Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-04-22 / 16. szám

Nem hiábavaló a munkánk a hazában Nem hiábavaló a munkánk a nagyvilágban „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” énekelte a kup- léénekes és a diplomás hóhá­nyó. Én már csak hallomás­ból ismerem a slágert, Senki­vel sem akarok vitába szállni, de a slágernek igaza van. Csak éppen annyi a különbség, hogy ma van igaza, s nem akkor volt, amikor azt lapátnyélre támaszkodva dúdolta a diplo­más tanár. Mert valóban szép, nagyon szép a mi hazánk. Tu­dom, hogy a szülőnek a saját gyereke a legszebb. Amikor azt mondom, hogy szép a mi hazánk, akkor nem ezzel az elfogultsággal teszek róla bi­zonyságot. Most nem is he­gyeire és völgyeire tekintek, figyelmen kívül hagyom a napjainkban megújuló Mát­ra friss, tavaszi szellőtől dús illatát, az Alföld virágba bo­ruló fáit. SZÉP A MI HAZÁNK. Szép leit ez a haza. Még sok minden feladat vár ránk, akik büszkék vagyunk arra, hogy ebben a hazában élhetünk. Még nem mondhatjuk el, hogy „itt van már a Kánaán”. De már vala­mit megérezhetünk, hogy ez az ország többé nem lesz a há­rommillió koldus országa, s ma már nemcsak természeti szépségeiért, hanem azzal EURÓPA SOHASEM VOLT PROBLÉMAMENTES KONTI­NENS. Amikor az első század derekán az evangélium földré­szünkre jutott, legalább olyan mélyreható problémákkal küz­dött, mint a huszadik század­ban, amikor az evangélium „eltávozni” látszik a konti­nensről. A Feltámadottról szó­ló igehirdetés, a feltámadás hit akkor csak növelte a prob­lémák számát, mert hiszen sú­lyos társadalmi feszültségek párosultak o római birodalom elnyomó politikájával, s a ke­letről lökésszerűen beözönlő népek honkeresésével. Nyugta­lan, felkavart világrész volt a mienk. Azok a vallások, ame­lyek széltében-hosszában dív­tak, — görög, római, perzsa, germán, vagy a nomád népek egyszerű vallása — a keresz- tyénséggel, főként a feltáma­dás hittel való találkozáskor heves ellenérzéssel reagáltak. Az „ismeretlen Isten” ismeret­len tanítása növelte a társa­dalmi, politikai feszültséget. A legendabeli találkozás Jézus és Péter között Róma határában, "híven fejezi ki a valóságot. „Quo vadis Domine” — kér­dezte Péter urától, mert meg­rettent attól, ami reá és a hí­vekre várt Európában. De lassan a pogány istenek rendre kapituláltak a feltáma­dott Krisztus előtt. Diadalút- nak kellene mondanunk azt az utat, amelyet a kereszt tett meg a kontinensen. Hét-nyolc évszázad alatt olyan tekintély­vallás lett, hogy Európa csak azokat a népeket tűrte meg, amelyek keresztyénné lettek. Azt várhatta volna az ember, hogy ilyen egyetemleges „győ­zelem” a keresztyén hit erejé­vel kontitnensünk egységét alapozza meg, ahol nem lesz­nek háborúk, szenvedések, s nincstelen tömegek elnyomása. Ehelyett az egyház maga is felcsatlakozott a középkor so­rán az uralkodók táborához, . hogy hatalmi szóval szerezzen tekintélyt a hitnek, s uralmát kiterjessze a világ fölött. Hí­ven fejezi ki ezt Dosztojevsz­kij nagy inkvizítora. A TÖMEGEKBEN AZON­BAN OTT LAPPANGOTT a Názáreti tanítása, a nyomor­gókban a vigasz, a reménység, s valahogy az evangélium a „szegények kincse” lett. Euró- pa-szerte a megkapart hit alól a feltámadás, az örökélet re­ménysége csillant ki, vagyis húsvét, a keresztyénség köz­ponti üzenete. Ez nyújtott tü­relmet a roppant szenvedések elviseléséhez, de ez táplálta a nagy mozgalmakat, amelyek a szörnyű iga lerázását célozták. Reformáció és reformációi mozgalmak mind a Feltáma- dottba vetett hitből tájékozód­tak és annak talajából nőttek ki. „Krisztus velünk” — írták az újkor elején zászlójukra a fel­kelő szegény tömegek Európá­ban. együtt az itt lakók munkájá­ért, elért eredményeiért, a gaz­dagodó otthonokért adhatjuk szeretett hazánknak ezt a jel­zőt: szép. Nem volt könnyű idáig el­jutni. Mert — hogy ismét a régi slágert idézzem —, annak idején is „szép” volt ez az or­szág azoknak, akik ingyen ebé­det osztogattak és ruhacsoma­gok közt sétálgattak, akik „vé- gigkocsiztak a Stefánián”. Mennyit változott a világ! Az elmúlt harminc esztendőben megváltozott a világ képe, át­értékelődtek a szavak, kitá­gult a szépnek és hazának a fogalma. BIZONY ÉRDEMES VOLT nekünk is, az egyháznak min­dent megtenni, hogy így le­gyen. Nem volt könnyű az el­indulás. Az első lépések bi­zonytalanok voltak, itt-ott be­leszédültünk a lehetőségekbe. Nem tudtunk mindig lépést tartani a haladással. Belefá­radtunk a fejlődés soha nem látott tempójába. De aztán olajozottá vált egyházunk „ko­csija”, mind kevesebb lett a csikorgás, s átvettük a len­dületet, megtaláltuk a mi sa­játos mondanivalónkat, odaál­doztuk erőnket, szolgálatunkat társadalmunknak, s azóta fel­soK bírálatot kell MÉGIS ELVISELNÜNK és jo­gos a kritika szava. De a meg­megújuló egyház meg-megújí- totta a feltámadásba és örök­életbe vetett hitét és reményét. A tisztulás folyamata minden­kor az evangéliumból táplál­kozott s kereste azokat a te­rületeket, ahol feladatát végre­hajthatja. Európa eközben változatla­nul nyögött nemzetiségi, faji, ■vallási, kulturális, ^gazdasági, politikai, ideológiai szétforgá- csoltságának feszültségében. E válságos ragályt hordozta más kontinensekre is és gyakran kapcsolódott össze Európa és a keresztyénség vétke a többi vi­lágrészeken. Az újkor fájdal­mas emlékei között találjuk a Feltámadott, üzenetének, evangéliumának elhomályosu- lását, s helyette kizsákmányo­lást, kolonializmust, területhó­dítást és elnyomást. S LEGÜJABB KORUNK­BAN — ha már ilyen mérföld­járó csizmákkal léptük át a századok mesgyéit —, hogyan keresi a húsvéti evangélium megvalósulását az európai egy­házak serege? Sokszor zuhan­tunk az elmúlt időkben olyan hangulatba, hogy hiábavaló­nak tartottuk a hit munkáját. Pesszimizmusunkat Remé- nyikkel együtt fejeztük ki: „Az Isten sem váltja meg ezt a világot”. Aztán diadalmasko­dott újra az evangélium! Hom­loktérbe került az, akit megfe­szítettek, s aki azt mondta: ér­demes volt meghalni értünk. Majd a feltámadáskor: békes­ség néktek. S ezzel az üzenet­tel, húsvét világosságában te­kintünk jó öreg Európánkra. A rátekintés, rácsodálkozás mö­gött ott remeg Capek híres mondása: „Európa vigyázz!” Mi ezt így vettük át: keresz­tyének vigyázzatok! Vigyázá- sunk befelé, és kifelé egyaránt kötelez bennünket. Ó, SOK MINDENT TET­TÜNK eddigi húsvéti remény­ségből fakadóan. De soha nem eleget. Ezen a tarka térképen, Európa kontinensén, ahol több, mint harminc kicsiny és nagy állam helyezkedik el s ahol az egyházak egyre inkább talál­ják meg a helyüket az „asztal végén”, szól a szolgálat evan­géliuma. Mi magyar evangéli­kusok reménységgel visszhan­gozzuk ezt az üzenetet. Hova tartasz Európa — Quo vadis Európa —, halljuk egyre han­gosabban a kérdést. És azok akik telve vannak az örömhír­rel, hogy Krisztus feltámadt, Krisztus valóban feltámadt, azok változatlan odaadással, fáradhatatlanul küzdenek a kontinens biztonságáért, a fe­szültségek csökkentéséért, a megbékélésért, a fegyverek megsemmisítéséért. Régi mu­lasztásunkat törlesztjük a kon­tinens érdekében, amikor erre az útra lépünk, hogy idézhes­sük Babits szavait: „Ö béke. béke! legyen béke már”. *)r. Rédey Pál szabadult hittel, a közös mun­ka örömével, új tartalommal és büszkeséggel valljuk: szép vagy, gyönyörű vagy hazánk, Magyarország! Sokszor megkérdezem ma­gam: honnan volt az egyhá­zamnak ereje vállalni az újat, magáénak vallani az új ma­gyar társadalmat. Pedig olyan egyszerű mindez: hiszen egy­házam is a húsvéti örömüze­net hordozója. Tudatában van, hogy Isten itt, ebben a hazá­ban — ahol soha nem látott fejlődés roppant tempója bon­takozott ki —, akarja munká­ban látni. Nem a kibic ciniz­musával, hanem a részt vevő buzgalmával. A napokban vidéki esperes­sel beszélgettem. , Szó esett köztünk elfoglaltságunkról. így kezdte: „Hatodszor fognak ta­lán tanácstaggá választani. Ez is sok elfoglaltsággal jár ...” Azután a gyülekezeti munka sokrétűségét, esperesi tiszté­nek felelősségét említette. Ugyanebben a sorrendben em­lítette sokirányú munkáját. Lelkész és társadalom, egyház és haza. Mennyire összesimul­nak a valóságban, egységként épülnek abba a nagy egészbe, amit így mondunk: Magyar- ország. Goethe Faustjában drámai pillanat, amikor Faust ajká­hoz emeli a méregpoharat. De akkor harangzúgást hall és an­gyalok énekét, akik így kö­szöntik húsvét reggelét: „Krisztus feltámadt! Örvendezz, halandó ...” (Sárközi György fordítása). MA SOK SZÁZ magyar evangélikus templomban a Feltámadott evangéliuma mel­lett csendesednek el dolgos ke­zű emberek. Idősek és fiatalok térdelnek az oltárhoz, hogy a Megváltó bűnbocsánatának ajándékával erősödjenek meg. S a szép húsvéti ének ak­kordjaiba, a Feltámadott evan­géliumának, örömhírének hir­detésébe hangtalanul, de bele­értjük, sőt beleéljük, már nem a sláger megszokott egyhan­gúságával, hanem keresztyén hitünk igaz bizonyságtételével: szép vagy , nagyon szép, drága hazánk, Magyarország! RÉGEBBI BÉKEGYŰLÉ­SEKRE, az azokat követő négyszemközti beszélgetésekre visszagondolva, még ma is visszacseng az emlékezetembe egy szomorkás, szárnyaszegett mondat: „Kicsiny kis porsze­mek vagyunk, mit ér a mi gyönge szavunk a világpolitika nagy hangorkánjában?” Akkoriban sokszor úgy tűn­hetett, hogy semmit, vagy alig valamit. Semmit, vagy alig va­lamit, mert a . hidegháború éveit, a koreai háború váltotta fel s hol itt, hol ott lángoltak fel háborús tűzfészkek sokat szenvedett Földünk véráztatta arcán. Amikor pedig Indo­kínában még az eddigieknél is gyalázatosabb irtóhadjáratot indított el a nyugati világ leg­nagyobb, leggazdagabb hatal­ma — az Amerikai Egyesült Államok — egy, az alighogy elmúlt harcokból éppen fel­ocsúdó maroknyi vietnami nép ellen, akkor még szomorúbban, még szárnyaszegettebben hangzott fel az előbbi kérdés: mit ér a mi gyönge szavunk? Mi ér, amikor nemhogy elcsi­tulna, hanem méginkább feltá­mad a kegyetlen vérzivatar? BIZONY EZEKBEN AZ IDŐKBEN nagyon nehéz dol­guk volt azoknak, akik hatá­rozottan, meggyőződéssel han­goztatták: egyetlen egy ember szava, ereje, elhatározása gyöngébb a szélvihar útjába álló nádszálnál. Nem is bírja — mert nem is bírhatja el — a rázúduló roppant nyomást: vagy a földig hajlik, vagy szétmorzsolódik tehetetlensé­gében. De ha sokan: ezren, millióan, százmillióan összefo­gunk és együtt gondolkodunk, ha egy akarattal cselekszünk, akkor nincs az a hatalom, amely ellent tudna állni e hatalmas s egy akaratú embertömeg béke­vágyának! Nincs az a hata­lom, amely előbb-vagy utóbb rá ne döbbenne, hogy ereje mégiscsak véges akkor, amikor az emberek boldogság, ember­ség utáni vágva végtelen! Bizony ezekben az időkben nagyon nehéz dolguk volt azoknak a keresztyén hívők­nek. a hitük által indítottan gondolkodó és cselekvő egyházi vezetőknek, akik meggyőző­déssel. hittel hirdették, hogy Isten nem a holtak, hanem az élők Istene! Akik arról tettek bizonyságot, hogy Jézus Krisz­tus feltámadása az élet győzel­me a pusztítás, az emberi go­noszság és az értelmetlen halál felett! Ha pedig ez így igaz — A Keresztyén Békekonfe­rencia Munkabizottsága ez évi első ülését az Orosz Or­todox Egyház meghívására március 20—24-ig Moszkvá­ban tartotta. Az ülés főtémá- ,ia: „A keresztyén békemun­ka feladatai az európai béke és enyhülés korszakában”. Két előadás hangzott el er­ről a témáról dr. Herbert Mo- halski (NSZK) a Kereszt- tyén Békekonferencia egyik alelnöke és N. D. Poljanov (Szovjetunió), az Izvesztyija helyettes főszerkesztője, a mert hitünk szerint valóban az — akkor a keresztyén embe­reknek, a Jézus Krisztus „élő testének”: az egyháznak, han­gos szóval nemet kell monda­nia mindazokkal szemben, akik a háborút „Isten ítélő eszközé­nek” hirdették — a maguk ön­ző hitetlenségétől eltelten. BIZONY SOKSZOR KEL­LETT ELMONDANUNK, leír­nunk a szavakat — kellett, mert Isten Szentlelke kénysze- rített rá bennünket világszerte — béke, igazságosság, ember­ség. S kellett ezt tennünk ak­kor, amikor békétlenség, gyű­lölet, embertelenség vett körül bennünket: minden jóakaraté embert. Azokat, akik a saját — esetleg éppen ellenkező ala­pokból fakadó — meggyőződé­sükkel, hitükkel egyértelműen tudtak szólni és cselekedni az emberért, az egész emberiség javáért, a világért. Most, napjainkban csituló­ban a vihar. A vihar mit az önzés, a döbbenetes öntelt gőg, a mérhetetlen bírnivágvás tá­masztott világunkban. Viet­namban elhallgattak a fegyve­rek s Földünk más részein is remény van arra, hogy „a szel­lem napvilága”, az emberhez méltó élet lehetősége ragyogjon fel mindazok előtt, akik ma még szűkölködnek kenyérben, anyagi-szellemi javakban és akiknek derekát még nem egye­nesítette fel az emberi méltó­ság tudata. Hogy ez így történt, hogy el­juthattunk idáig, abban benne van mindnyájunk szava, önma­gában erőtlen, de a jóért egye­sülve mérhetetlenül erős ereje. Hogy ez így történt, hogy eljut­hattunk idáig, azért Istennek adunk hálát. Mi keresztyének külön is azért, hogy’ nem volt hiábavaló a húsvéti feltáma­dásban diadalmaskodó életről szóló bizonyságtételünk. Nem volt hiábavaló az a hitünk, az a reménységünk, az az akara­tunk, hogy Isten teremtette vi­lágunk szebbé, jobbá, „lakha­tóbbá” lehet, ha az Ő akarata szerint szólunk és cselekszünk. TUDJUK: BÍZTATÓ JELE­NÜNK S JÖVÜNK ELLENÉRE is van még miért szólnunk, van még mit tennünk. De. ha ezt a mi szólásunkat és cse­lekvésünket továbbra is az Élet Fejedelme. Jézus Krisztus em- berszeretete irányítja, akkor azt is tudjuk, hogy továbbra sem lesz hiábavaló hitünk és munkánk! Dr. Vámos József szovjet Európa Bizottság al­elnöke részéről. A tanácsko­zás tárgysorozatának legfon­tosabb pontjai az 1973. évi akcióterv kidolgozásával kap­csolatosak, elsősorban a Foly­tatólagos Bizottság Zagorszk- ban tartandó májusi ülését készíti elő. Magyar részről D. dr. Bartha Tibor református püspök, a Keresztyén Béke- konferencia egyik alelnöke és dr. Tóth Károly főtitkár vett részt. a Munkabizottság moszkvai ülésén. Karner Ágoston Pákolits István: Mária éneke Fűszerszámmal és kenettel Jöttünk három asszonyember De a holtnak már hült helye Csak egy angyalforma gyerek Ül a kövön kürtjét fújja------­Föltám adott Allelúja allelúja Mit szóljunk három asszonyok Mégiscsak különös dolog Ez az alig-kamasz gyerek Emelte föl a sírkövet Még hárman se bírtuk volna-----­Fö ltámadott Allelúja allelúja De ha nincs a kriptaboltban Hová tűnt élve vagy holtan És a strázsáló katonák Hanyatt-homlok ki merre lát Nyomozhat a Prefektúra------­Fö ltámadott Allelúja allelúja Óh én egyszülöttem szólj már Legalább anyádnak szólnál Még ránk fogják úgy loptunk el Kihúztunk kenderkötéllel S kertek alatt vittünk bújva-----­Fö ltámadott Allelúja allelúja Lassankint már emlékezem Hogy mit is mondtál pénteken De azt hittem szegény fiam Nem gondolhatod komolyan Vérbe-mocsokba ájulva------­Fö ltámadott Allelúja allelúja Az lehet hogy Istent szültem De a fiamnak örültem Bárcsak maradt volna veszteg Abban mit az apja kezdett Ott a baltája gyalúja — Föltámadott Allelúja allelúja Kedves húgom immár nézd el Nem érem föl asszonyésszel A kínhalál igazi volt S feltámadt halottaiból Ahogy megmondotta vala------­Föltámadott Allelúja allelúja Ijedezni most már nem kell Induljunk Jeruzsálembe szárnyaljon a hír szerteszét: Ha újból megfeszítenék Fölkelne sírjából újra------­Föltámadott Allelúja allelúja ; (A József Attila díjas költő „Zöldarany” című, 1973-ban megjelent kötetéből.) Nem hiábavaló a munkánk Európában Quo vadis Europa Munkába indulás előtti imádság Istenünk, jó élet Ura, még nem tudjuk mi történik velünk ma. Ha kísértés tör ránk, add kegyelmed erejét, hogy legyőz­zük azt. Ha fontos ügyben kell döntenünk, hadd válasszuk a helyeset, ha hitünket kell megvallani, adj bátorságot, hadd mutassuk meg Kihez tartozunk, kinek szolgálunk. Ha nem lesz sikerünk, segíts, ne adjuk fel hamar a re­ményt. Ha jól megy majd sorunk, őrizz meg a büszkeségtől! Ne* engedd, hogy valaha is azt higgyük: rendbe hozhatunk mindent Nélküled is. Te, aki a világ világossága vagy, légy velünk ma is, akkor is ha fény hull, akkor is ha árnyék borul ranh. Barclay után svédből Imádság az egyház egységéért Jöjj élő Isten, formáld lelkünket Lelked templomává! Lobbantsd fel füzedet egyházadban, hadd szűnjék meg minden megoszlás és egyetlen tűzoszlopként hadd lobogjon az ember világ előtt! Add mindannyiunknak Szentlelked drága gyümölcseit: szeretetet, örömöt, békességet, türelmet, jóaka­ratot, hűséget. Szentlelked szólaljon meg szolgáid ajkán, akik igédet hir­detik. Szentlelked legyen Vigasztalója minden szenvedőnek, bajban levőnek, bűnök foglyának. őrizz meg minden népét gyűlölettől és háborútól, tanácsold a vezetőket, teremts a népek között egységet Lelked erejé­vel. Hallgasd meg imádságunkat élet Ura és Forrása: Szent­lélek, Te aki a hét drága ajándék adományozója vagy: Böl­csesség es értelem Lelke, tanács és erő Lelke, tudás és jóság Lelke, az Űr félelmének Lelke! (A taizéi közösség imádságaiból.) A KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA MUNKABIZOTTSÁGA MOSZKVÁBAN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents