Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-12-02 / 48. szám

i As Egyezmény jubileuma elé Együtt a reformátusokkal A felszabadulás a magyaror­szági protestantizmus számá­ra valóban, és többféle érte­lemben is, felszabadulást je­lentett. A szabadegyházak (baptisták, metodisták, stb.) számára meghozta végre a teljes közjogi elismertetést és egyenjogúságot a többi feleke­zetekkel. A két történelmi pro­testáns egyház, a református és evangélikus számára a pa­píron már élvezett egyenjogú­ság teljes valóságát. S ezzel a megszabadulást annak a hiá­bavaló törekvésnek a kénysze­rétől, hogy a ténylegesen ál- lamegyházi jogokat élvező többségi római katolikus egy­ház mellett' érvényesítse a ma­ga közéleti súlyát. Ez' a hely­zet különösen a két világhábo­rú közötti időszakra volt jel­lemző. E helyett felszabadult a magyar protestantizmus arra, hogy végre egészen sajátos feladatának: az evangélium hirdetésének szentelhesse ma­gát. S tehette ezt abban a fel­ismerésben, hogy népegyház lehet, amely az egész nép szolgálatára hivatott el. MAGYAR PROTESTAN­TIZMUSRÓL szóltunk, mert a magyarországi református és evangélikus egyházak sorskö- zössége vérzivataros századok­ban — ez a kifejezés ezúttal igázán nem szólam! — ko- vácsolódott olyan testvérivé, ami méltán mutathatott példát külföldi ökumenikus — nem uniós — törekvéseknek. És ez a történelmi sorsközösség, a két egyház legjobbjainak fel­ismerése szerint minden idő­ben o magyar néppel váló s.orsközösséget is jelentette.' A felszabadulás egyedülálló történelmi alkalom volt ezek­nek a felismeréseknek a tuda­tosítására és a magyar nép szolgálatának közös erővel va­ló felvállalására. A hazai re­formátus és evangélikus egy­ház egyképpen az előtt a fel­adat előtt állt, hogy megtalál­ja életének és szolgálatának helyét és útját a felszabadulás' után kialakulóban levő új ma­gyar társadalmi és politikai rendben. Mivel ez a kialakulás maga is folyamat volt, a hozzá való viszonyulás is csak me­net közben történhetett meg. A mindkét hazai protestáns egyházban meginduló elvi tisz­tázódás a református egyház­ban időben előbb tudott érvé­nyesülni. Ennek jórészt szemé­lyi okai voltak. A Református Szabad Tanácsban már korán, 1946-ban szervezetten is je­lentkeztek azok, akik sürget­ték az egyház belső reformá­cióját, a múlt mulasztásaiért és vétkeiért való bűnbánatot és a bátor újrakezdést. Ehhez tartozott az új magyar állam­hoz — akkor még a Magyar Köztársasághoz — való vi­szony jogi rendezése is. 1948 májusában megjelent a Refor­mátus Egyház zsinatának hi­vatalos egyházpolitikai nyilat­kozata, amely közli a zsinat április 30-i ülésének határoza­tát. amelyben „teljes készségét ajánlja fel az új magyar álla­mi és társadalmi rendben minden olyan szolgálatra, amelyet Jézus Krisztus erejé­vel végezhet, elismeri a Ma­gyar Köztársaságot, helyesli a nagybirtokrendszer megszün­tetését és a nagyvállalatok közkezelésbe vételét,.. hívja — OROSHÁZA. Október 22- én rendezte a gyülekezet az idei, pár éve hagyományossá vált egyházzenei estjeinek so­rában a negyedik, záró estet. Ezen többek között dr. Kovács Béla három Bach művet adott elő orgonán. Orgonakísérettel gordonkázott Laudai Béla. Két számmal közreműködött a he­lyi Vokál együttes Szokolai Bálint betanításában. Az idei négy esten résztvevők száma megközelítette a két-és fél ez­ret. Mindez igazolja, hogy az orgona újjáépítése szükséges volt és helyi gyülekezeti és kulturális igényt is kielégít. — Október 31-én a közös refor­mációi emlékünnepélyen dr. Groó Gyula teológiai akadémi­ai tanár tartott ünnepi elő­adást. A helyi református lel­készen kívül szolgáltak a gyü­lekezet lelkészei is. Verset mondott dr. Kovács Béláné, szolgált a gyülekezet énekkara Tóth Lászly karnagy vezetésé­vel. az egyház minden tagját, ve­gye ki részét az ország újjá­építéséből”. Az evangélikus sajtó is közli, hogy „Folynak a tárgyalások az egyház és az állam között. Tárgyalnak a református egyház egyetemes konventjének kiküldöttei. Az evangélikus egyház tárgyalá­sai még nincsenek ilyen elő­haladott állapotban... Ez idő szerint csupán a református tervezetre tette meg egyhá­zunk bizottsága megjegyzé­seit”. Jelentősen siettette a református egyházban a meg­egyezés formálódását Berecz- ky Albert dunamelléki püs­pökké választása (1948. jún. 16.). A REFORMÁTUSOKKAL VALÓ ÉGYÜTTMÜKÖDÉST azonban, éppen az állammal való egyezmény megkötése és így a szolgálat útja jogi kere­teinek megteremtése dolgában, az evangélikus egyházban személyi tényezők hátráltat­ták. Így történhetett meg saj­nálatos módon, hogy az első amszterdami ökumenikus vi­lággyűlésen a hazai reformá­tus egyházat tíztagú küldöttség képviselte, míg a hazai evan­gélikus egyházat senki. Pedig jelentős erőfeszítések történtek egyházunkban is annak érde­kében, hogy rendezzük viszo­nyunkat az új magyar állam­mal és rálépjünk a szolgálat egyedül járható útjára. Itt többek között arra a történel­mi jelentőségű értekezletre is gondolhatunk, amelyet Mi- hályfi Ernő, akkor államtitkár, 1948. szeptember 7-ére hívott össze a fasori gimnáziumba. „Az Üt” c. református or­szágos hetilap szeptember 26,- október 2. száma cikket közölt „Vasárnapi levél az evangéli­kus egyházról” címmel, evan­gélikus szerző tollából. A ci kje bői vett idézet talán je­lezte a két egyházban a né­pünk szolgálatára vállalkozó közös fáradozás akkori hely­zetét. „Úgy látjuk néhányan, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a felébredt emberek és gyülekezetek most már ne elé­gedjenek meg a maguk ke­gyességének ápolgatásával, ha­nem forduljanak a szolgálat leikével a világ felé.. szeret­nénk végre valóra váltani gya­korlatban a magyar ökume- nét,... a közös teológiai meg­újulásból, a megtalált evangé­lium hirdetésében megéledt gyülekezetek közös hitvallásá­ból és szolgálatából táplálkozó magyar protestantizmust”. A REFORMÁTUS ZSINAT azután szeptember 29—30-i ülésében elfogadta az egyház és állam között létrejött egyez­ményt és azt a református egyház képviselői október 9-én ünnepélyesen alá is írták. Két hónappal később, tudjuk, alá­írták az evangélikus egyez­ményt is. Ettől az időponttól egi/re szorosabbra fonódott a két hazai protestáns egyház munkaközössége a jó szolgála­tok lehetőségének keresésében. A Magyar Köztársasággal an­nak idején, huszonöt esztendő­ivel ezelőtt megkötött egyez­mények a Magyar Népköztár­saságban élő és a diakónia út­ját járó egyház számára közös, értékes útmutatónak bizonyul­tak, hogy a jót még jobban munkálhassuk. Dr. Groó Gyula — CSORVAS. A gyülekezet novemberi szeretetvendégsé- gén Koppány János tótkomlósi lelkész tartott előadást Tót­komlós egyházi népművészeté­ről, majd igehirdetéssel szol­gált. KARÁCSONYI ORGONAZENE lesz december 16-án, vasár­nap délelőtt a 11 órakor kezdődő istentiszteleten a Bécsi kapu téri templom­ban. Orgonái: PESKÓ GYÖRGY orgonaművész Daquin-, Pachelbell-, Bach-, Frank-, Antalffy-, Gárdo­nyi-, Böelmann-művek. Közreműködik a Budavári 3chütz-kórus. Vezényel: Csorba István Igét hirdet: D. KOREN EMIL esperes A Zeneakadémiától a Zeneakadémiáig Trajtler Gábor orgonaestje 1939-től 1973-ig harmincnégy év telt el és ez a harmincnégy esztendő sok munkáról, a mu­zsika hűséges szere tétéről és kitartó szorgalomról tanúsko­dik. 1939-ben Trajtler Gábor mint tízéves kisdiák a Zene- akadémia zongoratanszakára járt; s most, 1973-ban lelkész és orgonaművész. Hosszú, tö­retlen szorgalmáról tett bi­zonyságot a november 4-i ze­neakadémiai hangversenye. A Zeneakadémia nagytermét teljesen megtöltötte a hallga­tóság, s már jóval a hangver­seny előtt felkerült a pénztár­ablak fölé a felirat: „minden jegy elkelt”. Trajtler Gábort úgy tartja nyilván egyházunk népe és az orgonamuzsikáért rajongók tá­bora, mint Bach muzsikájának hűséges megszólaltatóját. Így azok, akik ezen a hangverse­nyen is Bach mimikáját sze­rették volna hallani, a hang­versenyt megelőző időben ta­lán egy kicsit bizonytalankod­va, a szívben némi kérdőjellel várakoztak. Ez a kérdőjel azonban az orgona néhány el­ső hangjának a megszólalása után teljesen eltűnt. Mert Trajtler Gábor ezen a hangversenyen ismét bizonyí­totta azt, hogy nemcsak Bach műveit tudja nagy szakérte­lemmel megszólaltatni, hanem otthonos a romantikus művek­ben éppen úgy, mint a modern szerzők világában. A hangverseny első részében francia szerzők művei kerültek előadásra. Clérambault: Suite du premier ton című műve ko­rának kedves hangulatát idéz­te. Az első rész két kiemelke­dő száma Franck: Pastorale és az a-moll korálfantázia című műve volt. Az elsőben kará­csony hangulata rajzolódott ki a hallgatóság előtt, a második­ban egy koráldallam feldolgo­zása fogalmazódott meg csodá­latosan, gazdagon,. Ezt..a két művet jól ismeri az orgona­muzsikát szerető hallgatóság, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a mostani előadás a legnagyobbak közé emelte Trajtler Gábort. Méltó’ hangu­latban is illő Volt az első rósz záró száma, Dupré: Cortege et litanie című műve. A második részben két ma­gyar szerző műve is előadásra került. Kapi-Králik Jenő: Halleluja és Sulyok Imre: So­nata per organo című orgona­száma. Mindkét mű a hazai magyar orgonairodalom igen szép alkotása. A második rész csúcspontja két magyarországi bemutató volt. De La Motte: Preludi- um-a a hamburgi szerző mun­kájának bizonyára egy kiemel­kedő darabja. A klasszikus formálás mellett új hangzato- kat, újszerű hangszíneket al­kalmaz. Ugyanezt lehet elmon­dani a másik bemutatóról is, Linke: Ritái című művéről. A nagyon modern hangzású mű nem a megszokott hidegséget árasztotta, hanem inkább ro­mantikus hangulatot, amikor egymás mellé kerül a műben a hatalmas, erőteljes szárnya­lás és az alig hallható pianisz- szimó. A Bachon felnövekedett nemzedéket bizonyára meglep­te egy-egy különös hangzat, de csak megköszönhetjük Trajtler Gábornak, hogy vállalkozott erre a bemutatóra. Jó, ha az orgonahallgató közönség újabb és újabb szerzők műveivel is- merkedhetik meg. De örömben volt részük a Bach-muzsikáért rajongóknak is. „Ráadásként” két Bach- szám, a Ki dolgát csak Istenre hagyja korálelőjáték és a Dór tokkáta is előadásra került. Öröm volt látni az időseb­bek és a középkorúak között a sok, orgonamuzsikát kedvelő fiatalt, akik nemcsak az első rész romantikus műveit tap­solták meg, hanem lelkes örömmel fogadták a második rész két bemutatóját is. Trajtler Gábor művészi pá­lyájának a csúcsán áll, erről tanúskodott a zeneakadémiai hangverseny. Hisszük, hogy ez nem véletlen, hanem a sok szorgalmas gyakorlás, hűséges munka következménye és ju­talma. Mert eddig is részt ve­hettünk Trajtler Gábor orgo- nahangversenyein, de ez a mostani minden eddigit túl-, szárnyalt. Magabiztosság, ked­vesség, ugyanakkor szerénység volt a jellemzője az egész est­nek. A hangverseny csodálatos élményt nyújtott a hallgató­ságnak. A siker legyen bizta­tás és elkötelezés Trajtler Gá­bor számára, hogy továbbra is a tőle megszokott szorgalom­mal, hűséggel de a mostani merészséggel is végezze művé­szi munkáját! Harkányi László Reményik Sándor: Akác-sor ősz Utóján Jobbról, balról, hátul, elől: Tövis, tövis. , Tövis mindenfelőL Virágtalan, levéltelen az ág, Szúrószemű kísértetek a fák. Ahogy köztük megyek, Láthatatlan kezek • Illesztik fejemre a koronát. Tövisből, tövisből a koronát. Én feketén és lázadón megyek. Koronázó kezek Ujjnyomán vérem rubinija hull. A vérszomjas föld felissza vadul. Ha minden cseppből csak egy fűszál nőne: Dús rét lenne itt, lelkek legelője. De fű se nő az én vérem nyomán, Őszi akácok ritkuló során. Tövis, tövis. Tövis mindenfelől. A ritkuló sor túlsó végiről Valaki lassan szembejő velem, De ő fehéren jő és csendesen. És amerre vére rubintja hull: Virág fakad, fa nő, hegy tornyosul, Tenger tágul — a világ végéig. S az Ö vérétől áldott mindenik. Az ő fején is ott a korona, Tövisből, tövisből a korona. Ketten megyünk egy akác-soron át, Csak — másképp hordozzuk a koronát. „Két fény között” (1927) című kötetből. ÖKUMENIKUS FŐISKOLA — BOSSEY Októbertől februárig tart a Genf melletti ökumenikus Fő­iskola 22. téli féléve. Az Egy­házak Világtanácsa nemzetkö­zi főiskolájára ebben az évben 46 jelentkező kérte fölvételét a világ minden részéből. Egy­házunk küldötteként Bízik László budapesti segédlelkész vesz részt a munkában. A félév összefoglaló témája: „Is­ten cselekvése és az emberi tervezés”, (öpd) Egyetértünk és támogatjuk Az Ökumenikus Tanács Elnökségének Nyilatkozata A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TA­NÁCSÁNAK ELNÖKSÉGE Isten iránti hálával, méty megelé­gedéssel és őszinte örömmel üdvözli a békeerők moszkvai vi­lágkongresszusának kimagasló eredményeit. A világméretű seregszemle kiemelkedő alkalma párátlan esemény, fordulópontot jelentő mérföldkő .a negyedszázados békemozgalom életében. A kongresszus munkáját összegező nagy fontosságú dokumentumok arról tesznek bizonyságot, hogy hosszú évek átgondolt, következetes erőfeszítései során megérlelődtek a békeharc gyümölcsei. A nagyobb bizalom, a jobb megértés új típusú kapcsolatokat hozott létre a háború ellen és a békéért folytatott küzdelemben, amelyek minőségi­leg új szakaszt jelentenek a békemozgalomban, magasabb szin­ten, új távlatokat nyitnak meg, még átfogóbb és hatékonyabb békemunkát tesznek lehetővé. A korszakalkoto esemény fon­tosságát növeli, hogy a kongresszus nemcsak a békeszeretö em­berek békevágyát fejezte ki, hanm irányt mutatott: megjelöl­te a további teendőket, a béke célkitűzéseinek megvalósításá­hoz vezető utat, és hosszú időre szóló programot adott a béke­mozgalomnak. Ennek jelentőségét fokozza az a tény, hogy a kongresszus különböző világnézetű, társadalmi, politikai és vallási meggyőződésű résztvevői teljesen egységesen foglaltak állást minden, a béke szempontjából fontos kérdés megoldását szolgáló konkrét javaslat tekintetében. Ez a körülmény nagy reménységre jogosít fel és szilárd alapot jelent a békemozga­lom jövője számára, amelyre biztosan lehet építeni. Valamennyiünket bizakodással tölt el a kongresszust átha­tó ama optimizmus, amely szerint reális reménység van arra, hogy a mai és a jövő nemzedékek megszabadulhatnak a nuk­leáris háború katasztrófájának rémétől. Tudatában vagyunk annak, hogy a nemzetközi légkör javulásában, a feszültség csökkenésében, a különböző társadalmi rendszerek békés egy­más mellett élése és együttműködése esélyeinek növekedésében kiemelkedő szerepet játszott és játszik a békeszerető, haladó erők által is támogatott szocialista világrendszer. Ugyanakkor — mivel maradtak még térségek, ahol a feszültség nem csök­ken, ahol még nem sikerült felszámolni az agresszió tűzfészkeit és leküzdeni a nemzetközi imperializmust, amely az egész vi­lág békéjét, és a haladó társadalmi és politikai erőket és rend­szereket veszélyezteti — fokozni kell a világ békeeröinek erő­feszítéseit a béke fejlesztésében és megszilárdításában. EGYETÉRTÜNK A KONGRESSZUS FELHÍVÁSÁVAL ÉS TÁMOGATJUK CÉLKITŰZÉSEIT; a békés egymás mellett élés és együttműködés gondolatát és gyakorlatát, a gyarmatosí­tás és neokolonializmus teljes felszámolását, az általános és tel­jesleszerelést, a katonai támaszpontok és szövetségek megszün­tetését, a nukleáris fegyverek alkalmazását, gyártását, kipróbá­lását és felhalmozását eltiltó nemzetközi konvenció elfogadá­sát, az agresszió összes formáinak megszüntetését; azt, hogy a háborús célokra előirányzott összegeket fordítsák a nyomor megszüntetésére, az írástudatlanság felszámolására, az okta­tatás és az egészségügy fejlesztésére; támogatjuk az igazságta­lanság és a faji megkülönböztetés elleni küzdelmet és a nem­zeti felszabadító mozgalmakat, a népek önrendelkezési jogát és szuverenitását, a biztonság és igazságosság szavatolását, minő a béke elengedhetetlen feltételét. Keresztyén hitünk, elkötelezettségünk és felelősségünk arra indít bennünket, hogy e célokért — amelyek felismerésünk tKs szilárd meggyőződésünk szerint az evangélium parancsától nemcsak, hogy nem idegenek, de azzal összhangban vannak — a szabad, boldog, békés, emberhez méltó életért, mint Isten akaratának megvalósulásáért, az egyházak testvéri közösséggé­ben, népünkkel és társadalmunkkal együtt aktívan közremű­ködünk, ezek munkálásában tagegyházaink gyülekezeteinek keretei között és a nemzetközi ökumenikus fórumokon haté­konyan részt vállaljunk. Ezért az a tény, hogy az egész világ­ról a vallások és a keresztyénség, közöttük — tagegyházaink és gyülekezeteink képviseletében is — ökumenikus Tanácsunk reprezentánsai is részt vettek a magyar küldöttség köteléké­ben a kongresszus munkájában, nemcsak örömmel és feleme­lő érzéssel tölt el bennünket, hanem arra is kötelez, hogy a békemozgalomhoz, amelyben az ökumenikus Tanács tagegy­házai kezdéttől fogva részt vettek — a moszkvai kongresszus felhívása értelmében és szellemében továbbra is hozzájárul­junk, munkáját előmozdítsuk és végső céljának elérésében kö­zelebb juttassuk. A MOSZKVAI KONGRESSZUS PÉLDÁJA világosan és meggyőzően bizonyítja, hogy lehetséges a világ* békeeröinek összefogása. Ez az örvendetes tapasztalat nemcsak reménység­gel tölt el bennünket, hanem a békeerök egyesítésére kötelez az egész világon. Ennek érdekében felhívással fordulunk az egy­házakhoz és keresztyénekhez, hogy világszerte egyesítsék erői­ket a béke szolgálatában, és összefogva minden jóakaratú em­berrel, haladó erővel és szervezettel, vállaljanak szolgálatot az emberiség békéjének megvalósításában. Budapest, 1973. november IS. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának Elnöksége Egyháztörténeti naptár December 1. Háromszáz éve, 1673. de­cember 1-én azt jegyezte fel a pozsonyi Liebergott János a ránk maradt Naplójában, hogy német lovasok kíséretében egy szlovák evangélikus lelkészt és egy tanítót hoztak megkötözve Pozsony városába. Bíróság előtt kellett felelniük „bűnü­kért”: a Trencsénhez közeli gyülekezetük népét — mint­hogy templomukat a császá­riak nemrég elvették — a falu széli erdőben gyűjtötték össze istentiszteletre. 8. Huszonöt éve, 1948. de­cember 8-án ülésezett egyhá­zunk zsinata, amely felhatal­mazta az egyházi elnökséget az állam és egyház közötti Egyezmény aláírására. 9. öt éve, 1968. december 9-én halt meg korunk egyik kiemelkedő svájci protestáns teológusa, Barth Károly (sz. 1886). 14. Huszonöt éve, 1948. de­cember 14-én írták alá a ma­gyar állam és a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház képvi­selői az egyház és állam közöt­ti Egyezményt, újkori magyar egyháztörténetünk legjelentő­sebb okmányát. 14. Kétszáz éve, 1773. de­cember 14-én született a ba­jorországi Haüsenben Johan­nes Evangelista Gossner, aki római katolikus papból lett — 1829-i áttérése után — Berlin­ben a német evangélikus bél­és külmisszió egyik nagy hatá­sú szervezője (fl858). 20. Százötven éve, 1823. de­cember 120-án halt meg Mat- kovich Pál udvari tanácsos, a Türelmi Rendelet utáni kor­szak dunántúli egyházkerületi felügyelője (sz. 1743), aki egy­úttal kiváló teológiai képzett­séggel is rendelkezett és több egyházi éneket is szerzett, így énekeskönyvünk 47. és 66. éne­két. 21. Harminc éve, 1943. de­cember 21-én halt meg Buda­pesten a harkai születésű Petz Gedeon filológus, egyetemi ta­nár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (sz. 1863). Ko­rábban a Deák téri Evangéli­kus Gimnázium tanára volt. 22. Huszonöt éve, 1948. de­cember 22-én iktatta be Turó- czy Zoltán, a Dunántúli Egy­házkerület akkori püspöke Nyíregyházán dr. Vető Lajos volt diósgyőrvasvári esperest, püspöki tisztébe. Dr. Fabíny Tibor /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents