Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-12-24 / 52. szám
Gyermek lennék újra! Lk 18, 17 A gyermek nem kicsinyített felnőtt; személyiségének és létének megvannak a maguk megkülönböztető, sajátos jegyei. Ha tehát valaki Jézus kívánsága szerint gyermek akar lenni — s ki ne szeretne karácsony este gyermek lenni, ki ne szeretne a szeretet és béke országában élni! —, akkor nem felelős nagykorúságát kell valami gyermeki szintre csökkentenie, hanem kérnie s vállalnia kell a gyermekség jegyeit. Mik ezek? AZ ELSŐ: A LÉTEZÉS ÖRÖME. Kacag a gyermek, s nagyon sokszor csak azért kacag, mert „van", mert mozog az uj- jacskája, mert elszállt előtte egy lepke, mert föléje hajolt egy kedves arc, mert szétszórta fényét és csillagait a karácsonyfa. Csak a gyermekkor elmúltával kezdjük érezni a lét kínjait és borzalmát, s kezdjük a jajgatást: „Ha tudtad, mire küldesz, miért gyúrtál belém életet, Nagy Fazekas?!” Az Ür Jézus azonban nemcsak kívánja a létezés gyermeki örömét, hanem lehetővé is teszi. Ő hozta el a karácsonyi evangéliumot: a lét mélysége és magassága, szélessége és hosszúsága az Isten jósága. Lehet örülnünk akkor is, amikor nem anyai arc, hanem a torz gyűlölet hajol fölénk, akkor is, amikor nem karácsonyi fények vesznek körül, hanem a sötét borzalom. Lehet örülnünk, mert mindig és mindenütt Isten szeretetében vagyunk. A MÁSODIK JEGY: A KÖZÖSSÉG MÉLY ÁTÉLÉSE. Nemcsak azért örül a gyermek, mert „van", hanem azért is, mert „együtt van” mindennel és mindenkivel. Az első években a gyermek harmadik személyben beszél önmagáról, nem ismeri ezt a szót: „én" s ezzel öntudatlanul is elárulja, nem ismer határt az „én és a világ”, az „én és a másik” között. Boldog szívvel hiszi, hogy édesanyjában él és az anyja őbenne, hogy ő a virág illata, ő az őzike szelíd bája, s a csillagfény is ő. Csak később, amikor már nem gyermek, alakulnak ki benne az „én” kemény, rideg, önző határai. A mi Urunk nemcsak akarja, hogy maradjunk ebben az értelemben is gyermekek, hanem erre példát is mutat. Az Ö élete másokban s másokért való lét. S én akkor vagyok gyermek a betlehemi Gyermek modellje szerint, ha énem határai szétoldódnak, ha önzésem jégfalai megolvadnak, ha örömöm ott ragyog mások örömében, ha köny- nyeim együtt peregnek mások könnyeivel, ha felveszem magamba milliók életét s odaszúnom magamat milliók életéért. A HARMADIK JEGY: AZ IDŐTLENSÉG GONDTALANSÁGA. Olvastam egy rövid, szatirikus pszichodrámát. A címe: Fonákjáról. Áz emberek öregként születnek ebben a drámában, egyre fiatalodnak, végül fájdalom és félelem nélkül lépnek át a gyermeki időtlenségből az örökkévalóságba. Ez persze lehetetlenség. Tízegynéhány éves korunkban ránktör az időélménnyel együtt az elmúlás könyörtelen hatalma: peregnek a homokszemek, s egyre kevesebb marad a fölső tartályban. Ámde lehetővé válik a lehetetlen, ha Jézus szíve és szava szerint gyermekek maradunk. A múló évek nem sodorják magukkal örömünket: az Atya szeretete örök kőszál, az ö keze örökkévaló kéz, s mi erre a kősziklára építjük létünket, ebben az örök kézben vagyunk és maradunk, túl az időn, halálon, elmúláson! Ezen a karácsonyon adjon Isten mindnyájunknak ilyen tiszta gyermeki örömöt: a létezés örömét, az együttlét örömét és az örökélet örömét! Dr. Kékén András Karácsony este igéje IMÁDKOZZUNK Istenem, Te látod szívemet s tudod,' karácsony szent estéjén úgy szeretnék gyermek lenni újra! Lelked erejével tedd lehetővé azt, amire kevés az én erőm. Oszlasd el szorongásaimat, hadd tudjak örülni annak, hogy életre teremtettél engem. Szabadíts meg rideg önzésemtől, hadd tudjak örülni annak, hogy szeretetre és szolgálatra teremtettél engem. Töröld le rólam a halál jegyét, hadd tudjak örülni annak, hogy a Magad számára teremtettél engem. Istenem, a betlehemi Gyermekért, aki értem Is megszületett, meghalt és feltámadott, tégy engem hivő, szerető, reménykedő gyermekeddé. Ámen. URUGUAY Dél csillaga Az Egyházak Világtanácsa nyugalomba vonuló főtitkára, Dr. E. C. Blake és új megválasztott főtitkára, Dr. Philip A. Potter együttes levélben tiltakoztak Uruguay államelnökénél, Juan Maria Bordaberry elnöknél az emberi jogok sorozatos megsértése miatt október 27-én. Kifogásolták, hogy egy olyan ország, amelyik „az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Nyilatkozatát lelkesedéssel írta alá és a demokratikus szabadság hosszú és tekintetbe vett hagyományával rendelkezik”, most szükségesnek tartja, hogy az egyes polgárok szabadságjogait megnyirbálja. A levélben tiltakoztak a politikai foglyok testi és lelki kínzása ellen is. A levelet csak november végén hozták nyilvánosságra, mert meg akarták várni annak hatását. Mivel közben nem történt intézkedés, most nyilvánosságra hozták a tiltakozást. (öpd) E Földön békesség.. • A keskeny Gibraltár-szoros és a Földközi-tenger kék vize választja el Európától Afrikát. Herkules oszlopai zárták le azt az északi partszegélyt, amely ősidőktől fogva ismerős volt Európa hajós népei előtt Görögök, rómaiak koloniali- zálták ezt a sávot és kapcsolták bele az európai kultúra vérkeringésébe. Megtorpantak ugyan Észak-Afrika nagy és titokzatos kultúrája előtt, belebotlottak Egyiptom, Karthago hatalmába, de szívós küzdelmükkel lerombolták, s ma már csak emléke él a fáraók birodalmának, vagy Hannibál haditudományának. Viszont a Szahara, ez a roppant homoktenger elzárta az európai kíváncsiság elől magát a kontinenst. Vékony erecskén, a Nílus völgyén csordogált csak valami kis hír a szárazföld belsejéből évszázadokon keresztül. Még nincsen ötszáz éve (1498), hogy Vasco de Gama körül hajózta e roppant, körte alakú „szigetet” és innen számítjuk Afrika felfedezését. Ez az idő majdnem egybe esik Kolombus híres utazásával, és ez azért izgalmas Afrika számára, mert sorsa tragikus módon ettől kezdve összekapcsolódott az Üjvilággal, Amerikával. Afrika felfedezése még ebben a formában sem úgy ment végbe, mint Amerikáé. Nem volt Cortese, Pissarroja. Jelentéktelen és névtelen kalandorok csipegették csak a földrész partszegélyét, magába a rejtelmes kontinens belsejébe. csak a múlt század során merészkedett európai ember. A névtelen, magányos farkasok mégis megszagolták Afrika vérében az üzletet s rövidesen elképesztő kereskedelmet bonyolítottak le Afrika és Amerika között. RÉGI TÉRKÉPEN még olvasható ez a név: Rabszolgapart. Ma Togo, Dahomey és Nigéria területe érintkezik ezzel a partszegéllyel, amely nevében hordja sok évszájad szörnyű emlékeit. Óvatos becslés alapján kb. 60 millió feketét hurcoltak el Afrikából s ebből az összefogdosás és szállítás körülményei miatt csak minden negyedik, tehát mintegy 15 millió került élve Észak- és Közép-Amerika ültetvényeire, bányáiba. És hogy e kontinens sorsa beteljesedjék, a múlt században megindult a „versenyfutás Afrikáért”. Európa valamennyi „valamire való” állama egymással versenyezve tépte darabokra a kontinenst. A nagy vadász, amely leterítette a vadat, Anglia és Franciaország volt, a többiek a dzsungel törvénye szerint a maradékon acsarkodtak. Az egész földrész Etiópia kivételével a gyarmatosítók áldozata lett. A gyarmatosítás évszázada alatt Afrika alig kapott valamit az európai civilizációból, de annál alaposabban kizsákmányolták természeti kincseit és népeit egyaránt. A rabszolgakereskedelem a múlt század második felében szűnt meg s ezt felváltotta a gyarmatosítás végzete. 1956-tól 1966-ig tartott az az évtized, amely alatt Afrika népei felszabadultak a gyarmati iga alól. A gyarmati sors felszámolásánál döntő szerepet játszott a haladó népek, köztük a szocialista tábor állásfoglalása, de Afrika népeinek véráldozata, szabadság- harca sem kicsinylendő le. (Gondoljunk Egyiptom, Algéria, Kongo, stb. szabadságharcaira.) Ez idő alatt mintegy 40 állam szabadult fel. A körzővel és vonalzóval megszerkesztett államok (a gyarmatosftóls által megszállt és elhagyott területek) sok belső és külső nehézségekkel indultak független életük felé. Gyötrelmes szegénység, elmaradottság, analfabetizmus maradt a hódítók után. Ez az állapot szolgáltatta ki őket a neokolonializmus számára is. Mind e mellett heroikus erőfeszítés történik mindenütt az elmaradottság felszámolására, a maradék gyarmatok megszűntetésére, természeti kincseinek nemzeti tulajdonba vételére, úgy szintén a még divó (Dél-afrikai Unió, Rhodésia) faji megkülönböztetés ellen. Afrika ebben a küzdelmében élvezi az egész haladó világ támogatását. A mintegy 300 milliónyi lakos bőrének színe barna (arab), fekete (néger) és fehér (európai). Ez utóbbiak elenyésző számban élnek Afrikában és mindig vezető szerepet játszanak. afrika Átmenetileg menedéket nyújtott az Üdvözítőnek. Egyiptomba menekült a szent család Heródes gyilkossága elől. Afrika rejtette el tehát születése után a Gyermeket, hogy a zsarnok áldozata ne legyen. Afrika a keresztyén misszió számára is azonnal számításba jött. Egyiptom, Észak-Afrika, Etiópia már az első században keresztyénné lett. A 7. században történt mohamedán invázió Egyiptom, Etiópia kivételével a keresz- tyénséget Afrikában szinte maradék nélkül felőrölte. A második missziói hullám Afrika felfedezésétől napjainkig tart. Ma azonban már függetlenek az afrikai egyházak. Hitük és helytállásuk szinte minden tekintetben példamutató. Megható szolgálatuk, melyet népükért végeznek, fáradozásuk az elmaradottság felszámolásáért, a függetlenségért, szabadságért, amelyet vállvetve végeznek a nem keresztyénekkel együtt. KARÁCSONY a fekete világrészen is ünnep. Nem fenyőillatos, de bensőséges. Fekete testvéreink is vallják, hogy Isten szeretete Jézusban lepte meg a világot. Képzeletükben a Madonna és a Gyermek fekete, képzőművészetük így ábrázolja, s ezzel magukhoz hasonlónak vallják. Helyesen, mert hasonló is volt. Tudta és átélte, mi a hazátlanság, megaláztatás. Evangéliuma nekik is szólt. S abban a vigaszon túl szólt a testvériségről, az egyenlőségről, a szabadságról. Szolidáris volt a szenvedőkkel. Ma, amikor elmerengünk e kontinens szenvedésteli múltján, rebegjük el, vétkeztünk a testvériség és szeretet krisztusi parancsa ellen, de szívünk minden szereteté- vel mellettük vagyunk sors és jövendő kérdéseikben. Aki világra jött az ember megmentésére, álljon Afrika népei mellé segítségül, hogy megszűnjön az elmaradottság, szegénység, betegség, analfabetizmus, faji megkülönböztetés, és igazságos békében élhessenek a földkerekség valameny- nyl népeivel. Dr. Rédey Pál Egy esztendő Svájcban A hófödte hegyóriások csendje és a kékvizű tavak nyugalma méltán szimbolizálja Helvéciát, a háború borzalmait 173 év óta nem ismerő országot. Az „örök semlegességét” kimondó konferencia óta (Bécs, 1815) sok nemzetközi világszervezet talált otthont a kis ország világvárosában, Genfben. Itt működik a legnagyobb protestáns egyházi világszervezet, az Egyházak Világtanácsa is, valamint a Lutheránus Világszövetség. Egyházunk küldötteként az ifjabb lelkésznemzedék soraiból hetedikként töltöttem egy esztendőt az Egyházak Világtanácsa ösztöndíjával Svájcban. Bosseyban — Génitől 18 km- re — működik idilli csendes környezetben az EVT Ökumenikus Intézete. 36 lelkész-hallgató 21 különböző országból 12 egyház küldötteként „Az egyház részvétele a világ változásaiban” összefoglaló címmel foglalkozott korunk aktuális teológiai és társadalmi kérdéseivel. A világ különböző egyetemeiről meghívott professzorok pedig előadásaikban a maguk szakterületén vizsgálták közös témánkat. A mindennapi szorgos munkát a különböző felekezetek ismertető előadásai és az egyes földrészek kulturális és társadalmi bemutatkozó estjei tették változatossá, s olykor vidámmá is: több előadáson ismertették velünk az EVT és az LVSZ munkáját a genfi modem vonalú ökumenikus Székházban. Egy életre szóló élményt jelent a különböző íe- lekezetekhez való tartozás ellenére az egy Krisztus-hitben való egység megtapasztalása, s egyidejűleg az evangélikus teológia sajátos értékeinek még nagyobbra becsülése. A Bossey-í ökumenikus Intézet ez évben ünnepelte negyed százados jubileumát, s a 20. szemeszter előadásai hangzottak el eddig összesen mintegy 900 hallgató előtt. Az ünnepi megemlékezésen részt vett az Intézet 91 éves francia igazgatónője. Könnyes szemmel mondotta el visszaemlékezéseit, a II. világháború utáni küzdelmes munkáját. Nehéz szívvel vallott arról, hogy Isten egy népének különböző nemzetekhez tartozó fiait milyen fárasztó feladat volt egymás mellé ültetni a háborús ellentétek miatt. A második félévet tanulmá- nyutam során a zürichi egyetemen töltöttem. Zürich, Svájc legnagyobb és legforgalmasabb városa. Főutcája bankjaival és drágakő kirakataival a világ leggazdagabb utcájaként emlegetett. A természetes svájci tisztaságot, a hagyományos nyugalmat és a megszokott rendet itt az olasz és török vendégmunkások olykor temperamentumosabb viselkedése és „nagyvonalú” magatartása bontja meg, akiket az őslakók néha egykedvűen tűrnek el, elfeledve, hogy munkájukból mindnyájan részesülnek. A teológiai fakultás rendszeres- és gyakorlati teológiai előadásainak hallgatása mellett benyomást kaptam Zürich egyházi és kulturális életéről. Egyik gyülekezet életébe bekapcsolódva tájékoztató előadást tartottam hazánkról, egyházunkról filmvetítéssel egybekötve. Egy másik mozaik a látottak sokaságából: a még mindig „mártíregyházat” népszerűsíteni akaró Wurmbrand — Romániából emigrált lelkész — nem nagy sikert aratott a zürichi Sportstadionban, mert a fiatalokból álló „jobban tájékozottak” füttykoncerttel válaszoltak elferdített áligazságokra épülő „szent beszédére”, s így szereplését sokak nevetésbetörő gúnykacaja közben nem sokkal a kezdés után be kellett fejeznie. Svájc szép ország. Hőfödte bércek csendje, kíkvizű tavak mozdulatlan nyugalma. A Raj- na-vízesés szemkápráztató szépsége. Közel kétszáz éve béke. Az álmok országa? Egy távolbaszakadt hazánkfia így vallott erről: rendezett családi és anyagi körülmények között élek, de minden héten a Dunát álmodom ide magamnak a Gellért-heggyel és a Parlamenttel, a Margitszigettel és a barátommal. Sok más indíték mellett ezért tértem haza én is örömmel. Szebik Imre Afrikai diák imádsága a „Fekete földrészért" Ö világkormányzó Űr, Teremtőnk és Atyánk — ez az imádság most Afrikáért szól, testvéreinkért, akik odalenn délen élnek. Te tudod, hogy a fehér testvéreink fekete testvéreinket másodrangú emberekké tették. Ó Uram, ez nagyon fáj nekünk, ezalatt szenvedünk itt valamennyien. Te magad teremtettél feketévé, hogy jobban bírja bőrünk napod hevét. Miért vetnek hát meg a fehérek? ök sem jobbak, mint mi vagyunk, mi sem vagyunk jobbak, mint ők. Csak az vigasztal most is bennünket, hogy Te mindig azokat szereted legjobban, akiknek legnehezebb a soruk. Nekünk is, nekik is keresztyén a nevünk, mégis külön templomba kell járnunk, mintha nemcsak a föld, de a menny is megosztott lenne: külön fehéreknek, külön feketéknek. A fehéreknek még hatalmuk van Dél-Afrikában, törd össze hatalmukat, hadd fogadjanak el minket is igazán testvéreiknek. Vedd el a bizalmatlanságot szívükből és értelmükből és add, hogy megosszák velünk a Földet. Ez a mi kontinensünk. Minket erre a földrészre teremtettél, ahogyan őket északra. Kö- nyörgünk önmagunkért is Urunk, hadd maradjon szívünk mentes a gyűlölettől, hadd legyünk Neked hálásak azért, amit fehér küldötteidtől jó ajándékként nyertünk. Hadd legyünk ismét testvérek, akik gyermekeidként élnek. Mindannyiunkért haltál meg és mindannyiunkért támadtál fel ismét. Hallelujah! Dicsérünk Téged Atyánk, aki nagyobb vagy, mint Európa és Afrika, aki szeretsz ott is, ahol mi gyűlölködünk, aki már régen jogosan elpusztíthattál volna valamennyiünket, de Te mentő szeretettel tartasz bennünket, úgy, hogy meg sem érdemeljük. Dicsértessél óh Urunk! Ámen. (Jag ligger pá min matia och bér c. imakönyvből (1979) fordította HK.) Karácsony — ahogy egy afrikai mester látta
