Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-12-10 / 50. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP srxxvrr évfolyam so. szám 1972. december 10 Ara: Forint Eltemették Dr. Mihályi! Ernő országos egyházi felügyelőt mgmmmgmBBKHKHKBí Mint arról már hírt adtunk, dr. Mihályfi Ernő, az Elnöki Tanács tagja, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos egyházi felügyelője 74 éves korában november 20-án váratlanul elhunyt. Temetése november 24-én volt a Mező Imre úti temetőben. A díszravatalozóban felállított ravatal mellett díszőrséget álltak az Elnöki Tanács, az Országgyűlés, a Hazafias Népfront, az Országos .Béketanács, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar—Szovjet Baráti Társasáig, a Magyar Nemzet szerkesztősége, valamint, a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselői. Egyházunk részéről tízen vettek részt a díszörségbén: püspökeink, egyházkerületi felügyelőnk, teológiai tanáraink, országos egyházi főtitkárunk. A ravatalnál először dr. Ortutay Gyula akadémikus, az Elnöki Tanács tagja mondott búcsúbeszédet az Elnöki Tanács és az Országgyűlés nevében, majd Sarlós István, a Népszabadság főszerkesztője a Hazafias Népfront, az Országos Béketanács és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság nevében szólt. D. Káldy Zoltán püspök, az Országos Egyház püspök-elnöke egyházunk nevében búcsúzott Mihályfi Ernő országos egyházi felügyelőtől. Beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük. A Magyarországi Evangélikus Egyház — vezetőségével, lelkészeivel és egyszerű gyülekezeti tagjaival együtt — nagyon fájó szívvel és a súlyos veszteség terhével áll meg egyházunk legmagasabb világi tisztét betöltő Mihályfi Ernő országos felügyelő koporsója mellett. Magas állami, társadalmi és közéleti funkciói mellett evangélikus egyházunkban több, mint két évtizeden keresztül hűséggel és bölcsességgel, egyházunk haladó hagyományainak és a szocialista társadalmi rendben folyó szolgálatának megbecsülésével, népünk iránti oltha- tatlan szeretettel végezte ezt a szolgálatát. Országos felügyelői munkájában az a törekvés vezette, hogy — amint ő maga mondta — „a nép egyháza beleilleszkedjék a nép államába” MIHÁLYFI ERNŐ ilyen értelmű egyházi szolgálatának gyökerei mélyre nyúlnak. Az országos felügyelői tisztbe történt beiktatása alkalmával 1952. április 17-én maga így vallott erről: „Evangélikus lelkészi csaldából származom. Egy kis nógrádi falu evangélikus lelkészi házában születtem és nevelkedtem együtt a .«szegényparaszt gyerekekkel. Gyerekkoromban tanultam meg a puritán kötelességtudást, akkor ismertem meg a demokrácia első elemeit, a sovinizmustól mentes haaafiságot, ott tanultam meg azt is, hogyan kell helytállni és harcolni azért, ami meggyőződésünkké vált.” De az ő szolgálatának gyökerei és első indítékai még ennél is mélyebbre nyúlnak. Újra őt idézem: „Mi valamennyien gályarabok unokái vagyunk, ki vérségileg, ki szellemileg”, majd így folytatja: „amire életünket feltettük — az új társadalmi rend — azt összhangban tudjuk a magyar protestantizmus százados szabad- ságszellemével.” Ezekre az alapokra épült rá később a széles körű és mélyreható politikai és társadalmi tájékozódásból, tanulásból és tapasztalatszerzésből kialakított magatartás, amely a fasizmussal való szembenállásban, a Történelmi Emlékbizottság szervezésében és támogatásában, a felszabadulás után az új társadalmi rend mellé való oda- állásban, a szocializmus szenvedélyes szeretedében és építésében nyilvánult meg. A Magyarországi Evangélikus Egyház először is azt nem felejtheti el Mihályfi Ernőnek, hogy már közvetlenül a felszabadulás után — akkor még egyszerű tagjaként az egyháznak — fáradhatatlanul és világos előrelátással dolgozott azért, hogy az evangélikus egyház rendezze viszonyát a népi állammal és találja meg szolgálatát a szocialista társadalmi rendben. Fenníorgott ugyanis az a veszély, hogy az egyház vezetőségében és számos gyülekezetben tevékenykedő visszahúzó erők illegális párttá, vagy legalább is a politikai és társadalmi fejlődést akadályozó csoporttá süllyesztik az egyházat. Ez pedig nemcsak a fiatal népi állam megerősödését lassította volna, hanem az egyház számára lett volna zsákutca. Mihályfi Ernő a vele együtt gondolkodó, az új társadalmi rendet támogató és az egyházat féltő lelkészekkel és gyülekezeti tagokkal nagy erőfeszítést tett azért, hogy az evangélikus egyház foglaljon állást az új társadalmi rend mellett és kössön egyezményt 'az állammal. Ezt sürgette Í948-ban a béri evangélikus templomban tartott beszédében, amelyben édesapja egy életen keresztül prédikált. Abból az alkalomból került erre sor, hogy a Népköztársaság kormánya visszadta ennek a templomnak a fasiszták által elhurcolt harangját. Az volt a 300. harang, amelyet a Népköztársaság kormánya az egyházaknak adományozott. Ezen az ünnepélyen szólította fel az egyház vezetőségét, hogy ragadja meg az állam részéről feléje nyújtott baráti kezet. ENNEK A BARÁTI KÉZNEK a megragadása történt meg 1948 decemberében az állam és egyház között kötött Egyezmény aláírásával. Mihályfi Ernő és a haladó gondolkodású lelkészek és gyülekezeti tagok küzdelme nem volt hiábavaló. Olvon egyezmény született, melyben az evangélikus egyház a maga áüamának ismerte eh a népi államot és „igen”-t mondott a szocialista társadalmi rendre. Ugyanakkor az Silam biztosította a vallás szabad gyakorlatát és az egyház szolgálatát. Amikor az evangélikus egyház 1952-ben a megüresedett országos felügyelői tisztet be akarta tölteni, senki előtt nem volt kétséges, hogy az új országos felügyelő csak Mihályfi Ernő lehet. így került ő a gyülekezetek választása alapján az egyházban legmagasabb világi tisztbe. A Magyarországi Evangélikus Egyház nemcsak azért nem felejtheti el Mihályfi Ernőt, mert segített a helyes útra való rátalálásban, hanem azért sem, mert segített az egyház új vezetőivel, püspökeivel együtt a jó út járásában is. Székfoglaló beszédében kijelentette: „Köteles- ségszerűen és mély meggyőződéssel vigyázni fogok az államunk és az egyház között kötött megállapodás megtartására.” Erőteljesen hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egyháztagságot nem lehet szembeállítani az állampolgársággal. „Azok a százezrek — mondotta — akiknek szavazata most reám esett, nemcsak az evangélikus egyház hívei, hanem egyben elválaszhatatlanul az új Magyarország építői is, új országunk építésében teljes erővel és lelkesedéssel résztvevő dolgozók.” Amit két évtizeddel ezelőtt Mihályfi Ernő mondott, ma már az evangélikus egyház mély meggyőződésévé vált. Ebben a bizonyosságban végzik lelkészeink szolgálatukat és erre tanítják híveiket. A szocialista társadalmi rendet együtt építjük más világnézetű honfitársainkkal, egész népünk boldogulására. FAR HÓNAPPAL EZELŐTT ünnepeltük Mihályfi Ernő országos felügyelő szolgálatának 20. évfordulóját. A tőle megszokott szerénységgel hárította el az ünneplést. Végül kérésünkre, mégis eljött közénk abba az Üllői-úti épületbe, amelyben 1919-ben lakott és ahonnét akkor elindult, hogy jelentkezzék az első Tanácsköztársaság vörös hadseregébe. Amikor elmondtuk neki, hogy milyen hálásak vagyunk az egyházban végzett szolgálataiért, hiszen annyi más szolgálatot végzett társadalmunkban és közéletünkben, így válaszolt: „nagyon őszintén vallomást teszek arról, hogy soha, egy pillanatig sem éreztem ellentmondást a két szolgálat: az állam és az egyház érdekében végzett munkám között. Teljes volt a harmónia, hiszen közös, azonos a cél. Ugyanezzel a meggyőződéssel veszek részt a Hazafias Népfront országos irányításában is, ugyanezzel a céllal szerkesztem a Népfront lapját a Magyar Nemzetet” Mi viszont ezen a helyen is elmondjuk, hogy az Evangélikus Egyház tagjai nemcsak azokért a szolgálatokért hálásak Mihályfi Ernőnek, melyeket az egyházban végzett, hanem azokért is, amelyeket mint az Elnöki Tanács tágja, „a Magyar Szovjet Baráti Társaság .alelnöke, a Hazafias Népfront Országos Elnökségének tagja és a Magyar Nemzet főszerkesztője végzett. Isten iránti hálával mondjuk el koporsója mellett, hogy ami a felszabadulás óta egyházunkban előremutató, a szocializmusban folyó szolgálatunkat segítő történt, abban Mihályfi Ernő munkája, sze- retete, ereje, bölcsessége és hazaíisága benne van. AZT IS ELMONDJAK, hogy embersége, szerénysége és szolgálatkészsége mindig mély benyomást gyakorolt ránk. Sokunknál?: a fülében és a szívében maradt ez a közöttünk elhangzott két mondata: „Egy nyelvet ismerek: a tisztességes, az őszinte, az igaz emberek nyelvét. Csak egyféle erkölcs és tisztesség van.” Egy tisztességes és igaz embert veszítettünk Benne. KIFEJEZEM EGYÜTTÉRZÉSÜNKET és szeretetünket feleségének, fiának és egész családjának. Kívánunk szívbeli békességet mindnyájuknak. Éppen Mihályfi Ernő koporsója mellett fejezem ki a Magyarországi Evangélikus Egyház nevében törhetetlen hűségünket szocializmust építő népünk iránt és itt újítjuk meg- elikötelezettségünket — Mihályfi Ernő nyomában járva — népünk boldogulásáért folyó szolgálatra. * Áldozat szeretetintézményeinkért Szép szokás egyházunkban, hogy ádvent második vasárnapján gyülekezeteink és híveink szeretetintézményeink céljaira adakoznak. A gyülekezetekben folyó diakóniai munka mellett ezen a vasárnapon tizennyolc szeretetotthonunk fontos és áldozatos munkája kerül a szemünk elé. Hogy meglássuk azokat az öregeket, betegeket, fogyatékos, beteg gyermekeket, akikről egyházunk gondoskodik. A mai offertorium azt a célt szolgálja, hogy otthonaink formájukban és rendeltetésüknek megfelelően is valóban otthonok legyenek, hogy minél csinosadban és barátságosabban tudják ellátni hivatásukat. Egyházunk népe úgy jár a diakóniai teológia útján. Via nem alamizsnaadással, hanem felelős áldozatvállalással vesz részt szeretetintézményeink fenntartásában, nemcsak imádságában hordozza szeretetotthonaink ügyét, hanem minden tőle telhetőt meg is tesz ezekért az otthonokért. Gondoljunk erre, amikor adakozásra való felhívást halljuk a kis és nagy gyülekezetek templomaiban, s adományunk Tegyen hívünk és cselekvő szeretetünk kifejezése. A diák ón ia vasárnapján Amikor a keresztyén emiber valahol hibát, bajt, nyomorúságot, szóval a bűn jelét veszi észre, rögtön, az támad fel a szívében: „Itt megint az ős ellenség” támad. Ezt felismerni azért adta nekem az Úr, hogy segítsek. De hogy is lehet ezen segíteni? Kik azok. akikkel együtt ezt megvalósíthatom?” Amikor az evangélium lelkűiéiből eredő segítőkészség összeszerveződik, az egyes hivő a ráeső szolgálatot illetve áldozatot vállalja, akkor megvalósul és formát ölt szeretetszolgálatunk — a dia- kónia. SZEMÉLYES DIAKÓNIA folyik az egyes gyülekezetekben, ahol a lelkész mellett az egyes gyülekezeti tagok is gyakorolják egymás látogatását, gondozását, hogy ne váljék sen,ki . magányossá. Amikor valamelyikünkre nagy gond, sok teher, betegség, vagy gyász szakad, jólesik a testvéri melléállás: a jótanács, a kölcsön, a segítőmunka, a tusakodó imádság és az igével való biztatás. Szeretetből sorolódunk be gyülekezetünk személyes diakóniai munkájába, Egyben mi is érezzük annak lélékfirissítő erejét, megtartó hatását. Így nem szakadunk el egymástól. így nem kopárosodunk el lélekben, nem egymás ellenében, hanem egymás javára élünk. Ahol a gyülekezeti tagok rendszeres beteglátogatást, öreg-gondozást, munka-segítséget végeznek akár af. egyes rászorult' gyülekezetiJ tagok érdekében, akár a gyülekezeti épületek karbantartására, akár járdakészítésre, vagy útmenti fasor telepítésre — ott a személyes diakóma _ teszi teszi kedvessé és barátságossá az együttlakozást. örvendetes, hogy egyre gyakrabban más is, üzem, vagy TSZ- kollektíva szintén ellát hasonló feladatokat. Nem versenytársat, hanem segítőtársat látunk bennük, mert ebben is igaz: az aratni való sok, a munkás kevés. Mi történik azonban, ha a gyülekezet egy-egy tagja elárvul, megözvegyül és öregen magára marad ? Egyiket-má- siikat rövidebb-hosszabb ide-. ig még ellátnak a gyülekezet szolgáló tagjai. Több magányos rászorulót és főkent hosszú távon nem tudnak a gyülekezetek megfáradás nélkül hordozni. Vannak azonban egyházunknak diakóniai intézményei. A családokra mérhetetlen terhet rovó sérült gyerekek (idióták) és elaggottak. főként asszonyok részére öreg otthonok nyújtanak nehéz helyzetekben megoldást. Tizennyolc ilyen intézményünk van és szinte az ország minden tájára esik belőlük. Balassagyarmaton, Nyíregyházán, Békéscsabán, Pécsett, Gyenesdiáson, Győrött, Börcsön, Sopronban, Albertir- sán, Kistarcsán, Piliscsabán, Budapesten pedig több ilyen szeretetintézményünk működik. Ezek az intézmények viszonylag kicsinyek, 15—30 gondozottat fogadnak falaik közé. Gazdaságosabb lenne őket összevonni. Mi mégis ezt a formát tartjuk meg. A támogató gyülekezetek és egyházmegyék ugyanis így tudnak személyes kapcsolatot tartani, ami a gondozottaknak áldás és ugyanakkor jobban ébren tartja a gyülekezetek felelősségérzetét. Ne is feledkezzenek el, hanem látogassák a gyülekezetek a szeretetotthonba került testvéreiket, mert ez mindkét félnek jó és kedves az Ür előtt. SZÁMARÁNYUNKAT TEKINTVE, talán soknak tűnik ennyi otthon — de még így sem elég a férőhelyek száma, Egy-egy megürült helyre százak kérvénye várakozik a Diakóniai Osztályon gyakran esztendőkön át. Bármely szeretetotthonba való bejutás ugyanis a Diakóniai Osztályhoz benyújtott felvételi kérvény alapján történik. Ebben a pályázó leírja miért szorul gondozásra, milyen az egészségi állapota, anyagi helyzete, melyik otthonba kívánkozik. Zárt borítékban csatolja hozzá gyülekezeti lelkésze .felelős véleményezését, is. A Dia- kóniai Osztály (1085 Budapest VIII., Üllői út 24. sz.) gyűjti össze a kérvényeket és ahogy az egyes otthonok bejelentik egy-egy férőhely megürülését, úgy küldi ki az osztályozott kérelmeket az egyes szeretetotthonok igazgató tanácsához. Ugyanis a felvételt és a gondozási megállapodást ők kötik meg. Minden ügyeskedést és félreértést kiküszöböl, hogy csak a Diakóniai Osztályon keresztül lehet bármely otthonba felvételt nyerni. Akinek személyes tanácsra, vagy információra van szüksége, az ügyvivő lelkész fogadónapján, minden szerdán nyitott ajtót talál. NAGYSZÁMÚ és jórészt szakképzett személyzettel folyik intézményes diakóniai szolgálatunk. Ez nemcsak feltételezi az egyes gyülekezetek diakóniáját, hanem egyenesen arra alapozódik. A gyülekezetek küldik a rászorultakat és ők szolgáltatják a személyzetet is. A gyülekezetekből kerülnek ki a diakóniai intézmények vezetői: teológiát végzett nők (és részben férfiak is). A gyülekezetek küldenek szolgálatra kész leányokat, akik gyakorlat közben szereznek egészségügyi képesítést. Öle állnak a szolgálatból lassan kiöregedők helyébe. Gyakran fordulunk a gyülekezetekhez, hogy küldjenek más szolgálattevőket is, akiket hajlamuk vezet a szeretetszolgálatba, vagy itteni elhelyezkedésükkel tudják életüket nyugvó pontra juttatni és értelmes célért eltölteni. Természetes, hogy a gyülekezetek anyagi támogatása nélkül nem tudnánk ezeket az évente mintegy 10 millió forintot felhasználó intézményeket üzemeltetni. Az egyes otthonok kertészkedése és gazdálkodása, valamint a gondozottak által fizetett tartásdí- jak mellett a gyülekezetek természetbeni és pénzbeli adományai nyújtanak nélkülözhetetlen támogatást. Az őszön kezdődtek országszerte a dia- kóniai-napok tartása, ahol az egyházmegyék diakóniai lelkészei, illetve vendég igehirdetők ébresztgetik a diakóniai érzületet, a segítő felelősséget rászoruló testvérekért. Teljesít ezen felül is egyházunk az egyes gyülekezetek kereteit és az intézmények meghaladó szeretetszolgálatot is egyházunk egészében, a társadalomban, a Hazafias Népfront keretei között; sőt egyházközi és nemzetközi viszonylatokban is az ökumenikus Tanács szervezetében. Ilyennek tekintjük a nagy egyházi közösségekben (Lutheránus Világszövetség, Egyházak Vilá^tanácsa, Európai Egyházak Konferenciája, a Keresztyén Békekonferencia stb.) végzett szolgálatainkat is. ÁDVENT MÁSODIK VASÁRNAPJÁN az egész ország evangélikusai megemlékeznek egyházunk diakóniai szolgálatáról, hálát adnak Istennek e szolgálatok révén kapott áldásokért és gyülekezeti offertó- riumukkal támogatják szeretetszolgálatunk további munkáját Virágú Gyula i I
