Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-12-23 / 51. szám

0 R SZAG 0 S E V A N G É LIKUS HETILAP

XXXVIII. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM 1913. december 23.

Ara: 4,— forint

Karácsony diakóniája

Lapunk karácsonyi számába ez idén Pál apostolnak a Filip- piekhez-írt levele 2. fejezetének sokak által jól ismert szakasza alapján írjuk a cikkeket. Ebben a szakaszban benne van a karácsony, mert arról beszél, hogy Jézus „szolgai formát vett fel, emberi alakban jelent meg”, benne van a nagypéntek, mert arról tanúskodik, hogy Jézus „engedelmessé lett halálig, mégpedig a kereszthalálig” és benne van a mennybemenetel ünnepe, mert így tanúskodik Pál Jézusról „Isten mindenek fölé emelte őt”. Most mindezt karácsony felől nézzük és arra szeretnénk rámutatni, hogy Jézus élete miképpen lett mindenestől diakónia. vagyis szolgálat és hogyan lett az ő élete a mi szolgáló életünknek lorrása.

ENNEK A JELENTŐS SZAKASZNAK a megírására Pál apostolt egy számára is nehezen viselhető tény késztette. A íilippibeli gyülekezetben problémák támadtak a gyülekezeti tagok között. Ez ázért is fájt Pálnak, mert ez a gyülekezet szinte a kedvenc gyülekezete volt, amelynek hitben ■ való gazdagságát hálaadással köszönte meg Istennek. E közben fájdalommal látta, hogy a gyülekezetben az önzés lett úrrá, mindenki a maga hasznát nézte és a másikat lenézte. De éppen ez az önzés jelezte, hogy bennük is mélyebbre kell hatolnia az evangéliumnak. Hiszen az önzés olyan rontó hatalom, amely megmérgezi a közösség életét, megkeseríti azokat, akik mellőzést, vagy hátrányt szenvednek miközben egyesek csak a maguk előnyére és hasznára gondolnak. Ha az önzés nagyobb összefüggésekben jelentkezik, akkor jelentheti az egyik társadalmi osztálynak a másik által való kizsákmányolását, sőt egyik népnek a másik által való elnyomását is.

PÁL EBBEN A HELYZETBEN a gyülekezet figyelmét Jézus Krisztusra irányítja: „Arra törekedjetek magatok között, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” És mi volt a legjellemzőbb, ami Jézusban megvolt? Az, hogy sohasem magát nézte, nem magára gondolt, nem maga körül forgott, nem a „maga hasznát kereste”, hanem mindig a másikét, a rászoruló, küzdő, problémákkal viaskodó emberét. Ezért vett fel „szolgai formát” „alázta meg” magát és vállalta a keresztet. A karácsonyi jászolbölcső, benne az emberré lett Jézus egyértelműen hirdeti, hogy nem a maga dicsőségét kereste, hanem azoknak az embereknek akart szolgálni, akik közé jött, akik között „lakozott”. Nincs az életének egyetlen olyan mozzanata, amelyben ne a másik emberért való szolgálat tükröződne és ne ez volna az indító rugója. Ezért hirdeti Isten országának evangéliumát, ezért járja be a városokat és falvakat, ezért gyógyítja a betegeket, öleli magához a bélpoklosokat, megy be Zakeus házába, ad kenyeret az éhezőknek, megfékezi a tenger hullámait, jelenik meg feltámadása után Mária Magdalénának és a tanítványoknak és mennybemenetele után is szolgál az Atva jobbján közbenjáró imádsággal.

EZÉRT FORDULT PÁL a

filippibeliekhez ezzel a felhívással: „Arra törekedjetek magatok között, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” Ez a pali felhívás közel kétévezreden keresztül hangzik Jézus tanítványai felé. Az egyháztörténelem arról beszél, hogy akik magukat keresztyéneknek

mondották, sokszor mondtak ellent ennek a páli felhívásnak és léptek az egyéni, a gyülekezeti, az egyházi önzés és szűkkeblűség útjára, megtagadták egymással való közösségüket, „átkozták ki” a másikat, vagy másik csoportot és nem szolgáltak azzál áz indulattal az embereknek és a világnak, amely Jézusban volt. Évszázadok folyamán neves teológusok írtak sokszázezer oldalt ..Jézus művéről”, híres művészek festettek sokezer képet a „karácsonyi gyermekről”, a nagypénteki kereszten szenvedő Krisztusról és a meg- dicsőült Űrről, misszionáriusok hirdették öt világrészben a „szeretet evangéliumát”, de gyakran mindez csak a felszínt érintette, de bent az egyházban az önzés kötözte meg a legmagasabb pozíciókban levőket éppen úgy, mint egyszerű gyülekezeti tagokat. A jótékonykodások, a karácsonyi szeretetcsomagok sokszor csak leplezték, hogy az egyház nem foglalkozik komolyan széles néptömegek szociális és társadalmi prbblémáival, elesettsé- geivel és kizsákmányoltságá- val. A mi időnkben ebből a magatartásból szeretnének szabadulni azok az egyházak, amelyek felismerték, hogy Jézus Krisztus szeretetével kell odaállniuk az emberek mellé és fel, kell ölelniük a jóakara- tú emberekkel együtt valamennyi problémájukat.

Azt azonban tudniuk kell azoknak, akik azt akarják élni, „ami Jézus Krisztusban is megvolt”, hogy nem lehet Jézus példáját minden további nélkül követni. Ez nem megy parancsszóra. Előbb valaminek történnie kell az életükben, éspedig annak, amit Pál így fejez ki: „élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”, másutt pedig így juttat kifejezésre: „öltözzétek fel a Krisztust”. Csak az tud mások javára élni és másokért a dia- kóniai szolgálatot elvégezni, aki hite által élő közösségbe kerül azzal a Krisztussal, aki ebben a közösségben ajándékozza a maga életét, a maga életformáját és életstílusát a benne hivő embernek. Ebben a közösségben lehet osztozni Jézus életében és „hordozni Öt az emberek között”.

KARÁCSONY DIAKÓNIÁ3 ÁT az gyakorolja, aki egész életével odafordul a másik emberhez és Jézus Krisztus szeretetével cselekszik érette,

a családban, a gyülekezetben, a társadalomban és az emberiség nagy családjában.

D. Káldy Zoltán

Karácsony - kenyér - élet - béke

.,ITT A SZERÉNY KIS KENYÉRKOSÁRRA gondolunk, testünk és múlandó életünk szükségleteire. Rövid, egyszeAnnakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,

Aki mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,

Hanem önmagát me gäre sít ette, szolgai formát vett föl, emberekhez hasonlóvá lett;

Es mikor oiyan állapotban volt mint ember, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig, Annakokáért az Isten is felmagaszialta öt, és ajándékozott néki oly nevet, amely minden név fölött való;

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és a föld alatt valóké. Es minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Fii 2, 5-11

A fasori templom oltárképe — Benczúr Gyula Napkeleti királyok című festménye

Karácsonyi köszöntés

Boldog, békés karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Tesszük ezt abban a boldog bizonyosságban, hogy az az Űr Jézus Krisztus, Aki az első karácsonyon megszületett miértünk, ma is él és szolgál közöttünk igéjével és szentségeivel, minden emberhez lehajtó segítő szeretetével. Jézus Krisztus azért jött erre a világra, hogy kenyeret adjon az éhezőnek, vizet a szomjazónak, ruhát a mezítelennek, vigasztalást a gyászolónak, elégtételt az elnyomottnak, bűnbocsánatot a bűnösnek. Éppen ezért élete és közöttünk való szolgálata minket is hűséges szolgálatra kötelez. Szolgálatra családunkban, egyházunkban, népünk között magyar hazánkban, a társadalomban, a népek nagy családjában, az egész világban.

Amikor boldog, békés karácsonyt kívánunk, azt kívánjuk, hogy az az indulat legyen bennünk, ami volt a mi Urunkban, Jézus Krisztusban: a szolgálat „indulata”, a segítő diakónia mindig cselekvésre keszMelkülete.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL

rű mondat ez, de mégis sokat ölel fel. Ha ugyanis a mindennapi kenyeret’ említed és kéred, akkor kéred mindazt, ami ahhoz kell, hogy meg legyen és élvezd mindennapi kenyeredet és viszont imádkozol mindaz ellen is, ami ezt akadályozza. Ezért hát jól ereszd meg és szárnyaltasd képzeletedet, nemcsak a sütőkemencéig és lisztesládáig, hanem a széles mezőre és az egész Földre, amely termi és szolgáltatja nekünk a mindennapi kenyeret és mindenféle élelmet. Mert ha Isten nem növesztené, áldaná és oltalmazná a mezőn, sohasem szedhetnénk kenyeret a sütőkemencéből, sem az asztalra nem tehetnénk azt.

De ‘rövidre fogjuk: ez a kérés felöleli mindazt, ami kell a földi élethez. Hiszen a mindennapi kenyérre is csupán ezért van szükségünk. Már pedig nemcsak az kell az élethez, hogy testünknek legyen tápláléka, ruházata és egyéb szükséglete, hanem az is, hogy csendben és békében megférjünk azokkal az emberekkel, akikkel együtt élünk és érintkezünk mindennapi munkánk, foglalkozásunk és mindennapi tevékenységünk közben, röviden tehát mindaz, ami a családi és társadalmi vagy polgári élet rendjét és kormányzását alkotja. Mert ha e kettő megakad, akkor megakad az élet ellátása is. Ez pedig nem viselhető el sokáig. Bizony égetően szükséges az, hogy imádkozzunk a világi felsöbbségért és vezetőségért, mert Isten főként általuk őrzi meg mindennapi kenyerünket és életünk nyugalmát. Mert még ha bőséggel kapunk is minden féle jót Istentől, nem tarthatunk meg belőle egyet sem, nem is élvezhetjük biztonságban és boldogan, ha nem ad nekünk *artós, békés kormányzatot. Hiszen ahol békétlenség, ci- vakodás és háború van, ott már is eltűnt a mindennapi kenyér, vagy legalábbis megfogyatkozott.”

SENKI MÁS. MINT LUTHER MÁRTON írta le a fenti, érzékletesen szép szavakat a Miatyánk negyedik kérésének: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” nagykátébeli magyarázatában. Olyan igazak, oly, helytállóak még ma is azok a mondatok, amelyek 1529-ben láttak először kinyomtatva napvilágot, hogy most is nyugodtan ideírhatnánk azt az egész szakaszt, amelyből ez alkalommal csak három bekezdést emeltünk ki a többi közül. Nyugodtan tehetnénk ezt (még akkor is ha néhány szó. kifejezés idegenül csengene), mert a reformátor jól tudta és igaz hittel vallotta: „... a földi élet milyen sokféle viszonylatára terjed ki ez a kérés. Ebből aztán hosszú imádságot szerkeszthet bárki és hosszan sorolhatja mindazt. ami beletartozik.”

AMIKOR ENNEK AZ ESZTENDŐNEK A KARÁCSONYÁN majd megállunk, elcsöndesedünk egy percre, egy pillanatra, minden bizonnyal mi is „szerkesztünk” (azaz: megfogalmazunk) magunkban egy hosszabb vagy rövidebb imádságot. Isten színe előtt állva hangosan vagy hangtalanul elmondjuk mindazt, amiért élethossziglani hálával tartozunk neki s kérjük tőle, hogy árassza továbbra is ránk sokféle lelki-testi ajándékát. S semmiképpen sem véletlen az. ha hálaadásunk és kéréseink lényege, tartalma „egybecsúszik” majd. hiszen karácsonykor, a Jézus Krisztusban megjelent örök istemr szeretet és békesség ünnepén csak ugyanaz hálaadásunk és kéréseink tárgya.

Luther ezt így mondja: „Azt kérhetjük például, hogy Isten adjon nekünk ételt italt, ruházatot, házat, gazdaságot és testi épséget; -továbbá növekedéssel és jó terméssel áldja a gabonái és a töld minden gyümölcsét, segítsen meg otthon a ház vezetésében is. adjon derék házastársat, gyermekeket és családot, és oltalmazza meg őket, áldja meg munkánkat, mesterségünket vagy egyéb foglalkozásunkat eredménnyel .és sikerrel, ajándékozzon megbízható szomszédokat és jó barátokat stb.. továbbá adjon békét, és egyetértést egymás között.”

S KARÁCSONY ESTE, amikor majd így imádkozunk, amikor családunk körében, békés egyetértésben, békében ünnepelhetünk, amikor ajándékokat adunk és ajándékokat kapunk, gondoljunk azokra is, akiknek mind ez most még nem jutott jogos osztályrészül. Gondoljunk azokra, akik éheznek, akik nyomorognak Ázsiában. Afrikában, Dél-Amerikában. akik nem élhetnek emberhez méltóan vagy éppen életveszély fenyegeti őket — Chilében. Görögországban vagy Közel Keleten —, mert az önzés, a mérhetetlen kapzsiság, a hatalomvágy (Luther így mondja: az ördög) szándékosan lehetetlenné teszi ezt; még „ azt is akadályozza és gátolja, hogy bármiféle tisztességes, békés rend érvényesüljön a Földön.”

DE GONDOLJUNK AZOKRA IS, akiknek ez az ünnep mást jelent, mint nekünk keresztyéneknek. akik amikor ünnepelnek, akkor nem Jézus Krisztusra, a békességet hirdető betlehemi angyalokra, hanem az emberségre, az emberi jóakaratra, a szeretetnek az emberi szolidaritásban és a világ sorsa előbbrehaladásá- ban történő megvalósulására gondolnak. Gondoljunk reájuk sok szeretettel és nagyrabecsüléssel, mert éppen az emberség az. ami nemcsak ezen az ünnepen, hanem a mindennapokban is egybefűz bennünket, hogy együtt lehessünk s legyünk „jót akaró emberek”. Gondoljunk azért ezen az ünnepen minden emberre, hogy mindnyájunk közös, drága kincse legyen s lehessen az. amit a Miatyánkban kérünk: a kenyér, az élet, a béke.

Dr. Vámos József

i