Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-11-25 / 47. szám
Jézus a szilárd fundamentum Felavatták az új bonyhádi parókiát Az Egyezmény jubileuma elé Tájékozódás példák nyomán laadó istentisztelet keretében adja át az új lelkészlakást szolgálatának. Erre az ünnepségre október 14-én került sor. A fundámentumon fordul meg a jövőnk is Az istentisztelet bevezető ol- tári szolgálatát Sólyom Károly, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese végezte, majd D. Káldy Zoltán 1 Kor 3,9—15 A magyarországi evangélikus egyházban már a két világháború között megindult a megújhodás vágyától áthatott bizonyos folyamat. Ez a folyamat nem csupán teológiai, hanem némileg politikai eszmél- kedést is jelentett. Később ez valamilyen formában segítette, hogy 1948. december 14-én az új magyar állam és az evangélikus egyház közötti Egyezmény aláírására kerüljön sor. A BELSŐ ESZMÉLKEDÉS folyamatát nem szabad természetesen túlértékelni. Nem hatotta át az egész egyházat. Az általa érintett emberek nézetet nagyon ellentmondásosak voltak. Legerősebb tendencia az egyházi öncélúságra való törekvés volt. Az egyházat az állammal szemben, közelebbről a politikai katolicizmus irányítása alatt álló, erősen feudális horthysta állammal szemben meg akarták erősíteni és arra igyekeztek, hogy anyagi vonatkozásban is minél függetlenebbé váljanak az állami támogatástól. Mindez némileg előkészítette az egyházi közvéleményt az önkéntes egyháztagságra és az állam és egyház közjogi szétválasztásának gondolatára. Azért némileg, mert az egyházi öncélúság elve a közélet, a politika iránti közömbösséget is jelentette. „A közélet, a politika világi dolog, nem érdekli a hivő embert" — mondották. A politikai közömbösség, a közéleti felelősségtudat gyöngülése eszmei igazolásra talált a Németországból importált teológiában. Ez a teológia, lényegéből kiforgatta Luthernek az ún. „két birodalom”-ról szóló tanítását és azt a reformáció korának társadalmi ösz- szefüggéseiből kiszakította. Egy olyan közgondolkodás elterjedését segítette elő a keresztyének között, amely szerint a keresztyén gyülekezetben az evangélium, a népközösségben viszont az árjaparagrafus a mértékadó. Ez a közgondolkodás erkölcsi tudathasadást idézett elő az emberekben. Egy tetszetős, lapos közhelyet tettek eligazító elvvé: „az egyház ne politizáljon”. Ugyanakkor azt prédikálták, hogy mindenki teljesítse kötelességét. Sűrűn hivatkoztak Pál apostolra: Minden lélek engedelmeskedjék a felsőbb hatalmasságnak (Rm 13, 1). Nem véletlen, hogy a nürnbergi per alkalmával tömeggyilkosok is azzal próbálták menteni magukat, hogy „kötelességüket teljesítették” és „felsőbb parancsra tették”. NÁLUNK talán nem érvényesült a németekre oly sokszor jellemző merev következetességgel „az egyház ne politizáljon” elv. Sajnos nem egy, a fasizmust nyíltan támogató megnyilatkozás hangzott el — éppen megújhodási körökből. És sajnos, kevés volt a — tettekkel is vallott — prófétai megnyilatkozás. A megújhodás táborát általában a politikai döntésektől való óvatos tartózkodás jellemezte. A közéleti kérdésekkel kapcsolatos tartózkodó magatartás nehezítette az Egyezmény megkötéséhez vezető utat is. Sőt elősegítette, hogy bizalmatlanság és ellenséges érzület hatoljon be a szívekbe, amikor a régi állam romjain épülő új magyar állam felépítéséhez bizalmat kellett előlegeznünk. Az egyházi megújhodás fogyatékosságai és hibái ellenére, mégis jobb kiindulást nyújtott az Egyezmény megkötéséhez az egyházi megújulástól félő, a múlt társadalomból örökölt előjogaikhoz ragaszkodó konzervatív rétegeknél. AZ EGYEZMÉNY MEGSZÜLETÉSÉNÉL volt természetesen vajúdás is. Üj élet nem születik vajúdás és fájdalom nélkül. Protestáns egyház most került először abba a helyzetbe, hogy marxista— leninista elvek szerint épülő állam és társadalom keretében fogalmazza meg önmagát, szolgálatának tartalmát és módját. Ezért kerültünk a vi- lágkeresztyénség érdeklődésének középpontjába. Lemásolható példa nem állt előttünk. Kívülállók legföljebb bábáskodhattak a vajúdási folyamat beálltakor. Meg is próbáltak bábáskodni szülőszobánkban. Inkább rosszul, mint jól. Jó bábák azok voltak, akik abortusz helyett szülésre bíztattak. Nem állt előttünk lemásolható példa — mondottuk. Azokat a konkordátumokat, amelyeket a Vatikán kötött a fasiszta Olaszország és Németország kormányaival, nem tekintettük példának. A német „hitvalló egyház” 1934-ben született legjelentősebb dokumentumát, a „barmeni teológiai nyilatkozatot” is csak a háború után publikálták. Csehszlovákia német megszállása idején nem véletlenül állapította meg rólunk a svájci Barth Károly, hogy „a magyar egyházak úgy látszik antikom- munizmusukban keresik üdvösségüket”. A rossz bábák arra biztattak a felszabadulás utáni években bennünket, hogy amit elmú- lasztottunk megtenni a nemzetiszocializmusnak magát ki- szolgáltató „keresztyén-magyar” állammal szemben — ti. a prófétai szolgálatot —, azt tegyük meg a fasizmus hadigépezetét szétzúzó Szovjetunióval szemben, amelynek jóvoltából felszabadultunk. Arra biztattak, hogy a szocialista társadalmi rend kialakításával szembeszálljunk. Így rosszul értelmezett „hitvalló egyház” címen a régi rend őreivé váltunk volna. Jó bábák azok voltak, akik nem ellenállásra bátorítottak akkor, hanem arra, hogy a hit bátorságával és bizalmával kezdjünk valami újat. Ezek nem voltak a szocialista rendszer fenntartás nélküli hívei, de kritikusan elemezték a nyugati polgári társadalmat és a velük összeszövődött egyház életét, s minket is ilyen kritikus szemléletre biztattak nyugattal szemben. Megpróbáltak szembeszállni azokkal a külföldi egyházi nézetekkel, amelyek nehezítették próbálkozásainkat és az Egyezmény megkötését árulásnak minősítették. Megérezték, hogy küzdelmünk túlnő országunk határán, ökumenikus jelentőségű. Kissé úgy tekintettek ránk, mint akik „Istennek a jövőbe kihelyezett egyháza” vagyunk (Vető Lajos). Sajnos a Lutheránus Világ- szövetség nem bizonyult ebben az időben jó bábának. Nemcsak anyagi, hanem erkölcsi támogatását is megvonta tőlünk. Nehezítette dolgainkat. Testvéregyházak részéről legtöbb megértést még a finnektől kaptunk. Különben teljesen magunkra voltunk hagyatva. Az Egyházak Világta- nácsától sem kaptunk pozitív indításokat. De meg kell említenünk, evangélikus vonatkozásban Hermann Diem nyugat-németországi lelkész, későbbi tübingeni teológiai tanár nevét. Ö merte vállalni az ódiumot, hogy az Egyezmény megkötése utáni időben ellátogasson hozzánk, s megkísérelje a nyugati egyházak számára érthetővé tenni sajátos feladatainkat. A Lutheránus Világszövetség részéről jött akkori vádakkal szemben nyílt levélben állt oldalunkra. MIKÖZBEN példák nyomán tájékozódni próbált egyházunk az Egyezmény megkötését megelőző években, nem is gondolt arra, hogy maga is példává válhat. Példázhatja, hogyan kell élni az evangélikus egyháznak a szocializmusban. Benczúr László zett betölteni szolgálatát, hogy figyelt Jézus szavára, Rá építette életét. Lelkészei úgy végezték szolgálatukat, úgy irányították a gyülekezet életét, hogy közben nyitott füllel figyeltek nemcsak Jézus szavára, hanem a nép, a társadalom szavára is. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a nagy hírű, nagy múltú gyülekezet élete egyértelműen tanúskodik arról, hogy életük egyetlen alapjának, fundámentumának Jézust tekintették és vallották. Építkezés biztos fundámentumra Nemcsak a múlt tanúskodik arról, hogy a gyülekezet Jézusra-épített. Erről tanúskodik a parókia-építkezés is. A 18. században épített parókia nemcsak a kor követelményeinek nem felelt már meg, hanem a korszerű lelkészi szolgálatot is inkább akadályozta, mint segítette. Egészségtelen, sötét volt a régi épület. Igen költséges és csak részbeni megoldást hozott volna, ha átalakítják, korszerűsítik a régi épületet. Ezért határozta el a gyülekezet az új lakás építését. Az elkészült tervek után, mely mintegy 400 ezer forintos költséget jelentettek, nehéz út vezetett a megvalósuláshoz. a szükséges anyagiak biztosításához. Végül az a megoldás kínálkozott a legjobbnak, hogy lebontatta a gyülekezet a régi imaházat, annak anyagát — mely mintegy 40 ezer forintot jelentett — használta fel részben az új építéshez. Ezt követően eladta a gyülekezet a régi lelkész- lakást mintegy 150 ezer forintért. Nem tudták volna azonban még így sem felépíteni az új lakást, ha nem kapnak igen jelentős segélyeket is. Ezek után kezdhetett hozzá a gyülekezet az építéshez 1972-ben és fejezhette be ez év nyarán. Az épület alsó részén kialakítottak egy jól fűthető gyülekezeti termet, mely hideg időben még istentisztelet tartására is alkalmas. A felső részen pedig egészséges, világos, kényelmes lakás biztosítja a lelkésznek a nyugodt készülést a lelkészi szolgálatra. Az építkezés befejezése után a gyülekezet megkérte D. Káldy Zoltán pöspököt, hogy háalapján hirdette Isten igéjét. Igehirdetésében hangsúlyozta, hogy egy gyülekezet építése, élete azon fordul meg, hogy elfogadja-e élete számára fundámentumának Jézust. Ha igen, akkor van jelene és jövője is. De az izgalmas kérdés ezután az, hogy hogyan épül rá egy-egy gyülekezet és egy-egy hivő erre a fundámentumra? Életünk -megfelel-e a fundámentumnak? Csak az az élet felel meg a fundámentumnak, mely szereiéiben szolgáló élet. amilyen Jézusé is volt. Ennek az életnek néhány vonásáról és ki- teljesítéséről beszélt befejezésül a püspök. Az istentisztelet utáni közgyűlésen először Weber János felügyelő köszöntötte a vendéi geket és a gyülekezetei, majd Bécker Adám tett jelentést az építkezésről, kiemelve azt, hogy csak úgy végezhette el a gyülekezet, hogy példás módon fogtak össze a cél elérése érdekében. Az építkezés mozgatója Krähling Dániel lelkész és Weber János felügyelő voltak. A jelentés után köszöntők hangzottak el. Sólyom Károly esperes, a Tolna-Baranyai Egyházmegye, Szilágyi Béla felügyelő a pécsi, Lugossy Béla a szekszárdi gyülekezet köszöntését tolmácsolta. Ezt követően D. Kgldy Zoltán püspök az egész Magyarországi Evangélikus Egyház áldáskívánását fejezte ki. A köszöntéseket Krähling Dániel lelkész köszönte meg és egyúttal köszönetét mondott a kapott segélyekért is. A templomból a parókia kertjébe vonult a gyülekezet, ahol ének, imádság és igeolvasás után adta át szolgálatának az új épületet D. Káldy Zoltán püspök. A gyülekezet vendégszeretetének megtapasztalása után, mellyel terített asztalhoz ültették a vendégeket, D. Káldy Zoltán püspök vezetésével felkeresték a vendégek id. Krähling Dániel sírját a temetőben, ahol a püspök imádságban köszönte meg Istennek mindazt, amit id. Krähling Dánielen keresztül adott az egész egyháznak és a bonyhádi gyülekezetnek. Ott érdemes új parókiát építeni, ahol maga a gyülekezet is állandóan épül. Bonyhádon ilyen gyülekezet van. Érdemes volt tehát építeniük. iíj. Kendeh György Banális János: Két örökség Gondolkodom ez ősi házban: Mit örököltem anyámtól? Anyámtól örököltem — talán — a sok dalt a szívembe, mit kora-halála miatt — letört virág — el nem énekelhetett . bölcsőm felett. És apámtól? ... A munkát kaptam apámtól, (látom, amint szigorú arcával néz) és két dolgos karom, mellyel fogtam az ekeszarvát — E két örökség elég volt, hogy vándoroljak a világon. N 1961 Magyar Evangélikus Egyházunk a diakóniai teológia jól megalapozott útját járja. A diakóniai teológiának szerves és elengedhetetlen része a társadalmi diakónia. Aki komolyan veszi a társadalmi diakó- niát, annak számára nem közömbös, hogy milyen véleménnyel van rólunk egyházról, egyházi emberekről államunk. Ezért is tarthat közérdeklődésre számot az „Ifjúkommunista” című folyóirat augusztus—szeptemberi számában megjelent cikk. BEVEZETŐBEN a cikk idézi Kádár János néhány döntő jelentőségű mondatát, melyet a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ez évi februári ülésén mondott el: „A pártban azonos világnézetű embereknek kell találkozniuk, a népfrontnál viszont a politikai egység a követelmény. Az ideológia tekintetében nincs alku, nincs kompromisszum, de lehetséges az, hogy különböző világnézetű emberek egy politikai célért dolgozzanak.” A továbbiakban a cikk rövid áttekintést ad az egyházak és az állam viszonyának alakulásáról a felszabadulástól napjainkig. A mai helyzetet így nyugtázza: „Ma a szocializmus teljes felépítésének időszakában az egyházpolitikai helyzet konszolidált, kiegyensúlyozott.” Elismeri, hogy az egyházak és életük jelentősen megváltoztak, s a hivő emberek nagy többsége nem ellenzi, hanem támogatja a szocializmus építését. Végül leszögezi, „hogy hazánkban nem a hívők és a nem vallásos emberek állnak egymással szemben, hanem a szocializmus hívei és ellenségei.” A CIKK ELISMERŐEN nyilatkozik az egyházak szocialista társadalmunkat támogató magatartásáról. „A magyarországi egyházak vezetői és jelentős részben papjai is aktívan támogatják szocialista államunk külpolitikai törekvéseit. A magyar egyházak — különösen a református és az evangélikus egyház és néhány kisebb felekezet — püspökei és más vezetői, munkatársai itthon és külföldön megbízható szövetségesnek bizonyulnak a legfontosabb nemzetközi ügyek megoldása érdekében.” Majd a cikk idéz a református, az evangélikus egyházak legfrissebb nyilatkozataiból, melyekből kitűnik, hogy az egyházak készek a politikai együttműködésre mindazon területeken, amelyek hazánk javát szolgálják. A KÖVETKEZŐKBEN a cikk határozottan kimondja, hogy „minden törvényes eszközzel” fellép államunk a reakciós erőkkel szemben, „legyenek azok világiak vagy egyháziak”. Az őszinteség jegyében születtek a következő mondatok: „A politikai együttműködés során nem tagadjuk a világnézeti különbségeket, de nem is helyezzük előtérbe. Ideológiai téren nem lehetséges az együttműködés az egyházakkal.” A CIKK UTOLSÓ RÉSZÉBEN az alábbi összegezést adja. „A jelenlegi helyzetet így foglalhatjuk össze: egyházpolitikánk a párt és a kormány marxista-leninista bel- és külpolitikájának része elvileg es gyakorlatilag is helyes úton jár. Ez a politika a vallásos emberek többségének tetszésével találkozik, ezért az egyházak papjai az állam és az egyházak között kialakult jó viszony továbbfejlesztését kívánják. Ez azonban még nem jelenti azt mintha hazánkban valamennyi egyházi vezető és pap őszintén vallaná a politikai együttműködést a szocialista állammal.” * Mindenekelőtt az öröm, az elismerés, az őszinte, reális hang motiválta bennem a cikk ismertetését. örülünk a széles lehetőségeknek, tág határoknak, területeknek. ahol politikai szövetségben együtt munkálkodhatunk szocialista államunkkal magyar hazánk, népünk és az egész emberiség javára. Csak n köszönet szavával szólhatunk az elismerésről, mely társadalmi diakóniánkat övezi szocialista államunk részéről, s e megbecsülésre szeretnénk továbbra is méltók maradni. Mi is következetesen küzdünk az esetlegesen fellépő egyházi reakció ellen. Készek vagyunk továbbra is együttműködni szocialista államunkkal, s kívánjuk az eddig jó viszony további erősítését. BEFEJEZÉSÜL hadd idézzek D. Káldy Zoltán püspök a Hazafias Népfront V. Kongresszusán elhangzott felszólalásából: „Az sem zavarhatja ezt az együttműködést — és ennek kimondását a becsületesség és őszinteség követeli meg —, hogy nem az összes cél érdekében való együttműködésről van szó. Egyfelől ugyanis a pártnak vannak olyan céljai is, mélyeknek segítését az egyházaktól — tekintettel azok hit- elveire — nem igényli, másfelől az egyházaknak is vannak olyan feladatai, melyek a szocializmus építésén túl utalnak. Viszont ezeken kívül olyan széles az a terület, amelyen az együttmunkálkodás nemcsak lehetséges, hanem szükséges is, hogy bőven van közös munkánk.” * Zátonyi János Egy orvos halálára Dr. Szalay Károly 1ÍÍ94—1973 Október 23-án, 80-ik évében elhunyt dr. Szalay Karoly idegorvos, az ősagárdi, a rákos- keresztúri egyházközség volt felügyelője. E sorok írója közel négy évtizede ismerte szolgálatát és bizonyos abban, hogy* lapunk olvasói közül és leikészi karunkból különösen is sokan ismerték és nagyrabe- csülték. A Farkasréti temetőben volt a temetése Bencze Imre kelenföldi lelkész szolgálatával. Barátai nevében Hecker Ádám metodista szuperintendens emlékezett meg róla. Ezzel a híradás véget is érhetne. Mégis többet kell róla mondanunk. A mai orvostudomány a betegségek megállapításában gyakran keresi a pusztán testi jelek mögött a lelki természetű okokat. Sok, s főleg idegi megbetegedésnek oka nem organikus eredetű, hanem a belső egyensúly felborulására, pszichikai tényezőkre vezethető vissza (neurózis, elfojtás, depresszió stb). Szalay Károly pácienseinek életéből (a magáéból is) megismerte a bűn nagy hatalmát. S Isten neki meglátni engedte, hogy a bűn meg- kötözöttségéből, hatalmából az ige hatalmával lehet embereket megszabadítani. Mint búcsúzó barátja mondotta: Isten korán elvezette őt a Jézus Krisztusban a Szabadítóban való hitre. Idegorvosi munkájának java része abból állott, hogy az ige szavával hitre és ez által új_emberségre vezesse betegeit ! Ismeretem szerint ez nagyon sokszor sikerült neki! Ahogyan ő betegeit imádságában hordozni velük törődni, őket pásztorolni tudta, az példa volt még lelkészek számára is. Különösen szánta az alkoholistákat. Az iszákosok gyógyításának nemcsak egy útja van! Ö itt is a belső ember megerősítésének útját választotta. így ért el szép sikereket és élt meg csalódásokat. Halála előtt is azon töprengett, hogy az alkoholisták nagy számát hogyan lehetne csökkenteni és társadalmi életünket is hogyan lehetne jobban segíteni. Akiket Isten az ö szolgálatán keresztül visszaadott a becsületes, munkás életnek, bizonyára szívből gyászolják. Egyházkormányzati munkát is vállalt. A nógrádi ösagárd, a XVII. kerületi Rákoskeresztúr gyülekezetének évtizedekig volt felügyelője. Gyűléseket megnyitó beszédei inkább igehirdetések voltak, mintsem jogi aktus megnyilvánulásai. Istennek áldott eszköze volt — mondotta Bencze Imre —, Krisztusban hűséges barát volt — mondotta Hecker Ádám. Isten bizonyságtevője volt, mondja e sorok írója. Barátainak és tisztelőinek, volt betegeinek népes gyülekezete énekkel, a hű orvosra emlékezve vett tőle búcsút. Dr Kosa Pál Különbözőségben, mégis szövetségben küik sem érhette meg a felavatás napját. Jézus volt a fundamentum Sokat írtunk már korábban a bonyhádi gyülekezet történetéről, múltjáról, nagy hírű lelkészeiről.* A tolnai dombok övezte Bonyhád eddigi története arról tanúskodik, hogy a akit fiatalon hívott haza Teremtője. ö volt az új parókiaépítés elindítója, tervezgetője és aktív szervezője a gyülekezet néhai felügyelőjével, Hátszegi Gyulával együtt. EgyiViszonylag régen jártunk Bonyhádon. A legutolsó találkozásom a bonyhádi gyülekezettel egy szomorú eseményhez kapcsolódik: id. Krähling ; Dániel esperes temetéséhez,
