Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-11-05 / 45. szám

Krisztus keresztyén ellenségei Fii 3, 18—21 Nemcsak olvasni, leírni sem lehet meghökkenés, nélkül a fen­ti mondatot. Hát ilyenek is vannak?! A „jó keresztyén” fejét csóválja erre. Sajnos: a tények m,akacs dolgok. Azok voltak Pál idejében is. Öt nem a korabeli pogányok, a gyülekezeten kívül állók, hanem a fHippi, korinthusi, római gyülekezeti ta­gok Krisztus etlenessége rendíti meg annyira, hogy sírva fakad a levél írása közben. A római levél még élesebben, így olvas rá­juk: Istennek neve ti miattatok káromoltatik a pogányok kö­zött . . . KIK VOLTAK HÁT AKKOR ES KIK MA Krisztus kereszt­jének ellenségei? A. 19. vers szerint a csak a földi életre kon­centráló, könnyű életstüű emberekre kellene itt gondolnunk. Megkeresztelkedtek ugyan, Krisztus bűnt és halált győző ke­resztjéről, üres sírjáról is hallottak, de életfolytatásuk ellene mond keresztyén voltuknak. Úsznak az árral, vallják és gya­korolják az akkor divatos „carpe diem” elvet. De többről is van itt szó. Az apostol szerint a Krisztushoz való tartozást el­döntő alapkérdés ez: ki az, kit fejünknek vallunk? Krisztus el­lenségei tehát azok. akik nem ismerik el őt egyedüli uruknak, akik szájjal dicsérik, de életükkel más mértékhez igazodnak. Felnéznek ugyan a keresztre, de alatta kifeszilik mellüket, megkeményítik szívüket. „Mi is vagyunk valakik” — mondo­gatják. Így lesz számukra Krisztus „megütközés köve”, „meg­botránkozás sziklája”. Ezek a ..jó kersztyének” akikre már ak­kor is, ma is reázáporozott a lübecki Krisztus szobor panasza: „Ti Mesternek hívtok — és nem kérdeztek engem. Útnak nevezlek — és nem jártok rajiam. Világosságnak hívtok — és nem néztek reám, Életnek neveztek — és nem kerestek engem .. De sok megsiratni való van ma is közöttük! DÉ ITT ÍVEM LEHET MEGÁLLNI. Az új „isten”, a test sze­rinti élet, a „has” szintén teljes odaadást kíván. Pál látta a ko­rabeli tömegek élvezetekben fuldoklását. A császárság korának rabszolga milliói szállították ehhez az anyagot. A „haspártnak” azóta is, ma is legnépesebb a tábora. És itt megint ne azokra gondoljunk álszenteskedő felháborodással, akik egész heti ke­resetüket lenyelik szombaton, vagy vasárnap a „talpanálló”- ban, hanem a „jó keresztyénekre” akiknek legnagyobb vasár­napi élményük a jó ebéd. Hátha ennek a „gyülekezetnek” körét még tágítjuk és olya­nokat is ide veszünk „akiknek dicsőségük gyalázatukban van”, akik „mindig földiekkel tőrödnek”. Hány embet dicsekszik ma olyannal, ami miatt szégyenkeznie kellene, hogyan vált a hiú­ság vásárán megvásárolhatóvá minden a jó keresztyének kö­zött is. De talán legelszomorítóbb a „távlati tervek”, a ,jutu­rizmus” korszakában az a szűklátókörüség amelyek gyülekeze­teink, híveink nagy részét hatalmába kerítette. Hasonlattal él­ve azt mondanám: a levegő királyának, a sasnak a távlatát jel­cserélték a béka perspektívájával. Mennyire kimosolyogni va­ló a sás tövében meghúzódó béka, aminek egyetlen életcélja van: ne zavarja fel senki a pocsolya vízét, naponként megle­gyen a szúnyog fejadag. Mennyire más az ég magasán köröző sas szárnyalása. Belefér látókörébe a havasi bérc. a zöldelő mező a túgó erdő, a „zenit és nadir, szélvészek bús harca, égi láng villáma .. “ PÁL ILYEN TÁVLATÚ KERESZTYÉN. Szeme „túl lát a lá­tóhatáron”, kitágul az örökkévalóságig. Látja ennek Urát, Jé­zus Krisztust, aki nemcsak lelkünket, menti meg, hanem át­változtatja testünket, hogy hasonlóvá legyen az ő dicsőséges testéhez. Mit jelentett ez számára? Hány jó keresztyén kö­veti ma őt sas reptében? NE MONDJUK, HOGY EZ LEHETETLEN. Ö maga segít er­re az útra Krisztus keresztjének ellenségeit. Nem bölcs taná­csokat osztogat nekik, hanem melléjük áll: legyetek az én kö­vetőim. Helyesebb fordítással: barátaim. Ennek a felszólításnak hátterében pedig a nála nagyobb, az Űr Jézus áll. Pál tőle ta­nulta. reá nézve mondja: utánam jöjjetek, kövessetek. Gondol­junk Lutherra is; „saját erőm és okosságom által nem tudnék az én Uramban hinni... de a Szentlélek által... naponként minden bűnömet megbocsátja ... az ítélet napján feltámaszt... örök életet ad.” Lehetsz ellenségből jóbarát. Csak figyelj Pál hívására: „Le­gyetek az én barátaim!” * Dombi László Kétszázötven éves a pilisi gyű lek el Kévés olyan gyülekezel van Magyarországon, amely 250 éves múltra tekinthet vissza. Még akkor is így van ez, ha tudjuk, hogy Magyarországon már 450 éve számolni kell a lutheranizmussal, mint létező valósággal. Olyan gyülekezet mégis kevés van, amely doku­mentumokkal igazolhatja 250 éves múltját. Aki ismeri egy kicsit hazánk történelmét, az tuylja nagyon jól, hogy sajnos ez természetes, mert vagy a tö- rökdúlás vagy az igen súlyos ellenreformáció korszaka meg­semmisítette, sok esetben kiir­totta a korábban virágzó luthe­ránus gyülekezeteket és közös­ségeket. Még kevesebb olyan gyüle­kezetünk van. amely együtt ünnepelhette a gyülekezet és a falu megalakulásának 250 éves jubileumát, Ezen kevesek közé tartozik Pilis és a pilisi evan­gélikus gyülekezet, mely 1972- ben ünnepli megalakulásának 250 éves évfordulóját. Kötelez a múlt 250 évről sok mindent lehet­ne írni pozitív é® negatív ese­mények egész sorát. De mint az ünnepi istentiszteletet köve­tő közgyűlésen Keveházi Lász­ló igazgató-lelkész is tette je­lentésben, én is csak két vonást emelek ki a gyülekezet törté­netéből, múVtjából. „Elődeink a maguk korában nagyon szerették egyházukat” — hallhattuk a*ielkészi jelen­tésből. Ezt ä megállapítást té­nyekkel támasztotta alá a lel­kész. Mikor 1722-ben letele­pedtek az ide érkezett telepe­sek, első dolguk nem az volt, hogy házat építsenek saját ma­guknak, hanem az, hogy tem­plomot és lelkészlakást építse­nek. Két évvel letelepedésük után már állt az első templom a mai helyén. 56 évvel később ez a templom már kicsinek bi­zonyul és megkezdik a mai, impozáns templom építését, mely 1781-re készül el. „És so­rolhatnánk az áldozatkészség és egyháziasság többi tényeit is: parókia, és iskola építését, a lelkész és egyre növekvő ta­nítói kar eltartását. S ugyanez a gyülekezet sohasem feleditek zett meg másokról sem: fel­jegyzéseink szerint több gyüle­kezet jött kérő szóval. Gyüle­kezetünk mindig jószívvel adott.” Ide még egy adat Kí­vánkozik. A fasiszta német hadsereg által lerombolt tor­nyot 1948-ban közel kétszáz­ezer forintért állíttatta helyre a gyülekezet. És ez már a jelen: a jubileumra a gyülekezet kí- vül-belül megújította templo­mát, mely kétszázhúszezer fo­rintjába került. „őseink hazájukat szerető emberek voltak” — hallottuk a jelentés második pontjában, amit szintén tényekkel igazolt a lelkészt jelentés. Egy rövid időt leszámítva a gyülekezet — mely felvidéki telepesekből alakult, és szlovák nyelvű volt — be tudott épülni nemzetünk nagy testébe. Jelentős vissz­hangot váltott ki a pilisi gyü­Leffler Béla A svéd—magyar kulturális kapcsolatok fáradhatatlan dip­lomatája yolt. Lágerlöf, Strind­berg magyar fordítója, magyar irodalmi értékek svéd átülte - tője. Széles körű írói, műfordí­tói tevékenységével igen ered­ményesen szolgálta a magyar kultúra megismerését a skan­dináv térségben. Apja, Leffler Sámuel, a nyír­egyházi evangélikus Kossuth Gimnázium tanára volt — Kossuth lelkes híve. Barátai­val együtt Kossuth-alapítványt létesített az ifjúság nemzeti­hazafias nevelésére, amit Kos­suth Turinból névre szóló, szép levélben köszönt meg. Egyetemi magántanár lett Debrecenben. Később Stock­holmba költözött, s haláláig a magyar követség kulturális at­taséja volt. Svéd felesége az irodalomban is jó munkatársa lett. Ma- gyar—Svéd Társaságot alapí­tottak, s együtt adtaik ki svéd nyelven egy bő magyar irodal­mi antológiát. Irodalmi lexikanaink téve­sen írják, hogy Az ember tra­gédiáját Leffler Béla fordította svédre. Ellenben ő hívta fel Madách csúcsművére Olof Lundgren svéd író figyelmét. Sokat segített a nyersfordí­tásban, terjedelmes értékelő- ismertető előszót írt az 1936- ban megjelent szép — Buday György illusztrálta — fordítás elé. Ez volt egyébként utolsó magyar—svéd kulturális mun­kája, még abban az évben meg­halt 51 éves korában. Stock­holmban van eltemetve. 1887. október 28-án született; most volna 85 éves. Szabó József lekezetből Kossuth és Petőfi felhívása az 1848-as szabadság- harc idején. 207 pilisi férfi állt be nemzetőrnek. De az építő munkában is mindig jelentős részt vállalt Pilis. „Bizonyos, hogy elődeink a két és tél évszázad alatt szorgalmas munkájukkal ha­zánkban jó hírnevet szerez­tek.” Ez már szintén a jelen. A pilisi gyülekezet is tusakodá­sok és kétkedések után megta­lálta mai helyét társadalmunk­ban: „így fogalmazódott meg: egyház akarunk lenni a szocia­lizmusban, abban a rendben, amely az emberiség szabadsá­gáért és békéjéért küzd.” Ünneplő jelen A 250 éves jubileumot a pili­si gyülekezet október 8-án ün­nepelte. Erre az ünneplésre meghívta a gyülekezet az egy­házkerület püspökét, D. Káldy Zoltánt és feleségét, valamint Szent-Ivány Ödön egyházkerü- leti felügyelőt, akit szintén el­kísért felesége. Az őszies, esős idő ellenére sokan vártak a templom előtt a vendégek ér­kezésére, hogy a virágok mellé szívük szeretetét is oda tegyék a vendégek elé. Az ünnepi istentiszteleten a kezdő oltári szolgálatot Detre László esperes végezte, majd igehirdetéssel D. Káldy Zoltán püspök szolgált. A zsoltáros szavaival tett bizonyságot ar­ról az Istenről, aki nemcsak a múltban volt hatalmas, hanem a jelenben talán még hatalma­sabb, de csak akkor, ha sze­mélyes viszony alakul ki Isten és ember között. Ha Istent sze­rető mennyei Atyámnak tekin­tem, akkor tapasztalhatom meg életemben és a gyülekezet éle­tében is, hogy milyen hatalma-, san van közöttünk ma is Isten. Ha ez így van, „akkor úgy tudsz élni a mában, úgy szere­ted ezt a falut, úgy szereted ezt a társadalmat, úgy szereted effc a népet, hogy tudod, a jö­vendőben is ott lesz Isten.” A hálaadó istentisztelethez itt is közgyűlés csatlakozott, melyen először lelkész! jelen őt* hangzott el, majd köszöntők sora következett. Először a Ma­OSTFF Y ASSZONYFAI NYARA UTÁN 7 ÉVVEL szü­leinél Szálkszentmártonban ír­ta Tündérálom c. hosszabb lí­rai vallomását a beteljesült és elvesztett eszményi szerelem­ről. A kor romantikus nyelvén megírt vers tiszta és őszinte érzelemvilágát az ostffya&z- szonyfai élmények jelentősen Petőfi-nvomában T ündérálom gazdagították és azok emlékei ott húzódnak a sorok mögött: „Nem voltam többé gyermek. B nem valék még ifjú. Ez az élet legszebb éve”. j.Barátowi hű volt; üritgeDMm véle A boldog órák édes poharát, S a lelkesülés égi mámorában Sasként röpültem a világon át.” a tündéralom csúcsa a beteljesült földöntúli szere­lem, a „leírhatatlan édes érze- mény”. De átüt a valóság, az azóta fórfisorssá keményedet!, csalódások sora: „röpülj ki e szép kornak édenéből, / Hal­dokló hattyúm, bús emléke­zet!” Petőfi ezzel ©gy id oben írta A hóhér kötele c, vad roman­tikája regényt, mélynek em­beri, érzelmi, tartalma a Tün­dérálommal rokon és az ost- ffyasszonyfai élményanyag is­mételt lecsapódását mutatja. Andornak! szerelmét Róza 0) úgy viszonozza, ahogy azt Pe­tőfi eddig talán csak álmában, a Tündérálomban is, mint a haldokló hattyú énekét álmod­ta meg: „Egy hattyú száll fölöttem magasan, Az zengi ezt az édes éneket — óh lassan szállj és hosszan énekelj, Haldokló hattyúm, szép emlékezet!...” Krúdy Gyula szerint „ez a haldokló hattyú talán egy va­lóságos álma lehetett a költő­nek. annyiszor visszatér hozzá a regényben is ... az éneklő hattyú, amelyet végig az éle­ten át nem tud s nem akar el­felejteni”. Vajon nem tekintet­tünk-e Petőfi ostffyasszony- fai vakációjára úgy, mint en- tek az álomnak a valóságában történt szövődésére, a mindvé­gig kísérő Tündérálamra? AMIT OSTFFY ASSZONY­FA PETŐFINEK ADOTT, akár „boldog órák szép emlékekép­pen'’, akár úgy, hogy kilökte a rideg költősors vad szelébe, az elhivottak magányos mere­délyeit járni, ma visszakapja tőle. Cserébe a költő hírnevé­ből ez a falu is részesedik. Ez év március 15-én a Pető* , firől elnevezett művelődési otthonban itt rendezték meg a Forradalmi Ifjúsági Napok megyei megnyitóját. Az egész megyéből összesereglett fiata­lok ünnepének kiemelkedő pontja volt az, amikor meg­koszorúzták a kultúrház előtt álló® Petőfi szobrot, amelyet, Simon Ferenc alkotását, három éve állítottak fel az itt töltött nyár 130 éves évfordulóján. Van még egy Petőfit hirdető műalkotás is a faluban, amely­re büszkék vagyunk. A modern kultúrház szomszédságában áll az ódón Qstffy-kastély, mely­ben ma tanácsi és tgz-iroda van, ennek a kerítése az.. A kerítés kőoszlopai között 28 vasmezőny feszül, melynek ke­vés, bátor vonalból álló „raj­zokat” Berecz Ferenc munká­ját fogják közre. Egyik fele Petőfinek állít emlékei, a má­sik. 14 pedig a falu átalakulá­sát mutatja be. A két részt kétszárnyú vaskapu köti össze, melyen felírva és ábrázolva Petőfi ébreszt: „Talpra ma­gyar hí a haza” és „Rabok to­vább nem leszünk.” JÖVŐRE A KÖLTÖ SZÜLE­TÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓ­JÁRA méltó megemlékezéssel készül Ostffyasszönyfa is. A Kemenesaljái Napok kereté­ben nagyszabású ünnepség lesz itt, akkor nyitják majd meg az Qstffy-kastélyban berende­zett és állandó kiállításra szánt Petőfi-szobát. A költő emléke, az emlékművek és ünnepélyek nemcsak hírnevet jelentenek a falu számára, hanem sors­szerű elkötelezést is arra, hogy az itt lakóit Petőfi életművét megtanuljuk és az ide érke­zőknek megtanítsuk. Ez az életmű egy mai Petőfi, a gyor­san elégett Váci Mihály sza­vaival abból állt, hegy Petőfi „nemcsak azonosult a néppel, de annak nevében is, azzal együtt radikálisan meg akarta változtatni annak viszonyait. Ez az érzelemteli, sorsszerű közösségvállalás, a nép éle­tének és történelmének isme­rete táplálta őt állandó indu­lattal, türelmetlenséggel, és késztette felszabadító gondola­tokra, tervekre Joob Olivér gyarországí Evangélikus Egy­ház nevében D. Káldy Zoltán püspök szólt. Öt követte Szent- Ivány Ödön egyházkerületi fel­ügyelő, aki a Déli Egyházke­rület nevében mondott köszön­tő szavakat. Utána hangzott el Pilisi Nagyközségi Tanács VB képviselőjének köszöntője, aki kiemelte azt a jó kapcsolatot, mely a gyülekezet lelkészei — Keveházi László & Tóth Ká­roly — valamint a tanács veze­tői között fennáll, valamint a gyülekezet tagjai és a falu egész közössége között Majd az egyházmegye és a szomszé­dos gyülekezetek valamint a testvéri református egyház képviselői részéről hangzott el meleg hangú köszöntés. istentisztelet után a vendé­gek. megnézhették azt az egy­háztörténeti kiállítást, melyet a gyülekezet kántora — Csilló Mihály — gyűjtött össze és rendezett meg. (Lapunk egy későbbi számában erre a kiál­lításra még visszatérünk.) Majd a gyülekezet vendégsze­retetének lehettek részesei a vendégek. Jövő felé Az istentisztelet és a köz­gyűlés is megbecsülve a múl­tat, már a jövendő felé muta­tott, de a délutáni program Ki­fejezetten a jövőről beszélt, a jövő útját munkálta, A pilisi gyülekezet meghívására a kör­nyező gyülekezetek presbiterei gyűltek össze, hogy a presbite­ri szolgálat jelen és jövőbeli feladatairól hallgassanak meg előadásokat. Ez alkalommal D. Káldy Zoltán püspök, Szent- Ivány Ödön felügyelő, Detre László esperes, Medvry Má­tyás és Detre János lelkészek szolgáltak előadással. A 250 éves jubileum, a pres­biteri találkozó egyértelműen arról győzött meg minden je­lenlévőt, hogy csak úgy érde­mes emlékezni, múltat ünne­pelni, hogy megköszönve min­den eddigi jót, bizalommal és hittel tekintünk a jövő felé és bátran megyünk a szolgálat út­ján, ífj. Kend eh György Nem félek „Nincs otthon a macska, cin- cognak az egerek” — mondja a közmondás. Ilyenkor roppant bátor az egér. Nem fél sem­mitől. Tényleg bátor? Vagy csak szemtelen? Most egy olyan emberről lesz szó, aki nagyon bátornak látszott, pedig csak elbizako­dott, szemtelen ember volt, olyan, mint az egér. Igen, mint, az egér, annak ellenéire, hogy' óriás volt. A nevét biztosan hallottad már: Góliátnak hív­ták. Nekem cseppet sem tet­szik az ő bátorsága. Azt hi­szem, neked se. Káromkodott és csútolódott. A filiszteusok megtámadták Izrael népét. Saul király ösz- szegyűjtötte Izrael seregét. Szemben állt a két hadsereg. Csak egy völgy választotta el egymástól őket, Góliát: a fi­liszteusok táborából lement a völgybe. így kjálltott: ki mer velem kiállni? Csúfolta Izrae^ pépét. Káromkodott. Azt mondta: hiába bíztatok ti Is­tenben. Nagyon beképzelt volt. Bizony senki se mert vele kiállni küzdelemre Izrael né­pe közül. Féltek Góliát rop­pant erejétől és fegyvereitől. Fején rézsisakot hordott. Tes­tét páncél borította. Pai/.sa oly nehéz volt, . hogy külön fegyverhordó hordozta mellét­té, Dárdájának hegye nehéz vasból készült. Az óriás terme­tű Góliát abban az időben a legkorszerűbb fegyverekkel volt felszerelve. Nagy szája, csúnya beszéde csak fokozta a félelmet. Dávid testvérei is bevonul­tak katonának Dávid még fia­tal volt. Otthon maradt és vi­gyázott a nyájra. Egy alka­lommal édesapja elküldte őt testvéreihez. Látogasd meg őket és vigyél nekik enni egy kis hazait — mondta fiának, Dá­vid épp akkor ért. a táborba, amikor Góliát hencegett ere­jével. Csúfolta Izrael népét. Dávidnak arcába szökött a vér. Felháborította Góliát nagy szája. Elhatározta, hogy tesz valamit. Testvérei ezért meg­haragudtak rá. Haza akarták küldeni, de ő nem hagyott fel tervével. Saul királynak is fülébe ju­tott, hogy Dávid szembe akar szálni az óriással. Magához hí­vatta. Dávid így szólt hozzá: senki se csüggedjen el. Én megvívok ezzel a filiszteussal. Saul király csóválta‘a fejét: gyermek vagy te ahhoz. Dá­vid azonban nem tágított Ezt mondta: amikor édesapám ju- hait őriztem és az oroszlán, vagy a medve elragadott egy bárányt,'utána mentem, levág­tam és kiszabadítottam a szájá­ból. így jár majd Góliát is. Is­ten megszabadít engem az ő kezéből is. Nem félek. Saul király elekor odaadta Dávidnak saját fegyvereit. Fe­jére tette rézsisakját. Páncél­ba öltöztette. Oldalára saját kardját kötötte. Dávid még so­hase viselt ilyen fegyvereket. Megpróbált járni, de alig tu­dott bennük mozogni. így szólt a királyhoz: nem tudok én ezekben járni. Levetette a kölcsönkapott fegyvereket. Visszaadta Saulnak, de egyál­talán nem csüggedt el. Belátta, hogy neki más fegyverrel kell győznie. Két embert látunk. Egy óri­ást és egy gyermeket. Az óriás fegyverei félelmetesek. A gyer­mek fegyvertelen. Egyik se fél. De mindegyik másképpen nem fél. Góliát nem fél ká­romkodni, cáútolódni, henceg­ni, Dávid pem fél az orosz­lántól és a medvétől. Kimenti fogaik közül bárányát. Nem fél testvéreitől sem, amikor haza akarják kergetni. A királytól sem fél. Spt akkor sem száll inába a bátorság amikor a ki­rály fegyvereit nem bírja hor­dani, mert azok nagyon nehe­zek. szokatlanok neki. De ká­romkodni, csúfolódni, bizto­san félt volna. Mondd, melyi­ket tartod ' igazán bátornak? Dávidot, vagy Góliátot ? »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents