Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-11-19 / 47. szám

Hitünk csúf szeplője

1 Tess 4, 13—18

Egy lelkész írja: Megdöbbentett egy alkalommal az, hogy temetésen a feltámadás evangéliumának hirdetése közben az egyik — különben templomos hívünk — egyre csak azt hajtogatta: „Abból se lesz semmi! Abból se lesz semmi! ’

Ezt olvasva, vele egy időben felkeresett egy fiatal asszony gyászfeketében. Életében már több ízben került kapcsolatba a halállal szinte tragikus helyzetekben. Most éppen édesapja feküdt ravatalon. .,Kétségeim vannak a feltámadás felől” — mondotta. Azt válaszoltam, hogy nekem is, de csak akkor, ha a feltámadás realizálására gondolok: hogyan történik majd. Különben nincs kétségem. Mire építi? — kérdezte. Jézus Krisztus személyére. Szavahihetőségben — úgy mint a Bibliában áll — számomra senki sem múlta felül Öt e világon.

Hitetlenség, kétség hivő emberek életében. Csúf szeplök hitünkön. Gondolom, nem is vagyunk kevesen. Sőt többségben. De más fajta csúf szépiái is akadnak a hitnek. E tekintetben jő volna tükörbe nézni keresztyénségünknek.

KÉTSÉGTELEN, HOGY AZ EMBER UTOLSÓ LEHELETÉIG RAGASZKODIK AZ ÉLETHEZ, mert megízlelte ezt az életet a maga teljességében. Természetesen ehhez a földi élethez ragaszkodik. De ugyanígy ragaszkodik a hivő ember is ahhoz az élethez, melyről az Írás úgy beszél, mint a,z életről, az örök életről, az élet teljességéről. Mert a hitnek módjában áll ezt az életet megízlelni itt a földön már. Igaz, az írás azt mondja, ez az élet. az örök élet, Isten kegyelmi ajándéka. (Rrn 6, 23)i Rajtunk, bűnösökön könyörülő szeretetének ajándéka nekünk, kiken szükségszerűen uralkodik a halál. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy Isten jutalmul szánta azoknak, akik az élet verseny futóiként célba értek.

VERSENYFUTÁS A JUTALOMÉRT. Ez a jutalom a feltámadás és az örökélet. Keresztyén életünk hajtó ereje: mindent e cél érdekében! Pál mondja: .amik előttem vannak, nekik dőlvén. célegyenest igykszem... (Fii 3, 14). Versenyfutásunk tehát átfogja egész életünket. Életünk minden megnyilatkozása e versenyfutás szabálya szerint történik. Különben diszk- valifikál bennünket „a versenybíró.”

Mihelyt e kérdésben gyakorlatiak akarunk lenni, azonnal rá kell mutatni életünkben arra a pontra. ahol a cipő szorít, tehát versenyfutásunk akadozik, vagy arra a tennivalóra, ami ránk vár. Érdekes, Pál, ahol erről a kérdésről beszél, (feltámadás és örökélet), ott mindig azopnal rátér valami gyakorlati kérdésre. így van ez az idézett Fii 3, 14-ben (istenük az ő hasuk, 19. v. .. .mindig a földiekkel törődnek, 19. v.)_ de így van a mi szent igénkben is. Utolsó verse a feltámadás hitének gyakorlati alkalmazása. „Annak okáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel.”

Egyből odaállít tehát — amennyiben nekem e felöl valóban

szeplőtelen a hitem — a haláltól sebzett sztvú testver mellé — akinek hite kétségekkel küzd és ezért valósággal megbénítja, felörli testben és lélekben a halál által ejtett fájdamas seb.

EZ A „VIG ÁSZT ALAS” természetesen a maga bizonyosságával átsegíti a testvért kétségein, vagy próbálja átsegíteni. De a ,,vigasztalás” szélesebb skálájú, mint sokszor gondoljuk. Nem egyszerűen a hit bizonyságtevő szava, vagy kedves jóleső beszéd. Megállás, támogatás, segítés még élete mindennapi dolgaiban is, amikor a testvér ereje fogytán szinte képtelen elvégezni.

DE MAGA A FELTÁMADÁS REMÉNYSÉGÉTŐL ÁTHATOTT ELET sem csak egy-egy aktuális esetben realizálódik, hanem az élet egészéi áthatja és meghatározójává lesz emberi magatartásunknak mindenben és mindenki irányában is.

Kovács Géza

Gyenesdiási

Gyenesdiásra sokan emlékeznek vissza szívesen a ma szolgáló lelkészek és gyülekezeti tagok közül. Sokan kaptak itt jó indításokat, vagy segítséget hitük és szolgálatuk további útjára. Kohó is volt

sokszor, ahol az egyház életére és szolgálatara, a hivő ember mindennapi magatartására vonatkozó téves nézetek és helyes meglátások izzó vitáiból sok jó eredményt is tudtunk áthozni a ma szolgáló egyház életébe.

5?

„Szeretném magam megmuÉletünk../’

tatni!” — Ady szavai minden ember és minden igazán élő közösség természetes igényét fejezik ki. Ez az igény vezette a teológus ifjúságot is akikor, amikor az új tanévben megindította hetenként megjelenő faliújságját, „Életünk” címmel. Valóban szeretnénk megmutatni magunkat! Részben egymásnak is, hiszen bár meglehetősen kicsiny közösség, vagyunk, de mégis különbségek lehetnek az egyes hallgatók, talán évfolyam-, sőt még szobatársak között is. Ezek áthidalásához, egymás jobb, mélyebb, alaposabb megismeréséhez kíván segítséget adni ez a faliújság, amely igazán ..közösséget formáló eszközzé tud válni” — amint ezt D. dr. Pálfy Miklós dékán bevezető köszöntőjében megfogalmazta.

De ezen túlmenően másoknak, kívülállóknak is szeretnénk megmutatni magunkat, hiszen nem valamiféle zártkörű kis „zugfaliújságról” van szó. Szándékosan úgy helyeztük el, hogy bárki, aiki belép Akadémiánkra, elolvashassa. Ifjúságunk őszinte és hű tükrét szerethénk adni, amelyre tekintve mi magunk, de a kívülállók is lemérhetik: milyen is a közösségi élet Akadémiánkon és a Teológus Otthonban.

S végül, de nem utolsó sorban. egy harmadik fontos célja is van ennek az új kezdeményezésnek. Mi, a jövendő lelkésznemzedéke, nagyon jól látjuk, milyen óriási lehetőségek rejlenek az egyház sajtó- munkájában éppen korunkban, amelyet nyugodtan nevezhetünk a tömegkommunikációs eszközök forradalmának is. De azzal is tisztában vagyunk, hogy ez igen nehéz és felelősségteljes feladat, amelyre nem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést, a tanulást. Éppen ezért bizonyos tekintetben a komoly sajtómunkába való belépés előtti „edzőtábornak” is szánjuk ezt: a ^mini-lapot”. Lehetőséget ad a stílusgyakorlatokra, előtanulmányokra, és kicsiben már kóstolót kapunk a szerkesztés igen bonyolult, összetett munkaköréből. Reméljük, hogy azok a hallgatók, akik aktívan részt vesznek a faliújság szerkesztésének és Írásának a munkájában, azok majd kikerülve az Akadémiáról, zökkenőmentesen be fognak tudni kapcsolódni egyházunk igazi, komoly sajtószolgálatába.

Most pedig valamit magáról a faliújságról. Külső megjelenési formája ifj. Foltin Brúnó művészi ízlését dicséri. A fába égetett róvatszimbólumok mellett a következő öt főcím olvasható! „Szerintem” „Szolgálatunk”, „Turmix”, „Kultúra”, „Sport". Az utóbbi kettő rövi- debb, inkább informatív jellegű rovat. A „Szolgálatunk” rovat tájékoztat a teológusnapok, szupplikációk és egyéb szolgálati alkalmak eseményeiről, problémáiról. A „Turmix^ban kap helyet a könnyű műfaj, a teológus humor és egyéb szabad műfajok. A faliújság „szíve”, legfontosabb és egyben legterjedelmesebb rovata a „Szerintem”. Már címében is jelzi, hogy ide kerülnék a személyes hangvételű, egyéni elvi állásfoglalást tartalmazó,, komolyabb, időszerű írások.

A szerkesztés munkáját az ifjúság csaknem egyharmadát magában foglaló kilenc tagú szerkesztőbizottság végzi. Minden rovat két felelőssel dolgozik. Nekik kell biztosítaniuk, hogy hetente friss írások jelenjenek meg mindig az éppen legaktuálisabb témákról. Az egész faliújság felelős szerkesztését a két ifjúsági vezető: ifj. Foltin Brúnó prosenior és Gáncs Péter senior, IV. éves hallgatók vállalták. Szoros kapcsolatban állunk az Evangélikus Élettel, ahol szeretnénk rendszeresen jelentkezni a jövőben is, ízelítőt adva az „Éle- tünk”-ből, megmutatva magunkat.

Gáncs Péter

DÉLAFRIKA

NYUGAT-NÉMETORSZAG

A Finn Misszió dél-afrikai vezetője. Milcko lliamüki, akit október elején kiutasítottak az országból, hazaérkezése után Finnországban elmondta, hogy dél-afrikai tapasztalatai szerint a fajüldöző rendszer rendőrségi kihallgatásoknál újra és újra erőszakos eszközöket alkalmaz. Napirenden vannak az ütlegeléseit, kínzások és erőszakos vallatások. A beszámoló cáfolta a dél-afrikai miniszter- elnöknek, V őrs temek a Nyugat-Németországi Evangélikus Egyház vezető püspökéhez, D. Hermann Dietzfcbingerhez- írott levelét, amelyben a miniszterelnök biztosította a püspököt, hogy országában ilyen erőszakos cselekmények nem fordulnak elő. (epd)

A legnagyobb nyugat-német

evangélikus egyház, a Hannoveri Tartományi Egyház püspöke, D. Eduard Lohse szeptember 19-én Bad Pyrmontban tartott előadásán kijelentette, hogy az egyháznak nem töltetlenül mindig a politikai semlegességre kell törekednie. A politikai életben az egyházat

mindenekelőtt annak a vágynak kell vezetnie, hogyan tudja a békességet szolgálni. Az egyház politikai felelőssége túlmegy az egyház hatarain és teljes határozottsággal kell föllépnie a keresztyénségnek a világban található elnyomás és jogtalanság ellen, (epd)

Petőfi nyomában:

Petőfi Pozsonyban evangélikus lelkészek és tanítók fiainak vendége

POZSONY ősi diákváros. Evangélikus lyceuma országos hírű. Aszód, Selmec diákjai itt 'folytatják magasabb tanulmányaikat, Egyik tanyájuk a Burg. Lakói Esztergály Mihály, a eso- mádi lelkész íia, Dlhányi Zsiga, a csővárié. Itt lakik Dümök Elek, Krupecz Vilmos. Török Gyula. A közeli Apácapályán, Kaszárnyának nevezett szálláson, laknak a Kemény—Jaku- bovics testvérek, a cinkotal elhunyt lelkész árvái. Pozsonyban végzi a teológiát Selmecről idekerült Szeberényi Lajos, a maglódi lelkész fia. Mindnyájan Petőfinek egykori osztály-, illetve iskolatársai. Őket keresi fel 1840-ben a Sopronból katonaként odaérkező ifjú. Panaszkodik rossz sorsira. A jó barátok vigasztalják, de helyzetén enyhíteni nem tudnak. Legközelebb a következő év március közepén látogatja meg őket, de már ekkor leszerelt, obsitos katona. Esztergály, Csörföly Lajos, a penci pajtása, a Kemény testvérek, Sze- berényi Lajos, Dlhányi támogatják. „Itt, hol egyik, hol másik iskolatársai közül, megosztotta vele alumneumi kényénél s vacsoráját, mely állott

többnyire szalonnából vagy füstölt húsból” — írja Dlhányi emléksoraiban. Néhány heti itt időzése után útra kel a barátok összeadott négy húszasával, amit nehezen fogadott el tőlük. A jó barátok is szegényesen éldegéltek Pozsonyban. Kemény Jánosnak édesatyja 1838-ban elhunyt, teológus fia a legnagyobb nélkülözések között tanul: „minthogy Atyámnak 1838-ban bekövetkezett halála által minden anyagi segélytől meg lévén fosztva” — írja önéletrajzában.

PETŐFI POZSONYBÓL TÁVOZVA a nyáron színészek között tengeti életét, majd ismét visszavetődik a tanév kezdetén. Űjabb itt létének több epizódját ismerjük éppen két jó barátjának: Kemény Jánosnak és Dlhányi Zsigmondnak emlékirataiból. Egy alkalommal Kemény nem akart a baráti társasággal kirándulni, mert másnapra dolgozatott kellett benyújtania az önképzőkörben Petőfi megígérte, hogy elkészíti helyette, csak menjen velük. Másnap valóban átadta a Fürge méh és az Erdő szélén

c. két kis versét, melyet Kemény sajátjaként beadott bírálatra. Dlhányi más alkalommal hasonlóan tőle kapta a Jégkebel-t, melyet nem másolt be az önképzőkör emlékkönyvébe, így csak a címét ismerjük.

PETŐFI A NÉHÁNY HETES

együttlétük után ismét kézbe vette a vándorbotot, elvetődik Pápára, beiratkozik a kollégiumba s egy osztályt sikeresen elvégez. Ősszel szeretné folytatni tanulmányait, de semmi anyagi lehetősége nincs hozzá, így ismét kénytelen felcsapni színésznek. Társulatát otthagyva 1843-ban isimét Pozsonyban találjuk.

NEM AKARJA IGÉNYBE VENNI régi barátai segítségét, Kemény János nehéz helyzetét látva, reá sem akart támaszkodni. Csörföly Lajos közben,

egy esztendeje Losoncra távozott, Szeberényi nevelői állást vállalt Trencsén megyében. Az ifjú költő inkább színészek és más barátok között húzza meg magát éjjeli szállásra. Az országgyűlési tudósításokat „kar- colgatja” ívenként 20 garasért. Egykori barátaival, Dlhányival, Neumann Károllyal latolgatja jövőjét. Színésznek szeretne beállni a német társulathoz. Végre sikerül Fekete magyar színtársulatához szerződnie. Örömmel újságolja ezt barátainak. Másnap ajánlatot kap Pestről regényfordításra s Neuman rábeszélésére elfogadja s visszatér Pestre. Ott Kemény Mihály öleli baráti karjaiba. A cinkotai lelkész kisebbik fia ugyanis közben Pozsonyból oda került házitanítónak. Pozsony és ottani baráti köre mit jelentett Petőfinek, azt 1840. január 2i~én írt Búcsú c. versében mondja el:

Nem hosszú volt tebenned mulatósom,

S az órák mint a nyíl röpültének.

De ily órákat a nagy mennyországon Angyalnak adnak csak az istenek,

Edenben éltem üdvözülöttképpen Barátaimnak nyájas, hű körében.

Jak us Lajos

ünnepnapok

GYEN ESDIÁS SOK TEKINTETBEN kínálja magát a testvéri találkozásokra. A zalai hegyekről ide áradó friss levegő, a táj szépsége, nevezetességei, a Balaton és Hévíz közelsége, Kapernaum csöndje, a körültekintő gondoskodás, a „gyenesi fák” árnyéka megfogja az ide betérőt. Számunkra, lelkészek számára pedig mindig kedves találkozás a mi „kis öregeinkkel”, azokkal az előttünk szolgált idős lelkészekkel, illetve özvegyeikkel, akik egy élet fárasztó szolgálata után itt találták meg az otthont, a hátralevő évek biztonságos nyugalmát.

AZ IDÉN FORRÓ NYÁR VOLT Gyenesdiáson. Nemcsak azért, mert az Országos Egyház elnöksége és a Teológiai Akadémia által megrendezett 6 lelkészkonferencia idején általában bőven árasztotta a nap áldásait Kapernaumra. hanem mert újra kohóvá vált ez a kedves hely, hogy a diakóniai teológia útján szolgáló egyházunk lelkészei, és rajtuk keresztül a gyülekezetek, új indításokat kapjanak további életük és szolgálatuk érdekében.

Az előadások, megbeszélések, viták gerince érthető módon a diakóniai teológia továbbépítésének a célkitűzése volt, amelyhez az alapot D. Káldy Zoltán püspöknek a széles ölelésű, a teológia és a keresztyén élet egész területére figyelő bevezető előadása adta. A többi előadás, vitaindító referátum: a Szentiről értelmezéséről (dr. Prőhle Károly), a világrendszerek harcáról (D. dr. Pálfy Miklós), Európa biztonságáról (D. dr. Ottlyk Ernő), a jövő egyházáról, a rend egyházáról, az öku- menéről, sajtószolgálatunkról mind idekapcsolódtak és épültek be ebbe a magyar evangélikus egyház számára oly fontos gondolatkörbe.

A gyenesdiási fák árnyékában nem sokat hűsültek ezek alatt a konferenciák alatt a lelkészek, és sem hegyek, sem tó nem bírt olyan vonzással, hogy felcseréljék az együttlét

sokszor nagyon is izzasztó levegőjével. Ideírok néhány számot, hogy érzékeltessem az olvasóval ezeknek a konferenciáknak egész lelkészi karunkat átfogó, eszmélkedésre és továbblendülésre indító belső erejét. A közel négyszáz lelkészünkből mindössze tízen maradtak ki ezekből az együttlétekből, minden esetben nagyon nyomós okkal. Körülbelül ezerre tehető a felszólalások száma, és azok 99%-a megerősíteni, a továbbépítésben segíteni kívánta a diakóniai teológiát.

JÓ VOLT EGYÜTT LENNI. Annak ellenére, hogy az előadók, de minden részvevő számára, kemény munkát jelen tettek ezek a napok. Elsősorban a fentiek miatt. De volt közben alkalma a lelkészeknek szolgálati megbeszélésekre egyházunk vezetőivel, baráti, testvéri beszélgetésre, évfolyamtársak, egymástól messze sodródott barátok között, hiszen ilyen irányú és arányú lelkészi találkozás hosszú ideje nem volt egyházunkban.

HOGY MÉGIS ÜNNEPNAPOKNAK nevezzük ezeket az alkalmakat? Lutherra gondolunk, aki a harmadik parancsolat magyarázatánál arról szól, hogy az igazi ünnepszentelés Isten igéjének örömest tanulása és szíves hallgatása. Mi, az igével oly sokat szolgáló lelkészek, nagyon vágyakozunk erre az ünnepszentelésre. A diakóniai teológia pedig ott ragadja meg az ige üzenetét, ahol annak a szíve dobog.

S ezzel azt is elmondtuk hogy nagyon is kívánjuk, hogy máskor is legyenek ilyen, vagy ehhez hasonló, egész lelkészi karunkat felölelő együttlétek. Másrészt egy most induló cikksorozattal. amely D. Káldy Zoltán püspök előadását hozza közel az olvasóhoz, e lap hasábjain keresztül is szeretnénk segíteni evangélikus testvéreink ünnepszentelését mindennapi jó szolgálatuk és a gyülekezetek életének megújulása érdekében.

Mezősi György

Ideges?

Sokszor hallod felnőttek szájából ezt a szót: ideges. Rosszkedvű, ha kérdezik nem válaszol. Miért? Ideges. Kiabál, csapkod, dúl-fúl. Miért? Ideges ember kiszámíthatatlan, de ezt is mondják róla: „nem beszámítható". Beteg. Sok bajt kever környezetében. Veszedelmesebb Góliátnál.

Dávid miután legyőzte Góliátot, egy ideges emberrel került szembe. Helyesebben: az fordult Dávid ellen. Ki volt ez az ideges ember? Képzeld el: maga a király, Saul. Elmondom hogyan törént.

Dávid, miután legyőzte Góliátot és a filiszteusok is megfutamodtak, a királyi udvarba került. Saul megszerette. Asztalánál étkezett. Gyakran ereszkedett rosszkedv, búbánat a király szivére sötét felhőként. Ilyenkor magához hívta Dávidot. Kérte, énekeljen neki. Dávid nemcsak énekelni tudott, hanem értett a muzsikához is. Húros hangszerét, a hárfát pengette. Közben énekelt. Maga is költött énekeket. Nem is akárminőket. Most is világhíresek. Megtalálod Dávid énekeit a Bibliában, a Zsoltárok könyvében. Sok nyugtalan szívű ember csendesedik meg ma is Dávid zsoltáraitól. Saul is nyu- godtabbá vált. Idegessége alábbhagyott.

Más kitüntetést is kapott Dávid a királytól. Kinevezte egyik hadosztálya vezérévé. Ma azt mondanánk — tábornokká. A filiszteusok újra háborút kezdtek. Dávid bátran harcolt ellenük. Isten győzelemhez segítette. Népszerű emberré vált. Mindenki szerette. Amikor a filiszteusok leveréséből hazatért útközben városról városra ünnepelték. Az asszonyok táncoltak örömükben és így énekeltek: Megverte Saul az ő ezerét és Dávid is az ő tízezrét!

Saul irigykedni kezdett Dávidra. Látta, hogy Isten Dáviddal van. Látnia kellett, hogy milyen boldog ember, aki az Urrai él. Azt is látta azonban,

hogy őt Isten elhagyta, elvetette. Az emberek nem tudták. Csak látták, hogy ideges. Néha nem lehetett vele beszélni. Máskor pedig üvöltözött. Saul azonban tudta, mert megmondta neki Sámuel a főpap: Megvetetted az Unnak beszédét, az Űr is megvetett téged, hogy ne légy király Izraelben. Saul a saját elképzelései szerint kezdett királykodni. Nem törődött Istennel, nem hallgatott szavára. Ezért fordult el Isten Saultól és ezért választotta 'ki magának Dávidot. Isten hiányzott tehát Saul életéből, a bizalom és az engedelmesség Isten iránt. Ezért vált ideges emberré.

Mióta az asszonyok éneke Saul fülébe jutott, rossz szemmel nézett Dávidra. Biztosan ő lesz az új király. Idegessége fokozódott. Az emberek szólni se mertek, Dávid azonban nem félt tőle. Bement hozzá most is, mint minden nap. Elővette hárfáját, pengette és énekelt. Saul kezében tartotta dárdáját. Hirtelen Dávid felé hajította. Dávid ügyes mozdulattal elhajolt. A dárda a falba fúródott.

Ettől az időtől kezdve Saul félni kezdett Dávidtól. Törte a fejét, hogy miként pusztíthatná el. Félelme fokozódott, amikor megtudta, hogy fia, Jonatán meleg barátságot kötött Dáviddal. Dávidnak menekülnie kellett. Vidéken rejtőzött el.

Két dolgot jegyezz meg. Az egyik: nem minden idegesség olyan, mint Saulé. Sokszor lehet gyógyszerrel, pihenéssel, a terhek csökkentésével gyógyítani az idegességet. Sok idegesség gyökere azonban mélyre nyúlik. Isten hiányzik az ember szívéből, az igazi hit.

A másik: az éneknek csodálatos ereje van. Kiűzi a félelmet. Kivált az olyan énekek, mint a zsoltárok, vagy amilyeneket énekeskönyvünkben találhatsz. Dávid nem félt Góliáttól, se Saultól. Pedig félhetett volna. De a félelmet kiénekelte szívébőL Szeretett énekelni.

\

t