Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-04-30 / 18. szám

xxxvn. Évfolyam is. szám

1972. április 30.

Ami elsősorban jellemző: az orom

D. Káldy Zoltán püspök felszólalása a Hazafias Népfront budapesti küldöttértekezleten 1972. április 8-án.

FEL LEHET TENNI A KÉRDÉST, hogy Küldöttértekezletünk légkörére és a jelenlevő küldöttek érzelemvilágára és magatartására itt és most mi az, ami elsősorban jellemző. Nem hiszem, hogy tévedek, ha azt mondom: az öröm, mégpedig a közös úton közös célért végzett közös munka öröme. Szándékosan nem azonnal a szép eredmények fölötti örömről szólok — noha bőven van ilyen —, hanem arról, hogy van közös utunk, amelyen együtt tudunk menni: a különböző osztályok és rétegek tagjai, hivők és nem hivők, munkások, parasztok, értelmiségiek, öregek és fiatalok. Ez az út a szocializmus építésének az útja. Nem magától- értétődő és természetes, hogy van közös utunk. Ez nem az „égből pottyant” a lábunk alá, hanem meg kellett érte szenvedni és küzdeni. Meg^ kellett szenvedniük elsősorban azoknak — hogy a korábbi időkről ne beszéljek —, akik a két világháború között itt Magyarországon is illegalitásban, szívükben és értelmükben egy szabad és független Magyarország utáni vágyban küzdöttek népünk hatalmasai, a fasizmus és a népárulás ellen. Meg kellett szenvedniük és sok vért kellett adniuk azoknak a szovjet katonáknak, akik felszabadították hazánkat a fasizmus testet és lelket ölő nyomorúságából és sóját uraink elnyomása alól. A felszabadulás után is meg kellett küzdenünk a téves eszmékkel, téves utakkal, visszahúzókkal és az új társadalmi rendre törőkkel. De ne tagadjuk le azt sem, hogy el kellett rendeznünk dolgainkat egymás között is: különböző osztályok és rétegek, vallásos és nem vallásos emberek között. Kölcsönösen meg kellett győződnünk egymás jóakaratáról, jó szándékáról és fel kellett ismernünk, hogy a különbségeknél, amelyek népünk tagjait egymástól elválasztják, sokkal jellemzőbbek és sokkal fontosabbak azok, amelyek szétszakíthatatlanul összekötnek mindannyiunkat: a közös haza, a szocialista Magyarország építése és az építés teljességre-juttatásának szándéka.

A KÖZÖS ÜT ÖRÖME MELLETT hangsúlyozottan szeretném kiemelni a közös munka örömét is. A munka — ha helyesen fogjuk föl — önmagában is öröm, de a közös munka sokszoros öröm. Nemcsak azért, mert a közös munka gyorsabb és jobb eredményt hoz, hanem azért is, mert a közös munkában a különböző osztályok és rétegek tagjai, a vallásos esnem vallásos emberek jobban és igazabban megismerhetik egymást és .megtanulhatják egymást jobban becsülni. A munka frontja mutatja meg ugyanis, hogy valójában ki a legény a gáton. Ott válnak el egymástól a kötelességteljesítők és kötelességmulasztók, a felelősséggel és felelőtlenül dolgozók, a fegyelmezettek és lazítok, az önzők és a közösségért élők, azok, akik a munkát csupán kenyérkeresetnek nézik és azok, akik abban a tudatban végzik, hogy a szükséges kenyér megkeresése mellett társadalmunkat, gazdasági és kulturális életünket építik.

DE KÖZÖS AZ ÖRÖMÜNK A KÖZÖS EREDMÉNYEK LÁTTÁN IS. Ebben a hazában van minék örülni. Fel sem lehet itt sorolni. Ezzel összefüggésben úgy gondolom, nem szükséges annyit beszélnünk arról, hogy a múlthoz képest milyen óriási eredményeink vannak és az sem minden esetben szükséges, hogy a jövő várható még nagyobb eredményeit ra- gyogtassuk fel, mindezeknél fontosabb, hogy annak örüljünk és pedig igazán örüljünk: ami van! Szorítsuk a szívünkre, mint olyan eredményt, amelyért megdolgoztunk, éljünk belőle. Csak a hálás ember tud igazán örülni és új kedvet kapni a további munkára.

A HAZAFIAS NÉPFRONT, annak vezetősége és aktivistái letagadhatatlanul jó munkát végeztek. Sokat tettek azért, hogy a Hazafias Népfront olyan fórummá váljék, amelynek keretében a szocialista demokratizmus jegyében a közvélemény szava minél több kérdésben felszínre kerülhet. Valóban olyan fórum ez, ahol a főváros minden lakója — ha akarta — elmondhatta véleményét, jó tanácsát országunk és fővárosunk építésével kapcsolatban és egyben alkalmat kaphatott mindenki a tényleges cselekvésre is. E helyen is szeretném hálás szívvel megköszönni, hogy mindezt megtehették a lelkészek és általában a hivő emberek is. Köszönjük az e téren is megnyilatkozott bizalmat. Bizalommal és cselekvéssel akarjuk azt viszonozni.

NYILVÁN NEM MONDOK ÚJAT, ha azt mondom, hogy a Hazafias Népfront munkájának a közös bázisa a közös haza szeretete. Az igazi hazafiság. Ennek ápolásáért és erősítéséért a Hazafias Népfront is sokat tett. Erre a szolgálatra szeretnék most hangsúlyt tenni. Ügy látom, további munkára van szükség, hogy az internacionalizmus és az igazi hazafiság ne csak kiegészítsék egymást, hanem kölcsönösen erősítsék és táplálják egymást. Ilyen tartalmú hazafiság táplálása véd meg a sovinizmus és nacionalizmus egy-egy pókhálós sarokban itt-ott még mindig fellelhető mérgétől. A haladó hagyományok megbecsülésével, a mai nagy eredmények szívünkre szorításával és tovább fejlesztésével akarunk itt és most hazafiak lenni. Nekünk ez a haza Arany János is és Petőfi is, de Váci Mihály is és Garat Gábor is és még sok-sok mai író, költő és tudós is, a Bakony is, a Mátra is, a Balaton is és Budapest is, 1848. március 15-e is, de 1945. április 4-e is, a szocializmus vívmányai is, az új társadalmi rend is, az új kulturális élet is, a szocializmust építő népek szeretete is és a világ haladó erőinek megbecsülése is. Tegyünk még többet az igazi hazafiság élesztőséért és igazi tartalommal való megtöltéséért is.

ÖSSZE KELL FOGNUNK a közéleti tisztaság egyre gyakorlatibb megvalósításáért. A szocializmus erősödése, vagy gyengülése a gazdasági és politikai tényezőkön kívül erősen függ a közélet tisztaságától. Véleményem szerint társadalmunkban jelentkező bizonyos negatív jelenségeket nem lehet azzal elintézni, hogy „ez nem jellemző”, vagy a „többség nem ilyen”. Bibliai példával szeretnék élni: „kis kovász az egész tésztát megposhasztja.” Ennek az adott bibliai helyen negatív értelme van! Illetékes tényezőknek és a Hazafias Népfrontnak is határozottabban kell fellépni elvileg és gyakorlatilag a mutatkozó negatív jelenségekkel szemben.

Dr. Mihályit Ernő fensz éve országos felügyelőnk

1952. ÁPRILIS 17-ÉN, egyetemes közgyűlés keretében iktatta tisztségébe DR. MIHÁL YFI ERNŐ országos felügyelőt az akkori rangidős püspök D. dr. Vető Lajos. A választás és az ünnepélyes beiktatás a Magyarországi Evangélikus Egyház népének „igenje” volt arra az egyházpolitikai szolgálatra, amelyet Mi- hályfi Ernő már ezt megelőzőleg egyszerű gyülekezeti tagként végzett magyar evangélikus egyházunk javára, egyházunknak az új szocialista társadalmi rendben útra találása, államunk és egyházunk jó viszonyának kialakítása érdekében.

Ez a megállapítás D. Káldy Zoltán, egyházunk püspök-elnöke köszöntő beszédében hangzott el, amikor az országos egyház tanácstermében államunk képviselői, az Országos Egyház vezető munkatársai, a Teológiai Akadémia tanárai és a 16 egyházmegye esperese körében köszöntötte a húsz éve hűségesen helytálló és szolgálatát egyházunk és népünk javára példamutatóan betöltő dr. Mihályfi Ernő országos felügyelőt.

Az Állami Egyházügyi Hivatal részéről Miklós Imre államtitkár emlékezett meg melegen Mihályfi Ernő szolgálatáról. Jelen volt Balló István elnökhelyettes és Grnák Károly főosztályvezető is.

A meleg, családias ünnepségen a tőle megszokott alázattal és meghatottan mondott köszönetét az ünnepelt. A köszöntésekre adott válaszát hadd adjuk tovább egyházunk népének, ismertetve egyúttal nagy vonásokban dr. Mihályfi Ernő népünk és egyházunk javára végzett szolgálatának rövid összefoglalását.

Dr. Mihályfi Ernő válasza:

Meghatottan köszönöm azokat a szavakat, amelyeket Káldy püspök úr intézett hozzám, kíméletesen figyelmeztetve arra, hogy rohan az idő.

Valóban a gyorsuló idő mai korszakában még a régi, normális időmértékkel mérve is tekintélyes, azt is mondhatnám, hogy megdöbbentően hosszú időszak telt el aízóta, amióta együtt dolgozunk,

együtt vezetjük a magyarországi evangélikus egyházat.

Húsz évvel ezelőtt én azt mondtam, hogy csak akkor fogadom el és csak addig vállalom ezt a tisztséget, ha és ameddig bírom az egyház és a szocializmust építő állam bizalmát.

Az egyház bizalmát most húsz éve a demokratikusan lefolytatott választás eredménye bizonyította, a Magyar Népköz- társaság és a Párt bizalmának számos jelét tapasztalhattam ez alatt a két évtized alatt.

Most legelőször is ezért a kettős bizalomért mondok köszönetét.

Azután nagyon őszinte vallomást teszek arról, hogy soha egy pillanatig sem éreztem ellentmondást a két szolgálat: az állam és az egyház érdekében végzett munkám között. Teljes volt a harmónia, hiszen közös, azonos a cél.

Ugyanezzel a meggyőződéssel veszek részt a Hazafias Népfront országos irányításában is, ugyanezzel a céllal szerkesztem a népfront lapját, a Magyar Nemzetet. Ott voltam a népfront mozgalom születésénél is, a Történelmi Emlékbizottság megalapításánál, aminek nemrég ünnepeltük harmincadik évfordulóját.

Ebből a harmincból most itt húsz évet teszünk mérlegre. Nem volt nehéz ez a húsz évi munka, hiszen minden feladat megoldásához teljes támogatást kaptam. Ezt szeretném itt most nagyon nagy hálával megköszönni..

Köszönöm a püspök áraknak, akikkel állandóan teljes egységben, harmóniában döntöttünk néha nehéz kérdésekben is.

Köszönöm az egyház itt jelen levő vezetőinek a támogatását.

Köszönöm az Állami Egyházügyi Hivatal vezetőinek állandó segítségét, tanácsait. Külön köszönöm, hogy ezt a kis házi jubileumi megemlékezésünket is megtisztelték megjelenésükkel.

A jövőben mindenkitől ugyanazt kérem, amit eddig kaptam.

Ügy érzem, nem valami különleges nap ez a húszéves évforduló. Ma is ugyanazt csináljuk,. ami húsz éven át mindennap kötelességünk volt. Ez a nap nem határkő, nem zár le szakaszt és nem nyit új korszakot munkánkban, életünkben.

Legfeljebb mérföldkő, amelynél egy percre megállunk, megszorítjuk egymás kezét és azután indulunk tovább ugyanazon az úton, amelyen eddig jártunk.

Amíg ezt a kettős bizalmat érzem és élvezem és ameddig erőmből futja, addig igyekszem teljesíteni vállalt feladatomat az egyház munkájában.

Szívből köszönöm az üdvözléseket.

EURÓPAI EGYHAZAK KONFERENCIÁJA

Az Európai Egyházak Konferenciája genfi központjában Marseille római katolikus érseke, Roger Etchegaray vezetésével tárgyalásokat folytatott

az Európai Katolikus Püspöki Konferenciák Tanácsa küldöttsége a két szervezet együttműködéséről. (epd)

INDONÉZIA

A Keresztyén Indonéziai Egyház észak-szumátrai 471 gyülekezetében 250 ezer egyháztag között csupán 68 lelkész végez s-olgálatot. A lelkészhiányt helyi lelkész! képzéssel igyekeznek megszüntetni. Húsz iskolájukban 103 tanító 3500 gyermeket oktat, (epd)

Köszöntés

MIHÁLYFI ERNŐ, országos egyházi felügyelőt köszöntjük abból az alkalomból, hogy húsz éve választották meg a magyarországi evangélikus egyház gyülekezetei egyházunk legmagasabb világi tisztségére. Benne azt az egyházunk élén álló vezetőt köszöntjük, aki egyháztörténelmi jelentőségű szolgálatot végzett és végez, amikor irányító szavával mutatott és mutat utat egyházunk népének. Amikor Isten az elé a cél elé állította egyházunkat, hogy megtalálja helyét szocializmust építő hazánkban, olyan vezetőkre volt szükség, akik képesek ezen a téren a helytállásra, a koncepció adására, az irányításra,. A magyarországi evangélikus egyház az előtt a feladat előtt állt, hogy felszámolja a múlt bűneit, a második világháború poklába vezető egyházi uralkodó rétegek hibáit, s kidolgozza az új társadalmi rendben az egyház szocializmusban követett magatartásának útvonalát. Ez a feladat olyan férfiakat igényelt, akik jól értették Istennek a mi korszakunkban követelt igényét, s akik meg tudták fogalmazni egyházunk népének és tömegeinek a haladó állásfoglalását. Ennek a feladatnak a segítésében volt Mihályfi Ernőnek jelentős szerepe egyházunk életében.

‘A NÉPET SZOLGÁLÓ evangélikus hazafinak a képe tárul elénk, ha Mihályfi Ernő arcképét akarjuk magunk elé vetíteni. Messzire vezetne annak a kimutatása, milyen szolgálatot jelentett népünk életében annak a szerkesztőnek a működése, aki 1920 óta szolgálta a haladás ügyét a magyar sajtó életében. Volt bátorsága ott hagyni a szerkesztői széket, amikor a fasizmus kiszolgálásának igényét támasztották vele szemben. 1942- ben ott látjuk a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalapítói között, majd az.19421 március 15-i Petőfi-szobornál történt antifasiszta tüntetés szervezői között. Amikor a fasizmus erői országunk tönkretételére szövetkeztek, 1944-ben szervezte a Magyar Front átfogó antifasiszta törekvését Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Kállai Gyulával, Szakosíts Árpáddal és a többiekkeL Később a Magyar Nemzeti Függetlenségi Népfront ölelte egybe mindazokat az antifasisztákat, akik kész voltak különböző világnézeti alapról egységesen fellépni a hazánkat tragédiába vezető katasztrófapolitikával szemben.

AZT AZ EGYHÁZI VEZETŐT köszöntjük Mihályfi Ernőben, aki szilárdan állt a haladás és a szocialista fejlődés oldalán, amikor egyházunknak meg kellett tálalnia helyét a magyar nép Magyarországában, ahol a kisszámú urak világa. helyett a nép lett az ország gazdája saját hazájában. Ennek állomásai röviden a következők.

AZ EGYHÁZ ÉS ÁLLAM KÖZÖTTI EGYEZMÉNY előkészítésében részt vett, amikor tárgyalt 1948. január 14-én a budapesti lelkészekkel, mint a köztársasági elnöki hivatal vezetője, miniszteri rangban. Mihályfi Ernő, aki a volt béri evangélikus lelkésznek és Nógrád megyei esperesnek a fia, szívén viselte evangélikus egyháza sorsát, amikor igen magas állami tisztséget töltött be. 1948-ban szülőfalujában, Béren, amikor a Népköztársaságunk visszaadta a második világháború során kisajátított 300 harangot, felhívott az egyház és állam közötti egyezmény megkötésének szükségességére.

AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ORSZÁGOS. FELÜGYELŐJÉVÉ 1952-ben választották meg. Amikor egyházunk gyülekezetei szavazatukat reá adták, azt az embert választották ki benne, aki határozottan és egyértelműen mutatott utat egyházunk népe számára a szocialista fejlődés keretei között.

ORSZÁGOS EGYHÁZI FELÜGYELŐI SZÉKFOGLALÓ BESZÉDÉBŐL idézett mondatai a húsz esztendő eltelte ellenére is, jövőnkben is érvényesek „Felelősséget érzek az egyház egész vezetőségével együtt minden egyházközségért, egyházunk minden lelkészéért és hívéért. Egyházam élén is a népet akarom és fogom szolgálni. Azok a százezrek, akiknek szavazata most reám esett, nemcsak az evangélikus egyház hívei, hanem egyben elválaszthatatlanul az új Magyarország építői is, új országunk építésében teljes erővel és lelkesedéssel részt vevő dolgozók. Az egyházi életben ugyanazok ők, mint nagyszerű munkájuk közben. Nincs és nem lehet bennük semmi kettősség, tehát az ő arcukból tevődhetik csak össze az egyház igazi arca is”.

SOK FELADAT várt megoldásra egyházunkban. Elnöklete alatt működött az 1952—53-as zsinat, amelynek egyházunk területi beosztására vonatkozó rendelkezései mai napig is érvényben vannak. Döntő feladat volt egyházunk berendezkedése a szocialista perspektívára. Ennek körvonalai alapjaiban helyesen alakultak ki. Ezeket az alapokat nem tudta megzavarni az ellenforradalom sem. Amikor újra fontos feladatok elé került egyházunk, Mihályfi Ernő országos egyházi felügyelő 1957 végén döntő útmutatással irányította egyházunk vezetőit és népét az eredetileg felismert helyes útra.

SZOLGÁLATA egybeforrott egyházunk kiemelkedő eseményeivel. Amikor egyházunk új teológiai felismeréseivel megerősödve fogott hozzá új törvénykönyvünk megalkotásához, 1966-ban, Mihályfi Ernő zsinati megnyitó beszédében arra utalt, hogy a tradíciók megőrzésével teljesen új és korszerű törvénykönyv készük Megnyitó beszédében többek közt ezeket mondotta: „Mi, a Magyarországi Evangélikus Egyház bizonyítjuk, hogyan élhet az egyház a szocializmusban szabadon. E történelmi példamutatás felemelő érzésében tanácskozhatik ez a zsinat”.

HATÁSA AZÓTA IS MESSZIRE ER, mert egyházunk legmagasabb világi vezetői pozíciójában százezrek figyelnek véleményére és útmutatására. Bölcsességével, halk hangú, de mindig fontos mondanivalójával azt az álláspontot képviseli minden gyűlésünkön és tárgyalásunkon, amelyen átsugárzik az ember szolgálata, népének és egyházának a szeretete, az emberiség jövőjéért érzett felelősségvállalása. Ehhez a szolgálathoz kívánunk erőt, egészséget, hosszú életet és sok eredményt egyházunk és népünk szolgálatában!