Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-11-05 / 45. szám

Illyés Gyula hetven éves Dátumok azonnal a történe­lemre irányítják figyelmünket. Az író és költő, alti november 2-án tölti be hetvenedik élet­évét, munkásságával hazánk történetének utolsó fél századát fogja át Gondviselésszerűnek érezzük, hogy ezekben az év­tizedekben adatott ö a nem­zetnek. A nép mélyéről jött A mélység két­felé értelmében. A pusztai cse­lédség sorsa, mely körülfonta gyermekéveit, kora társadal­mának legalacsonyabb és leg- nyomorúságosabb szintjén ver­gődött. De ebben a mélységben olyan értékek őrződtek nem­zedékről nemzedékre, amelyek­ben a magyar nép ősi jegyei, teremtő ereje, színei és dalla­mai szunnyadtak csipkerózsika álmukban. Illyés Gyula innen emelkedett fel az írói hivatás­ra. Nem lehet belső megindult- ság nélkül nézni a láncszemek összekapcsolódását, egy nagy­anya hősi elszántságát, zsákut­cák sorozatát, amelyen át ve­zetett az ut —- megint le kell írnom a szót: a gondviseléssze­rűség látható jeleivel — a bu­dapesti egyetem bölcsészeti karára, s onnan, baloldali ma­gatartása miatt, tizenkilenc eoes korában a hontalanságba. Életsorsának ez a kényszerű kanyarja, öt párizsi esztendő a legfogékonyabb ifjúi korban (ismét ámulunk a „felsőbb terven”), érlelte azzá, ami írói működését meghatározta a ki­csiny ország hányatott évtize­deiben: Párizsban a távoli puszták fia előtt megnyílt Eu­rópa, örökre eljegyzettje lett a francia—magyar irodalmi kap­csolatoknak, forradalmi gon­dolkozása pedig tovább formá­lódott a francia munkásmozga­lomban. Amikor X926-ban ha­zatért, akkor látta meg igazá­ban népének elesettségét. Pá­rizs és Európa perspektívájá­ban döbbent rá szülőföldjének, Ozoránák a valóságára. „A nyomor effajta mélységeit mintha gyermekkoromban sem láttam volna. Olyasmit érez­tem, mintha távollétem alatt Magyarország elmozdult, kito­lódott volna néhány délkörrel a barbárság' irányába" Huszonnégy éves ekkor. A gondviselés műve kész, mely benne is formálódott az elkö­vetkező évtizedekre népünk­nek. Most már a feladatok kö­vetkeznek, és a további bon to­kozás. amelyet minden igazi írói fejlődésre jellemző kettős­ség kísér: hűség önmagához és örök elégedetlenség önmagá­val; az új keresése formában és tartalomban, ugyanakkor tö­retlen kapcsolat költői múltjá­val. Írói és költői munkásságot mondok, de ezzel egy a nem­zetmenló szándéka. S ahogyan történelmünk az elmúlt fél szá­zadban alakult, Illyés Gyula a mindenkori helyzetben kereste és találta meg a szót népe kö­zösségéért érzett olthatatlan fe­lelősségből. Ez a felelősség, no­ha legszűkebb hazája, a dunán- - túli puszták népéhez kötötte ós attól el nem engedi, mindig az egész nemzetre irányult; nem csupán a magyar népiség őrzé­sére korlátozódott, hanem egy­re teljesebb társadalmi súlyú és távlatú volt. A gondviselésszerűt éppen abban látom az ő élet- munkásságában a nemzet szá­mára, hogy Illyés Gyulában mélyen és szervesen nőtt ősz- sze három gyökér, s együtt jár­ta és járja át éltető nedveivel írói, költői fáját; a magyarság tudat, az európái lelkiség és a szociális forradalmi érzület. Hallatlanul érdekes lenne most elővenni sorban műveit, és új­ra meg újra megtelni e hármas szenvedély élményével. Meg ennél is tanulságosabb lenne közben megfigyelni, milyen mondanivalóval jelentkezett a három igény különböző törté­neti szituációinkban. Ez a rö­vid megemlékezés minderre nem ad teret, így hát csak ket­tőt ragadok ki műveiből. Fiatalkorom lázas olvasmá­nya, a Puszták népe, egy isme­retlen mélytengeri világot tárt fel 1935-ben a két világháború között élő olvasónak. Elmara­dott paraszti réteg valóságos életének irodalmi mívű ábrá­zolásai, személyes vallomás gyermekkoráról, egyetlen lazí­tó mondatot nem tartalmaz, de éppen a tárgyilagos beszámo­lás, a visszafogott, meghökken­tően nyugodt hang a tények sikoltozása közben, tette a tár­sadalmi lelkiismeretet felrazó vádirattá. Utolsósorai; „Látom a baj nagyságát, előre látom következményeit is. Egy nép élete forog kockán. Mi az or­vosság? Az az olvasóra is tar­tozik annyira, mint az íróra, hisz ő is tudja már, amit az író tud. Akik a «-megoldás« nélkül a könyvet csonkának érzik és folytatását várnájc — folyta­tást várok azoktól én is< Nekik ajánlom munkámat.” Parázs izzik a hamuszürke mondatok­ban, láthatatlan, gyújtó parázs. Születésnapjára is tőle ka­pott ajándékot az ország: a Kortárs irodalmi folyóiratunk szeptemberi száma közölte a Testvérek című tragédiáját. Itt drámaírói munkásságának csúcspontjára érkezett. Dózsa György és testvére egymással, egymásért vívott küzdelmében a forradalom legmélyebb eti­kai kérdései feszülnek, a ha­záért égő azonos tűz kétféle Egyházunk Ösztöndíjas Ta­nácsa október 13-án ülésezett, amint arról lapunk már hírt adott. A Tanács munkájáról, egyházunk lelkészeinek tanul­mányútjairól az ülésen a kö­vetkező statisztika hangzott el: I960—1972 között összesen 32 lelkészünk kapott lehetősé­get külföldi tanulmányútra. Országok szerint a legtöbben, tizennégyen a Német Demok­ratikus Köztársaságban vol­taic, de heten jártak Svájc­ban, hatan Finnországban, ketten Angliában és 1—1 lel­készünk tanult Svédország­ban, Nyugat-Berlinben, a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban és még ebben az évben egy lelkészünk Csehszlovákiá­ba készül. A MAGYAR ORTHODOX EGYHÁZ TÍZ ÉVE TAGJA A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSÁNAK A Magyar Orthodox Egyház esperes-adminisztrátora, dr. Berki Feriz protoierej 1962. április 4-én kérte egyháza föl­vételét a Magyarországi Egy­házak ökumenikus Tanácsá­ba, amely azután 1962. június 25-én tartott közgyűlésén egy­hangú lelkesedéssel vette föl teljes jogú tagjai sorába a Ma­gyar Orthodox Egyházat. Tíz éve tagja tehát a Ma­gyar Orthodox Egyház a Ta­nácsnak. Az Ökumenikus Ta­nács hálával emlékezik meg erről az egytizedes évfordu­lóról és arról, hogy az eltelt 10 esztendőben annyiszor meg­tapasztalhattuk az ökumeni­kus együvétartozást és együtt­működés látható jeleit. MAGYAR RÉSZTVEVŐ A LESZERELÉSI KONFERENCIÁN Szeptember 25—29-ig nem­zetközi leszerelési konferencia lesz Genfben a kormányoktól független szervezetek külön bizottsága rendezésében. Ezen a konferencián, amely a világ közvéleményének mfezgé6Ítása érdekében hat munkacsoport- ban vitatja meg a leszerelés különböző problémáit, a Ke­resztyén Békekonfereneia hat­tagú küldöttséggel képviselteti magát- A küldöttség magyar tagja, dr. Bartha Tibor püspök, a Keresztyén Békekonferencia egyik alelnöke, a leszerelés lé­lektani, erkölcsi és társadalmi tényezőivel foglalkozó csoport tanácsadójaként les* jelen a genfi találkozón. langja csap fel és ölelkezik ösz- sze a fitestvéri szeretet párat­lan drámairodalmi látványá­ban. Költészetéről külön még nem szóltam, pedig ott a szívverése. Lírája mind­jobban gondolati költészet: verseiben érezni az emberi lét nagy kérdéseivel való szemé­lyes birkózást. „Társunk e föl­di létben egyre inkább a gon­dolat, Ennek vigasza, magya­rázkodása” — írta öt évvel ez­előtt új verskötetéhez. S eb­ben a nagy keresésben ott van az Isten is. A „Deus abscondi­tus”, az elrejtett Isten. ,így várok, hitem senki földjén. I bármily fényhozót, — Luci­fert.” (Mi lett az Isten?) Egy évvel ezelőtt fűzte hozzá e ver­séhez: „Ha a végső értelem Is­lllyés Gyula: Óda a gyorsasághoz Gyorsulnak a vonatok, repülők — Hogy kicsinyül a föld! « Ahány sín és út — annyi ölelés köréd, vadóc Föld, annyi óvni-kész kar és kéz, mely — becéz! Ahány futó gép, annyi óriás sirnőgktás rajtunk is, markolás: legyünk már végre más! Másolva anyánk dagasztó kezét, dugattyú karjával mit gyúr a gép?. Téged, emberiség! Gyorsuljatok, vonatok, repülők, kicsinyüljön a föld, s nőjön, mely szemünk láttán áll elő, az a sorsunkat is kézbe-vevő emberi új erő! Álmunkból és elménkből új világ- szellem szökell? Új eszme-góliát kezd sose-volt csatat? ten, miért nem ismerhetjük meg őt? Miért titkolózik., miért hagy bennünket bizonytalan­ságban?” Aki nyitott a „titko­lózó" Isten előtt, az már a hit földjének határán van. Egyik legszebb versének idé­zésével szorítjuk moist meg a kezét. Huszonegy évvel később idézi fel az egyik párizsi bul­váron járva ifjúkori szerelmét, fénybe vonva vele a múlt minden szép emlékét, az abból áradó maradandó hatásokat, miközben sűrűsödik a homálv az emberélet útjának vége fe­lé. „örökre szép, mi szép, volt egykoron, / Anna. / ezt dúdo­lom a boulevard Bourdon-ore. Köszönet érte. j hogy föl, ma­gasba ! nézve lépek ma is, sem­mit se félve, / a mindörökre sűrűsödő éjbe.” Veöreös Imre Gyorsuljatok, vonatok, repülök, kicsinyüljön a föld. A jövő munkál? A műit? Bűn? Erény? Mi gyúr bennünket kedvére kemény golyóvá tenyerén? Gyorsuljatok, vonatok, repülők, kicsinyüljön a föld. S ha csak azért gyúr az az Akarat- légyén, amit bosszúja odacsap, ha eljő Ama Nap? Gyorsuljatok, vonatok, repülők, kicsinyüíjön a föld. Vagy ő dagasztja azt a? egy-akol, egy-pásztor ígéretföldet, ahol nem lesz kín, bűn, nyomor? Gyorsuljatok, vonatok, repülők, kicsinyüljön a föld, és táguljon a világ! Odakint de idebent is, lélek s szív szerint, — így lesz egész megint. Gyorsuljatok, vonatok, repülők, kicsinyüljön a föld. Föl, Gyorsaság, Föl, új Egység-gyúró, fajták s földrészek burkát szétzúzó, új megváltást hozó­Gyorsuljatok, vonatok, repülők, kicsinyüljön a föld. Miért Isten Isten? Végtelen hona! — Oh mivé válsz, ha te jutsz el oda, ember, föld bús pora?!. Illyés Gyula Kossuth-díjas költő „Nem volt elég’* című 1962- ben megjelent kötetéből CSALÁDI HÍREK — HALÁLOZÁS, özv. Pau- lovitz Jánosné sz. Gál Judit életének 80. évében rövid be­tegség után váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 31-én volt Pilisen nagy részvét mellett. Az elhunytban Maróti János­né, sz. Paulovitz Erzsébet, Ma­róti János acsai lelkész felesé­ge édesanyját gyászolja. „A szeretet soha el nem fogy”. — HÁZASSÁG. Giezi Gyula és Takács Zsuzsanna. Takács Károly meszleni presbiter le­ánya, szeptember 6-án tartot­ták esküvőjüket a meszleni templomban. „Mind boldog az, aki féli az Urat, aki az ő utján jár”. 1 — özv. Németh Józsefné, a menfőcsanaki kis gyülekezet buzgó tagja 75 éves korában elhunyt. Nagy régzvét mellett temették el. Két nap múlva Váratlanul követte az édes­anyját a szívroham következ­tében elhunyt 51 éves íia: Németh Zoltán, a gyülekezet hűséges pénztárosa és a Győr- Soprani Egyházmegye presbi­tere. A súlyosan megpróbált csalódat és a velük együtt őszintén gyászoló gyülekezetét Jézus szava vigasztalta: „Én vagyok a feltámadás és az élet"... „a mi barátunk el­aludt, de elmegyek, hogy fei- költsem őt”. J. S. BACH ÖSSZES ORGONAMŰVEI címmel orgonahangverseny lesz november 3-án, pénter- ken este fél 7 órakor a Bé­csikapu téri templomban. „Klavierübung III. Teil” Orgonái: PE$KO GYÖRGY Előadók: Földes Imre és Várnai Péter Jegyek ára: 12,— Forint. A hangversenyt, megfelelő érdeklődés esetében, no­vember 6-án, hétfőn este megismétlik. Egyház és forradalom Ezekben a napokban a Nagy Októberi Szocialista Forrad»- lom évfordulóját ünnepli a haladó világ. Amikor megemléke­zünk az ötvenöt évvel ezelőtti szentpétervári eseményekről, ho­gyan vívta ki szabadságát, s hogyan alapította meg és építette fel nem kis áldozatok árán a világ első szocialista államát a szovjet nép. akkor önkéntelenül felvetőélik bennünk a kérdés, hogy mi közünk van mind ehhez nekünk hívő keresztyén em­bereknek. illetve, hogy általában mi az egyház és a hivő em­berek helyes magatartása a forradalommal kapcsolatban. A KÉRDÉS NEM ELMÉLETI PROBLEMA CSUPÁN. Ami­kor ezt a kérdést boncoljuk, nem az élettől elvonatkoztatott dogmatikai, vagy etikai problémával foglalkozunk. Még csak nem is történelmi kutatást végzünk, hogyan viselkedtek a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a történelem töb­bi forradalmában — köztük a magyar őszirózsás forradalom­ban — az egyházak és a keresztyének, s ez mennyiben volt he­lyes, vagy helytelen. Mivel napjainkban az emberiség szinte állandó forradalomban él, a társadalmi, pálinkái, gazdasági, kulturális vagy technikák forradalomtól, illetve e forradalom­mal kapcsolatos állásfoglalástól egyetlen ember — még a hivő keresztyén — sem tudja elvonatkoztatni magát. Ezért a kérdés számunkra is nagyon égető, szinte egzisztenciális: mi a keresz­tyének helyes magatartása forradalomban? MEG KELL MONDANUNK, hogy a „klasszikus teológia* fe­lelete erre a kérdésre minden vitát kizáróan az volt, hogy a hivő ember forradalomellenes. Ez a felfogás a meggyökerese- delt tradicionális államrendet és társadalmi formát Isten meg­változtathatatlan akaratának gondolta, s minden új rendben -*- a forradalomban is — megengedhetetlen lázadást látott is­ten ellen. A történelem folyamán, és a legtöbb forradalomban is ezért állt az egyház majdnem mindig az elnyomók oldalára, s nem vállalt közösséget a jogaikért küzdő tömegekkel. Azonban azt is meg kell látnunk, hogy a klasszikus teológiának ez az ál­láspontja ma már nagyon is elavult. Ez a látásmód nem szá­mol ugyanis a történelem hol lassú, hol meg hirtelen változá­saival, amelyek a régi rend romjain új rendet formálnak ki. De megfeledkezik arról is, hogy Isten az ilyen változásokban mindig történelmi ítéletét hajtja végre. A klasszikus teológiának ezzel az álláspontjával szemben van. olyan keresztyén felfogás, amely szerint az igazi keresztyén magatartás a forradalmiság. Ez a felfogás — szem elöl téveszt­ve az egyház és a világ közötti különbséget — eleve bizalmat­lanul néz a világi rend minden formájára, a keresztyénséget tartja az egyetlen forradalmi erőnek és békés, vagy erőszakos Utón „Isten országát” akarja megvalósítani e földön. A külön­féle rajongó irányzatoknak ez a látásmódja azonban ott esik alapvető tévedésbe, hogy az evangélium belső lelki „forradal­mát" összetéveszti a világban lejátszódó forradalmi küzdel­mekkel, s nem veszi figyelembe, hogy Isten kétféleképpen kor­mányoz a világban: az egyházban az evangélium által, a vi­lágban pedig a józan ész eszközével. A HELYES KERESZTYEN LÁTÁSMÓD világos határvona­lat tud húzni a keresztyén embernek Isten „lelki országában” es „világi kormányzásában", tehát az egyházban és a politikai életben való felelőssége között. Isten „lelki kormányzása” alatt/ csak a szeretet és a megbocsátás útján járhat. Krisztus gyüle­kezete és egyháza ezért nem lehet a forradalom, de még ke­vésbé az ellenforradalom élcsapatává. Isten „világi kormány­zása” területén azonban lelkiismerete szavára a keresztyén em­bernek küzdenie kell a szociálisabb, igazságosabb új rendért és konkrét helyzetekben Isten akaratát kell felismernie az idejét múlt, belsőleg tarthatatlanná vált és igazságtalan gazdasági- társadalmi rend elleni forradalmi küzdelmekben. MINDEZ KONKRÉTAN AZT JELENTI, hogy a keresztyén ember mindent megtesz, hogy az igazságosabb politikai-társa­dalmi rend lehetőleg békés úton valósuljon meg. Vannak azon­ban olyan helyzetek, amikor a békés út minden áron fenntar­tása az uralmon lévők zsarnoksága és kegytlenkedése miatt , több könnyet, szenvedést és nyomorúságot jelent az emberek számára, mint a forradalom okozta szenvedés, vagy vérontás. Ilyen esetekben a keresztyén ember Istenhez kötött tiszta lel- kiismerettel támogatja a forradalmat, s mindent elkövet, hogy az elnyomottak harca diadalra jusson és az igazságosabb tár­sadalmi rend minél előbb megvalósuljon. Ezen az alapon — evangéliumi hitből fakadó lelkiismerettel — támogatták a magyarországi protestáns egyházak mindig a haladó és forradalmi mozgalmakat történelmünk folyamán. Ezen az alapon vállal közösséget egyházunk ma is szocializ­must építő magyar népünk minden megmozdulásával és tö­rekvésével, s ezen az alapon érzi magát azoknak a haladó erőknek harcos táborában, amelyek nem tudnak megnyugodni addig, amíg földünk minden pontján meg nem valósul a na­gyobb társadalmi igazság. Dr. Selmeczí János Jean Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete (A filmmúzeum újra műsorá­ra tűzte a Thomas Becketről szóló filmet. Érdemes fellapoz­ni a Nagyvilágban, 1964-ben közölt áramát a film jobb meg­értése érdekében.) „Isten becsülete nagyon ter­hes valami” .,., különösen, ha annak megvédése — koronként változóan — emberek döntései­től és állásfoglalásától függ. Anouilh drámája — éppúgy, mint Hochhuth „Helytartó”-ja — úgynevezett „történelmi dráma", azaz témája és főhőse valóságban élt személy. Sőt. mindkettő főpap. S mindkettő« nek az a feladat adatott, hogy IsUjn becsületét: az ember sze­relés igazságát tartsák minde- nekfölött mértékadónak. Míg a „Helytartó” opportunizmusból nem vállalja a zsarnokság el­leni harcot, addig Anouilh fő­papja, Thomas Becket. Anglia prímása életét is feláldozza a szabadságért és a híjpnanizmu­sért: Isten becsületének, meg­védéséért. Négy felvonásom keresztül lehetett a hazai közönség is ta­núja, s az olvasó is annak ide­jén, most pedig a film nézője részese ennek a harcnak. Mi­ként válik II. Henrik király testi-lelki barátjából a kancel­lárrá, majd prímássá kineve­zett volt ivócimbora ellenség­gé, nem mintha személyesen gyűlölte volna meg egymást a két ember, hanem mert hivata­luknál fogva elvi érdekeik ki- békíthetetlenek lettek. Az sem vitás, hogy a XII. század Ang= bájában a prímás volt az, áld a szerzetesrendekbe menekülő jobbágyokat, a leigázott nép ér­dekeit védte a királyi önkény- uralommal szemben. A dráma olvasása és a film nézése köz­ben is éppen ott érezni a leg­nagyobb feszültséget, ahol a főhős minden személyes érde­ket, baráti érzelmet, s még ön­maga életét is feláldozza, mert tudja, hogy „nem szolgálhatja egyszerre Istent” és azt az urat, aki az Isten akarata ellen cse­lekszik. Ki győzött végül is ebben a harcban, IT. Henrik, vagy Becket? A király, aki -lemészá­rol tatja legádázabb ellenfelét? Vagy mégis a prímás, akinek sírjánál megkorbácsoltatja ma­gát vezeklésül —- s a láb alól eltett híveinek megnyeréséért — a győztes király? Egyik sem, Csak az ügy! Istennek a törté­nelmi haladáson keresztül ös­vényre jutó ügye R. E f KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA ban tartja ülését. Egyhazunkat, a tanácskozáson Virágh Gyula budapesti esperes, pesterzsébe­ti lelkész képviseli. A Keresztyén Békekonferen­cia Nemzetközi Ügyekkel Fog­lalkozó Bizottsága október 30 ---november 5. között Szófiá­ÖSZTÖNDÍJAS TANULMÁNYUTAK KÜLFÖLDÖN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents