Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-03-05 / 10. szám

XXXVII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM 1972. március 5. Ára: 2,— forint Szabad engedelmesség D. Káldy Zoltán püspök igehirdetése a Lnfheránia hangver­senyén. Lutherániánk ma esti műsorában öt mű szerepel: Buxtehu­de, Schütz, Bach és a ma élők közül Dieter de la Motte és a mi drága magyar zeneszerzőnk. Gárdonyi Zoltán egy-egy mű­ve. Itt, az igehirdetésben Schütz Henrik és Gárdonyi Zoltán művéhez szeretnék kapcsolódni. Schützhöz azért, mert jubileuma ez az év: 300 évvel ezelőtt halt meg. Gárdonyi Zoltánhoz pedig azért, mert ő a miénk és mert művét, a „Tékozló fiú”-t, Budapesten itt mutatják be elő­ször. A két zeneszerzőről szólva egy közös vonásukat emelem ki. Schütz Henrik is és Gárdonyi Zoltán is műveikben hűségesen követik a Szentírásnak a szövegét, szinte szóról szóra. A Szent­íráshoz kötöttségük teszi őket rokonná még akkor is, ha a ze­nei stílusuk különbözik egymástól. És most én a két zeneszerző „textus”-át hozom elétek: „A 12 éves Jézus a templomban” és a „Tékozló fiú” történetét. „A 12 éves Jézus a templomban”: Ebben a történetben is egy fiúról van szó, és a „Tékozló fiú” történetében is egy fiú­ról van szó. Az első fiú Jézus. Lukács evangélista szerint, ami­kor először szólal meg Jézus a templomban, ezt a szót mond­ja: „Atyám!” „Nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoz­nom”. Ezt mondja a szüleinek. Egy olyan fiú áll előttünk Jé­zus személyében, aki kezdettől fogva mindig egyezteti az aka­ratát az ő Atyja akaratával. Mondhatom mai szóval, hogy Jé­zus mindig „szinkronban” volt az ő Atyja akaratával. Egyez­tette döntését az Atya döntésével. Engedelmes fiú volt, aki aszerint akart élni, szólni és cselekedni, ahogy az ő Atyja mondta néki. AZ ö SZÁJÁBAN ENNEK A SZÓNAK. HOGY „ATYA”, jó íze volt. Olyan jó íze, mint a magyar kenyérnek a szánkban, amikor éhesek vagyunk. Az Ó szájában ez a szó „Atya” drága szó volt. Akkor is, amikor így mondta, hogy Atyám „legyen meg a Te akaratod!” Akkor is, amikor azt mondta, „Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem a pohárt!” Akkor is, amikor a ke­reszten vérezve azt mondotta: „Atyám, bocsásd meg nékik!” És akkor is, amikor azt mondotta: „Atyám, a Te kezedbe te­szem le az én lelkemet”. Ez a fiú olyan fiú volt, aki halálig ragaszkodott Atyjához. Ez a fiú engedelmes fiú volt. Az egész világért volt engedelmes, az egész emberiség boldogulásáért volt engedelmes. „Engedelmes volt a keresztfának a halálig”, hogy általa életet és békességet nyerjen nemcsak egy kis cso­port a világon, hanem az emberiség, a Glóbusz, a Földgolyó. Igen, a 12 éves Jézus: engedelmes Jézus. A kereszten meghalt férfi: engedelmes férfi. így volt élete szép, áldozatos és szabad élet. ÉS A MÁSIK FIŰ? A MÁSIK FIÚ: A „TÉKOZLÓ FIÚ”. Ez odaállt az apja elé, mint egy cövek és azt mondotta: Ide, ami az enyém a vagyonból! És az Atyja kiosztotta a neki való részt. Ügy látszik sebtiben hagyta el az atyai otthont, talán még az ajtót is bevágta maga mögött. Ügy gondolta, most már az övé a világ, Az ő szájában ennek a szónak, hogy „atya” rossz íze volt. Számára az atya a kötöttséget, a rabságot, az elhordozha- tatlan tekintélyt jelentette. Ezt pedig nem „szívelte”. Nem akart „rab” maradni otthon. Ügy gondolta, elég volt a kötött­ségekből. Élhet kénye-kedve szerint. „Igazi szabadság” kellett neki. Emberi „méltóság”-hoz illő. Nem kötheti sem apa, sem anya, sem testvér, sem otthon, sem illem, sem otthoni kenyér. övé a világ! De ez a fiú tévedett. Ez a fiú azt hitte, hogy ké­nye-kedve szerint felrúghat mindent, ami addig szent volt. kidobhatja szájából az „atya” nevét. Meg is tette. De ez a fiú csődbe került. Tényleg nem függött már az atyjától, mert messze volt. Csak éppen a disznók vályújában kenyérhajat ke­reshetett. Tényleg nem kellett már mondania azt, hogy „atyám”. Tényleg nem kellett szinkronba hozni az akaratát az atyával. Csak éppen keresni kellett egy kis szentjánoskenyér héjat, hogy éhes gyomrát kielégítse, de ez sem adatott neki. Ez a fiú való­ban nagyot tévedett. Ez a fiú ellenpólusa annak a másik fiú­nak, Jézus Krisztusnak. Ez nem engedelmes, ez „szabad” fiú! Mi sokszor azt hisszük, hogy amikor kidobjuk a szánkból az Atya nevét a szabadság nevében, az „emberi méltóság” nevé­ben akkor vagyunk igazán „szabadok”. De tévedünk, mert az Atya nem a „szabadságitól akar megfosztani, hanem a csőd­től. Az Atya csak azt akarja, hogy Hozzá való kötöttségben le­gyünk szabadok a szeretetre, a másik ember szolgálatára és boldogságának munkálására. Ti, akik ma hallgatjátok ezt a két művet, figyeljetek arra, hogy ezek a művek „textusukkal” együtt arra a szabadságra hívnak, amely az Atyához köt. A vele való kötöttségben hív szabadságra, emberi méltóságra. Az Istennek való engedelmes­ség útjára hív ez a két zenemű. MÉG CSAK EGYET. Mind a két történetben van egy azonos személy: az Atya. Ez az Atya, úgy látszik, várta azt a második fiút, azt a tékozlót, azt a gátlástalanul élőt, azt az élvhajhá- szót, azt a csődbe kerülte! És furcsa dolog történik. Olvastam, hogy Keleten abban az időben nem illett egy felnőtt embernek futni. Ez az öreg ember mégis elkezd futni. Fut a fia elé. Az jön a vályútól. Elkészített egy nagy beszédet, hogy majd „lead­ja” az apjának: „Atyám, vétkeztem ellened...” De nem tudja végigmondani. Az Atya ráhajol és csókolgatja. Sarut húz a lá­bára. Asztalhoz hívja, főhelyre ülteti és kiáltja: „az én fiam meghalt és feltámadott”. S kezdőnek vigadni. Mert az Atya ilyen. Az Atya szeretete az, amely mindig új életre hív és ké­pesít az új életre. És ezek a zeneművek nem pusztán úgy ze­neművek, hogy élvezetet adnak, valami zenei élvezetet — ez is kell és ez is jó — de e zeneművek a mögöttük lévő textussal és minden kottafejükkel ehhez az Atyához hívnak, aki előtt nem tudta a tékozló fiú végigmondani a szövegét, mert az Atya csókja szájára forrasztotta a szót Most kezdődött az igazi szabadsága, otthon az Atyánál az iga­zi új élet. 0 is az engedelmesség útjára lépett. A fiák engedel­messége a valódi szabadság. Mint fiák, mint édes gyermekek engedelmeskedünk annak, akit így szólított Jézus: „Atyám”, és akit így szólított a hazatért: „Atyám”. Ámen. D. Káldy Zoltán püspök. Sajtóosztályunk vezetője fog­lalt állást a fenti rövid, határo­zott mondattal az Evangélikus Életről folytatott vitában azon a sajtókonferencián, amelyen az Evangélikus Élet, a Lelki- pásztor szerkesztő bizottságá­nak tagjai, valamint a 16 egy­házmegye sajtóelőadó lelké­szei vettek részt AZ ÁLLÁSFOGLALÁS, amelyben teljes egyetértéssel osztoztak a konferencián részt vevők, kizár minden más le­hetőséget, amit esetleg itthon­ról vagy külföldről igényelné­nek lapunkkal vagy általában sajtókiadványainkkal kapcso­latban. Nem vállaljuk a szektásságot Nem húzódunk be valamely szűk pietista irányzat határai közé, rolót húzva magunk és környező világunk közé. Evan­gélikus hivő szemmel nézzünk a való életre, s a világot szere­tő Jézus Krisztus küldetésé­ben hirdetjük az evangéliumot annak az evangélikus keresz­tyén embernek, aki benne él a szocializmust építő világban. Világos teológiai, egyházpoli­tikai és politikai döntéseinkkel segíteni akarjuk a lelkészeket, presbitereket, gyülekezeti ta­gokat, hogy helyüket megtalál­va jól tölthessék be szolgála­tukat családban, munkahelyen, gyülekezetükben, társadal­munkban. AZ ÉLET TELJESSÉGÉT akarjuk felvenni lapunkba. Ezért foglalkozunk az egyes ember és a család örömeivel és gondjaival, társadalmunk előre vivő, vagy közösségron­tó jelenségeivel éppen úgy, mint kontinensünk békéje és biztonsága ügyével vagy az emberiség vagy családját érin­tő politikai és gazdasági kér­désekkel. Egyházi sajtónk ezzel egy­úttal része is a hazai magyar publicisztikának sajátos hitbeli alapállásával és hangvételével. Országos lapunk Van teológiai irányunk, mert van utunk. A diakóniai teoló­gia útja, amelyre Isten vezette el egyházunkat hazánk felsza­badulása után és amely járha­tó útnak bizonyult az egyre teljesebben kibontakozó szo­cializmus világában. Útmutató lap a mi la­punk, amelynek hasábjain egyházunk prófétai látású ve­zetői hívják a lelkészeket és gyülekezeti tagokat, hogy mer­jenek előre lépni a hit útján és merjenek másokat is útra hívni. Az utat nem bizonytalanít- juk el azzal, hogy egyházi saj­tónkat a világkeresztyénség ta­laján burjánzó különböző teo­lógiai irányzatok csataterévé tegyük, s nem teszünk eleget a kívánsághangverseny igényé­nek sem. Előre alkarunk mutatni, mert a jövőt tudni keU. Szürkülettől pirkadatig SZÜRKÜLET. Valahol a Jordán folyó mellett éppen akkor bukott le a nap. Keresztelő János és tanítványai álltak ott, András és János. Bizonyára jó tanítványok voltak. Az este szürkületében azután feltűnt egy fehér alak. Keresztelő János rámutatva mondta: „ímé, az Isten Báránya!” Ősi ézsaiási pró­féciák feszültek ebben az egy mondatban az áldozati bárány­ról, aki bűneinkért megáldoztatik. Az igehirdetés tettekre in­dító volt, a Jézusra mutató ujj a tanítványokat küldte. Öt hallgassátok. Az egyház igazi igehirdetése sem saját tanítvá­nyokat nevel, hanem Jézushoz küld. ÉJSZAKA. Néhány hónappal később. Valószínűleg az em­beriség történetének legszörnyűbb éjszakája volt Jézus fölött ítéltek a papok. Jézus a főpapi tanács előtt állt. Közel volt a húsvét, s a húsvéti Bárányt a vesztőhelyre vezették megál- doztatni. Nem nyitotta száját panaszra. A főpapi palota ud­vara hangos volt, de akinek beszélni kellett volna, szintén nem nyitotta meg száját Péter, a tanítvány hallgatott. Vétke­sek közt-néma cinkosként. Nagysokára szólalt meg a kakas háromszor, de addig éjszaka volt A világtörténelem talán leg­sötétebb éjszakája. A Krisztus-tagadás éjszakája. PIRKADAT. Valahol a Jordán folyó mellől éppen akkor kelt fel a nap. Néhány asszony riadtan meredt egy üres sírra. Aztán beleharsant a világba a győzelmi himnusz: győzött a Bárány! Isten népe böjtben is ezt a húsvéti ragyogást látja és hirdeti: a Bárány eljövendő, méltó arra, hogy ítéljen. Ti sötétség voltatok, de imé világossággá lettetek — hirdeti Isten népének az apostol. Megtagadva a sötétség cselekede­teit, megtagadva a tagadást, követi Isten népe Urát Kottkay Lerente Pártos lap D. Káldy Zoltán püspök a sajtókonferencián A MAGAS SZINTET, amely­nek különösen az utóbbi idő­ben történt megvalósulását a konferencia résztvevői öröm­mel üdvözölték, fenn akarjuk tartani, sőt tovább fejleszteni. Akkor is, ha néhány lelkész az elmúlt évek során elmulasztot­ta teológiai, egyházpolitikai és politikai döntéseinket a maga gyülekezetében tovább vinni, és ezért nemcsak ők maguk, de presbitereik és gyülekeze­teik is lemaradtak az úton. Némely lelkész pedig cinkos­társává lett reakciós híveinek és mindent megtett, hogy egy­házi sajtónk ne terjedjen gyü­lekezetében és gyülekezete kis­korúságban maradjon. RAGYOGÓ HŐMÉRŐ a lap­hoz való hozzáállás — mon­dotta az egyik felszólaló, ame­lyen le lehet mérni, hogy lel­kész, presbiter, gyülekezeti tag mennyire érti a mai élet kér­déseit és hogyan foglal azok­ban állást. Megtörténhetik, hogy egyik-másik lelkészt eb­ben a tekintetben lekörözik sa­ját hívei, holott neki kellene utat mutatnia azoknak. A világméretű küzdelemben, amely napjainkban a két vi­lágrendszer között folyik, meg­nőtt az információs és kommu­nikációs eszközök felelőssége. Mert tudjuk a jövőt, azért a magasabb szintű társadalom előrehaladása, a munka meg­becsülése, a béke és igazságos­ság mellett, a szabadságukért és felemelkedésükért küzdő né­pek oldalán állunk, szemben a kiváltságosók uralmával, a ki­zsákmányolással, az elnyo­mással, az agressszív háború­val, a jogtalansággal A HIT ÉS SZERETET fele­lősségével így szólunk bele ab­ba a vitába, amely a keresz- tyénsóg nagy családjában fo­lyik az egyházi világszerveze­tekben és nemzetközi konfe­renciákon, vagy a világ keresz- tyénségének sajtójában. A vi­lág haladó erőit támogatva ösztönözzük állásfoglalásunk­kal a világ keresztyénségét hogy nyújtson segítséget az emberiségnek az igazabb, bé­kés jövő kialakításában. Még jobban Számtalan jó javaslat hang­zott el a konferencián, hogy a fenti szempontok minél telje­sebben bontakozhassanak ki egyházi sajtónk hasábjain. Az igehirdetések alkalmazzák a mai élet kérdéseire egyházunk felismeréseit az ige fényében és legyenek minden tekintetben még igényesebbek. Az egyház- politikai döntéseket bontsuk le az egyházi élet minden rész­letére. Áz interjúk és riportok növeljék a közegyházi felelős­séget, mutassák be gyüle­kezeteink életét valóságos problémáikkal, foglalkozzanak a vidéki gyülekezetek életének nagy átalakulásával, mutassák be az embert és gyülekezetei, ahogy megtalálta helyét és szol­gálatát mai magyar életünk­ben. A történeti cikkek egyhá­zunk haladó hagyományait kiemelve erősítsék a lutherá­nus öntudatot és segítsék a mai hazafiságot. Etikai cik­keink állítsák döntés elé az ol­vasót és támogassák társadal­munk helyes törekvéseit. A szépirodalom nívós legyen és tükrözze az egyház humaniz­musát. A hírek legyenek bő­vebbek és kapcsolódjon hoz­zájuk állásfoglalás. Több kom­mentáló tudósítást és tájékoz­tatást kémek a hazai és kül­földi eseményekkel kapcsolat­ban. Sajtónk a Könyv * Evében A konferencia hetilapunk és szakfolyóiratunk kritikája mellett foglalkozott Sajtóosztá­lyunk kiadói terveivel és anya­gi ügyeivel is Harkányi László tördelőszerkesztő előterjeszté­se alapján. HÁLÁSAK VAGYUNK azért a nagy lehetőségért, amelyet államunk az engedélyezéssel, a szükséges papír és nyomda biztosításával nyújt egyhá­zunknak, hogy egyházunk né­pének szabadon szolgáljunk az evangélium hirdetésével és hi­tünk meggyőződésével. SZÜKSÉGÜNK IS VAN RÁ. Sok szórványhívünk számára szinte egyetlen kapcsolatot je­lentenek sajtótermékeink egy­házi életünkkel. Gyülekeze­teink életét eleveníti és erősí­ti szolgálatunk. Lelkészeink ré­szére a teológiai tájékozódás­ban és szolgálatuk jó végzésé­ben nyújt segítséget Mindezek ellenére vannak elfekvő készleteink. A kiadvá­nyok nem jutnak ed sok eset­ben a „címzettekhez”. Ez a saj- tómumkában anyagi fennaka­dást is eredményezhet és ve­szélyeztetheti a további kiadá­si lehetőségeket. Pedig az igé­nyek is nőnek: új egységes éne­keskönyv, mai nyelvre fordí­tott Biblia, újabb magyaráza­tok az igéhez, imádságos könyv, szórvány hittankönyv, hitépítö áhitatok és egyházi szépirodalom. AZ EGYHÁZMEGYEI SAJ­TÓ-ELŐADÓ LELKÉSZEK munkáját szabályozó rendelet megjelenésével kapcsolatban a konferencia foglalkozott a Saj­tóosztály kiadásában megjele­nő könyvek és lapok terjeszté­sének feladataival is. Az elő­adó lelkészek egyetértve célki­tűzéseinkkel vállalták a .„sajtó követeinek” szolgálatát, hogy lelkész! üléseken, a gyülekeze­tek előtt; presbiterek között és fiataljaink társaságában meg­ismertetik és felajánlják egy­házi sajtónk szolgálatát. A „MI” LAPUNK, A „MI” KÖNYVÜNK azonban odakí­vánkozik minden lelkész, pres­biter, gyülekezeti tag kezébe, akik szenvedélyesen szeretik egyházunkat akik velünk vál­lalják egyházunk mai útját, akik hisznek az egyház jövő­jében és ezért mernek hívni másokat is ezzel a lappal és ezekkel a könyvekkel a ke­zükben. Ók biztosan megtalál­ják a kellő időt, alkalmat és módot, hogy írásunk a címzet­tekhez eljusson az istentiszte­leteken, bibliaórákon, szeretet- vendégségeken, a pásztori szol­gálatban, a templomi iratter­jesztés asztalainál, az ajándé­kozó szeretet jeleként MINDEN JÓ JAVASLATOT, testvéri segítséget, amely saj­tómunkánkat eddigi útján to­vább segíti, szívesen fogadnak el az egyházmegyei sajtóelő­adó lelkészek, sajtóosztályunk dolgozói, a szerkesztő bizottsá­gok, rovatvezetők és írók. Mezősi György BRAZÍLIA A Brazíliai Evangélikus Egyház két ismert nem lel­kész egyháztanácsosa visszalé­pett az állami szolgálattól a brazil belpolitikai viszonyok elleni tiltakozásul. Victor Ver­nando Sasse (Blumenau) ál­lamtitkár volt Santa Catarina államban Kísérletei arra, hogy pártatlanul lépjen föl a jog és igazságosság mellett, valamint az állami sajtócen­zúra bírálata titkosrendőrségi vizsgálatot eredményezett. Otto Ernesto Dietrich neve­lésügyi főosztályvezető Rio Grande do Sul államban szin­tén lemondott hivataláról, (epd) HOLLANDIA A Keresztyén Békekonfe­rencia új holland szervezeté­nek vezetésében részt vett dr. A. J. Rasker református pro-. fesszor (Leiden) mellett dr. J. B. F. Gottschalk római katoli­kus teológus is. (epd) Ez a mi lapunk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents