Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-02-25 / 8. szám

öregeink » « Öregek otthona Hazánkban kétmillió öreg­ember közül harmincezer él otthonokban (szociális otthon­ban vagy szeretetotthonban) és több ezren kérik, várják fel­vételüket ilyen otthonokba. Számuk nem csökken, sőt egy­re nő, ahogyan növekszik az öregek száma. Mindannyian helyzetük, problémáik megol­dását várják vagy remélik az otthonokban. Vegyük szem­ügyre ezeket a problémákat. Csekély ma már azoknak a szama, akik — koruk ellenére — nyugdíjat nem élveznek vagy ennek híján közsegélyt, támogatást rendszeresen ne kapnának. Az öregember fo­galma szinte egyértelmű a nyugdíjas fogalmával. A gon­doskodás állandó kiszélesedé­se és elmélyítése ellenére is nagy nehézséggel küzdenek a kisösszegű nyugdíjjal rendel­kezők. Váci Mihály mély együttérzéssel ír erről: „Hatszáz forint nyugdíja van Én ennyit költők feketére. Nem a kávétól nyugtalan Alvás előtt szívem verése! Hatszáz forint nyugdíja van.“ ők azok, akik az otthonok­ban segítséget várnak, gond­jaik enyhítését, anyagi bizton­ságukat. V SOKAN A MAGÁNY, az el­szigetelődés elől menekülnek az otthonok közösségébe. A társtalanságot nem lehet meg­szokni. Különösen annak nem, aki hosszú életet töltött házas­társ mellett, családi körben. „Meddő órán”, s az ilyenek egyre gyakrabban tartanak fogva öregeket, feltárul a ma­gány rideg-jeges kozmikus mélysége, mint Tóth Árpád költeményében is: „Magam vagyok Nagyon. Kicsordul a könnyem,, Hagyom. Viaszos vászon az asztalomon; Faricskálok lomhán egy dalon. Vézna, szánalmas figura én, £n, én. S magam vagyok a Föld kerekén.” Jönnek és keresik az ottho­nok védelmét a meg nem ér­tett, kitagadott, kisemmizett öregek, lelkileg romokban he­verő családi otthonokból. Gyermekek és unokák fordíta­nak hátat nekik. Két nemze­déket is felnevelt nagyanyák nem találnak helyet családjuk­ban. S hozzák az aggokat, az ön­magukat ellátni nem tudó, gyenge és beteg öregeket nagy számban. Megbecsült és sze­retett matrónákat és pátriár­kákat, akiket a fiatalok szíve­sen tartanának otthonukban, de nincs idejük, hogy szolgál­ják, ellássák őket és gondju­kat viseljék. Csak éppen a jobb tájékozó­dás érdekében tipizáltuk a fen­tiekben azokat a sorsokat és életutakat, amelyek számtalan színben és formában, dús egyéni változatokban érnek az öregkorba, de azonos módon egy-egy otthon közösségében remélnek lehetőséget, talán az egyetlent, az utolsót a folyta­tásra. MILYEN LESZ A FOLYTA­TÁS? Ez a kérdés ugyan első­sorban az otthonnak szól és ezért gondolni se mertek rá. Biztosan számíthatnak a na­ponta háromszor-négyszer megterített asztalra, a tiszta, rendszeresen megújított ágyra, ruhára, a meleg fürdőszobára és az ebéd utáni feketekávéra. Amire a kis nyugdíjból nem tellett, ezen a helyen pótolja Névnap az egyik örcgotthonankban annak kell felelősen válaszol­nia rá, de a tapasztalat sze­rint sok múlik a belépőn. Sok múlik azon, hogyan fogadja, hogyan éli meg képzeletében előre a belépő ezt a folytatást. Lehet reménytelenül, gondo- lattalanul is belépni a kapu­kon. Lehet azonban derűsen, bizalommal belépni és folytat­ni megelégedettségben, bizton­ságban, örömben. Az otthon legnagyobb érté­ke, amit nyújthat a közösség, az emberek közötti kölcsönös kapcsolatok szőttese, sajátos megformálódása ezen a he­lyen. A belépőnek két új, ed­dig számára ismeretlen kap­csolatba kell beilleszkednie. Az egyik a gondozott —gondozó kapcsolat. Látszatra nagyon egyszerű képletbe kell belehe­lyezkedni. Az egyik oldalon a rászoruló fél segítséget vár és kap, s a másikon a megsegí­tést hivatalból végző személy áll. Mégis a legnehezebb ezt a kapcsolatot jól kialakítani. Nehezíti a rokonszenv-ellen- szenv befolyása, a kiszolgálta­tottság érzése az egyik, a tekin­tély a másik oldalon stb. A másik a gondozott — gondozott viszony, ami új kapcsolatok ki­alakítását és a hozzájuk való alkalmazkodást tűzi ki felada­tul az otthon lakói elé. Nem könnyű feladat. Szobatársak egymáshoz alkalmazkodásának nehézségei, érdekellentétek és versengések teszik bonyolulttá a helyzetet. A közösség értéke és ereje éppen abban mutat­kozik meg, hogy az alkalmaz­kodási nehézséget csökkenteni képes a szolgálatkészség, tü­relem és szeretet eszközeivel. AZ OTTHON KÖZÖSSÉGE tagjai számára a biztonságot jelenti. Az anyagi nehézségek­kel küszködő öregek megszaba­dulhatnak mindennapi gond­jaiktól. ölükbe hull és jog sze­rint jár nekik az otthon falain belül mindaz, aminek csak egy részére jutott előbb fedezet, s A Béke- Világtanács küldöttsége Prágában A KERESZTYÉN BÉKE- KONFERENCIA NEMZETKÖ­ZI TITKÁRSÁGA február 7— 9. napjain tartotta ez évi első ülését. A vitaindító referátu­mot Heinrich Werner lelkész (NSZK) tartotta „A békés egy­más mellett élés kihatásai a mai teológiai vitára” címmel, majd dr. Tóth Károly főtitkár tett jelentést a legutóbbi ülés (Svájc, 1972 december) óta történtekről és a mozgalom előtt álló feladatokról. Ezek közül különösen három soron következő akció tervével fog­lalkozott fokozott mértékben a Nemzetközi Titkárság. Romesh Chandra főtitkár ve­zetésével a Békevilágtanács küldöttsége is részt vett a Tit­kárság prágai ülésén, hogy együttesen beszéljék meg a Keresztyén Békekonferencia hozzájárulását ez év októberé­re Moszkvába összehívott bé­ke-világkongresszushoz, külö­nösen az egyházak és a nagy világvallások képviselőinek részvétele tekintetében. A MÁSIK IGEN FONTOS FELADAT a mozgalom vezető testületé, a Munkabizottság ■moszkvai ülésének (március 30—24) előkészítése volt. En­nek az ülésnek a főtémája: „A keresztyén békemunka felada­tai az európai béke és enyhü­lés időszakában”. Az e témáról elhangzó referátumok és elő­adások kijelölése, az ülés na­pirendjének elkészítése és fel­adatainak pontos megállapítá­sa volt a Nemzetközi Titkár­ság megbeszéléseinek tárgya. A KERESZTYÉN BÉKE- KONFERENCIA BELSŐ ÉLE­TÉBEN az esztendő legnagyobb szabású eseménye a mozgalom legtágabb tanácsadó testületé­nek, a Folytatólagos Bizott­ságnak május 24—28. napjain Zagorszkban tartandó ülése lesz, amellyel kapcsolatban a Nemzetközi Titkárság tagjai egy írásos előterjesztés alapján tették meg megjegyzéseiket és dolgozták ki ajánlásaikat a Munkabizottság számára. A fenti központi fontosságú kérdések megvitatásán kívül elkészítette a Titkárság a Ke­resztyén Békekonferencia ki­adói tevékenységének tervét, foglalkozott a mozgalom pénz­ügyeivel, a prágai központ munkájának szabályozásával, kidolgozta az új kezdeménye­zések terveit és az egyéb szer­vezetekkel közösen lebonyolí­tandó akciók részleteit, és biztosítja a társadalom nagy közössége. A közösség életrendje „házi­rendje” fontos tényező a bent­lakók életfolytatásában. Nem­csak szabályoz, rendelkezik vagy parancsol, hanem segít, felemel, szebbé, finomabbá akarja tenni az együttélést Szeretetotthonaink életrendjét Isten igéje (a törvény és az evangélium) alakította és ala­kítja folyamatosan. A bentla­kók élete ilyenformán az egy­házban töltött életük egyenes folytatása lehet. Az otthon közössége mozgó­sító erő. Elsősorban is ennél a speciális mozgósításnál, ki kell nyitni az otthon kapuit. Ez a lehetőség arra, hogy ne következzék be a önemésztő beszűkülés vagy a gyilkos izo- lálódás egyének és csoportok számára is. Meg kell tenni a kapunyitást még akkor is. ha tudjuk, hogy sok és nehéz probléma következik utána. A közösségtől elvárhatja minden tagja, hogy megóvja a magány és unalom ellen. Ezért szerveznek az otthonokban kö­zös szórakozásokat, klubokat és nem utolsósorban valódi munkát, kívánság szerinti mennyiségben és jóleső jöve­delemmel. Ha van egészség, nem szabad engedni, hogy az öregség még a legutolsó évek­ben is hasznos tevékenység nélkül teljen el. A BETEG EK eV, GYENGÉ­KET is el kell hordoznia az otthon közösségének. Az öreg­ség nem betegség. Az öregem­bert váratlanul éri a betegség, mint maga az öregség. Beteg­ségével új kategóriába kerül az öregember, s ez általában reménytelenebből nehezebb. Éppen ekkor van nagyobb szüksége a közösség erejére. A környezetének gondot és ne­hézséget okozó beteg, aki ve­szélyt nem jelent, jogosan igé­nyelheti az otthon közösségé­nek védelmét, ápolását, szere- tetét. Az „öregek otthona” törté­netében hosszú utat tett meg mai formájáig. Érdemes lenne egyszer erről is beszámolni. Most csak annyit, hogy a fej­lődés útját járta: egyre jobban tölti be feladatát, működésével egyre jobban megbecsülve és szolgálva az embert öregségé­ben. Muncz Frigyes Illyés Gyula: Segesváron Millió kukorica-dárda Ügy áll ma is a zöld határ és fent a néma nap, akár akkor, midőn őt halni látta Es nema, csukott szájként lent • bezárt föld, a betelt verem, mely befalta. Elevenen, mint mondja ma is a legenda — Élek még! — jajdult fel. — Dögölj meg" hangzott (volt erre is tanú) s rémképnek is bár iszonyú, a véres hullák rágörögtek. S most csak csönd, a néma béke, Allong egy felhő, néz a nap. S itt az utca, hol átszaladt, még szétüvöltve: vége! vége! Álltam a hídon, hol előre nézett még, hol még a jövőt látta Bem zászlai fölött (délben kitörtek a mezőre) Szemem az ő szeme nyomában siklott síkon, hegy peremén. Aztán az a kín állt belém, mint mikor tébolydában jártam Mit ragyogsz felém nevető had., füvek, fák, van sejtelmetek, mit tűrtetek, mit tettetek s ti emberek s te eszelős nap! Itt hörgött. S itt nézte kacagva meghalni a bárgyú világ legnagyobb épeszű fiát, ki meggyógyítani akarta. Nem volt kis dolog, amit ottan megértettem, akármiképp tudtam rá eddig az igét, amíg kocsinkhoz ódalogtam. Mint aki azt hiszi, kilábol félelemből is, hogyha fut: mentem —, mintha volna ki út ebből a jókedvű világból, ÍA Kossuth-dijas költő „Nem volt elég” 1962-ben megjelent kötetéből.) AZ EGYHÁZI VILÁGSZERVEZETEK VIETNAMÉRT Az egyházi világszervezetek, így többek között az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség örömmel üdvö­zölték a vietnami fegyverszü­netet és fölhívták tagegyházai­kat, hogy minden rendelkezés­re álló eszközzel segítsék a vietnami újjáépítés munkáját. A világszövetségek segélyprog­ramjainak vezetői ezekben a hetekben vizsgálják a segély- nyújtás anyagi és technikai le­hetőségeit (lwi) ÚJ ÖKUMENIKUS BIBLIA ANGOL NYELVEN Januárban jelent meg az menikus” Biblia, amelyet az anglikán, római katolikus, re- egyes egyházak vezetői együt­formátus, ortodox és más ang- . .. .. liai és amerikai egyházak köz- “«en aianlanak híveiknek- reműkódésével készült „öku- (epd) Tények és vélemények Sajtókörökben „mérleg havá”-nak emlegetik ezt a februárt A nagy világlapok sorozatban készítenek mérleget a vietnami nép életébe történt USA fegyveres beavatkozásról, ami most záródófélben van. A nyugati lapokban közölt tények és véle­mények nemcsak a háborús front, hanem a mögötte álló ideo­lógia összeomlását is tükrözik. Az első harctéri áldozattól számítva tizenegy év és egy hó­napig tartott az agresszió. Ezalatt az amerikai fél 56 ezer halot­tat, több mint 303 ezer sebesültet, szövetségeseik pedig (a sai- goniakat bele nem számítva) 5200 halottat vesztettek. (Egy pilór ta kiképzése 500 ezer dollárba kerül. S ami bennük veszett: édesapa, hitves, testvér ...) Kezdjük a Nationa.1 Observer ítéletével: „ .. .az első amerikai háború hősök nélkül.” Józan megállapítás ez, hiszen a vietna­mi háború áldozatai kilencven százalékban polgári személyek voltak, gyermekek, asszonyok, öregek. Minthogy a célpontok is: gátak, települések, gyárak, kórházak és Iskolák voltak. A nem­zetközi lelkiismeretet felrázó My Lai faluban elkövetett nép­irtás csak egy volt e hadviselés esetei közül. A „vietnami záiás” sátáni ötlete szintén sok becsületes ember lelkiismeretére ne­hezedett rá. Ezt egy katonai szemleíró könnyedén úgy jellemez­te: „Ez csupán csak a halottak arcbőre színeváltozását jelenti.” A. Schlesinger, neves ameri kai történész szerint: ___törté­ne lmünknek ez a leghosszabb, legnépszerűtlenebb, leghaszon­talanabb, legtitokzatosabb háborúja.” Találó jellemzés — és mégsem adja meg a helyes nézőpontot. Egyáltalán nem titok­zatos, ha felismerjük mögötte az osztályharc nemzetközi mé­retű kifejeződését. A Frankfurter Rundschau egyik cikke így fogalmaz: „...a vietnami, de a kambodzsai és laoszi konflik­tus is több, mint elővédharc a kommunizmus eilen,... ez a há­ború egyúttal egy nép gyötrelmes próbálkozása, hogy a külföldi hatalomtól és a maga középkori feudális rendjétől egyidejű­leg megszabaduljon ...” A haladó látású emberiség — köztük magyar népünk — kezdettől fogva látta e háború lényegét es támogatta a vietnami nép elvitathatatlan jogát saját sorsa inté­zésére. Nem kell szégyenkeznünk, mert a mi egyházunk nem volt sem néma, sem tétlen e nép szenvedései és küzdelme ide­jén. A VILÁG NÉPEI, sőt maga az Esésűit Államok lakossága Is egyre inkább meggyőződött, hogy jogtalan és szennyes hábo­rút folytatnak Indokínában. így fordult vele szembe Amerika elitje, elitélték az egyházak, lázongott ifjúsága, sőt szenátorok is bírálták és felelősségrevonást emlegettek. Erre utal a Chicago Tribune ama megállapítása, hogy e háború epizódjai „elvesz­nek a közundor tengerében”. El tudjuk képzelni, mit érezhet most is egy becsületes amerikai, amikor arról értesül, kormá­nya jóvátételként Indokína újjáépítésére 7,5 milliárd dollárt, vagyis a pusztításra fordított összegnek csupán 5,3 százalékát kívánja felajánlani (US News And World Report értesülése). VESSÜNK RÖVID PILLANTÁST A VIETNAMI HÁBORÚ SZÁMLÁJÁRA. A New York-i egyetem közgazdásza a Saturday Rewiew-ban a megállapítható kiadásokat már eddig 140 mil­liárd dollárra becsüli. Ehhez még hozzájön a veteránok, rok­kantak részére fizetendő rendszeres járadék, ugyancsak a gaz­daság és kultúra fejlesztésének kiesése, a meg nem épült iskolák, kórházak, lakóházak, tömegközlekedési eszközök és létesítmé­nyek értéke. Ez az emberáldozat és munkakiesés nélkül is leg­alább 400 milliárd dollárt tesz ki. Ez az összeg számunkra elkép­zelhetetlen érték. Valamelyes támpontként: egy modern vadász­gép ugyanolyan súlyú arannyal, egy bombázó ugyanolyan súlyú platinával egyenértékű (Lukács Tibor megállapítása). A háború során megsemmisített gépek száma viszont meghaladja a tízez­ret. A ledobott bombák mennyisége a Stern c. nyugatnémet lap szerint háromszor annyi, mint ami a II. világháború során az. európai hadszíntéren összesen lehullott. Ez a magyarázata an­nak, hogy a vietnami nép veszteségeit sem emberben, sem anyagiakban, sem kultúrális értékekben nem próbálták még felbecsülni. A tények és vélemények közlése során láttak nap­világot G. Nelson szenátor eme mondatai: „Amit elkövettünk Indokínában, annak nincs párja a hadtörténetben. A fel­perzselt föld politikája mindig is hozzátartozott a hadvise­lés taktikájához, de még földet soha ilyen nagy mértékben nem alakítottak át, soha ennyire nem csonkítottak meg. Hatalmas területek, immár örökre hasznosithatatlanok, ember és állat számára lakhatatlanok. Lombtalanítási, szőnyeg'bombázási és bulldózerprogramjainkkal sokkal nagyobb veszteségeiket okoz­tunk saját szövetségeseinknek, mint az ellenségnek.” ÉS KI LEHET-E ÉRTÉKBEN FEJEZNI AZT A KÁROSO­DÁST, amit magában az amerikai népben és az emerikai em­ber agyában ez okozott? A Ydle-egyetem lélektan professzora vizsgálatok alapján állítja, hogy az Indokínát járt hárommillió fiatal amerikai javarészt demoralizált, lelkisérült Ezt tanúsítja az a tény, hogy sok veterán közönséges bűnözőként ütközik össze saját hatóságával. Ezen a társadalmi és szellemi hát­téren érthető, hogy Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas magyar származású tudós szabadverse imádságos agitációt közöl: „Uram, mentsd meg gyermekeinket. / Mentsd meg értelmüket, / hogy romlottságunk ne rontsa meg őket. / Mentsd meg életüket, ’ hogy a fegyverek, melyeket mások ellen kovácsolnak, / ne őket pusztíthassák, / hogy jobbak lehessenek szüleiknél, / hogy építhessék önnön világukat / a szépség, a tisztesség, összhang jóakarat és méltányosság világát, / melyet a béke és a szeretet kormányoz. / Mindörökké.” — A vietnami háború hihetőleg már véget ér. De nem ért véget a küzdelem az ellen, ami ezt kitermelte. Indokina népe meg fog szabadulni attól a politikai, gazdasági és társadalmi rend­től, amely annyi nyomorúságot, az imperializmust és a háborút rászabadította. Feltartóztathatatlanul halad a világ az igazságos emberi és közösségi életforma — a szocializmus felé. ____________ Virágh Gyufa CA RACAS Venezuela fővárosában tar­tották meg január elején La- tin-Amerika északi részének evangélikus egyházai a közös feladatokat meghatározó kon­ferenciájukat. 50 lelkész és egyházi vezető részvételével a konferencia kinyilvánította, hogy „a szociális és politikai életföltételek megjavítását cél­zó fáradozásokban Dél-Ameri- ka evangélikusai is felelősséget kell, hogy vállaljanak". Pósfay György, a Lutheránus Világ- szövetség dél-amerikai osztá­lyának titkára hangsúlyozta, mennyire fontos a Világszövet­ség tagegyházai között az álta­lános tapasztalatcsere. A kon­ferencia megvitatta a dél-ame­rikai sokféle nyelvű és nemze­tiségű evangélikus gyülekeze­tek és egyházak közötti jobb együttműködés kérdését, (lwi) NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG A Német Demokratikus Köz­társaság ökumenikus Ifjúsági Szolgálata az afrikai portugál gyarmat Guinea-Bissao fölsza­badítási mozgalma számára SO ezer márka értékben 100 sze­mélyes tábori kórházat adomá­nyozott. (ena) NORVÉGIA A Független Afrikai Egyhá­zak Egyesülete elnöke, Magina lelkész (Johannesburg) norvé- giai látogatása alkalmával ki­jelentette. hogy Dél-Afrika kész fehér misszionáriusokat fogadni, ha a jövőben az euró­pai országok is hajlandók szí­nesbőrű afrikai misszionáriu­sok fogadására (lwi)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents