Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-03-05 / 10. szám

Eletet termő áldozat Mt 10, 38—39 MA IS „KELL” AZ ÁLDOZAT! Sokszor gondoljuk s talán mondjuk is, hogy ma már lezárult az emberiségnek az a „hő­si” korszaka, amikor az élet biztosításához elengedhetetlen volt a személyes bátorság és áldozathozatal. A mai technika lehetőségei, a mai társadalmak jól szervezettsége kiiktatta éle­tünkből a „fehér foltokat”. S vége a felfedező ember merész vállalkozásainak, a föld mélyében egészségét feláldozó bányász hősi helytállásának, vagy a tudomány oltárán — anyagi és szel­lemi elismerés nélkül — magát elégető tudós önfeláldozásának. Ma mindent előre megtervezünk; minden munkát tisztesség­gel honorálunk, és senkitől sem kérünk „áldozatot”, vagy „ön- feláldozást”. De valóban igy van ez? Tényleg nélkülözheti mai életünk a mi személyes áldozatunkat? Vagyis pontosabban azt, amire nem lehet kényszeríteni senkit, s amit nem lehet letörleszteni, vagy megfizetni a fizetéssel. — Az űrhajós, vagy a bányász ma is „kockáztat”. S nem egyszer az életét áldozza a szó szoros ér­telmében az emberiség haladásáért és jövőjéért. A dél-rhodé- siai fajüldözés ellen tüntetők, — amikor odaállnak a rendör- sortűz elé: áldozatot hoznak. Amire nem lehetne őket kény­szeríteni, s amit tulajdonképpen soha nem lehet „visszafizet­ni” nekik. De amikor a Vöröskereszt „önkéntes” véradásra szó­lít fel; vagy a mi társadalmunk is igényli, hogy a kulturáltabb városért-faluért, — a jobban felszerelt iskolákért tegyünk va­lamit, — valami többet, mint amennyit a fizetésünkben visz- szakapunk. Akkor megérthetjük, hogy az önként vállalt, a „másokért” meghozott áldozat: soha nem nélkülözhető lendítő ereje, az emberiség fejlődésének. KRISZTUS ÉLETET TERMŐ ÁLDOZATA. Böjt — Krisztus áldozatát hirdeti hangosan az egyházban. Mert szenvedése és halála áldozat volt! önként vállalt út, amire nem kényszerí­tette az Atya sem. De a bűnös ember számára a bocsánatot, a megbékélést Istennel, — csak az „Isten Bárányának” ez az ál­dozata szerezte meg! Szent vére, — a helyettünk felvállalt büntetés jele, de ugyanakkor mennyei Atyánk irgalmas szere- tetének áldott pecsétje is. S a „kereszt” éppen ezért lett Isten és ember találkozásának az egyedül lehetséges helyévé. Ahol újra és újra hittel ragadhatom meg ezt a csodát: Isten nem ha­ragszik, — mert Jézus meghalt értem, magát áldozta helyet­tem, s halálából nekem lett életem! A Krisztus keresztáldoza­táért meghirdetett evangélium azonban nemcsak a megkegyel­mezett bűnös visszaajándékozott „élet-élményét”, egy új élet kezdetének a reménységét akarja felébreszteni bennünk. Ha­nem a kereszt evangéliuma át is formál, újjászül! Késszé tesz a Krisztusban megismert s'Seretet — áldozatos életformájá­ban járni itt a földön: felvenni a „magam” keresztjét. A „FELVETT KERESZT”: MÁSOKÉRT ÁLDOZOTT ÉLET! Jézus szavai ugyanis: „aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem” pontosan így kell érteni! Itt egysze­rűen szó nincs a „mártírhalál” kereséséről, sem a szenvedés­nek önmagában való dicsőítéséről. Itt a szolgálatban elégetett életet tartja Urunk „Őhozzá Ynéltónák”! És á 70—80 észtendő másoknak szétszórt, — embertársaimnak szétosztogatott — egész életáldozatát nevezi Jézus az élet értelmének, igazi „meg­találásának”! Egy életformát hagy ránk Urunk: azt, amit Ö is járt! Ez az anyaszentegyházban tovább élő szeretet-áldozata lehet azután valódi áldás és békesség, vigasztalás, és tényleges segítség, — a korunk kérdéseivel küzködő mai ember számára. A „felvett kereszt” pedig megmarad — a mai tanítvány szá­mára az egyetlen úttá: ami az életre visz! Csizmazia Sándor IMÁDKOZZUNK Irgalmas Krisztusunk! Magasztalunk Téged a kereszten ho­zott áldozatodért. Magasztalunk halálodért, amivel Istennel és embertársainkkal való megbékélésünket munkálod. — Bocsásd meg engedetlenségünket és hálátlanságunkat, bogy vonakod­tunk Téged követni. És nem vállaltuk a kereszthordozás mai útját sem az emberiség sorsdöntő kérdéseinek szolgálatánál, sem életünk apró eseményeinek megoldásánál. — Urunk! Lel­ked által újíts meg, s szentelj meg a szolgálatra keresztál­dozatoddal. Ámen. LENGYELORSZÁG A Lengyel Római Katolikus Egyház püspöki kara íebruár közepén tartott ülésén elhatá­rozta, hogy fölveszi a hivata­los kapcsolatokat a Lengyel Egyházak Ökumenikus Taná­csával. Lengyel protestáns kö­rök a római katolikus egyház merev magatartásában bekö­vetkezett örvendetes változást az Egyházak Világtanácsa fő­titkárának látogatására Vezetik vissza, (epd) Istentiszteleti rend Budapest, 1972. március 5-én Deák tér de. 9 (úrv.) dr. Hafen- scher Károly, de. 11 (úrv.) dr. Ké­kén András, du. 6 Trajtler Gábor. Fasor de. 11 (úrv.) Szirmai Zol­tán, du. 6. ifi. Görög Tibor. Dó­zsa György út de. fél 9 ifj. Görög Tibor. Üllői út 24. de. fél 11. Kará­csony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár Já­nos, de. 12 (magyar). Thaly Kál­mán u. 28. de. 10, de. 11 Turcsányi Károly. Kőbánya de. 10 (úrv.) Veöreös Imre. Utász u. de. 9 (úrv.) Sülé Károly. Vajda Péter u. de. fél 12 (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de* 11 (úrv.) Bizik László. Rákosfalva de. 8 Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10 Bizik László. Fóti út de. 11 Baranyai Tamás. Váci út de. 8 Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10 Benczúr László. Újpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10 Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9 Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11 Matúz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerletelep de. 8. Pest­újhely de. 10 Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 8. Rá­kospalota Kistemplom de. 10, du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 Kar­ner Ágoston. Sashalom de. 9 Kar­ner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9 Bé­kés József. Rákoshegy de. 10. Rá­kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9 (úrv.) Mado- csai Miklós, de. fél 11 (német) de. 11 (úrv.) D. dr. Ottlyk Ernő, du. 6 Böjti est. Torockó tér de. fél 9 (úrv.) D. dr. Ottlyk Ernő. Óbuda de. 9 Turchányi Sándor, de. 10 (úrv.) Turchányi Sándor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9 Takács József, de. 11 Takács József, du. fél 7 Rúttkay Elemér. Pesthideg- kút de. fél 11 Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8 Bencze Imre, de. fél ló Reuss András, de. 11 (úrv.) Bencze Imre, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9 dr. Rezessy Zoltán. Albertfalva de. 7 Vlsontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Budafok de. 11 Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Cse­pel de. féfl 11. — Böjt 3. vasárnapján az oltár terítő színe: lila. A dél­előtti istentisztelet oltári igéje: Ef 5,1—9; az igehirdetés alap­igéje: Mt 10,38—39, — TÉT. Február 20-án szol­gálatot végzett a gyülekezet­ben Kovács Géza győri lelkész. A délelőtti istentisztelet kere­tében iktatta tisztségébe a gyülekezet tizenegy új presbi­terét, hat férfit és öt asszonyt. CSALÁDI HÍREK — HALÁLOZÁS. Sexty Zol­tán evangélikus lelkész, a sá­toraljaújhelyi gyülekezet lel­késze 65 éves korában február 21-én elhunyt: Temetése feb­ruár 23-án volt Sátoraljaújhe­lyen Pásztor Pál esperes szol­gálatával. — HALÁLOZÁS. Hátszegi Gyula, a bonyhádi gyülekezet 9 éven át volt hűséges, életét és erejét a gyülekezetnek szen­telő felügyelője 1971. decem­ber 1-én, 63 éves korában hir­telen elhunyt. Temetése de­cember 3-án volt a bonyhádi protestáns temetőben nagy gyülekezet részvéte mellett. „Aki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok”. — Tulok Istvánná, sz. Nagy Ida a pesterzsébeti gyülekezet presbiterének felesége, lapunk hűséges olvasója, 73 éves ko­rában elhunyt. Temetése feb­ruár 12-én vcüt Pesterzsébeten Virágh Gyula esperes szolgá­latával a gyülekezet széles körű részvételével. „Az igaznak ha­lála idején is reménysége van”. — HÁZASSÁG. Szüts Tamás vegyészmérnök és dr. Garam Éva régész február 15-én tar­tották esküvőjüket a budavári templomban. A szertartást a menyasszony édesapja, Garam Zoltán bobai lelkész végezte. GENF ÉS RÓMA A holland Mark Reuver, a Justitia et Pax (Igazság és bé­ke) római pápai bizottság ko­rábbi sajtótitkára, az IDOC nemzetközi ökumenikus köz­pont jelenlegi munkatársa a római Nuovi Tempi protes­táns lapnak adott nyilatkoza­tában kifejtette, hogy a római katolikus egyház belépése az Egyházak Világtanácsa tagjai közé azért nem jöhet ma szó­ba, mert római vezető körök­nek az az aggodalma, hogy az ökumenikus kapcsolatok csak fokoznák és veszélyesebbé tennék a római katolikus egy­házon belül egyébként is meg­található „nagy zűrzavart”. Rámutatott arra is, hogy az is nehézségeket okoz, hogy a A hat legnagyobb protes­táns amerikai egyház vezetői beadvánnyal fordultak Nixon elnökhöz és Rogers külügymi­niszterhez és ebben kérték, — TEMPLOMTORONY mázolást vállal Drenyovszki Pál mázoló kis­iparos. Nagytarcsa, Zrínyi a. 5. (Pest megye) genfi Egyházak Világtanácsá­ban „csak egészen kevesen” vannak azok, akik „a római kúria működését” megértik. A genfi ökumenikus központ ve­zetőinek „kisebbségi érzése” van Rómával szemben, mintha Róma birtokában volna vala­minek, ami Géniből hiányzik. Túlértékelik a római kúria ál­lítólagos egységét is. Végül az Egyházak Világtanácsa és Ró­ma által együttesen támoga­tott bizottság, a SODEPAX (bizottság a társadalom, fejlő­dés és béke kérdései tanulmá­nyozására) hároméves műkö­dése utáni nagy nehézségeit emelte ki az ökumenikus kö­rökben igen tájékozott egyhá­Kti cTnlramho«* (onH \ hogy az Egyesült Államok gaz­dasági korlátozásokkal juttas­sa kifejezésre Rhodesia fajül­döző kormányával szembeni nemtetszését, (epd) — JOLELKÜ, információképes bejáró gondozónőt keresek idős édesanyámhoz. Cím a kiadóhiva­talban és a 160—858 telefonszámon. „Szemeim mindenkor az Úr­ra néznek.” (Zsolt 25,15 — Mt 20,28) VASÁRNAP. — „És mi meg­ismertük és elhittük az Isten­nek hozzánk való szeretetét." (1 Jn 4,16 — Zsolt 25,14 — Ef 5,1—9 — Zsolt 25,12—22) Any- rxyi mindent megismerünk na­ponta: a Hold felszínét, a szív- átültetéseket, katonai állam­csínyeket, a sapporói Téli Olimpiát, Maigret felügyelő legújabb nyomozását. Kérdés, hogy jut-e időnk és erőnk Jé­zus Krisztus közelebbi megis­merésére is és mit jelent szá­munkra ez a megismerés. Mi formálunk-e magunknak már­ványból egy Jézus-szobrot, amely pontosan olyan, mint amilyennek mi szeretnénk — vagy hagyjuk-e az élő Jézus Krisztust dolgozni rajtunk, hogy úgy formáljon, alakít­son minket, ahogyan Ö szeret­né? HÉTFŐ. — „Szárnyai alatt lészen oltalmad.” (Zsolt 91,4 — Jn 16,33 — Jn 1,29—37 — Mk 11,12—14. 20—26) Isten oltalma olyan, mint amikor a tyúk szárnyai alá rejti kiscsibéit az udvar fölött keringő héja elől. Isten védelmet ad, de nem gondtalan, probléma mentes életet. Nem helyez minket in­kubátorba, vagy légkondicio­nált szobába, nem véd az esőtől és a szél fuvallatától, inkább útmutatást ad, hogy hogyan élhetek a viharban is, a prob­lémák és gondok között re­ménységgel. KEDD. — „Ne félj; én va­gyok az Első és az Utolsó,' és az Élő.” (Jel 1,17—18 — Ézs 46,4 — Csel 8,1—8 — Mk 11,15—19) A félelem a modern ember leikéből sem veszett ki. Sok mindennel próbáljuk ma­gunkat bebiztosítani: takarék- betétkönyvvel, jól jövedelmező állással. Milliomosok luxusvil­láikat a legmodernebb riasztó- berendezésekkel szereltetik fel. De adnak-e ezek elég biz­tonságot? A legtökéletesebb páncélterem vastag falai sem védenek meg bennünket a ha­lálfélelemtől, a reménytelen­ségtől, a nihilizmustól. Egyedül Jézussal nincs mitől félnünk, mert Ő él és most is megszólít: — Ne félj, melletted vagyok! SZERDA. —■ „Lelketeket az igazság iránt való engedelmes­ségben szenteljétek meg kép­mutatás nélkül való atyafiúi szeretetre.” (1 Pt 1,22 — 1 Sám 15,22 — Lk 22,24—30 — Mk 11,27—33) A sportolók kemény edzést, nagy erőfeszítést, sok lemondást vállalnak hosszú hónapokig az eredményes ver­senyzés érdekében. A győzel­mi mámor azonban kárpótolja, őket a fárasztó hónapokért. Is­ten az egész életünket kéri tő­lünk, hogy minden erőnket összpontosítva szenteljük ma­gunkat a szeretet és az igazság szolgálatába. Minden idegszá­lunkkal arra kell törekednünk, hogy tetteinket a szeretet és az igazság irányítsa. Mindez józan ítélőképességet és meleg szívet kíván, teljesítése pedig áldozatokkal és erőfeszítések­kel jár. De a győzelemért ér­demes vállalnunk! CSÜTÖRTÖK. — „Öh ne haragudjál Uram felettébb és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságainkról.” (Ézs 64,8 — Ef 5,25—26 — Lk 4,38—44 —* Mk 12,1—12) Sok ember sze­méből csalt ki könnyeket Fab­ricius Antal „A fekete város” c. tévéfilm utolsó jelenetében, amikor nem bocsátott meg Görgey alispánnak. Mi kisebb nyilvánosság előtt követünk el ilyet naponta. Gondolunk-e azokra a könnyekre, amelyeket mi okozunk ezekkel mások­nak? Ha Istentől mi bocsána­tot kérünk, akkor mi sem le­hetünk haragtartók. Isten a legnagyobb haragosunkhoz küld, hogy beleüljünk ki vele! PÉNTEK. — „Mert mindaz, ami az Istentől született, le­győzi a világot.” (1 Jn 5,4 — 5 Móz 1,29 — Jer 11,18—20 — Mk 12,13—17) Az emberi győ­zelem akkor teljes, ha a másik lehetetlenné van téve, ha tönkretesszük az életét, ha tér­den állva esedezik kegyele­mért, ha elmenekül előlünk egy másik házba, egy másik állásba, egy másik gyüleke­zetbe, egy másik faluba vagy ha halálba kergetjük. Jézus Krisztus úgy győzte le a világot, hogy önmaga halt meg a világért. Nekünk is úgy kell legyőznünk embertársain­kat, hogy a saját érdekünket és saját szempontjainkat fel­áldozzuk az ő javukra. SZOMBAT. — „Aki ezt mondja: megismertem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, az hazug és abban nin­csen meg az igazság.” (1 Jn 2,4—5 — Ezs 29,13 — 2 Móz 12,3—14 — Mk 12,18—27) A gépkocsivezetői vizsgán nem elég a KRESZ szabályokat is­merni, hanem az utcai közle­kedésben a többi autó között kell ennek alkalmazásáról szá­mot adni. Nekünk sem elég élméletben ismernünk Isten parancsait, hanem a minden­napi életben a többi ember kö­zött derül ki,: hogy hogyan al­kalmaztuk azokat, isten nem a mi bosszantásunkra adta pa­rancsolatait, hanem azért, hogy ezek betartásával tudjunk „balesetmentesen”, összeütkö­zés, veszekedés és harag nél­kül, békességben élni ember­társaink között. HJ. Görög Tibor EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság FeWős szerkesztő és kiadó: D. Korén Emil Szedfceeztőeég és kiadóhivatal: Budapest, VHL, Puskin u. la. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 316—20.412—VHL Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25Z11 72.0970 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató A népszerű TV-sorozat szerzője egy reg­gel házikabátban, mezítláb jelent meg a buszmegállónál, kezében madárkalitkával és könnyezve kérte a várakozókat, hogy aznap ne engedjék ki gyermekeiket az utcára. A csakhamar megérkező mentők minden ellen­állás nélkül vezették a rohamkocsihoz, — miután őket is figyelmeztette a rejtélyes ve­szedelemre, mely a város kicsinyeit fenye­geti. Benn súlyos idegösszeomlást, időleges tudatzavart állapítottak meg és a hibernal taglója alatt kábultan ragadta vissza azt, amit éveken át megtagadott magától — az álmot. * A neves szerző úgy dolgozott, mint a meg­késve asztalhoz ülő korhelyek pótolják a le­maradást — mohón, magát emésztve, gyor­san lerészegedve. Hónapok alatt akarta be­hozni élete két balszerencsés évtizedét, ami­kor átok alatt volt és semmi sem sikerült. Egy kisvárosban tisztviselősködött akkor, bálákba kötött, naftalinszagú munkaruhákat utalt ki anyagraktárakból, ahol csupasz vil­lanykörték lengtek a huzatban és egerek si­koltoztak a sötét sarkokban felállított csap­dák szorításában. Nővérével lakott, akit a lehetetlen „Árpádia”-névre kereszteltek — egész nap tolókocsijában ült és titkon a bú­torok mögé dobálta a méregdrága gyógysze­reket, melyek UNRA-csomagokban érkeztek valamelyik ismerőséhez. A kiadók és szerkesztőségek válaszai, — az „igen”-nek és a „nem”-nek ezek a szinte már rituális semmivé lényegülései, inkább mulat­tatták, mint elkeserítették. Tudta és elismer­te, hogy sem a tehetségeseknek, sem a te­hetségteleneknek nem érdekük az ismeret­len versenytársak felfedezése és belátta, hogy a „mosd meg, de ne nedvesítsd be” az egyet­len, amit kockázat nélkül megtehetnek a ma­gafajta névtelenekért. Idővel rájött, hogy a jussát követelő te­hetség jogán lehetetlen áttörnie a parnasz- szust őrző irodalmi aprószentek hívogatva elutasító gyűrűjén, — így egymásba font karjuk alatt próbált belopakodni és ez sike­rült is neki. — Az „áttörés” egy bárgyú fog­paszta-reklám volt, melyet félmeztelen görl- csapat szavalt el a mozikban a híradó és a film között. Majd nem kis meglepetésére megnyerte a postaközpont egyfelvonásos pá­lyázatát — lélegzetelállító fordulatok után hi­tet téve a csomagokban elhelyezett címmá­solatok áldásairól. Végül bejutott, mint a ravasz kutya a nagyapa foteljébe — apránként, fokról fok­ra. Amit azóta elért: három dráma fővárosi színpadokon, — egyikük szép sikerrel fut valamelyik koppenhágai színházban — két film és a sorozat a televízióban, melynek szignálját meghallva hazarohanrmk a gyere­kek a játszóterekről. — És dossziék sora a szüntelen megváltoztatott címekkel, — éj­szakák, a szó kínjának átvirrasztott ezeregy­éjszakája, átforrósodott olvasólámpával, ki­ürült cigarettacsomagokkal és kába hajna­lokkal, melyekből a szemközti kárpitos cég­táblájának otromba, vörös betűi kászálód­tak elsőként elő. Rég tudta, hogy munkája kétharmad része hajszolt rutin, de túl sokat várt ahhoz, hogy igényeskedjen. Mohón, ki- elégülve élvezte a befutott név varázsát, mely élvonalba ragadja viselőjének közép- szerűségeit is. Aztán minden átmenet nél­kül összedőlt, — valami elbillent elcsigázott képzelőereje, szesszel, kávéval kiuzsorázott képességei mélyén. Nevetgélve leemelte a kanári kalitkáját és lement a megállóhoz. * Egyetlen szobtársa, egy szüntelen sirdo- gáló, kövér könyvelő volt, valami nagysza­bású sikkasztás számtalanszor kihallgatott mellékszereplője, akit kizárólag idős hölgyek látogattak. Egy idő óta felhagyott a sírdogá- lással és valami csinos kötésű könyvet olva­sott. Késő délután, valamivel vacsora előtt megkérte őt. hogy olvasson fél hangosan, igy könnyebben múlik az idő. A könyvelő olvasmányát közelebb tartva, nyafogó orr­hangon olvasni kezdett: . .mert ha közüle- tek valaki tornyot akar építeni, nemde elő­ször leülvén felszámítja a költségeket, hogy van-e mivel elvégezze? — Nehogy, minek utána fundamentumot vetett és elvégezni nem bírja — csúfolni kezdjék őt, ezt mond­ván: Ez az ember elkezdte az építést és nem tudta véghezvinni.. A neves szerző lehunyt szemmel hallgatta az esetlenül hangsúlyozott sorokat — a köny­velő nemsokára elhallgatott, azt hitte el­aludt. — Aki ezt írta, ismert engem — mondta a neves szerző az egyre növekvő sötétben. — Azt hittem nem érdekli és elszunyókált — suttogta a könyvelő és a neves szerző félt, hogy ismét sírva fakad. — Lukács evangéliuma. — Tudja, az em­ber magára ismer, az imént olvastam a ha­mis sáfárról. Lehet, hogy magának nem mond semmit, de én mintha magamról ol­vasnék. A neves szerző nem felelt — a homályba vesző mennyezetet bámulta, melyen nappal jól látható az a repedés, mely egy tápász- kodó alakra hasonlít, — valakire, aki elvá­gódott és most megpróbál felállni. Turchányi Sándor TORONY EGYESÜLT ÁLLAMOK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents