Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-12-10 / 50. szám

„Rólunk Jézus emlékezzél!...'' Ézs 2, 18—20 Hosszan, verseken keresztül áz Űr napját, az utolsó ítéletet festi Sötét tónusú szineikkei a próféta. A középkor keresztyén- sége hajlamos volt arra, hogy túlhangsúlyozza az ítélet napjá­nak emlegetését; a legújabb kor keresztyénsége viszont hajla­mos arra, hogy egészen megfeledkezzék róla. Ezért hasznos ez a vasárnap, meri eszünkbe juttatja a Szentírás kitörölhetetlen mondanivalóját: van ítélet — felelős az ember! Isten elszá­moltatja egész népét és az egy« embert is. HOVA LEHET MENEKÜLNI a bűneink miatt méltán ha- ragvó Isten ítélete elöl? A próféta szerint sehova. Luther azt tanítja, hogy a haxagvó Istentől a kegyelmes Isten karjaiba kell menekülni. Ahhoz az Istenhez, akiről Jézus vallotta: szeretőbe nagyobb igazságánál, bocsánata több. mint „jogi érzéke”. Sen­ki más neon segít. Ézsaíás próféta ebben a fejezetben arról szól, hogy „ama napon” az ember, az egész nép hiába próbál elrejtőzni, elbújni sehová sem tud. Sem barlang, sem iöldhasa- dék nem óvóhely többé. Ezek a képek figyelmeztetnek: ember, Isten népe, menthetetlenül felelős vagy, Isten elől futni kép­telenség. Nem segít rajtunk semmilyen bálvány, hamis „istenke”, ta­lizmán, kabala, legyen bár aranyból vagy ezüstből, ábrázoljon bármit vagy bárkit. Az ítélő Isten előtt az ember már önmagában sem bízhat többé. Nem segíthet önmagán. A haragvó Isten előtt „porban a helye” a halandó embernek. Alázatra, térdhajtásra, bűnbánatra ösztönzi olvasóit a próféta. MÉGIS VAN SEGÍTSÉG! Ötestámenitumi igénkkel együtt kell olvasni a mai nap ősi evangéliumát. Ez csupa vigasztalás: Egyenesedjetek fel, emeljétek fel fejeteket... Jézus szava nem felelőtlenségre, hanem vigyázásra int: vigyázzatok, meg ne ne­hezedjék szívetek jólét vagy nyomorúság miatt. Vigasztalás Jézus hallatlan igényű szava is: ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen él nem múlnák. Igéje a mulandóban állandó, a pusztulóban maradandó, a halandóban örök érték. Egy ősi középkori vers, Celánói Tamás ismert éneke, mely énekeskönyvünkben két változatban is szerepel (586, 587), szin­tén Jézushoz utasít minden ítéletet komolyan vevő embert. Né­hány sora Babits fordításában így hangzik: • Ama nap a harag napja, E világot lángba dobja. Én szegény ott mit beszéljék? Milyen pártfogókat kérjek — Hol még a szentek is félnek? Rólam Jézus emlékezzél, Akiért a földre jöttél, ' Veszni aznap ne engedjél! EGYETLEN REMÉNYSÉGÜNK: ö, aki ítél, hiszen Öt sze­rető, bűnbocsátó Úrnak ismertük meg. „S ha még saját szí­vünk is elítél minke^, nagyobb az Isten a mi szívünknél és ö mindent tud — így van bizodalmunk az Istenhez, így nyugtat­juk meg Ö előtte szívünket” (1 János 3, 19—20). A kereszten függő lator imádsága a halált s ítéletet komo­lyan vevő Krisztus-hívő nép szava is lehet: Uram, emlékezzél meg rólam a Te országodban! Dr. Hafenschcr Károly IMÁDKOZZUNK Urunk! Köszönjük, hogy felelős emberekké tettél bennünket. Tudjuk, nem beszélhetünk, nem cselekedhetünk, nem élhetünk akárhogyan, hiszen számadással tartozunk. Mindenünkkel, amink van és önmagunkkal is el kell számolnunk ítéleted nap­ján. Köszönjük, hogy sáfárokká tettél és szolgálatodba állítot­tál minket. Add, hogy ítéleted tudatában ajándékba kapott időnket mindig jóra és mások hasznára fordítsuk. Tudjuk, íté­leted mértéke az emberséges szeretet. Igéddel tisztíts, taníts és nevelj szüntelen. Add erődet gyümölcstermésre. Adj jó re­ménységet, s űzz ki szívünkből minden félelmet! Emlékezzél meg rólunk a Te országodban! Ámen. Istentiszteleti rend Budapesten, 1912. december 10-éö ■ner Ágoston. Sashalom de, 9 Kar­— GYÖMRÖ. A gyülekezet sok áldozattal megújított templomáért családias ünne­pélyen adott hálát Istennek november 12-én. Ez alkalom­mal Detre László esperes is­mertette a gyülekezet történe­tét. A kis gyülekezetét anyagi­lag és lelkileg testvérgyüleke­zetként segítő Nagytaresa ének- és zenekara, lelkésze és presbiterei is felkeresték örömünnepükön s ének-zene- számok, szavalatok keretében előadással, igehirdetéssel szol­gáltak. Vancsó József, a gyü­lekezet lelkésze és Szilháti Sándor református lelkipász­tor munkálkodásának gyümöl­cseként a templomot zsúfolásig megtöltő ökumenikus gyüle­kezet ünnepelt együtt a szere- tetvendégség formájában meg­rendezett alkalmon. Deák tér de. 5 fijrv.i dr. Hafen- scher Károly, de. U (úrv.) Bencze Imre, du. 5 dr. Hafenscher Károly, du. 6. Szeretetvendégség: dr. Kékén András. Fasor de. 11 (úrv.) Ifj. Gö­rög Tibor, du. 6. Adventi est: Szir­mai Zoltán. Dózsa György út de. fél 9. Ifj. Görög Tibor. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 22. de. 11 dr. Ró- dey Pál. Kőbánya de. 10 Sülé Ká­roly. Utász u. de. 9 Veöreö« Imre. Vajda Péter U. de. fél 12. Sülé Ká­roly. Zugló de. 11 (úrv.) Bízik Lász­ló. du. 4 Szeretetvendégség. Rákos- faJva de. 8 Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 19 (úrv.) Boros Károly. Fóti út de. 11 Kertész Géza. Váci út de. 8 Benczúr László. Fraugepán u. de. föl 19 Benczúr László. Üjpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10 Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9 Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11 Matuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerletelep de. 3. Pestúj­hely de. 10 Schreiner Vilmos. Rá­kospalota MÁV Telep de. 8. Rákos­palota Kisiemolom de. 10, du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Kar­— Advent 2. vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A dél­előtti istentisztelet oltári igéje: Lk 21. 25—36: az igehirdetés alapigéje: Ézs 2, 18—20. — RÁKOSPALOTA. A gyü­lekezet november 19-én ünne­pelte öregtemploma építésének 120., a gyülekezet önállósulá­sának 100. évfordulóját. Ugyan­ekkor beiktatta megújított presbitériumát. Az ünnepi al­kalommal kapcsolatos szolgá­latokat Virágh Gyula, a Pesti Egyházmegye esperese végezte. — KITÜNTETÉS. Dr. Jugo­vics Lajos geológus, a monori gyülekezet felügyelője és a Pest megyei Egyházmegye má­sodfelügyelője 60 éves tudomá­nyos munkássága elismeréséül gyémántdiplomát kapott az Eötvös Loránd Tudományegye­temen. Ugyanakkor kapott gyé­mántdiplomát dr. Renner Já- nos, a volt fasori evangélikus gimnázium egykori igazgatója, és dr. Rempont Elek, a Deák téri evangélikus leánygimná­zium egykori igazgatója is. A BUDAVÄRI SCHÜTZ KÖRUS és ­A BUDAHEGYVIDÉKI GYÜLEKEZET ÉNEKKARA december 10-én, vasárnap délután 6 órakor a Budavári templomban (I., Bécsikapu tér) közös EGYHÁZZENEI ÁHÍTATOT tart Heinrich Schütz halálának 300. és Kodály Zoltán szüle­tésének 90. évfordulója al­kalmából. Közreműködik: Peskó György orgonaművész Vághelyi Gábor (ének) Vezényel: Csorba István és Veöreös Enikő karnagy Igét hirdet: D. KORÉN EMIL esperes ner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cink óta de. fél 11, du. fél 3. Kistar- csa de. 9. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9 Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécstkapii tér de. 9 (úrv.) D. Ko­ren Emil, de. fél 11 (német) D. dr, OttlyTc Ernő, de. 11 (úrv.) D. Dr. Ottlyk Ernő, du. 6. Egyházzenei áhítat: D. Koren Emii. Torockó tér de. fél 9 D. Dr. Ottlyk Ernő. Óbu­da de. 9; Turchányi Sándor, de. 10 Turchányi Sándor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9 Ruttkay Elemér, de. 11. Ttuttkay Elemér, du. fél 7. Csengődy László. Budakeszi de. 8 Csengödy László. Pesthidegkút de. fél 11. Csengödy László. Mod őri u. 8. de. 10 dr. Lehel László. Kelen­föld, de. 8. (úrv.) dr. Rezessy Zol­tán., de. 11 (úrv.) dr. Rezessy Zol­tán, du. 6 Reuss András. Németvöl­gyi út de. 9 (úrv.) Reuss András. Nagytétény de. fél 9. Visontai Ró­bert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. U. Visontai Róbert. Budaörs du. 3 Visontai Róbert.. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. — NYÍREGYHÁZA. Novem­ber 6-án este volt a 34. orgo­na-félóra a templomban. Ez al­kalommal Trajtler Gábor De­ák téri lelkész orgonaművész játszott Kodály, Sulyok, Ka- pi—Králik és Bach műveket a nagyszámú közönség előtt. — DEÁK TÉR. A reformá­ció hetében dr. Fabiny Tibor teológiai tanár tartott előadás- sorozatot „A reformáció tük­rében” címmel. — HALÁLOZÁS. Gottschall János a hartai gyülekezet hosz- szú éveken át volt presbitere, gondnoka, majd másodfelügye­lője, életének 82. évében ok­tóber 27-én elhunyt. A gyüle­kezet nagy részvéte mellett temették el. — Jánószki Ilona lapunk hű­séges olvasója, évtizedeken át tartó és békeséggel hordozott szenvedése után október 24-én Vaján elhunyt. „Mert nékem az élet Krisztus és a meghalás nyereség.” A LUTHERÄNIA december 17-én, .vasárnap délután 6 órakor istentisz­telet keretében ádventi és karácsonyi művekből egyházzenei áhítatot tart. Műsoron Eccard, Prae-. torius, Walther, Kaminsky mottetái, Clerambault, Bach, Buxtehude, Dupré orgona­művei, Szokolay Sándor: KARÁCSONYI PÁSZTORÁÉ Orgonái: Trajtler Gábor Igét hirdet: DR. KÉKÉN ANDRÁS igazgató lelkész Belépés díjtalan! „Nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket: mert elközel- get a ti váltságotok”. (Lk 31, 28) VASÁRNAP. — „ . . .és dia- dáhnaskodik az irgalmasság az ítélet felett.” (Jk 2, 13 — Ézs 58. 7 — Hm 15. 4—13 — Zsolt 80) Mégilletődve áll a dobogó legfelső fokán,, mert diadalmat aratott. .. Gratulál neki a zsű­ri elnöke, mert ő lett a győz­tes! Hányán vannak, akiknek legalább az élet valamelyik te­rületén sikerül, csak nekem nem? Tied lehet a diadal, ré­szesülhetsz a győzelemben, ha ismered a felkészülés titkát, nyitott szem, mely túliót a ma­gáén érző szív, mely könyö- rületességre indul, s soha nem lankadó kezek, „és diadalmas­kodik az irgalmasság az ítélet felett”. HÉTFŐ. — „Akkor szólt a király a jobb keze felől állók­nak: jövevény voltam és be­fogadtatok”. (Mt 25, 34—35 — 3 Móz 19, 33 — Zsid 6, 9—12 — Ézs 62) Lehetetlen beleköt­ni, hiszen „makulátlan” az éle­tem: nem írt fel a rendőr, nem volt dolgom bírósággal, nem ültem rácsok mögött, so­hasem léptem át a törvényt, s mégis meglepetés érheti Pe­dig ,csak” hallgattam, amikor szót kellett volna emelnem, „csak” elmentem mellette, ami­kor meg kellett volna állnom, „csak” átnéztem felette, „csali” tétlen voltam, amikor tennem kellett volna, de a törvényt, azt betöltöttem; vagy még­sem? KEDD. — „Rátekintett az ő népére és váltságot szerzett ne­ki”. (Lk 1, 68 — Zsolt 46, 5— 6 — 2 Ts 3, 1—5 — Ézs 63, 7— 19) Isten, népének történeté­ben páratlan orvosnak bizo­nyult. Nem kísérletezett, hosz- szasan betegein, hogy megtud­ja, mi a bajuk. Rájuk tekin­tett és már tudta is! Még mi­előtt megszólalhattak volna, mielőtt elsorolták volna pana­szaikat, vagy fájdalmukat. De nemcsak jó diagnózist készí­tett, hanem ugyanilyen biztos kézzel nyúlt az egyetlen biztos gyógyszerhez, amely megment­heti népét a pusztulástól, Jé­zushoz és benne váltságot szerzett! SZERDA. — „Áldott az Is­ten, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhas­sunk bármely nyomorúságba esetteket, azzal a vigasztalás­sal, amellyel Isten vigasztal minket.” (2 Kor 1, 3—4 — Zsolt 56, 9 — Zak 2, 14—17 — Ézs 63, 19—64, 11). Hitelesen akkor tudunk valamiről vagy valakiről szólni, ha nekünk már személyes tapasztalatunk van vele kapcsolatban. De ak­kor ajánljuk is! Öt érdemes hallgatni, mert bölcs ember, hozzá menj rendelésre, mert remek orvos, ezt olvasd el, mert rendkívül tanulságos, ...most: Öt keresd, Jézus Krisztusnak Atyját, s letörli könnyeidet, megszabadít a fé­lelemtől, bánatodat vidámság­ra fordítja; én is így tapasz­taltam ! CSÜTÖRTÖK. — „Mert meg vagyok győződve róla, hogy aki a jó dolgot elkezdte ben­netek, elvégzi azt.” (Fii 1, 6 — Mai 2, 5 — Agg 2, 1—9 — Ézs 65, 1—12) A kezdet nálunk is mnidig ígéretes! Lelkesen ülünk le a zongorához, egy­szerre két nyelv tanulásába fogunk, szép reményekkel in­dulunk az új esztendőbe, csak később történik mindig vala­mi. De most Övele indulha­tunk, akinek nemcsak a kezdet­re futotta erejéből, nemcsak az ünnepre jutott szeretetéből, nemcsak Izráel fért bele a szí­vébe, Övele, aki nemcsak el­indított, hanem mellettem is marad, nemcsak szolgált, ha­nem szolgálatra tanít, Övele, aki bevégzi, amit elkezdett! PÉNTEK. — „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van!” (Rm 8, 28 — Ám 3, 6 — Lk 17, 20—25 — Ézs 65, 17—25). Ilyen az igazi keresztyénség! Nem garantált gondtalanság, nem problémamentes hétköz­napok, vagy tökéletes jólét, nem védőoltás a betegség, vagy szenvedés ellen. Hanem egy­másnak feszülő problémák, küzdelem az időért, kemény munka a kenyérért, boldog­ság és boldogságszomj, egész­ség és betegség, vagy szenve­dés, derűs napok és borúsak, de egyikből sem kerülünk ki vesztesként, mert mindegyiken keresztül formál, alakít, alkal­massá tesz és tanít bennünket Isten az igazi tanítványság titkára, a szolgáló életre. SZOMBAT. — „öltözzétek fel az Ür Jézus Krisztust és a testet ne tápláljátok bűnös kí­vánságokra.” (Rm 13, 14 —• Péld 23, 26 — Jel 3, 14—22 — Ézs 66, 1—2. 10—14). A ruha, amelyet felveszünk, kettős célt szolgál; egyrészt megvéd ben­nünket az időjárás viszontag­ságaitól, másrészt lehetővé te­szi, hogy járjunk benne. Ti ezt az „öltözetet” vegyétek fel, s bárhol megjelentek, nincs miért szégyenkezni, csakis ál­dás fakad belőle, ha „Benne” járunk! Krämer György EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: Harkányi László tördelő-szerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—VHI Előfizetési ár: egy évre 90,—.Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 72.3929 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magásnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Negyven prédikátor Moldova György, a mai magyar próza kitű­nő képviselője, megírta a magyar gályarab lelkészek történetéi. Kocsi Csergő Bálint is­mert latin nyelvű műve alapján írt, amely mű Bőd Péter magyar fordításában ismeretes, több kiadása jelent meg. Nem kis jelentősé­gű dolog, ha — hadd idézzem Kölcseyt — „a köznépi költő messzebb kitekint a haza tör­téneteire.” Minden igaz visszatekintés a múlt­ba: lelket erősít, közösségi tudatot élesít, vagyis nagyon hasznos mindnyájunk számára. Nagyjából tudjuk, hogy azokról a magyar re­formátus és evangélikus lelkészekről és taní­tókról van szó, akiket 1647-ben a pozsonyi rendkívüli törvényszék halálra ítélt, majd gá­lyákra küldött Itáliába. Moldova első sze­mélyben szól. Kocsi Csergő Bálintként for­málva a mondanivalót, roppant egyszerűen, szinte írói érvényesülés nélkül. A dokumen­tum-regény, mert arról van szó, a Kortárs cí­mű folyóiratban jelent meg, most a szeptem­beri és októberi számban, bizonyára megjele­nik majd könyvalakban is. Szólnunk kell ró­la máris. SZINTE EGY LÉLEGZETTEL olvastam el a Negyven prédikátort. Hosséú idő óta nem volt írásmű, mely ennyire megrendített vol­na. Azt hittem, hogy minket, akik átéltünk két világháborút s mindazt, amit ez a két há­ború borzalmas áramlatként maga után ha­gyott, nem tud mar megrázni emberi szenve­dés leírása. Moldova György kortársunk, ír­hatott volna másról, van témája, mégis vala­mi arra ösztökélte, hogy ezt a tárgyat ragadja meg. Ez vált jelentőssé, fontossá, érdekessé az író számára. Mértéktartása írásművét ará­nyossá, egyensúlyozottá teszi. Az ember azon döbben meg, hogy az embertelenség és eszte- lenség, amit maga is átélt, milyen történelmi előzményekben lappang. Szelepcsényi prímás szánja a lelkészeket, közéjük lép s ezt mond­ja: „Nem veszitek észre, hogy a németek hogy gyűlölködnek ellenetek? Főleg az a vörös ka­tona, az a Kollonits forral vérengző tanácso­kat. Engem ismerhettek, én jó magyar ember vagyok, és szivem, mélyéből szánlak titeket ’. De Szelepcsényi is csak azért mondja ezt, hogy megingassa hitüket s rábírja a reverzá- lisok aláírására, vagyis a hittagadásra, vala- mennyiüket. Azonban hiába próbálkozik. Ezek a prédikátorok hajthatatlanok, „Inkább hordjuk Krisztus keresztjét jó lelkiismerettel, minthogy az egyiptomiak hiú kincseinek ör­vendezzünk lelkűnkön gyógyíthatatlan seb­bel”. Ez a válaszuk a hercegprímásnak. Nem tagadják meg hitüket, amely — hangsúlyoz­zák — Magyarországot is jelenti, vagyis a tör­vényt és történelmet, amit a nemzeti föld kép­visel a szívükben Ök valóban a nép képvi­selői, nem árulhatják el a népet. A mű első részében megkapó társadalomrajzot talál, az olvasó Kocsi Csergő Bálint családi köréről, a földhözragadt jobbágy fiáról, egy nagy család • egyik gyermekéről a sok közül, aki hihetetlen nehézségek között tör föl, tanul s válik pré­dikátorrá, hogy majd egy szabadító eszme képviselőjévé nőjjön. Mind ilyenek ezek a prédikátorok. Szegények, müveitek, tiszták, erősek, egy ország jelképei. HÉTSZAZHARMINCÖT prédilaitort és is­kolamestert idéznek Pozsonyba, evangélikuso­kat és reformátusokat, mind jó társak a lelki harcon. Mikor kimondják rájuk a halált, s megtudják, hogy hiába bizakodnak ártatlan­ságukban, a királyban, akit törvénytisztelő­nek képzelnek, meginganak, aláírják sokan a kötelezvényeket. Nem csoda, olyan megfélem­lítésben van részük, amire nincs ideg. A gá­lyarabság előtt hazai várakban tartják fogva a prédikátorokat. Kollonits fáradhatatlan a kínzások és megalázások gyarapításában. Ko­márom, Lipótvár, Pozsony, Berencs váraiban, földalatti üregekben, ürülékgyűjtő csatornák­ban tartják fogva a magyar szellem és gon­dolkodás kiváló férfiait, akiknek fejtegetését s önvédelmét nem bírja el sem bíró, sem pro- kurátor, megbukik logikájuktól és hitük ere­jétől Kollonits és Szelepcsényi. Ügy verték vasra őket, hogy egybefogják mindkét lábu­kat, vagy egyik lábukat fél kezükkel csatol­ták össze. A vas szétverte a láb húsát, cson­tig, a vermekben hason csúszva másztak be, éheztették őket, napokig nem kaptak vizet, ruhájukat a katonák elvették, lábbelijüket el­lopták. Ilyen helyzetben szüntelen felszólítot­ták őket a jezsuita páterek, hogy írják alá a kötelezvényt, mondjanak le minden jogról. Csábították őket pénzzel, rangos állással, ha katalizálnak. Megásatták velük sírjaikat. So­kan, az ötegek mind, belehaltak e kínzások­ba. Sokan mcgtó.ntorodtak, aláírták a papi­rost. Kollonits még a várparancsnokokról is megtudta kémjeitől, hogyan bánnak a rabok­kal, s Pozsonyból rögtön megfenyegette a kapi­tányt. ha lazított a kínzásokon. így aztán végül negyvenen maradtak, akiket rongyosan, mezít­láb, télen, gyalog, lóhátról kergetve kisértek el Lipát császár zsoldosai Magyarországon, Auszt­rián, Olaszországon keresztül-kasul Nápolyba s ott eladták gályaraboknak. Többen útközben belehaltak a szenvedésbe, azokat az üt árká­ba taszították a katonák, még élve. Társaik nézték, hogyan szállnak rájuk a keselyűk. A gályán egymáshoz és a pádhoz láncolták őket, a súlyos evező minden rántásra majd kitépte a karjukat, 15—20 órát kellett evezniük egy­folytában, szájuk fel volt peckelve, egy szót nem szólhattak, száz sebből véreztek. Nincs lélekbúvár, aki megmagyarázná, ho­gyan, miért támad váratlanul segítség és ke­gyelem e megpróbáltatásban. Csak a hit ma­gyarázza ezt. Isten segített, aki emberséges nápolyi polgárok, majd egy velencei protes­táns orvos- személyében közeledett feléjük. Ezek felzaklatták értük Európa közvélemé­nyét. A szabadításhoz azonban még ennél is hathatósabb hatalom kelleti: a holland ten­gernagy, Ruyter, aki félkörbe állitatta hajó­hadát a nápolyi öbölben, száz ágyúja volt. a nápolyi alkirálynak kettő. Csónakot küldött két emberével az alkirályhoz. Rövid volt üze­nete: ha éjfélig nem küldi hajóira a prédiká­torokat, Nápolyi eltörli a föld színéről. Ezt az alkirály azonnal megértette. Huszonötén éltek még a gályarab prédikátorok közül, két bör­tönbe dugott társukat később szabadította ki a holland tengernagy. Ö maga mondta nekik, mikor megfürdette, felöltöztette őket s meg­vendégelte: „Semmit ne köszönjetek nekem, mi nem voltunk más, mint eszköz Isten ke­zében.” ROPPANT ÉRDEKES a gályarabok további sorsa is, valamint a további gályarabok tör­ténete, akiket Kollonits buzgón indított útra, újra meg újra ugyanazon az úton, mint az el­ső csoportot.. Kocsi Csertő Bálint kalandos úton-módon visszatért Magyarországra, szülő­falujába, még rálel öreg. beteg apjára. Só lett belőle, szövétnek és csillag, ahogy debreceni tanítói mondták, hogy a prédikátornak ilyen­né kell válnia Magyarországon, szalatnai Rezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents