Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-10-01 / 40. szám

„Hitünket nemcsak megváltani kell... — Beiktatták a Borsod-Hevesi Egyházmegye új felügyelőjét — Szeptember 2-án délelőtt a diósgyőrvasgyári templom mélyzengésű nagyharangja ün­nepi istentiszteletére és közgyű­lésre hívta egybe a Borsod-He­vesi Egyházmegye felelős elöl­járóit és hivő népét. Ekkor ik­tatták be tisztébe Szalipszki Endrét, az egyhangú bizalom­mal megválasztott egyházme­gyei felügyelőt, a fancsali gyü­lekezet felügyelőjét és az ot­tani T. Sz. elnökét. A SZENT SZOLGÁLATOT D. dr. OTTLYK ERNŐ püs­pök, az Északi Egyházkerület püspöke Pásztor Pál esperes­sel és Abaffy Gyula lelkésszel együtt végezte. A püspök ige­hirdetése felölelte azt a széles munkamezőt, melyet a szolgá­latot vállaló felügyelőnek át kell tekintenie. Emlékeztetett arra hogy az egyház Urától vett elhívás alapján Szalipszki Endre már kora ifjúságától fogva szép példáját adta annak, miképpen lehet Isten embere­ként szolgálni szocializmust építő társadalmunkban. Kérte Isten áldását, hogy többrebi- zattatása népünk javára, egy­házunk előremenetelére le­gyen. SZALIPSZKI ENDRE SZÉKFOGLALÓ BESZÉDÉ­BEN többek között ezeket mondta: ,.Ez ünnepi alkalom­ból, amikor egyházmegyénk közgyűlése előtt hivatalosan is átveszem egyházmegyénk fel­ügyelői szolgálatát, Pál apos­tolnak a Rómabeliekhez írt le­vele 12. rész 9. és 13. rész 10. versével köszöntőm gyülekeze­teinket: A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyod­jatok a gonosztól, ragaszkod­jatok a jóhoz! — A szeretet nem illeti gonosszál a feleba­rátot. Annak okáért a törvény­nek betöltése a szeretet. Tudom, hogy úgy egyházme­gyénk, mint társadalmunk el­várással néz egyházmegyei tisztségem elé. Ennek tudatá­ban őszinte megnyilvánulással szeretném kifejezésre juttatni, hogy az egyházmegyei, de a polgári tisztségeimet sem te­kintem rangnak, hanem szol­gálatnak. Mélyen hiszem és vallom, hogy evangélikus egy­házunk is akkor tölti be igazi hivatását, ha a szolgáló szere- tetet nemcsak hirdeti, hanem gyakorolja is. Nagyon sok esetben vetődik fel napjainkban az a kérdés, hogy a technika gyors fejlődé­se az embereket gépiessé te­szi, ugyanakkor másfelé kö­zömbössé válnak, sok esetben önmagukat középpontba helye­ző egoistává lesznek. Nem mai betegsége ez az emberiségnek, a bibliában, az irgalmas sa- maritánus példázatában is megfigyelhetünk hasonló je­lenséget. FELEBARÁT! SZERETE­TÜNK SEGÍTÖSZÁNDÉK- KAL testet öltő ige kell le­gyen hétköznapjainkban, ün­nepeinkben, társadalmi éle­tünkben és a mai emberiség közös gondjaiban. Mi magunkat keresztyének­nek vallók nem zárkózhatunk el a gyakorlati élet eseményei elől. Nem élhetünk elvonat­Dombóvári találkozások DOMBOVÁRT ÚGY ISME­RIK ORSZÁGSZERTE, mint egy nagy vasúti csomópontot, ahol többféle irányból jövő, menő vonatok találkoznak, u fcasok szállnak át, árut rakod­nak. A vasutasok városa így is emlegetik. Ez a vasutas habi­tus a gyülekezeten is felismer­hető. Ez év szeptember 3-án nagy találkozó volt ebben a gyülekezetben. Találkoztak a gyülekezet tagjai. Sokszor jártam már eb­ben a gyülekezetünkben, sok jeles alkalommal, de zsúfolt templomot most láttam benne először. Mintha az utóbbi há­rom évtized sokféle hullámve­rése most egyszerre egyesült volna. Találkozott itt két egyház/- megye: a somogyi és a tolnai. A kibocsátó és a befogadó kö­zösség. Lelkészék meleg kéz­szorítása és testvért ölelése je­lezte ezt a találkozót Találkozott a dombóvári gyülekezet és új lelkészé: Vér- iessy Rudolf. Ebben a találko­zásban benne íszott az egy­másra talal ás öröme. Ez volt az a jelentős alkalom, amely ezt a sokrétű találkozást megala­pozta. HARANGZÚGÁS KÖZBEN ÜNNEPI MENETBEN vonul­taik a virágdíszes templomba a gyülekezet presbiterei, követ­ték őket Sólyom Károly, az ik­tató esperessel az élen a ven­dég lelkészek mindkét egyház­megyéből, közöttük Dubovay Géza somogyi esperes. Óvári Mihály felügyelő kíséretében jött Vértessy Rudolf, az új lel­kész. Az iktató szolgálat veretes szavai után az új lelkész lépett a szószékre es mondotta el ige­hirdetését, amelynek témája ez volt: Együtt. Szólt arról, hogy a keresztény ember számára ez az együtt elsősorban azt jelen­ti, hogy együtt Jézus Krisztus­sal, aki nekünk Megváltónk, bűnből és halálból, szabadi- tónk. Ebből azonban nyomban következik, hogy együtt a gyü­lekezettel, azokkal akik ugyan­ezt a Jézus Krisztust vallják életük megváltójának. Együtt a hívekkel akik itt végzik munkájukat és szolgálatukat. Együtt a magyar Evangéli­kus Egyházzal, amelynek kere­tében, amelynek teológiai és egyházpolitikai felismeréseit vallva kíván együtt szolgálni. Együtt a várossal, amelynek keretében a dombóvári gyüle­kezet él, amelynek gondját, örömét, nem a kívülálló, ha­nem az együttmunkáilkodó, a felelősséget együtt hordozó em­ber hűségével akarja végezni. Végül arra kérte a gyüleke­zetét, hogy ők is vállalják el vele együtt ezt a szolgálatot, hogy sohase maradjon egyedül. Az új lelkésznek erre az együttes munkára, szolgálatra való felhívása látható viszhan- got keltett a szivekben. AZ IKTATÁST KÖVETTE A GYÜLEKEZETI KÖZGYŰ­LÉS, amelynek során számo­sán köszöntötték az új lelkészt, több köszöntésben került emlí­tésre az ugyancsak jelen volt előző lelkésznek, Cséry Lajos­nak neve, aki mint a dombó­vári gyülekezet első és szerve­ző lelkésze ment a közelmúlt­ban nyugdíjba. Az új lelkész felé irányuló meleg szavakon átcsengett az a reménység, hogy’ vezetésével a gyülekezet új alkotó korszaka indul el. — m — y Istentiszteleti rend BUDAPESTEN, Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Ké­kén András, de. 11. (úrv.), dr. Ha­fenscher Károly, du. 6. dr. Kékén András. Fasor de. ll. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. a. Iíj. Görög Tibor. Dózsa György út de. fél 9. (úrv.) Szirmai Zoltán. ÜUői út 24. de fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (urv.) Veöreös Imre. Utász u. de. 9. (urv.) Sülé Károly. Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.) Veöreös Imre. Zugló ie. ll. (úrv.) Bízik László Rákos- falva de. 8. Boros Károly. Gyar­mat u. 14. de. fél 10. Bizik László. Fóti út de. 11. Kertész Géza. Váci út de. 8. Benczúr László. Fran- gepán u. de. fél 10. Benczúr Lá&zló- UJpest de. 10. Blázy Lajos. Pest­erzsébet de. 10. Virágh Gyula. So­roksár Üjtelep de. fél 9. Virágú Gyula. Pestlőrinc de. U. Matuz László 3A0. Szemeretelep Matúz László. Kispest de. 10. Kispest We- kerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota 1972. OKTOBER 1-EN Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmi­hály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshe&y de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) M&~ docsai Miklós, de. fél 11. (német), de. ll. (úrv.) D. Koren Emil. du. 6. Madocsai Miklós. Toroczkó tér de. fél 9. D. Korén Emil. Óbuda, de. 9. Turchányi Sándor, de. 10. (úrv.) Turchányi Sándor. XH., Tartsay Vilmos u. ll. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér Modori u. 6. de. 10. Turcsányi Károly. Kelen­föld de. 8. Reuss András, de. fél 10. Reuss András, de. ll. (úrv.) Bencze Imre. du. 6. Reuss Andrán. Németvölgyi út de. 9. Bencze Imre. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert Budafok de. II. Visontaí Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél U. koztatva a társadalomtól. Nem térhetünk ki a társadalom egyes feszítő kérdései elől. Hitünket nemcsak megváltani kell, de a társadalom diakóniai feladataiból is részt kell vál­lalnunk. Nagyon sok olyan területe van az életünknek, ahol a szol­gáló szeretetnek a mindennapi életben helye van. Mindenek­előtt a legkisseb emberi kö­zösségben, a családban, de a munkahelyeken, a földeken, a gyárakban, az íróasztalok mö­gött, a vezetésben is. Az elmondottak szellemében szeretném Isten segítségével egyházmegyei szolgálatomat betölteni, egyházam, hazám, az egész emberiség javára.” Az ünnepi alkalmat meg­tisztelte jelenlétével Polonkai Imre egyházügyi tanácsos, He­gyi Imre országgyűlési képvi­selő, a Hazafias Népfront Bor­sod megyei elnöke, Ráski Sán­dor tiszáninneni református püspök. A szomszéd Hajdú- Szabolcsi Egyházmegyét Ben- kóczy Dániel esperes képvisel­te. A TEMPLOMI KÖZGYŰLÉ­SEN elhangzott üdvözléseket es a fehér asztal melletti megnyilatkozásokat a megbe­csülő szeretet az együtt ör­vendezés szívből jövő érzése adta az ajkakra, a baráti hang­nem motiválta. S akik akár egyházi, akár társadalmi veze­tő beosztásokban más-más he­lyen munkálkodnak, egyfor­mán átérezték, milyen feleme­lő nyitottsággal lenni közös nagy ügyek szolgálatára, az igazi humánum kimunkálása érdekében. Valaki nagyon találóan mondta: Fiatalodik az egyház­megye, mert nem egy ráérő nyugdíjast ültetett a felügyelői székbe, hanem sokoldalúan el­foglalt de fáradtságot nem is­merő közéleti férfiút Hiszük, hogy amint Szalipszki Endre jó bizonyságot szerzett Isten és emberek előtt eddigi közéleti és egyházi szolgálataival, úgy áldást fog jelenteni egész egy­házmegyénk és evangélikus egyházunk számára is. Ezt az áldást kérjük a 80. zsoltár 18. versével, amint az egyik üd­vözlésből is felhangzott: „Le­gyen a te kezed a te jobbod nak férfién, és az emberek fián, akit megerősítettél ma­Sadnak!” Pásztor Pál Kiss Tamäs: Tamás éneke. Ha nevemet mondjátok: „Tamás" az öt jegy még nem a tagadás bizonyossága csak öt ujjnak, ahogy a foghatóba nyúlnak: tudni azt, ami hihetetlen, és hinni is, ami lehetetlen, előhozni, ami leendő, csinálni azt, ami teendő. Hallani: kevés a fülemnek sejdítni: orrnak, szájnak, szemnek. Izgatőbb mindig a való s hinni kell benne: az a jó! Hagyjátok hát, hogy ne higgyek se szónak, se a szemeimnek, engedjétek, hogy öt ujjam eleven sebekbe fúrjam, nem fáj az — nem tőr megy bele, én leszek akkor egy vele Nem lehetek azért hitetlen, mert túlhinni magam nem tettettem, de hitelét látni szerettem, akibe sorsomat vetettem; s akit szeretni úgy akartam: kínját keresve kitakartam, sebébe nyúltam — én az ember — közös-e az az én sebemmel. (Kiss Tamás 1912-ben született Kisújszálláson. Irodalomta­nár a debreceni egyetemen. Közölt verse a „Mérleg hava” cí­mű verskötetéből való, amely 1972-ben jelent meg.) Darvas József: Szakadék Darvas József tanítónak — mégpedig evangélikus tanító­nak — készült. Hogy miért és miképpen nem lehetett még­sem azzá, azt többször is meg­írta, elmondta: előbb nehéz keserűséggel, majd legutóbb — a TV-ben bemutatott, szü­lővárosáról, Orosházáról, ké­szített filmben — a „békévé oldott” emlékezés rosszakat fe­lejtő jóindulatával. Sorstársaihoz, a parasztok­hoz, a paraszti sorból kinövő tanítókhoz, papokhoz azonban sohasem lett hűtlenné, hanem pesti újságíróskodása idején csakúgy, mint amikor íróvá lett, többször is írt róluk, job­ban mondva: ennek az utóbbi rétegnek nyomasztó társadal­mi helyzetéről és felelősségé­ről. Ennék a sorsvállalási szán­déknak egyik hangsúlyos jele éppen a Szakadék című drá­mája. A dráma alaptémája először egyik 1937-es riportjában buk­kant fel — olvassuk a Magyar Irodalom története című mű hatodik kötetében. Egy falusi kislány meghalt tetanuszmér­gezésben, de a faluban az a szóbeszéd vált közvéleménnyé, hogy a kislányt a gazdája ölte meg: „a szerencsétlen kislány mártíralakká nőtt, s története, ahogy szájról-szájra szállt, egy­re általánosabb elemekkel bő­vült, s lassan a falusi sze­génység sorstragédiájává szé­lesedett”. De az író életművében to­vább szélesedett a másik tra­gédia: a helyi hatalmasságok­tól erkölcsileg-anyagilag füg­gő, de az „övéihez”, népéhez hűségesnek maradni kívánó falusi értelmiség nehéz hely zetének ábrázolása is. A kettős téma előbb a. „Máról holnap­ra” című regényében kap ál­talánosabb érvényű megfogal­mazást (ennek a műnek egy lelkész a főhőse), majd leghi­telesebb kifejezési formáját a Szakadékban nyeri el. A dráma főhőse falusi taní­tó, akinek jövendő apósa tar­lóján sértette meg a lábát leg­kedvesebb tanítványa, Kovács Ferkó. A kisfiú belehal a ka­pott fertőzésbe és ekkor a ta­nító, aki nemcsak nevelni akar­ja a népet, hanem vezetni, nemcsak gondolkozását akarja megváltoztatni, hanem életét is, a „szakadék szélére” kerül. Annak a szakadéknak a szélé­re, amely a népéhez való hű­sége és a jövendő házasság ad­ta gondtalan jólét, s az övéi és az övéit elnyomók, kizsákmá- nyolók között tátong. Válasz­tani kell: vagy a hűség vagy a megalkuvás, azaz az árulás. A tanító a hűség útját vá­lasztja, noha ez a választás ftagy árat kíván tőle: a lené­zettséget^ bizonytalan jövőt, illetve mindennek vállalását Az én generációm már nem ismeri, mert nem ismerheti azt a „szakadékot”, de legyen ép­pen a mi tiszteletünk azoké, akik a hűség mellett tudtak dönteni és azoké is, akik en­nek a döntésnek a felelőssége alatt roppantak nemegyszer össze. V. J. Változatlanul égető kérdés Amióta Münchenben az a végzetes kimenetelű merénylet történt, azóta újra homloktérbe került a Közép-Kelet, s az arab kérdés. Fekete szeptember volt ez mindenestől és nem­csak üzért, mert egy anarchista csoport fedőnévül használta, hanem azért is, mert éppen szeptemberre esett a terrorcse­lekmény s vele együtt az'egész szeptember hónapot besötétítő események sora. Az ember okkal veti fel a kérdést, hogy a bosszúállásnak mindeneket maga alá taposó kereke mikor áU meg végre. Mert abban a tekintetben nincs kétség bennünk, hogy mennyire éltük át az ártatlan emberek ellen elkövetett me­rényleteket. Hogy lelkünk mélyéig megrázott bennünket az olimpiai játékok alatt lezajlott esemény. Ott ültünk rádiónk, vagy TV-készülékeink előtt szorongó reménységben a drámai órákban: hátha legalább a túszok megmenekülnek. Nem így történt s magunk is lesújtva gyászoltuk az áldozatul esett sportolókat. De azt is világosan tudtuk, hogy a Közel-Kelet kérdése nincs elintézve. És ez a fő probléma! Az arab világ kérdését nem lehet a szimpátia, vagy antipátia vonatkozásában elin­tézni! És erre nézve hadd idézzek egy példát a történelemből. A fasizmus súlyos évei alatt ismerkedtünk meg ff zsidókérdés iszonyatosan mély és drámai valóságával. Ezt a kérdést nem lehetett volna a szimpátia, vagy antipátia vonatkozásban el­intézni. Mert amíg mi latolgattuk, hogy szimpatikus-e szá munkra a zsidóság, azalatt Hitlerek több, mint hat millió em­bert küldtek a gázkamrákba. Soha a világ történetében ilyen mértékű emberirtás, ilyen gonosz módon való emberpusztítás nem történt, mint akkor. AZ ARAB NÉPEK SZÍVÜNKHÖZ VAUÓ KÖZEL ÁLLÁ­SÁT sem indokolhatja semmiféle különleges érv. Ügy helyez­kednek el glóbuszunkon, mint ml, vagy más népek és el tudom képzelni, hogy érzelmi körünkön kívül essenek. De vannak! Sajátos történelmi, társadalmi válságos problémáikkal egye­temben. És ha sokáig nem is, de az utóbbi másfél évtizedben kétszer hallatok magukról. Mindkétszer hatalmas jajkiáltásuk remegtette meg a politikai levegőt. Hírek érkeztek otthonaik­ból elűzött százezrekről, akiknek sem lakásuk, sem ennivaló­juk, sem ivóvizük, sem gyógyszerük nem volt. Menekült-tá­borokban sínylődve tizedelte őket a ragály, a nélkülözés. An­nak idején megírtuk, hogy a Lutheránus Világszövetség, s az Egyházak Világtanácsa hathatós segítséget nyújtott a nyo­mor enyhítésére. Ha másért nem, ezért már mi is elgondol­kodtunk azon, hogy itt a puszta létért emberfeletti küzdelem folyik. A menekült-táborok, az elűzött százezrek száma és nyomo­ra azonban nem csökkent. Sőt! A 67-es egyhetes háború után megháromszorozódott. Ezek a tények! És ez nem szimpátia kérdése! Két háború eredménye. Az utóbbi háború után az elkeseredés csak nőttön nőtt. TÉNYEK AZOK IS, hogy az arab világ legálisán, de más vonatkozásban is rendezni kívánta sorait és dolgait. Politikai megoldást keresett egyfelől — a Biztonsági Tanács határoza­tának foganatosítását követelve —, másfelől a különböző ge­rilla szervezetek integrálását segítette elő egy felszabadító mozgalom kibontakozása érdekében. Nincs módunk ahhoz, hogy az arab világ belső válságát, érdekellentéteit, vagy Iz­rael imperializmusát rövid néhány sorban vázoljuk. De tudott dolog, hogy a felszabadító mozgalom krízise éppen abban volt, hogy külső és belső ellenséggel egyaránt kellett volna megküzdenie. Az árulásnak, cserbenhagyásnak szívettépő je­lenségeivel találkoztunk szüntelenül. Csak Husszein király nevét említsük meg többek között. Ilyen körülmények között természetszerűleg vált kritikussá nem egyszer a felszabadítási mozgalom s akcióinak sikere eleve kudarcra volt ítélve. Viszont maga a főkérdés, az arab világtól elhódított területek kérdése, s ezzel összefüggésben a deportált lakosság kérdése változatlanul megoldatlan maradt és egy pillanatig sem csodálkozhatunk azon, hogy mai papig ott izzik a szívekben és reménykedés van valamiféle megoldásra. TOVÁBB BONYOLÓDIK a probléma az ún. „türelmetle­nek”, a géprablók, merénylet szervezők eseteivel. Ezek az ak­ciók mérhetetlenül sok kárt okoznak elsősorban magának az „arab ügynek”. Vagyis nemcsak az embertelen gengszterizmus felhördülő elítélését váltják ki, de „elterelik a figyelmet** a főkérdésről. És nem utolsó sorban „alkalmat kínálnak fel” — noha indokolatlanul és törvénytelenül — a bosszúhoz. Ezért ez utóbbi belőlünk legalább olyan súlyos ítéletet vált ki, mint maguk a merényletek. MINDEZEKEN TÚLMENŐEN MÉG EGY VETÜLETE VAN AZ ARAB KÉRDÉSNEK. Nagy port vert fel nálunk is Mün­chen, de még nagyobbat a nyugati világban. A vendéglátó NSZK-tól — és nem tudom, a hatmillió kiirtott zsidóért hullott-e annyi könny, mint amilyen hangos lett a közvéle­mény az arabokkal szemben — Amerikáig. S talán az Izraellel szövetséges Egyesült Államokban volt legfenyesebb a .jjórög- tüz”. Soha jobbkor nem jött számukra a müncheni merény­let. Mert míg a véleménygyárak, a kommunikációs eszközök Münchenre irányították a közvélemény figyelmét, addig e sa­játos görögtűz mögött tonnaszámra szórták a halál és pusztí­tás terhelt a B 52-esek Vietnamban. Emitt könnyekre hatották a nyájas olvasót, amott bekötötték a szemét. Forr a világ... — írta egykor Berzsenyi. Ne veszítsük el jó­zan ítélőképességünket a forrongó világban! Ne felejtsük el azt, hogy amikor ítélünk, keresztyének vagyunk. Krisztus tör­vénye legyen szivünkben, s akkor hamarabb megtaláljuk bo­nyolult világunkban az igazságot. És keressük szüntelenül az igazságot, mert az tesz szabadokká bennünket. Dr. Rédey Pál A SAJTÖOSZTÄLY FELHÍVÁSA A Sajtóosztály értesíti a Leik eszi Hivatalokat és a Gyülekezeteket, hogy az ÚT­MUTATÓ megrendelések október 15-ig, az 1973. évi EVANGÉLIKUS NAPTÁR megrendelések október 31-ig küldhetők be. A Sajtóosz­tály az igényeket a beérke­zés sorrendjében igyekszik kielégíteni. A határidőn túl beérkezett előjegyzéseket a Sajtóosztály nem tudja fi­gyelembe vermi. Mivel a két kiadványból vissza véte­lezés nem lehetséges, a Sajtóosztály kéri megren­delőit, hogy csak a szük­ségnek megfelelően küldjék be megrendeléseiket. Az Útmutató ára: 9,— Ft A Naptár ára: IS,— Ft — SZÜLETÉS. Magassy Sán­dor marcalgergelyi lelkésznek es feleségének, Ürbán Margit­nak szeptember 11-én ötödik gyermekük született. Neve: GERGELY, ÁDAM. „Az Úr­nak kegyelmességét hadd éne­keljem örökké! Nemzedékről nemzedékre hirdetem hűséges voltodat!” —- Ments Józsefnek és fe­leségének, Asbóth Eszternek, í nemesládonyi gyülekezet tag- jatoak harmadik leánygyer­mekük született, akinek ke­resztelése Nagygeresden volt Neve: BERNADETT. — HAZASSAG, Károlyi Zol­tán és Giczi Zsuzsanna szep­tember 16-án a kispesti tem­plomban tartották esküvőjü­ket. A szertartást D. dr. Ott- lyk Ernő püspök, az Északi Egyházkerület püspöke végez­te* i c »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents