Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-04-22 / 16. szám

I XXVIII. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM 1973. április 32. Ára: 3,— Forint NEM HIÁBAVALÓ Krisztus halála Krisztus feltámadása KRISZTUS HALÁLÁBÓL HOGYAN LESZ ÉLET? Más­képpen: mi a gyümölcse, ered­ménye Krisztus halálának? Minden időben probléma volt Krisztus halála hirdetése az alatt a szempont alatt, mit ér­tenek meg belőle az emberek. Pál apostolnak is meg kel­lett küzdenie ezzel a problé­mával, amikor azon töpren­gett: hogyan vigye közel Korinthus lakóihoz Krisztus kereszthaláláról szóló bizony­ságtevését? A mai ember szá­mára is probléma, hogyan értse Krisztus halálát. Csak úgy érvényes a kereszthalálról szóló beszéd, ha abból új élet támad. Jézus Krisztus azért halt meg, hogy halálából fa­kadjon millió és millió ember megújított élete. Ez a halál új élet kezdete, mert belőle meg­újító és megerősítő élet szár­mazik. Krisztus halála nem kudarca, veresége, bukása néki, mert noha ő meghalt, de ezt azért tette, hogy nekünk legyen életünk, átmenjünk vele a halálból az életbe. HAMIS VALLÁSOSSÁG­BÓL HOGYAN LESZ KRISZ­TUS-HIT? Krisztus halála arra tanít, hogy az öncélú val­lásosságból, az öncélú egyházi életből szolgáló szeretet legyen, amiképpen 0 is szolgált és életét adta váltságul sokakért. A Mester halála odaszánás volt érettünk. Ezért a tanít­vány nem keresheti a maga vallásos önelégültségét, máso­kat lenéző, kegyes gőgjét. Az egyház. Krisztus teste, nem lehet önző, nem tekinthet ma­gára, nem keresheti a maga hasznát. Az önmagának élő ember helyett Krisztus halála minket is az emberek segíté­sére és szolgálatára hív. EGYÉNI ÖNZÉSBŐL HO­GYAN LESZ SZOLGÁLÓ ÉLETFORMA? Krisztus halá­la maga a tiszta és tökéletes önfeláldozás. A tanítványok felé hangzik Pál apostol intése arról, hogy az az indulat, lel­kűiét legyen bennetek, amely volt a Krisztus Jézusban is. Az önmagát érettünk odaáldo­zó Krisztus arra az útra hív minket, amelyen 0 jár elöl tö­kéletes áldozatvállalásával, és végtelen isteni szeretetével, hogy akik Benne hisznek, utá­na járjanak, lába nyomába lépjenek és kövessék Öt a szolgáló életformában, amely az ember javát, boldogulását és üdvösségét keresi. Tanítvá­nyának élete tele van a hit gyümölcseivel, a szeretet cse­lekedeteivel. ÖNTELTSÉGBŐL HOGYAN LESZ BÜNBÁNAT? Krisztus halála bűnbánatra hívja az embert. Igaza volt a mellette kivégzett latornak: mi méltán szenvedünk, mert cselekede­teinknek méltó büntetését kap­juk, ez azonban — mutatott a kereszten lévő Krisztusra — semmi méltatlan dolgot nem cselekedett. Ez az ember vilá­gosan érezte, hogy ártatlan és helyettesítő halálról volt szó. A bűnbánatra hívás azt jelen­ti, hogy ezután az, akiért Krisztus meghalt, ne magának éljen, hanem annak, aki oda­adta magát érette. Mi általa kapunk bűnbocsánatot, mert ő maga eleget tett helyettünk. Meghalt értünk, hogy örök éle­tünk legyen. Ebben a bűnbá­natban a megváltozás és élet- újulás nyitottsága van bent. A keresztyén életben éppen az a nagyszerű, hogy Krisztus ál­tal újat lehet kezdeni, ismét talpra lehet állni, új szivet és új lelket lehet nyerni, a bű­nöket ott lehet hagyni, a vét­kektől meg lehet szabadulni, az ismételt megtérés lehetősé­ge nyitva áll. KÖZÖNYBŐL HOGYAN LESZ SZERETET? Krisztus halála szeretetben fűzi egybe az embereket. A kereszt körül ott állt Mária, Jézus anyja, és Já­nos, a Jézus által szeretett ta­nítvány. Mária csak fiát lát­ja, áll a kereszt, és a sötét vi­har-homályban ott fehérlik Jézus kifeszített és átszögezett teste. János az egyetlen tanít­vány, aki ott maradt a kereszt tövében, hisz Isten cselekvé­sének tervszerűségében és cél- tudatosságában. Jézus új vi­szonyt teremt közéjük: „Imhol a te fiad” — „Imhol a te anyád” —. Nem vérségi össze­tartozás alapján, hanem Krisz­tus által találnak egymásra. Krisztus akarata hozza őket össze. Aki hittel tekint a ma­gát érettünk odaszánt Krisz­tusra, megtalálja testvérét, a másikat, akinek gondját kell viselnie. Jézus halála szerete- tet gyújt bennünk. Arra indít, hogy megkeressük, ki az, aki felé éppen nekünk kell jó szót mondanunk, akin éppen ne­künk kell segítenünk, aki ép­pen ránk van utalva. Krisz­tusban nem tudunk átnézni az emberek feje felett, nem le­hetünk közönyösek, nem ve­hetjük semmibe őket, mert a Mester a mi szavunkon, a mi kezünkön keresztül akar cse­lekedni. ERŐTLENSÉGBŐL HO­GYAN LESZ ERŐ? Krisztus halála nem erőtlenség, elbu­kás, tragédia, hanem Istennek ereje az, amiből táplálkozik életünk. Az erőtlen tanítványo­kat Isten a római százados­sal szégyenítette meg, akiből kitört a bizonyságtétel, amit a tanítványoknak kellett volna örvendezve kimondaniuk: „Bizony, Isten fia volt ez!” Bizony, ártatlan bárány ez, Is­tennek ama Báránya, aki elve­szi a világ bűneit. Isten sok­szor gyermekkel szégyeníti meg az öreget, műveletlennel a műveltet, hitetlennel a hívőt, hogy kimondjuk: Jézus halá­lában tündöklik fel erőnk, mert ő szabadít meg bűneink­től és az örök haláltól. Az erőt­len ember így válik erőssé. Így lesz „mindenre erőnk a Krisz­tusban, aki minket megerősít”. SZŰK LÁTÓKÖRBŐL HO­GYAN LESZ VILÁGTÁV­LAT? A tanítványok nem to­poghatnak a Krisztus-kereszt körül kezet tördelve, kishitű- en. Kifeszített karja a világ minden tája felé mutat, s a tanítványok eszébe juttatja ki­küldő parancsát, hogy osztoz­zanak a lakott föld gondjában, bajában és örömében, szolida­ritást vállaljanak az emberrel, segítsék azt világméretben is békéje és boldogulása irányá­ban. Jézus világot átölelő sze- retete arra indítja a benne hí­vőket, hogy maguk is kinyíl­janak világuk problémái felé, s elinduljanak segítő szolgálat­ra. Számunkra hatalmas bizta­tás Krisztus halála, hogy aján­dékaival felvértezetten, vált- sághalálától megerősítve tart­suk meg mindazt, amit mon­dott nékünk. Halála legyen új élet számunkra: törülje el bű­neinket és halálfélelmünket, és adjon cselekvő emberszerete- tet. Így könyörögjünk hozzá egyik énekünk szavával: „Kér­lek, halálod ára rajtam ne vesszen kárba!” Amint nem hiábavaló Krisz­tus halála, ugyanúgy nem hiábavaló az Ő feltámadása sem. Feltámadása olyan ese­mény, amelynek nagyszerű következményei, csodálatos gyümölcsei vannak. Feltáma­dása nem maradt a „levegő­ben”, hanem az események­nek olyan sorozatát indította el, amelyekben részben már most benne élünk, részben pe­dig a jövőben fogjuk annak áldásait megtapasztalni. NEM HIÁBAVALÓ KRISZ­TUS FELTÁMADÁSA, mert új idő kezdetét jelenti: Isten országának betörését a földre. Feltámadásával áttörte a régi idők korlátáit és elhozta az újat. Azt az újat, amelyben az Ö uralma valósul és az Ö ere­je érvényesül. Ez az új nem mindenestől vette hatalmába a világot, de már benne van, még akkor is, ha vele párhu­zamosan még érvényesül a ré­gi világ hatása. Mindazok be­letartoznak ebbe az új világ­ba, akik igent mondanak Jé­zus Krisztus hívó szavára, Öt Uruknak ismerik el és enge­delmeskednek Néki. Ebben az új világban élők a feltáma­dott Krisztussal vannak kö­zösségben, Tőle veszik erejü­ket és szeretetüket. Egyre in­kább az ö arca rajzolódik ki arcukon és egyre inkább az Ö útján járnak. Nem könnyű számukra az új világban való megmaradás, mert mindig kí­sértés számukra, hogy vissza­hulljanak a régi világba, de az élő Krisztus vonzó ereje se­gíti őket az újban való állha­tatosságra. Ebből az új világ­ból gyógyító és segítő erők su­gároznak ki az egész világra. Akik ebben az új világban él­nek, nem maguknak, hanem másoknak élnek. Mások örö­me, boldogulása, kenyere lett szívügyükké. NEM HIÁBAVALÓ KRISZ­TUS FELTÁMADÁSA, mert most már evangéliumot lehet hirdetni. Az evangélium az új időnek a meghirdetése. Arról szóló üzenet, hogy elérkezett Jézus Krisztusban az Isten or­szága. Krisztus feltámadása nélkül nincs új idő és nem is lehet evangéliumot hirdetni. Az evangéliumhirdetés a leg­szorosabban függ össze Jézus feltámadásával. Üres és sem­mit jelentő volna minden pré­dikáció a feltámadás valósága nélkül. Azért célravezető és eredményes az evangélium hirdetése, mert a feltámadott Krisztus ereje működik abban, keresi meg és találja meg az emberi szíveket. Ez az erő ele­gendő ahhoz, hogy a régi vi­lágból kihozza az embereket és beleplántálja az új világba. Mindenki, aki az evangélium hirdetésére nyitja ki száját, abban a bizonyosságban tehe­ti, hogy együtt munkálkodik vele a feltámadott Űr. Aki hatékonnyá teszi az ő evangé­liumát. Enélkül fecsegéssé válna minden „evangélium” hirdetés. NEM HIÁBAVALÓ KRISZ­TUS FELTÁMADÁSA, mert annak nyomán valóságos a bűnbocsánat. Hiába hangzana el emberi ajkakról „megbo- csátattak a te bűneid”, ha a szó mögött nem állna ott az élő Krisztus, Aki végsősorban maga bocsátja meg a bűnöket, szabadít ki azokból és ajándé­koz új életet. Az ember nem­csak Isten előtt képtelen arra, hogy saját „érdemei” alapján bűnbocsánatot szerezzen, de megszabadulni sem tud saját erejéből bűnei kötelékeiből. A feltámadott Krisztus az oldo- zó és szabadító. Jól mondja Pál apostol: „Ha pedig Krisz­tus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek: még mindig bűnei­tekben vagytok.” (1 Kor 15, 17) Krisztus feltámadása bátorít fel bennünket arra, hogy ma­gunk is küzdjünk bűneink el­len és egy pillanatra se gon­doljuk, hogy meg kell marad­nunk a régi életben. Mind az egyházban, mind a társada­lomban és az emberiség nagy családjában olyan keresztyén emberek tudják segíteni a job­bat és a fejlődést, akik maguk is más emberré lettek és a bűnbocsánat által erejük fel­szabadult mások javára és se­gítésére. NEM HIÁBAVALÓ KRISZ­TUS FELTÁMADÁSA, mert ezáltal nyert szilárd fundá- mentumot az Anyaszentegy- ház. Isten az Anyaszentegyhá- zat a feltámadott Krisztusra építette. A halott Krisztusra legfeljebb sírboltot, vagy mauzóleumot lehetett volna építeni, de semmiképpen nem egyházat. A halott Krisztusra való emlékezés és a „nagy ha­lott” tisztelete nem tudta vol­na létrehozni és fenntartani az egyházat. Csak a feltáma­dott Krisztus valóságos ereje teremthetett egyházat, sőt ép­pen így lehetett az egyház „Krisztus teste”. Olyan orga­nizmus, melyet az ö élete és ereje jár át, éltet, gazdagít és indít cselekvésre. Az egyház jelenéről és jövendőjéről való gondolkodás közben soha nem szabad kihagyni a számítás­ból azt az örvendetes tényt, hogy az az élő Krisztusra épül. Ez a tény azonban nem kényelmes párnára helyezi a keresztyéneket, hanem arra szólítja fel, hogy úgy éljenek a világban az emberek között, hogy rajtuk keresztül Krisz­tus szeretete érkezhessék meg az emberekhez. NEM HIÁBAVALÓ KRISZ­TUS FELTÁMADÁSA, mert ebből következik a halottak feltámadása is. A halottak fel­támadása egyenes következ­ménye Krisztus feltámadásá­nak. Nem lehet Krisztus fel­támadására úgy nézni, mint egy egyedülálló csodára, ha­nem abban az összefüggésben kell látnunk, hogy Ö csak „zsengéje” lett azoknak, akik követni fogják Öt a halálból való feltámadás útján. Ez az örömhír ragyogja be a jöven­dőt is. A jövendőben nem „lelkek” fognak „lebegni” Is­ten közelében, hanem azok lesznek együtt, akik Krisztus feltámadásából eredően ma­guk is feltámadtak és megdi- csőült új testben adnak hálát Istennek az örök élet örö­méért. D. Káldy Zoltán D. Dr. Ottlyk Ernő Húsvéti ének Krisztus halálra adatott A mi sok bűneinkért, De harmadnap feltámadott Megigazulásunkért. Örvendjünk mi mind ezen, Istennek hála legyen; Mondjunk neki dicséretet, Zengedezzünk víg éneket! Emberek közül a halált Le nem győzhette senki. Mert a törvény csak bűnt kiált, Vele el keile veszni. Így a bűn és kárhozat Igája rajtunk maradt; Bármerre térjünk, a halál Hatalmával reánk talál. De Jézus, Istennek Fia, Ki eljött c világra, Midőn érettünk meghala, Bűneinktől megválta. A Halált ő győzte meg, Bűnösök, ne féljetek! Halál fullánkja elveszett, Nincs hatalma, örvendjetek! Ez amaz húsvéti bárány, Kit nekünk ada Isten, Ki a keresztnek oltárán Meghala szeretetben. Érettünk elvérezett, S amely ajtót megjegyzett, Az angyal, amaz öldöklő Elkerüli, oda nem jő. Üljünk húsvéti ünnepet Nem a régi kovászban. Kezdjünk mi is új életet Szentségben, tisztaságban. Isten szerzé e napot, Szívből hálát adjatok! Áldott legyen az ég Ura, Zengjünk néki: halleluja! Keresztyén énekeskönyv 207. ének

Next

/
Thumbnails
Contents