Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-12-23 / 51. szám

Jer, tárjunk ajtót még ma mind! A legnagyobb király van itt, Kit Urnák vall a föld s az ég, De mint Megváltó jő közénk, Hogy hozzon békét, életet. Jer, mondjunk néki éneket: Ó, áldlak boldogan, Én alkotó Uram, 720. ss. ének 1. verse Ünnep küszöbén Aranyvasárnap. Zsúfoltak a kirakatok. Nyitott üzletekbe és áruházakba özönlenek a vásárlók. Tán a legforgalmasabb nap. Mindenki vásárol! Adventi koszorúkon lobog a negyedik gyertya fénye. A szá­mok titokzatos nyelvén jelzi a világot átfogó szeretetet! Késő este garázsokban, pincékben lopva férfiak lombfűré­szelnek, szerelnek, festenek, lakkoznak. Készülnek az ajándé­kok. Éjszakai csendben asszonyok hajolnak kézimunka fölé. Zakatol a konyhába kiemelt varrógép. Készülnek a kis ruhák, kötött holmik. Hiszen közel van már karácsony! Gyermekkori emlékek masíroznak elő a múltból. Csillogó angyalhaj, fenyőgally. rejtelmes dobozok szekrények tetején — gyermekkezeknek elérhetetlenül. Finom sütemények illata be­tölti a lépcsőházat is. Nagytakdrítás után ragyog a lakás, mint­ha mindenki szelídebben szólna. Közeledik az ünnep! NEM MINDENÜTT, NEM MINDENKINEK! Pedig Isten az egész emberiség számára készítette el felséges alkotását, a visszaadott ünnepet! Isten ünnepet szerez. Ez karácsony titka, életünk és sorsunk fordulópontja. Mindnyájunkat érint bárhol éljünk, bárkik vagyunk. Akkor is hat már, ha még nem hallottunk az ünnep­szerző Istenről, akkor is hat még, ha már elfelejtkeztünk Róla. MEGNYÍLT AZ ÉG. S a résen át ellenállhatatlanul áramlik Isten szeretete világunkba. Amnesztiát hirdetnek a heroldok a „kegyelem nevében”. S az újszövetség fonalára gyűlnek a szét- pergett gyöngyök, a kallódó szívek, az elidegenedett emberek, közösségben egymással — Isten atyai szívén! Plasztikusabbá teszi ünnepünket a kontraszt. Zárt ég alatt sötét van, magány és félelem. Szeretetünk elfogy csalódások és visszaélések zúzó kövei közt. A bűn és bünhődés vastörvénye mint a görög sorstragédiákban a tehetetlenség és kétségbe­esés könnyeit fakasztja szemünkben. S áthághatatlanok a Fa­lak, a Határok közöttünk, mezsgyekövektől hitvallásokig. S ha voltak is ünnepek, mindig mások ünnepielensége árán! Kará­csony az emberiség visszakapott ünnepe, Isten alkotása! TANULJ ÜNNEPELNI ÉS TANÍTS ÜNNEPELNI. Napi lecke magunknak, gyönyörű program a reánkbízottaknak. Jé­zusban összeér és együtt van a kettészakadt világ. Szürke a föld — menny nélkül. Rideg az ég — föld nélkül. A nyugati keresztyénségnél jobban értette meg ezt az ortodoxia. Gazdag tilurgiával „áldják boldogan” az ünnepet alkotó Istent! Túl- áradóbb az örömük. Világosabban látják az ünnep egyetemes­ségében szolgálatuk felelősségét a világért! MERD HINNI: a megnyílt ég szelíd fényével vísszaöleli magá­hoz az egész földet. Kegyességed emberséges legyen és hét­köznapodat ünnepivé tegye a szívedben hordott fény! MERJ SZERETNI „isteni” módon. Féltél, hogy gyengeség­nek tfínik? Aggódtál, hogy visszaélnek vele? Számolgattad, hogy lesz-e ellenértéké — Mindig az a legerősebb, aki legfor­róbban szeret. Emberformálásra csak a szeretet képes. S ha néha hosszú is az út, mindig a legjobb befektetés a szeretet. Képtelenség, hogy valaki is ráfizessen. Ezerszeresen megtérül most és majd, itt és ott egyaránt! MERJ ÁLLANDÓAN KEGYELMET KÉRNI ÉS ADNI, VEN­NI ÉS OSZTANI! A bírói székben nem a törvény, a közvéle­mény vágy lelkiismereted oszt igazságot. Isten önmagát is el­kötelezi Jézusért ünnepet szerző jókedvében, bűnbocsátó íté­letével. Ha első hallásra érthetetlen is, majd átjárja szívedet és eszedet s táncra perdülsz örömödben, mint aki „boldogan áldja” Isten karácsonyi alkotását, az egész világ ünnepét. „Mu­száj” énekelni... MERJ KÖZÖSSÉGET VÁLLALNI megajándékozott kor­társaiddal, hiszen ezt diktálja eddigi csalódásod „a hosszú út, amely sehová sem vitt”... és a rengeteg tennivalói Külön nem megy! Együtt végére juthatunk dolgainknak, hogy végre ünne­pe legyen mindenkinek mindenütt. Így mondjunk Néki éneket, óh, áldlak boldogan, én alkotó Uram! Balikó Zoltán 95 ...Istennek formájában volt Kicsoda Jézus Krisztus? Ka­rácsony eseménye: Jézus szü­letése, mindig újra a titok és a csoda elé állít bennünket, amit az Űj testamentum sokféle megfogalmazásban, de egy ér­telemmel így fejez ki: Isten emberré lett. S' amikor töpren­gő értelmünk a karácsonyi esemény mögé kérdez: Kicso­da az. akinek születését most ünnepeljük?, az egyház hitval­lásával így válaszol: Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia. „Valóságos Isten, a valóságos Istenből, született, nem terem­tetett, egylényegű az Atyával”, vallja a niceai hitvallás. ISTEN LÉNYÉNEK ÉS LÉ­TÉNEK LEGBENSÖBB TIT­KAI előtt állunk itt, a szentek szentjének küszöbén. Kutató értelmünk képességének hatá­rához ér. „Isten, kit a bölcs lángesze fel nem ér, csak tit­kon érző lelke óhajtva sejt: lé­ted világít, mint az égő nap. de szemünk bele nem tekinthet”, vallja a költő is, Berzsenyi. A titok elgondolhatatlan, megkö­zelíthetetlen, felfoghatatlan, kimondhatatlan. A karácsonyi eseményben mégis fellebben a szentély függönye. Isten maga mutat meg valamit abból, ami kará­csony mögött és előtt van. Jé­zus születése felragyogtat egy sugarat az örökkévaló Fiú tit­kának fényességéből. Bepillan­tást enged Isten szívének szentélyébe. Csak annyit, hogy e fény szemünket egészen el ne vakítsa. Csak annyit, amennyit hitünk szerény edé­nyével abból felfoghatunk. KRISZTUS JÉZUS, „amikor Isten formájában volt, nem tartotta Istennel való egyenlő­ségét rag adománynak”, (Filippi 2,6) — így indul Pál apostol fenséges Kriszus-himnusza. így indul a karácsonyi esemény. Ez az út kezdete, azé az úté, amelynek földi állomásait az evangéliumból ismerjük. A betlehemi jászolbölcső, a gol­gotái kereszt és a húsvéti üres sír ennek a földi útnak az ál­lomásai. Szemünket most a kezdet felé fordítja az apostoli szó. A kezdet: az örökkévalóság számunkra elképzelhetetlen homályába vész. Ahol nincs idő, ott nincsen kezdet sem tehát. S ahol kezdetről szólha­tunk, ez éppen az időnek a kezdete. „Kezdetben terem­tette Isten az eget és a földet”. Számunkra ez a kezdet. S er­ről János evangélista így vall: ..Kezdetben — már — vőlt az Ige, és az Ige Istennél volt és az Ige Isten volt. Minden álta­la lett, ami lett”. (János 1,1). S ez azt jelenti: Isten a Fiú­ban nyújtja ki kezét, sőt a Fiú az a keze — képpel szólva — akivel magának világot te­remt. Miért? Hiszen Istennek önmagában teljes boldogsága van. nincsen szüksége semmi­re és senkire. Hogy mégis ezt teszi, hogy magán kívül valót hív létre, erre csak egy ma­gyarázat van: Isten szeretet. Ez a szeretet alkot és tart fenn világot, mindenséget s benne óceánt és harmatcseppet. nap­rendszereket és az embert. Is­ten kilép önmagából s ez a mozdulata, ez a kifelé fordu­lása — képpel szólva — a te­remtés cselekedete. A kezdet, az út kezdete, is­ten szüntelen útban van vilá­gához. Elszakadt, fellázadt vi­lágát .hazahívja magához. Ezért kell a Fiúnak most, eb­ben az időben, útrakelni. A Fiú „mikor isteni létformában volt, nem ragaszkodott ahhoz, hogy ő Istennel egyenlő, mint valami zsákmányhoz” (Victor János szép fordítása). Nem tartotta meg magának azt a tö­kéletes boldogságot, amiben az Atyával való zavartalan egységben része lehetett, ha­nem elindult, megosztani ve­lünk —1 nem az istenfiúságot, mert az egyedülvaló, hanem — az istengyermekséget. Lemon­dott arról ami az övé. hogy mi Istené lehessünk. Ádventi, karácsonyi énekeink számos sora ezt az útrakelést, ezt az elindulást, onnan ide, az Atyá­tól hozzánk, érzékelteti. „Te érkezel Atyádtól, mennybéli palotádból” (105. é.). Istennek nincs szüksége ránk, mégis Fiát küldé hozzánk” (107. é.), Közénk leszálla magas trónu­sáról az egek királya” (130. é.). S a megérkezés: „Világ kit bé nem foghata, most keblén tart­ja Mária. Az Isten aki alkot, teremt, mint gyermek köztünk megjelent” (133. é.). KARÁCSONY TITKA. CSO­DÁJA, lélekzetállító s mégis szívrepeső üzenete éppen ez: a Názáreti Jézusban, a jászol kisdedében maga a felséges Is­ten van közöttünk. Az öröktől fogva levő Fiú született Mária gyermekévé. A mindenség Ura lett Betlehem szülötte, Názá- ret lakosa, a Római Birodalom polgára. Jézus Krisztus Isten döntése az ember mellett. Ez karácsony. Isten döntött Jézus Krisztusban az ember mellett. Ez van karácsony mögött. Is­ten öröktől fogva való elhatá­rozása, örökkévaló szeretete, felénk forduló arca, szívünket kereső keze: az az örök Fiú. „Nekünk olyan Megváltóra van szükségünk, aki a bűnből és halálból ki tud menteni. Tehát, aki valóságos, örök Is­ten. Mert ha Krisztus nem több és nem feljebbvaló mint Mózes. Illés, Ézsaiás vagy Ke­resztelő János, akkor nem Megváltónk.” (Luther) Karácsony estéjén, a kará­csonyfa alatt, gyertyák és csil­lagszórók fényében mindig eszembe jutnak gyermekko­rom felejthetetlen karácso­nyai. Csengőszó jelezte, hogy elkészült a karácsonyfa. Mi gyermekek lázas izgalommal futottunk a karácsonyi szobá­ba. Boldog örömmel néztük a csillogó karácsonyfát, az alat­ta levő szerény, de számunkra mégis nagyon drága ajándéko­kat. S akkor felcsendült aj­kunkon az ének: Krisztus Urunknak áldott születésén ... Majd édesapám tömör monda­tokkal elmondta az első kará­csony történetét: v Élt régén Názáretben egy fi­atal házaspár. József, a férj ácsmester volt. Ö készítette a házak ablakait és ajtóit, ő fa­ragta a gereblyéket, a kapa- és kaszanyeleket, szóval minden fából készült szerszámot, ami­re csak szükség volt Názáret­ben. Felesége, Mária éppen kisbabát várt. Nagy aggoda­lommal és izgalommal várták mipdketten első gyermeküket. Eközben érkezett meg Názá- retbe a római birodalom ha­talmas uralkodójának, Au­gusztus császárnak a rendele­té, hogy mindent embert ösz- sze kell írni. Az összeírásra mindenkinek abba a városba kellett menni, ahonnan szár­mazott. Józsefnek és Máriá­nak Betlehembe, Dávid váro­sába kellett menni, mert Dá­vid családjából származtak. József nagyon aggódott Má­ria miatt. De hát mit tehettek, a parancs az parancs volt ak­kor is. Menniök kellett. Majd­nem egy hétig tartott az útjuk, mert akkor bizony még csak gyalog, vagy legfeljebb sza­márháton utaztak az emberek és Betlehem nem volt közel Názárethez. Éppen esteledett, amikor Betlehembe értek. A vendégfogadó háznál sajnos már nem kaptak helyet, mert tele volt vendégekkel. Egy betlehemi ember megsajnálta és befogadta őket. De ő sem tudott helyet adni számukra máshol, csak az istállóban. ­József és Mária ennek a • • • „Istent soha senki nem lát­ta; az egyszülött Fiú. aki az Atya kebelén van, az jelentet­te ki őt”. (János 1, 18). Az Istent kereső, felőle kér­dező embereknek Jézusra mu­tathatunk. őbenne keressétek s megtaláljátok Istent. Csak Jézusra, Mária fiára, a názá­reti ácsmesterre, a gyalázat fáján szenvedőre? Igen, egye­dül Jézusra, senkire másra. Ami Istenből megtapasztalha­tó, az egészen benne lakozik, így rendelte ezt az Atya s ezért lett emberré az örök Fiú. Groó Gyula szállásnak is nagyon örültek. Fáradtan tértek nyugovóra. Azon az éjszakán megszületett Máriának a kisfia, akit bepó- lyált és — mivel bölcső nem volt — befektetett a jászolba. Nem volt rossz helye ott a kis Jézusnak — mert hiszen ő volt az újszülött. Nem is fá­zott, mert az állatok rálehel­tek és melegítették őt. Azon az éjszakán az Űr an­gyala megjelent a ' pásztorok­nak, akik a betlehemi mezőn nyájukat őrizték. A nagy fé­nyességtől a pásztorok meg­ijedtek, de az angyal így szólt hozzájuk: Ne féljetek, mert nagy örömöt hirdetek néktek. Betlehemben ma megszületett a világ Megváltója, Jézus! Ek­kor hirtelen egy egész sereg angyal jelent meg, akik el­kezdtek énekelni: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség és az embe­rekhez jó akarat! Amikor az angyalok eltűn­tek, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Bet­lehembe és nézzük meg, amit az Űr tudtunkra adott. El is, mentek és az , istállóban meg is találták Máriát és Józsefet és a jászolban fekvő kis gyer­meket. Mindent elmondtak, amit az angyaltól hallottak, maid leborultak a kis Jézus előtt és imádták őt. Mire édesapám az első ka­rácsony történetének elmon­dásában idáig ért, kimondha­tatlan öröm áradt a szívünk­be. Megértettük, hogy az a Jé­zus, aki Betlehemben megszü­letett, a íni Megváltónk is, és a sok karácsonyi ajándék mellett ő a legdrágább kará­csonyi ajándék. Lélekben mi is leborultunk a betlehemi já­szol előtt ,és hálát adtunk Is­tennek nagy szeretetéért. lm, jászlad mellett térdelek, Ő Jézus, üdvösségem. Elhoztam minden kincsemet. Mit ingyen adtál nékem. A szívem, lelkem életem, Ö fogadd tőlem kedvesen. Ne szolgáljon, csak téged! Dr. Selmeczi János Az első karácsony Családi kör KARÁCSONYESTÉN ÉVEK ÓTA ugyanazt érzem: megtartani ennek a tiszta, meleg, Pe- tőfi-hőségű estének erejét az év többi napján is. Nem álmot hirdetek, valódi, vagyis meg­valósítható tervet mondok. Valósítsuk meg a szép, teljes családi kört máskor is, sok estén, legalább szombatonként, vagy vasárnapon­ként, ahogy lehet. Tudnak a szülők alkalmat teremteni, tudniok kell. Rá fognak jönni, mi­lyen öröm ez, s milyen zsongító oltást adnqk vele gyermekeiknek. Ha van erőnk ahhoz, hogy karácsonyestén elővarázsoljuk a boldog együttlétet, zavartalan nyugalmat, az öröm napsütését, kapcsoljuk be ezt az erőt helyes elosztással az elénk gördülő hétköznapokba. Csak egy cseppet a karácsonyest csendjéből, fenyőillatából muzsikájából szeretetre intő hangulatából a „szürke” hétköznapokba. Tud az ember, ha akar, jó szívvel rendezgetni, szép példát mutatni, harmóniát teremteni. Nem kell a karácsonyt egyetlen estére korlá­tozni, sokkal jobb lesz az életünk, egyénen­ként, családonként, az egész nemzet élete, ha elosztjuk okosan és igaz szívvel minden nap­ra. Karácsony estén rajzolódik ki családonként az emberiesség, a fény, amellyel világítunk. Hosszabbítsuk meg, tegyük át, létezésünknek szüksége van rá. HITELES ÍRÁS VAN RÓLA, hogy ilyen szüntelen tiszta és szép együttlétet lehet csa­ládonként teremteni és megtartani. Arany Já­nos írásművéről van szó, a Családi kör című költeményről. Ez a vers pontos, realista kép, a magyar család képe. „Este. van. este van: kiki nyugalomba! Feketén bólingat az eperfa lombja” — így kezdődik, talán még emlékez­nek rá. Föl kellene olvasni a gyerekeknek, a fiatalságnak, mint egy nemzeti tudat törvé­nyét. A korszerű lárma, a zenének mondott üvöltés, a gépkocsik hörgése és bűze fölött Arany verse őriz valamit, ami nemzeti erény, melyhez vissza kell nyúlnunk. Balga lelkek rámondták egyszer, hogy ez a vers idill, vagy­is a földet mívelő emberek életét eszményítő kép. Arany János azonban nem eszményített, hisz tudjuk; hogy ebben a művében is, mint megannyi másban, saját családi körét írta meg, szüleit, testvéreit, a nagyszalontai pa­rasztházat. Nem, nem, nem födi el a valósá­got, hanem éppen kifejezi. Ez volt eszmei ér­telemben a magyar család, melynek melegét, erkölcsi tisztaságát, vendégszeretetét, vagyis társadalmi erejét és szépségét mondja el a költő, akárha szabályt írna. A kép a munká­ból fölegyenesedő emberek fényével világít. Jő az anya, most szűrte el a tejet, ad inni a friss tejből kisfiának. „Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyá­jas hold világa”. Az együttes úgy áll össze, hogy az eladó lány vasal, a kicsinyek babot szemelgetnek, a nagyobbik fiú olvas versekét, nótákat. Az apa hazatérve kis nyulat hoz, vagyis derűt fakaszt, aztán hozzálátnak a va­csorához, melyet nem zavar meg az esti ván­dor (történetesen egy béna honvéd, aki kol­dulva járja az országot), leültetik őt is az asztalhoz, megvendégelik, s ott tartják éjjeli szállásra is. „Este van, este van... a tűz sem világít, Kezdi hunyorgatni hamvas szempillá­it” ... így kezdődik az utolsó strófa: a nyu­galmas, tiszta szívek elalvása előtti pillanata. Arany Jánosban derengett a tudat, hogy ez a társas együttlét, melyet családi körnek ne­vezett el, a magyar emberek létformája. Pe­tőfi, aki forradalmár volt, vagyis a szükséges gyors változtatás és gyökeres átalakítás híve, éppen úgy, ugyanilyen édes idillben, képzel­te el a mi családi életünket, jövőnket, a tűz­hely körül elhelyezkedő három nemzedékkel. Erre gondolt keservében Ady, „titkos falusi hatalmakra”, anyjára és apjára, erre gondolt minden költőnk és írónk, erre gondol napja­inkban Illyés Gyula,' a mai magyar költő, „lappangó juhász-számadói gonddal” őrizve a családi kör igézetét. IGEN, A CSALÁDI KÖR az egész évre meghosszabbított karácsony este: nagyon fon­tos gondolat, mondhatnám: nemzeti program. Arany, amit ránk hagyott nemzetnevélőként, mindenben ilyen volt. Egy nemzeti közösség országos erkölcsi önérzetét szövegezte meg, mi mást mondhatott, miután realista volt? Kinyújtotta kezét, s egy érzékeny, mindentu­dó szellem erejével mutatott rá a családra. Nekem ez a költemény, ez a sugárzó hétköz­napi, folytonos karácsonyeste Bartók dalla­mát társítja, az Este a székelyeknél puha, tűzfényű melegbe kísérő ritmusát. A költők ezer meg ezer tárgyról írtak, a legkülönbözőbb felfogással. De ez a családi kör, a magyar társadalomnak ez a benső tör­ténete, létünk lényeges kifejezője. Elképzelhe­tő, hogy ilyen esti órán mesét mond az anya, vagy verset mond, felolvas valamint az apa a nemzet múltjából, egy történetet mond el, egy anekdotát, ami moralizálás nélkül eliga­zítja a fiút s lányt, a gyermekeket. Amit az iskola egyedül nem képes megtenni, minthogy ott néha egyoldalúan a . természettudomá­nyokra esik a hangsúly, s kiegészítheti pótló­lag a családi kör. Még a gyerekek is részt ve­hetnek ebben az esti műsorban, énekkel, dú- dolással, egy-egy szép regényrészlet elmondá­sával. A családi kör kiegészítheti az iskolát. S ebben rendkívül egészséges erő mozoghat, ugyanis jellemalakító a nemzeti irodalom és történelem, s földrajz — ez a három tárgy a fontos és alapvető-jellemalakító a javából. Arany aggályos pontossággal megörökítette a valóságot, s hozzátette a lírai leheletet, a fes­tői fényt, a szeretet arany színét. TUDOM, MILYEN FÁRADTAN TÉR-MEG ESTÉNKÉNT családjához az apa, vagy az anya, mennyi munka vár rá otthon is, és mégis hiszem, hogy abban a pillanatban, ami­kor leülnek az asztal köré, főként azonban szombaton és vasárnap, jut idő erre a szép műsorra, az írói szóra s a múlt 'történeteire. Semmi sem biztosítja jobban a szülők meg­becsülését, mint a gyermeki szeretet, mely es­ténként iskolai kényszer nélkül gazdagodik derűben, tisztaságban, erőben, őszinteségben. Mindezt megadhatja a legegyszerűbb családi kör is, biztonságot és bizonyosságot, bom­lasztó kép, idegtépő hang, sikamlós tréfa he­lyett. Országosan is visszatérőben vagyunk a családhoz, mint alapvető erkölcsi körhöz. Ki- tölthetjük az órákat szép műsorral. Tőlünk függ, átvihetjük-e hétköznapokba a kará­csonyt. ) Szalatnai Rezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents