Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-10-15 / 42. szám

Elkötelezett élet 3 Móz 20, 7—S . Szentnek lenni annyit jelent, mint elkötelezettnek lenni, ön­magunkat megszentelni önként vállalt elkötelezessél tudjuk. El kell kötelezni magunkat arra, amire Isten rendelt minket. Ez az igazi szent élet. Nem erkölcsi elveknek, magunk állította mér- ■ céknek, élettől idegen szigorú rendszabályoknak kell magunkat alávetnünk ahhoz, hogy szentek legyünk, hanem át kell ven­nünk Isten hatalmas életigenlését és ember szer etetőt És meg kell élnünk ezt a szeretetett ISTEN KÉRLELHETETLENÜL ELKÖTELEZTE MAGÁT AZ EMBER MELLETT. Jézus élete, evangéliuma és kereszt­halála Istennek az embervilág iránti elkötelezettségéről lanús- ? kodik. Minél inkább kiszorítjuk őt természetes emberi életünk- bői, minél inkább emberfeletti „szentet” faragunk belőle, annál j távolabb kerülünk a magát értünk elkötelezett Istentől. Jézus éppen azért szent, mert itt, a földön tette kézzel foghatóvá Is­ten szeretetét. A köztudatban az az elképzelés él, hogy az a „szent”, aki itt a. földön a túlvilági Isten országát képviseli. Pedig az igazi szentség ennek fordítottja. Az a szent, aki vállalja, szereti, be­csüli és építi Istennek ezt a világát, amelyben élünk. Ha Jézus a túlvilágra akart volna embereket toborozni, ott lenne min­den farizeus körülötte, ö azonban e világ számára kötelezett el embereket! Olyanokat, akik itt elkövetett bűneiket itt teszik jóvá, itt rájuk bízott feladataikat itt hajtják végre az emberi közösség javára, akik a nekik adott talentumokból nem pro­fitra törnek, hanem a szolgáló szeretetben kamatoztatják. SZENTELJÉK MEG MAGATOKAT ÉS LEGYETEK SZEN­TEK! Ezt kívánja Isten. Nem pedig azt, hogy kiáltsátok ki ma­gatokat szenteknek, vagy mások avassanak szentté. Szent min­den gondolat, szó, terv és cselekedet, ha Isten életét megtartó, az emberiség előre haladását szolgáló áldott rendjét építi. Isten a megszentelönk. ö Jézusban szentel meg minket, vagyis Jé­zusban mutatja meg szent voltát, vállal értünk kötelezettséget, vezet el minket „világi” dolgaink hűséges végzésére. A cselek­vő, leleményes szeretet által szentel meg bennünket. Ez a szent szeretet képes felfedezni a felebarát örömét és bánatát, hogy osztozzunk benne, alkalmassá tesz az építő hazaszeretet­re, önfeláldozó helytállásra, kibővíti látásunkat az egoista lehe- tőséghajhászástól a szolgálat vállalásáig. AZ APOSTOLI HITVALLÁS SZENTEK KÖZÖSSÉGÉNEK NEVEZI a keresztyén anyaszentegyházat. Nem a büntelenség jelzője ez, hanem annak a kifejezése, hogy Jézus vezeti és a Szentlélek világosítja meg újra és újra Isten akaratának helyes betöltésére, embervilágunk javára és üdvére. Ki-ki annyira szent, amennyire enged Isten emberszerető akaratának és adottságai szerint szolgál környezetének, gondolkodásában pe­dig túllát a „saját lisztes ládáján” és közösséget vállal Isten vi­lágméretű emberszeretetével. A földön békesség és az embe­rekhez jóakarat. Ez Isten döntése a mi világunkról. Az a szent, aki ezt érzelmileg, tudatilag és gyakorlatilag is igazán a ma­gáévá teszi. Baranyai Tamás IMÁDKOZZUNK Hálát adunk neked. Istenünk, hogy jónak és szépnek terem­tetted a világot, és nem engedted rajta elhatalmasodni a bűn rontását. Szentelj meg minket Szentlelkeddel, hogy harcoljunk a bűn ellen, és hálaadással élvezzük ajándékaidat, az Or Jézus által, ámen. istentiszteleti rend Budapest, 1972. október 15-én — RÓZSA Iegszöbb fajtáiról küld díjtalan árjegyzéket PALKÓ ker­tész. Budapest, VXI., Csillagfürt u. 8. — KONYHAI DOLGOZÓT keres felvételre a Teológus Otthon. Je­. lentkezni lehet az Otthon igazga­tójánál. Budapest, VÉL, Üllői út 24. — ELTARTÁSI szerződést kötne Gellért térnél kétszobás, összkom­fortos, utcai, félemeleti lakás ió- bérlőnője (2 nyugdíjas pedagógus­nő), két negyven éven felüli test­vérrel, rokonokkal, gyermektelen lelkész házaspárral. Fiatalok, gyer­mekes családok nem. ,»Megfáradt öregek” jeligére. — OKLEVELES zenetan ámő zon­gora- és szolfézsórákat vállal. Ér­deklődni reggel és este ft—9-ig, 339—850. Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Ha- fenscher Károly, de. 11. (úrv.) D. Káldy Zoltán, du. 6. Orgonaest: dr. Hafenscher Károly. Fasor de. 11. ifj. Görög Tibor, du. 5. Szere- tetvendégség: Viirágh Gyula. Dó­zsa György út de. fél 9. ifj. Görög Tibor. Üllői út 24. de. fél 11. Ka­rácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi úf 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kál­mán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Utász u. de. 9. Sülé Károly. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Bízik László. Rákosfalva de. 8. (úrv.) Boros Ká­roly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Bí­zik László. Fóti út de. 11. Kertész Géza. Váci út de. 8. Benczúr Lász­ló. Frangepán u.'de. fél 10. Ben­czúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kis­pest Wekerletelep de. 8, Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákos­palota MÁV-telep de. 8. Rákospa­— Szenháromság után a 20. vasárnapon az oltárterítő szí­ne zöld. A délelőtti istentisz­telet oltári igéje: Mt 22, 1—14; az igehirdetés alapigéje: 3 Móz 20, 7—8. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Október 22-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rá­dió és az URH adó. Igét hirdet BENCZÚR LÁSZLÓ angyal­földi lelkész. — RÁKOSSZENTMIHÁLY. Szeptember 17-én iktatta be Karner Ágoston országos főtit­kár, a gyülekezet lelkésze a gyülekezet új tisztikarát és presbitériumát. Felügyelő: Macher Ádám. másodfelügyelő dr. Tóth Attila, gondnokok: Garas Jenő és Pamer Mátyás, pénztáros: Szemerei Zoltán, ellenőr: Tiering Gyula kántor: dr. Jónás Dezső, jegyző: Musz­ka Zoltán lett. A tisztikaron kívül 15 presbiter beiktatása történt meg istentisztelet kere­tében. — BALF. D. dr. Ottlyk Ernő püspök, az Északi Egyházke­rület püspöke október 1-i ha­tállyal felmentette a gyüleke­zet lelkészi szolgálata alól Gye- kiczky Jánost, aki ettől az időponttól kezdve a Győr— Soproni Egyházmegye terüle­tén végez kisegítő szolgálatot. — A balfi gyülekezet lelkészi szolgálatainak ellátására Fol­tin Brúnó sopronbánfalvi lel­kész kapott megbízást — HAZASSAG. Tarján Dá­niel és Simon Judit szeptem­ber 29-én tartották esküvőjü­ket a Budapesti Szlovákajkú Egyházközség templomában. A szertartást a vőlegény édesap­ja, Tarján Béla nyíregyházi lelkész végezte. Iota Nagytemplom de. 10. Rákos­palota Kistemplom du. 3. Rákos­szentmihály de. fél II. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Bé­kés Józséf. Rákoshegy de. 9. Rá­kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) D. Koren Emil, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) D. Koren Emil, du. 6. D. Koren Emil. Torockó tér de. fél 9. Szita Istvánné. Óbuda de. 9. Tur- chányi Sándor, de. 10, Turchányi Sándor, xn. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9, de.ll, du. fél 7. Pesthidegkút de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Fi- lippinyi János. Kelenföld de. 8. Reuss András, de. 11. (úrv.) Reuss András, du. 6. Bencze Imre. Né­metvölgyi út de. 9. Benoze Imre. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Ró­bert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. féfl 11. — BAKONYCSERNYE. Az október 15-ére tervezett paró­kiaavatás október 29-én, va­sárnap délelőtt 10 órakor lesz. — HALÁLOZÁS. Dr. Scher- mann Szilárdné, sz. Sztehló Borbála életének 71. évében június 24-én elhunyt. Temeté­se július 3-án volt a Farkas­réti temetőben. Mint az Érdi úti iskola nevelője, nemzedé­kek sorát bocsátotta az élet út­jára. Tevékeny, imádságos és áldozatkész része volt a far­kasréti kápolna és annak kö­zössége létrehozásában. A gyü­lekezet és a kiterjedt rokon­ság mély részvéte és hálaadá­sa kísérte el utolsó útjára. La­punk hűséges olvasója volt. Végakaratának megfelelően gyülekezete koszorúmegváltás címén jelentős összeget. jutta­tott el a Hűvösvölgyi Gyer­mekotthonnak. Búcsúzóul hadd álljon itt a magaválasztotta temetési igéje: „Nékem az élet Krisztus, és a meghalás nye­reség”. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: Harkányi László tördelő-szerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vm. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—vm Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 72.3435 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Aki győz, az fehér ruhába öltözik, és annak nevét nem törlőm ki az élet könyvéből, és vallást teszek az ő nevéről az én Atyám előtt és az ő angya­lai előtt”. (Jel 3, 5) VASÁRNAP. — „Alázzátok meg magatokat az Űr előtt és felmagasztal titeket.” (Jk 4, 10 — Ézs 30, 18 — Ef 5, 15—21 — Zsolt 34, 2—11) Alázat! Hoz­zátapadt ehhez a fogalomhoz a múlt rendszerben tapasztalt sok-sok kényszerű, keserű, fáj­dalmas megalázkodás és meg­aláztatás. Ma nem nagyon va­gyunk hajlandók alázkodni sem házastársunk, sem főnö­künk, sem senki előtt és azt sem tűrjük, ha megaláznak. Pedig normális emberi kapcso­lat ma sem képzelhető el bi­zonyos fokú alázat nélkül. Is­ten is alázatra szólít, mert ö sem tud mit kezdeni a nála mindent jobban tudó, jobban értő nagyképű emberrel. Isten parancsához egy ígéretet is kapcsolt: az alázatos, rá min­dig hallgató engedelmes em­bert gazdagon megjutalmazza. HÉTFŐ. — „Nemzedék nem­zedéknek dicséri művedet, s jelentgeti a te hatalmasságo­dat”. (Zsolt 145, 4 — 2 Tim 1, 5 — 2 Móz 16, 2—7 — 2 Kor 13, 1—4) A' keresztyénség el­erőtlenedésének egyik oka, hogy nem valósul közöttünk az, amiről a zsoltár írója be­szél. Nem dicséri ajkunk ra­gyogó mondatokkal, és nem di­csérik életünk, tetteink, csele­kedeteink Isten hatalmát. Di­csérni csak az képes, aki ma­ga is megtapasztalta Isten jó­ságát. Ha átélted és érezted egyszer is, hogy Isten jó, hatal­mas, nagyszerű Isten, úgy ne fojtsd magadba a megtapaszta­lás örömét, hanem kiáltsd az utánad jövő nemzedéknek is, hogy ők is részesei legyenek ennek a nagyszerű megtapasz­talásnak. KEDD. — „Az Istennek útja tökéletes”. (Zsolt 18, 31 — 1 Kor 13, 12 — Jn 6, 24 — 35 — 2 Kor 13, 5—13). Sokszor mond­juk ki félve ezt a vallástételt. Ha Isten a világ ura és útja tö­kéletes, miért van a világban annyi nyomorúság. Háborúk­ban miilók esztelen pusztulása, természeti csapások után ke­letkező nyomorúságok, stb. A világon és a benne uralkodó emberen erőt vett a bűn. A rossz. Hiába kínál fel nekünk Isten tökéletes életutat, ha mi magunk rontjuk meg azt ko- nokságunkkal, önzésünkkel, szeretetlenségünkkel. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a mi életünk az Isten ál­tal adott tökéletes úton halad­jon, s hogy megvalósuljon Is­ten jó rendje szerte a világon. SZERDA. — „Igaz az Ür « mi Istenünk minden cseleke­detében, melyeket cselekszik”; (Dán 9, 14 — Tit 2, 11—12 —> Jn 15, 1—8 — 1 Tim 1, 1—11) Milyen sokszor háborgónk Is­ten ellen, vitatva egy-egy tet­tének, ítéletének helyességét Jogosnak vélt követelésünk nem teljesedése, esetleg mások életének s szerintünk megér­demeltnél jobban való alaku­lása hamar Isten ellen hangol minket. Pedig ő igaz Ür. Cse­lekedeteivel úgy akar segíteni, hogy a vele való közösségre mindenki el jusson. Odáig azon­ban hosszú az út. CSÜTÖRTÖK. — „Igaz be­széd ez, és teljes 'elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy meg­tartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én”. (1 Tim 1,15 — Zsolt 119, 76 — 1 Kor 10, 14—22 — 1 Tim 1, 12—20). Nem szíve­sen azonosítjuk magunkat Pál­lal. Tény, hogy a „Kék fény” műsorába valót nem követtünk el. Pál sem tett ilyesmit. Még­is, amikor Pál Istenre néz, lát­ja az ő igazságát és tisztaságát és vele szemben a maga életét, rájön, hogy közte és Isten kö­zött áthidalhatatlan távolság van, amelyet egyedül Jézus ké­pes megszüntetni. Mi sem va­gyunk többre képesek, mint hogy felismerjük, a bűn elvá­laszt minket Istentől. S tud­juk, a visszaút Istenhez Jézu­son keresztül vezet. PÉNTEK. — „Ekkor Jézus így felelt néki: Asszony! Nagy a te hited. Legyen neked a te akaratod szerint” (Mt 15, 28 — Zsolt 40, 5 — Jel 3, 14—22 — 1 Tim 2, 1—7). Vajon hány­szor mondhatta el Jézus a mi hitünkről: nagy a te hited? Hányszor tudtunk kiáltani hoz­zá meg nem rendült hittel, re­ménységgel, akár éveken ke­resztül is? Kívánságunk van bőven, még kérni is tudunk, Miért halkul el könyörgő sza­vunk? Miért rendül meg a hi­tünk? Miért nem merünk ki­áltani bátran? SZOMBAT. — „Nincs olyan kőszál, mint a mi Istenünk”. (1 Sám 2, 2 — Kol 1, 23 — Jel 19, 6—10 — 1 Tim 2. 8—15) Kő­szál, erős vár, sziklaorom, és ki tudja felsorolni azokat a jelzőket, amelyeket egyszerű hivő emberek vagy költők Is­ten nagyságáról és rendíthetet­len hatalmáról megírtak. A kérdés az, hogy mi milyen ha­talmú Istennek ismertük meg őt? Boldog az az ember, aki megtapasztalta, hogy nem gyenge, ingatag, mindig mást akaró, hanem kószálnál is erő­sebben álló, hatalmas Isten ke­zébe tette le életét. Kosa László Kodolányi János. A En vagyok (5) Kafarnahumban a Mestert és társaságát Mariam fogadta Simon házában. Lábmosó tálat, olajat hozott, ennivalót ku­tatott. De a házban alig volt valami. Jehudá- tól pénzt kért, a Görögöt elküldte a kapuhoz élelemért. Itt ültek hát valamennyien, ahonnét elin­dultak. De már nem azok, akik voltak. És a Mester már nem a Mester. Jehuda komoran üldögélt egy sarokban, emlékezete visszahozta a csodálatos esemé­nyeket, amik ebben a házban történtek. A mennyezetre pillantott: látszott a rés bevakolt helye, amit a béna számára vágtak. Emlékezett az első szavakra is. amiket a Mesterrel ez után az esemény után váltott: Hová megyünk. Mester? Ha nem tudod, hová megyek, miért akarsz követni? Philipposz megérkezett, asztalhoz ültek. Az első helyen a Mester, családatya módjára. Körben a többiek, mint a fiai. Az áldás el­hangzik, Jesuah darabokra töri a kenyeret, mindegyiküknek ad egy falatot kedvességből. Veszi a halat, megáldja, abból is nyújt egy- egy afikománt. Iszik a megáldott borból, kézről kézre adja a serleget. Olyan mindez, mint egy rejtett értelmű szertartás. Nem hagyja ki kö­zülük a Mester Mariamot sem. A leány nagy. sötét szeme révetegen pihen a Mesteren, fejet hajtva veszi el a falatot, s mintha nem is lát­na, csak hallana. Keskeny arca átszellemült. Aztán fogja a kézmosó edényt, a törlőkendőt, sorra jár, szolgál nekik. Bár Jehuda kiéhezett, alig tudott enni. Egy­re a hallgatagon eddegélő társakat s az asztal­főn ülő Mestert figyelte. Képtelenség, hogy akár ő, akár Simon, Jákob vagy Johanan ha­zudott volna! De az is lehetetlen, hogy ez a hallgatag ember a Szabadító. A Hermon-hegyi eseményeknek olyan értelmük lehet, amit ő nem tud megfejteni, de amit a többiek ismer­nek. Jesuah alig szólt, mindössze annyit mon­dott. hogy másnap a Gyülekezet Házában be­szélni akar. És elindult, hogy a ház egyik távol levő szó­fiájában pihenőre térjen. Mariam úgy ment előtte a tornácon az égő lámpával, mint egy papnő. A többiek alváshoz készülődtek, elvégezték esti ájtatosságukat. Jehuda egy sarokban, a fal felé fordulva hajlongott, de csak gépiesen mormolta az imádság szavait. A szavak értel­mére alig gondolt. Türelmetlen volt és nyug­talan. Mindnyájan feküdtek és aludtak már, mikor Jehuda elindult a Mester szobája felé. Szíve erősen vert, torka szorongott. A nyitott torná­con Simon Mágus szűk udvara jutott eszébe. Mindenre elkészült. Elhatározta, hogy nagyon türelmes, okos, bátor lesz, mindent jól megfi­gyel, és emlékezetébe vés. A titkok mélyébe azonban behatol, nem nyugszik, amíg a Mester be nem bocsátja a legbelső ajtón. Megállt, fülelt. Az ajtó hasadékai között fény szüremlett ki, csend volt, senki sem moc­cant odabent. Jehudának az a különös gon­dolata támadt, hogy hátha nincs is a szobá­ban senki. Botjával halkan megkocogtatta az ajtót. — Nyitva van — hangzott a Mester nyu­godt hangja. Jehuda agyán átfűtött a gondolat: milyen könnyű volna őt elfogni. A Mester az asztalnál ült, s valami teker­cset tanulmányozott. Jehudát ez meglepte. — Bocsáss meg, Uram, hogy ebben az órá­ban háborgat a te szolgád — mondta udvaria­san. Jesuah fölkelt, meghajolt vendége előtt, nyájasan mosolygott. — Ülj le, barátom. Es mondd meg, miért jöttél. Jehuda. körülpillantott a szobában. Az asz­talon, a lámpa fényében, a tekercs feküdt, a sarokban gyékény meg egy-két takaró s egy nyitott ládika, nyilván: még több írás is volt benne. Leült. Minden önuralmát össze kellett szed­nie, hogy elrejtse megindultságát és zavarát. Torkát többször megköszörülte, térde főzött forgatta a botját, s a nyelve is szavakat for­gatott, amiket nem tudott kimondani. A szo­ba csendje, a lámpafény, az összekunkorodott tekercs, a Mester nyugodtan csillogó, nagy szilárd szeme lenyűgözte. Megbénult, bánta már, hogy idejött. Nagyon magányosnak érez­te magát. — Mióta megtudtuk, hogy te vagy az Eljö­vendő — kezdte halkan, akadozva, de nagyon őszintén, s tekintete a Mester arcát figyelte —, szünet nélkül tépelődöm. Uram. Érzem, hogy minden úgy történt, ahogy hallottuk, de tu­datlan lévén, s természetemnél fogva gyenge értelmű, nem tudom összeegyeztetni amit hal­lottam a jóslatokkal meg a számításokkal. Nyugtalan a szívem, Uram. Azért jöttem, hogy megnyugodjam nálad. Hogy megkérjelek, ma­gyarázd meg a jeleket, és világosíts föl, mi­képpen lehetsz éppen te a Szabadító . ■. A Mester hallgatott. — Jehuda, te kőtelkedet — szólt aztán csöndesen. — Nem, nem kételkedem — tagadta gyorsan Jehuda. — Hiszek neked, Uram. Tudom, hogy te vagy a Szabadító, akit mindnyájan vár­tunk. De a jóslatok ... A Mester azonban átlátott rajta, s elszomo­rodott. Egy pillanatig belenézett a lámpa láng­jába, megsimította hosszú haját. Szemét ismét Jehudára vetette. — Te kőtelkedet, Kerijothi Férfi. Nem sza­badultál meg tennenmagadtól. A régi világ körülvesz, rád tapad, veled jár éjjel-nappal. Nem hiszed, hogy semmi sem lehetetlen. Írá­sokat firtatsz, s nem érted, miért nem illenek rám, azaz arra, akit magadban képzeltél. Mert akit te látsz, nem én vagyok, hanem akit ösz- szerakösgattál az írásokból, a tanításokból és a magyarázatokból. Ha ezektől szabadulni tudnál, azonnal megtalálnád az írások igazi értelmét. Hát nem tarát Nathanaél meg Phi­lipposz? — Uram — fakadt ki Jehuda keserűen —, amit ők tanítanak, rettentő! Csupa zűrzavart sötétség, borzalom, semmi sincs úgy, ahogy ta­nítják ... Nem állnak meg a szavak és a be­tűk ... Ha minden úgy van, ahogy ők mond­ják, semmi sem marad ... minden összeom­lik ... Az Isten más, a Törvények mások, az áldozatok hamisak, a főpapok csalók, a Mis­kánban hamis isten lakik ... Nem tudjuk, me­lyik az igazi Mósze... Es a léviták idegen csatlakozók csupán... És a nagy nabik más istent szolgáltak, mint mint... Én hiszem, Uram, hogy semmi sem lehetetlen, és hiszek neked, Uram... De ha úgy van, ahogyan a két testvér tanítja, akkor minden hiábavaló! — Ha kételkedel, ha mégsem tudod levet­ni mind a hét ruhádat, mint ahogy levetet­ted ruháidat a Jordán partján, minden hiá­bavaló. — De Uram — kiáltotta Jehuda izgatottan, s nyomban érezte, hogy elhatározása sem­mivé vált, nem okos, nem nyugodt, nem tü­relmes, biztonsága elvész, hiába kapkod vala­mi szilárd támasz után —, hói, Uram, hogyan kívánhatod, hogy mindazt fölrúgjam, ami szent... és még nem is ismerem igazi tulka­idat? — Igazi titkaimat s az Atya titkait lépésről lépésre megismered, ha hiszel, ha türelmes vagy és alázatos. Most még a Ház külső szo­bájában állsz. De be fogsz lépni a belsőkbe is. A cél, hogy előbb jó ember légy, de nem úgy, ahogyan a világ gondolja, hanem ahogyan az Isten. Azután az, hogy isteni emberré válj. Az ember származása isteni, és a saját szent lé­nyéből tanulja meg, miképpen éljen. Tudnod kell, én leteszem az életemet, s újra fölveszem azt. Úrrá kell lenned az életen és a halálon. Ha testedet elhagyod, s ha a fénybe szállsz, halhatatlan isten leszel, nem pedig halandó. Minden embernek ez a célja. Mert ez az út visszafelé, az Atyához, akiből kiszakadt. Hogy az út rövid lesz-e vagy végtelenül hosszú, tő­led függ. Te azonban félsz. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents