Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-08-12 / 32. szám
Isién sáfárai vagyunk Gyülekezet és közegyház Sok gyülekezetben megfordulva, egy-egy ilyen látogatás alkalmával felügyelők, lelkészek, gondnokok vetik fel az illető gyülekezet kérdéseit. Épületek renoválásának gondjait, vagy valamilyen új tervük kivitelezésének problémáit. Ilyenkor jóleső melegség tölti meg a szívem, hiszen sorakoznak az adatok: ennyit vállal munkában, ennyit pénzben a gyülekezet és ennyit kér segély, vagy kölcsönként. Mindenütt megmutatkozik a gyülekezet áldozatkészsége, egy- házszeretete és erről sok elismeréssel lehet szólni. Mégis van olykor az egészben valami hiba. Ez a gyülekezeti szemléletmód torzulása. Az a lelkész, felügyelő, vagy gondnok, aki a gyülekezeti problémának szinte a motorjává lett, mert nagyon érzi annak súlyát és törekszik a megoldásra, egy kissé egyoldalúan nézi. Csak a maga templomának, lelkészlakásának, gyülekezetének hiányosságát, baját látja. Ezért nem tudja összevetni más gyülekezetek gondjával, hiányosságával. Ügy szokták ezt a kérdést emlegetni, hogy „nem lát túl a maga kerítésén ’. Szemléletes ez a kép. de talán még világosabbá válik, ha néhány példával is megközelítem. Az egyik gyülekezet lelkészlakása vizes, omlik a vert fal. A másiknál egy volt gazdasági épület tetőzete rongálódott meg. Mindkettő kár. de ha tudunk segélyt adni, természetesen a lakásjavításra adjuk. Egy másik helyen vihar rongálta meg a toronysüveget, ugyanakkor egy másik gyülekezet teipplo- mát új torony építésével kívánja rangosabbá tenni. Ha faió szívvel is, hiszen értékeljük az új torony építésének tervét,azt mégis luxusnak kell minősítenünk mai gondjaink között. Álljon itt egy harmadik példa is, néhány gyülekezetünkben, még mindig vannak használaton kívüli harangok, romos orgonák, amiket az illető gyülekezet nem hajlandó értékesíteni. ugyanakkor más gyülekezetek nagy erőfeszítést tesznek új harang beszerzésére. Megértjük és nagyra értékeljük az ősök által megszerzett értékek megbecsülését, megőrzését, de amikor az ilyen formában akadályozza a közegyház életműködését, akkor már kárt okoz és szólnunk kell ellene. Ezeket az összefüggéseket meglátni csak szélesebb horizonton, a kerítésen túl nézve” lehet. Ezért van szükség arra. hogy az egyes gyülekezetek vezetői, tisztségviselői, ne csak a maguk gyülekezetének gondjaira, igényeire nézzenek, hanem lássák meg egyházmegyéjük, egyházkerületük, vagy éppen országos egyházunk széles távlatában a maguk problémáit és azok megoldásán ilyen nagyobb összefüggésben fáradozzanak. Így vetődik fel a gyülekezetek és a közegyház kapcsolatának kérdése. Vannak olyan gyülekezeti feladatok, amiket csak országos összefogással lehet megoldani. Egy példa a magam gyülekezetéből. Kb. 150 évvel ezelőtt egyik idős és beteg tanítójának „pensiót” adott, azaz nyugdíjat a gyülekezet. Az idős és megbecsült ember iránti gyülekezeti szeretet indította erre, mégis nyilvánvaló volt, hogy ezt egyedül, egy-egy gyülekezet nem tudja mindenütt hordozni. Így nőtt ki az összefogás, amely megteremtette a mai néven Nyugdíj- osztályát egyházunknak, amely minden gyülekezet arányos részvételével vállalta valamennyi kiérdemesült egyházi alkalmazottunk nyugdíjának biztosítását. Ugyazezt kell mondanunk lelkészképzésünkről. Minden gyülekezet gondja, hogy lesz-e lelkészi utánpótlás, de ezt a gondot egyedül megoldani nem tudja, ezért közös gond és természetesen közös áldozatvállalás is egyházunk lelkészképzésének. Teológiai Akadémiánk fenntartásának ügye. Régen felismerte egyházunk, hogy a Jézus Krisztustól tanult egymás terhét hordozó szeretet. az erősebb, anyagilag is tehetősebb, lélekszámban is nagyobb tömeget adó gyülekezetek felelőségére bízza a gyengébb testvérgyülekezetek gondját. Így alakult ki a Központi Alap, amely áldott munkát végez és nyújt segítséget a gyenge jövedelmű lelkészeknek. Ide tartozik a Gyülekezeti Segély szolgálata is, de ezekről még lesz szó ebben az összefüggésben. * Az a gyülekezet látja helyesen a maga részfeladatát ezekben az országos méretű közegyházi összefogásokban, amelyik megértve az összefogás célját, értve annak a gyülekezetre háramló hasznát, jó szívvel vállalja a maga terhét és szerény, vagy jelentős adományával hozzásegít a közös erőfeszítés gyümölcsözővé tételéhez. Amelyik gyülekezet viszont félti a maga közcélra adott forintjait, mert úgy véli, hogy önmagától vonta azt el, később maga látja kárát, mert kisebb mértékben részesült a közegyház jótéteményeiben is. Egymásra vagyunk utalva. Rosszul neveli gyülekezetét az a lelkész, felügyelő, vagy gondnok, aki félti az elküldendő kötelező offertóriumok forintjait, mert az a gyülekezet, amelyik nem ad szívesen másnak, önmaga felé is szűkmarkú lesz. Ezt nagyon sok példa bizonyít- ja. Az adakozó szeretetben gazdag gyülekezetek maguk is jól állnak. Kell néhány szót szólnom a közegyházi szervezetről is. Ez a szervezet, az Országos Egyház, az egyházkerületek az egyházmegyék az egyházi élet jó rendjének őrei. tevékenységének irányítói, és a közös célra történő tevékenység szervezői. Az 1 Kor' 14. 39_40 verseiben „Atyámfiái törekedjetek a prófétálásra . . . minden ékesen és jó renddel legyen” egymás mellé kerül az igehirdetés kötelezése és a jó rend az egyházban és ennek mederben tartója a közegyházf szervezet. Amikor a gyülekezetekközegyházi járulékot fizetnek, nem felesleges adminisztrációra, hanem az igeszolgálat és az egyház belső rendjének ügyére, annak fenntartására adják adományaikat. Ennek keletében még egy vonatkozásra szeretnék rámutatni. Közelmúltban határoztuk el, egyházunk kultúrérté- keinek gondozására, őrzésére az Egyházi Múzeumunk létrehozását. Azok a régi oltárképek, úrvácsorai edények, könyvek, oltárteritök és még sokféle más kincsek nemcsak egyházi múltunk értékei, hanem a magyar nép egyetemes kultúr- kincsének része. Ennek megőrzése, gondozása annak az egy- hájtörténelmi útnak a megbecsülése, amelyen Isten sok szenvedés, véráldozat, könny és hálaadás, Öröm között vezetett minket. Gyülekezeteink a közegyházzal való szoros kapcsolatban egyházunk szeretetben szolgáló útján látnak túl a helyi problémákon és tágul a szemük a keresztyénség és az egész világ nagy kérdéseinek meglátására és, az azokban való talán szerény. de semmi esetre sem hiábavaló részvételre. ' Sólyom Károly A NYÁR ELEJÉN SZERKESZTŐBIZOTTSÁGUNK elhatározta, hogy márpedig az Evangélikus Életnél nem lesz a nyáron sem uborkaszezon. Mielőtt elkezdődik a nyaralási időszak, előre bér tervezzük a lapot, szétosztjuk a feladatokat, és ki-ki tartsa becsületbeli kötelességének, hogy a ráeső részt elvégzi, mielőtt a Balaton langyos, vagy az Északi tenger hűs hullámaiban jóleső érzéssel elengedi magát. De persze nem szabad a lapot merev keretekbe szorítani. Jó lesz, ha a nyári számok egvike- másikánál hagyunk szabad helyet, hogy az áltálunk ismert és tervbevett eseményeken túl, a közbejött gyülekezeti, közegyházi társadalmi stb. eseményekről is hírt tudjunk adni. Majd, akik a munkatársak közül itthon lesznek, az.ok gondoskodnak ezeknek a fehér foltoknak a betöltéséről. KEDD REGGEL 8. Az elmúlt években mindig ilyenkor kerül a mérlegre az egybegyűlt anyag. A sajtószolgálat gazdája feladatát betöltő püspök, a szerkesztő, a kiadó, a rovatok felelősei ülik körül a kerek asztalt és döntenek komoly számbavétel alapján, hogy a legtöbbször szűknek bizonyuló négy oldal hasábjain melyik cikkek fognak megjelenni, a szerkesztőbizottság és az olvasók igényességének szintjét megütve. Hárman ülünk most az asztal körül és kezdjük úgy, mint amikor 8-an, vagy kilencen szorongunk az ilyenkor szűk szerkesztőségi szobában. Kezünkön egymás után fordulnak meg a beindított sorozatok, az előre tervezhető rovatok, a várt eseményekről szóló beszámoló cikkek. Igen, jó érzés, hogy a munkatársak zöme komolyan vette az elhatározást, a közös munkából ráeső rész felelősségét, s ha talán a legutolsó éjszakán is, amikor felesége mégegyszer megnézte, hogy a bőröndökbe minden esetleg szükséges belekerült-e — koncentrálva fizikai és szellemi maradék erejét, asztalunkra helyezte a kért anyagot, Itt- ott egy kis javítás, ide egy jobb jelző, ott egy kissé nehéz mondatszerkesztés. No, itt a barátunk nem egészen értette meg, mire gondoltunk — de egy kis húzás, egy félmondat betQldás — így már mehet. ITT MARADT MÉG FEHÉR FOLT a ..tükörben”! Nézzük csak! Hát igen — Uborkaszezon egy-két cikk elmaradt. Talán egy betegség, torlódás a gyülekezeti munkában, váratlan vendég a szép nyárban, sürgős, fontosabb közegyházi szolgálat, váratlan nemzetközi egyházi esemény. No, ha egy kis késéssel is, de ez még befuthat s jöhet a következő számban is. — De terv szerint is hagytunk helyet. Jó is volt. Így most innen nem kell kivenni semmit. Még frissen tudjuk hozni az anyagot. De még maradt fehér folt. Vegyük számba mégegyszer: nem felejtkeztünk el valamiről? A posta megjött már: „Kérlek küldjétek a • lap . .. számából 10 darabot még. A kapott plusz-példányok is elkeltek. Ne hagyjatok cserben. Udv . ..” Az OTP közli, hogy átutalt.. .Ft. dátum, az új végöszeg. i— „Kérem az alábbi apróhirdetést : ..Még csak egy hirecske sem jött. Forró nyár van. Falvaink határaiban még zúgnak a kombájnok. A városok kemence- forróságú falai közül. ki ahogy csak teheti menekül a szabadba, erdőbe, folyók-ta- vak partjára. Ki időzít ilyenkorra kiemelkedő gyülekezeti esemény^? Emlékeztek! Volt itt néhány téma, amit helyhiány miatt nem tudtunk tervbe venni, de nem vettük le a napirendről. Most meg lehetne írni, s később nincs gond, hová te-< gyük. Jó, de ki írja meg? Ami biztos biztos, nekünk kellene megírni. Hm. (Csend.) — Hát te már foglalkoztál ezzel a kérdéssel. írd meg te. — Én ma jöttem meg és holnap reggel megyek tovább, végre pihenni. — Ne tréfálj, 3 ember helyett dolgozom, se éjjelem, se nappalom, mig mások a Balatonban áztatják a lábukat. De tudod mit, X. biztos jól megírja, s ha ő nem vállalná, akkor Z. még megtiszteltetésnek is veszi, ha vele íratjuk meg. — Hát akkor mi megyünk, ezt már te is el tudod intézni. PERCEG A TELEFON TÁRCSÁJA. „Sajnos nem tudom adni, de holnapután .. — „Ne haragudjon, de tegnapelőtt ment.., majd.. ” „Tudod, mindig szívesen, de az NSZK-ból, NDK-ból. az Egyesült ; Államokból. Csehszlovákiából átutazóban vannak — egy napjuk van — nem mennek el, amíg a Margitszigetet, a Fischer—Basteit, a Citadellát, a Dunakanyart — ugye megérted nem mondhatom nekik, pedig nem köny- nyű időt szakítani rá — talán a jövő héten.” — A lista lassan teljes lesz. Kik vannak külföldön, egyházunknak főleg az elmúlt másfél évtized alatt kiszélesedett és megbecsült nemzetközi szolgálatának ezt a gyümölcsét is kóstolgatva, míg a testvér egyházak tagjai is cserében, meg turistaként egyszerre és egymást érve lépnek le a vonat lépcsőjéről a Keleti pályaudvaron vagy pillanatra meghökkenve vámtisztviselőink barátságos továbbtessékelésén, fülelik talán először a magyar szó zenéjét Ferihegy várócsarnokában. S szinte hallom, most éppen kik kiáltanak egymásra Szárszón, Gyenesen, a Mátrában. egyházunk üdülőiben: „Nahát ezt a véletlent, hogy ti is éopen most... végre megint 5—10—15 év után együtt. Ezek a te gyerekeid', hát mivel húzod őket. hogy így megnőttek 7” JÓ UTAT BARÁTAIM! Majd ha a feleséged kezét fogva csodálod az északi nyár világosságát, ha néhány percre gyerekké válva hólabdát gyúrsz az Alpok gleccsere tövében, ha vad örömmel izzadtgyőztesen nézel szét a türin- giai hegyek vagy a Kárpátok valamelyik csúcsáról, sötétzöld erdők, vagy barnás-szürke sziklák félelmetesen szép világán, ha gyerekeiddel önfeledten dobod magad a vízhullámok sodorta labda után a Balatonon — kérlek ne gondolj ránk, akik most éppen seprőn vagyunk, hogy helytálltunk, hanem pihenj, szórakozz és gyönyörködj, mert, kell a közös munkához újra a te friss erőd és megnyugodott idegzeted. Azok is előttem vannak, akik valahol egy üdülő csendes zugában vagy falucska csöndjében, előveszik táskájukból a rejtett tartalékot, — amit talán a feleségüknek sem mertek előre megmondani — a régen elolvasni szándékolt szakkönyvet. tovább írják jegyzetfüzetükbe a más munka miatt abbamaradt tanulmányt, vagy tervezik, szerkesztik az alkotó pihenésben azt, ami néhány hónap múlva odakerül a gyülekezet vagy a közegyház asztalára. Tudom, hogy az újság hasábjaira is elhelyezhetünk egy-egy cikket ebből a csendben érlelt munkából. — Kérlek, tedd le egy percre a könyvet, a tollat, nyújtózz egyet a napfényben, szívj nagyot az ózondús levegőből, dobd magad a hullámokba, hogy aktív pihenésed kiegészüljön azzal a felújulással, amit tested-lelked régen kíván. JÓL TESZED MUNKATÁRSAM, aki szolgálatban vagy, hogy szorítasz néhány órát, hogy a téged felkereső vendégnek megmutasd hazánk sok, a határon kívül is híres, vagy kevésbé felfedezett szépségeit, hogy jóleső büszkeséggel tárjad eléjük, amit új világot építő népünk alkotott, ha megismerteted velük népünk és hazánk értékeit, amit gondos szeretettel együtt gyűjtöttünk össze és gondozunk, tanulságul a jelen és a jövő számára. Az az idő, amit rájuk szántál, biztosan értékesebbé lesz számukra, ha észrevették, hogy egyházunk szolgálatában álló munkásai a gyülekezetekben még nyáron sem, unatkoznak. S azok is itt vannak a listán, akiktől ezekben a hónapokban azért nem kaphatunk cikket, mert most van szolgálatuk legnehezebb ideje. Akik már hónapok óta rendezkedtek, beosztásokat, étrendeket és költségvetéseket készítettek. Akik hajnalban már úton vannak a közeli piacok, üzletek, gazdaságok felé és este későig ég szobájukban a villany. Ók az egyház munkásaiként most azzal szolgálnak, hogy biztosítják szolgatársaik és hozzátartozóik, a hazai és külföldi üdülők minél teljesebb pihenését. MÍG ITT ÜLJEM A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA MELLETT s a tárcsa egyre peregve surrogott, lassan eltűnt a fehér folt a következő szám anyagát tükröző papíron. Elém sorakoztak az egész éven át hűségesen segítő munkatársak arcai, együtt a szolgálat örömét és gondját velük megosztó feleség, a sok, szinte már rokonszámba menő kedves gyermek arca. Mintha távolról integetnének felém vidáman, felszabadultan: Béke van. Nyár van. — Szerkesztő Űr! Örüljön velünk és ne legyen olyan gondterhelt, hogy a gondos előkészítés ellenére mégis egy kicsit uborkaszezon is vgn! Kedves Olvasó! Ha netán egy-két hétig hiába keresed az általad külön is kedvelt cikkíró aláírását a lapban, kiálts 'át a másik „stégre", alighanem ő lesi ott. hogy harapnak-e már a halak a bedobott horogra. Mindkettőtöknek jó fogást kívánunk. Mezősi György Az szól vigrc itt magyarul AZ EMBER —r LÉVÉN ÉRTELMES TEREMTMÉNY — A KIMONDOTT, A LEÍRT SZÓVAL érteti meg magát a leginkább. Van ugyan az egyszerű jelbeszédtől, a művészetek legbonyolultabb hangzás- és ábrázolásbeli formavilágáig terjedően számtalan alkalmas eszköze arra, hogy érzéseit, gondolatait kifejezze, de a mindennapokban mégis „szóból ért az ember’’. A szó, a nyelv kapcsol össze bennünket a másik emberrel, a világgal: érzéseink gondolataink hű tükreként végigkísér bennünket igazi eszmélésiinktől fogva, értelmünk utolsó lobbanásá- ig. Igen, mert a szavak olyanok, mint mi vagyunk vagy lehetünk: hol kedvesek, hol ingerültek, hol keserűek, hol meg édesek. Azaz édesek mégsem, mert ez a jelző itt mintha nem lenne a helyén, mintha kilógna a sorból: édesnek nem az egyes szavakat mondjuk, hanem szavaink összességét — anyanyelvűnket. EMBERI LÉTÜNK FURCSASÁGAIHOZ TARTOZIK az, hogy amikor a nekünk legkedvesebbekről, legdrágybbakról kell szólnunk vagy írnunk, akkor szinte dadogni kezdünk, elbátor- talanodik a szánk, a tollat fogó, különben engedelmes kezünk. Akkor jár így az ember, ha több van annál a szivében, iiogy- sem el tudná mondani, drágább annál, hogy hozzá méltóképpen tudna róla szólani. Anyanyelvűnk pedig ilyen nekünk: emberségünk lényeges része, gondolataink, érzéseink testté létele. Tudom, hogy János apostol Jézus Krisztusra gondolt, amikor evangéliuma elejére ezt irta: „Az Ige testté lett", de tudom azt is, hogy ez a testié létei egyúttal azt is jelentette, hogy Isten megszólalt egy nép nyelvén. Megszólalt előbb „zsidóul, görögül’’, hogy egyszer megszólalhasson „végre magyarul" is — ahogy Sylvester János írja nem kis büszkeséggel bibliafordításának bevezetőjében. TEHÁT MÉG HITÜNK IS■ ANYANYELVÜNKHÜZ rögződik, mégpedig úgyannyira, hogy ha valaki idegenben él is és hangtalanul, egymagában kezd imádkozni, ekkor ezt mindig csak az anyanyelvén teszi, mert nem teheti másképp még akkor sem, ha különben csak második hazájának nyelvét használja mindennapi életében. S — folytathatjuk tovább — csak anyanyelvűnkön hangzik igazán szépen a prédikáció, zeng fényesen az ének és így jut el hozzánk a leghamarabb a Szentlélek megújító üzenete is. Ezért drága nekünk magyar keresztyéneknek az anyanyelvűnk. Büszkék is vagyunk, hogy milyen hajlékonyán követi a Zsoltáros és a próféták ódon szavait, Jézus Krisztus örökszép kijelentéseit vagy Pál apostol korintusi-levél- béli szeretethimnuszát. S büszkeségünk mellett él bennünk annak az örömteli tudata is. hogy az anyanyelvűnk szeretete, az anyanyelvűnkhöz való ragaszkodás nemhogy elválasztana, hanem éppenséggel összeköt bennünket a más nyelvű népek sokaságával. Éppen úgy kapcsol össze, mint a jóakarat vagy a különböző nyelveken, de egy hittel és szívvel közösen elmondott Miatyánk ... MINDEZ PEDIG AZÉRT JUTHATOTT AZ ESZEMBE, mert a Magyarok Világszövetsége július 29. és augusztus 8. között, Szombathelyen rendezte meg a második anyanyelvi konferenciát, összegyűjtve a világ mind a hegy Iájáról azokat, akik testükben ugyan messze kerültek hazánktól, de anyanyelvűnk sze- retetével. a hozzávaló ragaszkodással lelkűkben, szivükben — és hisszük, hogy jóakaratukkal — magyarok maradtak. A konferencia előkészítői és a megjelent, több mint másfélszáz résztvevő között ott voltak a hazai és külhoni egyházak vezetői, képviselői is. S minden bizonnyal éppen afok jöttek el erre az alkalomra haza, akiknek az ige még ma is magyarul hangzik igazán és szépen és akik azt szeretnék, hogy híveik, gyermekeik az igét ne csak pállják, hanem a legalkalmasabb módon: anya- nyelvükön megértsék, megértve be is fogad iák azt. De biztos vagyok abban is, hogy azok mitek el hozzánk, akik — sok más társukkal együtt — úgy hiszik, vallják, hogy Isten, szemetének gyümölcseként, növeli bennünk hazánk és népünk síéretelét is . .. mi Köszönet érte azoknak, akik így éreznek, igy gondolkodnak és cselekesznek! Dr. Vámos József Képes Gésa : Jövendő „Ezután látók új eget cs új földet.” János Jelenések XXI. 1. A napba néztem még dühöngve, dúltan, hol kék csempével van az ég kirakva. 180°-os szögben megfordultam s várok a felderengő anti-napra. Ég. föld. világ, fény, alak és anyag, cserben hagylak mint duzzogó gyerek — Anti-nap, anti-világ. anti-anyag, kézenfogva már fi vezessetek! Tüllát szemem a mindenség határán, hol nincs halál, csak csupa újrakezdés — Ne hagyjatok itt ténferegni gyáván! Az első ég. föld s minden tenger elvész, de új világok, óceánja vár rám. hol uralkodik a Mérleg s a Bárány. Képes Géza Baum garten - díjas és József Attila-dí- ,ias költő CSIGAHÁZ című 1973-ban megjelent kötetéből. láöénsékeny emberek imája Óráim és éveim Ura, Istenem! Bizonii sok időt adtál nekem is. Sok van már mögöttem is s talán még sok van előttem is. Köszönök minden óraütést, minden percet életemben Uram! Most eléd viszem időmet, már nem azt kérem, hogy több időt adj, hanem azt kérem, hogy Te tölts meg tartalommal... Hadd legyen időm csöndre is, pihenésre is, magamra is, másokra is. .. Ne engedd, hogy elvesztegessem drága ajándékodat, az időt.. . Minden óra új barázda, segítse, hogy jo magot vessek bele — akár szólok, akár csöndben vagyok, akár dolgozom, akár pihenek .. . Ámen, (Jörg Zink után HK) A FINN ÉRSEKI HIVATAL ÜJ REFERENSE * Dr. Martti Simojoki finn ér- kainen lek észt hívta be, aki sek a Maunu Sinne maki gvü- „ f,™ , , ,. . . eddig a tinn evangélikus egvlekezeti szolgalatba tavozasa- , ............ va l megüresedett érseki refe- - külügyi szolgálatának elő- rensi szolgálatra Jouko Marti- adója volt. (Iwi) SPANYOLORSZÁG A Spanyol Evangélikus Egyház 52. nemzeti zsinatát május 31—június 3. között Logrono- ban tartotta 28 lelkész és 29 küldött jelenlétében, akik 58 gyülekezetét képviseltek. Elnökké Daniel Vidal profeszszort, főtitkárrá Enrique Capo lelkészt választották. A .római katolikus egyház képviseletében a zsinaton 'Briva Mirarent püspök jelent meg. aki az ökumenikus együttélésről tartott előadást, (öpd) t
