Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-11-18 / 46. szám

mm Emmmm Elkerülhetetlen a számadás! 2 Kor 5, 10 Csalás bűntettében tanúként voltam megidézve egy bírósági tárgyalásra ezen a nyáron. A vádlott áo éves kőmíves szak­munkás, aki a becsületes munka helyett, kisebb-nagyobb csa­lásokra ,,specializálta” magát. A tárgyaláson felfigyeltem arra, hogy lakóhelyétől 100—200 km-es körzetben tevékenykedett. Ügy vélte, ez a távolság elég lesz ahhoz, hogy ő otthon nyu­godtan éljen, mint aki „tiszteli” a törvényt. Tévedett. Lakhe­lyén kellett szembenéznie a számadás, a felelősségrevonás szi­gorával. Nem kevés azoknak a száma, akik azt hiszik, hogy a sötét­ség elég a bűn eltakarására. (Közvagyonrongálók, garázdák.) Szép számmal akadnak, akik az ellenőrzés lazaságán, vagy éppen hiányán „bátorodnak” fel, hogy egy kis „mellékest” sze­rezzenek. (Üzemi szarkák). A diák-embert is naponta megkí­sérti a „puska”, a lelkiismeretes munka helyett az ügyeskedés, a csalás. A KERESZTYÉN EMBER EGYIK LEGNAGYOBB KÍSÉR­TÉSE, naponkénti kísértése: a képmutatás. Én jó ember va­gyok. Én megtartom a törvényt. N'em ölök, nem lopok — tehát jó vagyok. Én templomba is járok, míg mások? Én megadom amivel tartozom, míg mások? Én Krisztust követem. Hogy nem beszélek az apámmal? Hogy a szomszédomra rá se tudok néz­ni, hogy nem érdekel a más nyomora már kerítésemen túl sem, nemhogy az országhatáron túl. Míg mások fáradoznak értem, ! az én békémért is, közben én csak azzal törődöm, hogy a fo­rintjaim szaporodjanak? Ehhez pedig kinek mi köze? A mi „keresztyén” életünknek nincsenek-e 100 km-rei? Nincs-e sötétje? Meddig? Gondolok-e rá? Tudom-e, hogy a bűn lényéből fakad, hogy álcázza önnön magát. Jónak'tünteti fel, ami rossz, szépnek, ami valójában igen csúnya. Keresztyénnek igyekszik feltüntetni azt, ami valójában messze van attól. ISTENT NEM LEHET KIJÁTSZANI! Elölte nincs titok. Isten átvilágít, mint egy röntgengép. Sőt, még annál 'is jobban. Mert nemcsak testem, de lelkem sötét foltjai is előkerülnek., napvilágra jönnek. Isten mindent tud rólam. Többet, mint a hitvestársam, a szülőm, a gyermekem, vagy akár önmagam. Szeme megtéveszthetetlen. A képmutató bűnét elfedni, palástolni igyekszik. A valóban keresztyén számol azzal a nappal, amikor Krisztus ítélőszéke elé kell állnia. Annak a napnak a fényében méretik meg egy- egy napunk, éveink, életünk. A sötétségben bújdosás, az arcnélküliség — zsákutca. Csak egy járható út van — az ige útja. Ezen kell járni, ezen lehet járni. De nem akárhogy. Nem kényszeredetten, savanyúan, hogy ha nincs más választásom, hát akkor csinálom. Hanem belső erővel, a hit erejével. Mert csak a Krisztusba vetett hit sza­badít fel a jóra, a jó megcselekvésére. Olyan magától érthető egyszerűséggel, ahogy a virág illatozik. AZ EGYHÁZI ESZTENDŐ VEGE FELÉ. kell ilyen gondola­tokkal foglalkozni, de c$pk ilyenkor? Nem tartozunk-e újra és újra végiggondolni egQ-egy napunkat, döntéseinket, magatartá­sunkat tudván azt, hogy mindezekkel együtt egy napon ott ál­lok Uram ítélőszéke előtt. S bárki, vagy bármi vagyok is a Föl­dön végső soron Előtte is számadással tartozom.. A rámbízott testi, lelki javakért. Az evangéliumért, a békéért, az ezekért , való fáradozásért. A balga eltékozolja a kapott napokat, mert elhiteti magával, hogy Krisztus napja nem jön el. Az okos tudja, hogy nemcsak e földi életben van számadás, hanem ama napon Krisztus előtt is. S ahogy eddig Krisztusban bízott, ezt teszi ezután is, nem ölhetett kezekkel, de serényen, mint az a szolga, aki várja visszatérő Urát. Szabó István Fiatalokról — fiataloknak Lapunknak ezen a helyén a következő hetekben fiatalok­ról, időszerű kérdéseikről és gondjaikról, életfelfogásuk és magatartásuk pozitív és nega­tív vonásairól szóló cikksoro­zatot találnak majd kedves ol­vasóink. Milyenek is a fiata­lok? (Főként a tizenévesekre, más szóval a tinédzserekre és a huszonévesekre, vagyis a fel­nőtt élet küszöbén 'állókra gondolunk). A felnőttek sok példát tudnak elmondani ar­ról. hogy milyen is volt saját fiatalságuk, mi mindennel kel­lett megküzdeniük és mennyi­vel nehezebb volt bármit is el­érni, mint a mai fiatal nem­zedéknek, de ezeket a példá­kat ők, akikhez címezzük, rit­kán fogadják szívesen, hiszen nem az ő élményanyagukra épülnek és azt éreztetik ve­lük, mintha a mai fiataloknak máf nem is lennének nehéz kérdéseik, megküzdendő har­caik. Ha tehát őszintén kíván­csiak vagyunk arra, hogy mi­lyenek is a mai fiatalok, ak­kor annak előrebocsátásával, hogy nagyszerű korban élünk, mert békében születhettek, nőhettek fel és olyan társa­dalomban élhetnek, amelyben ezernyi lehetőség kínálkozik a tanulni és dolgozni vágyó fiatalok előtt — vállalnunk kell az őszinte szembenézést velük, gondolataikkal és szán­dékaikkal, jó és kevésbé jó elképzeléseikkel, de vállal­nunk kell a szembenézést ön­magunkkal és a felnőttek tár­sadalmának néhány őket is elevenen érintő gondjával. JÓ LENNE, ha e cikksoro­zat során eltűnne olvasóink gondolataiból néhány felületes és szólamszerű bírálat, amely a „mai fiatalságot” érinti nagy általánosságban és helyette időt, energiát és szeretetet szánnának a közöttünk élő fia­talokra. De jó lenne az is, ha fiatal olvasóinkban is elren­deződne néhány olyan kérdés, amely családban, egyházban, társadalomban és korunk em­beriségének nagy családjában való helyüket, beilleszkedésü­ket hivatott megkönnyíteni. A cikkekben elsősorban nem a hosszú haj, a beat-zene és egyéb külsőségekben vagy di­vatban »lemérhető téma fog előkerülni, hanem inkább gon­dolatok és indítékok, tapasz­talt tények és útmutatások. Az ifjúságunkkal kapcsolatos kér­dések , egész társadalmunkat szüntelenül foglalkoztató kér­dések, példa erre, sok rádió­ban. televízióban, újságokban és irodalmi müvekben talál­Örüljetek, imádkozzatok! Lelkéssek jubileuma Tótkomlóson Azon a napon a reggeli kö­nyörgésen az örömről és az imádkozásról szólt Isten igéje. Megszokott volt az alkalom a tótkomlósi gyülekezetben. Minden reggel, ősi szokás sze­rint, templomba gyülekeznek reggelenként az imádkozásra vágyó öregek, legfőképpen asszonyok. Ezen a napon is így volt. Énekeltünk, imádkoz­tunk és együtt hallgattuk az útmutató reggeli igéjét. A reggeli könyörgés, a ,,modlitba” után a szokástól eltérően nem széledtek szét az imádkozók, hanem a főgond­nok és gondnok vezetésével sorba látogatták meg lelkésze­iket. Ünnepi alkalomra emlé­kezni mentek a parókiákra a gyülekezet imádkozói mint­egy harmincán. Éppen húsz esztendeje annak, hogy a tót­komlósi gyülekezetben egy­szerre két lelkészt iktattak hivatalába, Koppány Jánost az első számú és Zsemberovszky Jánost a második számú lelké- szi állásra iktatta be Mekis Ádám esperes. Az emlékezés alkalmával az asszonyok szerény ajándékaik­kal kívánták ünnepélyessé tenni az alkalmat. Nem az ajándékok értéke, hanem a kedves közvetlenség és szere­tet volt nagyon megható a húsz éves évfordulón. Örömről és imádkozásról szólt a reggeli ige. Ezzel az örömmel és eb­ben az imádságban élve gon­doltunk az elmúlt húsz esz­tendő minden Istentől ránk szabott próbájára és megta­pasztalt áldására. Egyszerű ünneplésünk és megemlékezésünk az elmúlt húsz esztendőről így lett mér­földkövévé egyházi, gyüleke­zeti életünknek, amely mér­földkőről bízvást olvashatjuk le: Mindeddig megsegített az Űr! Koppány János Szolnokmegye egykor^ a , Tiszától a Kárpátokig íúzó- dott, átszelve az egész Tiszán­túlt. Székhelye valahol a dési és a dés-környéki sóbányák táján keresendő, mert az egész megye életét szinte kezdettől fogva nem, a királyi birtok vé­delmére alakult várispánság, hanem, az ugyancsak királyi kamarai kezelés alatt álló só­bányák kitermelése és a só- szállítás határozta meg. Szolnok történelmi jelentő­ségét az adta meg, hogy Buda felé az onszág nagyobbik fele számára földrajzilag az egyik legközelebbi tiszai átkelőhely­nek bizonyult. Vára, az 1551-es évben épült, a püspök és reformátor Szege­di Kis István fogvatartásának helye volt. Mahmud a vár tö­rök parancsnoka egykori leírás szerint, „ha jókedvében volt, a városiak kérésére megengedte, hogy a maga hitsorsosalhoz kimenjen”. Együttartásukon nagyon buzgólkodott egy Corió Péter nevű tiszai révész. O volt az, aki Mahmud bégtől kieszközölte, hogy Szegedi Kis István házápál prédikálhasson időnként. Estére kelve azután Szegedinek vissza kellett tér­nie börtönébe. Ezért követői kezességet vállaltak. A Szegedi Kis Istvánt hallga­tó kevesek szervezett egyházi közösség hiányában nyomtala­nul eltűntek, és a még esetleg megmaradóitokat a török ura­lom végével az új hódífók ül­dözték ki a városból. Másfél évszázadnyi teljes „csend” után II. Rákóczi Fe­renc fejedelemnek a szolnoki Ékklézsiához írt levelei bizo­nyítják r.zt, hogy itt ebben az időben már egy kicsi, de szer­vezett feltehetően inkább kál­vini irányzatú protestáns egy­ház létezett. De ennek élete igen rövid volt. A Rákóczi sza­badságküzdelmek bukása után Szolnokot felégették, lakosai elmenekültek. Üjabb másfél évszázad telt el. míg a Habsburg gyűlölet­től és a gyöngyösi ferences ba­* A hasai reformáció nyomában Szolnok iátoktól kiüldözött protestán­sok újra lakozást vehettek a városban. 1847-ben nyílt meg előttük a város kapuja, amikor a Bu­dapest—Szolnok vasútvonal építésénél nemet, osztrák, cseh-morva vasutascsaládok — többségükben protestánsok — telepednek le a városban. Az 1848/49-es szabadságharc utáni években is 'egyre áram­lik Szolnok városába az ipa­ros, kereskedő és tisztviselő réteg- Közöttük szép számmal protestánsok is vannak. Sajátos —jellegű, még a ki­egyezés körüli években is. a szolnoki protestánsok élete. A lutheri reformáció tanítását vallók nem különülnek el a kálvini irányzat híveitől. Az önálló Szolnoki Evangélikus Egyház megszervezéséig (1923) teljes templomi és adózó kö­zösségben élnek egymással an­nak ellenére, hogy a szolnoki evangélikusok a tiszaföldvári evangélikus egyházközséghez tartoznak annak megalakulása óta. Feljegyzések szerint közvet­lenül az első világháború kez- -dete előtt mindössze 70 létek­ből állott a szolnoki evangéli­kusok száma. A fordulópontot az 1923. év jelentette a szolnoki evangéli- kusság életében. Kuthy Dezső átutazván Szolnokon, indíttatva érezte magát az itt élő és a tiszaföld- vári gyülekezet részéről elha­nyagolt evangélikus hívek önálló egyházközségbe való tömörítésére. Eléggé pontos kimutatás szerint az önálló gyülekezetté szervezkedés kez­detén 300 evangélikus élt Szolnokon. A Szolnoki Evangélikus (missziói) Egyházközség alaku­ló ülését, az első önálló evan­gélikus istentiszteletet egyidő- ben 1923. október 21-én tartja meg a ma is meglévő Sipos-té- ri iskolában Kuthy Dezső. Ezt követően továbbra is még éveken át a református templomban. tartották az evangélikusok — immár külön — saját istentiszteleteiket. Mi­vel azonban a templom szá­mukra nagynak bizonyult, en­gedély alapján a Verseghy- gimnázium rajztermét hasz­nálták istentisztelet céljára. Ide oltárt készíttetnek, melyet 1924 novemberében szentelt fel a szervezésben még min­dig buzgólkodó Kuthy Dezső. A gyülekezet első állandó lelkésze — bár csak segédlel- készi minőségben — Mikler G. Sámuel. Egyre erősödik a hívekben a templom utáni vágy. 1927-ben a város templomtelket adomá­nyoz az evangélikus gyüleke­zetnek, melyre gyönyörű kis templomot épít a hívek ekkor inA- mintegy 400 főnyi serege. Felszentelésére 1932. október 30.-án került sor. A templom a wittenbergi vártemplom mására épült. Erre emlékeztetnek: a kerek, gótikus, koronaszerű kupolá­ban végződő torony, a főbejá­rat. mely mása a wittenbergi vártemplom ún. tétel-kapujá­nak. A homlokzat elülső tám- pillérei hű másolatai a witten­bergi templom támpilléreinek. A toronybejárat kapuja ■ hű • másolata a wittenbergi kolos­tor azon kapujának, amelyet az ott lakó szerzetes és egye­temi tanár, Luther naponta használt. A templomban álló szószék hársfahangfogója és a fehér műkőoltár is a wittenbergi vártemplom belsejére emlé­keztet. A gyülekezet meg­alakulását (1923) és a tem­plom felépítését. (1932) követő években tovább növekszik lé- lekszáma. Főleg vasutasok, iparosok, kereskedők és tiszt­viselők költöznek ezen évek­ben Szolnokra, közöttük szép számmal evangélikusok. Ugyanakkor elenyészően ke­vés azon evangélikusoknak a száma, akik földműveléssel foglalkoznak. Ez a sajátos összetétel állandó mozgásban tartja a gyülekezetét. A mai fejlődő nagyváros, mely közelesen 900 éves fenn­állását ünnepli, legújabban a katolikus jászsági és a refor­mátus. kunsági falvakból töl­tődik fel. Velük az evangéli- kusság lélekszáma nem emel­kedik észrevehetően. A szolnoki evangélikus egy­házhoz hatalmas szórvényte- rület tartozik. Jászberénytől Karcagig mintegy 120 km. hosszúságban. A gyülekezet életét hosszú időre szólóan határozta meg dr. Vető Lajos, a későbbi püs­pök, szolnoki lelkészként való szolgálata. Neve összeforrt a gyülekezettel, templommal, a hatalmas szórvánnyal. Hosszú időn át, majd ne­gyedszázadon keresztül szol­gált a gyülekezetben Uzon László lelkész, kinek nevéhez főleg a szórványok végleges megszervezése fűződik. Ma Szolnokon 11 év óta Fo­dor Ottmár szolgál, Fodor Ottmár ható sok vitaműsor vagy le­írás, de a velük kapcsolatos vita folyik a családokban, munkahelyeken, iskolákban is, valamint a vallásos igényű fiatalok részvételével lezajló gyülekezeti ifjúsági alkalma­kon is. HELYESNEK LATSZIK te­hát, hogy lapunkban is el­mondjuk néhány idevonatko­zó kérdésről véleményünket. Ezzel segíteni szeretnénk az ezt elolvasó fiataloknak, de egyúttal az idősebbeknek is, hogy helyes képet alkossanak róluk. Ezt a célt az is segít­heti, hogy a cikkek némelyi­két e korosztályhoz tartozó fiatal írja majd. ÍZELÍTŐÜL utalunk a so­'rozat néhány témájára: szó lesz a fiatalok családokban el­foglalt helyéről és itt, úgy hisszük, a családok minden tagjának lesz majd tanulniva- lója. A pályaválasztás és meg­felelő hivatás megtalálása sok­féle lehetőséget kínáló korunk­ban is rendkívül nagy és dön­tő kérdés. Ezzel kapcsolatban majd egy teológus hallgató is elmondja, miért választotta éppen a papi pályát. A sze­relemmel és házasságkötéssel kapcsolatban a mai nemzedék sok mindent szabadabban lát, de külső és belső kérdésekkel mindazoknak alaposan meg kell küzdeniük, akik a szerel­met és abban , való boldogságot Isten ajándékának tartják. Feltesszük majd a kérdést, hogy vannak-e példaképei a mai fiataloknak, akár a múlt­ból, akár a jelenből, süta igen. hogyan viszonyulnak e példa­képekhez. Megkíséreljük meg­húzni a különbséget modern­ség és modernkedés között, megmutatni, hogy ‘a fiatalok között vannak olyanok, akik nagyon rosszul képviselik nemzedéküket a nagyobb kö­zösségben, de vannak kiváló fiatalok is. Előítéletek és meg­alapozatlan bizalmatlanság ká­ros voltáról, a mai életben és a mi társadalmunkban való forradalmiság és közéletiség feltételeiről írunk majd ez­után. Vajon hogyan néznek a mai fiatalok nemzeti történel­münkre, vannak-e hazafias érzéseik és értik-e a nemzet­köziség nemes célkitűzéseit? Magyarországi evangélikus egyházunk örömmel és mély meggyőződéssel vallott teoló­giai gondolkodását, a szolgá­lat teológiájának útját vajon ők hogyan értik és ítélik meg? Mit várnak a közeli jövőtől, attól az időszaktól, amelyben éppen ők lesznek majd a cse­lekvő és teherhordozó felnőt­tek? Mindez természetesen csak ízelítő, amolyan „beharango­zás” cikksorozatunk témáiról, melyeket az egyes cikkek írói részletesen kidolgoznak. Re­méljük, hogy mind az életko­ruk alapján fiatalok, mind pe­dig azok, akiK szívükben és gondolkodásmódjukban nya­radnak mindig fiatalok, mind­nyájan gondolatokra és segítő cselekedetekre indulunk majd, hogy az úgynevezett „nemze­déki kérdés” ne a kibékíthe­tetlen ellentét érzését, hanem sokkal inkább az egymásnak való segítés és szolgálat lelkü- letéhez vezessen. Én magam az ifjúság kö­zött végzett szolgálataim so­rán már igen sokszor meg­győződtem őszinteségükről, igazságkeresésükről és okos­ságukról és a velük való fog­lalkozás során magam is szám­talanszor megerősödtem ke­resztyén hitemben és cseleke­deteimben. Tanítás és tanulás, ezek lehetnek e cikksorozat­nak gyümölcsei is. Szirmai Zoltán Ne paráználkodjál! Amikor Isten megteremtette az első embert, Ádámot, elhe­lyezte őt egy szép kertbe, az Éden kertjébe. Itt az ember­nek mindene megvolt, még­sem volt boldog, mert egyedül volt. Ekkor azt mondta Isten: Nem jó az embernek egyedül. Szerzek neki hozzá illő segítő­társat. Ekkor megteremtette az első asszonyt, Évát és fele­ségül adta Ádámhoz. Isten azt akarja, hogy a fér­fi és a nő a házasság rendjé­ben éljenek egymással és így legyenek boldogok. Isten rend­je szerint a férj és a feleség elválaszthatatlanul ragaszkod­nak egymáshoz és ketten együtt, egymást kiegészítve al­kotnak egy egészet, a teljes embert. Isten a házassággal széppé és boldoggá akarja ten­ni" az emberek életét. Öröm és boldogság az, ha két ember egymásra talál, egymást a kü­lönbségek ellenére is megérti és odaadó hűséggel szereti és segiti. Öröm és boldogság for­rása az is. hogy Isten az em­beri életet a házasságon ke­resztül adja. A gyermekáldás, a gyermekek nevelése nem­csak gondot jelent a szülők­nek. hanem a legszebb örömöt is. Mert Isten a gyermekek ál­tal teszi igazán széppé és bol­doggá a szülők életét. Az ember az Istentől kapott ajándékot igen gyakran elront­ja. Ezt teszik az emberek a há­zassággal is. Sokan könnyel­műen kötnek házasságot. Nem keresik meg Isten akarata sze­rint a hozzájuk illő segítőtár­sat, hanem csak érzéki kíván­ságaiknak engednek, amikor házastársat választanak. A há­zasságon belül is sok ember csak a maga gyönyörűségét, kényelmét és hasznát keresi, nem akarja hordozni a közös terheket, nem szereti igazán hitvestársát. Ennek a magatar­tásnak az a vége, hogy a há­zasság felbomlik és a házas- társak elválnak egymástól. A házasságok felbomlásának na­gyon sok szomorú következ­ménye van. Ezek közül a leg- íszomorúbb az. hogy a gyerme­kek elvesztik édesanyjukat, vagy édesapjukat, vagy mind­két szülőjüket és a családi ott­hon szeretete és melegsége nélkül kénytelenek felnőni. Isten a házasságot áldásul, az ember boldogságának és örömének forrásául adta. Sok ember mégis szeret gúnyolódni azzal a kapcsolattal, ami a férfit és az asszonyt a házas­ságban összeköti. A férfi és a nő kapcsolatát a gúnyolódás, a kétértelmű tréfák és a sze­mérmetlen. megjegyzések cél­táblájává teszi és ezzel meg­szegi Isten parancsolatát, amellyel a házasság tisztaságát védelmezi. Ezt a szemérmet­len trágár beszédet sokszor a gyermekek is eltanulják a fel­nőttektől és viccelődnek, tré­fálkoznak azokon a dolgokon, amelyeket még nem is érte­nek igazán. A fiúk és lányok, a férfiak és nők kapcsolatával soha nem szabad tréfálkozni, hanem mindig tisztelettel és megbecsüléssel kell rágondol­ni, mert Isten egyszer majd ezen a kapcsolaton keresztül akarja a gyermekeket is meg­ajándékozni a családi és há­zasélet örömeivel. Isten úgy alkotta meg az embert, hogy csak felnőtt ko­rában válik alkalmassá arra, hogy vállalja azokat a felada­tokat, amelyeket Isten az em­berre ró. Az ember a házas­ságra is csak felnőtt korára érik meg. A ’ gyermekkor, az ifjúkor az érés, a házasságra való készülés ideje. Ebben a felkészülésben igen fontos, hogy megőrizzük • tisztaságun­kat. Az ember többek között abban különbözik az állatok­tól. "hogy nincs kiszolgáltatva testi ösztöneinek, hanem ural­kodhat rajtuk. Nem szabad könnyelműen játszanunk az­zal, amit Isten a házasság rendjéhez kötött. Má er- mekkorunkban és ifjú Korunk­ban gondolnunk kell arra, hogy egyszer nekünk is lesz családunk, otthonunk, mi is szülők leszünk. Kerüljük s rossz társaságot, óvakodjunk a szemérmetlen beszédektől, hogy .tisztaságunkat megőriz­hessük arra az időre, amikor Isten rendje szerint a házas­ságban szeretetünkkel ajándé­kozhatjuk meg azt, akit Isten hozzánk illő segítőtársul szá­munkra rendelt. ft i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents