Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-04-29 / 17. szám

Májusi ünnepek Azt mondják, a tavaszról könnyű írni. Az odújába zárt hi­deg, szürke és piszkos tél után a lombfakadás, kék ég és vi­rágillat, a tavasz jellemzői, ihletet fakasztanak még a kővé dermedt lelkekben is. Mi azonban mégsem a sugárzó tavasz­ból merítjük az ihletet. Igaz, hogy a következő sorok valami­féleképpen mégiscsak összefüggnek a tavasszal, legalábbis an­nak legszebb hónapjával, májussal. És mert e gondolatok nem­csak egy embernek a gondolatai, vagyis társadalmi ügyként ke­zelhetjük őket, így végső soron sokunk érzését eseményekben fogjuk egy csokorba kötni és átadni, hogy tovább gyűrűzze­nek, mint a tóba ejtett kavics darabok. Ünnepek hónapja a május. Talán azért, mert eseményekkel akartuk régtől fogva emlékezetessé tenni, vagy mert a „vélet­lenek” éppen eseményszerűvé varázsolták. Néhányat az ese­mények közül megemlítünk, hogy ezáltal is emlékezetessé te­gyük. Lesznek közöttük olyan ünnepek, amelyeket a keresz­tyén naptár nem jelez piros betűkkel, de amelyek mégis tö­megeket érintve, bennünket sem hagynak közömbösnek. ITT VAN MINDJÁRT MÁJUS ELSEJE. A munkásosztály ünnepe. Azé az osztályé, amely hazánkban a vezetést és a ha­talmat gyakorolja. A felszabadulás óta, nemcsak hatalmas felvonulásokban merül ki ünneplése, hanem újra, meg újra dön­tő és lényeges elvi kérdéseket szólaltat meg ezen a napon. Nemcsak megemlékezés történik ilyenkor a munkásosztály múltbeli elnyomásáról, kizsákmányolásáról, mellőzéséről, de mérlegre kerül a jelen, és számvetés történik arról, hogy a kormánykeréknél levő osztály miképpen vezeti jobb, szebb és boldogabb jövő felé a magyar népet. Ha emlékeinkben tallóz­gatunk, akkor az első szabad május elsejék elsősorban a vissza­tekintés jegyében zajlottak le. Túl frissek voltak még a sebek, túlságosan sajogtak még ahhoz, hogy fájdalmuktól szabadulni lehessen. Az utóbbiak viszont a jelen és jövő széles dimenzióit tárják elénk. S ezen a jellegzetes munkásünnepen megszólal a szolidaritás hangja azok. iránt, akik még mostoha körülmények közt élnek s várják azt a szabad világot, amikor megszűnik a szolgasors és emberhez méltó életet élhetnek. Ezen az ünne­pen a munkásság önismerete, önbecsülése és ereje jut kife­jezésre. néhány nappal később az anyákat köszöntjük. Ez sem szoros értelemben vett keresztyén ünnep. (Bár tartal­mát illvet lehetne az is!) Mégis felszabadult szívvel, lélekkel csatlakozunk azok táborához, akik május első vasárnapján az édesanyákat köszöntik. Aligha van szebb, bensőségesebb, meghittebb napja egy esztendőnek, mint az anyák napja, ami­kor kicsi gyermekek és meglett férfiak, asszonyok tolonganak a virágüzletekében, hogy édesanyjuknak a szeretet külső jele­ként néhány szál virágot vásároljanak. Szeretem nézni ezt a tolongást és meghatódom, amikor kiöltöztetett unokákkal telik meg villamos-autóbusz, mert viszik a gyermekeket a nagyma­mákhoz, az édesanyákhoz. Sok adósság, mulasztás törlesztődik az együtt töltött kedves órákban s az anyák szívük mélyén úgy várják ezt a napot, mint a gyermekek a karácsonyt. _ AZTAN ALIG KELL LAPOZNUNK a NAPTARBAN, máris újabb ünnep bukkan elénk. Május 8-a, a béke első napja. Még él az a nemzedék, amely a második világháború minden ször­nyűségét hordozta és átélte. Még megremegnek a szívekben azok a húrok, amelyek a háború végeztével olyan kimondhatat­lanul fájdalmas-édes érzéssel töltöttek el bennünket. Vége a bizonytalanságnak, a démoni erők tobzódásának, menekülés­nek. bujkálásnak. A történelem legsötétebb korszakára, a fa­sizmus embertelenségére tett pontot ez a nap, s elkezdődött vele egy minden tekintetben más világ. S ebben az új világ­ban élhetjük ki emberségünket, felemelt fejjel nézhetünk a jö­vendőbe. Bizony ünnep ez még akkor is, ha elfelejtjük piros betűkkel írni. VAN AZUTÁN EBBEN A HÓNAPBAN NEKÜNK EVAN­GÉLIKUSOKNAK IS egy ünnepünk. Igaz, az egész esztendőre ráhull ennek az ünnepnek a fénye. Százötven éve született a nagy evangélikus költő, Petőfi. Szülővárosában (nemrég lett város) Kiskőrösön május 20-án fogunk ünnepélyes keretek kö­zött megemlékezni arról az eseményről, amely 1823. január 1- én történt. Elzarándokolunk oda, ahol őrzik a kis Petrovics Sándor keresztelési bejegyzését, oda, ahol minden valószínű­ség szerint született. Ezen a mi kis külön ünnepünkön elhe­lyezzük a megbecsülés koszorúját a nagy evangélikus költő szü­lőházán. EZ A HÓNAP ESEMÉNYEKBEN DŰS TEHAT. Ezért emlé­kezünk meg arról is, hogy május végén a Keresztyén Béke- konferencia jelentős ülést tart Moszkvában. Az ülésen azok a kérdések kerülnek megvitatásra, amelyekkel ez a mozgalom hozzá tud járulni a Béke Világtanács munkájához. Egyházunk ezen az ülésen a legmagasabb szinten képviselteti magát. Ese­mény-ünnep ez is, hiszen olyan cél érdekében fejtünk ki tevé­kenységet, amely nemcsak hazánk, hanem Európa, de az egész világ népeit érintik. Hiányos lenne eseménynaptárunk e nél­kül. ÉS MÁJUSSAL KAPCSOLATBAN MÉG EGY GONDOLA­TOT PENDÍTSÜNK MEG. Tartós hagyománya van annak, hogy ezt a hónapot a béke hónapjának nevezzük. Persze, ha csak így neveznénk, elszürkülne és elmerülne a többi hónapok között. A Magyar Béketanács ebben a hónapban aktivizálódik különösképpen. Érdemes felfigyelnünk módszerére. Plakátok, filmek, újságcikkek, rádió-, tv-előadások, tömeg- és réteg­gyűlések teszik tudatossá, hogy a legszebb tavaszi hónap a béke hörmpja. De tudatos az a munka is, hogy nem elég a bé­ke babérain ülnünk, mert azért naponta meg kell harcolnunk. Jövőnkért és utódaink jövőjéért fúj riadót ismételten májusban az Országos Béketanács. Nem „egyházi hónap” kimondottan május. Mégis olvasóink ne csodálkozzanak azon, ha ebben a hónapban több szó esik a békéről és forróbb lesz az imádság érte. Minden okunk megvan rá. És igazán szép, talán a legszebb hónapok egyike úgy lesz számunkra május, ha béke van. Néhány esemény, ünnep egy hónapban. Ezek azonban úgy vának élménnyé bennünk, ha nemcsak szemlélői vagyunk, ha­nem szívünket visszük bele. És ki nem vinné boldogan szívét édesanyja felé, vagy ki az, aki nem tudna teljes szívvel lelke­sedni mindannyiunk békéjéért? R. P. Hogyan dolgoznak lelkészi munkaközösségeink? AZ EVANGÉLIKUS LEL­KÉSZ SZOLGÁLATA a gyüle­kezet nyilvánossága előtt megy végbe. Aki az istentiszteleten vagy bármely más egyházi al­kalmon szolgál, Isten igéjét hirdeti, a mi evangélikus egy­házunk tanítása szerint. De hogyan él, fejlődik, fömálódik ez a tanítás? Miként szólal meg napjainkban Isten üzene­te evangélikus egyházunk tol­mácsolásában? Az alapvető válasz ismeretes: útunk teoló­giája a szolgáló szeretetnek a diakónai teológiája. Isten kiemelkedő szolgálatot bízott egyesekre útunk teoló­giájának kidolgozásában, de ugyanakkor egész lelkészi ka­runk felzárkózott ahhoz, s így teológiánk közkincs. A lelké­szi munkaközösségekben is ér­lelődik teológiai felismeréseink kidolgozása. Ebben részt vesz dolgozataival, felszólalásaival a tizenhat egyházmegye lelkészi munkaközössége, tehát a ma­gyar evangélikus lelkészi kar. TEOLÓGIAI MŰHELY min­den egyes egyházmegyei lelké­szi munkaközösség. A rendsze­rint havonta történő összejö­veteleken lelkészeknek szóló igehirdetés hangzik el, több­nyire úrvacsoraosztással. Lel­készeink megtárgyalják egy vasárnapi igehirdetési alapige feldolgozását, az alatt a szem­pont alatt, hogyan lehet Isten egykor elhangzott igéjét annak a gyülekezetnek megszólaltat­ni, amelynek minden tagja egyszerre Istent kereső evan­gélikus hivő, de egyszerre em­beri kollektívumoknak is tag­ja, saját családjának, a mi tár­sadalmunknak és az egész em­beriségnek. Mégis a lelkészi munkaközösségek főfeladata teológiai eredményeink kidol­gozásában van. A nyári hat országos lelkész­konferencia teológiai eredmé­nyéről azóta igen sokszor szá­moltunk be olvasóinknak. Ezek a teológiai konferenciák egész egyházi életünk kiemel­kedő eseményét jelentették. Utunk teológiájának, a diakó- nia teológiájának továbbfej­lesztése volt a legfőbb feladat. AZON FÁRADOZNAK LEL­KÉSZEINK, a tizenhat egyház­megye munkaközösségeiben, hogy részletkérdésekre is fel­bontsák, az egyházi szolgálat egyes ágaira is alkalmazzák ayt a teológiai alapvetést, ame­lyet a szolgáló szeretet teoló­giájának nevezünk. Nagyon szép és nagyon fontos szolgá­lat ez. Képzeljék él, milyen gazdag eredmény származik abból, ha egy munkaév ered­ményét összegezni lehet. Azo­nos témákról hangzik el ti­zenhat dolgozat megbeszélés­sel. A sok szorgalmas részlet- munka átfogó egységbe fut össze. így alakul annak a kör­vonala, hogy egyes kérdésekre nézve hogyan tanított és véle­kedett a lelkészi munkaközös­ségek tagsága. A TÉMÁKAT úgy válogatta össze a lelkészi munkaközössé­gek országos választmánya, hogy azok az egyházi élet egy- egy kérdésére nézve adják meg a mai korszerű választ. Hat témát dolgoznak ki lekószeink ebben a munkaévben. A GYÜLEKEZET áll az első téma középpontjában, azzal a kérdéssel, hogyan valósítja meg felelősségét a szolgáló sze­retet gyakorlása terén. Miként segíti társadalmunkat, azután diakóniai intézményeinket és ~mindenek előtt saját rászorult­jait, öregjeit, betegeit maga a gyülekezet. A diakóniailag struktúráit gyülekezet problé­májával lapunk már sokszor foglalkozott. Ennek körültekin­tő kidolgozását végzik el a lel­készi munkaközösségek. A LELKIPÁSZTORI SZOL­GÁLAT, a lelkipásztori beszél­getés, a személyes problémák­ról való gondoskodás kérdései­nek tárgyalása képezi a máso­dik témát. A lelkész és a hivő között végbemenő lelkipásztori beszélgetés sok életbölcsessé­get, sok lélektani, társadalom- tudományi, gyakorlati ismere­tet igényel, hogy az evangéli­um üzenetét az egyén szemé- lyes problémáira nézve tudja alkalmazni a lelkész. A HÁZASSÁG ÉS A CSA­LÁDI ÉLET tisztaságáért foly­tatott küzdelem lehetőségeit mérik fel lelkészeink a harma­dik témában. Luther óta, az első protestáns családapa óta, jellemzi az evangélikus maga­tartást a bensőséges, meleg családiasság. Ennek pozitív ér- “tékét kell kiemelnünk ahhoz, hogy ezek fényében élesen raj­zolódjék ki a könnyelműségek és erkölcsi botlások elítélendő volta. A tiszta erkölcs képvise­letével segítünk társadalmunk­nak is, amelynek legjobb erői szintén erkölcsi tisztaságért küzdenek. AZ EGYÉNI ÉRDEK ÉS A TÁRSADALMI ÉRDEK szin­kronját és egybecsendülését tárják fel lelkészeink a negye­dik téma feldolgozásában. Az egyéni önzés, a kapzsiság, nye­részkedés. harácsolás magatar­tása minden időben távol állt attól a jézusi erkölcstantól, amely Isten szolgálatát a fele­barát szolgálatán keresztül valósítja meg. A Jézust követő ember közösségi magatartású, az egyének összességének, a közjónak, a társadalomnak szolgál. Az egyéni anyagi ér­dekeltség és a társadalmi ér­dek összhangját kell feltár­nunk, s ennek tartalmával kell szolgálnunk gyülekezeteink­nek. Ezzel egyik legelevenebb és legaktuálisabb mai témához nyúlnak lelkészeink, hogy szolgálatukkal segítség a gyü­lekezet tisztánlátását és társa­dalmunk egészséges közerköl­csének megszilárdítását. AZ EURÓPAI BÉKE ÉS BIZTONSÁG témáját abból a szempontból dolgozzák fel lel­készeink az ötödik témában, hogy mit jelent az előbbreha- ladás a népek barátsága terén Európában, s ugyanakkor ho­gyan képviselhetjük szocialista társadalmi rendünk igazságát. Közismert, hogy a turizmus ré­vén mindnyájan milyen sok külföldivel találkozunk, vala­mint az is, mennyire megnö­D. KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK-ELNÖK CHILÉBEN A Lutheránus Világszövetség Egyházi Együttműködés Bi­zottsága a Chilei Evangélikus Egyház meghívására május 3— 11. között a délamerikai ország fővárosában, Santiagóban tart­ja évi rendes ülését. A bizott­Az Egyházak Világtanácsa locarnói (Svájc) üdülője hu­szonöt éve áll fenn és ad lehe­tőséget a szolgálatban megfá­radt egyházi munkások részére a pihenésre, a felfrissülésre és testvéri találkozásra a világ ság első alelnökeként D. Káldy Zoltán püspök, egyházunk püspök-elnöke vesz részt a konferencián. Az ülés esemé­nyeinek ismertetésére lapunk hasábjain vissza fogunk térni. számos egyházának tagjaival. Az elmúlt huszonöt esztendő­ben a magyar protestáns egy­házak munkásai közül is töb­ben élvezhették az otthon ven­dégszeretetét. (öpd) vekedett hazánkban a külföld­re utazók száma. Ezek a té­nyek midnyájunk személyéig hozzák közel a népek barátsá­gának s ugyanakkor szocializ­musunk védelmének kérdéseit. AZ IFJÚSÁG kérdését a ha­todik témában olyan szem­pontból közelíti meg lelkészi karunk, hogy miközben mi az evangélium talaján állunk, ho­gyan tudunk az evangélikus egyházhoz jövő fiataloknak jó szolgálatot végezni hazánk né­pi-nemzeti egysége jegyében. Haladó hagyományaink egybe­esnek népünk legjobb törekvé­seivel, itt keresheti ifjúságunk példaképeit. A mai evangéli­kus fiatal a tiszta erkölcsben, a tudásszomjban, a munka- és szolgálatkészségben valósítja meg azt a magatartást, ame­lyet a hit gyümölcseinek szok­tunk nevezni. TÖRTÉNELMI ÉVFORDU­LÓK kapcsán lelkészeink fel­készülnek, hogy méltóképpen ünnepeljék meg gyülekezete­inkben a magyar evangélikus egyház négyszázötven éves ju­bileumát, vagy Petőfi és Ma­dách születésének százötven éves jubileumát. Mindezek an­nak a megkeresését igénylik, hogy egyes korokban, különbö­ző történelmi helyzetekben mi­ként érvényesült a népnek, egyháznak, egyénnek szóló szolgálat, vagyis miként való­sult meg a diakóniai maga­tartás a történelemben. A SZOLGÁLÓ evangélikus lelkész munkája mögött sok szorgalom, teológiai kutatás, általános műveltségben való gyarapodás, és lekipásztori fe­lelősségtudat áll. Bárcsak ezt megéreznék híveink lelkészük szolgálatában! D. dr. Ottiyk Ernő A Lelkipásztor segíti lelkészeink szolgálatát A LELKIPÁSZTOR című lelkészi szakfolyóiratunk új szer­kesztőjét, dr. Nagy István esperest, kérdeztük meg: milyen tervei, elgondolásai vannak a Lelkipásztor szerkesztésével kap­csolatban. Válaszát az alábbiakban közöljük: A LELKIPÁSZTORNAK SEGÍTENI KELL a lelkészeket és a gyülekezeteket a történelemben előttünk járó élő Jézus Krisztust követni. Abban az egyházban élünk és végezzük szolgálatunkat, amelyik Isten történelmi ítélete után egy új társadalomban hivatott el Istentől kapott küldetésének betöl­tésére. A Lelkipásztorban azoknak a bizonyságtétele hangzik, akik prófétai bátorsággal figyelnek az élő Jézusra, s szívük egész szeretetével munkálkodnak hazánk előbbre jutásán. A Lelkipásztor célja az, hogy Isten szeretetéről, örökéletet ajándékozó jóságáról szóló örömhírt úgy mondja el, hogy azt minden ember megérthesse. A Lelkipásztornak a hitből fakadó felelős szeretet mértéke szerint kell vizsgálni modern életünk társadalmi, szociális, gaz­dasági és _politikai összetevőit. Aki igazán és helyesen ismeri fel Isten üdvözítő szeretetét az nem tud elmenni a vegyszerek­kel és napalm-bombákkal felperzselt erdők és az éhhalállal küzdők mellett. Nem lesz hideg szemlélője az önző kapzsiság­nak és a társadalmi tulajdont könnyen elidegenítő önérdek­hajszolásnak. A Lelkipásztornak a „ma világának” kérdéseire kell feleletet adni az Ige«fényében, ha életképes akar lenni. TEOLÓGIAI MUNKÁNK, DIAKÓNIAI SZOLGÁLATUNK akkor hiteles, ha az egyén és a közösség számára meghirdetett isteni üdvözítő akarat nem csupán „halotti vigasz”, hanem az élet megvédése, az élet tisztelete és az élet megmentése. Az égető kérdéseknek sokszor unalmas és irgalmatlan „elteológi- zálása” helyett a dolgozatoknak és tanulmányoknak konkrét társadalom-politikai-diakóniát kell betölteni. Politikai és társa­dalmi diakóniánk azután a lelkészek, presbiterek és gyülekezeti tagok életfolytatásában „visszhangzik”. A LELKIPÁSZTOR LEGFŐBB CÉLJA az igehirdetőknek szolgálatuk elvégzéséhez, az ige mai megszólaltatásához min­den segítséget megadni. Az igehirdetés feladata az, hogy mi­közben az embert Isten elé állítja, helyes viszonyba hozza az­zal a világgal, amelyben él és a felebaráttal, aki mellé felelős testvérként adatott. Az egyház igehirdetésében és munkájában az Isten teremtett világáért és benne az emberért érzett és vég­zett felelősségnek kell megnyilvánulni. Nem elég csak prédi­kálni Isten megváltó szeretetéről. Ahol ez a világmegváltó sze­retet és az embertárssal szolidaritást vállaló indulat átformál­ja Isten Lelke által a keresztyének szívét, ott tenni kell, élni kell a Krisztus erejéből fakadó munkás keresztyén életet. Egyházunk úgy és akkor lesz az ige egyháza, ha tagjainál a szó és tett, az elmélet és a gyakorlat, a tanítás és az élet, az igehirdetés és az életfolytatás szervesen összetartoznak. Az ige­hirdetésnek segíteni kell abban, hogy hazánkban minden ke­resztyén megtalálja helyét a társadalomban és hűségesen el­végezze földi hivatását. Individuálisan gondolkodó embereknek meg kell tanulni a költővel együtt mondani: „akarom, fontos ne legyek magamnak”. MINDEN DOLGOZATNAK A SZOCIALIZMUST ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁGON élő egyházunkat kell segíteni szolgálatá­nak végzésében. Arra kell törekednünk, hogy ne teológiai el­méleteket gyártó szakemberek — vagy kontár „fusizók” — le­gyünk, hanem Istennek prófétai bátorsággal megáldott követei, akik Isten akaratát szólaltatják meg és cselekszik azt az élet szürke hétköznapjaiban. Szolgálatunkat a diakóniai teológia alapján állva végezzük. Erőnket nem forgácsoljuk széjjel, ha­nem valamennyien együtt szeretnénk járni a szogálat teológiá­jának útját, ahol az a Jézus Krisztus jár előttünk, aki azért jött, hogy szolgáljon. A LELKIPÁSZTOR FELADATA AZ IS. hogy velünk „együtt- lépésre”, a történelem Ura után járásra tanítsa, hívogassa és szólítgassa azokat is, akik tradicionális vagy baráti megkötött­ségek, „gátlások” és rosszul értelmezett apolitikus magatartás miatt ma még nem járnak velünk. Biztos vagyok abban, hogy lelkésztestvéreink őszintén szeretik népünket, hazánkat. Isten iránti hűségből, s népünkhöz kapcsolódó szeretetből egyre több lelkész tollából fakad majd a bizonyságtétel, útmutatás, előre lendítő cikk és igehirdetés. Szerkesztői munkámban valamennyi lelkésztestvér és min­den Lelkészi Munkaközösség segítségére számítok. Dr. Nagy István * HUSZONÖT ÉVES „CASA LOCARNO”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents