Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-04-30 / 18. szám

Kansanaho püspök Magyarországon

Félméteres hő födte a tamperei dombokat, téli vihar tépázta a fenyők koronáját és bénította meg a belföldi légi közlekedést, a tavak jegén még teherautók, közlekedtek és a hőmérő fagyot mutatott, amikor Erkki Kansanaho, a finnországi tamperei egyház- kerület püspöke és felesége, egyházunk meghívására Magyarországra indult.

Néhány órás repülőút után egészen más világba érkeztek. Az utolsó mérgét kiadó északi télből a zöldelő, virágos tavaszba. A vendégek látogatása április 9-én kezdődött. A

repülőtéren D. Káldy Zoltán,

egyházunk elnök-püspöke és D. Koren Emil esperes fogadta a vendégeket.

KANSANAHO PÜSPÖK ELŐSZÖR JÁRT HAZÁNKBAN, de nagy örömünkre szolgál, hogy az utóbbi néhány évben ő már az ötödik finn püspök, akit hazánkban köszönthettünk. Látogatása jelentős és értékes láncszeme a két nemzet egyre szélesedő jó kapcsolatainak. A két főváros, Helsinki és Budapest már szinte történelmi jelentőségű jelképpé vált az utóbbi időben, az európai biztonság és

„Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” (József Attila)

Napi nyolc óra

Életünk legnagyobb részét a munka tölti ki. Ez a jellemzője emberi életünknek szinte születésünk percétől kezdve halálunk órájáig. Munkát végez a diák, aki tanul, a felnőtt ember, aki hivatását végzi, és az idős nagyszülő, aki ellátja, gondozza, szeretettel sétáltatja unokáját. Munkát végez a parasztember a földeken, a bányász, a munkás a gyárban és az üzemekben, az értelmiségi az íróasztalok mellett, a háziasszony otthonában. De a munka a jellemzője egyházi életünknek is, akár az igehirdetésekre, a lelkipásztori szolgálatra, vagy akár a presbiteri tiszt betöltésére gondolok. És akkor, amikor a munkáról beszélünk, jó, ha néhány kérdést nagyon világosan és egyértelműen tisztázunk a magunk számára.

BÜNTETÉS VAGY ELKÖ- TELEZÉS a munka? A keresztyén ember számára magától értődő, hogy a Szentírásból igyekszik választ kapni. „ ... fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban ... orcád verítékével egyed a te kenyered...” — olvashatjuk Mózes első könyvének harmadik részében (17. és

19. vers). A fáradság és veríték szó könnyen arra a meggyőződésre juttathat el minket, hogy a munka büntetés és átok az ember életében. Pedig nem erről van szó! Isten nem átkozta meg a munkát! Az ember munkája gyakran nehéz és verítékes ugyan, ennek ellenére mégsem büntetés, hanem lehetőség és elkötelezés. „Hat napon át munkálkodjál..— olvashatjuk másutt (2 Mózes

20, 9). amiből megtudhatjuk, hogy Isten az ember kötelességévé tette a munkát. És nem lehetünk Isten kedves gyermekei, csak úgy, ha engedelmeskedünk reánk is kötelező érvényű szavának.

A MÓDOSÍTOTTT ALKOTMÁNY szövegében (14. §.) pedig ezt olvashatjuk: „(1) A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka. (2) Minden munkaképes állampolgárunk joga és kötelessége hogy képességei szerint dolgozzék. (3) Az állampolgárok munkájukkal, munka versenyben való részvételükkel, a munkafegyelem fokozásával és a munkamódszerek tökéletesítésével a szocialista építés ügyét szolgálják. (4) A Magyar Népköztársaság a „Mindenki képessége szerint, mindenki munkája szerint” szocialista elv következetes megvalósítására törekszik”.

A MUNKA JOG. Jó, hogy ezt szocialista hazánk életéből merítve Alkotmányunk is leszögezi. Ha visszaidézzük az ezerkilencszázharmincas éveket, akkor tudjuk igazán értékelni ezt a tételt. Százak és ezrek éltek munka nélkül s tengették életüket egyik napról a másikra. Ma is találkozunk a munkanélküliség tes- tet-lelket felőrlő tényével azokban az országokban, ahol nem a munka, hanem a kizsákmányolás, a minél nagyobb haszonra, tőkére irányuló kapitalista gondolkodás uralkodik. Ha a kettőt — a kapitalizmust és a szociailiz- must — összehasonlítjuk, mindenképpen a mi javunkra, a szocializmus javára dől a mérleg, ahol elnyertük a munkához való jogot.

A MUNKA KÖTELESSÉG. Szorosan kapcsolódik a joghoz az elkötelezés is. Nem élhetünk másképpen, csak úgy. ha eleget teszünk a munkavégzés kötelezésének. Ha helyt- állunk ott, ahová az élet állított minket.

A MUNKA KÖTELEZETTSÉGE MINDENKIRE ÉRVÉNYES. Senki nem mondhatja azt, hogy majd a másik elvégzi az én munkámat is. Kinek-ki- nek magának kell elvégeznie a reá váró munkát és feladatot. Kicsire és nagyra, férfire és nőre egyaránt kötelező ez.

A MUNKA HELYET BIZTOSIT az emberi, a társadalmi közösségben. Munkánk nem értéktelen, nem hiábavaló, hanem értékes, ha nemcsak azért végezzük, hogy általa biztosítsuk a megélhetésünket, hanem azért is, hogy előbbre vigyük általa társadalmunk hazánk és a világ ügyét is. Mert nemcsak világra szóló felfedezésekkel, találmányokkal, újításokkal nyerünk helyet a magunk számára, hanem előbbre visszük a boldog holnap kibontakozását, építését akkor is, ha jól, hűségesen, a legjobb tudásunk szerint végezzük el akár a földeken, akár a munkapad mellett.

A MUNKA KÖZÖS ÖRÖM a másik emberrel, mivel nem egyedül végezzük. Ha van nagy erőfeszítés, ha van veríték és fáradság is a munkában, még nagyobb az öröm, a boldogság az elvégzett munka eredményeiben. Munkánk összefügg a másik ember életével, munkájával. öröme a mi örömünk, szomorúsága a mi szomorúságunk, életének kérdéseit talán éppen nekünk kell megoldanunk.

MUNKÁNKAT KÉPESSÉGEINK SZERINT kell elvégeznünk. Nem akárhogyan, nem tessék-lássék módon, hanem legjobb tudásunk szerint, minden erőnket latba vetve. Nem úgy, hogy lazaságunkkal, nemtörődömségünkkel, nehezítjük a másik ember életét és munkáját.

A NAPI NYOLC ÖRÄT MUNKÁVAL kell eltöltenünk. Nem elég az, ha a munkahelyünkön tartózkodunk! Sajnos itt-ott fellelhető az a szemlélet, ami szerint a napi nyolc órai munkaidőt minden mással el lehet inkább tölteni, s nem munkánk becsületes elvégzésével. Ki a magánügyeit, ki a telefonjait intézi a munkaidő alatt ahelyett, hogy hasznos munkával hasznos tagja lenne társadalmunknak. Van olyan is, aki napi nyolc óráért veszi fel ugyan a munkabért, de munkával a napi nyolc órai munkaidőnek legfeljebb csak kis részét tölti el. Sajnos ez a gondolkodásmód megtalálható több munkahelyen, de megtalálható egyházunkban is. Hogyan várja el az a lelkész, hogy napi nyolc órai fizetést kapjon, aki hetenként is alig vég'ez nyolc órai munkát? És miért elégedetlen a fizetésével az, aki ott van ugyan a munkahelyén nyolc órán keresztül, de csak egy-két óráig végzi munkáját, s azt is rosz- szul, nem tehetsége és legjobb tudása szerint? Nem tudjuk eléggé elítélni ezt a gondolkodásmódot. ezt a magatartást, amiből a felelőtlenség bomlasztó levegője árad! Mert munkát vár tőlünk elsősorban Isten. De várja ezt a munkát szocialista társadalmunk és hazánk is.

Végezzük hivatásunkat hűséggel és becsületesen jogunk, kötelességünk, képességünk és legjobb tudásunk szerint! S vonatkoztassuk magunkra József Attila szavait így: Itt és így érdemes dolgozni!

Harkányi László

béke nemes erőfeszítéseinek jelképévé. Ebben az egyetemes emberi felelősségben, a biztonságos és békés jövendő építésének nagy összefüggésében szeretnénk mi, egyházak is részt vállalni és a magunk eszközeivel őszinte szolgálatot végezni.

A PÜSPÖKHÁZASPÁR KI- LENCNAPOS ITT-TARTÓZ- KODÁSA élményekben és tapasztalatokban gazdag programmal telt el. őszinte, nyílt beszélgetést folytattak egyházunk püspökeivel, melyek során jó tájékoztatást kaptak egyházunknak a szocialista társadalomban megtalált új útjáról és diakóniájáról. D. Káldy Zoltán, egyházunk püspök-elnöke részletes elemzést adott a félszabadulás előtti egyházi helyzetről, a felszabadulás utáni útkeresésről és a megtalált jó út eredményeiről. Örömmel tett bizonyságot arról, hogy a korábbi borúlátók és az egyházat elparentáló hamis próféták jövendölései dacára él, szolgál és a jövőben is szolgálni fog az egyház a szocialista társadalomban. Az egyház teljes szabadságot élvez az evangélium szolgálatára, krisztusi, hitvallásos alapokon áll, szó sincsen semmiféle ideológiai keveredésről. Az állam és egyház viszonya harmonikus és az állam anyagi és erkölcsi segítséget biztosít az egyház szolgálata számára. A hívő keresztyének megbecsült, építő tagjai a szocialista társadalomnak.

KANSANAHO PÜSPÖK LÁTOGATÁST TETT Teológiai Akadémiánkon is. Szakértőként mondott elismerő véleményt az ott folyó munkáról, hiszen püspöki kinevezése előtt tíz évig gimnáziumigazgató, majd kilenc évig a helsinki teológiai fakultás gyakorlati tanszékének vezető professzora volt.

Különös élményt jelentett számára a Györ-Soproni Egyházmegye lelkészi munkaközösségi ülése, amelyen részt vett és előadással szolgált. Világviszonylatban is egyedülálló a lelkészi munkaközösségek munkája.

PIHENTETŐ VÁLTOZATOSSÁGKÉNT megismerkedtek vendégeink Budapest nevezetességeivel, történelmi műemlékeivel, kulturális intézményeivel és az Erkel Színházban megtekintették a „Bahcsíszeráji szökőkút” balettelőadást. Szép utat tettek a Balatonhoz, élvezettel csodálták a virágpompás gyümölcsösöket. tavaszi díszbe öltözött természetet.

Vasárnap délelőtt Duna- egyházán hatalmas templomi gyülekezet előtt prédikált a püspök, maradandó emléket kapott a felemelő konfirmációi ünnep élményeiről és Tóth-Szöllős Mihály lelkész és a gyülekezet vezetősége vendégszerető asztalánál közvetlen beszélgetést folytatott a virágzó tsz-község fejlődő életéről. A Hazafias Népfront helyi elnöke büszkén kalauzolta végig a vendégeket az új, modem iskolán és a község szép, rendezett utcáin. Délután a Budavári templomban részt vett az ottani gyülekezeti „Schütz énekkar” névadó hangversenyén és befejező áhítattal szolgált.

ELUTAZÁSA ELŐTTI NAPON, vagyis hétfőn Balló István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese fogadta a püspököt és feleségét, őszinte tájékoztatást adott az állam és az egyház jó viszonyáról, és a nyílt eszmecsere során valóban meggyőződhetett a püspök, hogy egyházunk az evangélium alapján állva megbecsült szolgálatot végez a szocialista társadalomban.

Baranyai Tamás

Váci Mihály:

Építs tetőt

Az alapot mélyre lerakták.

Te emeltél rá falakat.

Reád dőlne, ha nem folytatnád.

Eltemet, amit abbahagysz.

A ház azé. aki betetőzi.

Másra hagynád? — Majd kizavar.

Mire építesz: — tiéd az ősi telek, s amit raktál rá — a fal.

Tetőt fölé! — ha gerendának magad feszülsz is — magasan.

Csak építsz? — Foglald el hazádat, mert gürcölhetsz benn hontalan.

Építsd magad, — egymásbaillő, kegyetlenül kiszámított, egymást égre tartó, feszítő gondolatból boltozatot.

Építsd magad: — akár a kristály

rendeződik tökéletes, belül ható törvényre tisztán:

— jövője rég örökletes.

Építsd világod: — lenn a mélyben tervezi lombját a gyökér; tudatos rendszere készen, mire győztesen fénybe ér.

Építsd magad — mint csont a testben — Észrevétlen: — a szervezet köréd rendeződik —, s te csendben örök jövőd így szervezed.

Csak annyi légy, mint a kés éle.

Ne látssz, ne légy, helyet ne kérj.

— A bajban ott leszel a kézben, s ha szegésre kész a kenyér.

(Váci Mihály Kossuth-díjas költő 1924-ben született Nyíregyházán. 1970-ben halt meg Hanoiban. Közölt verse „SZÁZHÚSZAT VERŐ SZtV” című gyűjteményes kiadásából való.)

A A

En vagyok az Ur

Az emberi szív mindig szeretett volna Isten lényegébe behatolni, terveit és intézkedéseit óhajtotta előre tudni. A régiek szemében a név ismerete magát a lényeget jelentette. Ha valaki közölte nevét a másik emberrel, akkor ez azt is jelentette, hogy az illető a másik részére bizonyos hatalmat adott maga felett. Ezért tiltakozik Jákobnak a Jabbók parti Ismeretlen nevének megmondása ellen (1 Móz 32, 29)

Mózes más szándékkal kérdezett: hitében meggyengült gyülekezet és Isten között akart ismét kapcsolatot teremteni. Isten közli új nevét a sinai szövetségnél: lakve. Ez a név nemcsak Mózesnek biztatás, hogy veled leszek. Izrael népével leszek, hanem ígéret az egész világnak. Az ígéret nemcsak beteljesedett, hanem folytatódik.

De vigyázzunk! Ne éljünk vissza Isten nevével: értünk szolgáló és áldozatot hozó szeretetéveL Az Atya lényege, titka és indulata Krisztusban lett számunkra nyilvánvalóvá. Nem lehet Isten nevével ajkunkon visszahúzódni valamiféle elefántcsont toronyba és nem törődni a minket körülvevő világgal.

Az „új ember” nemcsak Istennel van új viszonyban, hanem a másik emberrel is, a felebaráttal. A keresztyén gyülekezet csak akkor élő, ha együtt lélegzik korunkkal és együtt dobbar szíve — bánatban és örömben — a rászoruló másik emberrel Csak így tudunk „új éneket énekelni”. Kalácska Béla

„Ä munka, a rend és a béke”

Az embert a munka tette igazán emberré: szükséges életfeltételeit, jövőjét tudatosan biztosító eszes lénnyé, a természeti világ—hitünk szerint — Isten rendelte „leigázójává”, tehát urává. Ezért bármerre is kalandozhatnak múltat idéző gondolataink, bárhová is pásztázik szemünk világa, mindenütt az emberi munka, az egymást váltó nemzedékek tapasztalataiból kiterebélyesedett emberi tudás gyümölcseivel találkozhatunk.

A MUNKA, AZ EMBER TUDATOS CSELEKVÉSE csiszolta csodálatos simaságává a primitív kőbaltát, nemzedékek fáradozása szelídítette hűséges segítőtárssá az állatvilág jó néhány fajtáját, tette termékennyé az addig szűkmarkú földet, építette meg a védelmet, az otthont nyújtó házakat. Az emberi munka mindent legyűrő hatalmát hirdetik a sivatag homokjából kimagasló piramisok, a pompás templomok, korunk gyáróriásai és bonyolult gépei. A munka közben szerzett tapasztalatok tudássá, majd tudománnyá rendeződtek, olyanná, amely ésszel szinte már követhetetlen szívóssággal kutatja a csillag és atom milliárdok titkait.

MINDEZ IDŐ ALATT nemcsak évezredek szállottak el a végtelen idő parányi részeként, hanem szebbé, elfogadhatób- bá, „lakhatóbbá” lett a Föld, a mi kicsiny világunk, eszesebbé az ember s egyre emberhez méltóbbá az emberi társadalom. Ezt a fejlődést, ezt az egyre előbbre haladást nem tehették semmivé — legfeljebb csak egy időre akaszthatták meg időnként — az emberi létünk gonosz, de attól idegen velejárói: a tudatlanság, a rosszindulat, a hatalmaskodók elembertelenítö elnyomása és a háborúk fel-fellobbanó, pusztító tüze sem. Nem, mert az ember mindig talpra állt s a baj a veszedelem elmúltával újra építeni, alkotni kezdett. S ezért százszorosán igaza van a költőnek: „A munka, a rend és a béke” (Juhász Gyula: A munkásotthon homlokára),

MAJD SZÁZ ESZTENDEJE — 1889 óta — minderre emlékezve ünnepük meg világszerte május 1-én a munka ünnepét. Ünnepük azok, akik a munka terhét, fáradságát mindenkor vállalták és viselték. Ünnepük azok, akiknek ősei rabszolgaként az égbolt felé magasították a piramisokat, jobbágyokként megművelték a szántóföldet, mesteremberekként felhúzták a pompás templomok, paloták falait és akiknek közvetlen elődei résztvevői és meghatározó tényezői voltak annak a forradalomnak, amely szülőanyjá volt modern korunknak: az ipari forradalomnak s akik ma az első sorokban küzdenek a jobb, az igazságosabb, emberibb jelenünkért, békés jövendőnkért.

Mi pedig — a jóakaratú embermilliókkál együtt — ezen a napon azokra emlékezünk tisztelettel és megbecsüléssel, azokat ünnepeljük, akiknek múltunk megszámlálhatatlan anyagiszellemi értékeit, jelenünk szép rendjét, nyugodt életfeltéte leit, békéjét köszönhetjük: a munkást, a dologozó embert.

Elmulasztott történelmi lépés

Május első napjaiban Európa valamennyi népe — túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az egész világ — arra figyel, mi történik Bonnban azon a parlamenti ülésen, melyen a szovjet— nyugatnémet valamint a lengyel—nyugatnémet szerződésekről szavaznak. Minden józan embernek — bárhol is él a világon — tudnia kell, hogy a szerződések ratifikálása vagy a ratifikáció elvetése a következő időben befolyásolja nemcsak a „lég- kör”-t Európában és Európán kívül, hanem elindítója lehet az európai'népek hasznos együttműködésének vagy kirobbantója lehet egy újabb „hideg-háborús” időszaknak, a fegyverkezési verseny fokozásának, a Nyugaton és Keleten élő népek kapcsolatai megromlásának.

Mivel nagy tétről van szó, nemcsak magának a bonni parlamentnek nőtt meg a felelőssége, hanem minden olyan „szerv”-nek és közösségnek Nyugat-Németországban, amelynek „van szava” a nyugatnémet társadalomban. Nem lehet vitás, hogy ezek közé tartoznak a keresztyén egyházak is, köztük a nyugatnémet evangélikus egyházak is. Ezt ők is tudják. Nyilvánvalóan ezért foglalkozott a „keleti szerződések” ratifikációjával a nyugatnémet Evangélikus Egyház (EKD) Tanácsa és a nyugatnémet Egyesült Evangélikus—Lutheránus Egyház (VELKD) Tanácsa. Az előbbi március 17-én, az utóbbi március 24-én. Anélkül, hogy bele akarnánk avatkozni a két nagy evangélikus egyháztest Tanácsainak döntéseibe, szomorúan kell megállapítanunk, hogy helyrehozhatatlan történelmi mulasztást követtek el. Noha mindkét Tanács hangsúlyozta, hogy a „keleti szomszédokkal való megbékélés keresésének útján előre kell menni”, ugyanakkor azt a határozatot hozta az EKD Tanácsa, hogy „az egyháznak nem feladata, hogy a politikai pártoknak a ratifikációval kapcsolatos szükséges vitájában az egyik vagy másik oldalon állást foglaljon”. Ezt a határozatot a VELKD is magáévá tette. A Tanácsok az egész problémát „mindenkinek a lelkiismeretére bízzák”.

Véleményünk szerint a két nagy egyháztest vezetősége akkor végzett volna történelmi szolgálatot, ha nem bízta volna mindenkinek a „lelkiismeretére” a döntést, hanem egyértelműen felhívta volna a bonni parlament képviselőit, hogy szavazzanak a ratifikáció mellett. A nyugatnémet egyházak vezető testületéi sajnos nem vették észre, hogy a szerződések ratifikációja nem a politikai pártok ügye, hanem a 30 európai nép, sőt az egész emberiség ügye. Ezzel követtek el történelmi mulasztást. Nagyon „keresztyéni”-nek tűnik az egyéni „lelkiismeretre” való hivatkozás, de éppen nekünk keresztyéneknek jól kell tudnunk, hogy az a bizonyos „lelkiismeret” nemcsak pozitív, hanem negatív irányban is befolyásolható. Befolyásolható pl. a sovinizmus és revansizmus szellemétől is. E rontó hatásokat csökkenthették volna az egyházi vezető testületek, ha tiszta és egyértelmű felhívást tettek volna közzé, amely segíthette volna a rosszul tájékozódókat jobb tájékozódásra. Mivel front-helyzet van e kérdésben Nyugat-Németországban, végeredményben ezzel a tisztázatlan és „semleges”- nek tűnő felhívással, nemcsak hogy nem segítették a ratifikációt, hanem annak ellenzőit támogatták meg, talán akaratlanul is. Ezt a lépést többé nem lehet jóvá tenni.

Jó, hogy mások is vannak a nyugatnémet egyházakban, örülünk annak, hogy Württembergben 250 neves evangélikus lelkész, Braunschweigben 25 lelkész, püspök és laikus adott ki nyilatkozatot a ratifikáció mellett. Lilje nyugdíjas püspök is, „mint egyetlen lehetséges alternatívát” jelölte meg a ratifikációt. Ma ők nyugatnémet evangélikus egyház „becsülete". Nyu- gat-Berlinben is széles körű mozgalom bontakozott ki a ratifikáció érdekében. Ök azok, akik jól előre látnak. Előre látnak és segítik az európai népek békéjét és együttműködését.

Országos Esperest Értekezlet

Április 13-án az Országos Egyház székházának tanácstermében országos esperesi értekezlet volt. Az értekezleten D. dr. Ottlyk Ernő püspök a Hazafias Népfront munkájával kapcsolatos feladatokról szólt, D. Káldy Zoltán püspök az esperesi vizsgálatok módjáról adott eligazítást á 16 egyházmegye esperesének és az országos munkaágak vezetőinek. Az országos ’gvházi ügyekről Karner Ágoston országos főtitkár, a könyvárról Papp Ivánné. a levéltárról dr. Sólyom Jenő, az egyház* CSÉB munkájáról Muncz Frigyes számolt be,

«

«