuk beszél, őket pirongatja. Minket érintő élet-halál kérdésről van szó! így szólít meg min­ket Isten, s ő aktív résztvevőket akar. Amint akkor egész Izrael háza felé hangzott szava, ma így mondhatnám: az egész keresztyénség felé. Mindnyájan érdekelve vagyunk, s nekünk mindnyájunknak ezt a kettős mozdulatot kell vállalni és vé­gezni: eldobni a vétket, megragadni az életet. ISTEN AZ ÉLET PÁRTJÁN VAN! KRISZTUS FELTÁMA­DOTT! Ezért magatartásunknak, szívünknek-lelkünknek meg kélV újulnia. Mert Krisztus él: nekünk is új életünk lehet! , Bencze Imre IMÁDKOZZUNK Mindenható Isten! Szavad biztatására ma lerakjuk Előtted gonoszságunkat, bűneinket és minden tehetetlenségünket. Te megváltottál minket a haláltól és az ítélettől. Ragyogtasd fel előttünk értünk végzett munkádat és kegyelmedet. Segíts min­ket, hogy egy lélekkel szolgáljunk Téged és szeressük egymást. Te, aki az életet akarod, biztass szüntelen Szentlelkeddel, hogy szolgáljuk, védjük mi is mindenkor a drága életet és halálun­kon is vegyen diadalt éltető irgalmad az Ür Jézus Krisztusért. Ámen. — EGYHÁZASDENGELEG. Április 5-én esti istentisztele­ten dr. Selmeczi János a Teo­lógus Otthon igazgatója hir­dette az igét, majd beszámolt a lelkészképzés munkájáról, a Teológus Otthon életéről és az új Teológiai Akadémia építé­séről. Samuel Misiak szlová­kiai ösztöndíjas hallgató be­számolóval és énekkel, Balogh András teológus pedig szava­lattal szolgált. A gyülekezet ebből az alkalomból a Teolór giai Akadémia építésére 3900 forintot, a Teológus Otthon céljaira pedig 1030 forintot adományozott. Istentiszteleti rend Budapesten, 1973. április 29-én Deák tér. de. 9. (úrv.) dr. Ké­kén András, de. 11. (úrv.) dr. Ké­kén András, du. 6. (úrv.) Trajt- ler Gábor. Fasor de. 11. Gabányi Géza, du. 6. Szirmai Zoltán. Ül­lői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pái. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre, du. 7. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út 22. de. 11. Kertész Géza. Váci út de. 8. Ben­czúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest-Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schrei­ner Vilmos. Rák os palota-MÁV - telep de. 8. Kökény Elek. Rá- kospalota-Nagytemplom de. 10. Kökény Elek. Rákospalota-Kis- templom du. 3. Kökény Elek. Rá­kosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) D. Koren Emil, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Szita Istvánná. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Turcsányi Sándor, de. 10. Túr- cháinyi Sándor, xn., Tartsay Vil­mos u. 11. de. 9. Rutkay Elemér, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. Filippinyi János. Modori u. 6. de. 10. Turcsányi Károly. Kelenföld de. 8. dr. Rezessy Zoltán, de. 11. (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, du. 6. Reuss András. Németvölgyi út de, 9. (úrv.) Reuss András. Nagytétény de. fél 9. Visontai Róbert. Kelen- völgy de. 9. Budafok de. 11. Vi­sontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. .fél 11. HÍREK — Húsvét után az 1. vasár­napon az oltárterítő színe: fe­hér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Jn 20, 19—31; az igehirdetés alapigéje: Ezék 18, 30b—32. — EVANGÉLIKUS ISTEN­TISZTELET A RÁDIÓBAN. Május 6-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rá­dió és az URH adó. Igét hirdet DR. RÉDEY PÁL ferencvárosi lelkész. — KECSKEMÉT. Április 8- án szórványnapot tartottak a gyülekezetben, amelyen ige­hirdetéssel és egyházunk saj­tószolgálatáról tartott előadás­sal Harkányi László tördelő­szerkesztő szolgált. A sok szór­vánnyal rendelkező gyülekezet szórványhívei igen szép szám­mal vettek részt ezen a szór­ványnapon. ­— SZÜGY. Március 18-án istentisztelet keretében iktatta be tisztségébe Gartai István a Nógrádi Egyházmegye espere­se a gyülekezet lelkészével együtt Paulovics Sámuel, Oszt- rozics János felügyelőket, Ko­vács Sámuel, Vrbovszky János egyházfikat és tizenkilenc presbitert. — ÜJPEST. A gyülekezet szeretetvendégségén dr. Sel­meczi János otthonigazgató vezetésével Győri János. Tóth Ildikó, Deme Dávid, Házi Mag­dolna, Szabó Lajos és Szabó Vilmos teológiai hallgatók vé­geztek szolgálatot. Énekszá­mokkal és szavalatokkal tarkí­tott Változatos, színes prog­ramjukban számoltak be a lel­készképzés munkájáról, a Te­ológus Otthon életéről és az új Teológiai Akadémia építéséről. A gyülekezetben ezen az alkal­mon indult meg az adakozás az új Teológiai Akadémia épí­tésére. — SZARV AS-ÓTEMPLOM. A Téli Esték sorozatban 10 előadás hangzott el a gyüleke­zet aktuális tájékoztatására: Barangolás térben és időben összefoglaló címen. Regős And­rás római katolikus apátespe­res itáliai élménybeszámolót tartott, Ürögdy Ferenc refor­mátus lelkipásztor az afrikai magyar református munkáról szólt. Kovács Pál igazgató-lel­kész a magyar evangélikusság 450 évéről, Nobik Erzsébet lel- készi munkatárs a nagygeresdi egyezmény 140. évfordulójáról emlékezett meg. Czinkoczki János tanár mutatta be Petőfi időszerűségét, születése 150. évfordulója kapcsán. Dr. Kunos András tanár pedig a világűr­ről, űrrepülésről adott tájékoz­tatót. Lelkes Pál másodfel­ügyelő a diakóniai lelkületű szarvasi ősökről beszélt, majd Pálfi István újtemplomi lel­kész a temető elvi és gyakor­lati kérdéseiről. Dr. Csongrádi János felügyelő az emberi test­ről szólt, befejezésül pedig Ro- hály Mihály ny. lelkész kana­dai útjáról számolt be. — HALÁLOZÁS. Boros Gyulámé, sz. Kovács Eszter, az acsádl gyülekezet tagja súlyos betegség következtében életé­nek 61. évében március 20-án a szombathelyi kórházban el­hunyt. Temetése március 22-én volt Acsádon igen nagy részvét mellett. ..Jézus én bizodalmán, örök életre vezérem .. KERESZTYÉN TÄMOGATÄS AZ ENSZ MUNKÁJÁBAN Az ENSZ munkáját és cél­kitűzéseit támogató nem kor­mányszintű szervezeteknek a kolonializmus és a faji meg­különböztetés elleni harc kér­déseivel foglalkozó bizottsá­ga március 13-án ülést tartott Genfben a Nemzetek Palotá­jában. Mivel a Keresztyén Békekonferencia szintén tag­ja a nem kormányszintű szer­vezetek ENSZ bizottságának, az ülésre a mozgalom is ka­pott meghívást s a Keresz­tyén Békekonferenciát dr. Tóth Károly főtitkár képvisel­te a genfi tanácskozáson. .Áldott az Isten és a mi közösségben. Ilyen közőssé­Urunk Jézus Krisztusnak Aty­ja, aki az ö nagy irgalmassága szerint újjászült minket élő re­ménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által”. (1 Pt 1, 3) VASÁRNAP. — „Isten a po- gányoknak kaput nyitott a hit­re.” (Csel 14, 27 — Zsolt 96, 3 — Jn 20, 19—31 — Zsolt 116) Beszélhetne Pál munkájának sikereiről és nehézségeiről, de ő egyetlen hálaadó mondatba sűríti beszámolóját: Isten ka­put nyitott a hitre. Isten min­denkit nyitott kapuval vár. E mögött a nagy öröm mögött eltörpülnek Pál munkájának részletei. — Isten szeretetének kapuja ma is nyitva áll min­denki számára. Milyen nagy lehetőség! Élünk-e vele? HÉTFŐ. — „örvendezzetek Istennek, a mi erősségünk­nek!” (Zsolt 81, 2 — Csel 3, 19—20 — 2 Tim 1, 6—10 — Kol 1, 24—29) Van mindig kedvünk így énekelni? Miért hiányzik az örvendező, Istent dicsérő ének ajkunkról? Mert gyakran elveszítjük szemünk elől, amit Isten cselekszik éle­tünkben. Életünk gyorsan per­gő eseményei, benyomásai kö­zött nem figyelünk fel rá. Pe­dig ez adja a zsoltáros ajkára az öröm énekét. Isten keze munkájának látása ihlette sok szép énekünket. Lássuk meg mi is Isten munkáját életünk eseményei mögött, s töltsön el ez boldog örömmel. KEDD. — „Mert azért halt meg és támadott fel és eleve­nedett meg Krisztus, hogy mind holtakon, mind élőkön uralkodjék” (Rm, 14, 9 — Ézs 26, 19 — 2 Tim 2, 1—5 — Kol 2, 1—7). A feltámadott Krisz­tushoz tartozhatunk életben és halálban — hirdeti Pál öröm­mel. Megtartó erővé lehet ez a hit számunkra is! SZERDA. — „De még ezek­ben a napokban sem teszlek benneteket egészen semmivé, ezt mondja az Ür.” (Jer 5, 18 — Csel 8, 10 — 1 Pt 1, 22—25 — Kol 2, 8—15) Isten szeretete mindig nagyobb haragjánál! Ezt hirdeti Jeremiás. Népe minden engedetlensége ellené­re sem taszítja el magától vég­leg őket. Isten szeretete ma is nagyobb haragjánál: ebben a nagyobb szeretetben bizva tér­hetünk vissza mindig hozzá. CSÜTÖRTÖK. — „Beméne azért, hogy velük maradjon. És lön, mikor leült velük, a kenyeret vevén, megáldá, és megszegvén nékik adá.” (Lk 24, 29—30 — 1 Kir 8, 27 — 1 Tim 1, 12—17 — Kol 2, 16—19) Mennyi a futó találkozás éle­tünkben! Emberek, akikkel va­lahol összefutottunk, de arc­vonásukat, szavaikat a gyorsan futó idő, hamar feledteti. Fel­bukkantak, de hamar el is tűn­tek életünkből. Jézus nem ilyen ideiglenes partnerünk akar lenni, ő az övéivel akar ma is maradni. Tartós, állandó günk van-e Jézussal? PÉNTEK. — „Uram, a Te kegyelmed örökkévaló; ne hagyd el a te kezeidnek alko­tásait.” Zsolt 138, 8 — 2 Ts 2, 14 — 1 Pt 1, 3—9 — Kol 2, 20— 23) Milyen nagy dolog, ha va­lakiről azt tudjuk mondani: rá mindig lehet számítani. Isten­re mindig lehet számítani, rá mindig rábízhatjuk magunkat. Ez adja a hálaéneket a zsoltár­író ajkára, ezzel a hittel for­dulhatunk mi is mindig felé. Mert kegyelmének nincs vége. SZOMBAT, i— „Továbbá pe­dig kérünk titeket atyámfiai, és intünk az Űr Jézusban, hogy a szerint, amint tőlünk tanul­tátok. mi módon kell forgolód­notok és Istennek tetszenetek; mind inkább gyarapodjatok.” (1 Ts 4, 1 — Hózs 14, 10 — Jón 1, 12—16; 2, 1—4. 8—11 — Kol 3, 1—4) A gyarapodás, növeke­dés az egészséges élet ismerte­tőjele. Ha ez hiányzik mindig valami bajnak, betegségnek a jele. A keresztyén életben sem lehet évtizedeken át egy helyben stagnálni. Ez mindig valami hiányosságnak, beteg­ségnek jele keresztyén éle­tünkben. Nekünk mindig előbbre kell jutnunk a hitben, az egymás iránti szeretetben. Sárkányi Tiborné — BEZI. Március 25-én ik­tatta be Kovács János másod­felügyelőt és Káldy László pénztárost Kiss Jenő, a gyüle­kezet lelkésze. Betegsége miatt lemondott pénztárosi tisztségé­ről Hima Sándor, aki évtizede­ken keresztül különböző tiszt­ségekben, legutóbb tizenhárom éven keresztül pénztárosként szolgált hűséggel. — CELLDÖMÖLK. A ke­menesszentmártoni filiában igehirdetés-sorozatot tartott Magassy Sándor marcalgerge- lyi- lelkész „A kicsi és a sok Isten számtanában” címmel, amelyen a 160 lelkes kis gyü­lekezet tagjai nagyon szép számmal vettek részt. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest, VIII., Puskin u. 12. Telefon : 142—074 Csekkszámlaszám : 516—20.412—VU1. Előfizetési ár: egy évre 90.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25211 73.1235 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Két évforduló áprilisban DIADALMAS UTÓD ISTEN ÖRÖKÉN min­den ember, hagyta ránk egyik üzenet-versé­ben Juhász Gyula, aki most volna, ha élne, kilencven éves. Petőfi évében szakítsunk időt Szeged nagy költője számára, aki igazmondá­sával. magyar hűségével, teljes emberségével különben is hasonlít Petőfihez. A haza nem úgy táplálta Juhász Gyulát, ahogyan gyerme­ki ösztönei kérték és várták. Soha életében nem térhetett tartósan boldog révbe, veszteglő hajóként ringott a vizen, melyet kedélye sö­tétre festett, mindig bolyongott a partok köze­lében, ahol szerencsés társai kimagasodhattak a ködből s fényt kaptak, Adyval az élen, va­lamennyien. Az irodalmi méltatás sem vette észre, a szemlélődés és sóvárgás egyhangú gor­donkahangjának minősítette a legjobb indu­lattal Schöpflin Aladár, Szerb Antal pedig ki­tűnő irodalomtörténetében mindössze négy sort szentelt neki. Azt hitték, elfordult a tár­sadalomtól, verseinek és éveinek színképébe belehúzódott az izgalom, a korai elernyedés és kiábrándultság hegedűszólója. De ez csupán az egyik Juhász Gyula. A másik, a lényege­sebb az volt, aki költői becsvággyal s egy tu­dós költő tájékozottságával szembeszállt a ri­deg világgal. Ha ezt észrevesszük, az a benyo­másunk, hogy az érvényesülésből kiszorult költő, aki felőrlődött vidéki poszton, s ötven­négy éves korában önként vált meg az élet­től, inkább bátor bajvívóra emlékeztet. Való­ban bíbelődött keservei között a túlvilág tü­körjátékával, de nappal harcolt, vezetett, tisz­ta és igazmondó költője lett nemzetének. Ju­hász Gyula úgy érezte, hogy nem az ő esendő személye a fontos, hanem híven hirdetett mondanivalója. „Ha emlékeztek, mit daloltam én. Ne kérdezzétek majd, ki voltam én. Nem a pacsirta fontos, csak a dal” — vallotta a ke­mény jellemek pontos fogalmazásával. Amint törődni kezdtünk vele, megrázkó­dott, s hirtelen nőni kezdett. Kiadásról kiadás­ra gazdagabban tárult elénk költészete, prózá­ja, a magyar valóság formálását szolgáló gon­dolkozása. Az a kutatómunka, mely végül is elénk rakta egész életművét, teljes sikerrel járt. Három nagy verskötetében háromszáz­nál több olyan költemény jelent meg, amelyet addig senki sem ismert. Szépprózája, főként Orbán lelke című kisregénye, hatalmas pub­licisztikája, szellemes jegyzetei és kritikái olyan írót állítanak elénk kortársi hellyel és szereppel, akire fel kell figyelni. Szépek az irodalom és képzőművészet élményeiből faka­dó versei, klasszikus álomképei, tündökölnek ma is az Anna-versek, elandalítanak a tiszai fűzfák rajzai. De az alföldi nyár tűzvarázsá­ból egy nemzet igazságáért felkiáltó Juhász Gyula az igazi ma nekünk. Félszáz versben parázslik vágya Anna után, de ugyanolyan igénnyel társítja magához a magyar parasz­tot s a magyar munkást. Szegeden is jól lát­ta a társadalmi fejlődés reális útját. De meg­rendítő versek százában állítja elénk Anná­nál égetőbb szerelmét, Magyarországot. E nemzet minden sorskérdését felvetette, a magyar értelmiség egész vívódását érzékel­tette. Ady formát bontott, Juhász őrizte a ré­gi versformát s az érthető szókat gondolatai­hoz kényszerítette. Ettől nagy és újra korszerű ez a líra. Csak e líra vállalásával, csak az író Juhász befogadásával válhatunk „diadalmas utóddá Isten örökén", ahogy ő írta, boldog éle­tet kívánva erős, szép nemzetének. A TAVASZ SZÉPSÉGE ÉS ÖRÖME árad ránk, amikor megállunk nemzeti képzőművé­szetünk nagy gyűjteményében Szinyei Merse Pál Majális-a előtt. S most különös érzéssel és gondolattal társulhatunk ehhez a tünemé­nyes képhez. Száz évvel ezelőtt festette ezt a képet Szinyei. Ez a dátum nagy jelentőségű. Azt bizonyítja, hogy a szellemi életben meg­előztük az európai fejlődést. A Majális a fran­cia impresszionizmus előtt jött létre. Jele an­nak, hogy Közép-Európa önálló művelődési terület, nem másolások és visszhangok hona. Ezt is jó tudatosítani Petőfi évében, hisz Pe­tőfi és költészete is ilyen független és önálló, teremtő és előrevivő érték. Szinyei Merse Pál, a gazdag és előkelő sárosi nemes fia, Münchenben él, festő akar lenni. A kor német mesterétől, a történelmi képek alakítójától ta­nul. Próbál is, családi hagyományai s a sza­badságharc igézete alapján magyar történel­mi képet rajzolni. De egyszerre csak fellázad, érzi, hogy ez az utánzás nem hoz semmit, csak tanítványi modort. Csendesen félrevo­nul, faképnél hagyja az akadémiai kötelező módszert és színezést, a komponálás módjára szóló útmutatásokat. A sörszagú bajor fővá­rosban visszaálmodja szülőföldjét, a sárosi tá­jat, tél van s ö éppen a tavaszra gondol, egy füves domboldalra, május csodálatos lehelle- tére, mely nagyobb és izgatóbb a legdrámaibb históriánál. Pedig nincs benne semmi más, csak nehány fiatal lény jelenléte, egy úri uzsonna a szabadban, magány helyett társas együttlét fényben és selymes füvön. Az ember és természet egységes és harmónikus kör. Ezt jeleníti meg a Majális. Szinyei nem gondolt avval, hogy képével forradalmi lépést tesz, szembeszegeződik a műtermi világítással, a fa­lak színeivel, derengés helyett szabad leve­gőbe állítja alakjait, akik kedves és finom szemben-léttel beszélnek az élet értelméről, szépségéről és erejéről. Nem volt módja, hogy jellemeket rajzoljon, az alakok nagysága és helye a természet keretének volt alárendelve s a magyar művész nem akart semmit sem változtatni emlékképén. Saját élményét raj­zolta meg, hiteles természeti és társadalmi valóságot festett s ezzel többet tett, mintha a beállított csoportosításnak valamely variánsát festi meg, ugyanazzal a galériatónussal, amellyel társai utánozták mesterüket. A ma­gyar festő őszinte volt, saját életérzését je­lenítette meg, arról a valóságról kívánt szól­ni, amely Münchentől sok száz kilométernyire él és észlelhető, az ő hazájában, ahol az em­berek egyszerűbbek és őszintébbek, mint a ba­jor tekintélyek között. Mikor Szinyei bemu­tatta a kész képet, látogatói, majd a buda­pesti kiállításon a nézők, visszahőköltek a szí­nek pompájától, vagyis öszintségétől és ter­mészetességétől. Senki nem merte elhinni, hogy ez a festő igaz útja, mert természetes és egyszerű, őszinte és igaz, mint a fény és ár­nyék valódi játéka a természetben, mint az ember helye a szabadban, ahol mindnyájan igazodunk a természethez s ugyanolyan fol­tok vagyunk, mint a fa, a virág és rét fű­szálai. Csak az ezredéves Magyarország kiállí­tásán, 1896-ban, állnak meg az emberek cso­dálattal az 1873-as kép előtt, s hajolnak meg a lángésznek. Nézzük meg újra meg újra a Majálist, önnön megújulásunk erejére és füg­getlenségére gondolva. Szalatnay Rezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents