Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-05-07 / 19. szám
Rogate HOG ATE: IMÁDKOZZATOK! Ez ennek a vasárnapnak az ősi egyházi neve. Az imádság vasárnapján a keresztyén ember imádságáról szólunk. Keresztyén voltunk félreismerhetetlen és mellőzhetetlen ismertetője és velejárója az imádság. Még pedig nem abban az értelemben, hogy időnként imádságnak nevezett mondatokat mondunk, hangosan vagy magunkban, a templomban, vagy otthon. Az imádság első renden a keresztyén ember életének a módja. Az, hogy Isten jelenlétének állandó tudatában élünk. Felé fordulva, reá tekintve, őt hallgatva. Az imádkozás nem a keresztyén élet egy megnyilvánulása, hanem maga az egész keresztyén élet. Erre gondolt az apostol, amikor így int: Szüntelen imádkozzatok, mindenben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata. S ugyanezt fejezi ki Pál athéni prédikációjának ez a mondata is: őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Az ótestámentomi atyákról, Ábrahámról, Jákóbról ezt olvassuk: Istennel jártak. EZ AZ ISTENNEL VALÓ JÁRÁS, Istenből való élet időnként szavakban, mondatokban is kifejeződik. így igaz a régi, találó meghatározás: Az imádság Istennel való beszélgetés. Csak azt ne feledjük: ö kezdte el ezt a beszélgetést, ö szólított meg bennünket előbb. Isten már vállunkra tette kezét, megérintette szívünket, amikor mi szóra nyitjuk szánkat: Atyám! Az ö Lelke indít imádságra. S arra is 0 maga tanít, mit kell mondanunk és — tennünk. Imádkozásunk mindig válasz, felelet. Nem mi várunk választ Tőle első renden, hanem arról adunk jelt, hogy meghallottuk és megfogadtuk szavát. Ezért minden igazi imádság alaphangja a hálaadás. Van .Valaki, aki meghallgat, megért, velem van, vigyáz reám. KÉRÉS AZ IMÁDSÁG. Az is, elsősorban erre szoktunk gondolni. Jézus maga bíztat erre: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót tárnak. Csak ebben a kérdésben mindig benne van az is: Atyám, úgy legyen, ahogy Te akarod. A keresztyén ember nem Istent akarja a maga kívánságai szolgálatába állítani, hanem engedi, hogy őt vezesse Isten a szolgálat útjára. Hiszen nyilván nem Istennek van szüksége arra, hogy felvilágosítsuk: mi mindenre van szükségünk — ezt ö úgyis jól tudja. Hanem nekünk van arra szükségünk, hogy feltárjuk előtte ügyünket — és másokét is. Felséges kiváltság, hogy Isten elé vihetünk embereket és ügyeket. Papi feladat ez, a szó bibliai értelmében. Aki imádkozik, az összeteszi a kezét. Látszólag tétlen, s ez a mozdulat a tehetetlenségét is jelzi. „Nem segít más már, csak az imádság” — szokták mondani. A látszat azonban itt is csal, s e felfogás téves. Aki imádkozik, az nem „ölhetett kézzel” tétlenkedik, hanem inkább nagyon is tevékeny, hiszen belekapcsolódik Isten hatalmas, sőt mindenható cselekvésének erőáramába. A külső forma, testtartás egyébként sem fontos; az imádkozás legősibb mozdulata az ég felé kitárt nyitott tenyerű kar volt: az elfogadás jele. S a kapott ajándék egyszerre feladattá is lesz. A tálentomokat használni kell. AKI IGAZAN IMÁDKOZIK, az nem maradhat tétlen. Hamis a kérdést így feltenni: imádkozni vagy cselekedni. Hiszen az ősi, bibliai gyökerű életszabály (Szent Benedeké) is ezt vallja: Imádkozzál és dolgozzál! Ha valaki komolyan szeretne valamit, az nemcsak kéri, hanem maga is mindent elkövet, hogy valóra váljék. Ami, vagy aki a szívügyünk, azért legalább olyan erővel fáradozunk, mint amilyen forrón kö- nyörgünk. Aki másért imádkozik, megpróbál valamit magára venni •nnak tértiéből. Szépen mondja magyar nyelvünk: felveszi annak ügyét. A szivére, a vállára. S megtesz érte mindent, kézzel, szóval, idővel, pénzzel, ahogy lehet. Szolidárissá válik a másikkal. Isten színe előtt, tehát imásággal, de cselekedettel is. Imádkozni nagy felelősség. Hiszen azt is jelenti: részt kérünk és vállalunk Isten munkájában. AKI IMÁDKOZIK, AZ REMÉNYKEDIK. Hiszen ezt kéri: Jöjjön el a Te országod! Ez a reménység derűssé tesz, örven- dezővé és bizakodóvá. Tudja: Még szájunkban sincs a szó s Isten már meghallgatott Aid imádkozik — s mondottuk: ez azt jelenti, hogy Istennel jár, társaságában tudja magát —, hogyan is lehetne csüggeteg, kétkedő, borúlátó. Jézus menny- bemenetelének, Áldozócsütörtök ünnepének hetében éppen arra figyelünk, hogy Jézus ezért támadott fel, él és uralkodik, hogy valóban velünk legyen. Minden napon mindenütt, minden emberi nemzedékkel, mint egyetlen igaz reménységünk, életben és halálban. Jézus „mennybe ment”, ez azt jelenti: Mindannyiunké ő s mi eltéphetetlenül az övé vagyunk. Hogy ez így van, arról győződünk meg mindig újra az imádságban. Dr. Groó Gyula t OLIVIER BÉGUIN Az átlag magyarországi evangélikus blbliaolvasó aligha ismeri Olivier Béguin nevét. Pedig Bibliáját kinyitva, hálával és szeretettel, és most immár, fájdalom, kegyelettel is kell gondolnia erre a névre. Olivier Béguin a Bibliatársulatok Világszövetségének főtitkára volt, 1949 óta. Svájcban született, Genfben, s itt szülővárosában, már 1941-től kezdve a bibliaterjesztés ügyének szentelte életét. 1949-től azután, mint a bibliaterjesztés és fordítás világszervezetének legfőbb irányítója Londonból végezte ezt a felelősségteljes munkát Hazánkat, a magyar protestantizmust nagyon szerette és sokat köszönhetünk neki. Többször járt nálunk, s gondoskodott arról, hogy a világ- szervezet adományából mindig legyen elég papír a magyar Biblia nyomtatására. E mellett tudományos segédeszközökkel, szakkönyvekkel, különböző nyelvű Bibliákkal támogatta a magyar bibliafordítás és a teológiai akadémiák munkáját. Felesége magyar asszony volt Mansfeld Ágnes, aki legutóbb két évvel ezelőtt járt nálunk, részt vett a bibliafordítók nemzetközi találkozóján. Magyar szívén keresztül Olivier Béguin szíve fokozott melegséggel hordozta a magyar bibliaterjesztés ügyét. Ez a szív most hosszú, nehéz betegség után megszűnt dobogni. Egész életét a Biblia szolgálatában töltötte. Többet nagyobbat aligha mondhatnánk róla. G. SZÁZADIK SZÜLETÉSNAPJÁT ÜNNEPELTE A LEGIDŐSEBB ANGLIKÁN PÜSPÖK Március 4-én lett százéves Thomas Sherwood Jones anglikán lelkész, aki 1897-ben kezdte el egyházi szolgálatát és aki 1930-tól 1945-ig a manchesteri egyházkerület segédpüspöke volt • • Ökumenikus információ Európa biztonságáért Az Európai Ökumenikus Információs Munkaközösség Espooban AZ EURÓPAI ÖKUMENIKUS INFORMÁCIÓS MUNKAKÖZÖSSÉGET a finnek a nemzetközi megértésért és összefogásért síkraszálló sem- legességi politika szellemében megkülönböztetett barátsággal fogadták Espooban, a Helsinkivel határos kertvárosban, Finnország hirtelen fejlődött második legnagyobb városában. Az 1969. évi emlékezetes siófoki újrakezdés és az 1970. évi genfi tisztújítás után március 26—29-ig itt tartotta ez a munkaközösség harmadik ülését 13 európai országból 70 személy részvételével, akik Európában különböző egyházi és világi lapoknál, folyóiratoknál, rádiós és televíziós vállalatoknál végzik az egyházi információ szolgálatát. És ezt a sokszínű közösséget egyszerre körülvette és összefogta az ország sajátos hangulata, az emberség és barátság levegője. EGYEDÜLÁLLÓ SZEREPET tölt be ez a munkaközösség. Statisztika, úgy tudom, még nem készült arról, hogy hányán és milyen információs szerveknél végzik világszerte az egyházi hírszolgálatot. Mindenesetre sok ezren. De valamennyi szervezet működési területe csak a nyugati országokra és legfeljebb a harmadik világra terjed ki. Ez az európai munkaközösség az egyetlen, amely magába foglalja a szocialista országok egyházi információs szerveinek képviselőit, és így hidat alkothat a keleti és nyugati egyházi hírszolgálat között. Fokozza jelentőségét az is, hogy a munkaközösség magas célt tűzött maga elé. Céljának tekinti nemcsak a kölcsönös megértést, hanem a közös cselekvést is, elsősorban európai területen, ahogyan ezt H. W. Hessler, a munkaközösség elnöke, az egyházi információ elismert szakembere hangsúlyozta megnyitó beszédében. SÚLYOS NEHÉZSÉGEKBE ÜTKÖZIK azonban Európában is nemcsak a közös cselekvés, hanem mar a kölcsönös megértés is. Az sem magától értődő, hogy az egyházak segíthetik a kölcsönös megértést Európában. Hiszen a megértés szempontjából maguk az egyházak is súlyos krízisben vannak. Két előadás is rámutatott erre a tényre. G. Krusche NDK-beli lelkésznevelő szemináriumi igazgató szerint ennek oka az, hogy az egyházak nem tartottak lépést a világ fejlődésével. Ezért nem értik meg a mai világot, a világ sem érti az egyházakat, sőt az egyházak sem értik egymást. ÍV. Simpfendör- fer, az Egyházak Világtanácsa nevelési osztályának új igazgatója viszont óvott attól a felszínes optimizmustól, amely könnyelműen beszél az egyházak egységéről. A megértés szempontjából gyümölcsözőbb, ha az egyházak maguk között és környezetükhöz való viszonyban becsületesen tudatosítják azt is, amiben különböznek és nem értik egymást Ez olyan őszinte emberi légkört teremt, amely inkább magában hordozza a megértés és a becsületes együttműködés lehetőségét a valóban közös célokért. A FINNEK JELENTÖSÍ- TETTÉK ezt a konferenciát legmagasabb szintű részvételükkel és azzal, hogy a gyakorlati kérdésekre, elsősorban az európai biztonság ügyére fordították a figyelmet. Martit Simojoki finn érsek világosan utalt az európai egyházak és keresztyének felelősségére, amikor hangsúlyozta, hogy „a keresztyéneknek realista módon kell cselekedniük, készen arra, hogy az események igazi arcát felfedjék, és merjenek esetleg számukra kellemetlen tényeket is úgy fogadni, ahogyan azok megjelennek. Urho Kekkonén finn államelnök, aki az egész diplomáciai testület jelenlétében tartotta előadását, örvendetes egyértelműséggel fogalmazta meg az öku- menízmus célját: „Az egyházak ökumenikus együttműködésének végső célját abban látom, hogy előmozdítsák az igazi emberséget. Ez a feladat átlépi az egyházak belső körét. A keresztyénség legnemesebb üzenetéhez tartozik: Szeresd felebarátodat, mint magadat A marxizmus legmagasabb célja egy olyan világ, amelyben a népek egymásnak testvérei. Az ökumenikus együttműködés segítheti azt a szintézist, amelynek tartalma az ember, a közeli és távoli felebarát, Európában, vagy más földrészen.” Mikko Juva, a helsinki egyetem rektora és a Lutheránus Világszövetség elnöke pedig arról szólt, hogy a keresztyén információ feladata hangot adni azoknak az elnyomottaknak, akik maguk nem tudnak szót emelni jogaikért, ahogyan ez legutóbb Délnyugat-Afrikéban történt, amikor az egyházi sajtó tájékoztatta a közvéleményt a fekete ellenzék mozgalmának igazi szándékairól és jogosultságáról. Hasonló módon kell a keresztyén újságírónak Európában is szót emelnie az igazságért, a megbékélésért, a békéért és a népek jólétéért. EUROPA ÜGYE állott homloktérben a konferenciai megbeszélések során is, és hivatalos nyilatkozat nélkül mesz- szemenű egyetértés alakult ki abban, hogy ennek az európai munkaközösségnek tovább kell segítenie a nyugati és keleti országokban élő keresztyének ismerkedését, hogy a hírszolgálat eszközeivel végleg felszámolják a hidegháborús korszak maradványait, és a becsületes tájékoztatás segítségével olyan bizalmi légkört teremtsenek, amely szilárd bázisa lehet az európai békének és biztonságnak. Dr. Prohle Károly Kötéltáncos? Láttál már kötél táncost? Kifeszített kötélen egyensúlyoz. Ég és föld között nyaktörő mutatványodat végez. Bűvész. Amikor Jézust követed, bátran rábízod magad Isten ígéreteire, nem vagy kötéltáncos. Izrel népét sem ég és föld között vezette Isten, hanem a földön. Nem cirkuszi mutatványt várt Mózestől, hanem hitet és engedelmességet. Hitre és engedelmességre viszont nagyon rászorultak, mert az útvonal, amelyen Isten vezette őket, igen keskeny volt. Rajta maradni életet jelent; letérni róla, halált. Figyeld meg most Isten vándorló népét a hit útján, a keskeny úton, az életre és nem halálra vivő úton. Figyeld meg Fáraót, hogyan szaladt vesztébe. Szeszélyes ember volt Fáraó. Alig jelentették neki, hogy Izrael népe elhagyta az országot, megbánta engedékenységét. Kár volt elengedni őket. Menjünk azonnal utánuk. Abban az időkben új harci eszköz volt a hadiszekér, akárcsak a mi időnkben a tank, vagy a bombázó repülőgép. Fáraó befogatott a szekerekbe. Legjobb harcosaival, 600 hadiszekérrel száguldott Izrael népe után. Vakon, mert ereje és hatalma elvakította. Csakhamar utólérték Isten vándorló népét, éppen amikor a Vörös-tengerhez értek. Nehéz helyzetbe került Mózes. Előttük a Vörös-tenger, nem mély, nem széles, mégis tenger. Mögöttük Fáraó serege. Egyszerre keskennyé vált az út. Izrael népe legszívesebben letért volna a hit útjáról. Így kiáltottak Mózeshez: Hát nincsenek-e Egyiptomban sírok, hogy ide a pusztába hoztál minket meghalni? Mit tettél velünk? Inkább maradtunk volna Egyiptomban rabszolgák, minthogy itt meghaljunk. Mózes így válaszolt a vádas- kodóknak: Ne féljetek! Az Űr hadakozik tiértetek! Veszteg legyetek! Azután Istenhez fordult. Imádkozott. Isten így szólt Mózeshez: Mit kiáltasz hozzám? Mondd meg a népnek, hogy induljanak el. Te pedig emeld fel botodat. Nyújtsd ki kezedet a tengerre és válaszd azt ketté, hogy Izrael fiad szárazon menjenek át a tenger közepén. Én pedig megkeményítem a Fáraó szívét és utánatok rohannak, vakon, vesztükbe. így dicsőítik meg nevemet akaratuk ellenére és megtudják, hogy én vagyok az Ür! Éjszaka szállt a tájra. Az egyiptomiak már egészen közel jutottak Izrael táborához. De egyelőre nem történt semmi. A felhő ott állt az egyiptomiak és Izrael népe között. Egész éjszaka erős keleti szél fújt. Amikor reggel Mózes a tenger partjára állt és felemelte botját, a szél kettéválasztotta a tengert. Izrael népe száraz lábbal mehetett át a túlsó partra a tenger fenekén. Nem lehetett valami kényelmes út ez. Keskeny út volt. De előre vitt, az ígéret földje felé. Járni lehetett rajta. A keskeny úton azonban csak hittel lehet járni. Fáraó kemény szivével, vakon rohant a keskeny útra. Lovaival, vitézeivel, harci szekereivel Izrael népe után száguldott a tengerbe. Izrael népe már átért a túlsó partra. Mózes ismét felemelte botját. A tenger vize visszafolyt helyére. Fáraó egész hadseregével elpusztult a hullámok között. Amikor Izrael népe látta a hatalmas dolgokat, amelyeket az Űr cselekedett, féltelem fogta el szivüket. Hittek az Úrnak és az ő szolgájának, Mózesnek. Hidd te is, hogy nem nyaktörő cirkuszi mutatványt vár tőled Isten, hanem hitet és engedelmességet a keskeny úton. Tudom, nem könnyű, mert keskeny az út. Jézus is tudja. Ezért biztatásunkra mondja: Én vagyok az út... muu viiugjcienseg A századfordulón erőteljes kibontakozásnak indult iparosítás, majd a hatvanas évekkel elindult tudományos technikai forradalom az egész lakosság átrétegződése és életformája szempontjából szinte meghökkentő körvonalakat rajzol ki az ezredfordulóra. Az USA-ban pl. a városlakók aránya az összlakossághoz viszonyítva 84%-ot, a mezőgazdasággal foglalkozók aránya 2,5% tenne ki. Ez tendencia szempontjából érdekes csupán, hisz az USA társadalmának szerkezete igazán nem hasonlítható a mi társadalmi helyzetünkhöz. Ott már a századfordulón a lakosság 40%-a városlakó volt. 1910-ben a városlakók aránya a mai magyar városlakók arányának felelt meg. Lényegileg tehát ott már végbement a társadalmi átala- kullás. Hasonlítás azért sem lehetséges, mert mások ott a gazdasági mutatók is és legfőképpen más a társadalmi rendszer. Ott már a helyzet az, hogy a népesség és a városi funkciók kitörnek a városból. a földalatti-hálózat és az aluljáró-hálózat. Az ingázás terheit vállalók bázisát már tovább szélesíteni nem lehet. A főváros és a nagyobb ipari centrumok elkezdtek kopogtatni vidéken és a vidéki tanácsok elkezdtek kopogtatni Budapesten az ipar kitelepítésével kapcsolatban, sőt elindult a versenyfutás is. A vállalati döntésen alapuló beruházások 40—50%-a ipari - lag fejletlen területen valósul már meg. A főváros ipari foglalkoztatottjainak a száma az 1971. évi 35,5%-ról 32,5%-ra csökken 1976-ban. Tegyük hozzá, hogy ez nem jelent a termelésben kiesést. Budapesten az intenzív ipari fejlődés szakaszában vagyunk, szakmailag képzett munkásságra támaszkodva. A murtkaerőigényesebb ipar vidékre kerüL Település- fejlesztési alapból nyolcszázmillió Ft. áll rendelkezésre a terv támogatására. Az Alföldön is huszonötezer ipari munkahely létesül. Az ipartelepítés összeesik a tervszerű telepítés- fejlesztéssel s ez a jövedelmi színvonal területén meglevő aránytalanságait szeretné kiegyenlíteni, ami lényeges szocialista célkitűzés is. A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSSEL kapcsolatban központok alakulnak ki, természetföldrajzi és gazdaságföldrajzi megfontolások figyelembe vételével. Felsőfokú központok: mellett, középfokú központok, részleges középfokú központok, kiemelt alsófokú központok, alsófoku központok és részleges alsófokú központok. így tehát egyenletes fejlődést jelent és a fővárosi agglomeráció így elkerülhető. Az elvándorlás is lecsökkenthető. Még olyan aprófalvas megyében is, ahol pl. száz négyzetkilométerre 7,1 község jut (az országos átlag 3,4). A mintegy 220 községből hatvanöt település regionális szerepkörrel rendelkezik s az ezredfordulóra a szerepkör nélküli községekben a fogyás 30 év alatt 30 ezer ember. Hozzávetőlegesen a megye lakosságának 10%-a. Tizenöt év alatt az apró települések összevonásra kerülnek s ez a települések 10%-át teszi ki csupán. (Folytatjuk) Lehel Ferenc urj. wJL JL« iött. Ha Budapest környékét is vesszük, annak urbánus lakosságát, (90%-a Budapesten dolgozik) tehát 2,3 milliót, akkor még több is, mint a kétszerese. Gondoljunk arra, hogy naponta több mint 250 000 ember utazik munkába Budapestre. Bár Budapesten 1938-hoz képest az autóbusz-férőhely tízszeresére emelkedett, mégis súlyos a közlekedési zsúfoltság. A közlekedésnek ugyanis naponta négymillió emberi kell kiszolgálnia, örülünk gyönyörű fővárosunknak, a Duna királynőjének, de a világvárosra jellemző urbanizációs ártalmakkal kapcsolatban Budapestről is mind több SOS jelet kapunk. Üj egészségügyi és közegészségügyi törvényünk is hatalmas felkiáltójelet tesz le- vegővagyonunkkal kapcsolatos felelősség irányában, ugyanúgy, mint a víz és zajártalommal kapcsolatban. BUDAPESTTEL PÁRHUZAMOSAN elindult öt vidéki nagyváros és az új városok vá- rosodása is. Sajnos a városodást nem követte a városiasodás, az iparfejlődést az infrastruktúra, amely bizonyos mértékben érthető is — bár ezzel kapcsolatban viták zajlanak. Gyakran halljuk ezt a szót infrastruktúra. Miről is van itt szó? A település infrastrukturális ellátottsága alatt értjük a lakásellátottságot, a közösségi intéz- ményellátottságot, közlekedést, a vízellátást, a csatornázást, az energiaellátást, a raktározást. A közösségi intézmény ellátottságot még bontsuk fel. Ezalatt többek között az egészségügyi, oktatási, művelődési, kereskedelmi, vendéglátási és szálloda ellátottsági helyzetet értünk. Ez a lemaradás további előrelépések gátját is jelenti. A vidék iparosítása és a településfejlesztés A HATVANAS ÉVEK DEREKÁN az ipar a munkaerő- hiány, a városokban a teljes foglalkoztatottság miatt s a zsúfoltság miatt kénytelen volt kilépni az eddigi központokból. További fejlesztés igen költséges lett volna. Költséges Mi központ felé irányuló fejlődés tanúi vagyunk. Ott már a központból kifelé irányuló tendencia érvényesül. Ennek ellenére több tanulságot vonhatunk le. H. Weeler amerikai tudós a levegőszennyezettség, a vízszennyezettség, a zajárta- lam problémáival kapcsolatban a történelem 24. órájáról beszél, miután az ember megmutatta leghatékonyabb ellenségét: önmagát Az urbanizáció, mint magyar probléma TÁRSADALMUNK a mögöttünk lévő negyedszázad alatt az egész társadalmat átalakító változáson ment keresztül egyrészt az iparfejlesztéssel, másrészt a mezőgazdaság szocialista átszervezésével. Ez utóbbi ugyanis meggyorsította az iparba való áramlást. Hazánk mezőgazdasági jellegű ország. 52%-os mezőgazdasági lakosságról tudtunk a felszabadulás előttről. Volt tehát terület, ahonnan az ipar tömegeket szívott a városba. Fejlődésünk nemcsak iparcentrikus, de egyben centrikus fejlődés is volt elsősorban. A meglévő iparvidék, elsősorban a főváros helyzeti előnyt jelentett, közlekedésével, szakmunkás- gárdával, az olcsóbban teremthető munkahelylehetőségekkel. Nagy volt a lemaradás, tont as volt a gyors eredmény is. Budapest lakossága harminc év alatt csaknem megkétszerezőA-y pívtí n ni’ i ti crnl T
