Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-04-29 / 17. szám

Mitől gyülekezet a gyülekezet ? Csel 17, 32 Mikor ezt a szót halljuk: „gyülekezet”, arra a közösségre gondolunk, amely istentiszteletre gyülekezik a templomba, tá- gabb értelemben pedig azokra, akik egy helyen, az egyház né­péhez tartoznak. A GYÜLEKEZET A KRISZTUSBAN HÍVŐK KÖZÖSSÉGE, mely úgy jön létre, hogy hirdettetik a megfeszített és feltá­madott Jézus Krisztusról szóló evangélium és a Szentlélek ez­által munkálja bennünk a Krisztusba vetett hitet. Ahogyan Pál apostol írja a római gyülekezetnek: „Azért a hit hallásból van, o hallás pedig a Krisztus igéje által”. (Rm 10,17) Ahol hisznek Jézus Krisztusban, ott Ő jelen van. Ahol pedig Ő jelen van, ott van az Ö országa is. Amikor gyülekezetről beszélünk, ak­kor azonnal az Ö országa elérkezéséről is szólnunk kell. „A gyülekezet, illetve az egyház az a hely, ahol ízelítőt kell kap­nunk Isten országa e földön való jelenlétéből, abból az új életből, amit Isten országa jelent.” (D. Káldy Zoltán) Az igehirdetés és annak hallgatása tehát kell ahhoz, hogy gyülekezet legyen. De nem elég az igehirdetést végighallgatni és továbbállni, mint — igénk szerint — az athéniek tették és teszik ma is sokan. Jakab apostol arra tanít: „Az igének pedig cselekvői legyetek és ne csak hallgatói, megcsalva magatokat.” (Jk 1,22) Mert ha a gyülekezet tagjainak élete kimerül az ige néhanapján történő meghallgatásában és nem következnek abból a megújult élet cselekedetei, akkor ott baj van, nincs is igazi gyülekezet. A GYÜLEKEZET ÉLETE Isten országának e földön történő valósulása. És mivel Isten országa Jézus Krisztusban jött el, a gyülekezet életének tartalmát, formáját és stílusát Jézus Krisz­tuson figyelhetjük, tanulhatjuk és tőle kaphatjuk meg. Az Ő élete pedig egyértelműen szolgáló élet volt. Ha már most ezt a gyülekezetre alkalmazzuk, azt kell mondanunk, hogy a tagok­nak és az egész gyülekezetnek Krisztus szolgáló szeretetét kell megvalósítani. A gyülekezetnek diakóniai szerkezetben kell szolgálatot végezni befelé és kifelé. A BEFELÉ TÖRTÉNŐ SZOLGÁLAT AZT JELENTI, hogy a „gyülekezet tagjai egyenként és összességükben önmaguk meg­tagadásával odafordulnak a másikhoz és szolgálnak annak”. A Krisztus életformáját megélő gyülekezetben nem az az első­rendű kérdés, hogy ki legyen az első és nagyobb, hanem in­kább a fordítottja, hogy meg tudjunk elégedni az utolsó hely- lyel is és ott is tudjunk hűséggel szolgálni. Itt arról van szó, hogyan szenvedhetjük el egymást szeretetben, hogyan tudunk egymásnak megbocsátani, hogyan segíthetünk egymáson, ho­gyan tudjuk egymás terhét hordozni. Csak egyféleképpen: a Krisztusi életstílusban, ha ugyanaz az érzület lesz bennünk, mint volt a Jézus Krisztusban. (Fii. 2,5) KIFELE PEDIG ABBAN NYILVÁNUL MEG a gyülekezet tagjainak szolgálata, hogy nyitottak a világ kérdései iránt, mint akik tudják, hogy a gyülekezet a világért van. Ebben a tudat­ban kell munkálkodnunk nemcsak a magunk ügyéért, hanem a társadalom, népünk és az egész világ javára, betöltve ezzel Jézus szavai szerint a világban a só és a hegyen épített város szolgálatát. Tehát mitől gyülekezet a gyülekezet? Az evangélium hirde­tésétől és meghallásától és a hitből fakadó szeretet szolgáló cselekedeteitől. Ezek együtt és egyszerre mutatják az élő gyü­lekezetét. Ha csak az egyik is hiányzik, nincs élő gyülekezet. Dr. Pusztay László 55 „Szeretnénk sípok lenni ab­ban az orgonában, amelynek asztalánál az Úristen ül...” — ezekkel a szavakkal mondott többek közt köszönetét Far­kas Hedvig III. éves kántor­képzős hallgató 20 hallgató nevében március 24-én Foton a 29-ik téli kántori tanfolyam záróvizsgáján. Szeretnénk sípok lenni... 55 imája után dr. Kékén András Deák-téri lelkész D. Káldy Zoltán püspök, a Kántorképe­sítő Bizottság elnöke képvise­letében meleg szeretettel kö­szöntötte a tanfolyam hallga­tóit és a megjelenteket. Kü­lön köszönetét mondott Kiss János tani oly am vezetőnek, aki a szervező, oktató és előkészí­A vizsgázók ISTEN ÁLDOTT NAPJÁ­NAK MELEGÍTŐ SUGARAI ezen a napon csodálatos fény­nyel és melegséggel ragyogtak be a fóti Mándák-Otthon vizsgatermébe, ahol 20 vizs­gázó szeme jobban ragyogott, arca jobban kipirult, és szí­vük erősebben dobogott a vizsga izgalmától. Köztük ősz­hajú nyugdíjas, lelkészfe­leségek, teológusok, diákok, műszaki rajzoló, mérnök, bér­elszámoló, háziasszonyok. A hallgatóság megtöltötte a termet. Eljött sok szülő, test­vér, gyülekezeti lelkész, és érdeklődő a vizsgára. A váci Mariann, az unoka jobban iz­gult, mint a vizsgázó nagy­apa. Bohus Imre fóti lelkész tő munka dandárját végezte. Kiss János tanfolyamvezető bemutatta a hallgatókat és rövid áttekintést adott az in­tézet eddigi munkájáról. Ez a 29-ik tanfolyam itt Foton. Ma osztják ki a 24-ik és 25-ik Kántori Oklevelet. E most végződő tanfolyam előadói voltak: Trajtler Gábor orgo­naművész, Bohus Imre fóti lelkész és Kiss János. Közben besegített még Haluszka Klá­ra okleveles kántor és Dem- ján Sándor fóti kántor. — Eddig az I. év végeztével 175 Segédkántori bizonyítványt, II. év végeztével 40 Kántori Bizonyítványt. III. év végezté­vel 23 Kántori Oklevelet ad­tak ki. EZUTÁN KEZDŐDÖTT A VIZSGA. A hallgatók egyen­ként 1—1 énekünket éneklik. Hallok bátor, érces férfihan­gokat, azután lágy, finom női hangokat, izgalomtól remegő éneket. De egyben mind meg­egyeznek: Isten nagyságát, hatalmát, véghetetlen szerete­tét dicsőítik. Szentpétery Pé­ter III. éves hallgató a 186 énekből 150-t tud, és szolmi­zálva is tudja! Az éneklés után egyenként ülnek a hall­gatók az orgona padjára, hogy számot adjanak tudá­sukról. Odaül egy édesanya,, aki korábban 3 évig a leányát kísérte ide. Majd a legidősebb férfi: Váróczi Vilmos Vácról, aki a legszorgalmasabb hall­gatók egyike volt, majd kö­vetkezett a tervező mérnök, aki mérnöki pontossággal játsza a dallamokat, azután egyik teológus testvérünk szó­laltatja meg az orgonát és éne­kel. és énekelnek vele együtt a vizsgabizottság tagjai, a hallga­tók és a résztvevők. Trajtler Gábor a karveze­tésről szólva elmondta, hogy az énekkari munkát nyaran­ként gyakorolják. 50 tagú énekkart kell a hallgatóknak betanítani és vezényelni. 4 hallgató tett már a nyáron karvezetői tudásáról bizony­ságot. Bohus Imre lelkész ismer­tette a hittan anyagát. A hall­gatóknak írásban kellett szá­mot adni tudásukról. 10 kér­désre kellett válaszolniuk. AZ ELŐADÓK ÉS A HALLGATÓK FELELŐSSÉ­GÉT, hűségét és szorgalmát igazolja az elért eredmény. 12 hallgató kitűnő eredménnyel, 8 hallgató pedig 4,5—4,8-as eredménnyel végezte el a tan­folyamot. — A 24-ik Kántori Oklevelet L aborczi Erzsébet (Győrújbarát) és a 25.-t pedig Nyíró Gábor (Várpalota) most kapta meg. Mindketten kitűnő eredménnyel. Minden hallga­tó ajándékként megkapta D. Káldy Zoltán püspöktől „Be­vezetés az Újszövetségbe'’ c. könyvét. Ajándékot kaptak gyülekezeteiktől és a Mandák Otthontól. Dr. Kékén András, a vizs­gabizottság elnöke a befejező igehirdetésében az ének fon­tosságáról szólott. „Krisztus gyülekezete éneklő gyüleke­zet ..„Az ének közösséget teremt a gyülekezet tagjai között.” „Végezzék a szolgá­latot a gyülekezet építésére, önmaguk örömére és Isten di­csőségére!” Bachát István Csend Annyiféle csend van. Bizto­san észrevetted már. Csend van a temetőben, síri csend. Amikor tanítód rákiált a ren­detlenkedő osztályra, riadt csend dermeszt. Megakadsz, nem tudod folytatni a verset, kínps csend áll be. Petőfi a ka­nyargós Tisza mellett a termé­szet ünnepélyes csendjét élvez­te. Azt mondják van néma csend, sőt pokoli csend is. Va­től. Illés azért kapta vissza hi­tét, mert Isten újra beszélni kezdett. Megtörte szavával Il­lés riadt és áhitatos csendjét. Megkérdezte: Mi dolgod itt Illés? ó így felelt. Miattad bánkódom, mert Izrael fiai el­hagyták szövetségedet, lerom­bolták oltáraidat, felkoncolták prófétáidat karddal, mert egyedül csak én maradtam meg. A hasai reformáció nyomában Lutheránus eretnekek Budavárában FEKETE FELHŐK ÁR­NYÉKOLTÁK BE 450 évvel ezelőtt Budát. Külsőségeiben még ragyogva pompázott a Corvinák legendás hírű fel­legvára; a reneszánsz szobrok­kal díszített vörös márvány palota kazettás mennyezete alatt azonban egyre gondter­heltebben tanácskoztak a fő­urak és a főpapok. Török veszély fenyegette a Jagellók és pártos híveik alatt alig egy emberöltő után amúgy is szétesni kezdő orszá­got, — s egy „pestises eret­nekség” veszedelme kezdte ki alig néhány éve a szentegyhá­zat. Budán úgy vélték: mind­kettő ellen fel kell venni a harcot. Az utóbbi ellen nem­csak vallási, hanem pilitikai és anyagi okok miatt, is, hi­szen alapjaiban veszélyeztet­né a pápa és a császár által kilátásba helyezett külföldi segély ügyét. Ezek az indítékok okozták, hogy 1523 Szent György nap­jára — április 24-re — a fia­tal házas II. Lajos király egy­behívta az országgyűlést Bu­dára. A Szent János apostol­ról elnevezett 13. századi fe­rences templom és kolostor falai közt ekkor hangzott el XVerböczi István nemesi párt­jának törvénnyé emelt, kár­hoztató ítélete, hogy a király minden lutheránust. azok pártfogóit és párthíveit, mint nyilvános eretnekeket és Szűz Mária ellenségeit, halálbünte­téssel és vagyonelkobzással sújtson. MILYEN TÉNYEZŐK ját­szottak szerepet abban, hogy a reformáció hazánkban ilyen hamar országos — sőt ország- gyűlési — ügy lett? Közelebb­ről: milyen társadalmi rétege-, két érintett Buda várában ilyen közelről a reformáció? Ha ezekre a kérdésekre nem­csak szokásos módon, hanem a történeti kutatás mai mód­szereivel is keressük a felele­tet, igyekeznünk kell minél árnyaltabban és minél ponto­sabban felelni. Az első, amit megállapítha­tunk, az, hogy ez a véres bu­dai törvény nem volt más. mint a korábbi, 15: századi ..eretnektörvények” kiterjesz­tése és alkalmazása a lutheri reformáció követőire. Ám a „lutheránus” szó ekkor még nem jelentett mai értelemben vett „evangélikust”, még ke­vésbé egy felekezetet vagy egyházat. Sem evangélikus gyülekezet, sem evangélikus lelkész, sem evangélikus is­tentisztelet nem létezett tehát még akkor Budán, amikor már eretneknek nyilvánították Luther hazai követőit. Á sors különös végzése volt, hogy amikor jó két évtized múlva már valóban elszakadtak a ré­gi egyháztól és „fraternitá- sokba” tömörültek egyes ha­zai gyülekezeteink, akkor Budán már dzsámik kezdenek kialakulni a keresztyén temp­lomokból — s az egyetlen „lutheránus” istentiszteleti hely is közös lett a régi egy­házhoz tartozókkal. AZ ÚJABB KUTATÁS nemcsak értékes tárgyi emlé­keket hozott a felszínre a kö­zépkori Buda várából, hanem ismeretlen iratanyagot is a sokáig titkosnak kezelt állami vagy hozzáférhetetlen püspö­ki, sőt vatikáni levéltárakból. Ezek fényt derítenek több, eddig ismeretlen mozzanatra. Azt eddig is tudtuk, hogy a hazai társadalom széles réte­geit hatotta át az egyház re­formációja utáni vágy, a Bu­dán máglyán kivégzett Cruss János könyvárustól neves pol­gárokon át egészen a királyi udvarig. Arra azonban csak napjaink társadalom- és iro­dalomtörténeti kutatása fi­gyelt fel, hogy mindezt meny­nyire színezték — éppen Bu­dán, az ország szívében — a társadalmi elégedetlenségnek és a humanizmus hódító esz­méjének az indítékai. Különö­sen nyilvánvaló lett ez a fe- rencrendi szerzetesek szerepé­nek újabb vizsgálata során, amikor kitűnt, hogy egyik sza- kadár águk képezte a Dózsa- parasztforradalom jelentős bá­zisterületét, és a ferencrendi szerzetesek közül némelyek magyar reformátorokká let­tek. Üj szempontok tárultak elénk a pest-budai polgári ér­telmiség és hivatalnokréteg szerepének napjainkban folyó kutatása során is. Csak ezek­nek a tényezőknek az ismerete adja meg az igazi kulcsot an­nak megértéséhez, hogy miért és hogyan lett Buda oly gyor­san a lutheri reformáció fel­legvára. A BUDAI ORSZÁGGYŰLÉS HELYÉN a török időkben a „pasapalota” és egy dzsámi állt. Romjaira utóbb karmelita kolostor, majd a Várszínház épült. Ha romjai és kövei megszólalnának, ámulva hall­gatnánk a budai lutheránu­sok hősi küzdelmeinek meg­rendítő krónikáját. Hallanánk az egykori budai iskola rek­torairól: Grynaeus (Greiner) Simon egykori Melanchthon- iskolatársról, az utóbb neves bázeli reformátorról és Vins- heirni Oertel Vid későbbi wit­tenbergi professzori-ól és há­nyatott budai sorsukról. Ma­gunk előtt látnánk az osztrák valdens családból származó Cordatus (Herz) Konrádot, Mária királyné udvari papját, Luther későbbi jó barátját, és küzdőtársát, Kresling Jánost, a Szent György templom bu­dai polgár származású „luthe­ránus” plébánosát, utóbb Sel­mecbányái lelkészt; a refor­máció ügyéről szenvedélyesen vitázó névtelen mesterembe­reket, a leleményes kereske­dőket, a művelt polgárokat. Lejátszódna előttünk a „ne­mesi párt” féltékeny közne­meseinek harca a német ud­vari párt íőembereivel: a Corvin-birtokokat öröklő, még olvasót — rózsafüzért — hor­dó, mégis nyíltan Luther- barát, világias Brandenburgi Györggyel, az Erasmust oly nagyra tartó, fiatal Mária ki­rálynéval és kíséretével, köz­tük a „lutheránus nőorosz­lán” Pemfflinger Katával, aki Török Bálint felesége lett. A Zsidók utcájában elénk lépne a király ugyancsak „lutherá­nus” alkincstartója, Szeren­csés (Fortunatus) Imre, majd néhány évvel halála után Be- bek Imre prépost budai há­zában hallanánk prédikálni Dévai (Bíró) Mátyást, a Ma­gyar Luthert, aki „mindkét Pannóniában, Magyarország mindkét királyától haragot és rabláncot szenvedett”. Végül megrendülve hallhatnánk a török idők budai Keresztény Tanácsáról és a Csonkatorony hitükért bebörtönzött rabjai­ról. A REFORMÁCIÓ KORÁ­NAK romjai és kőtöredékei csakugyan megszólalnak, ha megnyitjuk előttük szemün­ket és fülünket. A hosszú tö­rök rabságban sínylődő budai „presbiter” kőbe vésett kiál­tásából — amely a Vármú­zeumban prédikál ma szá­munkra — az egész 16. száza­di budai lutheranizmus hit­vallását hallhatjuk ki: IN TE DOMINE SPERAVI... Te- benned bíztam. Uram! Dr. Fabiny Tibor ß Az J523-as Országgyűlés színhelye, Buda, 1541. évi ostroma idején — Készlet Erhard Schön nürnbergi mester metszetéből jón ezek közül-melyikkel talál­kozott Illés a Hóreb hegyen? Isten nem vitázott Illéssel. Tudta, ha vitába szállna vele még hangosabban bizonygatná á maga igazát: rávettél, ma­gamra hagytál, felsültem, most itt állok mint szamár a he­gyen. Egyedül maradtam. Vi­tával nem lehet a maga igaz­ságába zárkózott embert le­csendesíteni. Ezért így szólt hozzá Isten: Jöjj ki és állj meg a hegyen. Illés nem mozdult. Továbbra is a barlangban ma­radt. Akkor az Űr elvonult előtte. Nagy és erős Szél szaggatta a hegyeket és tördelte a sziklá­kat. De az Ür nem volt benne a szélben. A szél után földren­gés következett, de az Úr nem volt a földrengésben. A föld­rengés után tűz támadt, de az Ür nem volt a tűzben sem. Mindez mélyen megrendítette Illést, de önigaz gondolatait nem némitotta el. A tűz után elcsendesedett a környék, csak lágy suttogás hallatszott, talán a nyári naplementékhez ha­sonló. Ez a riadtság után áhí­tattal töltötte el Illés lelkét. Biztosan jót tett feldúlt idegei­nek is. De ez az áhitatos csend sem szüntette meg Illés ön­igazságát. Szívében továbbra is hangosan dörömbölt a lárma: nekem igazam van mindenki­vel szemben, az egész világgal szemben, az Istennel szemben is. Valamit mégis megérzett Isten közelségéből, nagyságá­ból. Köppenyével eltakarta ar­cát és kilépett a barlangból. Ekkor történt, hogy Illés visszakapta hitét és elvesztette önigazságát. Hogyan? Nem a szélvész, nem a földrengés és nem a tűz következtében. Nem is a tűz utáni áhitatos csend­■Bkkor azt mondta Illésnek az Úr: Térj vissza az utadon a pusztán át. Keresd fel Izrael országának földjén Elizeust, a Sáfát fiát és kendd fel őt pró­fétává. Ne hidd, hogy én elfá­radtam Izrael népét szeretni és Baál ellen küzdeni. ítéletem lesújt azokra, akik csókolgat­ják Baál szobrát és térdet haj­tanak neki. Ne hidd azt se hogy egyedül vagy, hogy veled kihal a hit. Van még Izraelben hétezer olyan ember, aki nem hajtott térdet a Baálnak. Van, még ha te nem is tudsz róluk. Megtartottam őket. Illés Isten hívó és újraküldő szavának hallatára nagyon csendes ember lett. Nem sza­valt tovább a maga igazságá­ról. Felkelt és elindult. A leg­különösebb csend ott van, ahol Isten megtöri a mi csendjein­ket szavával; áttör szívünk lármáján is és hallgatunk rá. Ebben a csendben, a ráhallga- tás csendjében, születik meg a hit. így jutottak hitre húsvét után ismét Jézus tanítványai: Péter, Tamás és a többiek. Ök is keserűek és önigazak voltak, akár Illés. Sokáig valami sü­ket csend vette őket körül. Egymásnak se tudtak hinni. De Jézus megjelent nekik. A Feltámadott szóba állt velük. Mária Magdalénának csak ennyit mondott: Mária! — Pé­tertől ezt kérdezte: Szeretsz-e engem? Tamásnak ezt mondta: tedd ujjadat sebhelyembe. — És hittek. Ö ajándékoz meg té­ged is a reáhallgatás különös csendjével, amelyben eltűnik önigazságod és megéled hited. Pál apostol azt mondja: A hit hallásból van, a hallás pe­dig Isten igéje által. A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG INFORMÁCIÓS SZOLGÁLATA SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ELSŐ ÜLÉSE Április 26—28. között tartot­ta Genfben első ülését a Lu­theránus Világszövetségnek az az új szakbizottsága, amely az elektronikus és nyomtatott hír­közlő eszközök egyházi lehető­ségeivel foglalkozott. A bizott­ság feladatát Hans-Woifgung Hessler főszerkesztő (NSZK) ismertette. Az ülésen Gertrud Brundin (Svédország) rádióri­porter elnökölt. A Lutheránus Világszövetségnek parapat-i ülése a bizottság tagjaiul vá­lasztotta David Calvo szer­kesztőt (Argentína), Jürgen Je- ziorbwski lelkészt (NSZK), a Német Szövetségi Köztársaság lutheránus egyházai sajtóelő- adóját, dr. Lloyd Svensbyt (USA), a St. Olaf College el­nökhelyettesét, H. W. Tampu- bulon kibernetikus professzort (Indonézia), Moses Tesura lel­készt (Tanzánia), Helmut Zed- dies egyházfőtanácsost (NDK), a Német Demokratikus Köz­társaság egyesült evangélikus egyházainak sajtóelőadóját. Az ülésen megfigyelőként vett részt a Keresztyén Hírközlés Szövetségének igazgatója, dr. Philip Jonson (Anglia) és az Egyházak Világtanácsa genfi hírszolgálatának egyik előadó­ja. (Iwi)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents