Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-04-30 / 18. szám

1 Ha langymeleg vagy... Jelenések 3, 15—16 Amikor e sorokat írom, előttem nyitott Biblia fekszik és a rádió híreket sugároz: Vietnamban az amerikaiak B 52-es re­pülőerődökkel egész nap bombázták a lakott településeket __ Re pülöerődök? Mekkorák lehetnek? Mint ez a szoba, a lakás, az egész ház? Bs bombák robbannak. Bútorok. könyvek, ba­bák hamuvá válnak a napalm tüzében... A túlsó szobában TV szól. A szkopjei földrengés tragédiáját dolgozta fel a jugo­szláv rendező... Romok ölelik körül a megnyílt földet, sátor­táborban riadt emberek, s ezreknek egyetlen kincsük a köny- nyük... A gyerekek ott ülnek a képernyő előtt... Lehet, hogy én az íróasztal mellett megmaradok, amikor alattunk böffent egyet a föld gyomra... vagy ők a TV-vel apa nélkül... Nehezen formálódnak mondattá a gondolatok... Isten igéje igényli a csendet. A külsőt? Rádió, TV nélkül nagyobb volt a csend? Nem hiszem. A probléma mentes élet nem mindig jelent kényelmet. A komfortos otthonban is vannak csőtöré­sek ... A laodiceai gyülekezet úgy vélte, megtalálta az egyet­len helyes utat: és ez az arany középút. A mérleg a legbizto­sabb egyensúlyi helyzet. Odahajol, ahová kell... Langymeleg magatartás, langymeleg gyülekezet, semleges nézőpont. Isten János evangélistát választotta ki, hogy hirdesse szá­mukra az ítéletet: „mivel langymeleg vagy, sem hideg, sem forró: kiköplek a számból!” Pedig én a langyosat szeretem! A hideg megdermeszti ajkam, a forró megégeti. A langyos, az a jó! Az sem nem meleg, sem nem hideg. Mindig az, amit éppen akarok. Ha hidegre szomja­zom, akkor hűsnek érzem, ha forró kell, akkor a langyos is fel tud melegíteni. Te nem így vagy ezzel? Miért nem jó ez Istennek? Pedig Jézus által ismeri az em­bert. Vagy talán éppen ezért? Miért nem fogadta el egy gyüle­kezet langymeleg hitét? Hiszen az még lehet hideg is. meleg is. Itt van például ez a rádiós hír. Meghallgatom, hallom. De most mit kell tennem? Huszonhét évvel ezelőtt én is átéltem. De hol van az már? Hallgatom... de nem forrósit fel... le sem hűt. Hallgatom langymelegen, ha úgy tetszik közömbösen. A nagy Semleges! Ha elzárom a készüléket, akkor is tele van ezzel a borzalmas hírrel az éter... Betör a bezárt ablaktáblák mögé is ... Mind hangosabban és a nyitott Írásból mind erőtel­jesebben szól felém Isten: ha langymeleg vagy, kiköplek a számból! És ez nem hagy nyugodni! Valamit eddig is félreértettem! Hiszen én jó keresztyénnek vallottam eddig is magamat — hogy lelkész vagyok, ez csak megerősíti ezt —, hiszek Istenben, félem öt, este, reggel imád­kozom hozzá. Akkor is elmennék templomba — ha nem volnék lelkész. Sőt! Ügy érzem, Krisztus egyházának a „cégére” lehet­nék: így kell hinni, így kell ma keresztyénnek lenni. S most? Mindezt Isten igéjével langymelegnek ítéli. De Ö nem szereti a semleges magatartást! Ezért ítél meg en­gem! Ezért mondta a laodiceai gyülekezetei langymeleg gyü­lekezetnek és minket kivetni való keresztyéneknek! Igaza van Istennek! Hiába mondom magam elégedettnek, boldognak, erősnek, gazdagnak, ifjúnak, egészségesnek, ha a hitből fakadó életfolytatásom sem nem hideg, sem nem forró, csak éppen „keresztyén”! Többnek kell lennem! A hideg döbbenetével és a forróság hevével kell hinnem, hogy: Isién úgy szerette ezt a világot, hogy . .. az Ű egyszülöttjét. Jézust adta érte, hogy a jó győzedelmesked­jék a rossz felett, az Elet a halál felett. Sok mindent tudunk Vrunkrói, csak egyet nem olvashatunk róla sehol: hogy semleges lett volna a jó és a gonosz kérdésé­ben. Sosem a langymeleg közömbösségével fordult az ember­hez, hanem az irgalmasság szenvedélyével! S most már hallom, hogy felém kiáltja a rádió üzenetét. A hitemet célozza meg a hír: Vietnamban ezrek halnak meg ár­tatlanul ! Velük együtt bennem is megölik az élet fényének egy-egy apró mécsesét. Pedig fény kell ennek a világnak! Sok fény! A hitem és emberségem által sugárzott fényre is szüksége van a világnak, hogy megvakítsa a pilóták szemét, átolvassza a gépmadarak bombától várandós testét s örökre megperzselje azok szívét és kezét, akiknek még ma is legol­csóbb portéka az ember! Uram! Tégy engem olyanná, aki szenvedélyesen tud hinni Benned és így tudja szeretni embertársait is! Lehessek olyan, aki nemcsak nevében vallja magát Krisztus követőnek, hanem életével és az emberi igazságossághoz való odaállásával is hor­dozza magán Ura szerétéiből és irgalmasságból fakadó bélye­gét. Uram! Köszönöm, hogy nem hagytál a semlegesség langy- melegének ítéletében, hanem kegyelmeddel felforr ásítasz, hogy tudjak harcolni, küzdeni, szeretni és sírni azokért és azokkal, akik velem együtt így hallgatják a napi hirek drámai jelentéseit! Karner Ágoston Hogyan prédikál as orgona? AZ EGYHÁZI ÉNEK ÉS ZENE VASÁRNAPJÁN szól­nunk kell az egyházi muzsika legjellegzetesebb megszólalta- tójáról: az orgonáról. Hogy az orgona a hangszerek király­nője, ezt a rangját senki sem vitatja, sőt ma az orgonamu­zsika reneszánszáról is beszél­nek. És valóban ezt a megújuló érdeklődést bizonyítják a zsú­folt hangversenytermek, a rá­dió rendszeres orgonaadásai, a számtalan szebbnél-szebb hanglemez. De mi gyülekezeti tagok a gyönyörködtetésen túl, vasár- napról-vasámapra hallgathat­juk az orgona prédikációját is. De hogyan? Az orgona egészen különle­ges helyet foglal el a hangsze­rek között. Arra van hivatva, hogy múló érzések helyett Isten gazdagságát, hatalmát és fensé­gét hirdesse. Végtelen hangja Isten végtelenségére emlékez­tet, megremegteti szívünket, pa­rányiságunkat mutatja meg, összetör, megaláz. MÁR MAGA AZ ORGONA­ZENE SZÜLETÉSE is prédi­kál. Hogyan született az orgo­nazene? Nem úgy, hogy mű­vészek tudásukat csillogtatni akarták műértő közönség előtt a templomban. Hanem úgy, hogy a gyülekezeti és papi ének szolgálatába szegődött ez a hangszer. Szerepe eleinte csak hangmegadás, később ebből rövidebb, majd hosszabb előjáték lesz. Vagyis az orgo­najáték története arra figyel­meztet, hogy az orgona szere­pe a templomban ma is litur­gikus szerep. Tehát szolgálat. Célja, hogy a liturgia, tehát a gyülekezeti és papi ének, ige­hirdetés, oltáriszentség vétele a legméltóbb formában történ­jék, hogy a szíveket lecsende­sítse, előkészítse bűnvallásra, az Ige és a szentség hivő elfo­gadására. És amíg ezt akar­ja betölteni, addig Isten áldá­sa van rajta. AZ ORGONA TEMPLOMI SZEREPE szorosan kapcsoló­dik a gyülekezeti énekléshez. Ezt láthatjuk abból is, hogy minden idők legnagyobb or- gonásának Johann Sebastian Bachnak orgonaművei között kiemelkedő szerepet játszanak a gyülekezeti énekek feldolgo­zásai, az un. orgonakorálok és korálelőjátékok. Bach a Szent­írás. a lutheri teológia és az énekeskönyv világában élt. Tudta, hogy a muzsikus fel­adata szolgálni, Isten dicső­ségére és felebarát hasznára. Mi az egyházi zene feladata? Isten dicsőitése, az evangélium prédíkálása énekhanggal és Egyházlörténeti kalendárium Aprilis hangszerekkel. Az orgona fel­adata is ez. Az orgonistának tudnia kell, hogy a szép zene önmagában még nem kedv« Isten előtt, ő a szívet nézi, 6 ha a szívben bűnbánat és hit van, akkor kedves Előtte a muzsikálás is. Különben az or­gonazene is Ámos 5:23 ítélete alá esik: „Távoztasd tőlem énekeid szavát, hárfáid pengé­dét sem hallgathatom.” Igv jutunk oda ahonnan el­indultunk. Az orgona Istenre irányítja a figyelmünket, ö erős, mi gyengék vagyunk, Ö végtelen, mi múlandók, ö szent, mi bűnösök... BEFEJEZÉSÜL ÁLLJON ITT egy orgonista vallomása hang­szeréről: „... Olyan csodálatos valami az orgona. A föld és a mennyország együtt. Tele van örömmel, de maga szabja meg ennek határát... Az orgona Isten legszebb ajándéka, ame­lyet azért adott, hogy megmu­tassa az embereknek, hogy mi­képpen kell örülni és zokogni az Ő templomában.” Gáncs Aladár 1722. április 3. A Bél Mátyás által szerkesztett latin nyelvű „Nova Posoniensia” című lap 250 év előtti számában érdekes dologra figyelhetünk fel: égy Holsteinből származó hírrel kapcsolatban a sorok között ke­ményen elítéli a jobbágyok sa­nyargatását. 1747. április 15. Kétszázhu­szonöt éve ezen a napon halt meg Wittenbergben 32 éves korában Rotarides Mihály iro­dalomtörténetírónk, a soproni líceum egykori diákja. Czwit- tinger Dávid első, betűrendes magyar iradalomtörténetét itt­honi anyaggal kiegészítve, idő­rendben és szakok szerint cso­portosítva akarta megjelentet­ni, de korai halála miatt mű­vének csak a tervezete jelen­hetett meg. 1552. április 19. Ezen a na­pon halt meg négyszázhúsz éve a svéd reformáció egyik legkiválóbb munkása. Olavus Petri (sz. 1493.). Testvérével, Laurentius Petrivel együtt Wit­tenbergben tanult. Az ő tevé­kenységüknek volt köszönhető, hogy Wasa Gusztáv svéd ki­rály — részben -politikai okok­ból — a reformáció erős kezű szorgalmazója lett A svéd énekeskönyvben Petrinek ma is számos éneke található. 1952. április 17. Egyházunk vezetősége 20 éve iktatta be országos (korábbi kifejezés­sel: egyetemes) felügyelői tisz­tébe dr. Mihályfi Ernő ország- gyűlési képviselőt, az Elnöki Tanács tagját, aki akkor e ma­gas tisztségei mellett a Magyar Üjságírók Országos Szövetsé­gének elnöke és művelődésügyi miniszterhelyettes is volt. 1142. április 21. A regényes életű francia lovagból nagyhí­rű teológussá és filozófussá vált Petrus Abaelardus tevé­kenységére emlékezünk halálá­nak 830. évfordulóján. 1672. április 28. Háromszáz éve született Haner György er­délyi szász püspök (tl740), az erdélyi evangélikusság első történetírója, akinek fia, Haner György Jeremiás (+177?) is so­káig állt mint püspök az er­délyi szász egyház élén. Dr. Fabiny Tibor Felvétel kántori tanfolyamokra Az Országos Evangélikus Kántorképző Bizottság a nyár fo­lyamán a következő időben rendez kántori tanfolyamokat: I. tanfolyam június 26-tól július 7-ig II. tanfolyam augusztus I4-től 25-ig E tanfolyamok előkészítő jellegűek a teljesen kezdőknek és továbbképzés a már végzetteknek, illetőleg azoknak, akik még nem voltak tanfolyamon, de már szolgálatban állnak. Ének­kari munka. Karvezetőképzés. RÉSZVÉTELI DÍJ: A tanfolyam idejére teljes ellátás és tandíj: 400,— forint, ebből 50,— forint jelentkezési díj, amit a jelentkezéskor postautalványon kell befizetni. A jelentkezési díj nem téríthető vissza, a részvételi díjat itt a helyszínen kell befizetni. JELENTKEZÉSI HAT-ÁRIDÖ: mind a két tanfolyamra 1972. május 17. JELENTKEZÉSI CÍM: Országos Kántorképző Bizottság. Bu­dapest. VIII., Puskin utca 12. Mellékeim kell: 1. lelkészi aján­ló levelet, 2. rövid -életrajzát, 3. hatósági orvosi bizonyítványt. A felvételről és részletes tudnivalókról írásbeli értesítést küldünk. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS KANTOKKEPES1TÖ BIZOTTSÁG Felhő és tűzoszlop „Fogd két kezem kezedbe, Vezess Uram!” — így kezdő­dik egy szép ének. Milyen jó, ha rossz indulatok, szeszélyes véletlen, vagy meggondolat­lanságunk helyett a jó Isten vezetése alatt áll életünk! Er­ről győződhetett meg Izrael népe is, amikor elhagyta Egyiptomot, a rabszolgaság házát. Elindultak Kánaán felé. Hosszú út állt előttük. Gya­logszerrel mentek. Nem szá- guldhattak. Hiszen kisgyerme­keket is vittek magukkal. Nyájaikat útközben legeltet­ni kellett. Az út ismeretlen volt szá­mukra. Ilyen messzire még nem távoztak eddig házaikból. Hogy jutnak el Kánaánig? Ügy, hogy Mózes után men­tek. Kezében hosszú botjával szüntelen előttük járt. De Mó­zesnek sem kellett a maga fe­je után mennie. A vándorcsa­pat legelején tulajdonképpen nem is ő járt. Más valaki. Tu­dod kicsoda? Maga az Űr. Magát Istent természetesen nem lehetett látni. Őt senki sem láthatja De egy nagy fe­hér felhő úszott az égen fejük fölött. Az Ür felhője. Az mu­tatta az utat. így gondoskodott a jó Isten vándorló népéről. Amikor a nap sugarai perzselő hőséget árasztottak 'a kopár tájra, a felhő árnyékot tartott felettük. Ha a gyermekek el­fáradtak a nehéz gyaloglástól, megállt a felhő, hogy a ván­dorcsapat megpihenjen. Este pedig, amikor lebukott a nap, nem borította el őket a sötétség. A felhő, mintha csak tűz égett volna bevilágította az utat. Mint egy tűzoszlop, úgy járt előttük az Űr éjszaka is és vigyázott rájuk. Nem kel­lett senkinek se félnie. Isten megőrizte őket a gonosztól. Mi is vándorok vagyunk. Isten országa felé tartunk. De nekünk még Mózesnél is kü­lönb vezetőt adott Isten: tu­lajdon Fiát, Jézus Krisztust Ő járt elöl. Mi követhetjük őí. Most ugyan nem látjuk, de halljuk szavát igéjéből. Akik követik őt, nem tévesztik sze­mük elől jelenlétének két fon - tos jelét: a keresztséget és az úrvacsorát. Olyanok ezek szá­munkra, mint egykor Izrael népe számára a felhő és tűz­oszlop. Sőt több és drágább is mindegyik. Mostanában konfirmáltak a tizenkét éves gyermekek gyüle­kezeteinkben. Tudod mi a kon­firmáció? Gyakorlat, edzés. Tanuljuk, gyakoroljuk, ho­gyan kell Jézust követnünk. Hogyan kell nappal és éjszaka, örömben és bajban reá hall­gatnunk, megtartó szereteté- nek, közöttünk, létének két drága jelét: keresztségünket és értünk megtört testét, kiön­tött vérét, az úrvacsorát ko­molyan vennünk. Konfirmál­ni — azt jelenti: megerősödni, erősnek lenni. Nem egyedül. Nem magadban. Vele! Jézus­sal! Pál apostol mondja: „Legye­tek erősek az Űrban és az ő ha­talmas erejében.” Zeneszerzők nem írtak még szimfóniát az anyanyelvről, pedig az édes amyanyelv dícsé­retét elmondani muzsikában, ez volna a leg­nagyobb zenei közlés. Hisz az anyanyelv nem­csak a fül és lélek tiszta öröme, hanem egész létünk értelme, születésünktől a halálig. Kosz­tolányi Dezső írta egyik tűnődésében, hogy a természet csak egyetlen édesanyát adott ne­künk, tehát csak egyetlen édes anyanyelvet. Mikszáth Kálmán utolsó írása csepp feljegy­zése volt az a.nyanyelvről, édesanyja esti me­séiről, ezekből szívta fel a nyelvi tudatot, amely íróvá alakította, igazmondó irová. Az anyanyelv emberré-nevelés, az emberség leg­magasabb iskolája. Embert csak az nevelhet, bármely helyen, aki a szeretet minden rezdü- letét tökéletesen közölni tudja, vagyis, aki az anyanyelvi kifejezés ura. megszerezte az el­bűvölő hatalmat felettünk. Édesanyánk. Ezek a tűnődések most futnak át agyamon, mert olvastam, hogy április utolsó hetét nyel­vünk legkiválóbb gondozói a magyar nyelv hetének jelölték meg. Minek kell külön nyelv­hát? Hát nem természetes, hogy magyarul beszélünk, magyarként élünk? A nyelvtudósok, úgy rémlik, szükségesnek érzik, hogy szerte az országban, minden közlési eszköz igénybe­vételével, végig az egész közép-európai ma­gyar nyelvterületen fölhívják a magyar nyelv családi körének minden ' tagjának figyelmét édes anyanyelvűnkre. Arra, hogy ne felejt­sünk el úgy élni a magyar szóval, a tiszta, ékes, szűz, gyönyörű szóval, hogy ez ember­formáló erejű legyen. Bárczi Géza, a legna­gyobb élő magyar nyelvtudós, egyik írásában kimondotta, hogy magyar nyelvi öntudatra van szükségünk. Mint a tengernek a frissítő, mozgató áramlatra? Igen. S arra az áhítatra, amellyel e nyelv értékét jelezzük önmagunk­nak. Arra az áhítatra van szükségünk, me­Edes anyanyelvűnkért lyet Reményik Sándor így határozott meg: „Ügy beszéljen ma ki-ki magyarul, mintha imádkozna”. Gondolom, ez időszerű kérés-kö­vetelés, mert ma sokan nem úgy beszélnek magyarul, mintha imádkoznának. Bárczi, az egyetemi tanár főként az ifjúság miatt aggó­dik, azt mondja említett cikkében, hogy ifjú­ságunknak nincs magyar nyelvi öntudata. Azt hiszem, nemcsak ifjúságunk jelentős ré­szének életérzéséből hiányzik az emberi ön­érzetnek ez a fontos, vérkeringésszerűen je­lentős része. írja is egy másik nyelvészünk, hogy nyelvi öntudatra mindnyájunknak szük­ségünk van, minden élő magyarnak. Űj, elra­gadó, magatartás-teremtő, meghatározó nyel­vi önérzetről, önnevelésünk legfontosabb anyagáról van szó. Budapesten és Szegeden rendezik meg az anyanyelv hetén a legfontosabb tanácskozá­sokat. A nyelvészek kiléptek a nyelvtudo­mány szűk s tanári varázsköréből, társadalmi összefüggéseiben vizsgálják anyanyelvűnk éle­tét s jelenlétét. Most van száz éve, hogy meg­jelent a Magyar Nyelvőr című folyóiratunk, nyelvünk gondozásának gyűjtőlencséje. Illyés Gyula lángoló írásban fogalmazta meg min­denki számára a Magyar Nyelvőrrel kapcso­latban, a Népszabadságban, nyelvi öntuda­tunk szükségszerű s korszerű új jelenlétét. A szegedi és budapesti nyelvész-találkozón, s a rádióban, a televízióban, napilapjainkban és folyóiratainkban nyelvészek és írók hívják fel most a figyelmet édes anyanyelvűnk szépségére, muzsikájára, az ékesszólásra, melyről a gépek zal:atolasában különös mó­don megfeledkeztünk. A fiatalok nyelvi kö­zömbösségéért mi idősek s idősebbek vagyunk felelősek: szülők, nevelők, írók, szószólók, vagyis a prédikálok. Nekem a nyelvhétről óhatatlanul az a hősi nyelvkorszak jut eszembe, amikor az írás és irodalom, udvari kancellária és országgyűlés nyelve Magyarországon egy rég halott idegen nyelv volt s anyanyelvűnk az elnyomott nép ajkán élt csupán, az írástudatlan milliók szá­ján, akik nem képviselték a nemzetet, csak alkották és fenntartották. Ebből az állapotból, mely természetellenes és értelmetlen volt egy országrengető lázadással és háborúval lépett ki a nép, Dózsa György vezetésével. A pa­rasztfelkelést az erősebb és szervezettebb ma­gyar feudalizmus leverte ugyan, mégis a nép győzött, a nyelvével győzött. A lázadó paraszt- lelkekbe éppen akkor az anyanyelvi erő ér­vényét folyatta bele a reformáció, mintha az égő erdőre kőolajat freccsentene a feltörő naftaforrás. El kellett fogadnia az anyanyel­vet az egész országnak. A Dózsa-lázadás után, a reformáció beköszöntésével nincs többé la­tinul iró magyar költő. Az anyanyelv jelölte meg függetlenségünket és szabadság-igényün­ket, holott éppen akkor jött ránk a török s a német. Az édes anyanyelv lett, sok s rettentő nyomorúság és kin között a nemzet gyönyöre, védő öve, s ereje. A XVI. század, tehát az anyanyelvi ocsúdás első korszaka, a teljesen érett, hajlékony, minden idegen kifejezést erőltetés nélkül, simán és szépen tolmácsoló magyar nyelv korszaka. Ebben a korszakban született a Károli Biblia. Bornemissza Péter prózája, Balassi Bálint lírája, vagyis az anya­nyelv lagnagyobb kútfői. S ez az irodalom rögtön a legkorszerűbb, forradalmat hozó sokszorosítással terjedt el, a könyvnyomta­tással. A Károli Bibliából nemcsak Arany és Ady merített, bevallottan, hanem minden va­lamirevaló magyar író. Bornemissza prózáját Móricz Zsigmond a, magyar próza csúcsának minősítette, s Balassi versei mai napig meg- rázóak, őszinték s teljesek, ahogy erről szá­zadunkban többen is írtak nagy íróink kö­zül. A fiatalság akkor magáévá tette a nyelv ügyét, fiatal lelkekkel győzött az élő nyelv. S lett közép-európai érvényű. Nem véletlen, hogy Comenius évekkel sárospataki tartózko­dása előtt ajánlja a cseheknek és lengyelek­nek, hogy tanuljanak magyarul, mivelhogy e nyelv tudása nélkül nem boldogulhatnak a szélesebb Duna-vidéken. A magyar protestantizmus s a magyar nyelv elválaszthatatlan egymástól. Csak az anya­nyelv tökéletes birtoklásával érhette el azt az eszmei győzelmet protestántizmusunk a ma­gyar társadalomban, amely történelmi érde­me, mert felfelé vitte a nemzetet, gazdagítot­ta, erősítette. Jaj nekünk, ha a nyelv elveszí­ti ezt a nagy társadalomformáló erőt, ha el- satnyul, mint cselekvő tényező, ha elkopik, elszegényedik, dadogássá torzul. Nincs szá­nalmasabb, mintha valaki nem képes anya­nyelvén tisztességesen beszélni. Várjuk, s kér­jük, hogy a prédikáció reformációs erővel ra­gadjon meg minket. A nép ereje s a nyelvtu­dományé ma áramlatként hasson. A népdal költészet, a balladakincs, a népmese, népdal egész nemzetünket reneszánsz- érzéssel töl­tötte meg, Bartók és Kodály munkássága erre a tiszta forrásra hívta fel az egész világ fi­gyelmét. A magyar nyelv hete tehát minden­kit harangzúgással költöget, nyelvi öntudatra serkent, Szalatnai Eezs® i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents