Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-12-30 / 52. szám

XXXVIII. ÉVFOLYAM 52. SZÁM 1973. december 30. I ! I ► I Zárás és nyitás Jézussal Lk 2, 21 FORDUL EGYET AZ IDŐ KEREKE. Lapunk mai száma még az 1973-as év végét jelzi, de már nyitjuk is vele a következő 1974-es esztendőt. Közben, mielőtt rá köszöntené nk legközelebb a kedves Olvasóra kattan a megállíthatatlan gépezet: a 12-es számjegyről átugrik a mutató az első kis rovátkára. Belépett hoz­zánk az új esztendő. A pillanat mindig ünnepélyes. Felállunk, hogy tisztességgel köszönjünk el a távozótól s szemünk várakozásteljesen tekint az érkezőre. Az esztendőnek a fordulóján Valaki bekopogtat hozzánk. Névjegyét leteszi az asztalunkra. — Ott csillog a név előttünk: JÉZUS. NEKÜNK KERESZTYÉNEKNEK VELE KELL SZÁMOL­NUNK s jó is ha számon tartjuk jelenlétét, akár egyedül tölt­jük ezt az éjszakát múlt emlékeit idézve, a magány terhét hor­dozva, akár poharat koccantva csillog a szemünkbe a társ, az életünk párja szemepillantása. vagy rejtett könnyel a szemünk­be öleljük magunkhoz fejünkre növő gyermekeinket és uno­káinkat holnapjuk titkát kutatva. Ott van velünk, hogy segít­sen az elmúló évet tisztességgel zárni és az újat reménységgel elkezdeni. JÉZUS NEVE KORFORDULÖT IDÉZ. Azt a napot, amikor először mondták ki egy kicsiny gyermek felett: ez a neved. Nem készületlenül, nem váratlanul. Prófétai ajkakon formálódott évszázadok mélységeiben, édesanyai száj próbálgatta a vajúdó várakozás hónapjaiban, angyali szó véglegesítette a küldő uta­sítását: így nevezzétek. S amikor a nyolcnapos kisgyermek fe­lett hangosan kimondja a szolgálattevő a nevet, nagyot fordul az idő kereke. Lezáródik egy korszak, az Ígéretek és várako­zás korszaka és elkezdődik a megvalósulásé, a kiteljesedésé. S ebben a sorsdöntő pillanatban a név nagyon sokat jelent. JÉZUS NEVE EGYBEFOGLALJ A AZT. aki küldte és amiért küldte. Az ígéretet adó Isten nevét és atyai szeretetének csodála­tos tettét. A megígért Fiúban testet öltött és elvégezte a megmen­tés, szabadítás és üdvözítés tervét. Ezzel a névvel, az Isten lényét kifejező elnevezéssel, a név­ben rejlő szándékkal és erővel köszönt be hozzánk Jézus az évek fordulóján. JÉZUS NEVE SEGÍT BÉKESSÉGGEL LEZÁRNI az elmúlt esztendőt. Nem kényszerülünk mámoros heje-hujában önma­gunkat felejtésre szoktatni, hogy elfeledjük vele az elmúlt év sok mulasztását, tévedését, helytelen döntését. Szembenézhe­tünk velük becsületesen, mert Jézus azért jött, hogy ő zárja le ezt a hiányos mérleget bűnbocsátó szeretetével. Nem feledtet­ni akarja velünk a múlt terhét, hanem megszabadítani attól. Jó hát az év fordulóján befogadni őt s vele készíteni el szám­adásainkat. Mindazt elé sorolni, amivel adósak maradtunk a családunknak, népünknek, az emberiség közösségének. Mind­azt, amivel önzésünkben, indulataink kirobbanásai idején meg­bántottuk, megkárosítottuk sokszor még azokat is, akiknek mo­solyát, boldogságát, megelégedettségét Isten közvetlenül a mi életünk napi feladatává tette. Jézus úgy akarja velünk zárni az elmúlt esztendőt elfedező szeretetével, hogy mindjárt tiszta lappal kezdhessünk. Az új esztendő új fejezetére ráírja sokat ígérő nevét. Erejét, szívét, segítségét idnálja Jel számunkra. Ügy számolhatunk vele, hogy amikor az óra mutatója elsőt kattan az új esztendő küszöbén, már velünk is lépett és mindvégig, az év, az élet idejének utol­só órakattanásáig együtt jön velünk. EGYÜTT JÖN VELÜNK JÉZUS a terveink megvalósításá­ban. Mindazoknak a feladatoknak a vállalásában, jó szívvel s vidám kedvvel való elvégzésére, amit számunkra osztott ki ő maga s amit elvárnák tőlünk azok is, akiknek közösségébe szolgálatra rendeltettünk. Segít, hogy természetes legyen szá­munkra megértést és meleget vinni otthonainkba. Megosztani az otthonok építésének gondját, vállalni az új nemzedék útra- indulását, vezetését. Kész megáldani becsületes helytállásunkat, amikor egész népünk életének további kiteljesedését, anyagi és szellemi javakkal való gyarapodását mindennapi munkánk tö­kéletesebb szolgálatával szeretnénk segíteni. Biztat, hogy bát­rabban mondjuk ki az igazságot, amikor a még éhezők, elnyo­mottak, felszabadulásukért küzdők ügyében kell szót emel­nünk. Reménységünk tüzére ö önt olajat, amikor emberi kö­zösségek és népek együttmunkálkodásának lehetőségeit kutat­juk kicsiny és nagy összefüggésekben. JÉZUS NEVE OTT LESZ az asztalunkon akkor is, ha néha terhesnek érezzük életünk napjait, ha betegség, gyász, vagy pilla­natnyi kudarc fogná vissza szolgáló életünk lendületét. Akkor is, ha belső kísértés, vagy külső szemfényvesztés letérni hívna a szol­gálat útjáról a magunknak élés, harácsolás, úrhatnámság, nem­törődömség, irgalmatlanság és békételenség útjaira. Tiszta neve és élete, bocsánata és életünk végső nagy kiteljesedésére mu­tató ujja megszégyenít, de talpra is állít, megújít és megerősít. E LAP HASÁBJAIN IS szerettünk volna az elmúlt esztendő­ben a diakóniai lélek teljes szeretetével, jó példájával, útmuta­tó szavával és testvéri segítségével szolgálni. Most magunkat is odaállítjuk tökéletesen szolgáló Urunk elé. S miközben kér­jük, hogy szolgálatunk hiányát, botlását szeretetével fedje el — ezt kérjük azoktól is, akik talán nem kapták meg tőlünk, rajtunk keresztül a testvéri segítség tökéletes odaállását. JÉZUS NEVÉT írja új évet is nyitó lapunk első hasábjaira, szeretnénk benne megújulva az elkövetkező esztendőben még nagyobb hűséggel határozottsággal és az idő hozta kérdések­ben idejében nyújtott segítséggel szolgálatára lenni olvasóink­nak, egyházunknak, szeretett népünknek és a boldogabb új esz­tendőért vajúdó világnak. 5Iezősi György Személyi hírek Dr. Fekete Zoltánt, országos egyházi felügyelőnket a Ma­gyar Agrártudományi Egyesü­let alelnökét, a Talajtani Tár­saság 1973. november 29-én tartott közgyűlésén örökös tiszteletbeli elnökévé válasz­totta meg. Dr. Szelényi Gusztávot, az Északi Evangélikus Egyházke­rület világi főjegyzőjét a Sze­gedi József Attila Tudomány- egyetem címzetes egyetemi ta­nárrá választotta meg. Az Evangélikus Élet olvasói nevében is szívből gratulá­lunk a kitüntetésekhez. Szüntelen magas feszültségben Olvasóinknak gyakran szá­moltunk már be a magasabb testületek gyűléseiről, az egy­házkerületek, országos egyház tanácsainak üléseiről. Most bizonyos fokig „rendhagyó” módon szeretnénk értesítést nyújtani. Inkább a „hangula­tát” visszaadni ilyen természe­tű gyűléseknek. Mert lehetnek egyházi gyűlések is ásítóan unalmasak, poros, ásatag leve­Gyűlésí tartottak az egyházkeriileti tanácsok De nemcsak a távolságok, a végtelen utak fáradsága gon­dolkodtat el bennünket, hanem a sokszínű tevékenység, a sok­oldalú feladatok elvégzése nyűgöz le. Mert hol Chilében óvodát kell átadniuk, Torinó­ban felszólalniok, hoil pedig Helsinkiben a köztársasági elnökkel kell tárgyalást foly­tatni. Nem kis egyházi „büsz­keséggel” szólunk arról, hogy Chilétől Moszkváig, Helsinki­től Kairóig, Génitől Torinóig mindenütt ott vagyunk. Még álmodni sem mertünk 20—25 évvel ezelőtt arról, hogy ez a parányi egyház, a magyar evangélikus szórványegyhóz be fog valaha ékelődni a nagy, milliós egyházak munkájába, és hogy kezdeményező szere­pet vállalhatunk nagy egyházi fórumokon. S gondoltunk-e valaha arra, hogy a legszéle­sebb néptömegek egyetemes óhajának kifejező ereje, szó­csöve lesz egyházunk? Lassan alig lehet már nyomon kísér­ni azt a szerteágazó külügyi, nemzetközi szolgálatot, ame­lyet egyházunk egy év leforgá­sa alatt végez. Azután szervesen kapcsoló­dik ehhez a hazai tevékeny­ség. Társadalmi, tömegmoz­galmi, kulturális területen olyan feladatok gyújtópontjá­ba került egyházunk, hogy már-már azt kell mondanunk, meghaladja erőnket. De amíg roppant fáradság, álmatlan­ság és r ősik adásig megrakott vállak hordozzák a munka dandárját, adelig mögötte ott húzódik egy nép, a magyar nép bizalma. A magyar nép bizalma egy-egy evangélikus püspökben.! És nem nagyszerű dolog, hogy súlyos századak után történelmi hivatásunk­nak most találtuk meg útját? Ezekben a nagyhorderejű fe­ladat végzésekben megtalálta helyét egyházunk. De mit érne, — és tegyük fel a kritikai kérdést, — milyen súlya lenne az ökumenikus, külföldi testvéregyházak, vagy nagy társadalmi szolgálatok­ban, nem kevésbé a hazai tár­sadalmi munkában egy-egy püspök szava, ha nem lenne „egyházi élet” mögötte. Ha a gyülekezetek munkája elsor­vadna? És itt érünk a jelen­tések második főrészéhez. AZ EGYHÁZ SZIVE A GYÜLEKEZETEKBEN DO­BOG. A „hetvenkettes tempó”, a lázas lüktetés, vagy a kiha­gyó aritmiás szívverés „felér­ződik” az egyházkerületekig. Sőt, éppen itt válik döntővé, mi történik ott „lenn”, ott, ahol igehirdetés hangzik, ahol kiszolgálják a szentségeket. Főpásztori látogatások, szemé­lyes beszélgetések, kiszállások és fogadások végtelen sora jellemzi az elmúlt esztendőt. A püspökök munkatársai, az esperesek is kiveszik ebből a munkából részüket. Persze, ez „csupán” adminisztráció. De én erről sokkal többet akarok mondani. Nincs ugyan helyem ahhoz, hogy statisztikákat kö­zöljék, de valami hálás, nagy felkiáltással szeretném kife­jezni, van gyülekezeti élet! ír­jak arról, hogy új templomok álltak ismét szolgálatba? Szól­jak arról, hogy gyülekezeteink tűzdelt rutinos összejövetele­ket, ahol előadók és résztve­vők egyaránt várják, hogy vé­ge legyen s feltegyék a kér­dést, miért is jöttünk össze. De az egyházkerületi tanács­ülések mindig „magasfeszült- ségűek”, tele vannak izgalom­mal, s olvasóinkat most meg­próbálom magammal ragadni abba az izzó légkörbe, amely­ben ilyenkor egy-egy kerület presbitériuma tanácskozik. Tudnunk kell azt, hogy ezek a presbitériumok már felöle­lik az egyház „egészét”. Itt már összefoglalóan, áttekinthe­tően jelentkezik az egész egy­házi munka. Ez már olyan „magas szint”, hogy benne van a püspök, egyházi intézmé­nyeink. szerveink munkája, de benne van a gyülekezetek éle­te, fejlődése s az összes prob­lémája. Ha ezekkel tisztában vagyunk, akkor bennünket is átjár az izgalom, hiszen érde­kel, hogy egy esztendő tükré­ben milyen eredménnyel zá­rulhat az egyház, a mindnyá­junk által szeretett evangé­likus egyház élete. Hangsú­lyozom. nem formális dolgok­ra vagyunk kíváncsiak, hanem mindig valami újra. Mivel az evangélium is a meg-megis­métlődő újjászületés csodáját adja, érdekel, hogy átfogó ér­telemben is érvényesül-e ez a csoda. AZ ÉSZAKI EGYHÁZKE­RÜLET D. dr. Ottlyk Ernő püspök és dr. Szelényi Gusz­táv felügyelőhelyettes elnök­letével november 27-én, a DÉ­LI EGYHÁZKERÜLET D. Káldy Zoltán és Szent-lvány Ödön felügyelő elnökletével december 6-án tartotta ülését. Ezeken a gyűléseken a dön­tő hangsúly a püspöki jelen­tésekre esik. Azért elsősorban, mivel ezek a jelentések fog­ják át, és össze egy-egy egy­házkerület egész, évi munká­ját. Nem bocsátkozunk a je­lentések részletes ismerteté­sébe, noha érdemes volna min­den soruknál hosszan töpren­genünk. De az élő szó varázsát úgysem tudnánk visszaadni. Ezért inkább áttekinthető ösz- szefoglalásra szorítkozunk. MINDKÉT PÜSPÖK JE­LENTÉSÉBEN az csendül ösz- sze, hogy hatalmas munkate­rületen végzik szolgálataikat. Egy-egy püspök szolgálata a múltban az egyházkerület ad­minisztrációjára, hazai repre­zentációra és gyülekezetláto­gatásra korlátozódott. Ma az ember úgy látja őket, mintha megsokszorozták volna magu­kat. „Végtelenné” nőtt a fela­dat. ökumenikus, társadalmi, egyházi szolgálatok szólítják őket gyakorta 10—15 ezer km. távolságba s munkaterületük­ké szélesült szinte az egész vi­lág. Európa valamelyik váro­sában szolgálni már-már olybá tűnik, mintha Somogyba, vagy Nyírségbe kellene menniök. számtalan templomot, papla­kot renováltak, teológiát épí­tünk, öregeket ápolunk, ellát­juk* nyugdíjasainkat, lelkésze­ket, kántorokat képezünk ki? Vagy írjak arról, hogy kon­firmandusokat, gyermekeket oktatunk, bibliaórákat tar­tunk? Hiszen mindezeket tud­juk. Nem kellene hálára kul­csolnunk kezünket, hogy mind­ebben lüktet, pezseg az egyház hitélete? No, nem mondjuk azt, hogy minden hibától mentesek va­gyunk. A Déli Egyházkerület püspöke kiemelte a „negatív” vonásokat is. Emberek közös­sége az egyház és emberi mu­lasztásaink, vétkeink meglát­szanak a gyülekezeteken. De az összkép! Az összkép pozi­tív. És mert van isteni kegye­lem, és mert övé az anyaszent- egyház, ezért bizony jól esik így lezárni az 1973-as évet. A „HÁTORSZÁG” MAGA­TARTÁSA, közérzete, közhan­gulata, munkája döntő kérdés egy-egy stratégánál, politikus­nál, államfőnél. Nem kevésbé van ez így az egyházi vezetők­nél is. Szavuk hiteűiképességét, erejét, súlyát és biztonságát az adja meg, hogy a „hátország”, a gyülekezetek munkája, élete milyen. Jó rend a gyülekeze­tekben, kinek-kinek a maga helyén és területén végzett hűséges, becsületes szolgálata adja meg a jó összképet, de ez kell, hogy tükröződjék egy-egy püspök szolgálatában is. A két egyházkerület tanácsa ezzel a jó összképpel zárta le az elmúlt munkaévet. Dr. Rédey Pál Tavasz a télben Teológusnap Kiskörösön Ifjú Timóteusok Petőfi városában Az ifjúság mindig a tavasz, a megújulás és egy kicsit a jö­vő jelképe. Ahol van ifjúság, ott hinni lehet a jövőben. Ahol vannak fiatalok, akik átveszik a stafétabotot az idősebb nem-^ zedéktöl, ott van reménység," ott van jövő. Éppen ezért a teológus ifjúság — mivel be­lőle kerülnek ki a jövő lelké­szei, a jövő egyházának veze­tői —, egy kicsit az egyház jö­vendőjének szimbóluma. Ezt érzik meg a gyülekezetek is, amikor szupplikációk, vagy teológusnapok alkalmával „if­jú Timóteusok” szólaltatják meg Isten igéjét. Ezért fogad­ják és veszik körül teológu­sainkat a gyülekezetek oly nagy szeretettel, ezért hoznak meg híveink sokszor olyan megható módon minden áldo­zatot a lelkészképzés ügyéért. Ezt az áldozatkész szeretetet tapasztalta meg a teológusok kis csoportja ádvent második vasárnapján az örök ifjú köl­tőnek. Petőfi Sándornak szülő városában, Kiskőrösön. Beszámolók a moszkvai világkongresszusról A Vas megyei evangélikus, református és római katolikus lelkészek 1973. november 21-én Szombathelyen tartott Papi Békegyűlésén D. Káldy Zoltán püspök beszámolót tartott a Békeerők Moszkvai Világkong­resszusáról. Az ülésen jelen volt Dr. Fábián Árpád szom­bathelyi római katolikus püspök, továbbá Nacsa Sán­dor megyei egyházügyi taná­csos. A beszámolót eleven megbeszélés követte. Ugyancsak D. Káldy Zoltán püspök tartott beszámolót a Moszkvai Világkongresszusról Budapesten a Hazafias Nép­front I. kerületi bizottsága ál­tal rendezett ülésen. Ismerkedés Petőfi népével \ A „brigád” már szombaton délután megérkezett. Ponicsán Imre, a gyülekezet igazgató- lelkésze rögtönzött város- és gyülekezettörténettel adott ke­resztmetszetet a kiskőrösi evangélikusok életéről. Hogy ez a szociológiai előadás ne maradjon csupán elméleti sí­kon, a vendégeket szálláshe­lyükre kísérte egy-egy presbi­terhez, vagy gyülekezeti tag­hoz. Itt a késő éjszakába nyú­ló beszélgetésekben a teoló­gusok megismerhették a kiskő­rösiek nyílt, meleg szívét és bepillantást nyerhettek abba a hangyaszorgalmú munkába, amellyel a város lakói „arany­homokká” változtatták a fu­tóhomokot. Ma már almás- és szőlős kertek veszik körül a várost, melyek, mint arnybá- nya biztosítják az anyagi for­rást a kiskőrösieknek ahhoz, hogy igazi városi életszínvona­lon élhessenek az idei Petőfi- jubileum alkalmával hivatalo­san is várossá lett Kiskőrös lakói. Az egyik vendég a gyü­lekezet igazgató lelkészével részt vett egy családi ünnepé­lyen, ahol rokonok és ismerő­sök aranylakodalmon köszön­tötték a szorgalmas munkában megőszült házaspárt. A csalá­di ünnepség kedves hangulata egy kicsit megértette, miért szerette annyira Petőfi ezt a tájat és e tájon elő nyílt szí­vű. vidám és szorgalmas em­bereket. Egy nagy gyülekezet egy vasárnapja A jövő lelkészei kóstolót kaptak abból, milyen a vasár­nap egy nagy gyülekezetben. Balogh . András már reggel nyolc órakor hirdette az igét a gyülekezeti teremben össze­gyűlt nem olyan kis gyüleke­zetnek. Ezután Gáncs Péter gyermekistentiszteleti szolgá­lata következett. A főistentisz­teleten dr. Vámos József dé­kán hirdette az ádventi öröm­hírt és számolt be röviden a lelkészképzés helyzetéről. S hogy az ifjú Timóteusok a szórványszolgálat örömeit is megízleljék, Reisch György Tabdin, Bálint László pedig Feketehalomban szolgált Dr. Selmeczi János otthonigazgató Erdőtelken prédikált a meleg hangulatú új imaházban a nem kevésbé meleg szívű/gyüleke­zetnek. Délután kjR órakor már újra hangzott®« evangé­lium. Az otthonigazgdrfó a fel­nőtt gyülekezetnek. Mátrai Marianna pedig a gyermek gyülekezetnek szólaltatta meg Isten örömüzenetét. Majd gyü­lekezeti bibliaóra következett, ahol az otthonigazgató és két hallgató bemutatta, hogyan ké­szülnek a szolgálatra a jövő lelkészei. Ezzel égyidőben a dékán három hallgatóval az ifjúsági bibliaórán'tett bizony­ságot arról, mit jelent Jézus várása és érkezése a fiatalok életében. Hogy teljes legyen a kép, ugyanebben az időben még egy temetés is volt, amit természetesen a gyülekezet lel­késze végzett. Ä nap ádventi gyülekezeti esttel zárult, ahol valamennyi vendég szolgált rövid előadással, versmondás­sal, vagy zeneszámmaL Ha meggondoljuk, hogy ezt a sok szolgálatot vasárnapról vasár­napra a gyülekezet három lel­készének magának kell elvé­geznie, akkor a jövő lelkészei egy kis figyelmeztetést kaphat­tak, hogy van mire felkészül­niük a Teológiai Akadémián. Adventi tavasz Amikor a fárasztó nap után a teológusok elindultak Buda­pest felé, bár hideg, zimankós volt az idő, szívükben mégis a tavasz melegét érezték. Hi­szen ahol ádvent van, ahol Jézus várásának és fogadásá­nak melegsége tölti el a szíve­ket. ott mindig tavasz van. En­nek az ádventi tavasznak a melegségét élték át ezen a va­sárnapon a kiskőrösi evangé­likusok és a jövő lelkészei egy­aránt. t 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents