Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-09-02 / 35. szám
0 RS Z Á GO S E VA N GÉL I KU S HE TI L A P XXXVIII. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM 1973. szeptember 3. Ára: 2,— Forint Csöngetnek A MOST INDULÓ TANÉV mindannyiunk számára a megoldandó feladatok sorát hozza. Terihészetesen elsősorban a hivatásos nevelők, tanárok és tanítók számára. A munka dandárja reájuk hárul. Meg kell birkózniuk az egyre növekvő ismeretanyaggal. Kiemelni belőle azt, ami a legfontosabb, a legszükségesebb, hogy a korunk követelte általános műveltség birtokosaivá tegyék a kezük alatt felnövekvő ifjúságot. Másrészt úgy kell elvégezniük ezt a munkát, hogy tekintettel kell lenniük az egyedekre, egy-egy gyermeknek, fiatalnak az adottságaira, képességeire és érdeklődési területére. S közben számba kell venniük a társadalom igényeit, a szocialista közösség egyre növekvő követelményeit, a felnövő ifjúság előtt megnyíló, szinte megszámlálhatatlan kaput, amelyen át tudományos és gazdasági életünk egy-egy részterületére belépve megtalálhatják szolgálati helyüket az egész közösség építésére. A CSÖNGETÉSRE A TANTERMEKBE, az elöadöhelyisé- gekbe özönlik zsibongva a fiatalabb és idősebb korosztályok, a különböző iskolatípusok sok tízezernyi tanulóserege. A boldog vakációzás, a nagyszerű kirándulások, a hazai és külföldi túrák, a közösség érdeke iránt ideje korán felébredt felelősségből, vagy a nagyobb zsebpénzért vállalt önkéntes nyári munka után számukra is elkezdődik a naponkénti rendszeres munka. Bármennyire is igyekeznek a nevelés, a művelődésügy szakemberei, tudósok és pedagógusok számukra megkönnyíteni a tanulás terheit, a hegy, amelynek csúcsát meg kell mászniuk, aligha lesz alacsonyabb az elkövetkező évben, legfeljebb a célhoz jutásban kapnak több vagy újabb segítséget. A munkát el kell végezniük, ha az önmagukban táplált vagy a szülök, pedagógusok, és társadalmunk által bennük felkeltett ígéretes reménységek megvalósulását komolyan akarják. CSÖNGETNEK A SZÜLŐKNEK IS. Akkor is, ha a fiatalok napjuk jelentős részét a tantermekben, tanulószobákban, napközi otthonokban, vagy az egyre szaporodó kollégiumok munkatermeiben töltik. Hozzáállásuk gyermekeik tanulásához, a pedagógusok megfeszített munkájához, gyermekeik jövőjének építéséhez döntő fontosságú. Keresztezhet, alááshat minden jó igyekezetei, amely akár a fiatalok részéről, akár nevelőik, tanáraik, vagy társadalmuk részéről jelentkezik. Érdeklődésük, biztatásuk, tanácsuk, saját ismereteik és tapasztalataik átadása, a tanulással, az egyéni és közösségi élettel kapcsolatban felmerülő kérdésekről folytatott őszinte, segítőkész beszélgetések erős pillérként szolgálhatnak ahhoz a hídhoz, amelyen a fiatalok az egyéni boldogulás és az egész közösség érdekeit szolgáló élet partja felé ebben az esztendőben is továbbhalad hatnak. MINDANNYIUNKNAK CSÖNGETNEK az új tanév kezdeten. Ifjúságunk nevelésének, művelődésének, képzésének ügye szocialista társadalmunkban a legfontosabb közügyek egyike. Nemcsak a beleszólás, a kritika, a tananyag mennyisége és minősége, a nevelés módszerei formálásának a joga biztosított mindenki számára, még inkább kell gondolnunk a felelősségre, a tantestületek, társadalmi szervek, hivatalos és illetékes állami tényezők részéről igényelt és sürgetett segítségre, együtt- munkálkodásra. S ami mindig a legfontosabb: a példaadásra. Mi keresztyének, akik életünket a „Mester” és tanítvány összefüggésében éljük, semmiképpen sem lehetünk érzéketlenek, felületesek, vagy felelőtlenek, amikor az induló tanév a feladatok sorát hozza, tanulók, szülők, pedagógusok, szakemberek, hivatalos szervek számára. A lecke másokkal együtt számunkra is fel van adva. hogy ebben a nagy, közös munkában hol és hogyan találjuk meg a segítésnek, a részvállalásnak, az építő együttmunkálkodásnak a lehetőségeit. M. Gy. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Elnöksége augusztus 15-én D. dr. Bartha Tibor püspök elnökletével ülést tartott. Elsőrendűn azokat az ökumenikus eseményeket tárgyalták meg, amelyek a közelmúltban zajlottak le s az Ökumenikus Tanács tagegyházait közelebbről érintették, A hazai ökumenikus élet eseményeit áttekintve egyebek között megemlékeztek az Evangélikus Egyház nemrégiben megtartott 130 éves jubileumi ünnepségéről, a szegedi Martin Luther Kingről elnevezett baptista kápolna felavatásáról. A tanácskozás során áttekintették a legutóbbi elnökségi ülés óta eltelt időszak fontosabb nemzetközi ökumenikus alkalmait is és összegezték, a különböző konferenciákon szerzett tapasztalatokat, fgy behatóan foglalkoztak többek között a Keresztyén Békekonferencia, az Egyházak Világtanácsa, az Európai Egyházak Konferenciája, a Református Világszövetség, a Lutheránus Világszövetség és a Baptißta Világszövetség üléseivel, a finn—magyar barátsági hét eredményeivel. Az elnökség áttekintette az Ökumenikus Tanács és a tagegyházak előtt álló feladatokat is. Részletesen megtárgyalták és előkészítették az JEVT 25 éves jubileumával kapcsolatos ünnepi megemlékezést; beszámolók hangzottak el a leendő KBK és világszövetségi ülések és egyéb nemzetközi ökumenikus találkozók 'előkészületeiről is. Örömmel nyugtázta az elnökség az újonnan fordított Biblia kiadásával kapcsolatos beszámolót, amely szerint a szükséges nyomdai kapacitás biztosítva van, és jelenleg a kézirat nyomda alá rendezése folyik. Az ökumenikus Tanács tanulmányi ügyeit tárgyalva az elnökség foglalkozott a tanulmányi bizottság munkájának összehangolásával; kiadta tanulmányozásra a Leuenbergi Konkordia anyagát, előkészítette a Nagygerezsdi Egyezmény megünneplésével kapcsolatos tanulmányi és gyakorlati feladatokat; megállapította, hogy a magyar katolikus püspöki kar pásztor- 'levél kíséretében kiadta a pápa vegyesházassági rendelkezésére vonatkozó végrehajtási utasítást, amellyel kapcsolatban a tagegyházak teszik meg a szükséges intézkedéseket. Mindezek után az elnökség meghallgatta dr. Prúhle Károly ökumenikus főtitkár beszámolóját a folyó ügyekről. Az ülés Laczkovszki János imádságával fejező dött be Mozgalmas hét az eisenachi Söderblom szobor körül A Lutheránus Világszövetség jubileumi gyűlése Luther ..kedves városában Nem véletlen, hogy a Lutheránus Világszövetség Végrehajtóbizottsága 1973-ban éppen Eísenach-ban, a Wart- burg-városban tartotta évi munkaülését július 29. és augusztus 5. között. Fél évszázaddal ezelőtt: 1923 júliusában szintén Eisenach-ban alakult meg a mai LVSZ közvetlen elődje: a Lutheránus Vűágkoüvent, melynek bölcsőjénél annak idején imádságos lélekkel ott álltak a hazai Evangélikus Egyház akkori képviselői is. A névváltozás, és a világszervezet sugarának meghosszabbítása. munkakörének szélesbítése az 19.47-i lundi Világkonvenliel kapcsolatos. ahol az ökumenikus gondolat és egyben a gyakorlati keresztyénség egyik úttörője és zászlóvivője: Söderblom Náthán upsalai érsek szellemében indult az a munka, melyről az elmúlt héten Eisenach-ban s-ámot adtak az illetékesek és amiről lapunkban is megemlékeztünk. Mindkét évszám — 1923 és 1947 — egy-egy szörnyű világháború utáni időszak Európa történetében, amikor a világ evangé- likussága testvéri közösségbe igyekszik tömörülni, és keresi a másik nép. a másik ember testvéri szívét és kezét, összefogás végett. Megnyitó istentisztelet a György templomban Történelmi levegőt áraszt ez a templom, mivel jelentős egyháztörténeti események nénia és patinás hordozója. Itt fi-( gyeit fel Cotta Orsolya a tanulókórusban lelkesen éneklő szegény tanuló: Luther Márton kedvesen csengő hangjára. És itt prédikált a wormsi birodalmi gyűlés után a Wartburg irányába tartó György lovag. Mert város és templom felett ott áll lenyűgöző dombos és erdős panorámában, mintegy félórás közelségben az egykori és mai - turisták neves evangélikus ..zarándokhelye”: Wartburg vára. Lenyűgözően szép az ünnepi menet bevonulása a Luther- háztól. Fehérek és színesek, Európa, Afrika, Ázsia nagyobb és kisebb, gazdagabb és szegényebb egyházainak képviselete a hosszú ünnepi menetben. Püspökök és közkatonák. Amilyen szép a kezdet, ugyanolyan szép a folytatás: az ünnepi istentisztelet, és talán még szebb és íelemelőbb a befejezés. Az ünnepi istentisztelet igehirdetőie: az LVSZ jelenlegi finn elnöke, dr. Mikko Juva professzor, aki Efez. 2. 17—22 alapján tartott prédikációja bevezető részében szintén felidézte a rnűttaf. Ma.íd 3 fő gondolatba sűrítette az Mekis Átkán püspök helyeim kitüntetése A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANÁCSÁNAK ELNÖKSÉGE kitüntető jelvényt alapított a kiemelkedő népírontmunkát végző aktivisták jutalmazására. . Az elnökség úgy határozott, hogy ettől az esztendőtől kezdődően minden évben augusztus 20-a. alkotmányunk ünnepe alkalmából a „Népfrontmunkáért ' kitüntető jelvényt adományozza azoknak, akik alkotó munkájukkal odaadóan segítik a szocialista nemzeti egység, a cselekvő társadalmi összefogás erősítését, a szocializmus teljes felépítését a köz javára. Augusztus 17-én a Budapest, Belgrád rakparti nép- frontszékház’oan került sor első alkalommal a kitüntetések átadására. A 61 kitüntetett között van MEKIS ÁDÁM, a Déli Egyházkerület püspökhelyettese, a Kelet-Békési egyházmegye esperese is. A kitüntetetteket Szentist- ványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára' köszöntötte és adta át a jelvényt Köszöntőjében többek között azt mondta, hogy az „erkölcsi elismerésnek' a jelvényével azokat a: társadalmi munkásokat köszöntik, akik a népfrontmozgalomban hosszú idő óta részt vesznek, akik már a fasizmus, a háború elleni harc nehéz éveiben síkraszálltak a társadalmi haladást szolgáló széles összefogásért. Az ünnepeltek között helyet foglaltak a Magyar Történelmi Emlékbizottság tagjai, a demokratikus átalakulásért folytatott küzdelem kiemelkedő képviselői, egyházi személyiségek, munkások, parasztok, értelmiségiek. Lapunk és olvasóink nevében is tisztelettel és szeretettel köszönljük Mekis Ádám püspökhelyettest kitüntetése alkalmából, és kívánjuk, hogy egyházunkban és társadalmunkban végzett és végzendő munkája áldásos és gyümölcsöző legyen. 1400 istentiszteleti helyen hangzik vasárnaponként egyhazunkban Isten kegyeimének életetadó, és megújító üzenete. Hogyan? Hiszen mindössze 320 anyagyülekezetünk van és 400 lelkészünk. Hogyan lehetséges az. hogy vasárnaponként 1400 helyen prédikálnak a lelkészek? Nem. ez a szám nem sajtóhiba. Valóban így van. Hiszen a mi egyházunk — mindig is az volt — szórványegyház. Ez pedig azt jelenti, hogy híveink nemcsak kisebbségben, hanem szétszórtságban is élnek. Ezért van az, hogy egyházunkban — átlagban — egy lelkész vasárnaponként legalább 3 istentiszteletet tart. A valóságban ez azt jelenti, hogy vannak lelkészek, akik vasárnaponként ötször is magukra öltik — télen-nyáron — a Luther-kabátot és keveseknek, de az igére éhezetteknek hirdetik a Megváltót, Ennek a szórványmunkának az anyagi megsegítésére egyházunkban. szeptember első, vasárnapja — tehát a máj — istentiszteleteinek a perselypénzét fordítjuk. Hiszen ennyi szór ványhely fenntartása, gondozása nem kis áldozatába kerül egyházunknak, Kérjük, hogy ebben legyen kedves Testvérünk is segítségünkre! alapige mondanivalóját: 1. Isten teremtett minket és az egész emberiséget. 2. Krisztus mindenkit megváltott, és Általa' menetelük van az Atyához mind a távolvalóknak, mfnd a : közelvalóknak. 3. Isten nagy családjához tartozunk valamennyien keresztsé- günk alapján, úgyhogy nem kereshetjük csupán egyéni boldogságunkat. Ha a világtól elszigeteljük magunkat, egyben Jézustól és a világért vállalt szenvedésétől is elkülönülünk. A keresztyén ember részt vállal a közös örömből és ínségből, és közben megtapasztalja Isten népének békességét, Az istentisztelet kerek 2 óra hosszat tartott, de nem a prédikáció volt hosszú, hanem a zsúfolásig megtelt templom úrvacsorázó tömege, melynek 4 püspök szolgáltatta ki a szentséget. A kép. mely itt elénk tárult, melyet a helyi Bach-kórus és a harsonások szolgálata is gazdagított, méltó megnyitója volt egy egyházi Világszervezel 50 éves jubileumának 1 Fogadások Az NDK kormánya a legmesszebbmenő szívélyességgel es előzékenységgel fogadta mindvégig az LVSZ vezetőségét, és minden egyes tagegyház képviselőjét. Július 27-én az esti órákban fényárban úszott. Wartburg vára, melynek dísztermében Hans Seige- Lvasser államtitkár a kormány nevében adott fogadást a gyűlés résztvevői számára. A neves egyházi és állami vezetők hosszú sorában ott láthattuk Filaret érseket is. a moszkvai' pátriárka Berlinben székelő képviselőjét. Az államtitkár pohárköszöntőjében egy igére - tes korszak szép hajnalának fnondta a békés koegziszténeia politikáját, és sürgette az ösz- szes társadalmi erők még szorosabb összefogását a mai emberiség háborúmentes holnapja érdekében. Juva professzor válaszában pedig arra utalt, hogy az LVSZ eviani nagygyűlésén állást foglalt egy európai biztonsági értekezlet egybehívása tárgyában, ami azóta meg is történt, úgyhogy ma valóban jogos a közös örömünk, és az a reménységünk is, hogy ezzel lényeges előrelépés történt a népek barátsága és kölcsönös megértése irányában. Az állami fogadást augusztus 1-én egyházi fogadás követte a türingiai egyház pflugensbergi központi székházában, ahol újabb találkozásra és baráti eszmecserére került sor egyház és állam neves személyiségei között, találkozás a gyülekezetekkel Az ünnepi hét 2. vasárnapján a külföldi egyházi vendégek kiszálltak egy-egy gyülekezetbe, hogy igehirdetéssel, testvéri köszöntővel és eszmecserével szolgáljanak, E sorok írója a seebachi gyülekezet istentiszteletén adtam ál a Magyar Evangélikus Egyház köszöntését, majd rövid beszámolót tarthattam egész egyházunk, és azon belül a soproni gyülekezet életéről, egyházi és társadalmi szolgálatáról. A munka terhe . Félreértés ne essék: Eisenach nem volt kirándulás és üdülés, hanem komoly és kemény munka. Olykor a hajnali órákig, elsősorban a Végrehajtó Bizottság tagjai számára. Az idei tárgysorozat legfőbb pontjaiból, mintegy ízelítőül, csak néhányat emelek ki: a múlt évi parapati határozatok végrehajtása, a tömegkommunikációs eszközök, az ökumenikus dialógus, a Leuenbergi Konkordia, a béke és emberi jogok kérdése, az afrikai fajüldözés, újabb tagegyházak (Fülöp-szigetek és Nigéria) felvétele stb. Egy-egy ilyen javaslat néha bizony a hajnali órákig tartó kemény viták és összecsapások után került lehűtött. formában a plenáris ülés elé. Tehát munka, kemény munka a javából! A Telex (távíró) szinte megállás nélkül működött, a fordítók és sokszorosítók egész éjjel dolgoztak. hogy másnap mindenki megkapja az angol—német szöveget, az elnökség pedig a hajnali órákig szövegezte, egyeztette és javítgatta az igényesebb javaslatokat. Összegezés Alapjában szép volt, és éppen ezért felejthetetlen is marad minden. Az óramű pontosságával funkcionált minden, ami a helyi rendezés és szervezés érdeme. Mégis maradt bennünk egy komoly hiányérzet, amit talán Jézusnak ezzel az igéjével fejezhetnék ki leginkább: Egy fogyatkozásod van,.. 1973-ban. mikor Keleten és Nyugaton egyaránt reménysugár villan a népek szemében a feszültségek enyhülése és a rendeletien nemzetközi kérdések békés elrendezése tekintetében, egy ilyen hatalmas egyházi Világszervezet, mint az LVSZ, alig engedheti meg magának, hogy a népek békéje és holnapunk biztonságával kapcsolatos döntő kérdéseket idő hiányában egyszerűen az , illetékes szakbizottságok elé utalja. Mert a mögöttünk levő 2 világháború után ismételten is elénk került már a mégkésett bűnbánat ebben a megfogalmazásban: Hallgattunk, mikor szólni. sőt kiáltani kellett volna!!! Az LVSZ-nek az eddiginél sókkal frissebben keli foglalkoznia az emberiség nagy családja el nem intézett problémáival. Nem mindig utána kell mennie az eseményeknek, hanem elöl járva bátran vállalva a tölünk olyan sokszor számonkért „prófétai szolgálatot” határozott döntésekkel kell segítenie a tagegyházakat a nemzetközi kérdésekben. Weltler Rezső LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG Ez év júliusában az NDK- beli Eisenaehban tartott Végrehajtó Bizottsági ülésen két új egyházat vettek fel a tagok sóráDá- A Fülöp szigetek Evangélikus Egyháza 10 ezer gyülekezeti, tagot számlái 60 gyülekezetben. 1956-ban alakult önálló egyházzá. 13 lelkésze és saját lelkészképző szemihúriuma van. A másik új tagegyház a Nigériai Evangélikus Egyház 46 és fél ezer gyülekezeti taggal. Ez az egyház 1936 óta missziói munkából alakult. 1963-ban mondta ki függetlenségei és választóit nigériai vezetőt. A két új egyházzal á Világszövetség tagegyházainak száma SS-ra nőtt 54,5 millió egyháztaggal. Qwi)