Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-03-11 / 10. szám

Jak 1, 12—15 A ma modern gondolkodású embere számára talán furcsa csengése van 320. énekünk ezen sorának. Távolinak tűnik az a látás, amely cselekvéseink mögött valami más hatalmasság meghúzódását. annak hatását is felfedezni véli. Van valami azonban, amit mindenki, a ma embere is valóságként tapasztal. Az, hogy hogyan válnak semmivé legszebb elhatározásaink, mire cselekedetté érlelődnének. Hogyan lesz abból, amit nemesnek szépnek tervezünk és határozunk sokszor torz és rossz dolog. Hogyan bántunk meg embereket és ütünk sebet, holott csak jót szerelnénk, s inkább örömet és fényt szórni magunk körül. Ki ne tudná például, hogyan válhat az egyik legszebb emberi kapcsolat, a szerelem — sokszor akkor is, mikor nagyon szép­nek és igaznak indul ■»— bűnné, amely emberek megrontásává és életük elrontójává lesz? Vagy ki ne tudná, hogy vannak az életnek olyan súlyos órái. amikor az ember a „minden mind­egy” hangulatába kerülve nem törődik többé azzal, hogy mi a jó, vagy mi a rossz? A kísértés ténye mindenki által tapasztal­ható valóság. JAKAB APOSTOLNAK AZ A CÉLJA, hogy levelében rámu­tasson arra, hogy a kísértések közben mi a helyes magatartás, hogyan álljanak meg köztük a levél címzettjei. Végzetesen tév­útra kerülnénk, ha pusztán elméleti kérdést látnánk ebben. Nyilvánvaló ugyanis, hogy jó és rossz között választva szívünk sokszor húz az utóbbi felé. holott tudjuk, hogy nem ez a helyes. Járjuk azt a. szomorú lépcsősort, amely a kívánság vonzásától az Isten jogos ítéletéig tart; ez pedig ,.a bűn zsoldja a halál'’. És ez nem elméleti, hanem■ életünk valóságába vágó kérdés. Ha a kísértéseknek engedünk, ha nem állunk helyt köztük ki­tartóan. Isten akaratával karülünk szembe, s az Ö jogos ítéle­tét kell hordoznunk. Ml HAT A KÍSÉRTÉS ÉRTELME. CÉLJA AZ EMBER ÉLETEBEN? Hitünk, isten- és kisztusszeretetünk próbája ez. Jakab is úgy tekint rá. mint próbatételre. Jézus számára is az volt. Próbája annak, hogy a beláthatatlanul hatalmas lehető­ségek ellenére is kitart-e Isten akarata mellett, hogy Isten Fia létére alázatos, szenvedő Megváltóként éljen és haljon meg ér­tünk. Végtelen lehetőségek tárultak ki előtte hatalmában. Tö­megeket hódíthatott volna meg egyszerre azzal, hogyha a köve­ket kenyérré változtatja, vagy, ha a templom tetejéről sértetle­nül alászAll- a földre, övé lehetett volna a világ isteni hatal­mánál fogva, csak Isten akaratával kellett volna szakítania. Minden kísértés annak a próbája, hogy hűek maradunk-e Hoz­zá. az Ö akaratához. Ebben a tekintetben nincs különbség kísértés és kísértés kö­zött. Legyen az akár olyan, amelyet általában is próbatételnek szoktunk nevezni, mint sorscsapások, betegség, gyász és hason­lók, melyeknek terhe alatt veszti el az ember Isten iránti hű­ségét. szeretetét könnyen. Vagy akár olyan, mely felé magunk is vonzódunk, ami kívánatos voltával ejti meg az embert s így juttatja Isten akaratával ellentétbe, s ez által veszti el az hű­séget s tagadja meg iránta szeretetét. A KÉRDÉS CSUPÁN AZ. HOGY MELYIK ÜT VEZET A BOLDOGSÁGRA. Az-e, ha a kísértésnek engedünk, vagy az, ha, kitartóan megállunk hűségünkben? Hitünk szerint az élet koronája, ahogy az apostol nevezi, akkor lesz a miénk, ha a kísértések között hűen, kitartóan megállunk az Ö szeretettben. HOGY MEG LEHET. ÁLLNI, arra éppen az az első példa, aki „megkísértett mindenekben hozzánk hasonlóan", maga üd­vözítő Urunk. Nemcsak példa azonban, hanem mérhetetlenül több is annál. Győzelme a kísértések közben nemcsak egy a sok közül, hanem ezzel együtt egész élete és halála „a győzelem". Ősi egyházi szimbólum a kereszt, amely a kisértőt, a Sátánt jel­képező kígyó fejébe van döfve. Benne, általa valósult meg az az ősigéret, hogy az asszonytól származott eltapossa a kísértő fejét. Olyan az, mint a mér eg fogától megfosztott mérgeskígyó. Nincs meg már félelmetes öldöklő hatalma. így lesz as Ö győzel­me a mi győzelmünkké is, amelynek erejével megállhatunk, amelyért Isten minket, sokszor elbukó gyermekeit igaznak fo­gad el. Bánfi Béla IMÁDKOZZUNK Hálát adunk Neked, Ür Jézus Krisztus, hogy Te halálig en­gedelmesen cselekedted az Atya akaratát, s így győztél raiuden kísértés felett. Áldunk, hogy győzelmed nekünk élet és üdvös­ség. és ezáltal erő arra. hogy mi is győzhessünk, ha kísértések­be esünk. Kérünk, engedd, hogy megálljuk a próbákat, és a hit­ben s Irántad való szeretetben megmaradjunk. Végre pedig or­szágodban adj részt örök boldogságban. Amen. istentiszteleti rend Budapesten, 1973. Deák tér de. 9. (úrv.) Trajtler Gábor. de. II (úrv.> dr. Kékén András, du. 5. dr. Kékén András, du. 6. Szeretetvendégség: dr. Ha­fenscher Károly. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. Szirmai Zol­tán. Dózsa György út de. fél 9. Szirmai Zoltán, üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57;b. de. 10 (szlovák) Solymár János. de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Sülé Károly. Utász u. de. 9. Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Sülé Károly. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly, du. 4. Ifj. Szeretet­vendégség. Rákosfalva de. 8. Bí­zik László. Gyarmat u. de tél 1.0. (úrv.) Boros Károly. Fóti út de. 11. Benczúr László. Váci út de. 8. Kertész Géza. Frangepáú u. de. fél 10. Kertész Géza. Ü.ípest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Górnia. SoroHsár-újtelep de. fé! 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispesf-Wekerletelep de. 8. Pest­újhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-telep de. 8. Rá- kospalota-Kistemplom de. 10. du. november 11-éai 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Kákoshegv de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) D. Koren Emil, de. fél 11. (német), de. 11 (úrv), D. Dr. Ottlyk Ernő, du. 6. D. Koren Emil. Torockó tér de. fél 9. D. Dr. Ottlyk Ernő. Óbu­da de. 9. Görög Tibor, de. 10. Gö­rög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Takács József. Budakeszi de. fél 9. Ta­kács József. Pesthidegkút de. fél 11. Takács József. Modori u. 8. de. 10. Turcsányi Károly. Kelen­föld de. 8. (úrv.) dr. Rezessy Zol­tán. de. ll. (úrv.) dr. Rezessy Zol­tán. du. 6. Reuss András. Német­völgyi út de. 9. Reuss András. Nagytétény de. fél 9. Visontai Ró­bert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Csillag­hegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. — Böjt 1. vasárnapján az ol­tárterítő színe: lila. A délelőt­ti istentisztelet ojtári igéje: Mt 4. 1—11; az igehirdetés alapigéje: Jk 1, 12—15. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Március 25-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rá­dió és a URH adó. — A BÄCS-KISKUN EGY­HÁZMEGYE megválasztotta új esperesét Tóth-Szöllős Mihály kecskeméti lelkész személyé­ben. Beiktatása március 13-án. kedden délután 4 órakor lesz a kecskeméti templomban tar­tandó istentiszteleten és egy­házmegyei , közgyűlésen. A szolgálatot D. Káldy Zoltán püspök, a Déli Egyházkerület püspöke végzi. — BAKONYSZENTLÁSZ­I.Ó. A társgyülekezet bibliakö­rének tagjai Isten iránti hálá­ból a templomba új szőnyeget vásároltak, s új térdeplőt ké­szítettek. Kifestették a gyüle­kezeti termet és a lelkészi hi­vatalba új függönyöket vásá­roltak. ÓBUDA. A gyülekezet feb­ruár 25-i szeretetvendégségén dr. Fabiny Tibor teológiai aka­démiai tanár tartott előadást. „A keresztyén ség és a reformá­ció óbudai emlékeinek nyomá­ban'’ címen. , — HALÁLOZÁS. Serbán Anna ny. óvónő, az érdi gyüle­kezet tagja február 22-én el­hunyt. Lapunk hűséges olvasó­ja volt, s életének utolsó szavai­val is Jézus Krisztus segítségét kérte. ..Boldogok a halottak, kik az Úrban halnak meg ..." — özv. Kiss Lászlóné, sz. Meskó Margit a kiskunhalasi gyülekezet egyik alapító és adakozó presbiternője 76 éves korában február 15-én elhunyt. Temetése nagy részvét mellett történt a helyi régi református temetőben február 19-én. „Az igaznak emlékezete áldott”. — Puskás Károly. Puskás Jenő volt beledi lelkész testvé­re, másfél évtizede tartó súlyos, de türelemmel viselt betegség után 71 éves korában Beleden elhunyt. Koporsójánál Bárány Gyula lelkész szolgált. Az el­hunytban Ipuskás János puszta- vámi lelkész nagybátyját gyá­szolja. — ROZSAK legszebb fajtáiról kiljd díjtalan árjegyzéket PALKÓ kertész. 1155. Budapest. Csillag­fán u. 8. — IDŐS nö férfi, vagy házas­pár gondozását vállalnám, eltartá­si szerződéssel, vagy életjáradék­kal, szerény szobáért. Cím a ki- adóhivatalban. — DIPLOMÁS fiatal házaspár albérleti szobát keres. Telefon: 149—322. — EGESZES. jó csellót vásárol­nék. Szomorú Lászlóné. 9023 Győr, Verseny u. 18 c. . — CSECSEMŐHÖZ naponta bejá­ró gondozónőt felveszünk. Cím a Kiadóhivatalban. o LIBÉRIA Monroviában az Evengélikus Libériái Egyház és.a Sierra Leo­nei és Libériái Egyesült Meto­dista Egyház február elején tar­tott konferencián elhatározták, hogy együttes oktatási-nevelési programot dolgoznak ki. Együt­tesen adják ki a szükséges könyveket és együtt készítik fel az egyházak munkatársait. Különleges figyelemmel for­dultak a gyülekezetekben élő helyi-törzsi hagyományok és szokások és az evangélium vi­szonyát érintő kérdések felé. (lwi) dig igazságtalanságot cselek­„Azért jelent meg az Isten Pia, hogy az ördög munkáit le­rontsa” (1 Jn 3,8) VASÁRNAP. — „Mert nek­tek lett az ígéret és a ti gyer­mekeiteknek. és mindazok­nak. kik messze vannak, vala­kiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk!” (Csel 2. 39 — 5 MÓZ- 29. 29 — Mt 4, I— 11 — Zsolt 91) Az ígéret szép szó — tartja a szólásmon­dás. Isten ígérete azonban nemcsak szép szó, hanem Jé­zusban igenné és ámenné, az­az .valósággá lett. Beteljesedett. Erről tanúskodnak azok az események, amikor megoldha­tatlannak tűnő dolgokat meg­old a szeretet, összebékithe- tetlennek tűnő embereket, né­peket egyetértésre vezet a megbocsátás és együttmunkál- kodásra bír a békesség Lelke. Ez olyan érték, hogy gyerme­keinknek, a jövő nemzedéknek is adja — Isten. HÉTFŐ. — „Volt egy em­bernek egy fügefája a szőlő­jébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen , és nem talál” (Lk 13. 6 — Jer 17, 7—8 — Jak 4. 1—10 — Lk 15, II— 32) A szőlőbe ültetett fü­gefa nem dísznövény! Gyü­mölcsöt vár róla a gazda. A Jézus szeretetében gyökerező élet életmegnyilvánulásai, te­hát a szeretet cselekedetei a gyümölcsök. Ezek olyan „ízű­ek”, hogy a „fogyasztók” előtt Jézus arca. szava, életformája bontakozik ki. A mi életünk­ben Isten akkor találja meg a keresett gyümölcsöt, ha az igé­nek nemcsak hallgatói va­gyunk, hanem cselekvőivé vá­lunk. KEDD. — „Mondá Jézus: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazál- tal ne az én akaratom, hanem a tied legyen! Es angyal jele­nék meg neki a mennyből, erősítvén őt” (Lk 22, 42—43 — Zsolt 98. 27 — Jak 1. 13—18 — Lk 16, 1—13) A gyermek hamar megtanulja: akarom. Végigkíséri a felnőtt kort. Sok kudarc ellenére gyakran irá­nyítja az idős ember lelküle­tűt. Jézus életében döntő he­lyet kapott Isten akarata. Is­ten ezt a szolga-formát érté­keli nagyra közöttünk is, ha azonosítjuk magunkat Isten szándékával. SZERDA. — „Hozd fel reánk arcodnak világosságát, ó Uram” (Zsolt 4. 7—1 Ts 5, 4—2 Móz 24. 12—18 — Lk 16. 14— 18) Civakodásu'nk, szófogadat- lanságunk, szeretetlenségünk láttán szüléink gyakran bán­kódtak, az arcuk szomorú volt. A szeretetük azonban felderí­tette arcukat. S ez olyan jp volt! Ezt éreztük az igazinak, az útbaigazítónak. Szabad kér­nünk Istentől, hogy szerető, megbocsátó, utat mutató arcá­val nézzen reánk. Végezzük ezért szívesen a szeretet cse­lekedeteit egymás között! CSÜTÖRTÖK. — „Az Űr Krisztusnak szolgáltok, aki pe­szik, jutalmat veszi igazságta­lanságának, és nincsen sze­mélyválogatás” (Kol 3, 24—25 — Am 5, 24 — Jn 2. 13—22 — Lk 16. 19—31) Az önzés, a tör- tetés.. a kapzsiság, a szeretet- lenség és a békétlenség az igazság látszata alatt igyekszik művelni az igazságtalanságot, mert egy igazságot ismer: a saját igazságát! Útját kövezi a nyugtalanság, a könny, a fé­lelem. Ez a '„jutalma”. Aki Krisztusnak szolgál, látszatra önmagával szemben „igazság­talanságot” művel, hisz máso­kért tevékenykedik. Mégis ez Jézus útja, Ö így ' győzött a szeretetlenség felett. Ezt az életformát értékeli — magára mutatva — Jézus így: én va­gyok az út, az igazság és az élet! PÉNTEK. — „Jézus mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt. hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresité, szolgai formát vett föl, embe­rekhez hasonlóvá lévén” (Fii 2, 6—7 — Zak 9.9 — Mt 16, 21 —27 — Lk 17. 1—10) Ez Jézus emberközel szeretetének lénye­ge. Nem magát nézte, hanem minden cselekedetének indító ka és célja: üdvösségünk és békességünk. S Jézus mindem ennek rendelt alá az életben ’ A szeretet útján járó hívő éle­tén át. ez a ,Jézus közeledik az emberekhez ma! t SZOMBAT. — „Nem késik az ítélettel az Úr. mint néme­lyek késedelemnek tartják, ha­nem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek el­vesszenek. hanem hogy min­denki megtérésre jusson” (3 Pt 3. 9 — Ez 37, 14 — Mt 12. 38—42 — Lk 17. 11—19) Jézus útján érezzük-e azt az elköté- lezést. hogy a szeretet gyakor­lása közben Isten számonkérő hívásával is számolnunk kell?: Ezért nincs személyválogatás­nak helye a szolgálatunkban, amellyel nemcsak szeretet' hiány, hanem időhiány is fel lép. Nincs ugyanis nyugtalan.- több, mint az elkésés! Detre Jái » EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottsais A szerkesztéséit felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi Lászte Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088. Budapest Vili.. Puskin u. i*. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 510—20.412—VI1‘ Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 au ____|__________________ ® 73 .0410 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Pákh Albert és köre „Azért siettem. Késmárkról Iglóra — a sze­pesi 16 város egyikébe — mert van ott egy család, mely engem már rég kívánt ismerni s én azt viszont. Kedves patriarchális család! nem foglak én elfelejteni téged, nem fogom én elfelejteni az öreg családapát, ki magában két világrész: Európa és Amerika: ősz feje a megvénült bölcs Európa, szíve pedig a fiatal Amerika, hol végtelen őserdők zöldellnek, az életkedv és remények erdői; nem fogom én el­felejteni a családanyát, ki egyszerű és jó. mint az én anyám... és nem. fogom elfelejteni gyermekeiket, miként mm a fának lombjait, melynek árnyékában oly édesen pihentem” — így ír Petőfi Sándor első felvidéki útjáról szó­ló útijegyzeteiben az iglódi Pákh családról, az evangélikus lelkész otthonáról, ahol akkor 1845-ben. három hetet tölt. gyönyörködve a ta­vaszi tájban, s édesen elmerülve a családi kör­ben. amelyet mindenkor és mindenütt a legna­gyobb magyar társadalmi értéknek minösitett. A Pákh család valóban erkölcsi magaslaton állt. Tudjuk, milyen szenvedés jutott osztály­részéül a? elvhű Pákh tiszteletes úrnak a sza­badságharc után az osztrákok részéről. Pákh Albert írástudó volt. Kaján Ábel néven írt kitűnő írásokat a pesti lapokba, s Petőfi szív­béli pajtásának tartotta; Sopronban ismerked­tek meg, s együtt voltak Debrecenben is. ahol az iglói papfiú jogot hallgatott. Mikor Petőfi Iglóról tovaszekerezett. Pákh Albert elkísérte. Rozsnyó felé vették az utat, ahol Pákh Albert született — 1823. március 11-én vagyis éppen százötven évvel ezelőtt. Petőfi évében emlé­keznünk kell rá. másfél századára, annál is inkább, mert egyike a nagyon hűséges arcok­nak. amelyek Petőfit körülveszik. PÁKH ALBERT az evangélikus magyarság egyik kitűnő képviselője, egy nevezetes iro­dalmi és politikai nemzedék tagja. Rozsnyón. Miskolcon, Iglón, Lőcsén és Sopronban diá- koskodott, kiváló tanuló volt, ügyvéd lett. de nem nyitott irodái, írói önérzettel költözött Pestre 1844-ben, munkatársa lett Petőfi lap­jának, az Életképeknek, sőt 1846 őszétől 1847 júniusáig együtt lakott Petőfivel. Mondanom sem kell, hogy szerette a költőt, fölszabadító bátorítást kapott tőle, tagja lett a pilvaxbeli Tízek Társaságának, vagyis a költő vezérkará­nak. Ott tanulta meg. hogy a legbecsesebb kincs az egyéniség s az írói mondatnak akkor van értéke, ha azonosul az ember magatartá­sával. 1847-ben Pákh Albert megbetegedett s orvosai tanácsára egy osztrák vízgyógyintézet­ben kezeltette magát 1850 nyaráig. A szabad­ságharc vihara távolról vonult el előtte, felhő gyanánt s szélvészként, mely nagy pajtását is magával ragadta. De mikor visszatért az oszt­rák csizma alatt nyögő magyar fővárosba, ö volt az egyetlen, akinek nem tagadhatták meg a lapengedélyt. Most mindenki ránézett, mit fog csinálni? S a morc arcú. szenvedő, kör- szakállas, nagybajsza Pákh, aki soha nem gyó­gyult meg, a kietlen világban, osztrák besú­gók és bérgyilkosok garázdálkodásé közben, amikor nyomtalanul eltűntetik a nagy jellemű Beniczky Lajost és agyonlövik Teleki Lászlót, nagyszerű, bátor lélegzetvételű, egy országot reformáló lapot szerkeszt, a Vasárnapi Újsá­got. Ez az ő igazi érdeme és jelentősége. 1854-BEN ALAPÍTJA MEG ezt a képesla­pot, mely hetvennyolc évfolyamot ért meg, még az elsői világháború után is megjelenik. Jókai Mór ötlete volt ez a lap. de Pákh alakí­totta ki céltudattal és biztonsággal, mint Rét Mátyás egykor a Magyar Hírmondót az első magyar újságot. Tizenkét évig irányította a Vasárnapi Újságot, mint főszerkesztő. Reme­kül mélyítette ki a lap medrét s kötötte ösz- sze mellékfolyókkal, Egy újságtípust hozott létre, mely eleven hírszolgálatával, megbíz­ható riportjaival, fordulatos és szellemes pub­licisztikájával, nemzeti hűségével s haladó szellemével talpraállította milliók önérzetét. Pákh üldözte a hamis szókat, gerincességre nevelt, megtalálta a. módot, hogyan kell szem­beszállni egy talpnyaló világgal. Bűvös vér­alkat sistergett benne, az újságcsináló ember ereje és. tájékozottsága. Híreket közölt „K úr­ról", aki külföldön bolyong és mindenki tudta, hogy ez Kossuth Lajos. Megszólaltatta hónapo­kon keresztül Petőfi barátait és ismerőseit, neki köszönhetjük a leghitelesebb feljegyzése­ket a nagy költőről. Maga köré gyűjtötte a bá­tor és igaz szellemeket, egész evangélikus tá­bort szervezett a Vasárnapi Újság köré. Az ország legtávolabbi városkáiból is tudott híre­ket szerezni. A lap olcsó árával lehetővé tette, hogy a szegény népréteg is megvehesse, a fél­évi előfizetési árat árat egy forintban állapi, tolta meg. A SIKER IGAZOLTA Pákh Albert tervét. Az első számot harminc előfizetőnek küldték meg. pár hónap múlva már hétezer példány­ban jelent meg a Vasárnapi Újság, vagyis fe­lülmúlt minden magyar, sőt minden közép­európai újság-példány számot. Jókai írta ide a Kakas Márton leveleket, Arany János. Szász Károly. Vajda János voltak a lap munkatár­sai. s egy egész evangélikus kör: Székács Jó­zsef, Greguss Ágost, Györy Vilmos. Ebben az újságban jelent meg először a szerkesztői üze­netek rovata, mely szórakoztató és irányító formában felelt a szerkesztőségnek felien vagy fel sem tett kérdésekre. A Vasárnapi Új ságba irta első írását és utolsó regényét Mik­száth Kálmán. Higgadtan, rendületlen erköl­csi erővel képviselte ez a lap a demokratikus magyar életfelfogást és köszellemet. Beesniei tesen állást foglalt első számától kezdve a ha­zai nemzetiségek, főként a szlovákok és ro­mánok mellett. Oldalakat idézhetnénk nemes és egyértelmű patriotizmusáról, ami mind Pákh Albert vezetése volt. Megteremtette a fametszetű képeket s elejétől kezdve hazái művészeket foglalkoztatott. L otz Károly és Jankó János rajzai iskolát teremtettek a Va­sárnapi Újság hasábjain. PÁKH ALBERT szinte az egész idő alatt, ágyban fekve írt ■ és szerkesztett, betegen, fá­radtan, de lobogó szelleme nem lankadt komi haláláig (1867. február 10-én halt meg). A Va­sárnapi Újság értéktudatot terjesztett el: azt. hogy jó és érdemes dolog Magyarországon ét. ni s egyensúlyt jelent, ha az ember vállalja Petőfi és Arany magyarságát és emberségét. Pákh korán meghalt, de utódai országútié ta­posták az ö ösvényét. Izgalommal és önérzet­tel várta minden olvasója a Vasárnapi Újsá­got, mely Budapestről a Kárpátok faláig egyet­len emberséges szemlélet olvasóterületévé va­rázsolta Magyarországot. Hamu alatt melen­getett parázsként óvta ez a lap a szabadság- harc eszméjét. Igazmondó, valóságrajzoló, be­csületes újságírást honosított meg a szabad­ságharc iglói evangélikus papjának fia. Petőfi barátja. Semmibe vette baját, lelkét és szívét adta oda egy nemzet talpraállításúnak. , Szalatiiai Rezső

Next

/
Thumbnails
Contents